Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-21 / 171. szám
Szövetkezeti demokrácia — nyáron A minap Nyírbátorban egy termelőszövetkezeti elnökkel találkoztam, aki egy terven felüli beruházás ügyeit intézte. Megkérdeztem az elnököt, hogy ebben az ügyben összehívták-e a közgyűlést? Az elnök mosolygott és ennyit mondott: „Júliusban dolgozik mindenki, ilyenkor nem érünk rá gyű- lésezgetni. A nagy munkák idejére felfüggesztettük a szövetkezeti demokráciát.”: Sajnos, sok szövetkezeti vezető gondolkodik úgy, hogy most nincs idő beszélgetésre, most legfontosabb a termelő munka. Igaz, ezekben a hetekben, a növény- ápolás, a szálas takarmányok betakarítása idején dől el minden szövetkezetben, hogy milyen lesz a jövedelem az esztendő végén. Most minden napot, minden órát ki kell használni. De éppen a jó munka érdekében nem mindegy, hogy a szövetkezetben a tagság milyen kedvvel dolgozik. Érzi-e, hogy az ő szorgos, lelkiismeretes munkája teremti meg az egész közösség jólétét, vagy azt tapasztalja, hogy a tsz-ben ő csak munkaerő, aki a parancsot teljesíti). Sok tsz-vezető szerint csak az számít, hogy mennyi jövedelmet kap esztendő végén a szövetkezeti gazda. A tsz-tagok azonban másra is igényt tartanak. Elvárják, hogy kikérjék és meghallgassák véleményüket, adjanak szavukra. Ahol a tsz elnöke, vezetősége erre nincs tekintettel, ott eíőbb-utóbb elmegy az emberek kedve a munkától, meglassul a szövetkezeti fejlődés. Nem arról van szó, hogy most mindenáron gyűlésez- zenek. De a beszélgetés semmiképp nem hátráltatja: éppen ellenkezőleg, előre viszi a munkákat. Az alapszabálya pontosan meghatározza, milyen ügyek tartoznak a tsz-közgyűlés hatáskörébe. Ezekben az ügyekben nyáron is a közgyűlésnek kell döntenie. Sok szövetkezetben arra hivatkozik a vezetőség, hogy nagy a tsz, nincs olyan terem a faluban, ahol közgyűlést lehetne tartani. Pedig éppen nyáron kínálkozik jó alkalom a tagsággal való szoros kapcsolat megteremtésére. A közös munka szinte kínálja a lehetőségeket. És ilyenkor akár a szabadban is meg lehet tartani egy-egy rövid megbeszélést. Ha másként nem, brigádonként. A szövetkezeti tagok tudják, hogy az elnöknek, a vezetőknek sok a gondjuk, munkájuk. De méltán veszik rossz néven, ha kint a határban az elnök elmegy mellettük és éppen csak, hogy odaköszön. Joggal igénylik, hogy alkalomadtán, cigarettaszünet idején az elnök, a párttitkár, az agronómus vagy a brigádvezető odaüljön közéjük és beszélgessen velük. Mennyi ötlet, elgondolás születhet, mennyi probléma, vitás kérdés tisztázódhat egy-egy ilyen baráti beszélgetésen. És gondoljuk csak el, milyen örömet okoz a tsz-ta- goknak, ha ötletük, javaslatuk, valamelyik termelési ágban megvalósul. Akkor érzik igazán, hogy a szövetkezetben nemcsak a kezükre, de az eszükre, tapasztalatukra is számítanak. Orosz Szilárd Ha a vezetők mernek Kétezer vasas bölcsője Nyírbátorban Egy üzem fejlődését az szabja meg, hogy vezetői milyen mértékben veszik figyelembe a szükségletet, a kínálkozó lehetőségeket és a helyi adottságokat. # Néhány évvel ezelőtt még csak csikótűzhelyet gyártottak a Nyírbátori Vastömegcikkipari Vállalatnál. Ma már több milliós értékben dolgoznak exportra, a Szovjetunió után a lengyelek is sürgetik a napellenzők gyártását. Két éve még csak alig több, mint egymillió forint munkabért fizettek ki, tavaly már öt és fél milliót. Ez meg csak a kezdet Még Szabó Jenő főmérnököt is meglepik a számok, pedig tudja; mindez csak a kezdet, ami ezután következik, az lesz az igazi. — Ebben az