Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-28 / 178. szám

Szabó László Szabadságharcos sikerek Dél-'V ietnamban A dél-vietnami felszaba­dító hadsereg közlései alap­ján jelentette a VNA, hogy július hónapban a szabad­ságharcosok fokozták táma­dásaikat az amerikai ag- resszorok és a dél-vietnami kormány csapatai ellen, sú­lyos veszteségeket okozva nekik. így július 26-án a felszabadító hadse­reg tüzérsége másfél­órás támadást inté­zett az amerikai 25. gyalogos hadosztály fő­hadiszállása ellen Cu Chi kerületében. A tá­madás következtében sok amerikai katona meghalt, illetve megse­besült. Július 19-én ugyanebben a körzetben két teljes ameri­kai századof semmisítettek meg, egy helikoptert lelőttek és nagy mennyiségű katonai felszerelést zsákmányoltak. A július 15-vel befejeződött két hét alatt a felszabadító hadsereg Thu Dau Mot, Binh Dinh és Quang Nam tartományokban megölt, il­letve megsebesített 510 el­lenséges katonát, köztük 100 amerikait. Az AFP egy saígoni kel­tezésű hírében azt írja, hogy az amerikai légierő folytatja bombázásait a VDK területei ellen, de a kedvezőtlen légköri viszo­nyok miatt a támadások színhelye most nem az or­szág északi része, hanem a 17. szélességi kör felett fek­vő övezet. Thanh Bihn közelében Saigontól 570 kilométer­nyire északkeletre he­ves harcok zajlottak le szerdán a szabadság- harcosok és a délviet­nami kormányhadsereg gyalogsági egységei és milicisták között. A kormánycsapatok szóvivő­jének állítása szerint a sza­badságharcosok 27 halottat vesztettek, a saját vesztesé­geket a szóvivő csekélynek minősítette. Nguyen Van Can, Dél- Vietnam ankarai nagykö­vetségének egyik tagja vé­delmet kért a török kor­mánytól azzal az indoklás­sal, hogy veszély fenyegeti az ő és családja életét. Ki­jelentette, hogy a CIA meg­fenyegette őt, mert ellen­zi az Egyesült Államok vietnami politikáját. Nguyen Van Cant kormánya haza­rendelte, de ő megtagadta az utasítás végrehajtását. U Thant Leningrádban Leningrád, (MTI): U Thant ENSZ-főtitkár. aki a szovjet kormány meg­hívására látogatott a Szov­jetunióba, csütörtök reggel Leningrádba érkezett. Kozmosz—126 Moszkva, (TASZSZ): A Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz-sorozat 126. mesterséges holdját, amely az 1962 március 16-án be­jelentett szovjet űrkutatási programnak megfelelően Sukarno személyi hatalmát hangsúlyozta az új indonéz kabinet beiktatásakor A főtitkár, valamint a kíséretében lévő Alekszej Nyesztyerenko főtitkárhe­lyettes és más személyisé­gek egy napot töltenek Le­ningrádban. folytatja a kozmikus térség felderítését. A mesterséges holdon el­helyezett tudományos be­rendezések kifogástalanul működnek; a földi koordi­náló-számító központban folyik a beérkező adatok feldolgozása. Koszigin beszéde Csütörtökön a Kreml nagypalotájában a szovjet kormány ebédet adott Baz- zaz iraki miniszterelnök tiszteletére. Az ebéden beszédet mon­dott Alekszej Koszigin. A szovjet kormányfő ki­jelentette, hogy a Szovjet­unió barátsággal és biza­lommal tekint számos arab államra, amely független politikát folytat. Rámuta­tott: az ezekkel az országok­kal kiépített kapcsolatoknak további fejlesztése, valamint az