Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-18 / 298. szám
Korszerűbb szem lelettel Néhány gondolat a termelőszövetkezetek kulturális alapjainak felhasználásáról A közelmúltban megvizsgálták megyénk két járásában, hogy a termelőszövetkezetek vezetősége mennyire használja fel a kulturális alap jelentős anyagi erejét a tagok szakmai ismereteinek növelésére, kulturális gondozásukra. Milyenek a tapasztalatok? örvendetes, hogy a néhány évvel ezelőtti állapotok már nem találhatók, amikor aratópálinkát, hűsítő italokat, vacsorákat könyveltek a kulturális alap terhére. Ma már egyre több színház és mozibérlet, könyvvásárlás jelzi a jobb felhasználást, de ezek a pénzek igazi hatásukat még ma sem töltik be. Nem jellemző módon Természetes, hogy a fel- használás célját, módját a tsz vezetése szabja meg. Tapasztalataink viszont azt bizonyítják, hogy elsősorban a vezetés nem törődik a célszerű felhasználással. A kultúrmunkások akadékoskodását látják a gyakori szóvótevésben, mondván, van nekik elég bajuk azon kívül is, nem ez a legfontosabb. Igaz, nagyüzemi gazdaságaink vezetői nincsenek elkényeztetve, problémáik, ha nem keresik is, vannak. De feltétlen szólni kell arról a szemléletbeni negatívumról, ami elsősorban oka a kulturális alap fel- használásában tapasztaltaknak. Annak, hogy ezeket a jelentős pénzeket parasztságunkra nem jellemző könnyelműséggel kötik le. Példának elég, hogy a tiszalöki járás egyik tsz-e egy autóbuszkirándulásra elkölti az alap 70 százalékát, vagy más esetben csak a sport támogatására elmegy az egész pénz. Nem kell bizonyítani senki előtt, hogy a termelés korszerűsítése milyen égetően szükséges. Velejárója ennek a szakmai hozzáértés, a munkához való új viszony kialakítása. Márpedig a magasabb hozamok elérése, a korszerű agrotechnika eredményes alkalmazása nemcsak a vezetés, de a tagság szakmai műveltségét is feltételezi és próbára teszi. A kulturális alap forintjainak felhasználásával elsődlegesen a szakmai műveltség fokozását kellene elősegíteni. Ami célszerű voma Ezért is érthetetlen, hog> egyetlen olyan könyvelés, teteit sem találunk, amelyik szakmunkastanfo- lyamot, tsz-akadémiát, a a fejlődés szükségszer^ feltételeit fedezte volna. Termelőszövetkezeteink sorra vezetnek be új mezőgazdasági kultúrákat, új állattenyésztési ágakat, a befektetések azonoan nagyon sokszor nem hozzák meg a várt eredményt. Nehéz elhinni, hogy az eredménytelenséget csak az időjárás vagy csak a járványok okozzák. Sokkal inkább áll az, hogy a kis mennyiséghez szokott szemlélet és gyakorlat képtelen eredményesen megbirkózni a nagyüzem szabta feladatokkal. Joggal kérdezhetjük, vajon hány nagyüzemünk indított tanfo- lyamot egy-egy új üzemág — öntözés, baromfitenyésztés stb. — létesítésekor a feladatot végző dolgozóknak. Mert ha valamire indokolt és célszerű felhasználni ezeket a pénzeket, erre elsősorban az. Pedig megyénkben is rendelkezésre állnak a legjobb szakemberek, a TIT, a különböző szakosztályok, hogy segítsenek. Mi akkor a helytelen szemlélet oka? Korszerű feladatokat csak korszerű szakmai műveltséggel rendelkező dolgozók tudnak maradéktalanul elvégezni. A vezetők az itt jelentkező korszerűtlen szemléletét világítja meg a tiszalöki járás vezetőinek megállapítása, hogy éppen ezek a jól képzett tsz-veze- tők törődnek a legkeve sebbet a tagok szakma képzésével. Termelőszövetkezeteink nagy részében ma már jó, képzett szakemberek a vezetők. Nyilvánvaló, hogy t. tagság kulturális gondozása majdnem annyi feladatot ró a termelőszövetkeze vezetőire, mint a népművelési apparátusra. Az „összekötő” munkája Jelentős segítség ma