üzemben 1970 körül már kétezer ember fog dolgozni, a termelési értéket pedig száz- millókban mérjük — mondja meggyőződéssel. A létszámmal nincs baj. Nyírbátorból és környékéről kétezer vasas jár el dolgozni. Vándormadarak. Ha helyben találnak megfelelő munkát, bizonyára visszatérnek. — Még munkaérdemrendes művezető is van köztük — teszi hozzá a főmérnök. — Persze mindre nem lehet számítani. Erre is gonKÖRKÉRDÉS A VÁLLALATOKHOZ: Mi lesz az érettségizettekkel ? A városban elterjedt a híre, hogy az érettségizettek nem tudnak elhelyezkedni, legalábbis nagyon nehéz a helyzetük. Sok diákot nem vettek fel egye- terme, vagy főiskolára, s most nem tudnak mit kezdeni magukkal. Mi a helyzet? — ezt akartuk megtudni, s ezért a legilletékesebbekhez, az üzemek munkaügyi osztályához fordultunk. íme a körkérdésünkre adott válaszok, ___ íróasztal nincs — Elsősorban a mi ipari tanulóinkat vesszük fel — felelt Gombos Ferenc, a Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat munkaügyi előadója. Nyolc szakközépiskolást vettünk fel az ipari tanulókon kívül. Nemrég kezdték meg a munkát, s olyan a hozzáértésük, mint a harmadéves ipari tanulóknak. Kisebb munkákat rájuk lehet bízni, s érdemes velük foglalkozni. Érettségizett, szakma nélküli dolgozókat most nem vettünk feL Korábban is csak segédmunkásként jöhettek számításba, de ott nem állták meg a helyüket. Az a tapasztalatunk, hogy általában irodai munka felé kacsingatnak, erre pedig nincs lehetőség. Van viszont lehetőség szakmunkás-tanulónak, s erre már fel is vettünk 12 idén érettségizet- tet. Kevés lehetőség — Nincs nagy lehetőségünk — válaszolt Bejczi Ferenc, a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat igazgatója. — Mindössze húsz főt fogadhatunk az idén, nagyobb részüket már fel is vettük. Szakmunkások, az ipari tanulók iskolájában végeztek. A forgácsolóüzemben helyezzük őket el, eszterga, maró és gyalugépeknél. Velük enyhíteni tudunk a forgácsolókapacitás túlterheltségén. Más területről nem tudunk felvenni újabb dolgozókat, fgy szakma nélküli, érettségizett. fiatalokat sem. Tavaly az Országos Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyáregysége több érettségizett tanulót vett föl, vegyipari technikumba küldte őket, hogy két év után szakképzett dolgozókká váljanak. Mi a helyzet az idén? Ebben az évben nincs lehetőség újabb dolgozók felvételére, nem indítunk első évet — válaszolt Molnár Sándomé, a gumigyár személyzeti előadója. — Eddig két gépésztechnikust állítottunk munkába, de rajtuk kívül már nem veszünk fel újabb dolgozókat. Az 5. számú ÁKÖV-nél sok Kossuth szakközépiskolás tanul év közben. Hogyan szerették meg a munkahelyüket? Érettségi után hányán tértek oda vissza? Az üzem is hibás — Tavaly is főként a bukottak jelentkeztek — válaszol Kotricz István személyzeti előadó. — Nem nagyon ácsingóznak ide, mert megismerték, hogy nem valami könnyű munkahely. De a tavalyiak közül ketten — akik jobb tanulók voltak — az idén már főiskolára mennek. Tavaly tehát mindenkit felvettünk, de az idén senki sem jelentkezett. Nagy munkaerőhiányunk nincs az üzemben, s ami van, azt pótolni tudjuk. Nem nagyon szerettethették meg a munkahelyet a szakközépiskolásokkal. Maradt tehát a konzervgyár, ahonnan Virágh István munkaügyi csoportvezető így válaszolt kérdésünkre: — Tavaly is sok érettségizett, szakma nélküli tanuló jelentkezett. Fel is vettünk több mint százat. Az akkori gárdával sok probléma volt, de a fele megállta a helyét az üzemben, Az idén 55 diák jelentkezet1' és valamennyiü- ket