Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
Folytatást érdemel A „Parasztlány” című rövid játékfilm főszereplője Várady Magdolna és a rendező, Makiári István (Kisvár- dai amatőr filmklub) a vetítések szünetében. Foto: Elek Emil Megemlékezés Esze Tamásról a Kárpáti igaz Szóban EGY NAGYSIKERŰ Üt KÖNYV: Sík Endre: Egy diplomata feljegyzései A népművelés egyik legkorszerűbb ága, az amatőr- filmezés néhány éve utat tört magának SzabolcsSzatmár határain belül is. Sok száz méteres celluloidszalag rögzített szabolcsi eseményeket, tájakat, embereket, történelmet és irodalmat. Egy évvel ezelőtt pedig megtartották az első megyei kisfilmes találkozót, melyet az idei hasonló rendezvény nemesített hagyománnyá. Kisvárda adott otthont e találkozónak mindkét alkalommal: a járás népművelői tették mozgalommá a kisf'lmezést. A szeptember 24. II. Sza- bolcs-Szatmár megyei amatőrfilmes találkozó alkalmával több mint két órán át peregtek az amatőrök filmjei a kisvárdai Béke filmszínházban, a kisfil- mek alkotói jobbára a helybeli amatőrfilmklub tagjai, de bemutattak . egy dombrádi, egy nyíregyházi és egy tiszamogyorósj filmestől is egy-egy munkát. A filmek műfaja — túlnyomó többségben — riport, filmtudósítás volt, de helyet kapott a repertoárban egy _ játékfilm (Makiári István: Parasztlány) és egy agitatív célú ismeretterjesztő kisfilm is (Űj utakon). A bemutatott 8 és 16 milliméteres filmek (összesen 12) technikájáról, kivitelezéséről szólva előre kell bocsátani néhány szubjektív információt. Többségükben hatalmas egyéni anyagi áldozatokkal készültek ezek a munkák, gyakran a minimális technika; berendezést mellőzve. Nem egy kisfilm alkotója csupán az operatőr munkáját végezhette el hívólaboratórium, vágóasztal és egyéb műszaki felszerelés hiányában. Néhány film — elsősorban a kisvárdai amatőrfilmklub munkái — már felhasználta a technika adta amatőr- lehetőségeket, s ezek kétségkívül jobban sikerűitek. A szabolcsi filmesek megpróbálkoztak a hangosítással — inkább kevesebb, mint több sikerrel. A magnóhangos filmeknél sajnos olyan durva hibák adódtak a kép és a hang szinkronjának több másodperces eltolódásából, hogy a film csaknem élvezhetetlenné vált. A kisvárdai klub 1. számú híradójának e hibája sokat rontott a riportfilm értékein. A képen már a kisvárdai vár lépcsői kanyarognak, a hang még a nyári utca hangulatáról beszél, fagylaltozó lányokról. Ugyanennek a filmnek meg egy nagy technikai fogyatékosságát kell megemlítenünk, s ez már olyan hiba, amelyet anyagi áldozat —- Nem tudok a köveken kimenni. Bökik a talpamat. — Nem látom a cipődet, lányom — tápászkodott fel a papa. — Hol hagytad? — Itt a víz szélén... Abban jöttem le. A mama rögtön ráhibázott az igazságra. — Úristen, te lány!... A hullámok!.» Elvitte a víz!... — kiabált ijedten és lerohant a Duna szélére. A papa követte. Mind a hárman a vizet kémlelték. — Szaladjatok utána! Nem lehet még messze — idegeskedett a mama. A papa meglódult a parton. A lány is átlábalt a köveken és szaladni kezdett a töltésen az apja után. — Te maradj, Teri, majd apád! — kiabált a mama. A papa viszont dühösen fordult hátra futtában. — S ha meglátom, hogyan hozzam ki? Nem tudok úszni. A lány se állt meg. Erre az asszony is megiramodott, de nem érte utói őket. Dühösen megfordult. Jó fél óra múlva jöttek vissza. Elől a papa, lóbálva az egyik cipőt. Mögötte szipogva, csüggedten a lány. — A másikat nem találtu' meg. Talán már elmerült. Ez valahogy kisodródott... nélkül is d lehetett volna kerülni. A híradó filmkockái népi táncot előadó; lányokat, fiúkat mutatnak, a magnó hangja tánczenét szolgáltat hozzá — nem csárdás muzsikáját; kföny- nyűzenét! A bemutatott filmek r közül a lsgtelismerésre méltóbb 16 milliméteres munka az „Új utakon” című, csaknem húszperces alkotás, amely témájául válasiztotta a családi események társadalmi ünneplésének gondolatát. Egészében véve ügyes szerkesztéssel komponált mű, hatásos jelenetekkel, fényhangos megoldással. Külön érdekessége, értéke, hogy