Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
Miért győzte le a Szovjetunió a fasiszta Németországot? Pipázó Koncz Zoltán akvarelljct llja Ehrenburg: Julio Jurenito A Nagy Honvédő Háború kezdetének 25. évfordulójával kapcsolatban több külföldi bírügynökség azzal a kéréssel fordult Vaszilij SzokolovszkiJ szovjet marsallhoz, hogy válaszoljon a szovjet nép és a hitleri fasizmus között lefolyt élet- halál harccal kapcsolatos néhány kérdésre. Ezekből kettőt az alábbiakban ismertetünk. KÉRDÉS: Miért győzte le m Szovjetunió a fasiszta Németországot? VÁLASZ: Elsősorban ezért, mert a szovjet szocialista állam a kemény megpróbáltatások éveiben összehasonlíthatatlanul erősebbnek bizonyult a fasiszta Németországnál és csatlósainál. Emlékezzünk csak vissza, hogy Hitlernek az volt az egyik fő számítása, hogy a súlyos megpróbáltatások közepette a Szovjetunióban élő nemzetei és népek majd „hajba kapnak egymással”, s az unió összeomlik. Ám ennek éppen az ellenkezője történt: a háború, a közös megpróbáltatások és a közös keserűség még jobban össze- forrasztotta a különböző nemzetiségű szovjet embereket, egyetlen — ha szabad így kifejezni — szuperkeménységű ötvözetet formálva belőlük. A hitleri Németország, mint ismeretes, gazdaságilag a legfejlettebb tőkés országok egyike volt. Gazdaságának a haditermelésre való aktív állítása még 1933-ban megkezdődött. A fasiszta Németország katonai-gazdasági erőforrásai tovább növekedtek, miután birtokába került a megszállt európai államok nehézipara. Németország 1940- ben a csatlós és a megszállt országokkal együtt 391,2 millió tonna szenet (kőszénre átszámítva) és 30,9 millió tonna acélt termelt, ugyanakkor a Szovjetunió csak 153,7 millió tonna szenet és 18,3 millió tonna acélt állított elő. A hitlerista hadsereget a legmodernebb fegyverzettel látták el, s a német ipar a haditechnika alapvető fajtáiból összehasonlíthatatlanul többet termelt, mint a szovjet ipar. Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy a háború első időszakában a szovjet hadsereg kényszerű visszavonulása hadigazdasági szempontból fontos területek, óriási fegyver- és lőszerkészletek, valamint élelmiszerkészletek elvesztésével járt. Az a veszély fenyegetett, hogy az ellenség elfoglal számos ipar- vállalatot, köztük hadiipari vállalatot is, ami soha nem látott méretű evakuációt idézett elő. Valóban, 1360 nagy vállalatot, valamint több mint tízmillió embert kellett az ország keleti részébe áttelepíteni. Az ellenség által megszállt területen a háború előtt a szemes termények 52 százalékát, a cukorrépa 76 százalékát, tetemes mennyiségű húst és burgonyát termeltek. Minden más állam összeroppant volna ilyen mérhetetlen nehézségek terhe alatt. A szovjet népgazdaság azonban nemcsak hogy kibírta ezt, hanem mindössze egy esztendő alatt még át is tudott állni a haditermelésre. A népgazdaság haditermelésre való átállása után szédületes ütemben bontakozott ki az új építkezés, abból a célból, hogy létrehozzák a magas fejlettségi fokon álló hadigazdaságot és a sok millió főt számláló hadsereg modem haditechnikával való felszerelésében túlszárnyaljuk a fasiszta koalíciót. A háború alatt szívós hadigazdasági verseny folyt a hitleri Németország és a Szovjetunió között A háború éveiben a szovjet hátországban 3500 nagy iparvállalatot építettünk, a hitleri megszállás alól felszabadított területeken pedig 7500 nagy üzemet és gyárat állítottunk helyre A szovjet ipar a front minden megrendelését teljesítette. Speer hitlerista fegyverkezésügyi miniszter kijelentése szerint gazdasági tekintetben Németország már 1944 nyarának elején elveszítette a háborút. A szovjet népgazdaság a Nagy Honvédő Háború éveiben szemmel