Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-17 / 220. szám

MIT TEHET TIZENHÁROM KOMMUNIST! egy ezerfős tanya bokor ban? Taggyűlésen vitatlak meg IVyirjesen a tanya» a tsz» a világ dolgait Boldog, hogy sikerült Fontos, hogy gyorsabban álljanak munkába a gépek Sem Nyíregyháza, sem Oros; egyszerűen Nyírjes, méghozzá tanya, közvetlen a város szomszédságában. E tanyához tartozó földe­ken és a nyolc kilométerre lévő Kőlaposon terül el az or ősi Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet Nagyszál­lást is ide számítva, az összesen több mint ezer la­kost számláló tanyacso- korban tizenhárom párt­tag él, munkálkodik egy alapszervezetben. Bekötő ut, telefon, orvosi rendelő, mozihelyiség nélkül Nyír- jest el lehetne képzelni nyolcvan-száz kilométer távolságra is a megyeszék­helytől, holott a valóság­ban csupán négy-öt kilo­méter ea a távolság. A pártszervezet és a tsz Az orosi Vörös Csillag Tsz maroknyi' párttagsága csütörtök este találkozott, hogy újjáválassza vezető­ségét, értékelje az elmúlt két esztendő munkáját. Be­vallom, kissé szorongva ültem közéjük. Ismerve a település körülményeit, mindegyre azon gon­dolkodtam, hogy mit tehet itt tizenhárom párttag, itt, ahol uralkodik a tanyai életforma és ér­zelemvilág, ahol még fel­üti fejét a babona. Valójá­ban tizen vannak a Vörös Csillag Tsz-ben, mert a nagyszállásiak tszcs-sek. A vezetőség beszámoló­ja, méginkább a tagok fel­szólalása — heten-nyolcan •mondták el véleményüket — választ adott, megnyug­tató választ, hogy igenis, a sajátos gondok közepette, küzdve egyes párttagok emberi hibáival is, az alapszervezet betöltötte, betölti hivatását Nyírjesen. A. vezetőség beszámolója foglalkozott a gazdálkodás fokozatos szilárdulásával, azzal, hogy a párt- és a tsz-veeetés nem csupán kö­zelebb került egymáshoz, hanem egyetértésben dol­goznak. Az eredményekről szólva, komoly jelentősé­gűnek ítélte meg a vezető­ség a párttagok szervezeti életében bekövetkezett változást, ami mögött olyan is van, hogy Kőla­posról, a tehenészetben dolgozó párttagok is rend­szeresen bekapcsolódnak az alapszervezet mindennapos munkájába. A pártalap- szervezet két év alatt meg­teremtette a feltételét a KISZ-s,zervezet, a helyi nötanács létrehozásának, honismerti szakkört, sport­kört alakítottak. S ezeket a szervezetek nem csak úgy általában támogatják, hanem — elsősorban a vezetőség tagjai — köz­vetlen részesei a KISZ, a nötanács, a sportkör, a Rosszak az emberek. Iri­gyek, vastagmáj úak. Hova­tovább szót se váltanak ve­lem az utcában, a faluban. Erre érdemesítenek. Ho­lott csak három hétig jár­tait: hozzám annak idején az agitálok, míg néhány helyre még külön áldozniuk kellett egy-két napot. De ezt már hagyjuk. Lényeg, hogy én is olyan szövetke­zeti tag vagyok, mint más. És tessék. Elnéznek fölöt­tem, vádaskodnak ellenem. Pedig egy élő roncs va­gyok. Beteges. A fogaira sem olyanok, mint húszéves koromban. S az orvosok nem írnak ki nyugdíjra. Bár igaz, jóval innen len­nék még a nyugdíj időtől, de a közösben hogyan dol­gozhassam? Mi lesz a szőlőmmel? Amiért úgy fi­zetem a használati bért, ahogy bárki. Meg mi le­gyen a háztájimmal? Mi a kertemmel? Anyám szegény honismereti kör tevékeny­ségének; szervezik a ki­rándulásokat, a tanyai-váro­si találkozásokat. Példát mutatni a fiataloknak Mind a beszámolóban, mind a felszólalásokban rö­viden esett szó az eredmé­nyekről, annál több a gon­dokról, a tennivalókról. A vezetőség beszámolója sér­tés nélkül, személyeskedő hangéi nélkül foglalkozott azzal, hagy az alapszerve­zet tagjai megtesznek-e mindent, hogy példát mu­tassanak a szövetkezet tagjainak a munkában, a magaviseletben, a fiatalság nevelésében. S példákat mondtak el, hogy még van tennivaló. Okos szóval be­széltek a felszólalók is ar­ról, hogy a párttagok pél­damutató egysége meg­többszörözheti erejüket, és a