Kelet-Magyarország, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-19 / 144. szám
H. HOHLOV: Lövés a szállodában Pofon a főkormányzónak — Egy fejezet Új-Afrika történetéből — Bocsásd be... A Baltikum népművészete A képen: Boszorkányok tánca, fafaragás, Sz. Rjaub litván népi művész alkotása. A Tanganyika tó északi csücskénél fekvő Busum- burára hamar leszáll az éj; este 6 óra után már teljes a sötétség, a környező hegyek mint leeresztett redőnyök veszik körül a várost. Az ember érzi az egyedüllétet, az elzártságot a távoli nagyvilágtól. Busumbura... mintha az őserdők mélyéből tompított tam-tam dobok szólnának. Busumburához egy történet fűződik, amit a helyi lakosok meséltek nekem. Elmondom, mert a történet egy fejezet az új Afrika életéből, annak az Afrikának az életéből, amely nehezen szakadt el a gyarmati múlttól, lép- ten-nyomon akadályokba ütközött egykori gyámjai” részéről Zsúfolásiga börtönok A sötét éjszakában csupán a Tanganyika-szálló fényei ragyognak. Vendégeket várnak. _ Sürögnek-forognak a pincérek, akik sötét arcszínüket a fekete éjszakától kölcsönözték. A ragyogó fehérre keményített asztalterítőkön vázák álltak virággal és parányi edények, amelyekben különleges kaktuszformájú trópusi növény díszelgett Burundi királyságának kedvencét a legnépszerűbb politikust az első burundi kormány fejét várták. TV. Mwambutsa király fia Luis Rwagasore már fiatal korában belevetette magát a politikai életbe, ami azóta életelemévé vált. ő hozta létre az UPRONA (Egység és Nemzeti Haladás) pártját. Ügy ismerte belga gazdái gondolkodását, mint a vadász ismeri a vadállat szokásait. Rwagasore a hazafiakkal együtt ugyanazt a jelszót vetette brüsszeli gazdái arcába: — Függetlenséget, de azonnali Ez elég volt ahhoz, hogy a herceget börtönbe vessék és veszedelmes embernek tartsák. Rwagasore politikai meggyőződései miatt ült börtönben. Később kiengedték: a főkormányzóság tisztviselői ugyanis rájöttek arra, hogy a királyság második emberét, a trón várományosát csukták le botorul. Ára 1960-ban a gyarmatosítók még éltek ezekkel a módszerekkel: még nem tanították őket móresre, az országban még belga helyőrségek állomásoztak, a függetlenség megadásáról pedig Brüsszelben még nem gondolkodtak komolyan, abban a reményben, hogy majd csak megnyugszanak az afrikai kedélyek. A várva várt nyugalom azonban nem következett be. 1961 januárjában ideiglenes belgabarát kormány alakult. Az UPRONA tiltakozott a gyarmatosítók túlkapása miatt. Maga a király is, aki egyébként ritkán nyilatkozott nyilvánosan, szót emelt. Mwambutsa panasszal fordult az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, mondván, hogy az ideiglenes kormányt tudta és beleegyezése nélkül hozták létre. És Brüsszel nem tehetett mást, engednie kellett. Az országban megtartották a nemzetgyűlés választásait. Elsöprő győzelmet aratott Rwagasore pártja: a 64 parlamenti mandátumból 58-at szerzett meg. A herceg 1961 szeptember végén megalakította kormányát, október 18-án este pedig elhatározta, hogy nem hivatalosan találkozik híveivel és több politikai problémát megvitat. De térjünk vissza a Tanga- nyika-szállóba. Rwagasore herceg miniszterei társaságában érkezett. Mosolygós arcát jól ismerte a személyzet. A felszolgálók már azt is régen tudták, hogy a herceget gyakran kommunistának és Lumumba hívének nevezik. Ez is, az is jó dolog volt. különösen. ha ezek a tulajdonságok olyan nagyszerű emberben összpontosulnak, amilyen Rwagasore volt. A vendégek helyet foglaltak az asztaloknál. A