Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-16 / 193. szám
Olcsóbban — többet A takarékosság nem újkeletű célkitűzés. Az elmúlt évben sokszor hallottuk, hogy az esztendő a takarékosság éve. A vígasztalás, vagy a vígasztalódás hangsúlyával, mint aki azt akarja mondani, hogy ezt a néhány hetet — vagy hónapot már takarékoskodva is kibírjuk. Aztán fordult a naptár és vége lett az évnek. De lehet-e vége a takarékosságnak? Lehet-e megfontolás nélkül anyagot, munkaidőt pazarolni? Ügy érzem, valamennyien láthatjuk, nem. A második ötéves terv utolsó esztendejében kaptuk azt a feladatot, hogy a termelés és fogyasztás színvonalának összhangja és helyes aránya érdekében takarékosabban gazdálkodjunk. A szigorú takarékosság a párt és kormányhatározatok után mindjobban gazdasági életünk alapelvévé vált. Talán lehetne úgf mondani* hogy jelszó helyett követelmény lett. Jobban felhívja figyelmünket arra, amit eddig is kellett, vagy jobban kellett volna csinálni. Az üzemekben a dolgozók közül mind többen látják már, hogy ha takarékoskodnak az anyaggal, vagy a munkájuk jobb megszervezésével időt takarítanak meg, ezzel a vállalat, a népgazdaság, az egyén érdekeit szolgálják. Számos vállalatnál minőségi bérezés, vagy premizálás segíti elő az anyaggal, szerszámmal való takarékosságot. Különös gonddal dolgoznak az öntők. Bár náluk a teljesítményt tonnában mérik mégis az a céljuk, hogy a termék az alsó tűrési határnál legyen. Tudják, hogy a szükségesnél nehezebb termék több anyagfelhasználást jelent, több szállítási költséget, a felhasználónál nagyobb forgácsolókapacitást és több munka- ráfordítást igényel. A takarékosság elveinek fokozottabb érvényesftése megköveteli, hogy gyorsabban haladjunk a műszaki fejlesztésben is. Az elmúlt években több milliárd forintot fordított a népgazdaság a műszaki előrehaladásunk meggyorsítására. Azonban sok esetben nem gazdálkodunk ésszerűen, helyesen ezekkel az erőforrásokkal. Ez megmutatkozott egyes beruházások és műszaki fejlesztési feladatok el aprózásában. A műszaki fejlesztésnél bizonyos kockázattal sikertelen kutatással, fejlesztéssel is számolnunk kell, azonban a nem előrelátó, a nem körültekintő fejlesztés — az értékesítésnél is problémákat okozhat. így volt ez a közelmúltban egyik üzemünknél is, ahol az évek óta gyártott termék korszerűsítéséről megfeledkeztek és csak akkor fogtak hozzá a tökéletesítéséhez, amikor már értékesítési problémáik voltak. Népgazdasági kár ugyan nem származott, de az eset intő figyelmeztetés volt a vállalat műszaki dolgozói számára. Az elmúlt évek tapasztalatai az új módszerek alkalmazását sürgetik. Szükséges az állásidők csökkentése, a munkaigényes folyamatok fokozottabb gépesítése, a munka jobb megszervezése is. Egyre inkább arra kell fordítani a fő figyelmet, hogy mit termeljünk, az adott termék mennyire korszerű, gazdaságos és szükséges a népgazdaság számára. Ezek az új módszerek a jövőt szolgálják, de természetesen nem lehetnek kam- pányjellegűek. A takarékosságot gazdasági életünk egyik legfontosabb pillérének keli tekintenünk. Csak úgy biztosítható előbbre lépésünk, ha mindenki azon fáradozik, hogy minimális ráfordítással maximális eredményeket érjünk el. Nagyfő Gábor Hazataláltak... Az elnök harcolt a lányokért — Csak a kelengyepénz hiányzik Hajnalonként a „fakarusz” dübörgi az ébresztőt a tisza- nagyfalui utcákon. Ezzel mennek, a bányászok. Utána a rendes járat következik, ezen a lányok utaznak Tárcáira, az állami gazdaságba. Június közepe óta tizenöttel kevesebb a rendszeresen utazók száma. A lányok, akik hét hónapja még Tarcalon kapálták a törpe gyümölcsöst, most itthon dolgoznak. Azelőtt négy órakor keltek és este nyolc órára értek haza. Havonta 1000 forint volt a keresetük. Fiatalok, 18—20 évesek. Míg haza nem jöttek véglegesen, azt sem tudták mi történik tavasztól őszig a faluban. Azt az időt, amit