Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-22 / 224. szám
A pártcsoport sokat tebet Az üzemrészben sehogy Sém sikerült rendet teremteni. Az előző művezetőt leváltották, de úgy tűnt, utóda sem képes megbirkózni a tennivalókkal. A főmérnök is megpróbált segíteni, de a tervet továbbra sem teljesítették, s a selejt sem csökkent. „Baj van ott a szellemmel, a hangulattal” — állapították meg a vezetők. A pártvezetőség összehívta a műhely kommunistáit: megbeszélést tartott a pártcsoport — évek óta az elsőt. Viharos összejövetel volt, éles hangú felszólalás sok követték egymást, de végül azonos álláspontra jutottak: a pártcsoport mindent megtesz a műhelyben uralkodó szemlélet megváltoztatása érdekében, a munkakedv megerősítéséért. És aírj addig nem sikerült, az most bekövetkezett: az üzemrész „helyrerázódott”. Igaz kellett hozzá négy-öt hónap, de megtörtént. Néhány műszaki szervezési intézkedésre is sor került a pártcsoport javaslatára, de az eredményekhez — a főmérnök is elismerően állapította meg — nagyban hozzájárult a kommunisták politikai munkája. Ami magyarul annyit je- jelent: vitatkoztak, érveltek, olykor veszekedtek, gondosan ügyeltek, hogy ne mondhassa senki, vizet prédikálnak és bort isznak, zokszó nélkül elvállalták a legnehezebb feladatokat — és egy év múlva az üzemrészre alig lehetett ráismerni. Nem a külső képe változott meg elsősorban, hanem az a megfoghatatlan, mégis mindenütt jelenlevő dolog, amit egy-egy munkahely légkörének, szellemének szoktunk nevezni. Ez az eset is bizonyítja — és sok hasonlót lehetne felsorolni —, milyen energia, milyen erő rejlik a pártcsoportokban. Igen sok pártszervezet vezetősége már felismerte ezt, s a tájékoztatást, a felvilágosító munkát ezért igyekeznek a pártcsoportokra alapozni, építeni. Sok érv szól emellett. Egy-egy munkaterület problémáit, hangulatát senki sem ismerheti jobban az ott dolgozó kommunistáknál. Ök tudják a leggyorsabban tájékoztatni munkatársaikat, ők tudnak a leghatásosabban felelni kérdéseikre. Persze, csakis akkor, ha ehhez ők maguk is megfelelő útmutatást, tájékoztatást kapnak. Pótolhatatlan szerepe van a pártcsoport vezetőjének. Sajnos, még mindig gyakori. hogy a bizalmi tevékenysége nem megy tovább a tagdíjak összeszedésén. a taggyűlés időpontjának közlésén. Pedig a pártcsoportvezető nem pénzbeszedő, nem is postás: feladatköre több, tágabb ennél. Ismertem1 olyan pártcsoportvezetőt, aki hetente kétszer-háromszor is elment a párttitkárhoz, vagy az agi- tációs felelőshöz, s elmondta, mi foglalkoztatja a dolgozókat, s aztán közösen megbeszélték — olykor valamelyik gazdasági vezetővel együtt —, mit lehetne és kellene válaszolni. Egy évtizede szakítottunk azzal a gyakorlattal, hogy külön népnevelőkre bízzuk a párt politikájának megmagyarázását. A párt valamennyi tagjának feladata elveink hirdetése, törekvéseink megmagyarázása, buzdítás fegyelmezett, jó minőségű, gondos munkára. Ennek azonban a feltételeit is meg kell teremteni. És e feltételek között talán a legfontosabb: eleven életet kialakítani a pártcsoportokban, őket tenni a politikai tevékenyég szervezeti alapjaivá. Ezért helyes, és szükséges, hogy a vezetőségválasztó taggyűléseken a végzett munka és a feladatok értékelésekor megkülönböztetett helyet szánunk a pártcsoportok tevékenységének, s meghatározzuk jövőbeni, még eredményesebb működésük útját, módját. Vezetők — önmagukról A harmincéves főmérnök Diszpécser szolgálat Kötbér van, híd nincs A Közúti Gépjavító Vállalat késlelteti a kinari Xisza-híd építését Végzik a kisari híd betonozását. Hammel József feJv, Folkmayer Tibor, harmincéves, Győrből került a Nyírségbe miután a szovjetunióbeli Krasznodár város egyetemének „Dohány és szubtrópusi kultúrák technológiája” tagozatán mérnöki diplomát szerzett. Á Nyíregyházi Dohányfermentálógyárban technológusként kezdte, volt üzemvezető, üzemszervező. Huszonhét évesen nevezték ki az Európa-hírű gyáróriás főmérnökévé. A csalódásáról Tizenkét éves korában meghalt az édesanyja, Tibornak a saját lábán kellett megállnia. Kuglit állított az egyik söröző udvarán, nyáron az építőknél dolgozott, hogy meglegyen az élelme, a ruhája. Dehogyis gondolt ő még akkor Krasz- nodárra! Technikum, Pesten az Oleg Kosevoj Intézet következett és irány a Szovjetunió. Éveken át egyedüli magyar diák volt a távoli városban. Minden lehetőséget megadtak neki a nyugodt tanuláshoz s ő élt is vele. Amikor zsebében a diplomával hazaindult, minden vágya az volt, hogy kutató legyen. „Nyíregyházára küldtek, gyakorlati munkára. Nem tagadom, bántott a dolog, csalódás vett erőt rajtam. De vonatra szálltam, és...” Az idő a kellemetlen emlékeket is megszépíti. De Főlkmayer Tibor esetében a szép és izgalmas feladatok változtatták meg a csalódás előjelét. Amikor üzemvezetővé tették meg, s több, mint félezer ember munkáját sorsát bízták rá, a nap legnagyobb részében gazdátlan volt irodabeli asztala. Mun. kásruhában rótta a kezelőfolyosók poros, pókhálós járatait, kérdezett, faggatott szakmunkásokat minden berendezésről, alkatrészről. Nem resteilte, hogy az olajos ruhás munkásemberek lettek a külföldi diplomás mérnök „előadói”: mindent tudni akart, hogy aztán a legkritikusabb helyzetekben is gyors megoldást találjon. Ezt tette később, üzemszervező korában is amikor már az egész gyár viszonylatában kellett gondolkodnia, döntenie. Egyre jobban otthon érez. te magát a Nyírségben. A nehéz órákról „Még üzemvezető koromban történt: az egyik munkásunk 3 napig nem jött be. Vártam, nem jelentettem. Ahogy megérkezett, a felesége betegségével magyarázkodott, aki még mindig fekszik. Kértem a kabátomat, s mondtam ő is öltözzék, elmegyünk beteglátogatásra. Otthon kiderült, nem beteg a felesége, s ekkor újabb mese következett kínos magyarázkodás. Nem tartottam én lelkizést, az illető megtört, s visszament a helyére. Ma is dolgozik, nincs vele baj, az esetnek visszhangja volt az üzemben... Ezt azért említem, mert nemcsak a gépeket, a szerkezeteket kellett megtanulnom, „órát kellett” vennem az emberekkel történő foglalkozásból is. Volt részem keserű leckéből is. Fontos termelési feladat állt előttünk, nehéz munka. Néhányan a munkások közül szóltak nem bírják olyan gyorsan. Kifakadtam, felemeltem a hangomat, nem válogattam a szavakban. Csak az irodámban döbbentem rá, mit tettem. Két idősebb asszony is volt a munkások között, behív tam magamhoz őket és bocsánatot kértem. így volt, sokan tudnak róla, s én nem szégyellem az életemnek azt a kínos néhány percét sem: jól megjegyeztem magamnak, hogy bár én a termelésért vagyok felelős, a termelést az emberek végzik...” A nyugtalanságáról Nem lett kutató, de békés belenyugvó sem. Még egyetemista korában kezdett el kísérletezni a nedves dohányok kamrás kezelésének módosításával. Hazai viszonyokra szerette volna átdolgozni szovjetunióbeli sikeres próbálkozásait. Éj. szakák mentek rá, hetekig töprengett sikertelenül. „Az elmélet igazságai csak minden szükséges objektív feltétel jelenlétében érvényesülnek.” Mással próbálkozott: tanulmányozta a szállításokat, kereste a leggazdaságosabb variációkat. A „Dohányipar” című szaklap teljes terjedelemben közölte a nyíregyházi üzemszervező tudományos munkáját. Szovjet, német, japán, amerikai szakirodalmat tanulmányoz, hobbyja a matematika. (Korábban egyetemre járókat korrepetált a differenciál és integrál számításokról.) Tagja a Magyar'-'1 Dohányipar Műszaki Tanácsának, a dohányipar árreformbizottságának, olykor mint tolmács (perfekt orosz). többször mint szakértő Vesz részt a KGST élelmiszeripari bizottságának munkájában a típustechnológiák kialakításában. Hogyan győzi mindezt? „A főmérnök legnagyobb j feladata a saját munka jó megszervezése, a matematikai pontosságú Időbeosztás.” Úgy mondja, mintha ezzel felfedné a titkot... S aztán arról beszél, milyen fontos a testmozgás: ő a gyári futballcsapat egyik csatára, a kispályás üzemi bajnokságban „rúgja a bőrt”. Az elképzelt önmagáról Milyen szeretne lenni Folkmayer főmérnök? Olyan vezető, aki sohasem hatalmi szóval, hanem az objektív érvek erejével győzi meg beosztottjait; aki esküdt ellensége a rutinmunkának, aki a termelést nem bízza a véletlenre, hanem minden lehetséges variációt előre „megjátszik” gondolatban, precíz számításokban, akit — kivéve a súlyos természeti csapást — nem érhetnek nagy meglepetések a termelésnél Olyan műszaki ember Szeretne lenni, akinek mind kevesebb dolga akad a bürokráciával, s mind több ideje marad a konkrét termelési problé. mákra. (Tőle idézem: „A főmérnöki munka vegyi ösz- szetétele jelenleg a következő: 25 százalék jogászkodás, 20 százalék munkapszichológia, 25 százalék közgazdasági elemzés, 15 százalék bürokratikus papírmunka, s ami marad az a szakmáé.” (Olyan műszaki kollektíva tagja kíván lenni, melyben a kollegák nem fetisizálják „a szakmát”, hanem látják a termelés társadalmi oldalát, megbecsülik és támogatják az egyszerű emberek kezdeményezéseit. Ilyen szeretne lenni, ilyennek maradni. Ez okozza az elégedetlenséget önmaga iránt. Pedig oka volna az ellenkezőjére, hiszen az ő munkájának is köze van ahhoz, hogy a gyár már elnyerte egyszer a SZOT és a kormány vörös vándorzászlaját. Ő maga birtokosa a kiváló dolgozó címnek. De Folkmayer Tibort a gyermekévek megtanították a kényelem elleni küzdelemre. Angyal Sándor Néhány évvel a háború befejezése után ideiglenes hidat építettek Kisar és Tivadar között. Ezt hamarosan elmosta egy jeges ár. Üjabbat építettek, mely szintén hasonló sorsra jutott. Következett a harmadik ideiglenes híd, s ez — úgy ahogy — máig is állja a strapát. Az évek során sok pénzt költöttek rá, de a faalkatrészek már elkorhadtak, az egész berendezés éppenhogy csak áll. Tekintve, hogy a beregi és szatmári rész között ez az egyetlen összekötő kapocs, érthető, hogy a hídépítés szükségességének gondolata régen felvetődött. Hosszas tárgyalások után végre 1962 júniusban megindult áz építkezés 18 millió forintos beruházással. Egyelőre csak a bejárási tervek alapján, mert a kiviteli terveket decemberben szállította az UVATERV. A hidat még ez évben át kellett volna adni rendeltetésének. Tekintve, hogy az Erzsébet-hidat befejezték, így jelenleg ez az ország legnagyobb hídépítése A helyszínen ezt aligha érzi az ember, hiszen a múlt héten is mindössze hárman dolgoztak a létesítményen. Az eredetileg tervezett 18 millió forint alaposan megnőtt, s a befejezési határidő máig is beláthatatlan. Mi is történt tulajdonképpen ? Szolnokon elbontották a közúti hidat, s( annak vasszerkezetét akarták Kisarban felhasználni. Bontás után alapos vizsgálat aiá vetették áz acélalkatrészeket és megállapították, hogy nem lehet beépíteni. Nem bírja tartósan a várható nagy terhelést. Természetesen a következő lépésként a kisari híd egész acélszerkezetét áttervezték. A tervezőt most már nem kötötték a méretek, s elhatározta, hogy kétnyomtávos hidat épít. Ekkorra azonban elkészültek a pillérek — a szolnoki vásszerkezethez méretezettek, — tehát ezeket is át kellett alakítani. Az idő közben telt, a határidő csúszott, a bekerülési költség pedig szépen emelkedett. A híd vegyesszerkezetú: vasbeton es rácsos acél- szerkezet. A vasbetonrész — égészen a Ű'isza medréig — már elkészült. Az oroszlánrész azonban hátra van: ezután következik a Tisza feletti rácsos acélszerkezet összeszerelése, A rmínkások már szerelnék, azonban acélszerkezet még sehol sincs. Alvállalkozóként a Közúti Gépellátó Vállalatnak kellene szállítani, azonban ez a mai napig nem történt meg. Pedig a többször módosított szerződés szerint már augusztusban kellett volna kezdeni a munkát. A különböző vállalatok átadták az idomacélok jelentős részét a Közúti Gépellátó Vállalatnak, ahol kezdhetnék a szerelést. A vállalat azonban újabb határidőmódosítást kért. Ehhez az építtető — a KPM Közúti Igazgatóság — nem járult hozzá. Pillanatnyilag tehat a munka áll. Mi történhet ezután? A Közúti Gépellátó Vállalat tetemes kötbért fi2et majd a késésért, azonban ebből még nem lesz híd. Talán még 1967-ben sem, esetleg csak a következő évben. 1949-beh egy év alatt készült el a vásá- rosnaményi Tisza és Krasz- ná-híd, a csengefi Szaínas- híd. A kisari híd már több, fhint négy éve készül! Fehérgyarmat és Kisar között hatalmas útépítési munka van. Harmincezer köbméter földet, és több száz tonna alapkövet szállítottak a helyszínre, s mindezt az ideiglenes tahidon keresztül. A hagy megterhelést éppenhogy bírja. Félő, hogy egyszer összeroppan. Sürgős, gyors munkára lenne szükség Kisamál. A kötbérek és jogügyi viták helyet stabil hid kell a Tiszára. Minnél előbb. Bogár Fereae Még a rossz idő beállta előtt újabb lakótömbök kerülnek tető alá a Déli Alközpontban Foto: Hammel József CKét világ Magas, egyenes, mint a nádszál. — Hány éves? — Huszonnyolc. — Kétszázötven hold volt a terve, kétszázhetvenet vállalt és ötszázkilenc holdat teljesített. Hatezerhat- százhatvan zsák kenyérnek volót tett zsákba. — Há-át, nem ment éppen magától. Harmadik nyáron ültem kombájnon. Mindig többet tud, többet akar az ember. — Maga szépen csinálja. Oklevelet kapott. Először szólították a névsorban. — Megbecsülnek. Megfizetnek. Érdemes. — Nős? — Még nem. De most már rövidesen az leszek. — Családja? "■ Szüleim szövetkezetben dolgoznak. Édesapám kocsis. Kéj testvérem is szövetkeze, ti. Másik kettő városban van. De kettő se keres annyit, mint én. Júliusban négyezerkilencszóz forintot számoltak a markomba. — Kívánsága? — Munkám legyen. Meg, persze egészségem. így lehet jó is élni. Kívánságához szerencsét óhajtok Lakatos Mihálynak. Adja rá a kezét. S még tartja az enyémet, amikor furcsa mód, az egyenes nádszál termet mellett egy másik ködlik tekintetem fátyla mögül. Apám. Akkor is nyár volt. Kenyeret mentett a nép. Apám hat holdat kaszált le. Sokat kellett vállalni a gyomos, rossz búzából. Tizennégy keresztekért. Azokon is hárman osztoztak. Rengeteget kellett csapni a kaszával, fenni, kalapálni az élét. Dél felé felágaskodott görnyedtségéből. Anyámat leste, érkezik-e a szatyorral. — Mit hoztál? — Kis habartpaszulyt. — Megint? Mindig? Ki az isten tud attul gürcölni. Hetekig húzta a kaszát apám. Utána hordásra jelentkezett. Kellett a szűkös napszám. Az intéző órát nézve stoppolta mennyi idő alatt hányja fel a béres a szekérre rakott hat-hét keresztet. S a tempó sose volt kielégítő. Apám a „lyukban” állt. Az aszta g résében szedte fel a nyújtott kévéket. A nap tűzben égette a világot. Egyszer, amikor az utolsó kévét nyújtotta a béres, apám hajolásától kicsúszott az alatta levő kéve. Kapaszkodott, fogódzkodott volna szegény, de késő volt. Zuhant. A fényes, tűhegyesre csiszolódott vasviliát zuhan- tában hajította el. Apám a szekér oldalára esett. A hátával. Ott maradt. Két bordája tört el. Az a ^éresszekér vitte az orvoshoz, amelyikre ráesett. Amelyiktől egész életére szerencsétlen maradt. Nem forrtak jól meg a törött bordák. Hacsak kicsit is hajolt, fájdalmasan felszisszent. Kasza nem került többé aratásra a kezébe. Nyomorékon állt, járt. El is felejtette az uraság. Egyetlen jó szót sem kapott örökös igyekezetéért. Még anyám is gyakran zsörtölődött vele. Mert annyi volt a baj, amin rnost már apám se könnyit- hetett. Asztalos Bálint 1966. szeptember Si.