antiimperialista álláspon­ton lévő arab országok tar­tós egységének biztosítása különös jelentőségre tesz szert a jelen körülmények között, amikor az imperia­listák fokozottan töreksze­nek arra, hogy meg­őrizzék politikai és gazda­sági állásaikat az arab ke­leten. — Az Egyesült Államok a vietnami nép elleni bű­nös agressziójával tulajdon, képpen az egész nemzeti felszabadító mozgalmat tá­madja — jelentette ki Ko­szigin. — Tökéletesen meg­értjük a vietnami népet, hogy bízik igazságos ügyé­nek diadalában, amely a szocialista országok és az egész haladó emberiség ro- konszenvét és támogatását élvezi. — A Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít az Irakkal való politikai és gazdasági kapcsolatok kibő­vítésének. Úgy véljük — mondotta a szovjet minisz­terelnök —, hogy a szovjet- iraki együttműködés során felhalmozódott tapasztalat a jövőre nézve is kedvező fel­tételeket teremt az ilyen együttműködés továbbfej­lesztéséhez. Djakarta, (MTI): Sukarno elnök csütörtö­kön az új indonéz kabinet beiktatása alkalmából a Merdeka palotában több mint egyórás beszédet mon­dott. Az elnök kijelentette: az 1945-ös alkotmány értel­mében az ország miniszter- elnöke továbbra is én va­gyok! Hangoztatta ugyanis, hogy az alkotmány szerint a mindenkori elnök egyúttal miniszterelnök is. (Mint már jelentettük, a megalakult új kormány vezetője tulajdon­képpen Suharto tábornok, aki a kormányelnökség el­nöke és egyúttal hadügyi és belbiztonsági főminiszteri tisztséget is ellátja.) Sukar­no saját március 11-i ren­deletére utalva, amikor a végrehajtó hatalmat átru­házta Suhartora, kijelentet­te, hogy az nem jelentett hatalomátadást. Az indonéz elnök azt is közölte, hogy a Malaysiával való szembenállás politikája továbbra is érvényben van, mivel Malaysia neokolonia- lista képződmény. Ezzel kapcsolatban Sukarno kije­lentette: „Kuala Lumpur­ban azt mondják, hogy a szembenállásnak vége. Ez nem így van. Mi csak haj­landóságunkat mutattuk meg, hogy az ellentéteket békés úton, nempedig fizi­kai szembenállás útján old­juk meg.” Tadeusz Kostecki: £$% MtMoi tűéin titka (Bűnügyi regény) Fordította: Szilágyi Szabolcs 91. — Ez igaz. Például soha­sem láttam, hogy az íróasz­tal mögötti fotelben ült vol­na. Odatett magának egy széket az íróasztal oldalá­hoz. Ez volt a bogara. Bogara — gondolkozott el Kostrzewa. Kár, hogy erről nem tudott Sobecki száza­dos. Órák hosszat üldögélt pontosan az íróasztal mö­gött, kitéve a legerősebb su­gárzásnak. Az ő férje, ez a „különc” pedig nem érté­kelte kellő módon a fenye­gető veszedelmet, de azért tudta, hogy nem veszélyte­len a befalazott kincs. — És még? Semmi mást nem figyelt meg, asszonyom? — Nehéz visszaemlékez­ni... — Nem járkált véletlenül a fűtőtesthez? — Ó, de igen! Amikor a szobába lépett és bezárta az ajtót, ablakot nyitott. Meg­parancsolta, hogy erősen fűtsenek, mert folyton szel­lőztetett. Azután odaállt a fűtőtesthez és rátette mind­két kezét, éppúgy, mint egy zongorára. Mindig panasz­kodott. hogy fázik a keze. — Gyakran csinálta ezt? — Ügy hiszem... Min­denesetre, amikor bemen­tem vele együtt... per­sze ... csak egy pillanatra, pénzért, vagy valamit kér­dezni. A gyilkosnak