tsz-tagok valóban érezhetik: a kis kommunis­ta kollektíva Valamennyiük érdekében fáradozik; ak­kor is, amikor a település bekötő útjáért, a telefonért és más dolgokért emelnek szót, és akkor is, amikor a munka hétköznapjaiban a személyes problémák megoldásában segítenek, valamint a közös haladás érdekébeit szót értenek a gazdasági tennivalók jo elvégzésében. Deresedő fejű emberek többségükben a nyírjesi párttagok. Átlagos életko­ruk negyvenöt esztendő Jogosan mondották: mi lesz az utánpótlással? A KlSZ-szervezet tagjai kö­zött vannak már olyanok, akik szép utat tettek meg a szövetség létrehozása óta. Az újjáválasztott párt­vezetőség ebből a szem­pontból is többet foglal­kozzon a fiatalokkal — javasolták a párttagok. Pintér István, a tehené­szet dolgozója a kőlaposi gondokról beszélt. Arról, hogy a vezetőség nem tett hatékony intézkedést ide­jében, hogy egy nagyhan­gú szövetkezeti tag — ve­zető posztra vágyva — megosztotta az ottani ter­melési brigádot, s emiatt meglazult a munkafegye­lem. Osztozni az emberek kis gondjaiban is Egyik, igen élénken vita­tott kérdés volt a pártélet, egyben a pártoktatás ér­deklődésre számot tartó megoldása, A vezetőség el­ismerte beszámolójában, hogy a taggyűlése­ken napirendre kerülő kér­dések jó része sokszor tá­vol van a tagok érdeklődé­sétől, mint mondták: „ma­neki is megvan a fél hold külön háztájia, kertje az udvarán, összevissza há­rom holdnyi terület, ha ugyan nem szaporább, s mindmegannyi az én gon­dom. Beteges emberé. De még hozzájön a tehén, a két növendékbika, fias ko­ca, hízók, baromfik gond- ja-baja. Kész csoda, hogy feleségem meg van mellet­tem, úgy kijár neki is a munkából. Pedig ő sem va­lami szikla talentum. Azért is dagasszák az epéjüket egyesek, hogy aszongyák: megveszem a gátőrt, behizelgem magam nála. Pedig csak az az igazság, hogy megkóstolgat- tatom vele a boromat. Ki parancsol ebben ? Aztán rendje a 'dolognak, ha egy ember kell a folyó áradása miatt, az én legyek. Csep­pen valami vissza a szíves­ségért. Nem is bánom én, akármennyi vizet hoz a fo­gasak...” A hiba gyökerét is feltárta a mostani tag­gyűlés: a formális beszá­molók helyett a helyi, legfontosabb belső problé­mákra kell fordítani ezután a figyelmet. „A lakosság legkisebb fájdalmában is osztoznunk kell” — fejezte ki az egyik párttag. A vezetőséget újjáválasz­tó jelölő bizottság az augusztusi taggyűlés óta foglalkozott felelősségteljes feladatával. A párttagok, kisebb csoportokban, még a taggyűlés előtt is azt la­tolgatták, miként döntse, nek. Erről beszélt felszóla­lásában Kazsik Ferenc is, akinek a tömör véleménye: a párttitkár a tagok kö­zött dolgozzon, minél több idejét töltse a nép között. S ez az igény nyilvánul meg a szövetkezeti tagok érdekében is valamennyi felszólalónál, amikor a je­lölő bizotiság a volt párt­titkár, Vadilkó Mihály he­lyett — akit munkája a könyvvitelben, a középisko­la végzésében igen lenöt — Köböl Istvánt, a közös gazdaság szállítómunkását javasolta titkárnak. A felszólalók elmondották, Vadilkó Mihály jó elvtár­suk, köszönettel veszik ed­digi munkáját, amit a pártszervezet, a közösség érdekében kifejtett. Megér­tik munkához kötöttségét, méltányolják törekvését a taúulásban. Köböl István, a javasolt ÚJ párititkár példamutató életével, élen- járásával a munkában, több mint húsz esztendős párttagsági és fél évszázados j élettapasztalatával köze­lebb kerülhet a közösség gondjaihoz. Köbül Istvánt választották A kis pártközösség dön­tött: Köböl Istvánt válasz­totta új titkárává, aki elfo­gadta a felelősségteljes megbízatást. A vezetőség válasz lássál — szokatlan módon — a nyírjesi párttaggyűlés nem ért véget, hiába járt már este kilenc óra körül ae idő. A traktorról leszállt, a jó­szággondozás után és a föl­dekről fáradtan érkezeit, a gyűlésen vitázó párttagok megkérték a megyei, Járá­si