Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-26 / 123. szám
„Az emberek jók14 Agócs Erzsiké vágyai Mikor a ház nagy robajjal bedőlt, a gyermekek még aludtak. Több szakaszban omlott be a fal, így volt idő rá, hogy az ablakon keresztül meneküljenek. Pedig alig egy esztendeje, hogy Agócs József beköltözött a Czukker-ta- nyáról, s úgy ahogy rendbe is hozta a lakást. De a tavaszi belvíz nem nézte, hol árt, nem válogatott. Az Agócs család megkezdte kálváriáját, ahányan voltak, szinte annyifelé aludtak ezután, mert a megmaradt romban életveszélyes lett volna tartózkodni. VÍZ - TŰZ A baj nem' jár egyedül — szokták mondani. Mintha csak a közmondást igazolná, nem sokkal ezután tűz ütött ki a rommá lett portán. A félig kész gazdasági épületbe kapott bele, s ha nem lesznek rá figyelmesek a járókelők, nagyobb kár is eshetett vol- . na. Szerencse a bajban, hogy akadt egy házaspár, akik azonnal Agócsék segítségére siettek. Felajánlották a szülői házat, költözzenek át oda addig, amíg maguknak rendbe nem hozzák emezt. Szabó József és felesége volt ez a házaspár. Néhány utcával odább ígyhát otthonra lelt a hattagú Agócs-család. Merev, nehézkes járású kislány nyit ajtót Míg lép, kezével támasztja térdét. — így szoktam meg, különben a térdem berogyna, másképp nem tudok járni. A szoba patyolat tiszta, vagy annál is tisztább. Virágok és művirágok halmazban díszlenek bútorokon és szekrény tetején, az ablak melletti asztalkán még csúcsára állított színes képeslap is van — látszik, hogy a háziasszony igen nagy gondot fordít a lakásra. És a háziasszony ez a kislány, akinek komoly gond a járás. Most húszéves. és héthónapos kora óta a gyermekparalizis áldozata. De közben azért leérettségizett, s néhány hónapot dolgozott is a földművesszövetkezetnél; egy asszonyt helyettesített, amíg az szülési szabadságon volt. Leül a sezlon szélére, szoknyáját elsimítja és egyszerre olyan, mint a többi húszéves lány. Fekete, bársonyos tüzű szeme talán komolyabb, arca felnőttesebb, mosolya zavartabb. Húszéves — épp olyan húszéves, mint minden korabeli leány. És nincs munkája. ÉLNI KELL Szépen, szabatosan fogalmaz. Talán jobban, mint kortársai, mert többet ismer az életből. Míg beszél, a szeme is beszél, bár arcvonásain igyekszik uralkodni. — Kint laktunk a Czuk- ker-tanyán, anyám gazdálkodott, de a kevés föld tényleg kevés volt, apám mindig másutt dolgozott, most az AKÖV-nél rakodó- munkás. Anyám a tsz-ben van. öt gyerekből csak egy nincs itthon, a bátyám. Utána én vagyok a legidősebb. A húgom most is kint dolgozik anyámmal a földön. — Hány éves a húga? — Elsős gimnazista. — Akkor most iskolába kellene lennie? — Igen, kellene. De az anyám éveken át nagy beteg volt, tavaly operálták, nem bírja nagyon. Kell, hogy Marika segítsen. így volt ez velem is. Pedig mindketten jó tanulók voltunk, én például négyesnél sose voltam rosszabb, csak az érettségim nem sikerült, mert anyámat kellett pótolnom, amíg nagy beteg volt. Engem már az általános iskolába mindig hordtak. Eleinte az apám, aztán kerékpárral a bátyám, ide, Nagykállóba. A tanyáról hordott kerékpárral a húgom is, utolsó évben, de nem bírt szegény, aztán bejöttem rokonhoz lakni, s engem a változás mindig nagyon érint, ez is hozzájárult, hogy