fel is vettük. De nálunk csakis fizikai munkára van lehetőség, három műszakban. Ugyanakkor ez idénymunka, amely a szezon befejezésével véget ér. De az érettségizettek közül azokat, akik megállják a helyüket a munkában, minden további nélkül véglegesíteni fogjuk a szezon befejezése után. Egy tévhit alhonya Ez tehát a helyzet. Nem valami biztató, s tervszerűbb munkaerőgazdálkodást igényel. Egyet azonban tudomásul kell venni: manapság az érettségi után senki nem biztosítja az íróasztalt. Bármilyen furcsa, sokan még ezt hiszik, bevetnek mindent, ismerettsé- get, protekciót, amit csak el lehet képzelni, hogy irodában maradhassanak. A válaszokból azonban az Is kiderül, hogy ezzel a tévhittel már nagyon sokan leszámoltak, s 12 évi tanulás után zokszó nélkül a fizikai munkát választották. Egy bizonyos: a jövő az övéké. Kun István dőltünk, amikor megkezdték az ipari tanulók szerződését. Most van 75, de ősszel már százan lesznek. Az alap már megvan, csak tovább kell építeni. Olyan munkát kell még szerezni, aminek keletje van, érdemes vele foglalkozni, továbbfejleszteni. A napellenzőkkel nincsen baj, ha az anyagot biztosítani tudnák, akár évi félezer darabot is elvállalnának. Ez már negyvenötmillió forintot jelentene, A kísérletezés haszna Mindennel kísérleteznek, amiben csak valami fantáziát látnak. Bejárják az egész országot, s hol innen, hol onnan szereznek meg egy-egy régi, vagy új profilt. — Most a motorkerékpár utánfutók gyártásával kísérletezünk. Ezt még sehol sem gyártják az országban. A Csepeli Motorkerékpár és Kerékpár Nagykereskedelmi Vállalat adott át egy újítást, aszerint kell elkészíteni. Százezer a belföldi igény. Ha beválik, külföldre is mehet. — Fénycső armatúrákat is kell készíteni a Szovjetunióba, legalább százezer darabot. Csak tízezer darab négymillió forint és száz ember foglalkoztatását jelenti. Szabó Jenő újabb és újabb lehetőségeket sorol. A vasúti személykocsik kis tartályainak gyártása már előkészítés alatt van. Az alumínium tartozékok csiszolását már tíz ember gyakorolja a Budapesti Kismotor- és Gépgyárban. Nemrégiben újabb harminc ember betanítását vállalták. Velük együtt ez a profil is leköltözik majd Nyírbátorba. Megalapozott optimizmus Aztán a valutában is százmilliókat jelentő kábeldobok. a Magyar Kábelművek az egész profilt hajlandó átadni a gyártó berendezésekkel együtt. Főleg Ausztriába kell majd szállítani. Az üzemben már megkezdődött egy hárommilliós beruházási program. Jövőre csarnoképület építését is tervezik. Nem utópia a főmérnök optimizmusa. Itt már a nyírbátori vasasok jövőjét kovácsolják. Tóth Árpád Kért yeluteflen találkozás Már nem térhetett ki elő. le, nem mehetett át a másik oldalra, még csak azt sem tehette meg, hogy fu- tólagosan üdvözölje és tovasiessen. Csempéi, volt igazgatója ugyanis a kezét nyújtotta feléje, azt a kezet, amely elbocsátó levelét aláírta. Csempéi most is mosolygott. De most nem gúnyos volt ez a mosoly, mint régen, és hangja sem volt bántó, amikor megszólalt: — Hogy van, hogy van, kedves Monostori? Mit feleljen erre? Mondja azt, hogy mit törődik vele? Elkeserítette az életét, igazságtalanul kínozta fegyelmikkel, és most, évek múlva úgy érdeklődik, mintha szí_ vén viselné sorsát. Legjobb lenne azt válaszolni neki, hogy „köszönöm, én jól vagyok, maga pedig pukkadjon meg.” De nem akarta bántani Csempéit, mert nemrég véletlenül hallotta, hogy őt is menesztették, és azóta állítólag nem tud elhelyezkedni. Ö viszont sok_ kai jobb állásban van, mint amilyet akkoriban töltött