Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-13 / 164. szám
Kinek az asztala? Egymás után nyitottak be az emberek a pártirodára. Volt, aki hamar végzett, de egyikük-másikuk hosszabban is elidőzött. Különféle kéréseiket, gondjaikat sorolták: az egyiknek valamilyen bérdifferenciája támadt, a másik — egy középkorú asz- szony — műszakbeosztása megváltoztatásához kért segítséget, a harmadik megakadt házépítésének anyag- beszerzési gondjait sorolta. Látszott, hogy teljes bizalommal vannak a pártszervezet iránt, bíznak abban, hogy itt eligazító tanácshoz, ■egítséghez juthatnak. S a párttitkár valóban fel is jegyzett gondosan mindent, más esetben azonnal tárcsázott is, tolmácsolta az illetékesnek a panaszt. Jóleső érzés volt tapasztalni mind a bizalmat, mind a segítőkészséget. Mégis felmerült bennem a kérdés: ha egy idegen úgy tévedne be ide, hogy nem olvasná el az ajtón a feliratot, vajon hogyan állapítaná meg, a párt- szervezetnél jár-e, a szak- szervezeti bizottságnál vagy egy üzemi fogadónapon? Nemcsak alapszervezeteknél, hanem pártbizottságoknál is találkozhatunk hasonló dolgokkal. „A bennünket felkereső panaszosok ügyeinek 99 százaléka voltaképpen különböző állami szervekre, a tanácsokra vagy az üzemek vezetőire tartozna, s végeredményben, miután továbbítjuk a kéréseket, ott is intézik el azokat” —- mondotta nemrég egy járási pártbizottság titkára. Sok ember mégis a párt szerveihez fordul inkább. Ez lényegében pozitív jelenség, tükrözi a jó tömegkapcsolatokat. az embereknek a pártba vetett bizalmát. Van azonban más vonatkozása is a problémának. A pártszerveket *és szervezeteket 3 sok, lényegében nem rájuk tartozó ügy intézése gyakran túlságosan leköti, lefoglalja, s emiatt nem jut elég idejük és erejük a fő kérdésekre, a politikai munkára. Az „aprómunka” helyes elve túlzott elaprózódásba, szétforgácsolódásba csap át, s ennek végül az érdemi tevékenység, látja kárát. De a panaszosok számára sem mindig előnyös ez az út: a közbeeső láncszem beiktatása elnyújthatja, meghosszabbíthatja ügyük elintézését. Miért fordulnak hát mégis inkább a pártszervezethez? Alighanem az az egyik fő oka, amit az előbb említett járási párttitkár mondott, idézett szavai folytatásaként. Tapasztalataik szerint az emberek azért mennek inkább a pártszervekhez, mert ott más hangnemben beszélnek velük, mint jó néhány hivatalban. Nem okvetetlen- kedő ügyfelet látnak bennük, hanem azt az embert, akinek az adott pillanatban ez a más számára esetleg aprónak tűnő ügy. a legnagyobb gond a világon, hiszen őt közvetlenül érinti. S ezt megértve türelmesen, emberségesen magyarázzák meg a helyzetet annak is, akinek történetesen nincs igaza, akinek a kérése nem teljesíthető. „Ezt a szemléletet, ezt a stílust kell meghonosítanunk mindenütt — vonta le a tanulságot összefoglalásképpen a járási titkár —, s akkor jobban érvényt szerezhetünk annak az elvnek, hogy intéződjön minden ügy a maga helyén.” Ne törődjön tehát a jövőben a pártszervezet az emberek apró ügyeivel? De igen, törődjön. Ám ezen a területen akkor tesz a legtöbbet, ha szorgalmazza, előmozdítja és ellenőrzi, hogy az ezek intézésére hivatott állami és mozgalmi szervek lelkiismeretesen, körültekintően és emberségesen intézzék az emberek kéréseit, panaszait. Vagyis, ha a kérdés politikai vonatkozásaira összpontosítja figyelmét. ha ebben a tekintetben is irár*yító szerepet tölt be. s maga nem vész el az intézendő ügyek tömkelegében. S bizonyos, hogy ez a módszer nr^a csökkenti, hanem tovább fokozza az emberek bizalmát a párt szervei iránt. Letették az esküt a megyei népi ülnökök A megyei tanács végrehajtó bizottsága és a megyei bíróság kedden Nyíregyházán összehívta a legutóbbi tanácsülésen megválasztott megyei népi ülnököket. Gulyás Emilné dr., megyei tanács