Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-11 / 240. szám

Amit az új mechanizmusról tudn i kell (9) Munkalehetőség és foglalkoztatottság A szocialista társadalmi rend egyik leglényegesebb vonása, hogy biztosítja minden munkaképes állam­polgár számára a munká­hoz való jogot. Az elmúlt két évtizedben lényegében természetesen meg is való­sítottuk a teljes foglalkoz­tatottságot. Ez nem azt je­lenti, hogy hazánkban min­den munkaképes ember társadalmilag szervezetten dolgozik is, de az kétség­telen, hogy aki munkát, állást keres, az talál is. A teljes foglalkoztatott­ságnak azonban vannak bi­zonyos gazdasági hátrá­nyai, igy például a részle­ges munkaerőhiány. Ha munkaerőhiány van, akkor a vállalatok nem tudnak kellően válogatni a munka­erőben, azt kell felvenniük, aki jelentkezik. Hányszor kényszerültek bele a vál­lalatok olyan igazságtalan­ságba, hogy az új munka- vállalónak magasabb bért adtak, mint a régóta ott dolgozóknak. Nem sikerült kellően szinten tartani a bérarányokat a teljesítmé­nyekkel, mert azok bére, akik hiányszakmákban dolgoztak gyorsabban emelkedett. A vállalat! létszám fel­duzzadt. Ha mindenkit fel kell venni, aki jelentkezik, akkor fegyelmezetlen* lusta emberek is a vállalathoz kerülhetnek. Rontják a munkaszellemet, a techno­lógiai és termelési rendet; váratlan hiányzásaikkal za­vart okoznak; mire beta­A burgonya nagyon fon­tos szerepet játszik hazánk lakosságának élelmiszerel­látásában és a mezőgazda- sági iparban is. Ezért na­gyon fontos hogy burgo­nyaszükségletünket lehető­leg belföldi termelésből fe­dezzük. Szabolcs-Szatmár megye hazánk egyik leg­jobb burgonyatermesztő táj­egysége. Kísérleti intézetek, kísérleti gazdaságok, ter­melőszövetkezeteink burgo­nyatermesztése méltán or­szágos hírű. Hazánkban — sajnos — nem minden mezőgazdasági­lag hasznosítható terület al­kalmas burgonyatermesztés, re. Ezért fokozott jelentősé­ge van annak, hogy az erre a célra jól hasznosítha­tó területeket minél jobban kihasználhassuk. A burgo­nya átlagtermések emelése elsőrendű fontosságú kérdés. Tapasztalataink azt mu­tatják, hogy szoros össze­függés van az áruburgonya kh-kénti átlagtermése és a felhasznált vetőgumók mi­nősége között A burgonya­termesztésre kedvező éghaj­latú és talajadottságú terü­leteken a kh-kénti átlagter­mést 20—25 #/o-kal is növeli, ha a vetőgumó valóban jó minőségű. Ez az oka annak, hogy a Földművelésügyi Minisztérium rendszeresen gondoskodik a vetőgumócse- rérőL Az akciós vetőgumóellá­tás eddig csak a termelő- szövetkezetek közös burgo- nyatermő területeire vonat­kozott. Az ország burgo- nyaellátásának biztosítása érdekében azonban fokozott mértékben fe; kell használ­ni a háztáji gazdaságok le­hetőségeit is. A háztáji gaz­daságok fejlesztési lehetősé­geinek a népgazdaság érde­kében történő fokozott fel- használása fontos közös ér­dek. Ezért a Földművelés- ügyi Minisztérium intéz­ményesen gondoskodni kí­ván a termelőszövetkezeti tagság háztáji területeinek vetőgumócseréjéről is. Ez az intézkedés egyúttal ma­gának a termelőszövetke­zeteknek is a fokozott tá­mogatását jelenti, mivei a nulnak, kilépnek. Mindez rengeteg többletköltséget okoz. Ezért az új gazda­ságirányítási rendszerben a vállalatok érthetően szaba­dulni igyekeznek majd az ilyen dolgozóktól. A gaz­dálkodási feladatukhoz szükséges munkás és al­kalmazotti létszámot ma­guk állapíthatják meg, ezáltal megfelelő körülte­kintésre és ésszerű takaré­kosságra kényszerülnek. Elképzelhető, hogy