Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-28 / 229. szám
KISZ-eslíüvő KISZ-esküvő keretében kötött házasságot községünk két fiatal lakója, Keresztesi Gyula és Vánoza Ilona Irén. A pártházban rendezett színpompás ünnep, ségen nagy tömeg várta az érkező fiatal párt, akik vi- rágszönyegen mentek az anyakönyvvezető elé. A családi esemény hivatalos része a Himusz hangjaival kezdődött. Ezt követően az úttörők énekszámokkal és szavalatokkal kedveskedtek. Az ünnepség végén a KISZ-szervezet vezetősége és az ^áttörök ajándékokkal is virágcsokrokkal fejez_ ték ki jókívánságaikat. Bakó Barnabás Tiszaszalka Bátor nyírmadai iskolások Kenyeret sütöttek szombaton Nyírmadán, a Honvéd utca 13. számú házban, Vass Menyhért lakásán. A gondatlan tüzelés következtében a ház padlásán lévő épületanyag és egyéb hulladék meggyulladt. A tüzet a szomszédok vették észre, és a közelben lévő iskolába szaladtak segítségért. Somjódj János tanár vezetésével a VT. b. osztály tanulói, akikhez az V.-es lányok és fiúk is csatlakoztak, azonnal a helyszínre siettek. Emberfeletti munkát végeztek a gyerekek. Minden megfogható edény megtelt vízzel, s mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, néhány felnőtt segítségével már eloltották a tüzet Az iskolások bátor helytállása dicséretet érdemel, több tízezer forintos kártól mentették meg Vass Menyhérteket. Kiss Sándorné községi tanács Nyírmada Úttörők társadalmi munkája Hétszáz öles területet csatoltak az általános iskola udvarához, mivel kicsi volt a játszótér. Természetes, a gyerekek örültek ennek a legjobban és a legutóbbi úttörő csapattanács ülésen elhatározták, hogy sporttelepet létesítenek ezen a részen. Már hozzá is kezdtek a munkához, nevelőikkel együtt. Munkájukat Bötykös Zoltán testnevelő tanár irányítja. Az úttörő sporttelep létesítéséhez már több száz óra társadalmi munkát ajánlottak fel. A szülők vasárnapokra vállaltak munkát, főleg fogatosok és traktorvezetők. A salakozás azonban sok pénzbe kerül, mert a salakot Kisvárdáról kell kihozatni. Ezért kértek anyagi támogatást a járási, illetve a megyei úttö- rőveeztőktőL Szabó Endre Dombrád Megszerettetik a könyvet A kisvárdai földművesszövetkezet könyvesboltjának dolgozói, a járás 35 községében, 1 millió 571 ezer forint értékű könyvet juttattak el az olvasókhoz, 120 társadalmi bizományos útján az elmúlt év folyamán. Ezért a munkáért elnyerték a „kiváló boltegység” címet. Ez év májusában brigádot alakítottak, azzal a céllal, hogy elnyerjék a szocialista címet. Többek között vállalták, hogy a harmadik ötéves terv során a könyvforgalmat 700 ezer forinttal növelik. Ezekben a hetekben, alig fejezték be az iskolák könyvellátását, máris az őszi megyei könyvhetekre készülnek. Tervbe vették, hogy Dombrádon és Mándokon irodalmi „Ki mit tud” vetélkedőt rendeznek a fiatal olvasók számára, könyvbállal egybekötve. Ezenkívül valamennyi községben „házról-házra” könyvárusítást szerveznek, hogy minden családhoz eljusson a könyv. Kiss Iajos MÉSZÖV Nyíregyháza Az encsencsiek is dolgoznak „Encsencsi kérés En- csencsre” címmel közölte a Kelet-Magyarország községünk egyik lakójának levelét, az itteni útviszonyokról. E levél olvasása után esetleg olyan gondolatok támadnak az olvasóban, hogy községünkben ölhetett kézzel szemlélik az utakon lévő vízzel, sárral telt mélyedéseket. Pedig az útjavításoknál, a községi tanács által szervezett társadalmi munka értéke meghaladta a 22 ezer forintot. A munkában és a szervezésben kiemelkedően vett részt G. Nagy Sándorné, Lengyel Bertalan, S. Nagy Ferenc, Botár Sándor, s a többi tanácstag. Voltak, akik felhívás nélkül, saját költségükön végeztették el a víz- elvezetést Mikó Géza és társai, László Erzsébet, Kiss Miklós és más KISZ-tagok napokat dolgoztak útjavítási, vízelvezetési munkán. Sorolhatnám így tovább, de egyes helyeken ez az önfeláldozó munka sem volt képes megoldani rossz útviszonyainkat. Évek óta foglalkozik a tanácsülés ezzel a problémával, és sok szervhez fordultunk már segítségért