felszolgált ételek azonban úgyszólván érintetlenek maradtak: mindenkit a beszélgetés foglalkoztatott. „Kérem, mondjanak igazat” — A belgák mészárolják a kongói hazafiakat — kezdte hevesen a herceg. Pedig úgy is kiebrudalják őket onnan. A gyarmatosítóknak van hol manőverezniök: csapataikat Kongóból most hozzánk dobják át és mi egyelőre semmit sem tehetünk ez ellen. Semmink sincs! A helyzet barátaim, rendkívül súlyos. Nincs hadseregünk. Minden reményünk a királyi testőrségben van. De hát azok hányán vannak? És hogy vannak felfegyverezve! Nem úszhatjuk meg a dolgot külföldi segítség nélkül. Kihez fordulhatnánk? A szomszédos Kongó példája arra tanít, hogy sem a nyugati hatalmak, sem a nemzetközi szervezetek nem tudják megadni nekünk azt, amire szükségünk van. Szeretném megvitatni ezt a kérdést, egyelőre magánjelleggel, mielőtt a parlament elé terjesztem. Kérem, mondjanak igazat, ne féljenek, hogy ezért bárkit is megbélyegeznek. A saját véleményemet később elmondom... S a herceg mint mindig, most is mosolyogva hátradőlt székébe. A szállodát azonban nemcsupán afrikai zene szőtte be; összeesküvők hálójába esett. Az éjszaka úgy hasadt (ketté, mint egy tompa késsel szétvágott kókuszdió. A lövés pontos volt: a herceg mellébe kapta a golyót s hang nélkül, mozdulat nélkül, arckifejezésének megváltozása nélkül maradt helyén. Az esemény annyira váratlan volt, hogy az asztalnál ülők folytatták a megkezdett beszédet s úgy fordultak a halálos pózban ülő herceghez, mint élő beszélgető társukhoz. Az áruló lövés megállította a szálló, sőt az egész város életét. Nehéz gyász napjai következtek. Az emberek krétaporos arccal jártak s a gyász jeléül mindent elborított a fehér virág. A szent állatként tisztelt tehenek szarvát bemeszelték. A szarvakra fekete szalagokat kötöttek a baj, a háború szimbólumaként. Fekete karszalagot hordtak az emberek is. Az ország elégedetlenkedett és bosszúért szomjazott. Keresték a bűnöst. Végre megtalálták, elítélték és nyilvánosan kivégezték. Űgylátszott, hogy a számla kiegyenlítődött. Büntetlenül maradtak azonban a bűntény fő bűnösei: mindenki szeme láttára száraz lábbal másztak ki a csávából. A pisztoly ravaszát a Busumburát környező hegyek között fekvő főkormányzói rezidenciából irányították. A nagytőke szolgája A főkormányzó láthatóan idegeskedett az utóbbi napokban. Afrika főként itt a kontinens közepén nyugtalan térséggé vált. Minden mozgásba jött és minden a gyarmatosítók ellen irányult. A főkormányzó szeretett volna szépen távozni magas posztjáról, úgy hogy ne veszítse el a belga korona és tőke védelmében szerzett tekintélyét. Sok benyomást szerzett Afrikáról s az volt a szándéka, hogy néhány könyvet ír a kontinens földjéről, klímájáról, népéről. Magában már tervezgette a nyugodt, forrongás nélküli életet Brüsz- szelben, amikor majd odamegy, amikor köszönetét mondanak hosszú és kitűnő szolgálataiért és tekintélyes nyugdíjával nyugalomba vonulhat. Nem lesz rossz, egyáltalában nem lesz rossz! Végső soron eladogatja majd felbecsülhetetlen értékű ritkaságokból álló afrikai kollekcióját. Micsoda értéke lehet csupán az egyik afrikai arisztokrata családi öltözékének! Az a fehér palást pedig, amely a szomszéd szobában függ az egyetlen ilyen példány egész Európában: tiszta arannyal van átszőve. — Excelleneiás Uram — szólt a belépő szolga —, Te- résa Kanioka, Burundi királynője van itt. — Hogy hogy itt van? Hol van? — A fogadószobában excel- lenciás uram. A főkormányzó arcán piros foltok ütköztek ki az öregedő ideges férfi piros foltjai, aki leplezni, a méltóságos maszkja mögé szeretné fejteni izgatottságát. „De hát mért nem telefonált, miért nem értesített jöveteléről a királynő?” — futott át agyán, miközben a királynő már át is lépte a fényűző dolgozó- szoba küszöbét. „Pardon” madame... A főkormányzó nyakkendőjét megigazítva felállt, két lépést tett előre és tisztelet- teljes tartásban merevedett meg. Kézcsókra készülve így szólt: — Minő öröm, minő öröm! És milyen hosszú ideje nem adta meg azt a boldog lehetőséget, hogy láthassam Önt és élvezhessem társaságát... Látta, érezte, hogy a királynő nem fogja fel banális bókjait, de nem tudta megállítani magát. A királynő szótlanul, határozott léptekkel közeledett feléje. Megállva az idős férfi előtt, felemelte drága kesztyűbe bújtatott kezét és arcul ütötte a főkormányzót. A kéz, amelyet a főkormányzó oly sokszor csókkal illetett, pofon vágta. A főkormányzó felnyögött, lehajtotta a fejét, mintha a következő pofont várná, és csak ennyit dadogott: — Pardon madame, pardon felség.» A királynő azonban, susogó gyászruhájában, sarkon- fordult és kiment a szobából. Arca haragos volt és gyönyörű. Lefutott a villa lépcsőin, odaróhant a rá várakozó sofőrhöz és csak eny- nyit mondott: — Vissza. Gyorsan. Minél gyorsabban.» A moszkvai központi kiállítási teremben megnyílt a szovjet Baltikum képzőművészeinek kiállítása. 778 művész mintegy 3000 festményét, szobrát, rajzát és más alkotását mutatták be. Az érdekes kiállítás nagyon jól szemléltette Litvánia, Lettország és Észtország dekoráló képzőművészetét, amely a baltikumi népművészet legnépszerűbb válfaja. Csupán Lengyelországban több mint 80 képzőművész tagja a köztársasági művészszövetségnek. A köztársaság 800 népművészeti mesterén kívül mintegy 10 000-en foglalkoznak képzőművészettel, különböző öntevékeny művészkörökben. A kiállításon bemutatták a szönyegszövés, a kisplasztika, a kerámia, a fafaragás, az üveg- és borostyáncsiszolás legszebb példányait. Valamennyi népművészeti alkotást nemzeti sajátosság és magas művészi kivitelezés jellemez. A képen: Felolvasás, fafaragás, J. Lukauszkas népi művész munkája. Tisz-ahófí jegyzetek Szabolcs akkor élt cudar világot, amikor ötméter vastag lápi nádtutajok úsztak a vizeken. Betyároké volt a határ. Egészen Nyíregyházáig. Tóth Jakab Samunak hívták az utolsó Tisza menti betyárt. ökelme kilencszázhar- mincnégyben halt meg. De azelőtt sok csúfságot tett az urakkal, meg a komisz emberekkel. A szegényember pénztárcájához nem nyújt. Tóth Jakab Samura illett a közmondás, hogy madarat tolláról, embert meg barátjáról ismeri meg legjobban az ember. Jakab Samu főbetyár roppant szigorral válogatta ki a legények közül a betyárnak valót. Ha a faluból elbújdo- sott legény beállított _ Jakab Samuhoz, akkor a főbetyár a legényt szivetszorító kérdéssel fogadta: — Akarsz-e betyár lenni? — Kibírod-e a hétpróbát? Ha a legény „igen”-t intett, akkor Jakab Samu elővette a herélőbicskáját és a kiskésivel hasogatni kezdte a betyár jelölt csupasz talpát. Ha a legény szó nélkül állta a próbát, akkor a legényt a főbetyár kézfogással betyárrá avatta. Múlik az idő, telik az esztendő. 