Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-20 / 197. szám

Napié 2,31,36,43,84 a lottó nyerőszámai A szocialista címet 12 brigád nyerte el alkotmá­nyunk ünnepe alkalmából az ÉM. Szabolcs-Szatmár megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Háromnapos jutalomki­rándulásra indult az orosi Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet tagsága Debrecen­be és Hajdúszoboszlóra, — írja Albert Antal tudósí­tónk. Űjítási díjként az utóbbi négy év alatt 300 ezer fo­rintot fizettek ki az Öntö­dei Vállalat kisvárdai gyár­egységében. 11 kilométer járda építé­sét fejezték be Beregdaró- con, — írja levelezőnk. — Most már a község minden utcájában betonjárda van. Vasárnap délelőtt szüne­tel a városi vízszolgáltatás! A Víz és Csatornaművek felhívja a város lakóinak és üzemeinek figyelmét, hogy augusztus 21-én, va­sárnap reggel 6-órától 14- óráig a vízszolgáltatás kar­bantartási munkálatok miatt szünetel. Korszerű bisztrót építet­tek Kálmánházán. Az új létesítményt műsoros est keretében pénteken adták át rendeltetésének. Egészségügyi kombinátot építenek az ötéves község­fejlesztési terv során Csen- gersimán és Tyúkodon. Idegenvezetői tanfolyam kezdődik szeptember-októ­berben Nyíregyházán. Az OKISZ elismerő ok­levelét kapta meg a Raka- mazi Vegyes Kisipari Szö­vetkezet tagsága a lakos­ságnak végzett építési mun­káért, a termelékenység fo­kozásáért. A szövetkezetnél egy éve nem volt kifogás a termékek minőségére. Idős tagjai részére ötven­ezer forint segélyt osztott ki augusztus 20 előtt a ven- csellői Szabadság Tsz a szo­ciális alapból — írja Csa­tári Ernő vb-titkár. A tsz tegnap befejezte az aratást, eséplést. Országos kntyaklállítást rendez Nyíregyházán, a Felszabadulás útja 11. szám alatti, V. számú általános iskola udvarán augusztus 21-én, vasárnap a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Szabolcs-Szat­már megyei csoportja, A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő i Ordas Nándor. Szerkesztőségi Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.: 16—70, 16—71, 16—72. madja: a Szabolcs megyei napkiadd Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel.: 20—0«. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés) dij egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Indes szám: 25 059. Kéziratokat nem őrztink meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai János Ünnepi fogadtatás — Érdekes, miért is mentem el három évre a városba?! (Mészáros András rajza) Szövetkezeti nap Vásáro snaményban Ünnepi műsor, kereskedelmi rendezvények A megye kétnapos alkot­mány ünnepi rendezvényei­nek műsorából kiemelkedik Vásárosnamény programja. A vásárosnaményiak elő­nyös helyzete: a megye leg­szebb tiszai strandja, autós campinggel, szépen kiépí­tett nyaralóhellyel — a gergelyiugornyai Tisza-par- ton. Itt iesz augusztus 20-án a megye szövetkezeteinek találkozója, amelyen terme­lőszövetkezetek, fmsz-ek, ktsz-ek sok ezer tagja vesz részt. A délelőtti nagygyű­lés után a Mátészalkai Ci­gányegyüttes, az ököritói „Fergeteges” táncegyüttes és több fővárosi énekművész műsorában gyönyörködhet­nek a résztvevők. Másnap, augusztus 