is. Nem sok eredménnyel. Üj abban a meglévő kövesét portalanítása ügyében fordultunk a KPM Közúti Igazgatósághoz, ahol előjegyzésbe . vették kérésünket s az előkészületi munkálatok már folynak. Ehhez a megyei, illetve a járási tanács is nyújt segítséget Jakab Karolina, községi tanács Encsencs Válaszolunk olvasóinknak A tsz-tagok betegségi segélyéről A sajtó és a rádió útján korábban értesültünk az 1003/1966. sz. kormányrendeletről és a földművelésügyi miniszter végrehajtási utasításáról, mely saerint a beteg tsz- tagoknak - bizonyos feltételek teljesítésle mellett, betegH ségük teljes időtartamára, betegségi segély címén, munkaegység jóváírásban kell részesülniük. A rendelet ez év július 1-től van érvényben, és nem kíván bővebb magyarázatot, hogy mit jelent ez különösen a családfenntartó beteg tsz- tagok esetében” — írja egyik nyírbogdányi olvasónk, s levelében beszámolt arról is, hogy náluk a tsz- ben csak a megyei tanácstag közreműködésével, illetve közbenjárására hajtották végre ezt a miniszteri utasítást. Több, — szerkesztőségünk címére érkezett levélből olvashattunk hasonló panaszt. Ezért az alábbiakban közöljük a földművelésügyi miniszter 12/1966 (VI. 23) FM sz. rendeletének lényegét, mely rendelet az 1003/1966 sz. kormányhatározat végrehajtási utasítása. E szerint a termelőszövetkezetek tagjai megbetegedés esetén betegségi segélyben részesülnek. E segély napi összege a munkaképtelen tag előző naptári évben elért egy napi átlagos részesedésének 50—73 százaléka. E határokon belül a betegségi segély tényleges mértékét a közgyűlés, a termelőszövetkezeti alapszabályában állapítja meg. Magasabb, — 65—75 százalékig terjedő — betegségi segélyt kell megállapítani olyan tagoknak, akik a megbetegedést megelőző naptári évben, a közös munkában legalább 200 munkanapot dolgoztak. Kórházi ápolás alatt a tag részére az egyébként járó betegségi segély 50 százaléka, ha eltartásra szőrűié családtagja van, 80 százaléka jár. Annak a tsz-tagnak, aki a megbetegedését megelőző naptári évben legalább 200 munkanapot dolgozott, betegségi segély az orvosilag igazolt keresőképtelenség tartamára, de legfeljebb egy évre jár. Ha a megbetegedést gümőkor okozza, és a tag a megbetegedést megelőző két naptári évben teljesítette az említett munkamennyiséget, betegségi segélyre két éven át jogosult. Egyéb tagoknak a keresőképtelenség tartamára, de legfeljebb annyi napra jár betegségi segély, ahány napon át a megbetegedést megelőző egy évben a közös munkában részt vettek. A MÚZEUMI HÓNAP KERETÉBEN Képzőművészeti kiállítást rendez Vaján a Nemzeti Galéria Gazdag eseménysorozattal készülnek népművelési intézményeink az októberi országos múzeumi hónap szabolcs-szatmári rendezvényeire. A megyeszékhelyen, a járási székhelyeken és több községben kiállításokat nyitnak, ismeretterjesztő előadásokat és egyéb rendezvényeket tartanak a múzeumok és művelődési házak szervezésében. A hónap első eseménye Göndör Bertalan nyírbátori emlékkiállításának megnyitása lesz október 2-án a Báthori István Múzeumban. Megnyitóbeszédet Kádár András a járási tanács vb. elnöke mond, majd Oel- macher Anna, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa tart tárlatvezetést. Ugyanezen a napon ünnepélyesen megnyitja a múzeumi hónapot Maczkó Gábor ország- gyűlési képviselő Tiszavas- váriban. A hónap folyamán kiállítás nyílik íarpán „Bereg őstörténete” címmel. Nyírbátorban „Lengyel tájak — magyar tájak” címmel Csorba Tibor festőművész kiállítása nyílik. A beregsurányi, tiszakere- csenyi és a beregdaróci kiállítások címe: „Bereg népművészete”. Október 2-án Vaján nyitják meg a Magyar Nemzeti Galéria képzőművészeti kiállítását. A hónap közepén Nyírbátorban két újabb kiállítást rendeznek, „Az alumínium története” és a „Nyírbátori gyertyagyár készítményei” címmel. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum új kincseit október 23-tól mu atja be kiállítótermében. A múzeumi hónap idején csaknem húsz ismeretterjesztő előadást tartanak a megye községeiben jobbára képzőművészeti, régészeti és földrajzi témákból. Október 8-án 13 órakor megkoszorúzzák Báthori István erdélyi fejedelem, lengyel király nyírbátori emléktábláját. Bányász Lajos, a gimnázium igazgatója, a Magyar—Lengyel Baráti Kör alelnöke mond emlékbeszédet. Érdekes ese. ménynek Ígérkezik a múzeumbarátok kirándulása a megye egyik régészeti lelőSzínházi est «• Kracska Parka Minek nevezzük Victor Clement Vigyázat, szélhámos című darabját? S egyáltalán mit mondjunk a szerzőről? Victor Clement Magyarországon született, drámaírói pályáját Németországban kezdte a 20-as években, jelenleg New Yorkban él, darabjait szerte a világon játszák. A Kracs- ka Purkát — más címén Vigyázat, szélhámos — a hamburgi és müncheni bemutatója után több, mint harminc színház tűzte műsorára. Mit nyújthat a magyar közönségnek ez a furcsa címmel megáldott darab, melynek átdolgozója Király Dezső és ifj. Kalmár Tibor, Jászai.díjas, a színr ehozó együttes az Állami Déryné Színház. Vidám öldöklés zenével, két részben — ígéri a műsorfüzet. Az öldöklés valóban nem hagy kívánnivalót maga után, szép csöndesen elpatkolnak a szereplők: Mr. Taylor (Haraszti Tibor). Bessy (Kamilly Judit), A1 (Bíró József), Chicago Bili (Papp Zoltán), hogy halálukkal semmi fájdalmat ne okozzanak a nézőknek, sőt túlvilági jelenlétükkel is tetőzzék az emberi gyengeséget oly sok ötletességgel kigúnyoló magatartásukat. Tipikus amerikai történet elevenedik meg a színen. A fegyházból szabaduló A1 Taylor és fegyenctársa, Chicago Bili az Ugra-Bugra nevű méreggel a zsebében Két budapesti lány — B. A. és K. P. fiatalkorúak, — három év alatt bűncselekmények sorozatát követte el. Korán kezdték, hiszen most is mindössze 15 évesek. Jól megértették egymást, míg egyikük „falazott” és elterelte az áldozat figyelmét, addig a másik „dolgozott”. Zsebtolvajlás, üzleti lopás, villamoson, piacon, pult előtt álló vásárlóktól, záratlan fiókból, bolti állványokról, — ez volt a területük, innen lopkodtak különböző árucikkeket, pénztárcákat. Néha csak tíz, vagy húsz forint volt a zsákmány, máskor több ezer. Ez év nyarán helyezték át „székhelyüket” Csenger- be. Két hét múlva jött a — minden bűnözőt előbbSenki sem kérdezte: merre járnak? Két fiatalkorú lány a bűnözés utján utóbb utólérő — narancshéj. Egy harminc forintos lopás miatt felfigyelt rájuk a rendőrség, vizsgálat indult ellenük, és kihallgatások alkalmával bűncselekmények olyan halmazát ismerték be, hogy még a szakemberek is elámultak. Három évre visszamenőleg sorolták, hogy mikor és kit loptak meg. Nem csoda, hogy valamennyit nem is tudták pontosan megjelölni. Jó néhány lopás miatt még eljárni sem lehet velük szemben: azokat 14 éves koruk betöltése előtt követték el. Hamarosan bíróság elé kerülnek, és a vádiratban 18 pont sorolja fel, mi mindent követtek el. De van a dolognak egy lényeges erkölcsi oldala is. Például az, hogy a két lány szülei soha nem kérdezték meg, hogy merre járnak, mit csinálnak. Persze némi magyarázatot ad erre, hogy mind a két családban akadnak kifogásolható magatartásúak. És a szomszédok, az ismerősök? Az iskola? Nem arról van szó, hogy leleplezhették volna őket, de lehetetlen, hogy ne tűnt volna fel senkinek a két lány csavargása Szomorú ez a kezdet, a két fiatal lány önálló életének első éve. Most a bíróságnak kell őket visszavezetni a becsületes emberek közé. De e% csak akkor sikerülhet, ha a társadalom az eddiginél jobban segíti őket. Dr. Lázár László ügyész Kracska Purka országából hazatérve felkeresi New Yorki unokatestvérét, hogy el tegyék láb alól az egymással rossz viszonyban élő házaspárt, a rokonokat. Előbb persze rábeszélik őket egy magas összegű életbiztosí- tá.cra, majd kölcsönösen egymás ellen kijátszák a házaspárt, de a gengszterek is rajtaveszítenek, megmérgezik egymást, s a félmillió dolláros biztosítási járandóság megsemmisül. Csupán Zebu kisasszony, Taplorék szegény rokona és vőlegénye Peter elásson élik túl az öldöklést, s maradnak meg abban a hitben, hogy világéletükben becsületes emberek között éltek. Tulajdonképpen ennyi a story. Ami még hozzájárul, sok humor, izgalom modern színpadtechnikai betétek — tartalmilag pedig az amerikai polgár gyengéinek, puhányságának, pénzimádatának, képmutatásának, ál- emberbaráti énjének kritizá- lása. Nem éles, ártatlanabb eszközökkel, de vitathatatlanul parodizálva az amerikai életforma, a „nagy társadalom” sokat emlege. tett illúzióját. Victor Clement tematikája megmarad a kriminél, amely szintén az amerikai polgár igényeinek tartozéka, de megkísérli szélesebb bőrbe bujtatni a mindenre elszánt gengsztereket, úgy „intézted” el hőseit, hogy közben ne csorduljanak ki a könnyek, azaz a könnyek a nevetésből táplálkozzanak. Krimit nyújt tulajdonképpen a szerző, de akarva akaratlan — melyhez talán a magyar átdolgozásnak és rendezésnek is köze van — a krimi paródiáját látjuk a Kracska Purkában. A darab szereplői megértették a rendezés intencióját, különösen az A1 Taylort alakító Bíró József játéka mutatott kiegyensúlyozottságot, elevenséget Eredeti humoros mentalitást árult el Peter Classon alakjában Somodi Kálmán. Váradi Vali Zebu kisasszonyában sok közvetlenséget fedezhettünk fel, de modorosság is tarkította szolgálónői ügyködését. Kamilly Judit, Be*, sy alakítója játékát korrekt mértéktartás jellemezte. Haraszin Tibor és Papp Zoltán is jól igazodott a darab hangvételéhez. (P) helyére, Tiszavasváriba. valamint a baktalórántházi járás pedagógusainak kirándulása a megye irodalmi emlékhelyeire. A tiszavas- vári múzeumot közösen látogatják meg a környékbeli termelőszövetkezetek tagjai. Október 29-én ifjúsági helytörténeti vetélkedőt tartanak a kisvárdai járási művelődési házban. A múzeumi hónapnak mintegy ünnepélyes befejező eseménye lesz a megyei honismereti, néprajzi pályázat díjkiosztó ünnepsége. A beérkezett pályamunkákat dr. Erdész Sándor, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum tudományos főmunkatársa értékeli. A hónap eseményeihez kapcsolódik a IX. őszi tárlat november 6-i megnyitója a nyíregyházi József Attila Művelődési Házban, va_ lamint a Nyírbátori Báthori István Múzeum új állandó régészeti és néprajzi kiállításának megnyitása november 7-én 11 órakor. (Sz.) A csillagászati hét sikere A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Szabolcs- Szatmár megyei szervezete szeptember 19—25 között csillagászati hetet rendezett Nyíregyházán. A hét eseményein félezer érdeklődő vett részt. A TIT Bessenyei klubjában hallgatták meg a csillagászat kedvelői szeptember 20-án Nagy István György mérnök előadását, aki az asztronautikai szakosztály tagja, • a holdkutatás legújabb eredményeiről számolt be. M. Takács Ferenc tanár a Meriner—4 mesterséges hold felvételei alapján vetítéssel összekapcsolt előadásában ismertette a Marskutatás legújabb tudományos sikereit. Szombaton este került sor ifjú Bartha Lajosnak, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet munkatársának a csillagászat problémáival foglalkozó referátumára a városi KISZ- bizottság helyiségében. A csillagászati hét alkalmából a József Attila Megyei Művelődési Ház csillagászati távcsövet ajándékozott a vásárosnaményi járási művelődési ház csillagászati szakkörének. Gazdag program a budapesti zenei heteken (Munkatársunktól) A Zeneakadémián hétfőn ünnepélyesen megnyitották az idei budapesti aa- nei heteket. A zenei hetek vendégei között van többek között Szenkár Jenő, Carlo Maria Giulini, Benjamin Britten, Karel Ancerl, Arthur Rubinstein, Igor Ojsztrah, Hans Pischner, Kentner Lajos és még számos világhírű külföldi művész. A fesztivál hangversenyein a hazai élgárda legjobbjai lépnek fel: Ferencsik János, Lehel György, Lukács Ervin, Németh Gyula, Kovács Dénes, Sirokai Zsuzsa, Mező László és számos neves művész. A zenei hetek vendéglistáján szerepelnek a cseh filharmonikusok és a román madrigál kórus A később sorra kerülő koncerteken fellépnek Arvid Janszonsz, Pierro Bellugy- gyi, Eliahu Imbal, Mircea Popa, David Ojsztrah, Ru-< dolf Kerer és legkiválóbb hazai művészeink.