be Csempeinéi. Monostori jó ember volt, nem vitte rá a szíve, hogy most kárörven- dően megkérdezze: mi újság a Papircsiszolónál, és ezzel zavarba hozza ezt a ronda Csempéit. És gyáva is volt... Mindig gyáva volt. Ezért igy válaszolt: — Köszönöm jól. Kínos szünet következett: Csempéi biztosan szeretné megtudni, hogy én tudom-e? — villant át Monostori agyán a gondolat. Azután eldöntötte: úgy tesz, mintha nem tudná. A volt igazgató megkérdezte: — Találkozott a régiekkel? Most meg kellene monda. ni. „Igen, hallottam, hogy kirúgták!” De mivel jó és gyáva ember volt, azt hazudta, hogy nem találkozott senkivel. Országos megrendelésre szériamunkában napi 2500 db fésűt készítenek a Nyíregyházi FÉNYSZÖV műanyagrészlegének do’gozói. Kép: A részleg dolgozója Mihalkó József munka közben. Elek Emil felvétele. Megjegyzés: Aszfaltbetyárok Találkozunk velük az utcán, tereken, mozik előcsarnokában és a legkülönbözőbb helyeken. Trágár szavakkal, hangoskodva vonulnak végig a legforgalmasabb utcákon, s még hivalkodnak is vélt modernségükkel. Jópofák — mondják egyesek, ök kapaszkodnak fel a parki fákra, hogy a gyenge ágakat lctördeljck. A mozik előcsarnokában ők „pökik” a maghéjat a nyakunkba. Közülök kerülnek ki a szemetelők, a plakátrongálók, a nyári rendezvények botrányhősei, a presszók rángatózó táncos figurái. A napokban a Benczúr téren az egyik vezér újságpapírt tépett szét és eregette, dobálta mindenfelé, társai habotázva statisztáltak neki. Sokan látták, bosszankodtak, az aszfaltbetyárok azonban akadály nélkül szemetelték végig a város egyik legforgalmasabb és legszebb parkját. Senki nem mert, vagy nem akart szólni, eléjük állni. Jó lenne azonban módot találni az aszfaltbetyárok megfékezésére, nagyobb szigorral, hatósági felügyelettel, de főképpen közös fellépéssel. Nem szabad engedni, hogy mint legutóbb, világos nappal száz és száz járókelő szeme láttára garázdálkod janak, s fel gyújtsák a városi tanács előtti hulladékgyűjtőt. Ideje fülőn fogni őket és átadni az illetékeseknek! (páll) Csempéi tovább érdeklődött: — Most hol dolgozik? — Az Egyenesítönél — válaszolta Monostori. — Igen? Milyen hely az Egyenesítő? — kérdezte érdeklődéssel Csempéi. — Kitűnő! Remekül érzem ott magam. Nagyon szeretnek. Most is kéthetes jutalomüdülést kaptam. Holnap jár le a szabadságom. — Nem csodálom, olyan kitűnő munkaerő, mint maga... Helyes is, hogy nagyon megbecsülik. Meg is érdemli. Monostori arca kivörösödött a felháborodástól. Csempéi még gúnyolódik vele? Vele, aki kíméletből nem használja ki a lehetőséget, és nem vágja a szemébe: „örülök, hogy kipenderítették !” Csempéi olajat öntött a tűzre. — Én magát, kedves barátom, mindig nagyra becsültem. De tudja, a körül. mények... Monostori elképedt ennyi cinizmus hallatára. Ez már sok volt. Gyávasága úgy eltűnt, mintha szél fújta volna el. Élesen kérdezte: — Micsoda körülmények, ha szabad kérdeznem? — Hát tudja, fúrták magát. Most már hős volt. Ráordított Csempéire: — Talán nem beszélne többesszámban! Engem maga fúrt! Magánál undokab- bat még nem hordott hátán a föld! — De, kedves kartársam, én... Monostori bátran félbe. szakította: — Nem vagyunk kartársak! Én most főelőadó vagyok, maga pedig tudtommal pillanatnyilag munka nélkül van! Jónapot! Csempéi a fejét csóválta: — Igazán sajnálom, hogy ilyen felhevült állapotban van. Na, viszontlátásra holnapután. Monostori rosszat sejtetts — Holnapután? — Igen... Szerdán délelőtt tíz órakor iktatnak be az Egyenesítönél az igazgatói tisztségbe. És elment. Palásti László