a korszerű családi ünneplést és a népi hagyományokat olvasztották egybe ezek a jelenetek. A rendező. forgatókönyviró figyelme a szokványos, sematikus ábrázolásmódon túljutott, s bemutattak; például olyan népi hagyományt is, amely mint néprajzi kuriózum is érdekes (búzahintés az ifjú pár fejére). E film — kisebb nagyobb hibái ellenére is — lehetne a kiindulópont a megye amatőrfilmeseinek további munkáihoz^ A jövőt illetően szép perspektíva áll a szabolcsi amatőrfilmesek előtt. A megye különböző tömegszervezetei, vállalatai ajánlanak fel alapítványokat, díjakat olyan alkotásokra, amelyek egy-egy fontos tár. sadalmi problémát kaptak lencsevégre. Ilyen alapítványt ajánlott a kisfilmeseknek az MHS és a Vöröskereszt, de szó van e hasznos kezdeményezés, továbbfolytatásáról is. Igaz, hogy ezek az alapítványok még nem oldják meg a szabolcsi amatőrök legnagyobb gondját, a megyei filmlaboratórium létesítésének kérdését, mégis sokat segítenek. A labqratórium széles körű társadalmi összefogás szülötte lehetne. Az amatőrfilmezés tehetőségeit, első szárnypróbálgatásainak hasznosstágát bizonyította a második megyei amatőrfilmes találkozó. A korszerű népműívelés filmes úttörői másodszor is megpróbálták magukra!,; hívni a figyelmet, s igyfekez- tek tanúbizonyságot tenni arról, hogy hetvenegy évvel a Lumiere-testirérek első vetítése után Szabolcsban is segítség® lehetne hívni a felvevő,: és a vetítőgépet is megyénk kultúrpolitikai céljainak megvalósítására. — Most mit tegyünk? — kérdezte a mama tanácstalanul. — Semmit. A kisasszony majd mezítláb megymordult a papa. — Szó se lehet róí»! Ilyen nagy lány már nem mehet mezítláb! — tiltakozott a mama. — Hát akkor vesd.' le neki a cipődet és maradj te mezítláb. — Az még nevetségesebb lenne. A papa levágta magát a pokrócra. Fáradtnak látszott. — Ha majd kitaláltatok valamit, szóljatok! — mondta mérgesen. A mama a bokrok közé küldte a lányt öltözködni, utána újra a férjéhez fordult — Hazamehetnél másik cipőért. Itt megvárnánk. — Bolond beszédf... Hazáig és vissza legalább négy óra, ha nem több. — Addigra rátok sötétedik itt a parton — Hát aztán?... Nem veszünk el. — És ha megtámadnak benneteket? Két védtelen nőt? — Miért támadnának meg? Olyanoknak látszunk mi, mint akik tele vagyunk pénzzel és ékszerrel!? Esze Tamásról az ünnepségek alkalmából teljes oldalas Irodalmi összeállításban emlékezett meg szeptember 25. számában testvérlapunk, a Kárpáti Igaz Szó. A „Mezítlábasok ezredese” címmel Bállá László méltatta Esze Tamás történelmi érdemeit, hangsúlyozva, a tiszaháti felkelés, majd az egész kuruc háború egyik szép példája volt a magyar és ukrán jobbágyság együttes, testvéri küzdelmének az elnyomók ellen. Váradi—Sternberg János „A hős jobbágyvezér szellemében” című írása az ugo- csai mozgalmakkal foglalkozik. Az ugocsai jobbágyok követelése az volt, hogy helységeiket nyilvánítsák szabad hajdútelepülésnek, szabadítsák fel a lakosságot a job— Eh, másra Is gondolj, te!... Nem vagy még öregasszony. Pláne sötétben... Aztán a lány is!... Azt hiszed, elhinnék, hogy csak tizenöt éves? S ha el is hinnék, fütyülnének rá... Nem kis kíváncsisággal lestem, mi következik majd. S bevallom, jót nevettem rajta. Mert ahogy én nem, mások se találták volna ki azt, amit a leleményes mama. Valami fehér holmit vett ki a sporttáskából és indulatos mozdulattal kettérepesztette. Törülköző, vagy nagyobb szalvéta lehetett. — Ülj le, Terikém, és húzd fel a cipőd! — szólt parancsolóan, s pillanatok alatt bepólyálta a lány másik, cipőtlen lába fejét. — Ha másokat érhet baleset kirándulás közben, akkor Terikét Is érheti. Megsérült a lába és kész!... Be- kellett kötözni... Majd bicegsz egy kicsit — tanácsolta a lányának. Még akkor is nevettem rajtuk, amikor már mentek a helyi érdekű villamos megállója felé. A fiatal lány, — egyik lábán cipő, a másikon kötés, — megvidámodva, táncos mozdulatokkal mímelte a sántítást. bágyi sorsból. A szerző a kuruckori küzdelmek társadalmi oldalát elemzi, a