Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-15 / 218. szám

Megyénk és az iparfejlesztés Miért nem megy az ipar a fővárosból vidékre, ha mindenki — legalábbis el­vileg — egyetért abban, hogy jó lenne ha menne? Mi itt Szabolcsban azt mondjuk: lehetőleg ide. Előnyeit, népgazdasági je­lentőségét, azt a tényt, hogy nálunk miért indokol­tabb, nem kell részletesen bizonyítani. Azért sem, mert ebben az ügyben rendszeressé vált a párt- és állami szervek együttműkö­dése, s foglalkoztatja me­gyénk közvéleményét is. Tény, hogy jelenleg Ma­gyarország első helyen áll Európában azzal az arány­talansággal, hogy az ország iparának legnagyobb há­nyada tömörül a főváros­ban. A megyék sorrend­jében Szabolcs megye pe­dig utolsó az iparellátás terén; * Ha tárgyilagosan ítéljük meg a helyzetet, természe­tesen figyelembe kel venni a történelmi előzményeket is: Budapest népességének az ország lakosságához mérten káros felduzzadása húsz év előtti örökség, minthogy örökség megyénk ipari szegénysége is. Kétségtelen viszont, hogy a termelőerők arányosabb elosztására tett intézkedé­sek eddig eléggé vontatot­tan valósultak meg. Isme­retes például, hogy a hat­vanas évek elején a kor­mány gazdasági bizottsága kategóriába sorolta a bu­dapesti ipartelepeket és ki­mondta, hogy a harmadik csoportba sorolt üzemeket vidékre kell telepíteni. E határozat alól azonban minden érvet, kifogást megragadva próbáltak ki­bújni az érintett üzemek, intézmények. S jóllehet., a vidéki városok, megyék igyekeztek az üzemek ki­költözése „elé menni”, oly­kor épületet, s általában munkaerőt ajánlva a fő­városból távozásra ítélt vállalatoknak. Mi sajnos általában csak az utóbbit tudtuk adni. A második ötéves terv ideje alatt vi­dékre telepített 7—8 ezer munkahely közül már mi is kaptunk — ha keveset is. Ezek között talán a legjelentősebb a gumiipar segítsége. Nem mindig elég egy-egy üzem telepítésének elhatá­rozásánál az a gazdasági számítás, amely egy adott helyen indokolja a telepí­tést. (A növényolajipari vállalat mellett a furfurol- üzem, a fafeldolgozó mel­lett forgácsolóüzem indo­koltságát senki nem vitat­ja.) Az üzemeket telepítő szerveket azonban más­képpen is kell ösztönözni. A vidéki iparfejlesztés in­tézményes és gazdasági fo­lyamatokra alapozott ren­dezése az új gazdasági irányítási rendszerre vár Szakértői körökben széles körű vita bontákozott ki er­ről, s általában megegyez­nek a vélemények abban, hogy új elvi alapokra kell helyezni a területi terve­zést. Több telepítésben részt­vevő szervet lehetett és le­het az érvek, indoklások logikus felsorolásával rábe­szélni a telepítésre. De ez önmagában kevés, különö­sen azért, mert ma még a minisztériumoknak, s a vál­lalatoknak rendszerint elő­nyösebb Budapesten fej­leszteni az ipart, semmint vidéken. Előnyösebb még­pedig azért, mert a jelen­legi szabályok alapján a fővárosban általában nem, vagy alig terhelik a mi­nisztériumokat a közműve- sítési, kommunális költsé­gek — ezek „más számlá­ra”, a tanács keretébe tar­toznak. Mi itt ilyen teher­rel nem tudjuk megterhel­ni a tanács számláját. A jövőben azonban a gazda­sági ösztönzés differenciált módszereit alkalmazzák majd ebben is. Olyan mód­szereket, mint az ország tájain, megyéiben eltérően megállapított telekárak, a földrajzi fekvéstől függő kommunális adó, az álló­eszközökért, gépekért, be­rendezésekért a vállalati nyereségből fizetendő hasz­nálati díjak vidékenként különbözően megállapított kulcsa, a dolgozók után fi­zetendő vállalati illetmény­adó — területfejlesztési el­vektől függő — eltérései. Különösen érdekes az az elgondolás amely ingázóin­kon is segíthet, hogy az or­szágban mind jelentősebb tásadalmi problémát je- lehtő költséget, illetve egy részét, a vasúti díj egy meghatározott hányadát a vállalatra hárítanák át, ami gazdaságilag ugyancsak elő­nyössé teheti az üzemek munkaerőforrásához való közeledését. Az új gazda­ságirányítási rendszer — amelynek fő irányelvei és bevezetésének időpontja már tisztázottak ugyan, de részletintézkedéseinek ki­dolgozása még tart — két­ségkívül fordulatot hoz me­gyénk fejlesztésében is. Természetesen túlzás len­ne — még a lehető legjobb ösztönzés esetén is — egyik napról, vagy egyik évről a, másikra látványos változá­sokat várni ily rendkívül bonyolult, s az anyagi esz­közök ennyire széles kö­rét érintő feladat megol­dásában. Budapest és kör­nyékének roppant hatású tömegvonzását jelentősen növelni természetesen csak milliárdos beruházásokkal és hosszabb távon lehet. Am az is rendkívüli jelen­tőségű, ha megtaláljuk a valóban hatékony, hosszú távon is célravezető módsze­reket e — túlzás nélkül — töténelmi folyamat megol­dására. A gazdasági ösztönzés mellett fontosak természe­tesen a többi területfej­lesztési módszerek is. Lé­nyeges az is, hogy mind határozottabban önálló tu­dománnyá válik nálunk is a területi tervezés. Mind­ez együtt reménytkeltő ígé­ret arra, hogy az ipar — ismét csak egyszerűsítve — erőteljesebben megindul majd a fővárosból a vidék és minden bizonnyal a szabolcsi homok felé. Végh János Összhangban a kereslet — kínálat /■ Friss István nyilatkozata a tervmecbanizinus tudományáról Az új gazdasági mecha­nizmussal kapcsolatban so­kan felvetik, vajon az ér­téktörvény, a piac fokozó­dó befolyása összeegyeztet­hető-e a tervgazdálkodással. Friss István akadémikus, a Magyar Tudományos Aka­démia Közgazdaságtudomá­nyi Intézetének igazgatója a következőket mondta erről az MTI munkatársának: — Ez a kérdés nemcsak hazánkban, más szocialista országokban is felmerült. Lényegében arról van szó, hogyan értelmezzük a terv­szerű központi irányítás szo­ros összekapcsolását a . piac aktív szerepével. Első pil­lantásra igen egyszerűnek látszik a dolog, hiszen az elvi választ megtalálhatjuk az MSZMP Központi Bi­zottságának nemrég megje­lent kongresszusi irányelvei­ben. „Időszerű, hogy terv- gazdálkodásunk keretében nagyobb szerepet juttas­sunk az áru- és pénzviszo­nyoknak”. — Bőségesen vannak tapasztalataink is arról, hogy a gazdasági be­folyásolás eszközeivel, az árak és a bérek, az anyagi ösztönzők szabályozásával, hitellel, anyagi kedvezmé­nyekkel, kamattal, adóval, stb. ugyanolyan, vagy még - hatékonyabb módon tudjuk befolyásolni a gazdasági folyamatokat, mint a terv- utasításokkal. — Sőt. az állam el tudja ezt érni magán a piacon ke­resztül. hiszen a piaci sza­bályozás eszköze nem más, mint az ár. Az árak szabá­lyozásával lehet a kínálatot és a keresletet befolyásolni. Az állam “a' tervet legegysze­rűbben a termékek árainak olyan megszabásával, ponto­sabban ingadoztatásáyal tudja megvalósíttatni’ amely­nek eredményeként a ter­mékek forgalma éppen megfelel a »tervben elő­irányzottnak. — Csakhogy a piac aktí­vabb szerepe azt is jelenti — folytatta Friss István —, hogy az árak, különösen a termelő árak nagyrészt az eladók és a vevők egyezke­dése alapján alakulnak ki. Továbbá a vállalatok kö­zött verseny is lesz. Ahol pedig verseny lesz és az árak az eladók és a vevők egyezkedésében alakulnak ki, ott a termelést