tanulásra, művelődésre, szórakozásra fordíthattak volna — a vonaton és az autóbuszon töltötték. — Miért jöttek haza? Nagy Marika a brigád nevében beszél. — Nem kell hajnalban utazni, buszra költeni, tás- • kázni az egész napi ennivalói A pénz így is megvan és többre jut belőle mint azelőtt. — Ketten már férjhez mentek, mióta hazajöttünk és van három menyasszonyunk. Bánkút Joli most esküdött, Bara Annus egy hetes asszony — mondja Fábián Ilona. Az esküvőn ott volt az egész brigád. Melegítés lány szól a beszélgetésbe: — Csak az a baj, hogy a tsz nem ad semmit az esküvőre, mert alkalmazottak vagyunk. — Nem lehet mindent egyszerre — magyarázza a szövetkezet elnöke, Láng Béla. Kétéves harc eredménye, hogy hazajöttek a lányok. A közgyűlés két alkalommal is elvetette a fiatalok hazahívását, amíg végre az idei közgyűlés megszavazta nekik a készpénzdíjazást. Az idén nekik is, a tsz-vezetőknek is bizonyítani kell. Jövőre többen lesznek, a közgyűlés elé terjesztjük a kelengye és a szabadság dolgát is. A lányok a hazajővetel történetét mesélik: — Vasárnap mentünk Béla bácsihoz, hogy kevés a keresetünk az állami gazdaságban, beleuntunk az utazgatásba is. Azonnal megcsináltuk a szerződést, szerdán már itthon kapáltunk a fiatal gyümölcsösben. Az állami gazdaság nem akart hozzájárulni a kilépésünkhöz, mi azonban hazajöttünk. Béla bácsi két napig veszekedett a munkakönyvünkért. A lányok szülei valamennyien tsz-tagok. Ma már azt mondogatják, kár, hogy nem előbb jöttek haza. Kell itthon a fiatal munkáskéz. A gyümölcsöst tavaly felverte a gaz, nem volt aki megkapálja. Az idén mutatóba is alig a Aad gyom, jövőre még több lesz a munka, de győzik majd, mert 40 tagú ifjúsági brigádot szerveznek. A napokban 5 lány jelentkezett, eljönnek az idén családtagként dolgozni, tavasszal pedig belépnek a brigádba. Tarcalon is együtt A munka az embertől lesz munka. A munkával nem lehet találkozni, csak az emberrel, aki végzi. Mert végzik, s megyünk előre minden cinikus parancsolat-gyűjtemény ellenére. De hogyan végzik? ★ A bíróságon, a tárgyalás szünetében beszélgetek a vádlottal. 1946 októberében Nyíregyházán tartóztatták le először,- s azóta csak a büntetésvégrehajtási munkahelyeken dolgozott. Ha kijött, nem, de hamarosan visszament. Egy-két-három hónap élet szabadon, néhány bűncselekmény, a szerzett pénzt megissza az italbolt, hát így. Kérdem, miért nem dolgozott. — Mert nem kaptam megfelelő munkát. — Milyen lett volna megfelelő ? Hiszen nincs szakképzettsége. — De segédmunkásnak dolgoztak, itthon Is úgy sze. retnének. A tarcali brigád tavaly elnyerte a szocialista címet — tavasszal már itthon indulnak a versenyben. Nem szakmunkások még, de metszeni is tudnak a lányok, a téli szakmunkásképző tanfolyamra a fiatalasszonyok is beiratkoznak, ott lesznek az előadásokon mind a tizenöten. A gyümölcsös tágas sorait traktor járja. Hetedszer tárcsázza a sárgás könnyű homokot, csak a fák sorja mentén hagy vékonyka pasztát. Ami a gép után marad, az a lányok munkája. ök pedig szinte versenyt dolgoznak a géppeL Kétezerötven hold gyümölcsös és 30 hold szóló a birodalmuk. Ok már hazataláltak. Fallal János én el nem megyek. Akkor inkább... Nem lehet vele ötről a hatra jutni. Fekély. Találkozom egy ismerősömmel. Bérelszámoló, vagy könyvelő, vagy előadó, vagy osztályvezető-helyettes... Nem tudom. De az biztos, hogy korábban bádogossegéd volt, jő munkájáért lett belőle előbb vezető, aztán — mivel nem haladt a többiekkel — lentebb csúszott Panaszkodik, nem vették fel a lányát az egyetemre. — Mo«t az ügyében szaladgálok. Szeretném bedugni valahová, adminisztrátornak, vagy ilyesminek. Ahová nem kell szakképzettség, mert az nincs. De hát nem lehet, mindenünnen üres kézzel jövök el. Jó, hogy nem nevetnek ki. Nem tudsz valami jó helyet? Mondom a konzervgyárat Végletek? Halló! Itt Sonkád! Ami kimaradt a rádió adásából Nemrég zajlott le a