jobbágyok harcait felszabadításukért, a területi levéltár anyagaira hivatkozva rajzol képet az ugocsai jobbágyok mozgalmáról. „Területünk magyar és ukrán parasztságának közös harca a jobbágyrendszer ellen a XVIII. század elején hozzájárult a feudalizmus aláásásához és erősítette a területünkön élő különböző nemzetiségek ösz- szefogását az elnyomók elleni harcban” — fejezi be cikkét. Testvérlapunk beszámol azokról a kuruckori emlékekről, — melyeket a beregszászi múzeumban őriznek. A beregszászi önkéntesek nevét — akik Esze Tamás zászlaja alá álltak — híven őrzi a Berehovói Barátságház Tájmúzeum. Itt őriznek — egyéb emlékek mellett — a , Rákóczi szülőhelyéről, Borsiból származó két méhkap- tárt, egyiken egy lovas domborművével. S egy Váriból származó, fanyélre erősített vaslándzsát, Esze Tamás katonáinak egykori fegyvereit. Puskás István, a Barátságház Tájmúzeum vezetője számol be a kuruckori emlékekről, a lap képeket is közöl az emléktárgyakról. Esze Tamás alakja megragadta a kárpátontúli írók, művészek alkotó fantáziáját is. A lap közli Horváth Anna „rusztikus fogalmazású, sajátos felfogású Esze Tamás J portréját”. A linómetszet' újabb emlék a művészet eszközeinek felhasználásával az annyi irodalmi és művészeti munka között, melyek a nagy parasztvezér alakjának ábrázolását tűzték ki célul. Részletet találunk még a jubileumi oldalon egy kuruckori szegénylegény-énekből, s képet a dolhai emlékműről, a Rákóczi szabadságharc első csatájának színhelyéről. Méltó adózás az irodalmi összeállítás Esze Tamás emlékének, melyet a Kárpátontúli terület dolgozói is őszintén tisztelnek. Mindez kapcsolódott azokhoz az ünnepi megemlékezésekhez, s a kölcsönös látogatásokhoz, melyeket Esze Tamás születésének 300. évfordulója alkalmából rendeztek a Kárpátontúli területen és szülőföldjén, Tarpán. Talán a napló megjelölés illik a legjobban Sík Endre: Egy diplomata feljegyzései című könyve elé. De ez a napló a személyes élmények olvasmányos és izgalmas feldolgozása mellett korhű dokumentum is. Egy forradalmár küzdelmes, — mondhatnánk kalandos — útjának története, mélyet át meg át forrósít a népét, hazáját, eszméjét szenvedélyesen szerető harcos őszinte hitvallása. Évekig olvastuk nevét az újságokban, hallottunk külügyi munkásságáról, de róla, Sík Endréről, az emberről keveset tudtunk. S mikor kézbe vesszük könyvét, mintha velünk szemközt ülne, és mesélne, közvetlen, baráti hangon, beavatva gyermekkori élményeibe, megismertetve sorsfordulóival. Olvassuk a fejezeteket s szinte megfeledkezünk arról, hogy népünk történelmének egyik fejezetét olvassuk, amelynek zöme nem hazánk földjén játszódott, mégis az új Magyarország legújabb krónikájához tartozik. Ügy tanít a történelemre, hogy elmondja életének egy jelentős szakaszát, amely szervesen összekapcsolódott a népi Magyarország küzdelmes éveivel. A hazaszeretet legbensöbb érzéseivel eleveníti meg találkozását szülővárosával, Budapesttel, amikor hosszas távoliét, a szovjetunióbeli emigráció befejezése után megpillantja a Nagykörutat, a Rákóczi utat, — a lerombolt várost, a felrobbantott hidakat. „Mintha tegnap jártam volna erre... És mintha már száz évue! ezelőtt lett volna.” S emlékei a régi arcokkal, eseményekkel népesítik be az utcákat: „Ebbe a házba jártam diákkoromba... Ebben a házban nevelősködtem... Ebben lakott a kedves jó öreg Anna néni, akinél olyan jókat lehetett uzsonnázni... Ennél a villamosmegállónál szoktunk találkozni azzal a kis fekete lánnyal... hogy is hívták? Ezen a sarkon kardlapoztak meg a rendőrök... Istenem, mennyi emlék...” A hazatért ember szemével rajzolja meg a hazai állapotokat, a romokból talpra álló ország első erőkifejtéseit, az élet, az optimizmus győzelmét, a munkások nehéz csatározásait a hatalom megszerzéséért. Sík Endre nem sokáig vehetett részt az itthoni nagy erőpróbákban, a kommunista párt külügyi szolgálatra küldte az Amerikai Egyesült Államokba. A washingtoni magyar követségen ekkor még nem a néppel érző diplomaták dolgoztak, Sík Endre hosszú ideig egyedül képviselte a népi Magyarországot, egymaga küzdött a korrupt kisgazda és egyéb pártok által delegált követ- ségi vezetőkkel, akik többre tartották a saját gazdasági és politikai karrierjük egyer.ge- tését, mint Magyarország érdekeinek tolmácsolását. Egy egész panoptikum vonul el előttünk a szerző tollából, politikai szélhámosok, mohó harácsolok, a dollár bűvkörébe került magyar diplomaták, akik közül sokan elárulták a népi MagyarorszáA folyóirat szeptemberi számában érdeklődésre tarthat számot a napilapok hasábjain gyakran szereplő országok, Rhodesia földrajzi gazdasági és politikai viszonyairól szóló összefoglalás. A folyóirat további cik. kei a természettudományok új eredményeinek és a kutatásoknak színes mozaikját adják, beszámolnak például arról, hogy a delfinek mozgásának tanulmányozását miképpen hasznosítják a repüléstudományban, szól. i nak a molekuláris biológia 1 egy érdekes problémájáról, továbbá a sugárvédelemről, j a f estékes anya jegyről, a j kaptárkövek régészeti ku- I got. De nemcsak velük kellett megküzdeni a kommunista diplomatának, egy sor előítéletet kellett szívós, türelmes munkával, magatartással eloszlatni az amerikai körökben. A németek által elhurcolt anyagi javak ügyében intézkedni, számos gazdasági és számos politikai problémában kezdeményező szerepet vállalni, viaskodni, hogy végül is kialakuljon egy normális diplomáciai viszony hazánk és az USA között. Mindez sok-sok emberi megnyilvánulás, epizód során tárul elénk. Nem fukarkodik a szerző az iróniával és öniróniával, a humoros helyzetek csattanóit tűhegyesre élezi. Szatirikus éllel karcol bele tolla az amerikai élet fonákságaiba, a bigott és faji nézetekbe, a dollárimádat és dollárerkölcs áldozataiba. Élethű keresztmetszetét adja a tőkés Amerikának, jellemezve a gazdasági élet vonásait, a politika és a gazdagság összetartozását, a kultúrát, a tudományt, a sajtót. — Körkép is ez a mű a „nagy társadat om”-ról, melynek rákfenéit nem nehéz meglátni az alaposan nézelődő- n~' . Különösen érdekfeszítő a könyvne*: az a része, amely az Amerikában élő magyarok életével, gondolkodásával, érdeklődésével, — a velük való találkozásokkal foglalkoznak. Hogy mennyire kicsi a világ, annak számtalan bizonyítékát adja Sík Endre, — kint találkozott Vasvári Ödönnel, akivel együtt jártak a váci piaristákhoz, másutt volt hadifogoly-társakkal, rounkásmozgf ' vr emberekkel találkozik. Beszélget Amerikában élő híres magyar személ-iségekkel, Molnár Ferenccel. Lengyel Menyhérttel, Züahv Lajcssal. összehozza a sors reakciós alakokkal is. S minden találkozás élmény A Hogyan lettem követ? A Marshal tábornok megszegi a protokollt a Truman elnöknél, a Kossuth templomában, a Kaland a Central parkban — s így so'-ot'nat- nánk a fejezetcímeket, melyek mindegyike magé a! ragadja az olvasót. Követi gondok, sikerek, kudarcok élményszerű krónikája szövi át a diplomata feljegyzéseit, úgy, hogy mindig magunk előtt látjuk a kissé félszeg, de a diplomácia művészetét vasakarattal elsajátító forradalmár egyéniségét. A diplomatát, aki olykor nem tudott eligazodni a protokoll- szabályok szövevényében, a frakk és a zsekett világában — de azt mindig tudta, hová tartozik, kiket képvisel, hol a szíve. Az „Egy diplomata feljegyzései” felszabadulás utáni történelmünk friss, eleven, az irodalmi igényeket magas fokon kielégítő munka örvendetes, hogy Nógrádi Sándor: „Üj történet kezdődött” című könyve mellett a Kossuth Könyvkiadó megjelentette ezt a történelmi hitelességű könyvet, melynek szerzője bebizonyította, nemcsak a diplomáciának, a tolinak is avatott mestere. Páll Géz* Szilagyi Szabolcs Megjelent a Természeti adomány i Közlöny új száma 7 1966. október 2. tatásáról, a lámák hortobágyi letelepítését célzó kísér, letekről stb. A folyóirat közli Kiszely professzornak a televízióban tartott, s nagy érdeklődéssel kísért előadássorozatának anyagát az öröklődés kérdéseiről. Uj rovat a folvóiraíban a televízió „Delta” tudományos híradója.