az új irányítási rendszer mű­ködését követően meggyor­sul a munkaerő áramlása, egyrészt a különböző ütem­ben fejlődő ágazatok kö­zött, másrészt a rosszabb és a jobb vállalatok kö­zött. A jobb vállalat töb­bet tud fizetni: az embe­rek igyekeznek majd ilyen vállalathoz kerülni. Ez megfelel annak a célnak, hogy mindenki ott dolgoz­zék, ahol munkája a leg­nagyobb hatékonyságú, így a legtöbb nemzeti jövedel­met eredményezi. Sok új munkahely lesz, mégis megtörténhet, hogy egyes emberek elhelyezke­dése majd nehézségekbe ütközik. A munkaalkalmak összességét tekintve lesz annyi munkahely — sőt, valószínűleg több —, mint amennyi a munkára je­lentkezők, dolgozni akarók száma, mégis az igények és a lehetőségek eseten­kénti eltérése miatt elő­fordul, hogy nem mindenki talál majd azonnal a kép­zettségének, képességének* egészségi, családi állapotá­nak, korának megfelelő munkahelyet. Erre már most fel lehet készülni. A vállalatok, a tanácsok okosan teszik, ha előre felmérik a területü­kön felszabaduló munkaerő nagyságát és összetételét. Hasznosnak látszik elő­irányzatokat készíteni a felszabaduló munkaerő el­helyezésére, átcsoportosítá­sára. Tárgyalásokat érde­mes kezdeni az iparválla­latok, mezőgazdasági és bányaüzemek között, hogy az adott földrajzi terüle­ten milyen összetételű és nagyságú létszám szabadul fel, illetve milyen többlett- létszám szükséges. A központi gazdaságve­zetés és az állami szociá­lis szervek is felkészülnek az új helyzetre. Olyan in­tézményeket létesítenek, amelyek elősegítik a fel­szabaduló munkaerő gyors elhelyezését, az átmeneti nehézségek leküzdését; szo­ciálpolitikai eszközökkel is. Itt persze nemcsak az állami és a vállalati, taná­csi feladatok a döntőek. Az igazán döntő a munkások, tisztviselők magatartása. A verseny nemcsak a gyárak és a termékek között indul meg, hanem a dolgozóknál is. Nem titok, hogy aki szorgalmasan, megbízha­tóan dolgozik, attól nem akar egy vállalat sem megszabadulni. Sőt, érde­ke azt diktálja, hogy igye­kezzék megtartani. ló minőségű velögumokkal látjuk el a háztáji területeket is háztáji területek jövedelme, zőségének emelése a tago­kat hathatósabban a ter­melőszövetkezetekhez köti. A háztáji gazdaságok a burgonyafelújítási rend. szerbe való bevonása foko­zott jelentőségű azért is­mert az áruburgonya árát kormányzatunk a múlt év­ben a termelők részére na­gyon előnyösen rendezte. Ha figyelembe vesszük, hpgy a megye területén több tízezer hold háztáji gazdaság van, meg kell ál­lapítanunk. hogy a burgo­nya felújítási rendszerben történő bevonásuk által a népgazdaság szempontjából is jelentős terméstöbbletet érhetünk el és ezenfelül a termelőszövetkezeti paraszt, ság jövedelmét nagymér­tékben növelhetjük. Az Országos Vetőmagter­meltető és Ellátó Vállalat nyírségi alközpontja (Nyír­egyháza, Bocskai u. 2.) a fenti célból elegendő akciós vetőburgonyával rendelke. zik. A hazai fajták közül a kisvárdai rózsa, a min­denes és a gülbaba állnak rendelkezésre. A külföldi fajták közül az epoka és az amsei fajták is jelentős mennyiségben megrendelhe­tők. Meg kel; azonban je­gyeznünk azt, hogy az am­sei fajtát a Pest megyei ter­melők évek óta sikeresen használják fel el óhaj tatás­ra. így az Országos Vető­magtermeltető és Ellátó Vállalat a megye igényeit megfelelő minőségű, meny- nyiségű és fajtájú vetőgu­móval fedezni tudja. Fel kell hívni azonban a figyelmet, hogy a kedvező fagymentes időt fel kell használni a vetőburgonya