tehát erről tudnia kellett. A kezét me­lengető embernek szembe kellett állnia a fűtőtesttel, háttal az ablaknak. Az ab­lakot szokása szerint kinyi­totta, szeretett szellőztetni, megparancsolta, hogy erősen fűtsenek ... Állandó szoká­sa volt. A gyilkos vagy megfigyelte, vagy megtudta ezt. Zaczek tolla gyorsan fu­tott a papíron. Kostrzewa hirtelen, éles hangon rá­szólt az asszonyra: — Miért nem mondott nekünk igazat? Elsápadt. — Én ... nem értem. De hiszen mindaz, amit mond­tam ... — Nem. Például azt ál­lítja, hogy nem ismeri Bro- niareket. Az asszony vékony ujjai görcsösen ruhája selymébe markoltak. — Nem ismerem őt. — Furcsa. Ismeretlen embertől vett fel nagyobb pénzösszeget? — Nem tudom, miről be­szél ... — remegett a hang­ja. — Nagyon jól tudja. Teg­nap, a cukrászdában. Sánta küldönc és kék boríték. — Az egy egyszerű levél volt. Nem volt semmi köze Broniarekhez. Teljesen ma­gánügy ... — Kérem, mutassa meg. Úrvtámadás * o * & (Kémek $2& V1SSZ4MV0<$0S harca) 03 S valóban, északkelet felől három repülőkötelék tűnt fel az égbolton. Elő­ször csak apró pontocskák a felhőtlen, napsugaras csendes-óceáni égen, majd percről percre nőttek... Már a motorzúgásukat is jól lehetett hallani. A lány precíziós messze- látójával követte a repülő­gépeket. Látta, amint a há­rom csoport egyszerre vá­lik el egymástól. Az egyik a szárazföldi repülőtér fe­lé tart, Wheelenbe; a .má­sik két, egymás mellett hor­gonyzó nagy repülőgép- anyahajó fölé; míg a har­madik kötelék a sok-sok csatahajó irányába repül. Eltekintve a repülőgé­pek zúgásától, Pearl Har- beur csendes volt. A hajókon, a barakkok­ban, a házakban éppen reggeliztek a tisztek és a legénység, vagy szolgálat­átvételre indultak. Ruth Kühne figyelte a mozgást, de csak elvétve látott itt- ott néhány embert. Anyja lépett a szobába. — Mit akarsz?! — csat­tant fel a lány, anélkül, hogy hátrafordult volna. — Biztos vagy benne, hogy nem kell ruhákat vinnünk magunkkal? — kérdezte az asszony, kissé idegesen. — Mondtam már, hogy semmit, csak a pénzt! — válaszolta a lány. — Menj vissza Hanshoz, kezdődik!... Még be sem fejeződött a mondat, amikor a kis ház ablakai megzörrentek és a falak megremegtek. S né­hány másodperccel később már hallották a légitorpe­dók első sorozatának hang­ját, a bombák robbanásá­nak mennydörgését, a zu­hanó-bombázók baljóslatú süvítését... A japán császári légierők 105 repülőgépe rávetette magát az Egyesült Álla­mok csendes-óceáni tenge­ri és szárazföldi haderejé­nek e fontos bázisára. Ruth Kühn határozott hangon beszélt apjához, aki egészen tisztán, érthe­tően megismételte, amit a lánya mondott, s közben a szavakat fényjelekké ala­kította át. A jeleket az ab­lakon keresztül továbbítot­ta. — Telitalálat egy csata­hajón... Egy romboló ég... — villantotta Ottó Kühn jelzőlámpájával. És a város másik végén egy japán, aki ide utazott a Hawaii szigetekre, rádión továbbította a japán flotta — Én .. én azt összetép­tem. — Nos, igen. Az abban kapott utasítás értelmében. Meg tudná mondani, kitől származott? — Nem ... miért? Ennek nincs semmi köze a nyomo­záshoz. — Engedje meg, asszo­nyom. hogy ezt én döntsem el. Tehát? — Megtagadom a választ. — Biztos voltam benne, hogy ezt teszi asszonyom. Megmondom én magam: Broniarektől. Az elutazás azonnali szükségessége és a pénz rendelkezésre bocsátá­sa, a költségek fedezéséhez. Vagy nem? Hallgatott. — Telefonált, vagy eset­leg írt önnek már a nyo­mozás kezdetén, törekedve személyének teljes titokban tartására? Mindjobban elsápadt. Vé­gül megtört. — ö ... ő fenyegetfett en­gem. én pedig ... — Értem. Most azonban már nincs oka a félelemre. A mi felügyeletünk alatt marad, asszonyom. Minden szükségeset megteszünk, hogy semmi kellemetlenség ne érje. Az asszony tenyerébe rej­tette arcát. parancsnokságának a fény­jelek megfejtését... Hogy ki volt a japán? Yamamoto, alias Kochiba. Mellette állt Otorio Okudo japán konzul is. Amint a támadás megin­dult, pánik lett úrrá az amerikaiakon. De látszólag csak egy pillanatra, mert annak ellenére, hogy sem a légvédelmi riasztó rend­szer nem működött, sem a flotta, sem a hadsereg nem tartott fenn egyetlen felderítő, vagy part menti járőrt sem, a hajókon né­hány másodperc múlva működésbe léptek a légvé­delmi ütegek. Nem túl sok eredménnyel. S a ja­pán repülőgépek szünet nélkül bombáztak. A hajók légelhárítását nem támogatták a száraz­földi légvédelmi ütegek és a partvédő ütegek, legény­ségük ugyanis távol volt. De ha ott is lettek volna, akkor sem sokat tehetnek, hiszen egyetlen lövésre va­ló lőszerük sem volt... Mindössze néhány repü­lőgép és 18 tengerészeti zu­hanóbombázó támogatta a flotta légvédelmi ütegeit, azok a gépek,- amelyek a támadás megkezdésekor még fel tudtak szállni az En­terprise repülőgépanyaha- jóról. Ám ezek a készület­len repülőgépek nem tud­tak sokat segíteni. Mindössze egy tizenötper­ces szünet következett, aztán a japánok ismét fo­lyamatosan támadtak, egé­szen kilenc óra negyvenöt percig. Amikor végül el­vonultak, azt kellett meg­állapítaniuk, hogy összesen — Én ... én félek — hangja zokogásba fulladt. — Félek! Fenyegette Klemen- set is, azután meg ... Rols- kit is ... — El kell mondania min­dent! Megrázta fejét. — Én... inkább börtön­be megyek ... Élni akarok. — Beszélgetésünkről sen­ki sem fog tudni. Újra hallgatásba merült. — El fog utazni asszo­nyom. Akár még ma. ön tá­vol lesz. Ö pedig ... Na. higyje el, kérem, ő már nem hagyja el többé Varsót. — Nincs pénzem az uta­zásra ... csak az ... Kostrzewa legyintett. — Felejtsük el, kitől szár­mazik. Mi lenne, ha nem is tudnánk róla? — Kostrze­wa rájött, hogy sok szem­pontból hasznos lesz az ügy számára, ha a döntő j: í iz­mánál az asszony nem lesz jelen. — Csupán arra ké­rem, mondjon el mindent, amit tud. Ebben a pillanat­ban ez a legfontosabb. — És megengedik, hogy elutazzak? — arcán mintha a visszatérő remény árnya futott volna át. — De hogy­ha... hova is tudnék . .. — Abba a bizonyos Li­negyven gépet vesztettek ebben a nagy támadásban, viszont a veszteség, amelyet okoztak, olyan nagy volt, hogy nemcsak ütőképtelen­né tette az Egyesült Álla­mok csendes-óceáni flottá­ját, hanem ezzel a kilenc­venöt perces támadással Japán tengeri és légi fölé­nye biztosítva volt a Tá­vol-Keleten, lehetetlenné téve az amerikai és angol távol-keleti tengeri erők kombinációit... A kilencvenöt perces tá­madásból nyolcvan percig Ruth Kühn minden sikert jelentett apjának, aki fény­jelekkel továbbította ezeket Otorio Okudonak és Yama- motonak, akik rádión to­vábbították a parancsnok­ságnak. És a parancsnokság az értesülések alapján ad­ta ki további parancsait. De mielőtt még befejező­dött volna a támadás, ab­ba maradtak a jeladások. Nem sokkal fél tíz előtt ugyanis kinyílt a padlásszo­ba ajtaja. Ruth hallotta ezt. Apja is. De nem for­dultak hátra, abban a hi- szemben, hogy Kühné jött be ismét. Ruth csak ennyit mon­dott: — Menj ki! — és tovább figyelte a hatalmas füstgo- molyagot, amely a kikötő fölött lebegett. A lány csak akkor for­dult hátra hirtelen mozdu­lattal, amikor apja kiáltá­sát hallotta: „Istenem!...” Aztán egy idegen férfi hangja csattant élesen: „Fel a kezekkel!” Ruth két amerikai kém­elhárító tiszttel találta ma­gát szemközt. (Folytatjuk.)----— . ---- x lianába. Ez egyébként a leg­jobb kiút. Teljesíti az uta­sítást, a legkevésbé sem ad­va okot a gyanakvásra. — Igen... — sóhajtott mélyet — ez jó lenne! Még ma... — pillantott az órá­jára. Van egy vonat tizen­kettő után. Elérném ... — Biztosan eléri. De most aztán halljam! — Valóban nem volt ná­lunk néhány éve. De ré­gebben eljárt... Botrányo­san összevesztek a férjem­mel és Rolskival... Utána fenyegető leveleket kezdett küldözgetni. Utoljára vagy tíz nappal... Klemens ha­lála előtt érkezett. Rolski akkor ugyanilyen levelet kapott. — Mire vonatkoztak ezek a fenyegetőzések és az ösz- szeveszés? Rádiumra? — Akkor még nem tud­tam a rádium létezéséről. Nekem azt mondták, hogy hallatlan dolgokat követel a megszállás idején folyta­tott közös üzletük elszámo­lása címén. Utána pedig, amikor már Klemens nem élt, nekem telefonálgatott. Azt mondta, hogy róla egy szót se. Hogy én őt nem ismerem, sohasem láttam. Fenyegette önt? (Folytatjuk) 1 '* " " ' . .........."——«a Feszült helyzet Kingában A felső-kongói Kisangani- ban, ahol belga tisztek kiprovokálták a fehér zsoldosok és a volt katan- gai csendőrök lázadását, továbbra is roppant feszült a helyzet. Újabb jelenté­sek szerint a csütörtökre virradó éjjel — miután híre terjedt a rend helyre­állításának — megint gya­logsági tűz verte fel a vá­ros csendjét. Mulamba miniszterelnök, aki gyanúsan hosszú ide­je tartózkodik Kisangani- ban, csütörtök reggel me­gint hosszú megbeszélést folytatott telefonon Mobutu elnökkel. Mint a TASZSZ tudósítója írja, olyan hí­rek terjedtek el, hogy Mu- lambát a fellázadt tisztek és katonák tartják vissza. A felső-kongói városból a volt Stanleyville-ből csak szórványos hírek érkeznek, a telefon az egyetlen össze­köttetés Kisangani és Kins­hasa között. Különös körül­mény, hogy a fővárosba csütörtökön hiába vártak egy csapatszállító repülő­gépet, amelyen sebesült kormánykatonáknak kel­lett volna visszaérkezniük. A TASZSZ tudósítójának jelentése szerint Brazzavil- le-ben a kisangani esemé­nyeket úgy értékelik, hogy ez csupán előjátéka an­nak a kísérletnek, amely­nek végső célja Katangá- nak Kongótól való teljes elszakítása. Az elszakítandó tartomány vezéréül — mint Brazzaville-ben vélik — megint Csomóét szemel­ték ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom