Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-15 / 114. szám

Napló RELATIVITÁS Matuzsálemi korú nénike böngészgeti a plakátot a nyíregyházi utcán: „Honthy Hanna est.” Az arra jövő járókelők egyikét megszólít­ja: — Olvassa mar el édes fiam, hánykor kezdődik az előadás, mert elmennék. — Fél hatkor és fél # lenckor. — A korábbira veszek jegyet, akkor még nincsen késő. Ilyen idős korbal n»ir korán fekszik az ember. A megszólított fiatalem­ber már búcsúzna ... — Tudja f iam, ki • íncsi vagyok Honthy Hannára. Kislánykoromban hallottam énekelni. Ö már akkor befu­tott primadonna volt. <Sz) Vietnami műszakot tartott a kisvárdai Rákóczi Terme­lőszövetkezet tíz traktorosa — írja ifj. Vincze Péter tu­dósítónk. — A traktorosok :)5 holdon végeztek vetést és joronálást. A közúti bűncselekmények büntetőjogi megítélése cím­mel dr. Kovács Pál. a me­gyei bíróság elnökhelyettese tart előadást május 17-én fél hatkor a Megyei Művelődési Ház nagytermében. Az elő­adásra a közúti közlekedési szabadegyetem keretén belül kerül sor. MMO forintot ffzet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság jelentése szerint a 19. játékhétre öt találatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 53 fogadóért el nyereményük a nyere- ményilleték levonása után egyenként 76 254 forint. Há­rom találatot 4942 fogadó ért el, nyereményük a nyere­ményilleték levonása után egyenként 409 forint. Két ta­lálatot 152 582 fogadó ért el, nyereményük egyenként 16. _ forint 50 fillér. Vietnami irodalmi délutánt rendez ma délután a Göngyö­legellátó Vállalat KlSZ-szer- vezete a Nyíregyházi Alma­tárolóban. melynek keretében versben és prózában mutat­ják be a vietnami nép életét, imperializmus elleni harcát. Harminc fiatal kérte egy­szeri1® felvétek ‘ a KISZ-be az újfehértói Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben —ír­ja Kovács Antal vb elnökhe­lyettes. <v- Ezzel a termelő­szövetkezet 14 fiatalja közül ötven tagja a KlSZ-szerve- zetnek. A lakosság részére végzett javító-szolgáltató ipari és kereskedelmi tevékenységről készített vizsgálatról tár­gyalnak többek között a Me­gyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság májas 13-én tartandó áléeén. Június 1-től új díjszabás az autóbuszokon Az AKÖV tájékoztatója a bérletes utazásokról Június elsején új díjsza­bás lép életbe az autóbuszo­kon. Az 5. számú AKÖV-nél tájékoztatásul elmondták, hogy egységesebbé teszik a viteldíjakat. Június else­jétől helyi járatnál egy útra szóló utazási jegy ára két forint lesz. Látszatra ez csak­nem száz százalékos emelke­dést jelent, azonban mindezt lényegesen kiegyensúlyozza a bérleti rendszer. Eddig a dolgozók és a ta­nulók bérletei napi kétszeri utazásra jogosították fel a tulajdonosokat. Meghatáro­zott útvonalon oda és vissza utazhattak. S bérletet csak az kaphatott, aki munkavi­szonyban állt. Az új rendelkezések sze­rint mindenki jogosult autóbuszbérlet váltására, akár van folyamatos munkaviszonya, akár nincs. Helyi járatnál egy útvo­nalra váltott havi bérlet ára 40 forint lesz, és ezzel a bér­lettel a megadott útvonalon naponta annyiszor utazhat, ahányszor csak akar. Századik születésnapját ünnepelte a hét végén özv. Marsai Lászlóné nyíregyházi lakos. Ebből az alkalomból szombaton délután a negye­dik kerületi népfrontbizotl- ság és nőtanács képviselői, valamint a 12-es számú ál­talános iskola úttörői kö­szöntötték. a városi tanács pedig megjutalmazta az idős asszonyt, aki nyugdíjas fiá­val, Kornéllal és leányával, Irmával él egy háztartás­ban. Hat gyermeket nevelt fel, közülük azonban már csak három él. A legfiata­labb is 65 éves. Rajtuk kí­vül hét unokája és öt déd­unokája köszöntötte még századik születésnapján. naponta beutazott Borbányá­ról, .oda-vissza 4 forintjába került. Tíz nap alatt 40 fo­rint. Most 40 forintos bérlet­tel naponta többször is be­jöhet és visszautazhat, egész hónapon keresztül. Az autóbuszbérietek má­sik fajtáját a tanulók, nyugdíjasok, vakok és csökkentlátók kaphatják 30 forintért, és egy hó­napon keresztül a helyi járat összes vonalain tet­szés szerinti számú uta­zást bonyolíthatnak le vele. Az úttörőmozgalom 20. év­fordulója alkalmából megyei úttörő kulturális bemutatót tartanak vasárnap délelőtt a Nyíregyházi Móricz Zsig­özr Marsai Lászlóné még ma is jó egészségnek örvend. Szellemileg teljesen friss, csupán hallása gyen­gült valamelyest. Időtöltés­ből a kertben dolgozgat. Anélkül, hogy elfáradna, órákig kapálgaí. gyomlálgat. A családban még most is ő tudja a legjobb piskótatész­tát kavarni. Elmondása sze­rint bosszú életét az állandó munkának és mérsékletes életmódnak köszönheti. Ko­rán árván maradt. fiatal korától kezdve mindig és sokat dolgozott, a káros j szenvedélyektől azonban j tartózkodott. Akik nem tartoznak a fen­ti kategóriába, ugyancsak válthatnak az összes helyi vonalakra érvényes autóbusz- bérletet, ennek ára havonta 70 forint. Előnye, hogy a he­lyi járat útvonalán közieke-1 dő távolsági autóbuszokon is utazhatnak. Például Sóstóra lehet utazni a nagyhalászi távolsági autóbusszal is. Az új tarifarendezés an­nak jelent emelkedést, aki ritkán utazik autóbuszon. Akik viszont rendszeresen használják az autóbuszt, azok június elsejétől olcsóbban utazhatnak, mint eddig. bf. mond Színházban 9 órai kezdettel. A bemutatón mintegy öt­száz szabolcsi úttörő lép fel. Többek'között részt vesz a kulturális eseményen a esengeri úttörőcsapat tánc­kara: az úttörőtábor életét mutatják be egy tánc­szvitben. Fellép a nyírlugo- si úttörők tánc-csoportja is. Ök a mozgalom elmúlt 20 évének nevezetes esemé­nyeit elevenítik fel táncuk­ban. A Csillebércen arany­érmet nyert szamossályi út­törőzenekar új műsorával szerepel a nyíregyházi szín­padon. Megyei kulturális bemu­tatón az idén először vesz részt kórusával és tánc­együttesével a mátészalkai Zalka Máté általános iskola csapata. A bemutatón legjobban szereplő együttesek tagjai jutalomként a csillebérci nagytáborban nyaralnak a nyári vakáció idején. Ma: megyei úttörő kulturális szemle Eddig ha egy háziasszony Százéves asszony köszöntése Ifjúsági klub' stekufó gyű­lésére került sor szombaton Dombrádon. Könyvutca 1 élesítését ter­vezik Nyírbátorban az ünne­pi könyhét idejére. Előre láthatólag 6—7 pavilonban árusítják majd a szakosítás szerint csoportosított könyve­ket. w \ Mssysr SwvHaBeta Mmakáspárt Szaboie-'-Scatmár megyei bizolt- si ga és » in egyel tanács napilapja. Saerkeszö . szerkesztő bizottság. 1 VSszerkesztSj Ordas Nándor. Szerkesztőség! Nyíregyháza» Benczúr tér 21, Tel.l IS—119, 18-71, 1--72. i Kladjai a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, ! Bethlen G. u. t. Tel.l SO—MC Felelős kiadó« Farkas Pál. Terjeszti » Magyar Posta. Előfizetés! díj egy hönapras lí tortnt. Előfizethető a helyi nostahl» vatalofcnál és kézbesítő knä. Indes« számi 33 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szaboles-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza» Dózsa György út 9. Mdá vezető; Makrai János Kíilönvonaton Szabolcsból Szegedre A® IBUSZ felkészült a nyár két nagy hazai esemé­nyére: a Budapesti Nemzet­közi Vásárra és a Szegedi Szabadtéri Játékokra. A