rádióban az ezer lakosnál kisebb községek országos vetélkedőié. Szabolcs-Szatmár megyéből a fehérgyarmati járásban lévő Sonkád került a hármas döntőbe, s az első díjat jelentő „Sztár” televíziót is elnyerte. A versenyben közvetlen részt vevőket szívélyes gratulációval fogadta a kis falu. „Többet kell szólni a máról“ A hír nyomán mi is ellátogattunk Sonkádra. A Tűr partján húzódó apróka falu csupa nyári lombsátor. A házak alig látszanak a természetes lombsátrak közül. A mezsgyékben akácfák, az udvarokon gyümölcsös lankák. Különösen sok a szilva- és diófa. Az aratást épp ezen a napon fejezte be a tsz. A vezetők a pártházban gyűltek össze, megbeszélni a tanulságokat, de főképp a további teendők rendjét. A rádióvetélkedő delegációjának Máté János párttitkár is tagja volt, őt kérdezem az élményekről. — Feledhetetlen marad számunkra a rádió szervező, se. Örültünk, hogy minden kérdésre kielégítő választ tudtunk adni. Mint a község keletkezéséről, nevének a — szájhagyomány szerinti — eredetéről, régi foglalkozásáról, irodalmáról, községfejlesztési igényünkről, a tsz-ünkből még leginkább hiányzó elektromos meghajtású gépekről. Egyáltalán nem voltak nehéz kérdések. Vártuk. Többet kell szólni a máról és a holnapunkról. Gondolok például a gazdasági mechanizmus reformjára, ami bizony ilyen kis falu számára is nagy jelentőségű és sokat foglalkoztatja. Előbbre lépés már ez évben Megalakulásától állandó nehézségekkel küzdött a falu közös gazdasága. A központi termelésirányítás itt sem vette kellően figyelembe a határ sajátosságait A jellegzetes, rendkívül mély fekvésű, vízálló szatmári síkság réti agyagtalaja ezen a tájon olyan növényi kultúrákat kapott, amelyek termelése nem fi- zetődött ki. S ez befolyásolta a szövetkezeti gazdálkodás általános fejlődését. — Főleg a fiatal munkaerő vándorol e! a faluból — folytatta a párttitkár. — A tsz-ben az átlag kor hatvanöt év. Pedig, az idevalósiak tudják: mindenki szívesen marad, ha a gazdálkodási lehetőségek szabadabbak, az igényben növekvő megélhetés biztosí- tottabb. Erre utal, hogy az eljárók is ide építenek új házat, a faluba, vagy a környékre házasodnak. Itt rakják meg a családi fészket. Többségük percig sem hiszi, hogy a szülőfalut végképp elhagyja. Határozottabb előrelépést már ez évben is tett a szövetkezeti gazdálkodás. Hatvan holdon új rizstelepet alakítottak ki, ahol jónak ígérkezik a termés. A közös határ háromnegyed részén megvalósulóban van az árokrendszer, amely jobbá teszi a gazdálkodást. A félévi banki felmérés igazolja; évek után először, most valószínű, hogy meglesz a tervezett munkaegységérték. Amiket számon tartanak — Van tehát am; kimaradt a feleletekből? — Van. És mi szívesen beszéltünk volna róluk. Akár Balogh Jenő tsz-tag is, akit amikor a rádió pesti központja hívott, így válaszolt vissza: „Halló! Itt Sonkád! — mosolyog a hű Idézeten Máté János. Közeleg szeptember, az iskolanyitás ideje. Nyírpilisen, ebben a 1200 lelkes községben is számolgatják a napokat. Nemcsak a gyerekek. A felnőttek nagyobb izgalommal, várakozássaL Mi lesz a gyerekekkel? Jön-e új tanító, tanár az új tanévben ? Nyírpilis a nyírbátori járásban nem tartozik sem a legközelebbi, sem a legel- dugodtabb községek közé. Hatszor fordul az autóbusz a járási székhelyre és visz- sza, az út rossz, megérett a javításra, — különben semmivel sem alábbvaló ez a község a többinél. Mégis szinte lehetetlen pedagógust találni, aki vállalná a tanítást. Jelenleg öt nevelő hiányzik, kiváló Elmondták volna a sor.kA- diák, hogyan akarják megszilárdítani közös gazdaságukat. Hagyománya van náluk az értékes pillangós magvak termelésének, ami az utóbbi időben elhanya- golódott. Idén még 110 holdról ' fognak lucerna-, lóhere- és szarvaskerep magot, de jövőre már 300 holdról. Szereti a sonkédi talaj a babtermesztést. Száz ölenként még a mázsát is meghaladja. És nagyon értékes a karósbab, bokorbab. Az ezzel való foglalkozást sem hanyagolják tovább. Könnyű a művelése, betakarítása pedig mukát ad idősebbeknek, fiataloknak egyaránt. A kedvező legelőterületek, a takarmánytermesztés növelése lehetővé teszi a juhállomány fejlesztését, a jelenleg 600 darabnak legalább kétszeresére. Jó árat adnak a gyapjúért, a magyar pecsenyebárányt keresi a külföld. — Lett volna még a* országnak bőven mit mondanunk. a közeli folyók dús harmatot permeteznek reggelente a gyümölcsfákra, amit a szilva szeret különösen. Jót tenne nálunk szilvaaszalótelep létesítése. Szervezettebben kellene értékesíteni a diót, a lekvárt. S mind erre keressük a megoldás lehetőségeit. Igen, mindezt nem kellett elmondaniuk a kérdésekre, de számon tartják. Asztalos Bálint szolgálati lakás is van, minden feltétel adott, mégsem jönnek ide a tanítók, tanárok. Ezért számolják a napokat a nyírpilisi szülök, hátha megpályázza valaki az ő községüket is, nem maradnak „árván” és kételyekkel, hogy a pilisi gyerekek kevesebb tudással végezzék el a nyolc általánost, kevesebb eséllyel induljanak a középiskolákba, mint más községek iskolásai. Sajnos felubeli ösztöndíjasuk sincs, így a következő években is „nevelőimportra” vannak utalva. A nyírpilisiek nem várnak csodát, de abban bíznak, talán mégis akad jelentkező, aki vállalja ezt a rejtelmesnek hitt falut, s utat vág az ismeretlenségbe. Páll Géza Megjegyzés i Tanító kerestetik Báván néz rám, mintha ezt mondaná: — Úristen, ott dolgozni kell! Ehelyett nem szól semmit, csak a fejét ingatja, s gyorsan elköszön. A kezét kirántja a tenyeremből, talán fél, hogy megkapja ezt a fertőző betegséget. Ahogy elindul, vissza-visszanéz, vajon utánamegyek-e és elharapom-e a torkát. ★ Néhány évvel ezelőtt találkoztam a fiúval. Sátrakban aludtunk, kiszuperált katonai bakancsokban jártunk, a pilotka oldalát a fülünkre húztuk, a ruha lógott rajtunk, kétszer Is belefértünk volna tán, s általában úgy néztünk ki, akár a háborús menekültek. Pedig jókedvűnk volt, túlságosan is jó. A beren- tei ifjúsági építőtábor első lakóit becsülhettük magunkban, hazánk egyik hatalmas építkezésének, a Borsodi Vegyikombinátnak önkéntes kubikosait. A fiú olyan volt, mint valamennyien, kivette részét mindenből, a tábor foclbajnokságában éppúgy, mint a kantin előtti sörözésekből. Kissé jobbkedé- lyünek látszott a többieknél, nevetése huligánosabb, haja divatosabb, kéthetes szakálla — ki borotválkozott ott! — hosszabb volt, mint akárkié. A tábortűznél elmondta, hogy nem utazik haza, Pestre; hanem megy egyenesen a nagyszüleihez egy csöpp hevesi faluba, hogy nyár végéig dolgozzon a tsz-ben. Apja — így mondta, — azt szereti, ha saját keresetéből vett ruháiban jár iskolába. Azt jobban megbecsüli. Ismerős neve volt, kérdeztem is tőle. Nevetett. Az apja miniszterként tevékenykedett. Egy éve sincs, hogy így indokolta magatartását egy máriapócsi tsz-paraszt: — Előbb fizessenek, aztán dolgozok! Annak a nagyon egyszerű ténynek, hogy önmagának dolgozik, annak a felismeréséig sem jutott el. Hogy csak akkor adhat magának és családjának enni, ha meg is termelte. Ügy hallom, egyetlen év elegendő volt, hogy megforduljon a világ, s a hangulat Máiiapócson. A Nyíregyházi Vas és Fémipari Ktsz-ben beszélgettem az egyik — szocialista címre aspiráló — brigád vezetőjével. Szavai mögül kirajzolódott nyolc ember magatartása: dolgoznak, hol nyolc, hol tizenkét órát, aztán hazamennek a családhoz. Másnap kezdődik elölről, de ők egyelőre nem kérnek többet, mert élvezik a munkát, meg szeretik is. Betölti az életüket. '★ Végletek, igaz, a többség középen van. Hol erre hajlik több, hol arra. Végtelenül nagy a távolság a becsülettől a cinikus parancsolatokig. De a dolgok felülete alakul, s az alakulás irányát nem is iehe-1 másként jellemezni: mii gondolunk a munkáról, mely emberré műveli« ősünket, s mely emberré emeli az embert. Kun Istvá*
