Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-10 / 109. szám
Mezőgazdaságunk helye a népgazdaságban Ipar — mezőgazdaság — nemzeti jövedelem A gazdaságirányítás rendszerének átfogó reformjáról, s méginkább a legutóbbi érés bérintézkedésekről folyó viták egyik fontos tapasztalata, hogy a közvélemény nem ismeri eléggé a mező- gazdasági termelés helyzetét, a mezőgazdaság helyét és szerepét a gazdasági életben. Ebből adódik, hogy sok esetben úgy ítélik meg a mezőgazdaság fejlesztését, mintha az a többi népgazdasági ág terhére történne, a fejlesztésre fordított mil- liárdokat a mezőgazdaság nemzeti ajándékként kapta volna és mindez csupán a termelőszövetkezeti parasztság érdeke lenne. A mezőgazdaság — különösen az elmúlt öt év alatt — valóban jelentős állami támogatásban részesült. A mezőgazdaság fejlesztésére, a szövetkezeti gazdaságok megszilárdítására milliárdo- kat költött szocialista államunk. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az állami gazdaságok és a termelőszövvtke- zetek évről évre növelték termelésüket és egyre inkább eleget tettek a velük szemben támasztott követelményeknek. Az elért eredmények ellenére a gazdaságok egy jelentős része ma még nem képes saját árbevételeiből fedezni ráfordításait. Jellemző erre, hogy az utóbbi években a szövetkezetek szektorátlagában az árbevételek mintegy 2 milliárd forinttal voltak! kisebbek, mint a saját termelésű anyagok nélkül számított termelési költségeknek a munkadíjakkal és közterhekkel növelt összege. Ezért a szövetkezetek felhalmozási és részesedési szintjének fenntartásához elengedhetetlen volt a szövetkezetek bruttó jövedelmének állami támogatás — dotáció, hitelelengedés, prolongálás — formájában történő kiegészítése. Az állami támogatásra azonban nem azért . van szükség, — mint azt sokan hiszik! — mert a szövetkezeti gazdaságok kivétel nélkül rosszul dolgoznak — ilyenek is vannak —, hanem, mert a mezőgazdaságban előállított új érték aránytalanul nagy része kerül — központilag — elvonásra. Mindez annak következménye, hogy hazánkban indokolatlanul alacsony a mezőgazdasági termékek felvásárlási árszínvonala, a mezőgazdasági termelésben felhasznált ipari eredetű anyagoké, eszközöké pedig viszonylag magas. Az Országos Árhivatal számításai szerint a mezőgazdasági termelői árak árszínvonala jelenleg 26 %-kal alacsonyabb, mint azt a társadalmi ráfordítások indokolnák. Az ipari árak színvonala pedig 11 %-kal magasabb a társadalmi ráfordítások szintjénél. Ilyen körülmények között érthető, hogy a mezőgazdasági üzemek jelentős részében az árbevételek nem fedezik a kiadásokat és veszteségessé válik a termelés ott is, ahol arra társadalmilag szükség van. Emiatt a mezőgazdasági üzemek nagy része nem képes a fejlesztéshez szükséges anyagi erőforrásokat saját erőből megteremteni. Ezért vált szükségessé, hogy az állam az állami támogatás formáiban a szövetkezetek számára visszajuttassa a fejlesztéshez, a jövedelmi színvonal fenntartásához szükséges eszközök egy részét. Az állami támogatás fenti gyakorlata miatt alakult ki az a látszat, mintha az állam „tartaná el’’ a mezőgazdaságot. A valóság azonban mást mutat. Jelenlegi árrendszerünkben a népgazdaság tiszta jövedelmének 75 %-át az iparban realizáljuk, míg a mezőgazdaság mindössze 5 %-kal részesedik. Ebből következik, hogy a mezőgazdasági árakban a tiszta jövedelem nem jelentkezik arányosan a lekötött alapokkal és a munkabérekkel. Továbbá, hogy a hJrsrdal- mi ráfordításokkal arányos árak esetében a tiszta jövedelem lényegesen nagyobb része jelenne meg a mező- gazdasági árakban és kisebb az iparban. Ez világosan mutatja, hogy a társadalmi ráfordításokkal arányos árak esetén megszűnne az a látszat, hogy a mező- gazdaság a népgazdaság eltartottja, mert a közel 30 %-kal magasabb árak leheSzabó PálTiszadobon Májusi délelőtt. A tisza- dobi gyermekvárosban egyenruhás úttörők, ünnep- lős emberek várják a vendégeket. A fák alatt kígyózó úton gépkocsik futnak. Ná- nási László az Elnöki Tanács tagja, a SZŐ VOSZ felügyelő bizottságának elnöke, Szabó Pál Kossuth-díjas író és felesége lépnek ki a kocsiból. Ratkó József a költő — a gyermekváros egykori lakója — már itt van. Később, az irodalmi esten Nánási László beszél. Könyvterjesztésről, író-olvasó találkozók emlékeiről, a földművesszövetkezeti könyvterjesztés tízéves évfordulójáról, parasztemberek gondjairól. Kisújszállás, Szolnok, Biharugra, Méhtelek neve merül fel az emlékezet tengeréből. Beszél az alföldi földműves a parasztember tudásvágyáról. A 14 ezer lakosú Kisújszállásról ahonnan származik s ahol az úri kaszinón, az ipartestületen és a gazdakörön kívül még öt helyen kölcsönöztek könyvet, s ezek a téli hónapokban mindig kézről-kézre jártak... „Csak az anyagi gond... — mondja s magyarázza mért nem olvasott a parasztember régen, s mért csak „a százesztendős jövendőmondó” volt az egyedüli dísze a komódnak. Először vagyok itt — mondja s hozzáteszi még — remélem nem utoljára. Aztán arról beszél, hogy Szabolcsnak egy volt a gondja a Kúnsággal a Jászsággal s egyek ma is gondjai, feladatait. Ratkó József verset mond, aztán Szabó Pál beszél. Élményekről, utazásokról, ug- rai nyaralásokról meg az író-olvasó találkozókról amikor először járt Tiszado- bon. A hajdúsági íz nem idegen a hallgatóknak. Az adomán egyformán derül a Levelezőnk iria: Oktatás a gyümölcsösben A járási és községi Hazafias Népfront szervezésében Nyírcsászári községben termőgyümölcsösben helyszínen beszélték meg a háztáji termelőgazdák az időszerű növényvédelmi feladatokat. A szükséges intézkedéseket Pap András körzeti növényvédő állomási agronómus ismertette, melyet vitával zártak le Vanczák József a községi Hazafias Népfront titkárának javaslatára a megjelentek kérték, hogy a növényvédelmi megbeszélésnek megfelelően a későbbi időpontok ban is tájékoztassák a ház táji gyümölcstermelőket. Freund Sándor Nyírbátor tővé tennék a mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez szükséges saját felhalmozást és a mezőgazdaság még így is hozzájárulna a társadalmi közös költségek viseléséhez. A ráfordításokkal arányos árakat figyelembe véve, a megszokottól eltérő képet kapunk a főbb ágazatoknak a nemzeti jövedelemben elfoglalt súlyáról is. A jelenlegi árrendszerben a mező- gazdaság 16—17 %-kal járul hozzá a nemzeti jövedelemhez, az ipar pedig ennek háromszorosával. A társadalmi ráfordításokkal arányos árrendszerben viszont az ipar és a mezőgazdaság közel azonos mértékben vesz részt a nemzeti jövedelem termelésében. A mezőgazdaság jelentőségét azonban nemcsak a nemzeti jövedelem termelésében elfoglalt helye, hanem a magyar népgazdaság fejlődésében, a mezőgazdaság és az ipar kölcsönös kapcsolataiban játszott szerepe is mutatja. A mező- gazdaság fejlesztése, a mezőgazdasági és az ipari termelés közti aránytalanság csökkentése egyben megnyitja az utat az ipar, az egész népgazdaság kiegyensúlyozottabb fejlődése előtt is. Ez természetesen nem jelenti az ipar vezető szerepének, jelentőségének tagadását. Az ipar továbbra is a népgazdaság fejlődésének legfontosabb ágazata marad. Az ipari termelés határa a mezőgazdaságra tovább növekszik, hiszen a mezőgazdaság az iparban értékesíti termékeinek 26 százalékát, a mezőgazdasági törmefés anyagi-technikai megalapozása nagyrészt az ipari termelés színvonalának függvénye. De a mezőgazdáságnak a gazdasági életben betöltött szerepét, helyét a korábbinál sokoldalúbban, reálisabban kell értékelni, mert ez egyben más megvilágításba helyezi a mezőgazdasági termelést és ennek megfelelően szabja meg a mezőgazdaság és a vele kapcsolatos iparágak fejlesztésének feladatait is. Dr. Dankovits László gyermek és ölbentartó anya és a második sorban ülő nagy bajuszú parasztember aki már tíz évvel ezelőtt is itt ült. Ezzel tulajdonképpen vége a hivatalos találkozónak. Gyerekek mondanak még verset, olvasnak szemelvényt és aztán felborul a rend. Az olvasók körülfogják a vendégeket. Valaki tíz évvel ezelőtt vásárolt kötetet tesz Szabó Pál elé. Akkor nem jutott az író közelébe — most végre odakerül a névjegy a könyv belső borítójára. P. J. Előregyártott sín mezők, gépesített vágánycsere Héttőn kezdetét vette a vasútkorszeiűsítés Nyíregyháza—Szerencs közölt Hétfőn reggel mintegy tíz pótkocsis és szóló autóbusz sorakozott a nyíregyházi MÁV pályaudvar előtt. Kilenc óra harminc perckor ugyanis kezdetét vette a vágányzár, és a forgalmat autóbuszokkal bonyolítják le. A hétfői nappal hozzáláttak a Nyíregyháza— Szerencs közötti vasúti vonal villamosításához. Az erőket Görögszállásra koncentrálták. Mintegy kétszáz pályamunkás, mérnök, technikus várta a kilenc óra 30 percet, hogy azonnal megkezdhessék a munkát. Erre az időre megérkeztek az előregyártott sínmezők, s a legkülönfélébb munkagépek. Az igazgatóság különben a legmodernebb berendezéseket sorakoztatta fel. Hasonló módszerrel Magyarországon csupán egy helyen — Gyékényes és Kaposvár között — végeztek pályamunkát. A pályafektető gépek egy nap alatt 360 méter sint képesek lefektetni, s ezzel megkímélik az embereket az egyik legnehezebb fizikai munkától. Tíz óra után pár perccel emelték ki az első sínmezőt és néhány perc múlva helyére került az új. Kertész Sándor mérnök, építésvezető elmondta, hogy a villamosítást meg kell előznie a vágányok teljes felújításának. Ahol szükséges, síncserét is végeznek. Az új pályán már 125 kilométeres sebességgel haladhatnak a szerelvények. A síncserével együtt megkezdte munkáját az ágyazatrostáló berendezés is, mely a talpfák alól kiemeli a kőzúzalékot, átrostálja, osztályozza és ismét visszarakja. Az egész folyamat emberi munkát alig igényel. Hasonlóképpen gépesítették a legnehezebb vasúti munkát az úgynevezett krampácso- lást. Mindössze egyetlen ember szükséges a gép kezeléséhez. Az építkezést lényegesen meggyorsítja, hogy Felső- zsolcáról már előre elkészített állapotban szállítják a sínmezőket. A régieket pedig Apafára viszik, ahol Reprczen iációs kávé A két asszonyka már délben hazamehetett volna. Topogtak az ajtóban, amikor az igazgatóhelyettes szólt nekik, hogy várjanak. — Te, ez biztosan valami melót ad — szólt Zsó. — Pedig akkor késő este érünk haza. Türelmetlenkedtek, Irén többször az órájára pillantott. Vonatuk alig fél óra múlva indult. — Te, ha lekössük... A férjem kiveri a balhét. — Az enyém is. Aztán az igazgatóhelyettes benn elmondta nekik, hogy az igazgató fontos vb- ülésre megy, ahol be kell majd számolnia a vállalat munkájáról. Es nagyon szépen kéri őket, hogy szakterületük legfontosabb problémáiról készítsenek hatoldalas beszámolót szétbontják őket. Jelenleg Görögszállásról haladnak Nyíregyháza felé és a szakemberek véleménye szerint július közepére eléri!; Nyíregyháza északi kité rőjét. A vágányzár hétfői napokon reggel kilenc óra 30 perctől 17 óráig, a hét többi napján 7 óra 30-tól 15 óra 30-ig tart. Ebben az időben a személy és teherforgalom szünetel. Este a gépi berendezéseket bevontatják a legközelebbi vasútállomásra és megnyitják a pályát elsősorban a tehervonatok előtt. A vágányzár ideje alatt autóbuszokkal bonyolítják a forgalmat. Az autóbuszkaravánok Nyíregyházától Raka- maz-Görögszállásig a főközlekedési úton haladnak a személyszállító vonatok menetrendjének megfelelően. A rendkívül kedvezőtlen útviszonyok miatt Füzesbo- kor és Ferenctanya megállóhelyeket egyáltalán nem, Nyírtelek és Görögszállás állomást csak a főközlekedési út és az állomáshoz becsatlakozó mellékút kereszteződésénél érintik. A zavartalan közlekedés biztosítása érdekében feltétlen fontos, hogy a vonatpótló au'óbuszok- nak soronkívüliséget biztosítanak az egyéb járművek vezetői. Az első nap nem telt el zökkenőmentesen a példás szervezés ellenére sem. Az utasok nehezen ta’álták meg a megfelelő autóbuszokat, sok volt az indokolatlan kapkodás, idegeskedés. Remélhető azonban, hogy mindez egy-két napon belül megszűnik. Az építésvezető szerint az első napot kísérletnek tekintik. A munkásoknak meg kellett szokni az új gépeket, melyekkel még sohasem dolgoztak. Várható, hogy a hét végére már a meghatározott program szerint halad a vasútvonal építési munkája. Bogár Ferenc Ember és alkotás Hammel J. felvétele. — De Vincze elvtárs — ellenkezett Irén, ■— ezt ön jobban ismeri nálunk. — Hát, hát... Tudják, hogy van... Mégiscsak maguk érintkeznek közvetlen az élettel. Azzal kiszólt a titkárnőjének, hogy készítsen a két asszonykának feketét. Zsó és Irén egymásra nézett. Mindegy — gondolták, — a vonat úgyis elmegy, jó lesz, ha a következőig elkészülnek. Az igazgatóhelyettes magukra hagyta őket, ők pedig munkához láttak. Zsó tervezetet készített, kilenc pontosat, s mire a kávét megitták, már kezdhették a részletekbe menő fogalmazást. Irén gépelt. Két ujjával lassan pötyögtette a betűket. Gyakran összevi tatkoztak, de a munka haladt. Egyszer Zsó megszólalt: — Te, ennek a Vinczé- nek legalább annyi fizetése van, mint kettőnknek. Irén legyintett, hogy hagyja. De közben mindketten arra gondoltak, hogy a beszámolót tulajdonképpen őhelyette csinálják. Szótlanul, morcosán folytatták a munkát. — Te Zsó, olyan jólesett ez a dupla. Bevallom, még sohasem ittam reprezentációs kávét. — Nevetni fogsz, én sem. Négy óra felé sietni kezdtek. A hatodik oldal közepén jártak, amikor Zsó megszólalt. — Fél óra múlva indul a vonatunk. — Áh, hamar készen leszünk. Pár sor. És ha nem, biztosan kivitet kocsival az állomásig. Letették a beszámolót az igazgatóhelyettes asztalára. Hálálkodott, és örömmel nézegette. Mindig bíztam magukban — hajtogatta, és a két asszonyka örömmel pillantott össze. Aztán megemlítették neki a kocsit. — Öh. hát itt van az állomás a közelben. Gyalog sem több tíz percnél. Zsó és Irén szégyenkezve indult az ajtó felé. Már kinyitották, amikor az igazgatóhelyettes utánuk szólt: — A kávépénzt egy mazsolában gyűjtjük. Majd oda dobják be. A két asszonyka kóvályogva ment a titkárnő asztaláig. Ott a makacsabb Zsó három forintot vett elő, s hunyorítva mutatta Irénnek. Ö hasonlóan cselekedett. — Csak egyötven a kávé — csicseregte a titkárnő. — Ugyan, hagyd csak drágám — öltötte ki fullánkját Zsó, — presszóban is háromért kaptuk volna. A titkárnő hebegett, de ők nem vártak választ, hanem kisiettek. Es aa épület előtt taxiba ültek* hogy elérjék a vonatot. 7 Kun István
