Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-19 / 196. szám
Terror am Egyesült Államokban Vlagyimir Bolsakövi A D-zéna Washingtonban letartóztattak és brutálisan elhurcoltak a képviselőház elől egy George Ewart nevű fiatalembert, aki a gomblyukába tűzött jelvényével — „Mozdítsd elő' a szocializmus ügyét” — az Anierika-elloncs tevékenységet vizsgáló bizottság ter- rerkibaügaíásai és a vietnami háború ellen tiltakozott. (Telefoto —MTI Külföldi Képszolgálat) MOSZKVA A Szovjetunióban csütörtökön ünnepelték meg a légiflotta napját. Az ünnep alkalmából Malinovsz- kij mai'sall honvédelmi miniszter napiparancsot adott ki. Üdvözölte a szovjet repülőket és megparancsolta, hogy az ország 20 nagy városában tüzérségi díszsor- tűzzel köszöntsék a már 35 éves múltra visszatekintő hagyományos ünnepet. WASHINGTON Artur Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-kül- dötte a szenátus külügyi albizottsága előtt kijelentette, hogy biztatóak a remények a világűr békés fel- használásáról szóló egyezmény megkötésére. A 24 napja tartó genfi tárgyalásokon az egyezmény tartalmának nyolcvan százalékában sikerült már megegyezni. PEKING Csütörtökön Pekingben egymillió ember részvételével nagygyűlést tartottak a „nagy proletár kulturális forradalom” tiszteletére. A gyűlésen jelen volt Mao Ce-tur,g, a KKP Központi Bizottságának elnöke. NORFOLK öt NATO-ország 31 hadihajója hétfő óta tengerészeti hadgyakorlaton vesz részt az Északi-tengeren Norvégia partjai közelében. A hadgyakorlat, amelyet; előzőleg nem jelentettek be, ma fejeződik be. lilább 52 és fél ezer fttunkaitéiJtiiii Angliáim London, (MTI): Csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint júliusban 62 558 ember vesztette el munkáját Nagy- Britanniában, s ezzel a munkanélküliek száma elérte az év rekordját: augusztus 8-án az országban 316 714 hivatalosan nyilvántartott munkanélküli volt. Számuk azóta tovább emelkedett. Frank Cousins, a legnagyobb angol szakszervezet főtitkára, aki a Wilson-féle bérbefagyasztás elleni tiltakozásul kilépett a kormányból, csütörtökön beszédet mondott Eszak-Irország- ban. Felhívta az észak- írországi dolgozókat, hogy angol, skót és walesi munkatársaikkal együtt szegüljenek szembe a kormány csomagtervével. Politikai foglyokat bocsátottak szabadon Algériában Párizs, (MTI): Az Humanité jelentése szerint Algírban szabadon bocsátották a politikai foglyok első csoportját. A hosz- szú ideje fogságban tartott Jean Marrot, Henri Zanne- tacci újságíró repülőgépen, az ugyancsak kiszabadult Gilbert Rodriguez, Henri Vial és Alfred Canadas pedig hajón azonnal elhagyta Algériát és Franciaországba utazott. Jean Marrot és Henri Zannetacci Párizsba érkezésük után felkeresték az Humanité szerkesztő"Sé- gét, ahol a lap vezető munkatársainak élén Etienne Fajon fogadta őket A szabadon bocsátásukról írva, az Humanité megállapítja, hogy fontos sikerről van szó, amelyet azok a demokratikus erők értek el, amelyek az első naptól kezdve elítélték Algéria haladó irányú fejlődése legszilárdabb híveinek üldözését. Azt is meg kell állapítani — hangsúlyozza a lap —, hogy egyszersmind bizonyos algériai vezetők álláspontjában végbemenő változásnak és a helyzet tisztázódásának is tanúi vagyunk. A kis, „US Air Force” jelzésű L—19-es felderítő gép alacsonyan a dzsungel fölött repült. „Berepültem a D-zónába” — jelentette a gép pilótája rádión a támaszpontnak. A pilótának, Denny Dowson hadnagynak ezek voltak az utolsó szavai... A partizánok a szinte zajtalanul repülő L—19-est gyűlölik leginkább. A gép csak kering, egyre csak kering a dzsungel fölött, mint a dögkeselyű. Aztán ha meglát valamit, már hívja is a bombázókat. S akkor a dzsungelre bomba- és rakétazápor zúdul. A cél lehet egy partizánegység, de egy „gyanús” falu, vagy rizsföld is, melyen békés parasztok hajladoznak. Bombával megrakott repülőgépeiken pilótatársai várták Dowson további jelzéseit. Ám az L—19-es hallgatott. És nem tért vissza a támaszpontra sem aznap, sem másnap. És a Kalifornia állambeli Ronert Parkban Dowson családja táviratot kapott: nyom nélkül eltűnt. Hol, merre zuhant le Dowson gépe, egy pilótatársa sem tudtá megmondani: repülőgépről nem vettek észre géproncsokat, a szárazföldi csapatok pedig nem merészkednek a D-zónába, mert jó pár éve ott a DNFF a korlátlan hatalmú úr, s a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Fronttal ott nem jó ujjat húzni. Ám Ronert Parkban senki, egy percig sem hitte, hogy Dowson meghalt, hiszen nemrég küldött fényképén elégedett, vidám, egészséges volt, akár a híres amerikai filmszínész, Errol Flynn, s a levélben úgy írt a vietnami háborúról, mint valami kirándulásról. Két éve Ronert Parkban még senki sem tudta, hol is van „ez a Vietnam.” Az eszkaláció akkor csak terv volt még. Elmúlt egy hónap, el a másik, a harmadik is, de Dowson felesége, Ariin egy sort sem kapott tőle. Magára maradt négy gyermekével. A bánat teljesen leverte, súlyosan megbetegedett. „Nem akarok élni — mondta Denny testvérének —, nem akarok így élni, Denny nélkül, s azt sem tudom, él-e, hal-e?” Donald soha nem hitte, hogy Denny meghalt. Gyermekkorától Dennynél nem volt jobb barátja, szinte soha nem váltak el. Ha nincs ez a nyavalyás háború ... És Donald elhatározta, élve vagy halva, de felkutatja testvérét, s épp a Vietkong által megszállt területeken. Mint sok millió honfitársa, Donald Dowson is csak az újságokból ismerte meg Vietnamot, s a Vietkongot, I. Nem ír o Három év az ellenség barlangiéban Három évvel ezelőtt két havannai sugárút, a Reina és a Belascoin utca ke- x'eszteződésénél a Casa de trés kilos feliratú kis boltocska bejáratánál gyakran láthattak a járókelők egy teherautót, amelynek volánjánál jó kedélyű, fiatal legényke üldögélt. Amíg a kocsiról rakodtak, ez a fiatalember a társait, vagy éppen a járókelőket szórakoztatta tréfáival, vagy beült kávézni valamelyik szomszédos bisztróba. A fiú egyszer csak eltűnt. Megkezdődött a találgatás az ismerősök körében. Valaki úgy tudta, hogy más tartományba költözött, né- hányan pedig bizalmasan közölték, hogy Juan az Egyesült Államokba emigrált, mert ott él a bátyja. Ezalatt pedig Miamiban az amerikai Központi Hírszer. ző Hivatal ügynöke Tico Herrera váltatta a fiatal havannai sofőrt. A beszélgetés végén Herrera javasolta a kubai fiatalembernek, hogy lépjen a CIA szolgálatába. Juan Felaifel Canaan, ez a fiatal kommunista, a kubai felderítő szolgálat munkatársa így épült be az Egyesült Államok Központi Hírszerző Hivatalába. A kubai ellenforradalmárok vezetőinek rendelkezésére bocsátották, akik amerikai gazdáik irányítása mellett terveket szövögettek, hogyan juttathatnak diverzánsokat és kémeket a szabadság szigetére. Juan Felaifelnek felajánlották, hogy legyen rádiós. Mielőtt azonban végérvényesen felvették volna a CIA állományába, háromszor ■ is ki kellett állnia a hírhedt • „hazugságdetektor- ral” végzett próbát. Miután meggyőződtek a beszervezett ügynök „becsületes szándékairól”, az Egyesült Államok egyi K haditengerészeti támaszpontjára irányították, ahol kilenchónapos diverzáns kiképzésben részesült. Az amerikaiak kioktatták Jüant arra, hogyan kell kezelni a különfajta robbanószereket, megtanították lőni hang- tompítós puskával és pisztollyal. Később rádióstanfo- lyamot végzett, és azt is megtanulta, hogyan szervezhet be ügynököket, hogyan gyűjthet kémértesüléseket. Azután, hogy a „tanfolya. mot” hiánytalanul elvégezte, Jüant bevették abba a csapatba, amely feladatául kapta, hogy Las Villas tartományban illegálisan hatoljon be Kuba területére és ott szervezzen be ügynököket az amerikai felderítő szolgálat számára. A diverzánsokat különböző módszerekkel juttatták el Kuba területére. Amikor a kémek visszatértek Miamiba, a CIA vezetői vallatták ki őket titkos találkahelyeken a legapróbb részlete. két is igyekeztek megtudakolni tőlük a kubai helyzetről, ügynökségük munkájáról. Ezek az adatok rendszerint vajmi kevés örömet szereztek nekik., Juan Felaifel csaknem három évet töltött az ellenforradalmároknak ebben a darázsfészkében. Láthatta, hogyan marakodnak a hatalomért a magukat Kuba „felszabadítójának” feltüntetni akaró különböző emigráns csoportok. Ezek a csoportok tulajdonképpen azért veszekednek egymással, hogy ki tud több pénzt kisajtolni a CIA-ból. A kisebb rangú ellenforradalmárok beérik a zsoldosszereppel : Az amerikai kémszolgálat szükség szerint a Dominikai Köztársaságba, Venezuelába, Costa Ricába, sőt Afrikába, Kongóba küldi őket. Milyen rettenthetetlen bátorság, akaraterő és kitartás kellett ahhoz, hogy hosz- szú hónapokon át hazaárulók körében, az ellenforradalmi söpredék között éljen Juan és semmivel sem árulja el kilétét! Juan Felaifel, amikor később ezekről az évekről beszélt, élmeiyet egyszerűen csak terroristák vérszomjas bandájának tituláltak, amely Dél-Vietnam szabadságát veszélyezteti, s ezzel együtt természetesen, az Észak- amerikai Egyesült Államokét is. És Donald őszintén meg volt győződve afelől, hogy a testvére is azért ment társaival együtt Vietnamba, hogy megvédelmezze ezt a szabadságot. Denny Dowsonnak egy centje sem volt, ezért eladta minden ingóságát, de így is csak aiig-alig telt ki belőle az útiköltség és a felszerelések ára. „Majd Vietnamban segítségemre lesznek” — mondogatta barátainak.” Ám az amerikai parancsnokság meglehetősen hűvösen fogadta. „A maga testvére nem az első és nem is az utolsó. Itt naponta halnak meg a mi embereink.” Mindössze egy vietnami nyelvű röplapot segítettek elkészíteni: „Aki megtalálja az ebben a körzetben eltűnt testvéremet, egy pilótát, nagy jutalmat kap: aki a testét szolgáltatja, az 50 ezer piasztert (685 dollárt), aki élve adja át, 100 ezer piasztert.” Arra viszont senki sem vállalkozott, hogy Dowson- nal együtt megkeressék annak testvérét. Először is, ez veszélyes — mondták neki —, másodszor pedig reménytelen. Végül azért nagynehezen mégiscsak talált egy tolmácsot, s bevetette magát a dzsungelbe — oda, ahonnan még egyetlen amerikai sem tért vissza élve. Faluról falura járt, minden apró hangra összerezzent, rémülten tekintgetett körül. Állig felfegyverkezve — karabélya, két pisztolya, kése, gránátja volt — ment az idegen földön, mely immár 25 éve nem talál nyugalmat. Azon a földön, melyen immár a második nemzedék nő fel tüzérségi párbaj dörgése és bombavijjogás közepette. Ebben az országban nem szeretik a külföldieket. Azok eddig még mindig csak bánatot, pusztulást és halált hoztak Vietnamnak. Legutoljára pedig a jenkik jöttek ide napalmbombáikkal, rakétakilövő bombázóikkal, helikoptereikkel. S ezek a felfegyverzett jenkik elveszítették emberi mivoltukat. Dowsont azonban sajnálták. Még azokban a falvakban is, amelyekre épp a fivére irányította a bombazáport. Nevet is adtak neki: An fi-kong, vagyis a pilóta fivére. A partizánok ismerték Dowson minden lépését, ám ő páni félelembe esett, valahányszor „a partizánok vadállatiasságára” gondolt, s egy percre sem hagyta el a ciántablettát. A mondta, hogy kommunista meggyőződése segítette ezeknek a nehézségeknek a leküzdésében. Körülbelül három hónappal ezelőtt, amikor Miamiban tartózkodott, tudomására jutott, hogy merénylet készül Fidel Castro ellen. Értesüléseit nyomban jelentette Havannának. Onnan parancsot kapott a hazatérésre. Egy kubai őrnaszáddal folytatott lövöldözés közben Felaifelnek sikerült elhagyni a diverzánsokat szállító csónakot és eljutni övéihez. A merész 24 éves kubai kémelhárítónak a tevékenysége segítséget nyújtott a kubai biztonsági szerveknek ahhoz, hogy a diver- zánsok egész sorát tegye ártalmatlanná és meghiúsítsa az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal olyan terveit, amelyek kiterjedt kubai ügynökhálózat kiépítésére irányultak. De a legfontosabb mégis az, hogy sikerült megakadályozni azt az aljas bűncselekményt, amelyet Artime irányításával Rolando Kucelas volt őrnagy és más árulók készítettek elő. partizánok mindenütt ott voltak: Thai Hungban, ebben a kis városkában majdnem teljesen nyíltan éltek. A DNFF parancsnoksága utasítást adott, hogy ne bántsák „a pilóta fivérét.” Dowson először Thai Hungban a bábkormány csapatainak egyik megerősített táborában élt. Ám ez az egység nem sokat ért- „Egyszer szemtanúja voltam annak, hogy egy másik városban épp ilyen megerősített tábort foglaltak e! a partizánok. S tíz percnél nem is kellett nekik több ehhez” — mesélte egy alkalommal. Dowson el is költözött a táborból, ahol úgy érezte magát, mint valami egérfogóban, s helyette egy pál- malevéltetős, földpadlós kunyhóban telepedett meg. Innen indult naponta fivére keresésére. Ám eléggé lassan haladt a kutatásban. Denny Dow- sonról senki nem tudott, s a repülőjéről sem hallottak. De Donald nem adta föl a reményt. Már megtanult néhány vietnami mondatot. A kunyhókban meg is vendégelték — azzal ami akadt: teával, tejjel. Jókora szünettel és sok gesztikulálás- sal „beszélgettek”, s csak a tea elfogyasztása után közölte a házigazda, hogy a szomszéd faluban egy napja vezettek át egy amerikai fogolyegységet, akiket a két napja valahol délen folyó harcokban ejtettek. így folyt ez pár hónapon át, s Dowson, régi megszokásához híven — a kereskedelmi flotta kapitánya volt — „hajónaplót” vezetett arról, hogy mit látott és tapasztalt a D-zónában. Egy reggel Dowson szam- panon Thai Hungból átment a DNFF által elfoglalt Chang Hungba, s itt nyomban elfogták. Talán tudnak valamit a fivére sorsáról? Kérte, hogy vezessék a DNFF vezetői elé. Hosszú dzsungelút kezdődött. Időről időre repülőgépek jelentek meg, s Dowson — kísérőivel együtt — fák gyökerei alá rejtőzött. Aztán újra és újra átkeltek mocsarakon, szűk erdei utakon jártak, föld alatti folyosókon kúsztak, folyókat úsztak át. Csak a kilencedik napon álltak meg egy településnél, ahol a foglyok gyűjtőtábora volt. Itt elvezették a parancsnokhoz, aki tudott fivére sorsáról. Elmondotta a parancsnok, hogy Donny már nem él, repülőjét lelőtték a partizánok s vele együtt elpusztult 6 is. — Megnézhetném azt a helyet, ahol lezuhant a fivérem gépe? Hiszen itt van a közelben. — Ez nem épp veszélytelen, hiszen maga is láthatja, hogy nem múlik el nap amerikai bombatámadások nélkül — mondta a parancsnok. Elhallgatott, majd megkérdezte: — Mondja csak, hogyan ítélné meg, ha bevonulnánk a maga hazájába, bombáznánk városaikat és falvaikat? — mondta, s még hozzátette: — Miért jöttek ide maguk, amerikaiak? — Hogy megfékezzük a maguk agresszióját — felelte minden meggyőződés nélkül Dowson. Maga is érezte, milyen képtelenség vietnami agresszióról beszélni amerikai bombózógépek árnyéka alatt, bombarobbanások közepette. Dowson mintegy három hónapot töltött a partizánszálláson. A partizánokkal együtt evett, ivott, aludt. Velük együtt bújt alagutak- ba vagy fedezékekbe az amerjkai bombázógépek elől. És többet nem beszélt „vietnami agresszióról.” És bárhol is volt — az alagútban kuksolt vagy a mezőkön dolgozott — egyre csak egy kérdés visszhangzott benne.: — Miért jöttek ide maguk, amerikaiak? Fordította: Ferenci Győző