vb. elnök- helyettes üdvözlő szavai után dr. Feleszi István, a megyei tanács vb. elnöke méltatta a népi ülnöki rendszert, s ismertette az ülnökök feladatait. Ezt követően dr. Bálint Károly, megyei bírósági elnök és dr. Fekszi 1st. ván. megyei tanács vb. elnök előtt ünnepélyesen letették az esküt a népi ülnökök, akik a megyei bíróság mellett működnek az elkövetkező három évben. Majd dr. Fekszi István, átnyújtotta nekik a megbízólevelet. A most megválasztott öt. ven megyei népi ülnök kétharmada már korábban is működött a bíróság mellett. Délelőtt, rendelés után Döbbenetes emlék 1939-ből Milyen egészséges egy mai talu? Jó egészséget! — a leggyakrabban elhangzó kívánság. Valószínűleg a régi időkből származik, amikor féktelenül tombolt az emberre veszedelmes betegségek egész sora. Milyen egészséges egy mai falu? Sok erdő Ófehértó. Nyári lombsátorban a négyezer lelkes falu. A szín- változatokat mutató utcák csaknem teljesen néptelenek, aratás ideje van. A kertek alól kiugró mező tipikus nyíri táj: szinte egymásnak ugró szeszélyes dombláncok között puha mélyedések, és minden irányban sok erdő, talán a legtöbb a megyében. A falu érdemes orvosa, dr. Szederkényi József éppen befejezi a délelőtti rendelést. ötvenhatan jelentkeztek ma nála. Harminc évvel ezelőtt, mikor a faluba került tizen-tizenketten látogatták meg naponta, a kétezertől valamivel több lakos közül. Tehát, a népesedéssel együtt növekedett a betegek száma is? Meglepő, de az orvos szerint ez a legcsalafintább szám. Mert éppen, hogy sokkalta kevesebb a komoly beteg, mint régen. Nézzük csak a másik számot. A harmincas években közel százan haltak meg átlag egy esztendőben, ma húsz-huszonkettő az át- Iag(!) Most, hogy mikor temettek utoljára gyermeket, emlékezetből nem is tudják pontosan megmondani a falu vezetői. Uborka«a!áta, semmi egyéb A felszabadulás előtt két gróf tetézte a nép államtartó terhét. Cseléd volt a lakosság zöme. Az „önálló” kisföldesek házatáján pedig gyakran pergett az árverezést jelző dob. Április végén, májusban már sok asztalról hiányzott a kenyér, de krajcárért eladták a tejet, a gyümölcsöt, az udvar baromfijait, süldőit. Az orvos meséli, iszonyúan megdöbbentette az a látvány, hogy harminckilencben fatálakból uborkasalátát ettek a mezőn az aratók, semmi egyebet. Otthon kis máié, krumpli volt a „pótlék.” Tartotta magát a mondás: az egyszerű ember akkor eszik baromfit, ha vagy maga, vagy a baromfi beteg. A felszabadulás óta tizenhét utcában nyolcszáz, többségében kétszobás laká3 épült. Nem egyszerűen ház, hanem valójában emberi lakás. Házak voltak az egy, szabadkéményes konyhára nyíló, négy családot bújtató uradalmi építmények, a kicsire zsugorított, sötét falusi tákolmányok, de nem igazi lakások. Köztük pedig semmi nyoma egészségügyi intézménynek. Azaz addig nem. amig dr. Szederkényi nem bérelt ki egy valamire való házat és nem rendezte be szerény rendelőjét. — Egy-egy csecsemőnevelői tanácsadás kész kisbaba-ve télkedő. Harminc évvel ezelőtt ötven év körül volt a faluban az átlagéletkor, ma hetven- hetvenkettő. Sőt ilyen korban is sokan fogat pótoltatnak! Tisztaság, vitaminok Kisbabavetélkedő Most tanácsi kezelésű, tágas orvosi lakás, jól berendezett rendelő áll a falu közepén. Közel hozzá gyógyszertár, egészségház köztiszteletben álló személyzettel. S az emberek csekély pörse- néssel, fog- vagy fejsajdu- lással bizalommal lépnek az orvos elé, mennek a patikába. A gyermekes anyáknak szinte ünnep kicsinyeiket egészségügyi ellenőrzésre vinni. Valóságos verseny: kinek szebb, egészségesebb a gyermeke. Kocsit vesznek nekik, finom paplant, térítőkét. Ezt is az orvos mondja: Különösen azóta nőtt meg az önmegbecsülés Öfehértón is. amióta szövetkezeti gaz dálkodásban fogott össze a parasztság. A tanácselnök, Tímár Domokos hosszan