21-én folytatódik a gergelyiugor­nyai parton az ünnepi ren­dezvénysorozat. Egésznap sportolók, zenekarok, éneke­sek szórakoztatják az alkot­mány ünnepi műsor részt­vevőit. Egyébként ez a két nap a nyitánya annak a „beregi napok” elnevezésű rendezvénynek, amelynek házigazdája a vásárosnamé- nyí fmsz, és amely augusz­tus 24-ig tart. Immár hagyományos, hogy évenként néhány napot a kereskedelem ünnepévé tesz­nek megyénk élenjáró fmsz- ei, köztük elsősorban a vá- sárosnaményi fmsz. Ez tör­ténik most is, és a szombati és vasárnapi pihenőnapok gazdag műsorát követően Vásárosnaményban seregnyi kereskedelmi rendezvényre kerül sor. Hétfőn, kedden és szerdán kiállítások, bemu­tatók követik egymást a Rákóczi úti iskolában, a Csipke-étteremben és a többi fmsz-i szaküzletben. Az érdeklődők a legújabb őszi divattal, a műszaki, kozmetikai, lakberendezési, cukrászipari termékekkel és cikkekkel ismerkednek meg. (P. j.) A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVASZNÜ BÉKE MOZI: Augusztus 20-án: Széles változatban! FELETTÜNK AZ £G Színes francia film. Augusztus 21—22-énj Széles változatban! FANTOMAS Színes, kalandos francia fűm. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. SZÍJLESVASZNÜ KERTMOZI: Augusztus 20-án és 21-én: Széles változatban! GYILKOSOK SZABADSÁGON NDK—Jugoszláv bűnügyi film. Augusztus 22-én: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! EZ IS OLASZORSZÁG Színes olasz film. Előadás kezdete: fél 8 óra­kor. Pénztárnyítás: 6 órakor. GORKIJ MOZI: Augusztus 20—21-én: ^ SZENTJANOS FEJEVÉTELE Uj magyar film. Augusztus 22-én: BAKARUHÄBAN Magyar film. Előadások kezdete: 4, f, és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Augusztus 20—22-ig; Széles változatban! HÓFEHÉRKE ÉS A 7 VAGANT Színes, zenés nyugatnémet filmvíg játék. Előadások kezdete: fél • és fél 8 órakor. Sóstó vendégrekordoí vár Hiánytalan lesz az ellátás 20 000 vendéget várnak a mai és a holnapi napon Sóstóra. Gondoskodni kell a munkás—paraszt találkozók, a kirándulók, strandolók, a szórakozni vágyók igényei­nek a kielégítéséről. Jól felkészült a kétnapos ün­nepre a Nyíregyházi Ven­déglátóipari Vállalat A Sóstón található étke­zőhelyeken kívül még 3 vendéglátóegységet telepítet­tek ki e két napra, s gon­doskodtak olcsó, frissen sültekről, lacipecsenyéről, pörköltről és pirított sertés­májról. így kívánják bizto­sítani a forgalom zavarta­lanságát. Ezenkívül 7 moz­gó fagylaltárus is a Sóstó területén árusít, s ez alka­lomra mintegy 30—32 má­zsa fagylaltot biztosított a vendéglátó. Lesz bőségesen sör is, hiszen 200 hektolitert szállítottak a fürdő-üdülő­helyre. Ezenkívül 15 000 üveg különböző hűsítő ital is biztosan fogyasztókra ta­lál. A meleg strand terüle­tén főtt kukoricát is árusí­tanak. A büfékben lángost, pogácsát, fánkot, szendvi­cseket vásárolhatnak a ki­rándulók. Földgömb 17 ezer szegfűből Nyíregyháza az országos virágkarneválon Szombaton reggel nyit­ják meg Debrecenben a stadionban az első orszá­gos virágkarnevált, amelyen az ország hét városának kertészei vesznek részt. A menet elején a kerté­szeti iskolások vonulnak fel, majd megyénként a színes