BNV-re május 19-éa 6 órától lehet utazni Sza­bolcsból és az utazáshoz 33 százalékos kedvezményt biz­tosítanak. Az idei Szegedi Szabadté­ri Játékokra indul egy kü­lönvonat az önsegélyezési és Biztosítási Csoportok tagjai részére. Szegedre is biztosítják a 33 százalékos kedvezményt, ehhez azonban érvényes színházjegy szükséges. Az IBUSZ 2—3 napos autóbusz különjáratokat is indít, az egyéni utazók számára pe­dig szállást és színházjegyet tud biztosítani. Csintalan Amor (Stern karikatúrája) A MAI MAP 1966. május IS, vasárnap Névnap: ZSÓFIA A Nap kél: 4 óra 08 perckor, nyugszik: 19 óra 14 perckor. A Hold kél: 2 óra 26 perckor, nyugszik: 13 óra 50 perckor. Az elmúlt 70 ev átlagos napi középhőmérséklete: 16,7 Celsius fok. bői. — 19,30 Gazdaszemmei ha­zánk mezőgazdaságáról. — 19,45: Népi muzsika. — 20,15: Közve­títés Hamburgból. — 23.40: A nyugtalan béke első éveiből. — 22,00: Berki Géza együttese ját­szik. — 22,15: A hét zeneszerzői: T eievíz/o 1966. május 16, hétfő Névnap: MÓZES A Nap kél: 4 óra 06 perckor, nyugszik: 19 óra 15 perckor. A Hold kél: 2 óra 43 perckor, nyugszik: 14 óra 56 perckor. Az elmúlt 7o év átlagos napi középhőmérséklete: 16,9 Celsius fok. Száraz, meleg idő Várható időjárás ma estig: kevés felhő, száraz, meleg idő. Gyenge, napközben kissé meg­élénkülő változó irányú szél Legmagasabb nappali hőmérsék­let 23—27 fok között. Kossuth rádió MÁJUS IS, VASÁRNAP 3,10: Tánczene Prágából. 8,55: Édes anyanyelvűnk. — 9,0C A Gyermekrádió műsora. 10,00: Alkotóműhelyben. — 10,13 Szivárvány. — 12,15: Jó ebédhe szól a nóta... — 12,53: Jegy zet. — 13,03: A kamarazene re mekeiböl. — 14,40: Van új i nap alatt, -r 15.00: Híres bemu tatók történetéből. — 16,08: Tár sasutazás. — 17,08: Benjamin» Gigli énekel. — 17,30: Népi mu zsika. — 18,05: Mérkőzések perc ről percre. — 19,00: Karinthy Frigyes két* humoreszkje. - 19,10: Magnósok, figyelem. ­20,00: Prágai Tavasz, 1966. 21,45: Operettrészletek. — 22,20 Szórakoztató szimfonikus zene — 23,10: Tudor Arghezi romár költő verseiből. — 23,20: Opera­részletek. MÁJUS 1«, HÉTFŐ 8,15: Könnyű dallamok —■ 9,00: Csak tiszta forrásból. — 9.15: A hét zeneszerzői: a XVIII. századi opera mesterei Ales­sandro Scarlatti. Lully. Purcell, Rameau. — 10,10: A Gyermek- rádió műsora. — 10.30: Népek zenéjéből. — 11,00: Iskolarádió. — 11,30: Dalok. — 12,15: Min­denki kedvére. — 14,05: Annie Schlemm és ivén Petrov éne­kel. — 14,45: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 15.00: Tánczenei koktél. — 15,36: Isten veled, atomkor. — Regény folytatások­ban. — 16,15: A Gyermekrádió műsora. — 16,55: Édes anyanyel­vűnk. — 17.00: Haydn: A te­remtés — részletek. — 18,00: Mi történt a nagyvilágban? — 1R.20; Madaras Gábor énekel. — 18,40: Koczkás Sándor könyvszemlé­je. — 18,50: 15 000 kilométer — rádióra hangszerelve. — 20.30: Híres francia . sanzonénekések műsorából. — 20,50: Isis tehenei. Fel kai Ferenc hang játéka — 22,15: Operettrészletek. — 22,40* Vitázó marxizmus. Petőfi rádió MÁJUS 15, VASÁRNAP 7,30: A Magyar Ortodox egy­ház vallásos órája. — 8,30: Operakalauz. — 9,32: Mit hallunk a jövő héten? — 10.02: Népdal- csokor. — 10,45: Közvetítés Lip­cséből. — 12,15. Horváth Zsig- mond jegyzete. — 12.25: Művész­lemezek. — 13,05: Pilleruha. Me­sejáték. — 14,00: Tájak, nemze­dékek szemével. — 14.30: A Csehszlovák Kultúra Hete. — 15,00: Tánczene. — 15.40: Pillan­tás a nagyvilágba. — 16.00: Nagy énekesek életregénye. 