beszél arról, mennyire másabb a réginél a falu egészségügyi helyzete. Ismert az étkezési, öltözködési változatosság előnye. Előadások alapján például értékelik a vitaminok, a fehérjedús táplálékok fogalmát. S gyakorlatban ez abban jut kifejezésre, hogy egyre több konzervféleség is fogy a boltokban. Igényesek a csomagolás higiéniájára. A legdrágábbat, az egészséget az életet védik. S ebben nem Öfehértó az egyedüli, sok mai falunk ilyen. Asztalos Bálint „Visszatűzik” a gramaxon eljárással ősgyepbe vetett tavaszi zabíáblát. Jól látható a műtrágyázott és a trágyázat- lan vetés közötti különbség. A képen Varga Csaba telepvezető, Debrózkl Zsuzsa kísérleti felelős és akik a mérőszalagot tartják Suga Irén és Urgyán Mária. Fábián Zoltán: Katedra előtt N em akarom nevén nevezni a tanyavilágot, ahol ennek az írásnak az élményeit kaptam, és adatait összegyűjtöttem; — sok olyan motívuma van, amelyet kíméletből el kellene hallgatnom, mert igaztalanul szakítanék fel régi beheggedt sebeket, s oktalanul támasztanék ellenkedést egymással megbékélt emberek között. A kímélet diktálta hallgatás viszont arra kényszerítene, hogy arról ne szóljak, amit a leghangosabban kell elmondanom. * Állok a katedra előtt, mellettem fiatal tanárnő. Oroszul köszönti a gyerekeket: „Zdrásztvujtye gyé- tyi!” ök vissza rá kórusban: Zdrásztvujtye ucsityel- nyica!” Orosz órán vagyok az összevont hetediknyolcadik osztályban. Most hosszabb orosz kérdés következik, amelyből egy árva szót nem értek, kivéve a keresztnevemet, amely minden nyelven Zoltán. Válasz: néma csend. Szorongva, s bűntudattal nézek a feszes vigyázzban álló gyerekekre, hol a tanárnőre. (Hetedik gimnazista kóromban megbuktam latinból!) — Na, mit mondtam? — biztatja most már a tanárnő magyarul az osztályt. Kis várakozás, aztán jelentkezik középütt a harmadik sorból egy szőke kislány, s lefordítja a mondatot, amely úgy szói, hogy a mai órán megmutatják nekem, mit tudnak ők oroszul. A tanárnő elégedetten bólint, rámnéz. En szaporán bólogatok, s végre elég bátorságot érzek ahhoz, hogy felüljek a dobogóra a katedra mögé. Közben az jut eszembe, hogy olyan lehetek most, mint valami tan- felügyelő. Ettől megrémülök, s mosolyogni próbálok, de érzem, olyan merev a képem, mintha hidraulikus sajtóval préselték volna horganyzott bádoglemezből. Nézem, hallgatom a szőke kislányt, aki már új orosz mondatot fogalmaz, s lassanként felsejlik bennem, hogy néhány hónappal ezelőtt, amikor először jártam itt a tanyán, már találkoztam vele. Szavalt az ünnepségen. Feszes, kes- kenyre szorított ajkáról ismerem meg és tiszta, okos homlokáról. Középütt elválasztott, szalmaszőke haját simára lefésüli, kétoldalt szoros vakarcsba fonja, úgy viseli. Egész, kis lényéből nagy-nagy önfegyelem sugárzik és lefegyverző nyíltság. Az első alkalommal is feltűnt nekem, fenn az összetolt politechnikai asztalokból barkácsolt színpadon, de nem marta belém magát annyira, hogy néhány óra múlva az újabb benyomások, az újabb érdekes arcok el ne homályo- sították volna a képét. Most azonban, a tanári asztalnál ülve, a tanterem sűrű, felejthetetlen szagát magamba szíva, nemcsak a magam iskolás emlékei jönnek elő; — visszaemlék- szem első itteni látogatásomra, s még az is eszembe jut, hogy frissen vasalt, fehér kötény volt a kislányon, meg sötétkék mackónadrág, és kétfelől a kikeményített fodrot szorongatta, úgy szavalt. Érdemes lenne leírnom az egész orosz órát, azt a bámulatos pedagógiai munkát, amellyel ezeket a tanyasi gyerekeket oroszul írni, olvasni és beszélni tanítja a tanárnőjük, aki — saját bevallása szerint — maga is nagy kínnal tanulta meg a nyelvet, s ma is zavarban van, ma is kétségbeejtő gátlásokat kell legyőznie magában, mielőtt oroszul megszólalna. Talán éppen ezért tud jól tanítani, talán éppen ez