már, hogy termelőszövetkezeteinkben munkaegységgel, vagy készpénzzel dotált kultúrfelelősök vannak, akik összekötő kapcsok a népművelés és a tsz-vezetés között. Mégis azt tapasztaljuk, hogy szövetkezeteink kulturfeleiő- sei elsősorban a termelőszövetkezeti vezetés részéről nem találnak kellő megértésre. Egyrészt nem támogatják a hozzáértő, lelkes emberek megbízását, másrészt a munkáén járó dotációt nem fizetik. Egyes kultúrfelelősök munkája pedik kimerül abban, hogy nyitják, zárják a tv- készüléket. A kultúrfelelősök elégtelen munkájának eredménye az is, hogy a tsz a maga programját nem építi be a falu művelődési programjába. Egyes helyeken meg akarják teremteni a maguk művelődési bázisát, sok évre leterhelik ezzel a kulturális alapot. Holott a tennivaló egyeztetésével a faluban már meglévő kulturális centrumot kellene az alap egy kis részével segíteni, a közös programot kidolgozni, hisz a tagság maga u falu! Hogy a népművelés a maga eszközeivel szakmai, és más ismereteket tudjon adni a tagoknak, feltétlen szükség van a megfelelő összekötőre. Arra, aki a problémákat elsősorban ismeri : a termelőszövetkezet kultúrfelelősére. Ennek jelentőségét az illetékesek ! már látják, és hogy a jö- ! vőben jobban akarnak j munkájukra építeni, bizo- i nyiték, hogy a közeljövő- j ben tanfolyamot szerveznek számukra a megyei pártiskolán. Ne fél eredményekei A kulturális gondozás hatékonyságához a termelőszövetkezetek vezetőségének megértése és támogatása nélkülözhetetlen. A termelőszövetkezetek irányításában tevékenykedő valamennyi szerv összefogása szükséges a további haladáshoz. Mert bármenynyire is korszerű szövetkezeteink gazdasági terve, bármennyire is okos a vezetőség, ha nem számol a tagság szakmai képességeivel. csak fél eredmények születhetnek. Itt van a zárszámadások, a tervkészítések ideje. Jó lenne, ha az új tervek készítésénél nemcsak azt mérnék fel, hogy a hozamok fokozásához mit kell adni a földnek, hanem azt j is, hogy mit a fejeknek. (Nagy Mihály) Halászok. (MTI foto— Bajkor József felvétele) Felült a szánra és Csákó alig tudott lépést tartani, amikor elindultak. De mire a falu végére értek, meglassudott a szán, mert a nyitott mezőkről szembe fúj a szél, a jegenyék suhogva birkóztak a felhőkkel, s a hópor sziszegve nyargalt az utakon. De azért a vásárba szerencsésen odaértek. Akkor már elállt a szél, kisütött a nap és Jancsi lecihelő- dött a szánról. A méreg még nagyon ágaskodott benne és olyan árat mondott a vevőnek, hogy maga is sokallta. — Sok lesz — mondta a vevő — sok. Abból még engedni kell... Jancsi vidámabban nézett körül. Rengeteg vevő és kevés marha. Nono! Nem is volt bolondság eljönni... — Ne erőltessük! Majd jön a Makkos. Az majd megadja. — Adja, nem adja? — Mondtam már. Nem erőszak... A vevő észrevette, hogy egy idősebb parasztember nagyon nézegeti a tehenet. Nézegette és olyan formán biccentett Jancsi felé, mint akinek tetszik a Csákó. Még megveszi... — Hát nem enged? — Nem! A vevő ollót vett ki a zsebéből és nyírt valamit Csákó szőrébe. Kifizette a pénzt és egy kis kárörömmel nézett a parasztemberre, aki elől megvette a tehenet. — Kendnek is tetszett? — Valamikor — lépett közelebb — a lányomnak adtam ezt a tehenet egy éve, hogy férjhezment. — Kezet fogott Jancsival — hogy vagytok, fiam? A vevő mérgesen megrántotta Csákó kötelét és az öreg tehén elballagott új gazdája után. Ez kora délelőtt történt, amikor még alig tiporták le a vásártér havát, de a lacikonyhán már sistergett a kolbász és a fütyülősökben tompán csillant a sárga bor. — Az áldomást én fizetem — mondta Jancsi ipának, aki szerette vejét, nemkülönben