láthatóan bebizonyította objektív előnyeit a kapitalista gazdasággal szemben. A szocialista gazdaság a termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapul, tervszerű és ennélfogva olyan óriási lehetőségekkel rendelkezik, amelyek a tőkés gazdaság számára egyszerűen elérhetetlenek. Mi azért győztünk, mert a szovjet emberek élet-halál harcot vívtak az ellenséggel a verőfényes jelenért — a szocializmusért, a jobb jövőért — a kommunizmusért, a Szovjetunió szabadságáért és függetlenségéért, a fasizmusnak mint az imperializmus legocsmá- nyabb elfajzásának megszüntetéséért, valamennyi ország népeinek barátságáért, a fasizmus jármában nyögő népek felszabadításáért, a világ tartós békéjének megteremtéséért. Azért győztünk, mert a szovjet hadtudomány a leg- előrehaladottabb hadtudomány volt. Az ütközetekben tanúsított alkotókészség, az új iránti érzék, a parancsnoki kar tapasztalatai, a katonák leleményessége sok újat hozott a hadművészetbe, s biztosította annak fölényét a német hadművészettel szemben. Mi például olyan körülmények között nyertük meg a Moszkváért vívott nagy csatát, amikor az ellenség az egész szovjet—német fronton általános fölényben volt. A német fasiszta parancsnokság a második világháborúban ekkor szenvedte el az első nagy vereséget. MacArtur, az ismert amerikai tábornok a szovjet csapatoknak ezt a sikerét „ a történelem legnagyobb teljesítményének” minősítette. A szovjet hadművészet megcsillogtatta erényeit a sztálingrádi csatában, amikor a szovjet— német fronton a felek erői egyenlőek voltak. A szovjet hadsereg győzelmében szerepet játszott továbbá a létszám és a hozzáértés, amiről meggyőzően tanúskodnak az olyan nagyszabású hadműveletek, mint a kurszki ívben, a Szmolenszknél, a Dnyepr- nél, a Belorussziában lezajlott ütközetek, a Lvov— Szandomir-i, a Jasszk— Kisinyev-i, a budapesti, a Visztula—Odera-i, a berlini, valamint az imperialista japán hadsereg ellen a Távol-Keleten végrehajtott hadműveletek. S itt van még egy szerintem fontos körülmény. Egyesek manapság nem szívesen emlékeznek visz- sza arra, milyen nagy jelentőségű volt a háború éveiben a szovjet népnek, a szovjet partizánoknak, valamint a hitleristák által leigázott más európai országok ellenálló erőinek hős harca. A szovjet nép igen nagyra becsüli azt a hozzájárulást, amellyel Franciaország, Belgium, Dánia és más országok ellenálló erői az ellenség legyőzését elősegítették. KÉRDÉS: Vajon elkerülhető lett volna milyen úton a második világháború? VÁLASZ: Ügy vélem, hogy erre a kérdésre a választ az államok között mind a harmincas, negyvenes években, mind pedig most, a hatvanas években kialakult viszony történetében találhatjuk meg. Mi, szovjet emberek mindig azt mondtuk és ma is azt mondjuk, hogy az államok között minden vitás kérdést a kerek asztalnál, tárgyalások útján kell rendezni. A második világháború tanulságai mindenek előtt arra indítják a népeket, hogy éberek legyenek az agresszív mesterkedéssel szemben. Az agresszorokat nem megbékíteni kell, mint ahogy ez Münchenben történt, hanem le kell leplezni és meg kell hiúsítani terveiket, vissza kell vágni veszélyes akcióikra, meg kell szilárdítani a béke híveinek sorait. Ezek a legfontosabb feladatok a béke megőrzéséért és megszilárdításáért folyó harcban. Szerdán volt 25 esztendeje annak, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnünk kell az egyetemes békét fenyegető új veszélyre, amelyet a nyugati hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok meggondolatlan irányvonala teremtett meg, emlékeztetnünk kell a német militarizmusnak a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen ütőerőként történt felélesztésére. A nyugati hatalmak háború előtt folytatott politikájának kudarcából ezen országok vezető köreinek sok tanulságot le kellett volna vonniok. Ám ez, sajnos nem történt meg. Ezek a körök most, a történelem tanulságait figyelmen kívül hagyva, újból fegyvert adnak azok kezébe, akik a második világháború pusztító lángját fellobban tották. A háború útját csakis az összes békeszerető erők bátor és határozott akciói, magas fokú szervezettsége és állandó ébersége torlaszolhatja el. A szovjet nép szereti a békét, alkotó munkával van elfoglalva. Mi nem akarunk fegyvert csörtetni. Fegyveres erőink azonban rendelkeznek minden szükséges eszközzel ahhoz, hogy bármely agresszornak méltó módon visszavágjanak. Eszméltető, felzaklató könyv a Julio Jurenito, llja Ehrenburgnak, a világhírű szovjet írónak és publicistának fiatalkori alkotása. 1921-ben jelent meg ez a regény, s csak most, négy és fél évtized elteltével került a magyar olvasók elé. A késedelem oka nyilván az lehetett, hogy a felszabadulás utáni időszakban — amikor a szovjet irodalom műveivel megismerkedni kezdtünk — az író már messze tovább fejlődött ifjúsága egykori eszményeitől, a Julio Jurenito lázadó intel- lektuel írójából közben aktív forradalmár, a béke- hárc világszerte ismert vezető egyénisége lett. Az író voltaképp egy régi műfajt újít fel ebben a művében: a felvilágosodás utópisztikus, fantasztikumra alapozott utazási kalandregényét, melynek gúnyos racionalizmusát, a dolgok fonákját átvilágító szellemes iróniáját Voltaire és Montesquieu emelte klasszikus magaslatra. Ehrenburg hősei, Julio Jurenito, a nagy Mester, a különböző illúziók szétfoszlatója és tanítványai 1913—1920 közötti időszakban éppúgy beutazták a fél világot, mint felvilágosodáskori elődei; megfordulnak Milánóban, Rómában, Antwerpenben, Stuttgartban, Szenegálban, Moszkvában, Pétervárott és főleg Párizsban, a híres Rotonde kávéházban; csodás kalandjaik és mesés megpróbáltatásaik nyomán pedig kibomlik az író sajátos filozófiája, az 1910-es évek gazdag történelmét általánosító gondolatisága. Ehrenburg azonban annyiban különbözik a francia {elvilágosítóktól, hogy a századelő polgári életformáját szenvedélyesen ‘elutasító állásfoglalásában nincs fikarcnyi engedmény sem; nem híve a lassú, fokozatos reformoknak, a liberális társadalomjavítás illúzióinak, az író a politikai gúny kiteljesítésében már támaszkodni tud a legforradalmibb osztály, a munkásság harcának konkrét eredményeire. Jellegzetesen intellektuális, a társadalmi mozzanatokat és nézeteket elemző, a dolgok, jelenségek látszata mögé tekintő regény ez: Ehrenburg nem pusztán elmesél, előad, vagy leír, hanem mindenekelőtt gondolkozik, vizsgál és ítél. A polgári társadalom „igazságait”, a hamis tudat ostoba és hazug előítéleteit következetesen szembesíti a kendőzetlen realitással — bemutatva és elemezve a | vallás, az erkölcs, a szere- 1 lem, a házasság, a háború, I a pacifizmus, a szociáldemokrácia helyzetét, jelentését és feladatát, a tőkés világ viszonyai közepette. Kimerítő és pontos felmérését kapjuk *a burzsoázia etikájának és gondolkodásának, mint Ehrenburg nevezi: „a dollár és a biblia” társadalmának. A regény legnagyobb erénye az író bátorsága és következetessége, fenntartások nélkül való támadó szembefordulása egy több évszázados megcsontosodott világképpel és morállal, a társadalom és a művészet közegét feltételeit gyökeresen megújítani akaró törekvése. Nem hajlandó tisztelni semmi hazugot, semmi álságosat, nincs tekintettel az ósdi illemszabályok iránt — bármennyire is tömegek vallják esetleg azokat magukénak. Szellemességének, frappáns gondolati telitalálatainak útját nem állja semminő elfogultság, s így gúnyja savként marja a polgári világkép és társadalomfelfogás hálózatrendszerét — szabadon és el- háríthatatlanul. Ehrenburg rendkívül intenzív gyűlölettel és haraggal ostromolja a kapitalizmus egészét: nincs a polgári társadalomnak szinte egyetlen mozzanata, árnyalata sem, amelynek számára felmentést találna. Az állásfoglalásnak ez az élessége, az ítéletnek e kérlelhetetlensége pedig logikailag és érzelmileg egyaránt magába foglalja egy új társadalom létrehozásának igényét, az összpontosított akaratot egy olyan élet után, amelyben megvalósulhat mindaz, ami az emberi morál terén igaz, tartalmas és nemes, — ami mentes az egyéni érdek önzésétől. Egy nagy társadalmi és emberi újjászületés jelzőtü- ze a Julio Jurenito — nagyszerű, lényeglátó humorán túl ez adja legmélyebb vonzerejét. S a mű ezzel kapcsolatos fontos alapszólama a békevágy, az intézményesített emberirtástól való iszonyat. A majd mindig ironikus, gú- nyoros megjegyzések tűzijátékára azonnal kész írót rendkívüli megrendülés és fájdalom fogja el, amikor az I. világháború nacionalista vérontásáradatáról beszámol. Nemcsak a magatartás- formákat, gondolkodásmódokat, társadalmi típusokat és jellemváltozatokat világítja át előttünk a regény, de a különféle nemzeti karaktervonásokat is, melyeket a polgári világ mechanizmusa alakított ki a történelem folyamán, ötletei, humorának vitriolos íróniá- jú szikrái itt viliódznak leginkább, megvetése a nacionalizmus különféle válfajainak ábrázolásában a legmélyebb. Schmidt, a német filozopter megjelenítése például döbbenetes prognózisa, azaz megérzése a hitleri nácizmus közelgő éjszakájának, mint ahogy Ercoie Bambucci, az olasz csavargó portréjában sem nehéz ráismerni az akkor még hatalomra sem került Mussolini fasiszta legényeire. Mellettük kiterjedt kollekciót mutat be Ehrenburg a legkülönfélébb csodabogarakból, a társadalom perifériájára szorult tengődő, zavaros különcökből, gőzi |;- fejű anarchistákból és igehirdető prófétákból — mindazokból, akiket a tőkés életforma termelt ki, használ fel és utána kócként elhajít. Mindezzel az indulattal újra meg újra kiábrándítani és kijózanítani akarja olvasóit Ehrenburg — előkészíteni, megtisztítani őket egy szabad, tiszta életre. E társadalomkritika során egyeseket alighanem megbotránkoztat majd az író szabadszájúsága, fétiseket összetörő merész igazságra törése, „polgárpukkasztó” indulata. De hisz ezért a botránkoztatásért — az agyak és szivek megvilágításáért, a nyárspolgári mentalitás megbélyegzéséért készült a regény! Ehrenburg regényében ostorozza a kialakuló szovjet rendszer kezdeti évei egyes képviselőinek dogmatizmu- sát, szemellenzős betűrágását is. Tudnunk kell ehhez, hogy az író műve alkotáséikor, 1921-ben még nem voit kommunista, s többek között épp e mű összegezése, egyetemes gondolati összefoglalása kellett ahhoz, hogy a kommunista meggyőződés irányába elinduljon. E regényében még érezhetők fenntartásai, s néha egyoldalú és leegyszerűsítő ítéletei, hajlik arra, hogy eltúlozza a polgárháborús Oroszország ellentmondásait. Kétségtelen, hogy későbbi nagy művei, a Párizs bukása, a Vihar és a Kilencedik hullám gondolatilag egységesebbek, letisztultabbak, mint a Julio Jurenito. De nyilvánvaló: ahhoz, hogy e forradalmi szellemű művek megszülessenek, az írónak előbb el kellett jutnia a Julio Jurenito tagadásához, írón/.us lázadásához, előbb maradéktalanul el kellett szakadnia kora polgári értékrendszerétől. Egy magasra ívelő Emberi és művészi pálya első nagy állomása ez a regény: morális hitvallása, erkölcsi sugallata, szabadon gondolkodó szelleme ma is változatlanul élő és ható örökségünk. (Európa Könyvkiadó, 1966.) Érdekes kémény« Üreg parasztban az Oszoló utcában Imre György