és az eh­hez szükséges feltételeket, erőforrások elosztását az árakon keresztül nem a terv, illetőleg az állam, ha­nem az értéktörvény, vagy ennek a mi gazdasági vi­szonyainknak megfelelően módosult formája fogja szabályozni. — Az értéktörvény a piac útján biztosítja ugyan a népgazdaságban a szükséges arányokat, de ezek a helyes arányok csak nagy társadal­mi veszteségek árán ala­kulnak ki. — A terv egyik döntő előnye éppen az kell legyen, hogy a társadalmat és az egyes embereket is mente­sítse ezektől az állandó veszteségektől. Csak így biztosítható a társadalom legelőnyösebb, az egyén sza­bad kibontakozását biztosí­tó fejlődése. Ezt csak tuda­tos központi tervezéssel és ezen alapuló irányítással le­het elérni. — Csak látszat tehát az, hogy a mechanizmussal a kapitalizmus törvényéhez, az értéktörvényhez tértünk vissza. Valójában itt is az ellentétek kibontakoztatásán át végbemenő fejlődésről van szó. Szocialista rend­szerünk belső objektív tör­vényeiből folyó sajátosság a tervszerűség is és az áruter­melés is. A kettő közötti ellentétet nem oldhatjuk meg azzal, hogy az egyik oldalt nemlétezőnek nyilvá­nítjuk. A szocializmus épí­tése során szerzett tömeg­méretű tapasztalataink bi­zonyítják, hogy a szocialista rendszernek megfelelő ter- vezetést, áru- és pénzviszo­nyokat együtt kell fejlesz­tenünk, tökéletesítenünk. hogy elérhessük egész nép­gazdaságunk legkedvezőbb fejlődését. — A tervcélok ismereté­ben tudományos elemzések alapján készülhet el maga a konkrét terv, amelynek a szorosan vett gazdasági szempontokon, a hazai és a nemzetközi piac helyzetén és várható alakulásán túl figyelembe kell vennie a gazdasági struktúra változá­sainak a társadalmi réteg­ződésre gyakorolt hatását, stb. — Magától értetődően nagyon fontosak az olyan kutatások, amelyek a gaz­dasági befolyásolás eszkö­zeinek érvényesülését, kiha­tásait vizsgálják. Elég utal­ni az árképzés rendkívül bonyolult problémakörére. De maga a fejlődés is ál­landóan új problémákat vet fel. Szocialista fejlődé­sünk törvényszerűségeinek kutatásában is jócskán van. nak még feladataink. Belső fejlődésünk, a népgazdaság irányításának módszerei, maga a terv és végrehajtása szorosan összefügg a szo­cialista világpiac fejlődésé­vel, országaink együttműkö­désével. Ennek vizsgálata ma már piinden szocialista országban a kutatók egész sorát foglalkoztatja — fe­jezte be nyilatkozatát Friss István. Miért Alközpont? Nyíregyházáról elszárma­zott, de gyakran és öröm­mel vissza-visszatérő isme­rősöm megáll az Arany Já­nos utca elején. Gyönyörkö­dik az új városnegyedben, nem is titkolja, egyre büsz­kébb arra, hogy idevalósi. Dicséri a kialakuló sugár- utat, a nagyvárosi mérete­ket. Közbeszólok: Hatha még az Északi Alközpontot lát- Inád, a sóstói erdő szélén! S ekkor ismerősöm: „Mi az, hogy Északi, meg Déli? Meghogy Alközpont? Miért nincs becsületes nevük ezek­nek az új városrészeknek? Lehet, mikor tervezték, makettekből elkészítették a lakónegyedet, nem találtak alkalmasabb szakkifejezést a mérnökök, minthogy Alköz­pont. Az még rendjén van, hogy így szerepelt az akták­ban is. Ma már azonban élő, eleven városnegyed mind a kettő, megkapóan hangulatos. Ideje volna hoz- záillőbb nevet adni neki. Méltó elismerés volna a vá­ros, a megye mártírjainak, ha róluk neveznék el a la­kótelepeket...” Kézséggel továbbítom a javaslatot. (as) A Kórház utcától — a Kórház utcáig Jubiláló villanyszerelők között Három ember ül a TI- TÁSZ nyíregyházi üzemve­zetőség szobájában. Iszály Péter üzemvezető, Mand- zsák Mihály szerelő, Akkai József betanított segéd­munkás. Tóth István sze­relő, — munkahelye Nagy- kállóban van — hiányzik erről a találkozóról. Jubi­lálok. Iszály Péter 40, Mandzsák, Akkai, Tóth 25 éve dolgozik megszakítás nélkül a vállalatnál. Az első viharos nap A legidősebb közülük Akkai József. 80 éves. 1941. szeptember 13-án lé­pett a Nyíregyházi Villa­mossági RT szolgálatába. Keservesen emlékezetes nap volt az számára, de most- már nevetve meséli: — Alighogy átléptem a vállalat küszöbét, a vihar kemény munkához jutta­tott A Kórház utcában ki­döntötte az oszlopokat és többek között engem is ki­rendeltek a helyreállításá­hoz. Cudar egy idő volt. Az eső úgy esett, mintha dé­zsából öntötték volna, a szél is nagy volt. Alig ás­Kihullt barnára aszott burkából a dió. A Fehér­gyarmatról Jánkmajtis felé vezető országút óriás fáiról lassan pereg a levél. Jánk- majtison — talán egyedül a szamosháti fekete földön — puhára, levesesre érett a szőlő. A hűvösre fordult éjszakák sokszínű virága pompázik a házak előtt, a fehér, piros és a lila ősziró­zsa. Kombájnok ballagnak hazafelé, mert a nyári hó­napok után most az ekéké a szó. Csegöldnél friss illatú barázdák várják az őszi ma. got, egyenes katonás sorok­ban. Olyanok itt a kemény földből hasított púpok, mint hosszú kilométernyi süveg- cukor. Még nem sárgul szemmel láthatóan a határ. Csak a sárga szélű forgók moso­lyognak a t\ágyadt fényű nap felé szeletre nőtt tá­nyérjukkal. Mégis a levegő­ben vibrál az ősz. Vontatók, pótkocsis teherautók viszik Porcsalmára, az új konzerv­feldolgozó üzem udvarára, Szatmári alak az ezüstösen fehér tartá­lyokhoz a zöldpaprikát. Az út szélén kalászt eresztett a másodvetésű kukorica, az óriási kertekben vérpirossá érett a jonatán. Olyan most a szatmári vi­dék, mint délután a Nagy­körút. Csúcsforgalom van az országutakon, s a nagy­üzemi táblák dűlőútjain. Hiába keresnénk ma arra­felé a magyar ugart. Fehérgyarmaton tehén- csorda ballag, az út hét ol­dalán porol és közöttük dömperek húznak el. Az új — Pesten is feltűnően mo­dern lenne — ruházati áruház csupaüveg kirakata mögött már csomagolják a berendezést, a pénztárgépe, két, hogy mire eljön a szü­ret, megérik a nyári szor­galom gyümölcse, fogaánas­sa a gondos gazdák asszo­nyait. A tüzes gépek kései utó­dai zúgnak el az úton. Hű­vösebb már a délután. A vontatón ülő férfiakon ka. hát, sapka, gumicsizma, az asszonyok fején zöld és kék nylonkendő. A tsz- földről kerékpárhad sereg­ük hazafelé. Az egészséges, vidám, piros arcú lányok kezében nincs kapa, a szer­szám ma már a gép. Jön, fújtat, zakatol a vo­nat, cukorrépát cipel Sze­rencsre a gyárba, a Túr vi­déke idei ajándékát. Aztán szekerek jönnek mezőillatú lucernával, majd motorke­rékpárok, fiatalemberekkel A szatm&rcsekeieket tömött busz viszi. Újra vontatók, tejgyűjtő kocsi megy a vá­ros felé és egy másik teher­autó ponyvája alatt barna kalorkályhák, füstcsövek, tűzhelyek futnak a falusi boltok raktáraiba. Vörösen izzik a lenyugod­ni készülő nap nagy ko­rongja. A győrteleki tsz traktora zöld dohányt cipel a pajtába. Kocsordon szalad az au­tónk. Este hat óra és már szürkül. Az emberek etetik a jószágokat, a lányok se. pernek a porta előtt. Olyan ez a falu, hogy az ember­nek önkéntelenül az a gon­dolata támad, ki kellene írni a község két végén álló névtábla alá: Tiszta falu, rendes házak. Már lement a nap. A délután még sárgán virító napraforgók nyugovóra hajtják dúsmagú fejüket, egy műtrágyaszóró világít még kéken, majd kigyúlnak Mátészalka fényei. Este van, de az országút most sem csendes. Egy gazdag ősz kezdetét jelentő pezsgő élet nélkülözhetetlen színhelye. Kopka János tam egy métert, feltört a talajvíz. Mondtam a fösze- reiönek — Pivarnyik And­rás volt — nem lehet to­vább ásni. Megmagyarázta, hogy lehet. Alikor azt gon­doltam, én sem dolgozom sokáig ebben a szakmában. Ha valaki mondja, kineve­tem, hogy pont a Kórház utcából, ahol kezdtem, on­nan megyek nyugdíjba. Most ugyanis a Kórház ut­cában a transzformátorál­lomáson dolgozom, és ma utoljára. Nyugdíjba me­gyek. A kemény kötésű, zömök ember 25 év alatt még sok vihart megért. Sokat ázott, fázott gödörásásnál, oszlop- állításnál. Epizódok egész sorát mondja, de szavai­val legtöbbet és legszíve­sebben a „hős korszaknál” időz, a felszabaduiás utáni újjáépítésnél. Valóságos népmozgaíom — Akkor is a Fivarnyik- brigáddal jártam a megyét. Éhen, szomjan., Jól tudom, mert a brigád szakácsa is én voltam: ünnep volt szá­munknak, ha paszulyt, krumplit főzhettem. Mégis csináltuk a munkát oda­adással. Emlékszem, ami­kor a baktai tbc-szanató- riumnak vittük az áramot, valóságos népmozgalom volt az. Emberek százai társa­dalmi munkában. Az oszlo­pokat a baktai, tarpai er­dőből kaptuk. A vezetéket meg ki tudja honnan. Dög nehéz oszlopok voltak. Az egyik nyomott vagy 15 mázsát, hatan sem bírták a gödörbe állítani. Mond­tam nekik, fogadjunk; én ezt a rettenetes oszlopot Kós Ferivel a gödörre te­szem. Megnyertük a foga­dást. Józsi bácsi elbeszélései Mandzsák Mihályt is szóra késztetik. Az 53 éves sze­relő csendesebb, hallgatag természetű, de ő is bősége­sen résztvevője és tanúja volt „a nehéz éveknek”. A fiúk már el sem hiszik — A villanytelepen csak a falak álltak. Hogy egy kis agregátort üzembe tudjunk helyezni, kézzel hajtottuk az esztergagépet. így kap­tuk az első áramot.. Es bár az én munkám mai­dig a telepen volt, nem múlt el vasárnap, hogy ne mentem volna hálózatot szerelni. Egy háromtonnás tehergépkocsija volt a te- lepneK, azon szorongtunk. Nótával mentünk, nótával jöttünk. Megesik néha, hogy ebédidőben beszéljük a fiataloknak: a 150—160 mázsás transzformátorokat, hogy kijavíthassuk, fagy­ban, sárban flasencuggal tkézicsórlovel; vonszoltuk a műhelyig. Nem hiszik Hogy is lehetne elhinni, amikor a nehéz munka el­végzésére futódaru van, a gödröt gép ássa az oszlopok­nak, az oszlopokat nem keli vállon hordani. Ez csak nekünk jutott részűi. „láttam ujjongani, kacagni, sunt az or ömlői" Iszály Péter a szabolcsi villamosítás egyik nesztora, szintén sok élményét ele­veníti meg szavaival. Negy­ven év a szakmában, a dolgos hétköznapok igen sok örömét, gondját sűríti. — Én legszívesebben az ünnepekre emlékszem. Az emberek ünnepére, akik­nek házaiban kigyulladt a fény. Láttam ujjongani, ka­cagni és sírni az örömtől az embereket. Találkoztam igazgató tanítóval, akinek bár kenyere a beszéd, a villanygyújtás napján még­sem tudott szólni a megha­tottságtól. Sok embernek okoztunk örömet. A villa­mosítás azonban Aporliget- tel még nem fejeződött be. Most már a tanyáknak kell áramot adni. A gazdasági munka mellett, városi ta­nácstag vagyok és a ta­nácsüléseken ezt szorgal­mazom. A szobában ülő villany­szerelők haja már ősz. A dérlepte halántékoknak — emberi dolog — kijár a tisztelet. De a viharban, fagyban eltöltött sok-sok év a végzett munka, amely a szó szoros értelmében elősegítette, hogy Szabolcs ne legyen sötét Szabolcs, százszoros tiszteletet érdej mel. Seres Ensff

Next

/
Oldalképek
Tartalom