virágprodukciók kö­vetkeznek a versenyző vál­lalatok képviselői kísére­tében. A nyíregyháziak' mintegy 5 méter hosszú szputnyik rakétával, földgömbbel vo­nulnak fel. A szputnyik acél és drót vázán közel 17 ezer szegfű képezi a legpompásabb színösszeállí­tásban a díszítést. Ugyan­így színes virágokkal szőt­ték át a rakéta előtt el­helyezkedő földgömb felüle­tét, amelyen az egyenlítőt is virágszín jelzi. Az időjárás áldozatai Péntek délelőtt 12-re emelkedett a Ketet-Tirolban pusztító ítéletidő halálos ál. dozatainak száma. A napok óta tartó esőzések okozta áradások és földcsuszamlá­sok Kelet-Tirol és Karintia több falvát, s kisebb-na- gyob városát teljesen elzár­ta a külvilágtól. Az áradá­sok hidakat sodortak el, megszakadt a vasúti össze­köttetés, több helység ener­giaszolgáltatás nélkül ma­radt. Az időjárás miatt több ezer külföldi és osztrák tu­rista kénytelen meghosszab. bítani vakációját. Egyedül Linz városában ötezer kül­földi turista tartózkodik. Az osztrák hadsereg helikoptere­ken szállítja a városban re­kedt turisták számára az élelmet. A MAI MAP 2466. augusztus 20. szombat. VASÁRNAP 7,30: Az unitárius egyház fél­órája. — 8,00: Népdalcsokor. — 8,30: Miska bácsi lemezesládája. — 9,00: Kálmán Imre: Cigány- prímás — keringő. — 9,10: Ope­rakalauz Szokolay: Vémász. Ismertetés. — 10,10: Mit hallunk a jövő héten? — 10,48: Kamaraze­ne. — 12,12: Mai költők versei. — 12,28: Uj lemezeinkből. — 12,55: Hanglemezparádé. — 14,00: Magyar nóták. — 14,21: Észter- réti nyár. Epizód Timár Máté regényéből. — 15,00: Hangver­seny a Fültörő megfejtőinek. — 16,00: Operettrészletek. — 16,30: Mérkőzések percről percre. — 17,20: Operahangversenyí — 18,35: A Ludas Matyit lapozgatva... V. rész. Vidám összeállítás. — 19,10: Slágerről slágerre. — 20,01: Régi magyar dalok, táncok. — 20,20: Expediciólánc a Föld kö­rül. — 20,40: Liszt-dalok. — 21,20: Epizódok Romain Rolland életé­ből és műveiből. — 22,20: Köny- nyűzene Fényes Szabolcs művei­ből. HÉTFŐ 14,00: Mezei csokor. — 14,28: Víz, fövény, ember. Elbeszé­lés. — 14,45: Bolgár kórusok énekelnek. — 15,05: Kamaraze­ne. — 16,00: Operettdalok és kettősök. — 16,26: A korai Bar­tók-—Liszt találkozás. — 17,05: Handy. Elbeszélés. — 17,21: öt­órai tea. — 18,20: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 18,35: Hegyek alján. Részletek D’Albert operájából. — 19,10: Latin-amerikai dalok. — 1.9,30: Lányok, asszonyok. — 20,00: Ajándékfelvételeinkből. — 21.05: Könnyűzene. — 21,40: Baktériu mok a maya kriptából. — 22,00: A dzsessz kedvelőinek. — 22,15: A hét zeneszerzői. Magyar kor- társaink. Ismétlés. Alkotmány ünnepe. A Nap kél 4 óra 46 perckor, nyugszik 18 óra 48 perckor. A Hold kél 9 óra 41 perckor, nyugszik 20 óra 55 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 21,4 Celsius fok. 1966. augusztus 21. Vasárnap. Névnap: Sámuel. A Nap kél 4 óra 47 perckor, nyugszik 18 óra 47 perckor. A Hold kél 11 óra 01 perckor, nyugszik 21 óra 16 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 20,9 Celsius fok. 1966. augusztus 22. Hétfő. Névnap: Menyhért. A Nap kél 4 óra 48 perckor, nyugszik 18 óra 45 perckor. A Hold kél 12 óra 20 perckor, nyugszik 