16,44: Hanglemez. — 16,50: Mérkőzé­sek percről, percre ... — T7,50: A Csehszlovák Kultúra Hete. — 18.50: A jazz kedvelőinek. — 19,10: Találja ki. hol járunk? — 19.30: Operarészletek. — 20,00: Művészest a Tisza mentén. — 20.50: A hét körinyű- és tánc­zenei műsoraiból. — 22.16: Köz­vetítés Szófiából. Gordonkaest. MÁJUS 16, HÉTFŐ *4,00: Dalok. — 14,10: Atko­zott a fehér ember. Regény- részlet — 14,30: Operettrészle­tek. — 15,05: Zenekari muzsika. — 15.52: Népdalok, népi tán­cok — 16,20: Délutáni hangver­seny. — 17,05: Jutalomosztás. Szőnyi Sándor elbeszélése. — 17,25. Ötórai tea. — 18.20: Lá­nyok, asszonyok ... — 18,50: Indulók. — 19,10: Üj lemezeink­---- _ . . jiugamiati ai^.K­változások. — 9,35: Angol nyelv (középislc. II. oszt.). Walter mint zenetanár. — 9,50; Hétmérfölde. kamera. Üttörőhíradó. — 10,05: Támadás a király ellen. Sakk­tanfolyam gyerekeknek. — 10.20: Üdvözlet barátainknak. Az Inter- vízió műsora Berlinből. — 11,00: Matiné a MRT szimfonikus ze­nekarának hangversenye a Ze­neművészeti Főiskola nagyter­méből. — 15,08: Nemzetközi vi- zilabdatorna. Közvetítés Mag- debui'gból. — 16,00: Salgótarjáni Bányász—Tatabányai Bányász bajnoki labdarúgó-mérkőzés köz­vetítése Salgótarjánból. A szü­netben: A Magyar Hirdető mű­sora. — 17.50: A ITT. Miskolci Filmfesztivál versenyfilmjei, i. Hidak. 2. Derkovits. 3. Nehezebb út, 4. Mesék. 5. Napszakos rit­musok. — 19,00: Tájak, városok, emberek. Útban Lisszabon felé. — 19.1.5: Esti mese.. — 19.30: Tv- liiradó. — 19,50: Az érem har­madik oldala. Kómlós János műsora. — 20.00: Majális. Az Intervízló vasárnap esti szóra­koztató műsora Budapestről. — 20.45: Angyal kalandjai. A bol- dok öngyilkos. Magyarul be­szélő angol film (14 éven felüli­eknek) —• 21.35: Sporthírek. — 21.45: Latin-amerikai zene. — 22.05: Tv-híradó 2. kiadás. — 22,25: Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv késik. Magyar rajzfiim. Bratislava/ tv MÁJUS 15, VASÁRNAP 10,20: Gyermekműsor az NDK- ból. — 11,00: Tv-összeállítás ne­ves női sportolókról. — 11,40: A belügyminisztérium zenekara ját­szik. — 14,30: Sportdélután. — 16,15: A kerékpáros békeverseny közvetítése. — 17,45: A katonai filmhíradó magazinja. — 18,90: Pillantás a nagyvilágba. — 19,00: Tv-híradó. — Í9.20: Telesport. — 20,00: Az Intervízió műsora Bu­dapestről: Vidám májusi ünnep. — 20,45: Kezek a város fölött (olasz filmdráma). MÁJUS 16, HÉTFŐ 16,15: A kerékpáros békever­seny közvetítése. — 17 20: Hová tűnnek tízmilliók? (Kisfilm). — 17,40: Családi posta. — 18,05: Filmriport a híradástechnikai szerelőkről. — 18,35: Telesport. — 19,00: Tv-híradó. — 19.30: Sze­relők ^(filmriport). — 20.00: A kristályliszta folyó partján ftv- játék). — 21,50: Kamarazene. A nyíregyházi mozik műsora SZtXtSVASTSC BJBKÜ MOZI: Május 15 és 16-án: KIRÁLYLÁNY A FELESÉGEM Gina Lollobrigida és Gérard Philiphe nagysikerű filmjé­nek felújítása. Előadások kezdete: féi 5, fél 7. és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Május 15-én: ÜZLET A KORZÓN Csehszlovák filmdráma. Május 16-án: NE HAGYD MAGAD PITKIN Angol fiImvígjáték. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ KERT MOZI: Május 15 és 16-án: Széles változatban! Jókai-sorozat: AZ ARANY EMBER Színes, szélesvásznú magyar film. Előadás kezdete: este 8 óra­kor. Pénztárnyitás délután 6 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Május 15-én: MI HÚSZÉVESEK Magyarul beszélő film Május 16-án: BARÁTI KÜLDETÉS Magyar dokumentumfilm. Előadások kezdete; fél hat és fél 8 órakor. TIT rendezvény» május 16-án, hétfőn. Hosko Ferenc: Felújítás műanyaggal című előadása Iro­daház, I 100. 34 órakor. ÖT3.V* — Kevesebb ruhában még andalítóbb lenne. (ITEuropeo karikatúrája*

Next

/
Oldalképek
Tartalom