leszállítására. Ezért nagyon lényeges, hogy a termelő- szövetkezetek a lehető leg­rövidebb időn belül rendel, jék meg a szükséges vető­gumó-mennyiségeket a nyír­ségi alközponttól. Megren­deléseiket úgy adják fel, hogy a megrendelt mennyi­ség a tagság háztáji vétőgu- mó-szükségletét is fedezni tudja. Ha a megrendelés idejében érkezik, nemcsak a leszállítást lehet fagymentes időben eszközölni hanem a termelőszövetkezeteknek is módja van a leszállított ve­tőburgonya veszteségmentes tárolását biztosítani. Ez azért lényeges, mert a gon­dos tárolás a jövő évi sike­res burgonyatermesztés egyik legfontosabb alapja. Itt kell felhívni a figyelmet arra a gyakran alkalmazott rossz módszerre, hogy a burgonyát a téli tárolás he. lyén prizmázva . idő előtt földdel is letakarják. A burgonyát vastag, száraz szalmatakarás alatt kell hagyni, míg a hőmérsékle­te kellően le nem csökkent. Csak ezután rakjuk a priz­mákra a teljes földtakarást, nem hagyva sem a prizma­gerincen sem a végein szel­lőző nyílásokat. A jól tá­rolt vetőgumó korai kitava­szodás esetén korai vetést *■ tesz lehetővé és a helyben, megfelelően tárolt vetőbur­gonya lehetőséget biztosít az előhajtatásra és így maga­sabb értékesítési ár eléré­sére. A korai vetésnek döntő előnye az, hogy a gumókö­tés részére május—június hónapokban kellő csapadé­kot tudunk biztosítani, míg későbbi vetés esetén a gu­mókötés esetleg a későbbi sokszor száraz időszakokra esik. Nem helyes tehát az őszi leszállítás, helyben tör. ténő prizmázás és így az korai vetés előnyeit figyel­men kívül hagyni. A vállalat szakfelügyelői a felújítási akció lebonyo­lítása és a vetőgumó ter­mesztésével kapcsolatos szaktanácsadás végett fel fogják keresni a termelő-' szövetkezeteket. Az idejé­ben történő leszállítás és tárolás biztosítására helye­sebb azonban az. ha a ter­melőszövetkezetek nem vár. ják be a termelési felügye­lőt, hanem minél előbb a nyírségi alközponthoz for. dúlnak. Közös érdek nép- gazdasági és termelőszövet, kezeti szempontból egyaránt fontos a burgonyafelújítási akció minél előbbi gyors lebonyolítása. (X) A megújult Lágymányos Budapest egyik új színfo ltja a Feneketlen tó és kór nyék«. A fotok a lágymányosi Feneketlen tavat és közvet­len környékét, a Budai Parkszínpadot és a nemré­giben elkészült Sport-szál­lót ábrázolják. A reprezen­tatív szálloda kényelme és a festői környezet valóban kellemes pihenést nyújt vendégei számára. Erről beszélgetünk Frank Schoel- lel, a tehetséges, fiatal né­met énekessel, aki nemré­giben hazánkban forgatta a „Nászéj esőben” című film néhány jelenetét. Elé­gedett a szobák korszerű elhelyezésével, berendezé­sével, a figyelmes kiszolgá­lással. Tetszik, hogy az eszpresszó, az étterem és a bár külön épületrészben található, mert így azok, akik nem kívánnak szóra­kozni, nyugodtan pihen­hetnek. A valamikor kietlen park ma Buda egyik legszebb, leglátogatottabb pontja. Min. denki megtalálja a kedvé- revalót. A gyerekek a ját­szóteret, a sportolók a te­niszpályát. A Budai Park­színpad estéről estére hol a szabadtéri mozinak, hol $ zenés, táncos előadások­nak ad otthont. S ha színházi előadás után megéhezik az em­ber, a tóparti Park Étte­rem teraszán cigányzene mellett csillapíthatja éhsé- ségét. íme: a Buda egyik fény­pontjává lett, az egykor már majdnem betemetésre ítélt Feneketlen tó és kör­nyéke. A korszerű elgondolások alapján épült impozűn* Sport-szálló. (MTI foto: Fényes Tamás felvj Októbertől—áprilisig Koncertek a szabolcsi ifjúságnak Műsoron: Donizetti, Puccini, Verdi, Liszt, Bartók, Kodály művei, szomszéd népek dalai A Nyíregyházi „Móricz Zsigmond” Színházban ok­tóber 17-én déli 12 órakor felcsendülnek a dallamok szavalatok hangzanak el: bolgár, délszláv lengyel, orosz, román, szlovák és uk­rán népdalokat énekel Bé­res Ferenc, s népballadákat ad elő Jancsó Adrienn. Ezzel a műsorral kezdődik az 1966/67-es tanév ifjúsági hangversenysorozat. A „Szomszédaink—bará­taink” című műsort, a sorozat első koncertjét több ezer sza­bolcsi diák hallgatja meg október 17 és 21 között Nyíregyházán kívül Tisza- lökön, Kisvárdán, Nyírbá­torban, Nagykállóban, Fe_ hérgyarmaton, Mátészalkán, Vásárosnaményban. A so­rozat ezt követő többi hangversenyét is e községek művelődési házaiban adják elő. „Magyar muzsika” cím­mel kerül az ifjú zenehall­gatók sorozatába Liszt, Bar­tók, Kodály, Farkas Ferenc és Ránki György több mű­ve. A november 28 és de­cember 2 közötti koncerte­ken közreműködik Mezei Erika (ének), Darányi La­jos (zongora), Kiss Vilmos Péter (hegedű), Straky Tibor (zongora). A tavasz első koncertjeit március 6 és 10 között tart« ják meg a nyolc szabolcsi művelődési ház fiatal kö­zönségének. Az „Olasz opera” című hangverseny műsorán Bellini, Donizetti, Puccini. Rossini és Verdi operarészletei szerepelnek. A műsorban fellép For­gács Éva, Czakó Mária, Szabó Miklós, Sebestyén Sándor operaénekesek. Zon­gorán kísér Kósa Sándor. Az ifjúsági hangversenyso­rozat utolsó koncertjét áp­rilis 17—18—19—20—21-én tartják. A „Német mesterek zenekari muzsikája” című műsorban Mozart: Fisam házasságának nyitányát, Mendelssohn: e-moll hege­dűversenyének első tételét, valamint Schubert: V. szimfóniáját hallják a fia­talok. Közreműködik Kóté László (hegedű), Gyarmati Vera (hegedű), vezényel Sándor János és Sulyok Ta­más. Az utolsó hangversenyen ifjú zenebarátok zenés fej­törőn adhatnak számot ze­nei ismereteikről, jobbára az idei koncertek tematikájá­ból. Apróhirdetések Sóstógyógyfürdő 11 alatt 800 öl szőlő-gyü­mölcsös eladó. Épít­kezés engedélyezve van. Érdeklődni: ugyanott Papéknál. (2635) Budapesti lakáso­mat elcserélném nyír­egyházival. Érdeklőd­ni: Epreskert u. 37. (2633) Kétholdas felerész­ben szőlő és gyümöl­csös szoba konyha és mellékhelyiséges ház­zal beköltözhetően el­adó. Sóstóhegy, Aranykalász sor 57. (2632) Nagyméretű para­vánt vennék. Cím a Kiadóban. 0630) Zongora bérbeadó, rövid kitűnő hangú. Bessenyei tér 2. (2637) Hegesztő trafó el­adó. Miskolc, II. kér. Május 1. telep 34. (M. 123782) A Nyíregyházi Já­rási és Városi Rendőr­kapitányságra 4 db férfikerékpárt szolgál­tattak be. Igazolt tu­lajdonosok a fenti ka­pitányságon átvehetik. Idős asszony bejá­rást vállalna háztar­tásba. Címet a Kiadó­ba. (2639) Kitűnő hússertés el­adó. Hámán Kató u. 31. sz. (2641) Komplett cserép­kályha és zománcozott samottos vaskályha eladó. Oros, Kőlapos, Pazonyi úti Varga. Férfi segédmunkáso­kat betonelemgyartasi munkakörbe azonnali belépéssel alkalmaz a Szentendrei Betonáru- gyár. Tanácsi Igazolás szükséges. Munkásszál­ló és üzemi étkezés van. Jelentkezés sze­mélyesen a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. (Szte. 65140) Szobafestést, mázó* lást garanciával válla­lok: Kósa Lajos szoba- festő-mázoló mestesf Inczédi sor 8. sz. Legszebb, legújabí bokor, baba és futóró­zsa tövek megrende­léséhez kérje díjtalan árjegyzékemet. Boros* rózsakertészet, Puszta* Szabolcs. 4331?

Next

/
Oldalképek
Tartalom