teszi őt képessé arra, hogy megértse tanítványai félelmét a kiejtett idegen szótól. Maradjunk a szőke kislánynál. — Egyik legjobb tanuló, egyik legkedvesebb gyerek az iskolában — mondja óra után a tanárnő. — Nagyon szeretem. — Rámnéz: — s tudja milyen szülők gyereke? Nem tudom. — Heten vannak testvérek. O az ötödik gyerek. Nyolcán lennének, de a negyedik gyerek pár hetes korában meghalt. Nem tudom, hogyan történt, nem tudom megérteni, de így mondják, s így is van: az apa egyik éjszaka részeg fővel megölte a gyereket. — Mikor történt? — Valamikor, a háború után. — Iszonyú! — Becsukták az embert, aztán amikor kiszabadult, ott folytatta az életet a feleségével, ahol megszakadt. Még négy gyerek született, A négy közül az első ez a kislány. — Kicsit később hozzáteszi: — Nem tudtam volna többé amellé a férfi mellé lefeküdni. — Nem lenne kár, ha nem született volna meg ez a kislány? Nem hiányoznék a világból? —- Igaza van, de akkor is. — Megborzong: — Neny tudtam volna megtenni. Olvasóink írják: Zöldség a városnak Szorgos munka folyik a dombrádi Vörös Csillag Tsz 39 holdas kertészetében. Az uborkát most gvomtalanít- ják, a káposztatáblán pedig egy 15 tagú úttörőcsapat dolgozik. A 20 holdas uborkára a konzervgyárral kötöttek szerződést, míg téli káposztára és hagymára a MEK. kel. Gondoltak a helyi, valamint a környező községek lakosságának friss zöldséggel való ellátására is. A helyi fmsz-szel kötöttek értékesítési szerződést zöldborsóra, paprikára, karfiolra, káposztára, paradicsomra, hagymára, sárgarépára és petrezselyemre. Az egyre bővülű igények kielégítéséhez emelni kell a kertészet terméshozamát. Első lépésként még ebben az évben kicserélik a korszerűtlen öntözőberendezést, s az új a következő évben már üzemelni fog. iíj. Vinczc Pcter Kisvárda Klubélet íbrányban Az elmúlt hónapban az ifjúsági szervezet — a helyi pártszervezet segítségével — klubhelyiséghez jutott. Egy tantermet tettek klubfoglalkozásra alkalmassá, társadalmi munkában. A klub minden vasárnap este áll a fiatalok rendelkezésére. A KISZ-szervezet tánczenekara szellemi vetélkedő-sorozat, előadások. s a tehetségesebb fiatalok „Ki mit tud” versenye teszi változatossá a műsort. Az elmúlt három vasárnap eredménye minden várakozást felülmúlt: esetenként 150— 200 fiatal jelent meg a rendezvényeken. A sikerért elsősorban Nagy Ferenc nevelőt illeti a dicséret, aki KISZ-titkár, a tánczenekar vezetője és a helyi honismereti szakkör vezetője. Gosztonyi Tibor Ibrány Válaszol az illetékes A Kelet-Magyarország június 11-i számának Fórum rovatában „Nincs lap a tanyán” címmel közölte Kovács Antal újfehértói vb elnökhelyettes panaszát, hogy a posta nem árusítja a Kelet-Magyarország napilapot, pedig a lakosság szívesen megvásárolná, illetve előfizetné. Intézkedtünk, hogy a hajdúdorogi postahivatal július 1-től kezdje meg a szegegyházi tanyán a Kelet-Magyarország árusítását. Postaigazgatóság Debrecen — Mit csinált volna három kis, éhes poronttyal, egyedül, itt kinn a homo* kon? Hirtelen felélénkül: — Látja, éppen erről van szó. Tegnap azt kérdezte, miért járnak el dolgozni a lányok? Ezért. Ez volt itt a lányok, asszonyok sorsa évtizedekig, azóta, amióta az első telepesek megkapaszkodtak ezen a homokon. A mai lányok azért vállalják a napi hat-hét órás utazást, hogy megszabaduljanak ennek a világnak még az emlékétől is. — Ez nyilván csak egyik ok. — Az egyik, de sokkal fontosabb, mint gondolná. Én asszony vagyok, két kisgyermekem van, én megértem őket. Nincs tovább sem vita, sem kérdés; a szonda oly mélyre hatolt, hogy visz- szább kell húznom. A képhez annyi tartozik még szorosan, hogy ez a tanárai nem tanyasi lány; Budapest ten nőtt fel, a Szent 1st' ván park egyik tágas, min' den kényelemmel ellátót' lakásában, öt éve tanít iú amióta férjhez ment
