Kelet-Magyarország, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-04 / 30. szám

Brezsnyev beszéde a Komszomol Központi Bizottságának plénumán Mosdva (TASZSZ): A Komszomol Központi Bi­zottságának február 1-i plé­numán Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára beszédet mondott. Hangsúlyozta, a szovjet ifjúságra vár a nagy feladat: a kommunizmus épí­tésének befejezése a Szovjet­unióban. E feladat megköve­teli, hogy a Komszomol még szilárdabb támasza és még aktívabb segítőtársa legyen a Szovjetunió Kommunista Pártjának. A továbbiakban megelége­déssel állapította meg, hogy egyre . jobban fejlődnek a Komszomol kapcsolatai a testvéri kommunista ifjúsági szövetségekkel és évről évre erősebb szálak fűzik a szov­jet ifjúságot az ázsiai, af­rikai és latin-amerikai ifjú­sághoz. Brezsnyev ezután rámuta­tott arra, hogy a Komszomol egyik feladata a jelenlegi vi­szonyok között mélyrehatóan és sokoldalúan elsajátíttatni a szovjet ifjúsággal a marxista —leninista elméletet. A szov­jet ifjúságnak a modern tu­domány és kultúra legmaga­sabb vívmányainak hordozó­jává és alkotójává kell vál­nia. Enélkül nem lehet fel­építeni az igazi kommuniz­must. — Az imperialista orszá­gok kormánykörei most kü­lönösen nagy buzgalommal igyekeznek megingatni a szo­cialista országok egységét. Ezekkel az erőfeszítésekkel mi szembeállítjuk az orszá­gaink, a marxista—leninista pártok összefogásának és né­peink barátságának erősíté­sére irányuló következetes politikánkat. A Komszomol- nak itt is pártunk értékes se­gítőtársának kell lennie. JollIBSOll tovább bonibáztot Az amerikaiak feltételekhez kötik a tárgyalások megkezdését a VDK-val DJAKARTA: Sarbini tábornok, a hadvi­seltek ügyeivel foglalkozó in­donéz miniszter, aki a hollan­dok ellen vívott felkelésben Sukarno harcostársa volt, pénteken Suharto kormányfő kérésére felkereste az elnö­köt és felszólította, hogy nyújtsa be lemondását. A Merdeka palotában lezajlott beszélgetés során Sarbini tá­bornok, — hír szerint — ugyanazt mondta az elnök­nek, amit Suhartóék; távo­zása az egyetlen lehetőség a válság áthidalására. PÁRIZS: Országszerte méltatlanko­dást és tiltakozást váltott ki Franciaországban az a mód, ahogy a kormánypárt kisa­játította a maga választási propagandája céljaira az ál­lami televízió és rádió adá­sait. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága nyi­latkozatban tiltakozott a kor­mánynak és pártjának vá­lasztási kampányban alkal­mazott módszerei ellen, LONDON: Az Angol Munkáspárt par­lamenti képviselőinek csütör­tökön este megtartott rend­kívüli értekezlete 145 szava­zattal 68 ellenében elutasí­totta a balszárny határozati javaslatát, amely követelte, hogy a brit kormány támo­gassa U Thant ENSZ-főtit- kár vietnami béketervét. DELHI: Két héttel az indiai parla­menti választások előtt kez­detét vette a tulajdonkép­peni választási kampány. A kongresszus párt legfőbb vá­lasztási érve az ellenzékkel szemben az, hogy a kong­resszust támadó pártoknak nincsen pozitív programjuk, í a rájuk való szavazás a káoszt jelenti. Washington, (MTI): Johnson elnök csütörtö­ki sajtókonferenciáján lein­tette azokat, akik a vietna­mi háború békés rendezé­sére vonatkozó lépéseket vártak az amerikai kor­mánytól. Az elnök többször is kijelentette, a maga ré­széről „semmi komoly jelet sem lát arra, hogy a má­sik fél elhatározott kezde­ményezéseket tenne a béke irányéban” s közvetve a VDK elleni bombatámadá­sok folytatása mellett fog­lalt állást. Johnson továbbra is a sokszor elismételt kijelenté­seket elevenítette fel, azt hangoztatva, hogy az USA, „békés megoldásra törek­szik”, „kész a félútig, vagy Peking (BTA): A Bolgár Távirati Iroda tudósítójának jelentése szerint Pekingben csütörtö­kön röplapokat terjesztet­tek „Egy hallatlanul véres politikai esemény” címmel és ebben az alábbi módon ismertetik a sicujsani kör­zet biztonsági hivatalánál lejátszódott január 30-i ese­ményeket. Múlt év december 12-én a politikai és jogi intézet mellett működő kommuna dolgozóinak egy csoportja magához ragadta a hatal­mat a sicujsani körzetben. E csoport tagjai összekötte­tésbe léptek „hatalmon lé­vő és kapitalista úton hala­dó tekintélyes személyek­azon túl is elébe menni a másik fél javaslatainak” s hajlandó a „feltétel nélküli” tárgyalásokra. Az elnök azonban ezúttal is feltétele­ket szabott az állítólagos feltétel nélküli tárgyalások­hoz, azt mondotta ugyanis, hogy „mielőtt az Egyesült Államok abbahagyná a VDK elleni bombatámadásokat, a VDK-nak kell lépéseket tennie a háború befejezése érdekében”, A Vietnami Demokrati­kus Köztársaság elleni bom­bázásokról Johnson kijelen­tette, hogy nem szándéko­zik felhagyni a bombázá­sokkal, még akkor sem, ha ennek bekövetkeztével sor kerülhetne béketárgyalások, ra. kel”. Január 30-án Mao Ce- tung hívei harcot indítottak az „ellenforradalmi erők ellen”, akik azonban a pe­kingi biztonsági hivataltól ezer rendőrt hívtak segítsé­gül. Kegyetlenül megverték „a forradalmi szervezetek” tagjait. Az összetűzés során többen meghaltak, ötvenen súlyosan és körülijeiül hét- százan könnyen megsérül­tek. A rendőrök és a kom­muna tagjai szétszaggatták Mao Ce-tung arcképeit és a Mao Ce-tung idézeteket tartalmazó könyveket. A röpirat szerzői közlik, hogy Mao Ce-tung rendel­kezésére a pekingi népi fel­szabadító hadsereg beavat­kozott és magához ragadta a hatalmat a kerületben. Röpiratok „egy véres eseményről" Egy hét a világpolitikában § Ka pack i Párizsban tsfi Manescu bonni útja Bérharcok Franciaországban és Spanyolországban (£$ if jabb provokációk Pekingben Ezen a héten az európai szocialista országok diplo­máciai tevékenysége vonta magára a világ figyelmét: Pocigornij, a szovjet állam­fő, befejezte olaszországi lá­togatását, amelynek során járt a Vatikánban is. — Ra- packi lengyel külügyminisz­ter hazatért párizsi útjáról: — Bulgária Kekkonen finn államelnököt fogadta; — Tito elnök nem hivatalos látogatást tett a Szovjet­unióban és ezt követően Budapestre érkezett Kádár János meghívására; — Ma- nescu román külügyminisz­ter az NSZK-ba utazott és ez alkalommal sor került a román—nyugatnémet diplo­máciai kapcsolatok felvéte­lére; — élénk visszhangot keltett a szovjet kormány nyilatkozata a Német Szö­vetségi Köztársaságban fel­éledő neonáci és militarista szellem megnyilvánulásairól. A szovjet—olasz tárgya­lásokon a gyakorlati ered­mény a gazdasági, a tudo­mányos, a műszaki és kul­turális kapcsolatok bővülé­se. Rapacki párizsi eszme­cseréje a rendszeressé vált lengyel—francia „párbeszéd” eleme volt, a finn köztár­sasági elnök Urho Kekkonen bulgáriai látogatása a bol­gár—finn kapcsolatok bő­vülését eredményezte. Külön kell szólni Manes- cu román külügyminiszter- bonni útjáról és arról, hogy bejelentették a román— nyugatnémet diplomáciai kapcsolatok felvételét A két hónapja hivatalban le­vő nyugatnémet kormány mindegyre hangoztatja, hogy a kelet-európai országokkal a viszonyát normalizálni kívánja. Ezzel kapcsolat­ban érdemes emlékeztetni arra, hogy a szocialista or­szágok voltak azok, amelyek kezdettől fogva törekedtek Nyugat-Németországgal is a normális kapcsolatok megteremtésére és nem raj­tuk múlt, hogy az NSZK és a szocialista Európa orszá­gai között — a Szovjet­unió kivételével — nem alakultak ki a hivatalos, diplomáciai kapcsolatok. A hidegháborús adenaueri nyugatnémet politika az évek során zsákutcába ju­tott A többi nyugati ha­talom előbbre lépett a két Európát közelebb hozó úton. Ezt, úgy látszik, most már Bonnban is észrevették az új vezetők. Mindeneset­re formai módosításokat már szeretnének végrehajta­ni. Persze ahhoz, hogy a nyugatnémet politikában új irányzatot kezdjenek, több­re van szükség, mint egy­néhány diplomáciái lépésre: az európai szocialista orszá­gokkal szembeni politikáju­kat teljesen és őszintén ál kell értékelniük! A Szovjetunió kormánya a múlt szombaton fontos figyelmeztetéssel élt. amikor szóvá tette a nyugatnémet militarista és neonáci erők tevékenységét és megállapí­totta, hogy „az NSZK új kormánya nem kis mérték­ben örökölte elődjei politi­kájának lényegét.” Jellem­ző, hogy éppen a nyugatné­met—román diplomáciai kapcsolatok felvétele után a Bundestagban Kiesinger kancellár nyilatkozatot ol­vasott fel, amelyben kifej­tette, hogy kormánya válto­zatlanul igényt tart „a kizá­rólagos képviseleti jogra” azaz arra, hogy „egyedül képviselje az egész német népet...” Román részről az­zal válaszoltak, hogy Európa egyik alapvető realitása a két német állam, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köz­társaság léte. E realitás el­ismerése az egyik feltétele az európai országok közötti együttműködés fejlődésének és a politikai légkör megja vulásának. Figyelmet érdemelt a hét közepén a francia dolgozók nagy sztrájkja: az osztály­harcos, baloldali szakszerve­zet, a CGT és a korábbi ke­resztényszocialista szakszer­vezet a CFDT közösen hir­dette meg a 24 órás általá­nos sztrájkot, amelyhez sok helyütt csatlakozott a Force Ouvriere is. A rendkívüli arányú munkabeszüntetés nem csupán a dolgozók bér­harcának alakulása szem­pontjából volt jelentős: egy hónappal a franciaországi parlamenti választások előtt a baloldal egysegtörekveseit juttatta kifejezésre. Ugyan­csak politikai tartalmuk miatt jelentősek a spanyol- országi sztrájkok: a madridi, barcelonai, sevillai munká­sok megmozdulásai a Fran- co-diktatúra ellen, a de­mokratikus szabadságjogo­kért viszik az utcára s tö­megeket. Másfajta tüntetésekről érkezik hír Pekingből A vörösgárdisták újabc meg újabb provokációkat oltot­tak végre, elsősorban a Szovjetunió nagykövetségé, de a többi szocialista or­szág diplomatái, így hazánk Képviselői ellen is A szov­jet hírügynökség, a TASZSZ megállapította, hogy a tírai hatóságok féktelen szovjetel­lenes kampányt folytatnak s elviselhetetlen állapotokat akarnak teremteni, ám a hatóságok és a ..vörösgárdis­ták” hiába próbálják meg­félemlíteni és megzsarolni a szovjet diplomatákat A szovjet emberek azonban nem tesznek egyenlőségje­let a kínai nép és av. állító­lagos „kulturális forrada­lom" megszállottjai közé, mély felháborodásuk csak az utóbbiaknak szól (P.) Egy gyilkosság! kísérlet ütemterve Miami, (MTI): A Miami News című floridai lap csütör­töki kiadásában különös történetet ismertet. A lap emlékeztet ró hogy két hét­tel a dallasi elnökgyilkosság előtt, 1963. november 18-án Kennedy elnök Miamiba lá­togatott. A miami rend­őrség irattárában még most is őriznek egy magnetofon­szalagot, amelyből kitűnik: valaki már itt meg akarta gyilkolni Kennedy! A magnetofonszalagon be­szélgetés hallható, amelyet egy rendőrségi besúgó és a merénylőjelölt egyik cinko­sa folytatott. Az ismeretlen kilétű em­ber elmondja a gyilkosság ütemtervét a besúgónak. Közli. hogy Kennedyt messzehordó pukával fogják lelőni: a puskát szét lehet szedni és könnyen el lehet rejteni. A gyilkosság után — mondja az összeesküvő — „a rendőrség persze mindem követ megmozgat”, hogy megtalálja a gyilkost. és „néhány órával később majd talál is valakit, csakhogy megnyugtassa a közvéle­ményt”. ­Az ismeretlen személy * felvételeken halkan, közö­nyösen elemzi a készülő merénylet körülményeit és esélyeit, majd a gyilkosság végrehajtására kiszemelt egyénről beszél anélkül, hogy nevét megemlítené. A miami rendőrség azt állítja, hogy a rendőrségi besúgó átal felvett beszélge­tésről már annak idején tá­jékoztatták a titkosszolgála­tot. s miután Kennedyt Dallasban valóban megölték, ismételten fehívták ró az illetékes szervek figyelmét. A miami rendőrség figyel­meztetés után Kennedy — a tervektől eltérően — nem hajtott végig a városon, ha­nem helikopterrel repült szálláshelyére. PINTÉR ISTVÁN: A lUfntepüfö 28. — Semmi az egész, majd rendet csinálnak...-— Azit hiszem Mr. Nor­ton, maga túlságosan opti­mista. Nem kaptunk még elég leckét? Ott volt Kína, ott volt Egyiptom, ott volt Irak, s a jó ég tudja, még milyen ország! Japánban is mozgolódnak! Mi a szabad, ságot védelmezzük, s még­sem szeretnek bennünket, amerikaiakat Keleten! Mit gondol, ez miért van? A százados most már nem volt olyan biztos a dolgá­ban: — A kommunista propa­ganda, sajnos... — mondta tétován. Hagyja ezt az ostobasá­got az újságíróknak — tor­kolta le az alezredes. -—Ok úgysem állhatnak mással elő, amikor meg kell ma­gyarázni a bizonyítványt. De mi, egymás között nyu­godtan bevallhatjuk: azért nem szeretnek bennünket, mert nem viselkedünk sze- retetre méltóan. Nem, nem arra gondolok, hogy néhány katonánk megerőszakolt né­hány lány! Előfordul az ilyesmi, egyébként sem a szüzesség korszakát éljük! De nem gondoskodunk ar­ról. hogy azokban az or­szágokban. ahol befolyásunk van, az emberek jól érez­zék magukat! Ez a lényeg, Mr. Norton. A százados úgy érezte, alulmaradt a vitában. Nem tudott mit válaszolni. Ro­wers is hallgatott. Aztán, hogy elvágja a kinos csen­dé! feláll! — Ideje lenne már men­nünk — mondta. — Későre jár, s ha ilyenek a viszo­nyok... Az alezredes bólintott s búcsúra nyújtotta kezét: — Csak menjenek! Hosszú út áll még maguk előtt! Es ilyenkor legjobb, ha mi­előbb hazasiet az ember. Most nem ildomos ameri­kaiaknak az utcán mutat­kozni. Ez csak olaj a tűz­re. Nekem elhihetik. Már 1945 óta szolgálok a Kelet különböző országaiban... Rowersék gépkocsiját Izmir főterén megtorpanás­ra késztette a tömeg, amely most már sokkal hangosab­ban tüntetett. Az egyik ház nyitott ablakában a rádió bömbölt, egy rikácsoló hang üvöltött valami! — Menderesz! — mondta a sofőr, aki megtanult már valamit törökül. — Azt je­lenti be, hogy Isztambulban és Ankarában rendkívüli állapot van. És arról be­szél, hogy Törökország né­pe fegyelmezetten és barát­sággal fogadja a NATO-ál- lamok külügyminisztereit akik hétfőn kezdenek ta­nácskozni Isztambulban... A tömeg hangos füttyel, közbekiáltásokkal kísérte Menderesz beszédét. Amikor az a NATO-hoz ért, akkor vették észre az amerikai gépkocsit. Gúnyos megjegy­zéseket tettek Rowersékra, egy fekete hajú fiatalember pedig odaugrott, s leköpte az autó! A sofőr jobbnak látta, ha nem várja meg, amíg a tüntetőktől tovább mehetnek, hanem hátrafelé indult megfordult és el­hagyta a tüntetés színhe­lyét. Mellékutakon jutottak ki a városból, az országúira. Minden baj nélkül értek Adanába. A városkában tel­jes csend honolt, amikor Rowersék gépkocsja átha­ladt rajta. Egy lélek sem volt az utcán — igaz, késő­re járt. A kisváros ilyenkor egyébként is kihaltnak mu­tatkozott, de az utcák most valahogy másképpen voltak üresek, mint máskor. A ki­járási tilalom. amelyet Menderesz életbe léptetett, megtiltotta, hogy éjszaka a rendőrség és a katonaság emberein kívül bárki kime­részkedjék az utcára. Ada- nában is mindenfelé járőrök cirkáltak. Az amerikaiak gépkocsiját is meg akarta állítani az egyik járőr. A sofőr azon­ban, a katona intésére nem lassított, ellenkezőleg, rá­lépett a gázpedálra. A jár­őr az utolsó pillanatban ug­rott el a teljes sebességgel rohanó gépkocsi elől. Le­kapta géppisztolyát, hogy az autó után lőjön, de társa visszatartotta: — Ne lőjj! Amerikaiak! Rowersék gépkocsija szé­dületes sebességgel folytat­ta útját Indzsirliki felé. Ahogy befordultak a légi­támaszpontra, az őrség, amely minden belépőt szi­gorúan igazoltatott, s csak a különleges engedéllyel rendelkezőket bocsátotta be, közölte Rowerssel: — Khelton ezredes kére­ti, főhadnagy úr! Parancsa, hogy akármilyen későn is érkezik, keresse fel irodá­jában! Rowers rögtön érezte, hogy rendkívüli esemény előtt áll. Csak nem jött el az a várva várt „nagy alkalom?” Sietős léptekkel igyekezett fel a lépcsőn. Az ezredest az íróasztala mellett talál­ta, dolgozot! Amikor a fő­hadnagy belépett az ajtón, szokásával ellentétben nem intett, hogy hagyja el a sza­bályos jelentkezés! hanem végighallgatta a katonás formulát. Aztán felállt író­asztala mögül, de előbb be­csukta a mappá! amelyen dolgozott. A főhadnagy úgy látta, hogy parancsnoka egy térképre rajzolt külön­böző jeleke! — Leültetném — mondta az ezredes — de maga biz­tosan fáradt, nekem pedig rengeteg a munkám. Amit közölni akarok, amúgy is csak néhány monda! Hol­nap reggel kilenc órakor in­dulásra készen jelentkezzék itt az irodában. Úgy készül­jön, hogy öt-hat napig lem távoli Kezet nyújtott. — Most pedig jóéjszakát, fiatalember! Álmodjon szé­peket! Maga biztosan jó alvó. s ezért irigylem... Hiá­ba, a fiatalság megfizethe­tetlen! A pilóta valóban elaludt mihelyt becsukta a szemé! Nem töprengett a parancs felett — többször előfordult már, hogy négy-ötnapos munkát kapott. Például el kellett repülni New York­ba egy repülőgépen, hogy aztán másikat vezessenek oda Adanába, vagy egyéb, az európai vagy ázsiai kon­tinensen fekvő légitámasz­pontra... Másnap egy közönséges katonai szállítórepülőgépbe ültették — utasként, s az­tán Khelton ezredes is me! lé telepedett. — Kellemes utitárssal kellemes utazni — mondta Khelton. — Remélem, fő­hadnagy. végig megőrizzük ezt a kellemes hangulato!.. Rowers bólintott: — Azt hiszem, így lesz, ezredes úr! Az ezredes újságot vett elő a zsebéből. Körülöttük — még néhány műszaki tartózkodott a gépben —< mindenki hallgatott. (Folytatjuk) 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom