Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-22 / 224. szám

Napló Szüreti különvonat (Markó László rajza) Szerszámgépjavító üzem­rész létesül a Szabolcs me­gyei Mezőgazdasági Gépja­vító Vállalatnál. Az átalakí­tási munkákra másfél mil­lió forintot költenek és a kivitelezést még ebben az évben megkezdik. Az új üzemrészben évente 100—120 szerszámgépet — esz' padot, marógépet — újíta­nak majd fel a mezőgazua- sági üzemek részére. Hét nappal határidő előtt teljesítik harmadik negyedéves tervüket a Nyír­egyházi Cipőipari Vállalat dolgozói. Ekkor kerül ki a csomagolóból a 48 és fél ez­redik pár cipő. Az előkészí­tő üzemrészekben már a negyedik negyedévi munkán dolgoznak. Kövesutat építenek Nagy- ecseden 350 ezer forint költ­séggel. A községfejlesztési alapból létesített bekötő út a jövő hónapban készül el és az ujteleki részt köti össze a faluval. ünnepi gyűlésen emlé­keztek meg Esze Tamás születésének 300. évforduló­járól Beregdarócon — írja Szilaveczky Csilla levele­zőnk. — A gyűlésen Antal Miklós, a járási könyvtár igazgatója tartott előadást a kuruc ezredes életéről. Megjutalmazzák a leg­jobb munkavédelmi őröket a Nyíregyházi VAGÉP-nél. Az értékelést az október elsejé­vel záruló munkavédelmi hónap eredményei alapján tartják meg. A csapadékos, hűvös nyár kedvezett a burgonyának: évek óta nem volt ilyen ter­més. Ebben — az időjáráson kívül— igen nagy szerep jutott a rendszeressé vált két-háromévenkénti fajta­feljavításnak. Az idei jó burgonyatermés megóvása, teleltetése a szokásosnál is nagyobb feladatot ró a szak­emberekre. Az idén először remélhetőleg minden igényt ki tudnak elégíteni a házi­asszonyok körében igen kedvelt gülbaba fajtából. Ugyancsak nagyobb készle­tek állnak rendelkezésre a kiváló kisvárdai rózsából, továbbá a somogyi sárga, a somogyi kifli, a somogyi ko­rai, valamint az aranyalma, a mindenes és a hollandiai származású bintje fajtából is. (MTI.) ÉM könnyűgépkezelői jo­gosítvánnyal rendelkező dolgozót felveszünk. Jelent­kezés: Építő és Szerelő Vál­lalat, Nyíregyháza, Kállói út 4. u i , (316) A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztős Ordas Nándor. Szerkesztőségi Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.fi 16 10* 16—n. 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei bapkladő Vállalat. Bethlen O. u. i. Tel.: 80—00. Felelős kiadó: Farkas PáL Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dij egy hónapra: tt forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szüreti mulatságot ren­deztek vasárnap Kálmánhá- zán. Az esemény érdekessé­ge, hogy harminc év után ez évben került sor újra a szüreti felvonulásra, melyen részt vett a község apraja- nagyja — írja Plósz Mátyás levelezőnk. Újra virágzanak a gyü­mölcsfák Sóstóhegyen — jel­zik levelükben a XI. számú iskola tanulói. A hagyomány szerint hosszú őszt jelentő, úgynevezett fátyolvirágok az alma-, körte- és a barack­fákon jelentek meg. Kibővített ülést tartott Kisvárdán a járási nőtanács — írja levelében Gáspár Istvánná olvasónk. — Az értekezlet előadója Turgu- nyi Júlia, a Magyar Nők Országos Tanácsának műve­lődési osztályvezetője volt. Huszonötmillió forint érté­kű terméket exportáltak az elmúlt évben a nyíregyházi járás üzemei. Különösen so­kat termeltek külföldre a nyírteleki perlit-, a nagyha­lászi kendergyárak és a Ra- kamazi Cipész Ktsz. Elsikkasztotta a terme­lőktől átvett 1116 forintot Berecz Lajosné 32 éves, büntetett előéletű vencsellői lakos, a helybeli fmsz volt felvásárló adminisztrátora. A megyei bíróság hat hóna­pi, végrehajtható szabadság- vesztésre ítélte. KEZDŐDIK A FŰTÉSI IDÉNY Megállapították a távfűtés és a meleg* tik diját Október 15 — a fűtési idény kezdete. Nyíregyházán addigra új, korszerű létesít­ményt helyeznek üzembe: a tízmilliós költséggel épülő távfűtési berendezést, amely az Északi Alközpont hat­száz lakásába szállítja a meleget. A Déli Alközpontban is újabb lakásokban valósítják meg ezt a modern — és ami nem mellékes, gazda­ságos — fűtési formát. Ko. rábban már 168 lakást fű­töttek, a télen újabb 66 lakásba vezetik be a gőzt. Itt azonban még rendezet­len a helyzet: helyes lenne, ha — az Északi Alközpont­hoz hasonlóan — a Város­gazdálkodási Vállalat venné át a fűtőberendezés kezelé­sét, és így nem központi hanem az olcsóbb távfűtés­ről beszélnének a legújabb rendelkezéseknek megfele­lően. Az Északi Alközpontban a 600 lakásnak és a közületek- nek szolgáltatott fűtés egy évben körülbelül hétmillió forintba kerül. Ebből azon­ban az érdekeltek hozzávető­legesen másfél millió forin­tot fognak fizetni, a többit az állam fedezi. A távfűtés díját a nehéz­ipari miniszter 2/1966. (III. 31.) NIM számú rendelete szabályozza. Eszerint a fű­tési díjat a lakás — élés­kamra nélküli — térfogatá­ból kell kiszámítani. A lakások térfogatához a díj kiszámításánál hozzá kell adni a közösen hasz­nált és fűtött helyiségek — mosókonyhák, szárítók, lép­csőház, folyosó, — térfoga­tának arányos részét is. Az így kiszámított térfo­gat fűtése légköbméteren­ként a fűtési idényben 10 forint 80 fillér. (Például egy 150 légköbméteres lakás fű­tési díja 1620 forint távfű­tés esetében.) Ez a számítás október 15 és április 15 között érvé­nyes a távfűtéssel ellátott lakásokban. Ha azonban az időjárás megköveteli a táv­fűtés üzembentartója a fű­tési idény hivatalos kezde­te előtt, illetve vége után is köteles a lakásokat fűteni. Ebben a „pótfűtési” idény­ben a fűtési dij napxmként és légköbméterenként 6 fil­lér. (Tehát a például emlí­tett lakásban minden ilyen nap fűtéséért 9 forintot kell fizetni.) A fűtési díjban nincs benne a melegvíz-szolgálta, tás díja. Meleg vizet kétféleképpen lehet szolgál­tatni távfűtéssel ellátott há. zakban: vagy egész éven folyamatosan, a nap 24 órá­jában, vagy hetenként két­szer, napi 4—4 órán át. A szolgáltatás díja esze­rint alakul: folyamatos víz­szolgáltatás esetén 17, sza­kaszos esetén pedig 8 fo­rint havonta és személyen­ként. Személynek számít a 3 évesnél idősebb gyermek is, azonban ha kettőnél több 3—16 éves gyermek lakik a lakásban legfeljebb kettő után kell fizetni. (k. i.) Alapkőletétel filmszínház E hónap végén megkezdik a Lenin téri mozi építését. A jövő héten kerül sor az alap­kő ünnepélyes letételére, bár most is folyik a munka a téren — a munkások az épület föld alatti csatorna- hálózatának megépítésén dolgoznak. A 11 milliós beruházással épülő mozi a legmodernebb lesz Nyíregyházán. Ebben az évben egymillió forint ér­tékben építkeznek. A mun­kálatok a jövő évben feje­ződnek be, egyben rendelte­tésének is átadják a fílm­a Lenin téri építésénél színházat. A főbejárat a park fennmaradó részén, a Soltész Mihály utca felől lesz. Az épület közel két­ezer négyzetméter területet foglal el. A moziterem és az előcsamokrész falai, — kivéve az irodahelyiségeket — fényezett keményfa bur­kolatot kapnak. A nyíregy­házi mozik belső elrendezé­sét figyelembe véve, ez a megoldás teljesen új lesz. A kétemeletes épület külső homlokzatai nem kapmak külön tatarozást, téglabur kólátok fogják fedni. (m) Bzabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza. Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai János A cigarettás hölgy esete a zord férfiéi Nem mindennapi turista­kaland történt a minap a négyes számú főközlekedési útvonal Karcag—Kisújszál­lás közötti szakaszán. Fran­cia rendszámú személygép­kocsiból csinos szőke nő szállt ki és cigarettára gyújtott. Eközben a gépko­csi ajtaja hirtelen becsapó­dott és a jármű maximális sebességre kapcsolva elro­bogott. Az országúton ma­radt madám kétségbeesetten integetett a gépkocsi után, de vezetője ügyet sem vetve rá, eltűnt a látóhatárról. A hoppxm maradt utast egy né­met turista vitte Szolnokra. A hölgy a hatóságoknak elő­adta, hogy férje az ország­úton hagyta, kérte legyenek segítségére, mert valameny- nyi irata, pénze, ruházata a kocsiban maradt és telje­sen tanácstalan. Néhány órá­val később a határállomá­son sikerült felfedezni a haragos férj gépkocsiját. Közölték vele feledékenysé- gét, s látható bosszúsággal vette tudomásul, hogy vissza kell fordulnia cserben hagyott feleségéért Szol­nokra. A bohém fran­cia férj és felesége a Tisza-szállóban találkozott ismét. A még mindig inge­rült férj elmondta: azért határozott felesége elhagyá­sáról, mert szigorú tilalma ellenére cigarettára gyújtott. Ítélet az almatároló A nyíregyházi almatáro­lóban márciusban Vaskó Ká­roly 21 éves nyíregyházi la­kost bízták meg az export vöröshagyma szállításának lebonyolításával. Vaskó azonban visszaélt a lehe­tőségeivel, és a rábízott áruból sikkasztott. Először ■ Luzsinszki Imre 32 éves nyíregyházi se­gédmunkás és Baraksó Já­nos 33 éves tiszateleki ra­kodómunkás segítségével tehergépkocsin Nagyha­lászba vittek egy „szállít­mányt”, amelyből négy má­zsa vöröshagymát Szobosz- lai Bertalan 47 éves fmsz- boltvezető vett át. A meg­maradt árut MÉK-boltok­Itt a lehetőség! 500-Ft-os előleggel vásárolhat nagy képcsöves Horizont- televíziót- 18 havi, Szaratev hűteszekrényl- 12 havi OTP- hitelre Egyéb televízióra és hűteszekrényre is nagy kedvezmény ban értékesítették, termé­szetesen saját zsebükre. Két nap múlva 16 láda starking almát vittek ki a gépkocsin (becsapták a portást), amelyet Kaszics Miklós nyíregyházi kiske­reskedőnél értékesítettek. A pénzen a három sik­kasztó megosztozott, és újabb zsákmány után né­zett. Március 22-én 22 lá­da jonatánt szállítottak ki, de Vaskó megijedt, és még aznap visszavitték az al­matárolóba. Visszaéléseik­kel több, mint tízezer fo­rint kárt okoztak, a kár nagyrésze azonban megté­rült. A nyíregyházi megyei bí­róság Vaskót és Luzsinszkit 8—8, Baraksót 6 hónap végrehajtható szabadság- vesztésre büntette. Szo- boszlai és Kaszics 3—3 hó­nap szabadságvesztést ka- pott, ezt előbbinek három gyermekére, utóbbinak be­tegségére való tekintettel három év próbaidőre felté­telesen felfüggesztették, Kaszics azonban ezer fo rint pénzbüntetést köteles megfizetni. Az ítélet jog­erős. — kun A Nyírbátor és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet vi déki kétszemélyes vegyesbolt­jába azonnali belépésre boltvezetőt keres. Családos előnyben. Ugyancsak felvé­telre keres egy fő vizsgá­zott kazánfűtőt Nyírbátor községbe. Jelentkezés sze­mélyesen, vagy írásban vagy Nyírbátor 39 telefonon. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. (317) A MAI MAP 1966. szeptember 22., csütörtök Névnap: MÓRIC A Nap kel: 5 óra 30 perckor, nyugszik: 17 óra 43 perckor. A Hold kel: 15 óra 45 perckor, nyugszik: 22 óra 27 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete 15,5 Celsius fok. 20-24 fok Várható időjárás ma estig: kevés felhő, eső nem lesz. Gyen­ge légáramlás. Erős reggeli pá­rásság, több felé köd. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 20—24 fok között. Az erősen ködös helyeken néhány fokkal 20 fok alatt. Kossuth rádió 8,20: Reggeli hangverseny. —- 9,00: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. — 9,10: Kálmán Imre ope­rettjeiből. — 10,10: Kamarazene. — 11,06: Vészi Endre hangjáté­kaiból. III. — 12,15: Tánczeneii koktél. — 13,00: Teli Vilmos. Részletek Rossini operájából. — 13,45: A tövisdisznó. Mese. —■ 14,05: Népi zene. — 14,40: A Bostoni Szimfonikusok Zenekara játszik. — 15,40: A 125-ik felszál­lás. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16,10: Villanófényben. — 16,15: Csak fiataloknak! — 16,55: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. — 17,10: Wilhelm Back­haus zongorázik. — 17,25: Színes népi muzsika. — 18,20: Elisabeth Schwarzkopf, Nicolai Gedda és Andre Dran énekel. — 18,40: Beiruti zenés képeskönyv. — —■ 19,13: Gluck: Orfeusz. — 21,34: Tánczene. — 22,15: Sport­hírek. — 22,20: A nemzetközi Liszt—Bartók zongoraverseny­ről jelentjük. — 22,50: Könyves­polc. — 23,05: Könnyűzene. — 0,10: Kodály-kórusak. Petőfi rádió 14,00: Takács Paula és Lo- sonczy György énekel. — 14,40: Mezei csokor. — 15,05: Délutáni frissítő! — 16,15: Heti hangver­senykalauz. — 17,05: Josef Strauss: Moldvai hangok — ke ringó. — 17,24: Bécsi klasszi­kus hangverseny, n. — 19,10: Népi zene. — 19,50: Mágnesség és atomfizika. — 20,00: Könnyű­zene. — 20,25: A Ludas Matyit lapozgatva. — a,05: Élőszóval — muzsikával. Televízió 9,00: Iskola-tv, Környezetisme­ret (ált. isk. IV. oszt.) (vidék). Nagyobb közlekedési létesítmé­nyek. — 9,55: Magyar nyelvtan (ált. isk. V. oszt.) Nyelvtant ta­nulunk. — 10,15: A képzőművé­szet története. Reneszánsz művé­szet Itáliában (ism.) — 10,45: A béke egy napja. Svéd kisfilm (ism.) — 11,10: Kémia (ált. isk. VIII. oszt.) Az anyagmegmaradás törvénye. — 14,30: Környezetis­meret (ism.) — 15,25: Magyar nyelvtan (ism.) — 16,20: Kémia (ism.) — 17,45: Hírek. — 17,50: Hétmérföldes kamera. Úttörő- híradó (ism.) — 18,05: Zeneked­velő gyerekek. — 18,55: Tele­sport. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 19,50: Nóta­szó. — 20,15: A világ térképe előtt. — 20,25. Hat ország hat filmje. Tilos a szerelem. Magyar film. (14 éven felülieknek). — 22,00: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 17,10: Kicsinyek műsora. — 17,40: Életelixir. Ifjúsági tv-já- ték. — 18,45: A legkorszerűbb haditechnika. — 19,00: Tv-hlradő. — 19,35: Flórián. Csehszlovák filmvigjáték. — 22,10: Népművé' szék műsora. Román tv 17,00: Ifjúsági és gyermekmű­sor: Látogatás a „Jon Creanga“ gyermekszínházban. — 18,00: A tv esti híradója. — 18,15: Do-1 kumentumfilm. — 18,30: A mu­zsika városa. Róma. — 19,00: Fiatalok klubja. — 20,00. Szov­jet film. Jégkorongozók. — 21,40: A tv éjszakai híradója. — 21,50: Időj árásj elöntés. — 21,55: Műsor­zárás. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ BÉKE MOZI: Szeptember 22-én: Széles változatban! Csak 18 éven felülieknek! HÁZASSÁG OLASZ MÓDRA Olasz film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Szeptember 22-én: HŐS, VAGY ÁRULÓ? Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Szeptember 22-én: SZÜNNAP!

Next

/
Oldalképek
Tartalom