a bort is. Mivel pedig mindkettőt szerette — amint később kiderült nagyon szerette — ott ültek még délután kettőkor is. Jancsi közben ellépett, ostornyelet vett és Rózáinak meleg kendőt. — Nem érdemli meg, igazán nem, de azért ne mondja, hogy üres kézzel megyek haza. — És elpanaszolta mennyi baj van Rozáliái. — Na, engem nem ugráltatna — mondta mérgesen az öreg. — Az anyja is ilyen volt. — Hát engem sem ugráltat! A kend lánya és ha kend is igazat ad, tudom már hogyan térítsem észre — és az ostornyélre nézett. — Még egy féllitert, asz- szonyság! Akkor váltak el nagy barátságban, amikor a nap vörös arca a határról nézett végig a hómezőkön, s a varjak, mint az éjszaka baromfial, elültek már a vásártér nyárfáin. Végig futott a szán, mégis este volt már. mire a falu határába értek. — Megverem — gondolta magában Jancsi mérgesen. — Az új ostornyéllel verem meg — és ezzel a gondo- j lattal fordult be az udvarra is, — Ki se jön elém. Hát asszony ez? A lovat bevezette, a pokrócokat bedobta az istállóba. A kendőt a hóna alá csapata az új ostornyéllel a kezében bement a házba. Kicsit pislogott a szobában. Nagy lánggal égett a lámpa, az asztalon fehér abrosz, gőzölgő tál, puha kenyér, s a búbos mellett várakozó melegséggel Rózái. Még a piros rékiit is felvette, azt az ismerősei mátkaságuk idejéből... Jancsi hosszan verte le lábáról a havat. A nagykendő rojtjai sután himbálóztak kezében és az asz- szony úgy ölelte át, majd feldöntötte. — Nem érdemiem meg! Igazán nem — és könnyeivel összemaszatolta Jancsi arcát. — Ne bolondozz, na — szabadkozott Jancsi — Hát várj egy kicsit. legalább amíg ezt az ostornyelet a sarokba támasztom. Egy lépés előre Sipkay barna új regényéről Két regény és két elbeszéléskötet után újból regénnyel jelentkezik Sipkay Barna, melynek címe: Boldogtalan boldogság, s a Mag vető gondozásában ünnepi alkalomból, a téli könyvvásárra jelent meg. ! ___ A téma a falusi értelmiség helyzete. Egy napon idegen érkezik abba a furcsa világba, ahol mindenki saját boldogságával hitegeti önmagát Az idegen idegesítő jelenléte meggyorsítja az emberek igazi arcának megismerését, valódi énjük feltárását. A látszólagos Idilli boldogság embertelen életformát takar, olyat, mely szinte a századvég óta változatlan. A regény középpontjában a falusi iskola igazgatójának felesége kerül, az ő életének fordulatát kíséri aztán fokozott figyelemmel az Író. A téma nem új, a helyzet — fiatal feleség, idős férj — sem ismeretlen. Mégis érdemes volt megírni ezt a könyvet, hiszen kitűnő alkalmat nyújt a falu szocialista változásának ábrázolására (Ez talán a regény legnagyobb értéke.) Milyen is ez a falu? Amíg az egyéni gazdaságok uralkodtak, a vezetők számára egyszerű volt minden, a harc célja pedig világos: szocializálni a termelést. Ahogy ez megtörtént, egyszerre bonyolulttá váltak a dolgok. Voltak, akik azt hitték, hogy nyomban öntudatossá lesz mindenki az átszervezés után. Aztán be kellett látni, hogy az emberek átalakulása is hosszú, nehéz harc eredménye lesz. És ez a harc tán nehezebb, mint a kollektivizálás volt, Ebbe a harcba csöppent! bele olvasóit Sipkay Barna. A regény világa bonyolult, nehezen áttekinthető, éppen olyan, mint a tudati formálódás folyamata, 2 Marcsu, a regény uosaujt parasztlán.vból vált telivér igazgatónővé. Furcsa nő, vagy inkább nőnek is fura. Naiv és számító, gyermeteg és gyűlölködő... Mintha állandóan igazolni akarná korábbi ballépéseit, mintha önmagét Is be szeretné csapni... És egyszerre több arca van. és mégis szükségtelen, —* körülmény, a férj halála. Talán az írói oaitség nélkül, iáját erejéből 1« férhette volna célját. L-3 Az igazgató úr tehát meghalt, de ez a halál nem tragédia. hanem egy hol értelmes. hol értelmetlen élet szükségszerű befejezése Sok újdonságra megtanította a parasztokat — talán ez volt 'étének egyetlen pozitívuma. Elvezetgette az i-kólát, kitünetést is kapott, tartott egy feleségnek nevezett házicselédet. tekintélyes ember volt a faluban-. Az idegen, halottnak hitt öccse zavarta meg nyugalma« életét Egy ember húsz évi távoliét után jelentkezik es szántónkért az aljasságokat. Az idegen hatását megnöveli. hogy a tsz-v"zetők — akiket az igazgató eddig engedelmes alattvalóknak tartott, — már nem hallgatnak a szavára, ellenállnak akaratának, kimosolyogjáki Az idegen különös figura. Elvont, szinte csak eszmei. — mégis rendkívül tárgy ms. Érző ember, aki szerelmes tud lenni és akit szeretni lehet, — és ugyanakkor ördögi alak. Annyira ördög' mint a rossz lelküsmeret Megrajzolása kitűnően sikerült. 4 bipkey Barnának egyébként is különös tehetsége van arra, hogy néhány szóvá' *elí- be találjon embereket ’me Kopaszról, az igazgató helyetteséről odavetett nárom mondat: „Irtózott az gaz- gatól szobától. Másrészt vágyott is rá. Ez a két érzés állandó viharokat kavart benne.” Könnyed és pontos, tömör és hiánytalan — ez Sipkay Barna ábrázoló művészete. A regényben — korábbi műveihez képest — e téren haladt a legtöbbet előre- Kereste a hagyományos kifejezés fejlesztésének lehetőségeit, a világ korszerűbb, bonyolultabb és elvontabb megrajzolásának útját, — s egy lépést már tett Is ezen az úton. Hogy a könyv mennyire számíthat az író kísérletének, azt csak későbbi müvei döntik maid el * Az egyik: boldogtalan. Nem leli helyét a férje mellett. A legtöbb szeretetet a kocától kapja, ha megsimogatja az állat hátát Ingyencseléd és ágyas — semmi több. Aztán — mikor az idegen felkavarja az életüket, — rájön, hogy ő is nő, s éppen úgy boldogságra született, mint mások. És többet követel a világtól. A másik arc nincsen a regényben, de az író nem is zárja ki a lehetőségét. Hűséggel lejegyzi Marcsu önigazoló gondolatait, nem magyaráz meg semmit, engedi folyni az eseményeket, — hadd gondolkodjon az olvasó. Ez egy csinos parasztlány tükre. Olyan férjre vágyott, aki „számít valakinek”, és ezt meg Is kapta. Huszonöt esztendővel idősebb férjét — gondolatban — nyolc éven át Igazgató úrnak szólítja. Aztán — mikor az igazgató úr az asszony további uborkafa- igénveit képtelen kielégíteni — Marcsu továbblép és — szinte bizonyosan szerelem nélkül. — a falu iszákos orvosához köti az életét. Az is számít valakinek. Marcsu alakjának kétértelműsége nem válik a regény kárára, sőt, gazdagítja. Az emberek nem jók vagy rosszak, hanem jók és rosszak egyszerre. Marcs' mindig olyan, amilyeru- látni akarja az olvasó. Az asszony harca a i. vábbi emelkedésért sikeri vezet A sikert azonba> megkönnyíti egy — indokolt Következő könyvei másra is válaszolhatnak. Két év előtti novellásköte- tének egy remekében, — „Gesztenyékében — szerepel egy magányos falusi tanítónő, Az új regényben ismét felbukkan, más alakban, más arccal és más egyéniséggel, — de a hasonlóság félreérthetetlen Irén rájött már, hogy nem elég helyes elveket vallani, harcolni is kell azok megvalósításáért; hogy nem elégelni egy közösségben, küszködni kell annak felemeléséért is. Ez — ma, falun, ahol élni, újfajta és emberi módon élni is meg kell még tanítani az embereket, — ez a legnemesebb nevelői feladat. Egyedül — mint Marcsu, nem lehet boldog senki. Tehát felbukkan a lanító- nő, de a cselekmény egyik mellékágán, másodrangúan. Egy következő regénynek talán ő lesz majd a főhőse. Kun István. mo. december 18.