1966-ot írunk. Ötvenhatvan éve a század elején a pákászivadékok szívesen beálltak betyárnak. A betyárok a révészekkel cimborának. Fodor Bálint meg Kis Jankó András híres betyárok voltak. Ez a világ elkopott Most már alig beszélik a betyárnyelvet, pedig ilyen is volt. Az öreg Pongrácz Endesben még ért a betyárszóból. Egyszer, régen, betyárkorában szomorúan állt Kis Jankó András ti- szamogyorósi szabadkéménye alá. — Lakatos Zsigát megrúgta a kokas — mondta a révésznek, a betyárnak. Ami a mi közönséges nyelvünkön azt jelenti, hogy Lakatos Zsigát elfogták. A betyár kokasnak nevezte a csendőrt. Lakatos Zsiga a tilosban szarvast lőtt. azért került csendőrkézre. Mostanában már egyedül hál az öreg betyár. Se kedve, se szava a régi betyárvilágról. Hallgat már Lakatos Zsigáról. Múlik az idő, telik az esztendő. Vetési varjak keringenek a benki hidasnál. A fakerekes hidbejáró időnként följebb vándorol, mert árad a Tisza. Iszapos, zavaros a vize. A megáradt folyó kiöntött a nyári gátig. A to- csogós kocsiutat teleszórják tengerikóróval, hogy a szekér kereke könnyebben forduljon. Esteledik. Az udvarokon roppant rendben sorakoznak a vesz- szőből font kacsa-libaetetők, hálóhelyek. A gödröket, a pincéket, a pajtákat kerülgeti az esti szellő. Zörögnek a kocsik, ko- lompolnak a tehenek. A tehenek hazaviszik a tejet, nyilnak a kiskapuk, istállóba fordulnak a tehenek. A kacsák, a libák elülnek. A disznók enni kérnek. Csörömpölnek a takarmányos edények. A férfiak etetnek, az asszonyok fejnek. A ló ropogtatja az abrakot. A paticsos házak előtt gyerekek játszanak. Három fiú, három lány. Szurtosak, pajjkosak. — Te leszel a süketnéma! — Te meg a király! Fogadkoznak, osztozkodnak az esti színjátszás kezdetekor. Pisze orrú szöszke lány a süketnéma. Karvaly orrú Szabó Misi a király. Még nem tudják, de találgatják az esti mesejáték tartalmát. Szabó Misi napraforgószárat tart zömök kezében. A szomszéd kerítéséből szerezte. — Ez a királyi pálca — mondja, majd sorolja a tennivalókat a két udvaroncnak. A király nem érkezhe- tik gyalogosan, lóháton érkezik. Háztűznézőbe indul, mert süketnéma fiának, Salamon királyfinak süketnéma menyasszonyt keres hetedhét országban. Már bejárta a fél világot, de igazi süketnéma menyasszonyt még nem talált. Próbára is tett vagy tizenkét menyasz- szonyt. Azok süketnémának tetették magukat, csakhogy királynék lehessenek, de olyat mondott, nekik, hogy menten megszólaltak. Tóth Borcsa, a pisze orrú szöszke lány nagyot nevet, majd udvarhölgyeivel az utca másik oldalára menekül. Ott tanácskoznak a süketnéma menyasszony tennivalóiról. Telik az idő. Visítanak a malacok, röfögnek a disznók. — Indulhatunk? — kérdi Szabó Misi. — Jöhet a király, — válaszol Szűcs Marika, a süketnéma menyasszony udvarból gye. — Kezdjük — int Misi, a kövér, kurta derekú Szűcs Jancsinak. Az szót fogad. Négykézláb várja, hogy a király lóvá avassa. Misi próbálja újdonsült lovát. De akárhogy is ül rajta, csak leér a lába a földig. Pöttömnyi a legény, földig ér hát a ló hasa. — Nem ilyen lovat akartam, — mondja Misi és csupaláb komáját Matyit rendeli a lába közé. — Te vagy az igazi, veregeti Misi farát, majd gyi, útnak indítja táltosát. Pár lépést mennek. A* utca közepére érnek. De abban a percben egy fekete malac szalad keresztül az úton. Szőkéék malaca. A fekete malac a ló alá kerüL A ló prüszköl, ágaskodik, a király a királyi pálcával hadakozik. Hiába. A király a földre pottyan. Remeg alatta a föld, de Misi is remeg, mert Szókéné kergeti a fekete malacot. Szókéné megbotlik a királyi pálcában, az árulkodó napraforgókóró- ban. — Ez meg az enyém — forgatja a kerítéséből csent kórót. Szalad a malac, szalad a király. — Én jó voltam — visít rosszat sejtve a pisze orrú szöszke lány, aki süketnémaságot fogadott. Hályogszürkület borul a tiszai füzesekre százszínű csodafátyol a meseteremti) gyerekek szemére. Balázs Árpát)