az érettségim gyengébben sikerült. Marika az általánosban ötös volt, pedig az utolsó időben már anyám helyett járt kapálni, mire kezdődött az iskola, a hajnali órákban megjárta a határt, kidolgozta magát. Én meg a házi munkával. Mert így tudok dolgozni, csak sokat nem bírok járni, két-háromszáz méter után nagyon kifáradok. — Járművel tudna közlekedni? — Csak kerékpárral nem. Ha elesnék, nagyon összetörhetném magamat, egyébként biztos megtanulnék én mindent, nagyon szeretek tanulni. És még szerettem vqlna. Meghályogosodik a szeme, nem akarja, hogy lássam. — És mit tanult volna? — Az egészségügyi pályán bármit. Talán olyasmit, ami gyermekekkel van kapcsolatban. Nagyon szeretem a gyermekeket. De nem lehet. így? — simogatja meg térdét. Olyan, mint más húszéves. Olyan. Könnyein át mosolyog. ÉS MÉG MIT SZERETNE? — Oh, hát ha dolgozhatnék. Csak helyetesítettem a földművesszövetkezetnél, most 18-án vége lett. Voltam a járási tanácson, ott Bernáth elnökhelyettes elvtárs megígérte, hogy megtesz, amit lehet. — Hazaadja a pénzt? — Hát igen. Nagyon kell az itt. Különösen így, hogy házunk sincs, csak... és én segíteni akarok az anyámnak. Nagyon szeretem anyámat és ő is nagyon sokat szenvedett életében! Most már képtelen palástolni izgalmát, fájdalmát. De csak most, hogy nem magáról, hanem az édesanyjáról van szó. — Anyám is 14 éves volt, amikor meghalt az anyja, és hatan voltak, ő nevelt fel minden gyermeket! Én tudom, milyen nehéz volt neki is! — Tehát nagyon kellene a munka, a kereset. — Nagyon. — S ezenkívül még mit szeretne az élettől? Ismét mosolyog. — Igazán semmit. Olvasok, színházba megyek... szeretek itthon lenni, szeretem a családomat és ők is engem. És én szeretem az embereket is. Az emberek jók. Iskolás koromban is ezt tapasztaltam, és most a munkahelyemen is. Igaz, hogy már két helyre nem engem, hanem más kislányt vettek fel... dehát azért emberek vagyunk, nem igaz? Én bízom az emberekben. Szép kis arcából sütnek a bogórfekete szemek, füleiben megcsillannak a kis fülbevalók, ahogy lehajtja fejét, és ismét felveti. Mintha bocsánatot kérne azért, hogy olyan sokat szenvedett. És most emberek, rajtunk a sor. Sipkay Barna Készfii a legkisebbek ebédje a nyíregyházi anyáscsecsemő intézetben. Foto Hammel József Elkészült az azerbajdzsáni kulturális napok megyei program ja Előadások Nagykállóban, Balkányban és Nyíregyházán Azerbajdzsáni kulturális napokat rendez május 23 és 31 között a Magyar- Szovjet Baráti Társaság a Hazafias Népfronttal közösen. Már elkészült a kulturális napok részletes megyei programja. Ennek alapján május 27-én, délután három órakor Bodor Sándor gimnáziumi tanár tart előadást Nagykállóban a járási művelődési ház kultúrtermében. Ezt követően a művelődési ház és a helybeli gimnázium irodalmi színpada ad műsort. Az előadásukat május 31- én délután 18 órakor a Bal- kányi Állami Gazdaság kultúrtermében megismétlik. Nyíregyházán május 27-én lép közönség elé a közgazdasági technikum irodalmi színpada a III. kerületi kultúrteremben. Szavalatokat, színdarabot adnak elő. Kislexikon Azerbajdzsánról Az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság a Kaukázuson túli szovjet terület keleti részén fekszik. Területe alig kisebb hazánkénál, lakossága azonban kevesebb, mint Magyarország lakosságának fele. Fővárosa Baku, 1 millió 300 ezer lakossal. Történelmét mongol, perzsa, majd cári uralom jelzi, ősi kultúrájára az ásatások derítettek fényt: mintegy négyezeréves kultúra nyomait, iparművészet, színes kerámia leleteit tárták fel itt. Évszázadok irodalmi emlékeit semmisítették meg az arab hódítók, majd az új, muzulmán jellegű műveltség a szomszédos Perzsia nyelvén terjedt el. Döntő fordulatot hozott Azerbajdzsán sorsában az olajtermelés megindulása. Baku, mint jelentős iparváros jó talaja volt a forradalmi munkásmozgalomnak. Itt nyomtatták illegálisan 1903 és 1905 között Lenin forradalmi lapját, az illegálisan megjelenő Iszk- rát. Az intervenciósok és belső ellenforradalmárok uralmát 1920-ban megdöntötték, s ekkor alakult meg Szovjet-Azerbajdzsán. 1936- tól, mint külön köztársaság tagja a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének. Azerbajdzsán nevét elsősorban a kőolaj tette világszerte ismertté: már 1913-ban 7 millió tonna kőolajat termeltek itt. Jelenleg a kőolajtermelés az évi 20 millió tonnát is meghaladja, vagyis ez a meny- nyiség tízszerese hazánk kőolajtermelésének. A vil- lamosenergia-termelésben ez a köztársaság a legfejlettebb kapitalista országok színvonalán áll. A köztársaság főbb mezőgazdasági terményei: a gyapot, citrom, narancs, földimogyoró, de jelentős a zöldség és gyümölcstermelés is. Az új szovjet ötéves terv a mezőgazdaság és az ipar további nagyarányú fejlesztését, valamint a lakosság reáljövedelmének 30 százalékos növelését irányozta elő. Válasz olvasónk kérdésére A három toronyház és az Alközpont Levelet kaptunk dr. Varga László a tanárképző főiskola adjunktusától, melyben így ír: „Városunk sok más lakójával együtt állandóan figyelemmel kísérem az Északi Alközpont építését. Ügy érzem feltétlenül írnom kell, hogy néhány jobb megoldást javasoljak az egyébként elismerést érdemlő tervezésben. Már alakul a modern vonalú áruház, amely mellett állítólag három toronyház épül. A tízszintes épületek alapját már ki is tűzték és megkezdték a munkát. Véleményem szerint az alközpont eddig helyesen bontakozó képét rontaná, ha nem hagynák érvényesülni az áruházat. Ügy tűnik, az áruház kirakatait takarni fogja a három lakóépület, s emiatt kérdezem, felülvizsgálható-e még az alközpontnak ez a része, és nem lehetne-e a toronyházakat a Vasvári Pál utcára tenni ?” Olvasónk levelével Pataki Jánoshoz, a Nyíregyházi Az volt csak az igazi gyönyörűség nekünk, mezítlábas gyerekeknek, a birkanyírás. Amikor félig megpukkadva földhöz vertük magunkat, őrjöngve hemperegtünk a puha fűben a harsogó kacagástól. A birkanyírás mindig úgy kezdődött, hogy az ártatlan birkákat bekergették egy dorongfákkal hézagosán Bekerített marhaakolba. Itt indult meg először a bizalmatlanság, a millió birka ugyanis a becsapódó ajtóra ijedten fordult vissza és balsejtelemtől kínozva elkezdett valamennyi bé- getni, óbégatni. Már ekkor a hasunkat fogtuk. Hát még ezután: Seregi bácsi, a juhász, mint valami hős torreádor bedobbant közéjük, elkapta a legközelebbi szarvát, amelyik az ijedtségtől ónossá vált. Az öreg Seregi kikézbesítette nyomban a nyirómester- nek, aki összekötözte a birka négy lábát és keze alatt máris csattogott a nagy olló, villámgyorsan ketyegett a birka farka. A megnyírt birka olyan lett, mint a kopasztott egér. Tarisznya nagyságú fejét csak hitvány gólyanyak pántolta gyatra testéhez, a lenyírt gyapjú pedig ott feküdt a tiszta lepedőn. A nyírómester visszakézbesítette Seregi bácsinak, aki behajitotta, de kegyetlen lendülettel a többi közé. Most kezdődött nekünk, gyerekeknek az igazi majális. Ahogy a csúffá tett, ösztö- vér fehér birkát nagy lófejével — amiről a gyapjút nem lehetett lenyírni — visszavetette Seregi bácsi a többi közé, mintha mennykő csapott volna közéjük, mindnek megroggyant a hátsó fele. Némelyik birka szeméből azt olvastuk ki, hogy azt hiszi, az öreg Seregi elevenen nyúzta le szenvedő társáról a bőrt. Némelyik kísértetnek nézte a megnyírt birkát, de olyan egy se akadt, amelyik nem vesztette volna el a fejét. Egyszeresük a megnyirt birka szívből jövőt, zokogót bégetett és elindult a bekerített karámban a szörnyül- ködők felé. Hát csak ez kellett! A véres mészárostól sem ijedtek volna meg eny- nyire. Megindultak dübörögve, mint a lavina. Egymás hátára ugráltak és valósággal bőgve, ordítozva menekültek. A kopasz elképedve nézte őket. Nem értette az egészet, ö csak megbújni szeretett volna köztük, ezért mekegve szaladt utánuk. De ahogy látta a szörnyű veszedelmet, ő maga is megveszett és ott, ahol a legsűrűbben tolongtak, eszét vesztve nyargalt beléjük. Mi gyerekek ekkor már csak félig voltunk észnél. Nincs az a vidám színpad, amely úgy megnevetette volna közönségét, mint a birkanyírás minket, méghozzá — ingyen. Azóta ha a zöld legelőn girhesre kopasztott hófelier birkanyájat látok, mindig mosolyra húzom a számat, mert az a régi birkanyírás és vidám gyermekkorom jut az eszembe. Dénes Géza Városi Tanács VB építési és közlekedési osztálya vezetőjéhez fordultunk. — A jó szándékú levélíró nem ismeri még az Északi Alközpont építésének terveit. Az I/A ütemben — amelyet most valósítunk meg, és jövőre fejeződik be, már kialakul az alközpontnak a Vasvári Pál utcától a Sóstói utcáig terjedő része. Ebben szerepel a három toronyház is, amelynek építését a napokban kezdték meg. Ezek építészetileg és esztétikailag is indokoltan kerülnek oda, és beletartoznak a kialakuló városképbe. Ügy állnak ott, mint három szép felkiáltójel, és az áruházat sem fogják — csak egészen kis részben — eltakarni. — Nemcsak indokolatlan azonban az olvasó javaslata, hanem megoldhatatlan is már; Az építést megkezdték, és a népgazdaságnak — ha átterveztetnénk egy másik helyre a toronyházakat — óriási összegű többletköltségbe kerülne. — Ha már az Északi Alközpont kialakításánál tartunk: másfél év van még a villamosközlekedés megszüntetéséig, s addigra más módon — autóbuszokkal — meg kell oldani ennek a több ezer lakosú városrésznek a közlekedését Is. — A Széna tér és a Sóstói út között már folyik az útépítés, az út egy szakaszán az egyik pálya már el is készült. Itt később kétpályás, korszerű úttestet fogunk kiépíteni, mindegyiknek hét méter lesz a szélessége. Középen hatméteres zöld sáv húzódik majd. Kívánatos lenne azonban, hogy a Sóstói úttól a Marx térig a közeljövőben meg tudnánk nyitni az utat, mert másfél év múlva az autóbuszforgalomnak a három főközlekedési út, — a tokaji, a kó- taji és a záhonyi — között is meg kell indulnia. (kun) i Megjegyzések: Miért gázoltál? A jármű megbillent, motorja furcsán felhördült, nekiütközött a villanyoszlopnak és egy udvaron kötött ki. Ez Nyírpazonyban történt április 24-én. Az újságolvasók szeme szinte már kereste a bír után a megszokott megállapítást. Meg is találta: „A jármú vezetője ittas állapotban vezette gépét”. Találkozhatunk ilyen megállapításokkal is: „A jármű a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedett”. Az ilyen balesetek legtöbbször emberéletet is követelnek. A hír bekerül az újságba, a hírrovatba apró betűkkel. Kedden elolvassák, csütörtökön elfelejtik, szombaton talán a következő jármű vezetője ül gépére, jót húz a demizsonból, vagy gyorsan vezet, a jármű megbillen... Meddig? Meddig folytatódik ez a haláitánc a közlekedésben? Az emberek mennek dolguk után, munkába, vagy onnan haza, barátaik meglátogatására, vagy pihenni, szórakozni, mulatni — és eszük ágában sincs, hogy többé ne érjenek haza, mert valami nekivadult sebességlovag, vagy ittas vezető felborítja, mesebesíti, megöli őket, szeretteiket. Néha kancsal „érveket” hallani a nyaktörő közlekedés mellett. Akad, aki azt magyarázgat- ja, hogy ez „vele jár a korral”, hogy a „technika világában” ez természetes. Ez a magyarázat semmit se magyaráz meg, s főleg senkinek sem adja vissza elvesztett egészségét, vágy életét. Másrészt egyáltalán nem igaz az, hogy a sebesség szükségszerű kísérője a pusztulás. Viszont igaz az, hogy a felelőtlenséget, a felesleges bravúrokat és az ostoba imponálni akarást majdnem mindig szerencsétlenségek kísérik. Mert nem a technikával, a sebesség lehetőségével, a vendéglátóiparral van bajunk, hanem az emberi felelőtlenséggel, könnyelműséggel. Megálljt kell végre kiáltani a 100—120 kilométer megszállotjainak, a csak egy pohár szeszes italt szájához emelő gépkocsivezetőknek. A saját érdekében és mindenki érdekében. Orosz Szilárd D mi „Váci utcánk“ Három hete zárták le építkezés miatt Nyíregyházán a Zrínyi Ilona utcát. Kedvező alkalom ez egy szerény javaslat megtételere: kívánatos Volna, ha a járműforgalom számára a jövőben egyáltalán nem nyitnák meg az utcát. Ez a terület a megyeszékhely egyik legforgalmasabb városrésze. Hivatalok, boltok, szolgáltató egységek találhatók itt, melyekben naponta ezrek fordulnak meg. Ugyanakkor gyalogosan ezen az utcán közelíthető meg leghamarabb a belváros centruma, a Kossuth tér. És itt halad *— még bizonytalan ideig — a villamos, a kisvasút. Szű- kebb, keskenyebb úttestet pedig keresve sem találunk Nyíregyháza központjában. Tábla tiltotta eddig is itt az átmenőforgalmat de, mindnyájan tapasztalhattuk, milyen furfangosan játszották ki ezt a tilalmat az autó- és a motorvezetők. (Megállást imitáltak, mintha dolguk lenne, aztán továbbhajtottak.) Ilyen keskeny utcán különben sem ésszerű módot adni a parkírozásra, ugyanakkor alig kétszáz méter hosszú az egész utca: mindkét végén tér van, ahol kényelmesen el lehet helyezni a járműveket. Egy szó, mint száz: ha Pesten sétáló utcává minősítették a Váci utcát, miért ne tehetnénk ugyanezt Nyíregyha zán a Zrínyi Ilona utcával. Talán még a balesetveszély is kisebb lenne ezáltal. Angyal Sándor Birkartyírás