21 óra 41 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 21 Celsius fok. 25-30 fok Várható időjárás ma estig: időnkénti felhősödés, néhány helyen, elsősorban az ország nyugati felében záporeső, ziva­tar. Mérsékelt, a zivatarok ide­jén megélénkülő szél. A hőmér­séklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. Kossuth rádió SZOMBAT 8,00: Alkotmányunk ünnepén. — 8,10: Offenbach műveiből. — 9,00: Aranyérmesek Csillebér­cen. — 9,50: Augusztusi szivár­vány. — 12,15: Népi zene. — 12,48: Szimfonikus zene. — 14,15: A helység kalapácsa. Petőfi Sándor komikus eposza rádióra alkalmazva. — 15,00: Csak fiata­loknak! — 15,40: A kamarazene remekeiből. — 16,08: Ilosfalvy Róbert énekel. — 16,25: Dalok a búzakenyérről. — 17,10: Hazánk­ról és a nagyvilágról. Hangké­pek a nagygyűlésekről. — 18,05: Kedves lemezeim. — 19,00: Köz­vetítés a Bp. Honvéd—FTC baj­noki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 20,10: Farkas Fe­renc: A bűvös szekrény. Kétfel- vonásos vígopera. — 22,15: Bál, bál, utcabál... Irta Gyárfás End­re. — 23,30: Népi zene. — 0,10: Dzsessz-trió. VASÁRNAP 8,10: Operarészletek. — 8,55: Édes anyanyelvűnk. — 9,00: A barátság hajója. — 9,50: A Mű­velődéspolitikai rovat vendége. — 10,05: Vasárnapi koktél. — 12,10: Népi zene. — 12,54: Szim­fonikus zene. — 14,30: Magnó­sok, figyelem! — 15,45: Kovács Apollónia énekel. — 16,08: Csa-te ládi körben... — 17,08: Könnyű­zene. — 17,30: Mérkőzések perc­ről percre. — 18,30: Liszt — Vavrineóz Béla hágsz.: XIX. Magyar rapszódia. — 18,40: Bázeli Zenei Magazin. — 20,10: A kiskirályok. Jókai Móf , regé­nye rádióra alkalmazva. II. rész. — 21,11: Küldjön egy dalt Bu­dapestre! — 22,20: Uj felvétele­inkből. — 22,46: József Attila verseiből. — 22,54: Operettekből. HÉTFŐ 8,15: Zsuzsi és öcsi Suomiban. Kalandos utazás L — 8,33: Ma­gyar fúvószene. — 9,00: így érdemes... Riport. — 9,15: A hét, zeneszerzői: Magyar kortársaink. Előadás. — 10,10: Az óvodások műsora. — 10,30: Népi zene. — 11,00: Állatkísérletek a cukorbe­tegségek kutatásában. — 11,10: Az eladott menyasszony. Rész­letek Smetana operájából. — 12,15: Mindenki kedvére. — 12,58: Budapest kulturális prog­ramjából. — 14,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15,00: Tánc­zenei koktél. — 15,40: Rokonok. (XIII.) — 16,15: A Gyermekrádió műsora. — 16,55: Édes anyanyel­vűnk. — 17,00: Muzsikáló ké­peslapok. — 17,40: Farkas Ferenc: Gyümölcskosár — dalciklus. — 18,20: A Román Kultúra Hete. Románia nemzeti ünnepén. — 19,30: Uj lemezeinkből. — 20.20: Sporthíradó. — 20,30: Három a kislány. Részletek Schubert— Berté daljátékából. — 21,02: Ha­táridőnapló. — 22,15: Magyar nó­ták. — 22,50: így is lehet! — 23,00: Romantikus hangverseny. — 0,10: Filmzene. Petőfi rádió SZOMBAT 8,00: Zongoraművek. — 9,00: Könnyűzene. — 9,50: Ebe Stig- nani énekel. — 10,20: Népi zene. — 10,58: Uj felvételek. — 12,15: A rádió bélyegklubja. — 12,30: Térzene. — 13,02: Hurkacöveke- lés. Mesejáték. — 14,00: Operett­dalok. — 14,25: Művészlemezek. — 15,05: Vendéglő a Bizodalom­hoz. Nagy Piroska műsora. — 15,50: Verbunkosok. — 16,10: A kiskirályok. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. I. rész. — 17,11: Kedvelt dallamok. — 18,00: Közvetítés a Bp. Honvéd—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. — 18,45: Arturo Tos­canini vezényel. — 20,00: Első Budapesti Táncdalfesztivál. — 22,00: Kórusok. — 22,21: Virágok vetélkedése. Irodalmi összeállí­tás. Televízió SZOMBAT 9,28: n. nyári úttörőolimpia at­létikai és záróünnepély közvetí­tése az úttörőstadionból. — 11,00: Magyar várak. Magyar kisfilm. 11,20: Lánc, lánc, eszterlánc... Zenés Föld körüli utazás. -—12,00: Dobi Istvánnak, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa elnökének ünnepi köszöntő­je. — 16,13: A Magyar Hirdető műsora. — 16,30: Kajak-kenu vb közvetítés Berlinből. — 18,00: Nótaszó. — 18,25: Költők a ha­zákról. 18,50: Esti mese. — 19,00: A Magyar Televízió I. táncdal­fesztiválja, döntő I. rész közvetí­tése az Erkel Színházból. — 19,50: TV-híradó. — 20,20: A Ma gyár Televízió I. táncdalfesztivál­ja, döntő H. rész. — Kb. 21,25: Országos Sportnapok záróünne­pély közvetítése a Népstadion­ból. — 22,00: Ünnepi tűzijáték, közvetítés a Gellérthegyről. — Kb. 22,15: TV-híradó 2. kiadás VASÁRNAP 10,10: Hétmérföldes kamera. Uttörőhíradó. — 10,25: Csoszogós. Leszkay András: A glóbusz. — 10,55: A művészet világából. ,,Menyasszony a nap alatt”. Magyar népi kerámiaművészet. 11,30: A Tenkes kapitánya XI. Fogságban, (ism.) — 11,55: A csehszlovák Concertino zene­kar műsorából, a Zeneművészeti Főiskola kistermében júniusban tartott koncert részlete, felvétel ről. — 14,43: A Magyar Hirdető műsora. — 14,55: Kajak-kenu VB. Közvetítés Berlinből. — 17,15: Nyári mezőgazdasági szak­filmsorozat. 1. Fertőző állatbe­tegségek. 2. A tiszta tej terme­lése. — 17,50: Hazai tükör. Aktu ális jegyzet. — 17,55: A béke egy napja. Beszélgetés az anyáva' Algíri kisfilm. — 18,20: Utazás jegy nélkül. A prémvadászok -bi­rodalma. — 18,50: Költészet. Em­lékezés a vígadói estékre. — 19,25: TV-híradó. — 19,45: Esti mese. 20,00: Köpenecki nyár. Szórakoztató Intervizió-műsor Berlinből. — 20,45: Hétköznapi történet. TV-filmdráma II. rész. — 21,45: Sporthírek. — TV-hír­adó 2. kiadás — 22,15: Jó éj­szakát felnőttek! Gus'ztáv és a gyűrű (magyar rajzfilm). Bratislavai tv SZOMBAT 16,30: Kenu VB közvetítése Grünauból. — Utána: Dukla Pra­ha—-Jednota Trencsin labdarúgó­mérkőzés második félidejének közvetítése. — 19,00: TV Híradó. — 13,45: Cook kapitány kaland­jai. — 21,35: Egy világ, ahol koldulnak (régi cseh film). vasárnap 9,43: Gyermekműsor. — 10,45: Utleíró filmek. — 14,55: Kenu VB közvetítése Grünauból. — 17,15: Pillantás a nagyvilágba. — 17,45: Intersport. — 18,00: Pionírhíradó. 19,00: TV Híradó. — 19,20: Te­lesport. — 19.55: Cleves herceg­nő (francia film). — 21,40: Val­paraiso (francia dokumentum­film). HÉTFŐ 17,50: Népi muzsika. — 18,20; Telesport. — 19,00: TV Híradó. — 20,00: A bíró és hóhéra (tv- játék). — 21,50: Kamarazene. Már csak 3 napig a VARSÓ NAGYCIRKUSZ Nyíregyházán aug. 20, 21, 22>én Előadások kezdete: szombaton és vasárnap délután 4 • S- ' f “ és este 8 órakor, hétfőn este 8 órakor. JÖN! NAGYKÁLLÓBA augusztus 23, 24-én NYÍRBÁTORBA augusztus 25, 26-án JÖN!

Next

/
Oldalképek
Tartalom