vendégeket, beszélgesse­nek még, hogy is képzelik ök el ott, a Nyírjesen, részletesebben a tovább­haladást, meg arról is, hogy mi újság Nyíregyházán, a megyében, mi történik Vi­etnamban, Ázsiában, Ame­rikában. Nyírjes tanyát az egész ország, az egész világ gondja, jövője érdekli... lyó. Csak itt ne essék any- nyit, az én háztájimra, szőlőmre, kertemre. A ház meg elég magasan van. Aztán, a folyó menti szolgá­latért fizet a vízügy. Egy beteg embertől még éppen kitelhet pár hónapi éjsza­kai szolgálat. Ha ennyi sem éppen, gyalulhatják szá­mára a koporsót. Az enyémhez ugyan, egyelőre nem nyúlnak, hagynak, hogy tovább emésszem ma­gam. A szentségesne mondom, arról veszem észre, hogy vagyok, ha eljön a tél. Mert veszem a puskát, há­tizsákot, elballagok pará­nyi vadászatra. A temér­dek vadászdíjat nem lehet csak úgy kilökni, szerezni kell valamit ellenében. Ti­zenöt-húsz kilométert gya­log, elég naponta a ma- gamféle roncsnak. Kacsára, libára lesve kucorgók a le­gelői fúróig kútnál, az Ér­parton, fagyasztó éjszaká­kon. Ajjaj. Ilyesminek is ki kell telnie tőlem. Holt be­teg létemre. Dehát én verve vagyok. Engem vádolni kell. Hogy ilyen meg olyan vagyok. Smucig, alakoskodóan szá­— Tizenhárom évvel ez­előtt kerültem a Fehérgyar­mati Gépállomásra, mint lakatos és hegesztő. Főleg a hegesztés érdekelt és ér­dekel ma is. Van benne va­lami érdekes, szép. Termé­szetesen távolról sem olyan egyszerű, mint az első pil­lanatban látszik. Alig telt el néhány hét, észrevettem, hbgy az emberek nem szí­vesen hegesztenek. Inkább vállalták a sokkal lassúbb, másfajta megmunkálást. Szinte könyörögnöm kellett, hogy adjanak valami mun­kát. Jártam a telepen és szedtem össze a hegesztésre váró darabokat, /. így kezdődött Horváth Mihály fehérgyarmati pá­lyafutása a Csepeli Vas- és Fémművek, s a Ganz- MÁVAG után. A munkások között hamarosan szárnyra. kapott egy nem éppen jóin­dulatú megjegyzés: Miska bácsi nem akármilyen elek­tródával hegeszt. — Aztán elsoroltam a 37 féle magyar gyártmányú elektródát, hozzá számos külföldi készítményt is. Megindokoltam, mikor me­lyiket célszerű használni. Ettől kezdve semmi baj nem volt. Elismertek. Horváth bácsiról minden­ki tudja, hogy olyan „spe­kuláló” típus. Budapesti munkahelyein is több újítást nyújtott be, melyek a mun­káiét könnyítették. Mióta a Fehérgyarmati Gépállomá­son dolgozik, már négy újí­tását fogadták el. 2. — A szükség kényszerített az ésszerűbb eljárások ki­dolgozására. Éveken át egyedül voltam a csoportve­zető és a beosztott is. Ta­vasszal a mezőgazdasági munkákra való felkészülés sürget, nyáron a betakarí­tás, télen a nagyjavítások. Hajtás az mindig van. Leg­utóbb a nehezebb munkada­rabok megmunkálására dol­goztam ki egy újítást. Sike­rült vele a ráfordított időt felére csökkenteni. Eszembe sem jutott, hogy ez újítás. Boldog voltam hogy sike­rült. Aztán valaki rábeszélt, hogy adjam be. Elfogadták. A nagy hajrákban azóta is használjuk. Az idős újítónak bőven vannak ötletei. Megvalósítá­suknak legnagyobb „ellen­sége” az idő. — Ma már úgy csinálom, hogy az egyik újításommal mitó, huncut így bizony. Hogy kihúzom magam min­den szövetkezeti munkából. Nem érdekel a közös boL dogulása, csak személyes előnyöm, bármilyen úton. Tehetik a vádaskodást ők nyugodtan alhatnak. Várnak a sok közösből. Nekem pe­dig elég az, ki ne hagyja­nak a takarmány kaszálás­ból. Vágom harmadában a lucernát hetekig is. Ameny- nyire maradék erőm engedi. De egyebet? Ugyan! Ne­kem lenne tíz életem? Az egyetlen is épp, hogy sza­ladgál még bennem. S minden miért? Mi van nekem? Esztendőben szá­molva, a borból csinálok csekély húszezer forintot, A két bika hoz potom tizen­nyolcat a tehén fejése ha- tot-hetet. A folyó megad pár ezret, ha úgy hozza az idő. Az asszony piacozása baromfival, zöldséggel, gyü­mölccsel — csurrant vala­mit. No meg még, vékony­ka cseppenés pár mázsa krumpliért, napraforgóért, elliterezett paszulyért. Eny- nyicske van. Ennyiből ten- tengődni másodm agammal Mert bizony, a két gyerek...-nyerek időt a másik kidol­gozásához. Hogy mit csiná­lok? Mint mondtam, mindig a szükség határozza meg. Most egy kicsit kevesebb az időm. Egy hónapja csoport- vezetőnek neveztek ki. Hat munkatársam van, velük is foglalkoznom kell, a mun­kával is. Terveztem már fű­kaszát, köszörűgépet. Soha sem tör le, ha esetleg nem úgy sikerül, mint szerettem volna. Majd a legközelebbi. 3, Sok tapasztalatot hozott magával, sok ésszerű el­gondolást. Van olyan érzé­se, hogy gyakran nem szí­vesen veszik az aktivitását. Pedig sok aprósággal jelen­tős költségeket takaríthat­nának meg. Széles mozdulatokkal ma­gyarázza, milyen nagy terü­leten fekszik a műhely, s gyakran a traktorok nem tudnak beállni, hanem kívül foglalnak helyet. — Ha javítani akarjuk, szerszámokkal felszerelve Fehérgyarmaton az égbe­nyúló téglagyári kémény tö­vében szűk kis sínpár ka­nyarog. Okos, és a hosszú azok jól vannak na Fixe­sek városban. Alighogy se­gítenek valamivel. Az kellene feltétlen, hogy kiírjanak az orvosok arra a tsz-nyugdíjra. Havonta hozná a postás azt a kicsi­ke pénzt. De bizony, az or­vosok se olyan megértő pa- rolásak, mint régebben. Pe­dig biz’ isten, nem sajnál­nék éppen valamit, ha meg­adnák irányomban a ked­vező szándékukat. Aztán olyasmire gondolok, sze­reznék egy lovacskát, le­szedném a padlásról a sze­kér részeit, meg az ekét, boronát. Megspórolnám a tsz-től a háztáji művelési, fuvarozási díját. Képes le­hetnék néhanapján bizo­nyos alkalmi fuvart vál­lalni. Egy tsz-nyugdíjas ennyit megtehetne. Ha még ék De mondom, most egye­lőre az orvosokkal is ha­dilábon állok. Ne szimulál­jak, ne játszam a tört szárnyú angyalkát — ilyes­formán. így bizony, így. Az utca, a falu vádjának tetejébe! Asztalos Bálint megkerüljük az egész épüle­tet. Ha közben valamire szükség van, ugyanezt az utat tesszük meg visszafelé, aztán megint oda. Egy-egy traktornál ki tudja hány­szor. Az egészet elkerülhet­nénk, ha a műhely oldalán egy ajtót nyitnánk. Nem nagy beruházás, a munka pedig lényegesen meggyor­sulhatna. Az a célunk, hogy az erőgép teljesen rendben hagyja el az állomás terüle­tét. Azt is figyelembe kel­lene venni, hogy nálunk so­sincs uborkaszezon. Itt min­dig sok a munka, és minden perc drága. Horváth bácsi azt mondja, a Fehérgyarmati Gépállo­más sohasem érheti utói például a MÁVAG-ot, de a jó példát meg kellene va­lósítani. Ha több segítséget kapna • ezekhez a vezetőség­től, akkor nemcsak ő spe­kulálna, hanem a munka­társai is. Hiszen valameny- nyien egyet akarnak: kifo­gástalanul megjavított gé­peket adni a mezőgazdaság­nak. a r. szolgálat alatt jól betonúit lovak róják a köröket. Nyers téglával rakotton oda, majd üresen vissza húzzák a csilléket. Naponta ötven- szer, százszor, ki tudná azt számolni, hányszor! Ebbe» a monoton egyhangúságban úgy tűnik nincs is semmi változatosság. — Dacos ne? — Rikkant egy éles lány hang: — Az ör­dög a bokád! Nem látod, kiugrott a csille! Állj! Nem sok biztatás kell a Dacosnak. S most sikerül néhány szót váltani az örök- vidám kislánnyal, ő a Da­cos hajtója. Furcsa interjú, Szabó Erzsébet nem szokott ilyesmihez. Kockás inge há­tához tapadt, megizzadt kis­sé. Vállpántos nadrágján agyagfoltok — sárba top­pant a Dacos, és ezen me­gint nevetnie kell. Iskola után azonnal idekerült a gyárba, most 18 éves havi ezret keres. Az volt talán a legnagyobb öröme, amikor első keresetét kiborította otthon az asztalra. Alig telt el 5—6 perc, a lerakók keze nyomán meg­ürültek a kis csillék és Sza- bó Erzsébet libbentett egyet a gyeplőn. Derűs alakja el­tűnt a téglasorok közt I csak hangja csengett még vissza: — Dacos ne! Hammel József Samu András VAD (Monológ) A kis csillés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom