Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-21 / 119. szám
Lázas készülődés előzi meg a vasárnap Tiszalökön sorra kerülő „Tisza-parti daloló napot.” Szépítik! a népparkot, székeket állítanak a szabadtéri színpad elé, a járás községeiben pedig utolsó próbáikat tartják a szereplés előtt az énekkarok, tánccsoportok. Már Nyíregyházáról és Nyírbátorból is megérkezett a levél és a műsor a vendégkórusoktól. Készen áll a forgatókönyv is. Az első ízben megrendezésre kerülő dalostalálkozót a járási művelődési házban rendezik, melyen énekkarok és tánccsoportok szerepelnek. Később szeretnék hagyományossá tenni a találkozót. Délelőtt 9 órától a nyíregyházi honvéd fúvószenekar térzenével szórakoztatja a közönséget, majd Novák Gyula, a járási tanács vb. elnökhelyettese nyitja meg a nap eseménysorozatát. A résztvevők között szerepel a József Attila Megyei Művelődési Ház kamarakórusa, a nyírbátori fmsz énekkara, a járás néhány úttörő énekkara, tiszavasvári művelődés ház kamarakórusa, a tisza- dadai parasztkórus a tisza- löki gimnázium ének- és zenekara. Három tánccsoport (tiszalöki gimn., tiszavasvári MTH, tiszalöki Kossuth Tsz) és két zenekar (Tiszadob Reje-tanyai tánczenekar és a tiszavasvári önkéntes tűzoltók fúvószenekara) szerepel még a műsorban. Közel 500 résztvevőre számítanak a rendezők. Szabó Alfréd Tiszalök Tüzet oltottak a gyerekek A közelmúltban ismeretlen okból tűz keletkezett a tiszanagyfalui fűrésztelepen. Muri Tibor VII. osztályos tanuló néhány társával az iskolából hazatérőén észrevette, hogy meggyulladt a fűrészpor. Gyorsan cselekedtek, eloltották a veszélyesen terjedő és bizonyára nagy kárt, okozó tüzet. Ezzel a cselekedetükkel több ezer forintos kártól mentették meg a termelőszövetkezetet. Bodnár Miklós vb-titkár Figyelmetlenség? Kedden este sem a Dominó presszóban, sem a Szabolcs étteremben egyetlen pohár hideg italt nem tudtak felszolgálni. Hogy a dugaszolt, — meglehetősen drága bort — melegen adják a vendégeknek, az sem helyes, de megértjük. Előre nem teszik be a hűtőszekrénybe. De azt már nem lehet megérteni, hogy a felszolgált szódavíz is ihatatlanul meleg legyen. Hol vannak az úgynevezett hűtőgépek? <F. P.) Öregek köszöntése Ombolyon és Szakolyban Zrínyisek a Comédie Francaise előadásán A napokban nem mindennapi kirándulás résztvevői lehettünk. Már egész évben egy osztálykirándulás foglalkoztatott bennünket. A k'érdés csak éz volt: hova menjünk? Erre az újságok adtak választ, azzal a rövid kis cikkel, amelyben közölték, hogy a Comédie Francaise 1966 május 16—17—18- án Budapesten szerepel. Izgatottak voltunk, s jogosan. Vajon meg fogjuk-e érteni a darabot? Elegendő-e a mi tudásunk ahhoz, hogy élvezni tudjuk az előadást? Igaz már 3 éve, heti 6 órában tanuljuk ezt a nyelvet, de.-még .így .. . közvetlenül nem volt alkalmunk hallani a francia beszédetKétségeink az előadás megkezdése után hamarosan eloszlottak. Nem volt hiábavaló a münkánk. Ugyanis mi készültünk is az előadásra. Francia levelezőtársainktól megkaptuk a darab francia példányát, amit tanárunk, Molnár György segítségével feldolgoztunk. A színészek szép kiejtése, jó játéka is hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak néztük, de értettük is az előadást: Mintegy 15 pere g tartó vastaps után legördült a függöny, sötétség borult a nézőtérre. Ezzel azonban a mi élményünk még nem záródott le. Beszélgettünk a darab főszereplőjével Jean Marchat- val és a francia nagykövettel, Raymond Gastambide- dal is. Francia újságírókkal is találkoztunk, akik érdeklődtek, hogy honnan jöttünk, [S emljt^St tesznek majd f6-r 'lünk, a 'francia' lapökbáh. ‘( Most, hogy visszagondolok a színházlátogatásra, kicsit büszke vagyok. Azt hiszem, nem kis dolog, hogy egy szabolcsi gimnázium tanulói részt vehettek a világ egyik leghíresebb színházának az előadásán. Filetóth Anna Zrínyi Ilona gimnázium III. d. oszt. Vasárnap délután 3 órakor a község párt, tanács, és tömegszervezetek vezetői jöttek össze, a községben élő öregek köszöntésére. Az iskola helyiségébe 64 idős ember jött el, hogy közösen ünnepeljenek ^ a község vezetőivel. A nőtanács a lakásukon kereste meg őket, hogy személyesen meghívják a vendéglátásra. A párt, tanács os tömegszervezetek vezetői, valamint az úttörők verssel, virággal köszöntötték a község öregjeit. Ligetfalvi Mihály vb-titkár Ömböly A B-üjtos több ezer lakója ivóvíz nélkül maradt. A környék egyébként is kevés kútja működik ugyan, de a KÖJÁL mindegyikre kitette a táblát: „Nem ivóvíz”. A bujtosiak most messziről hordják az ivóvizet. Sokan a Vöröshadsereg útjára, a Lenin térre járnak vízért. A távolság: fél kilométer, vagy annál is több. Bennsőséges ünnepség színhelye volt május 17-én a szakolyi szociális otthon. A gondozottak a hozzátartozók találkozóját rendezték meg. Az úttörők köszöntötték a gondozottakat, s hozzátartozóikat. Látták a vendégek, hogy a munkában elfáradt, megrokkant öregek gyönyörű környezetben töltik, pihenik ki az élet fáradalmait. Tamás Miklós Szakoly közismert, hogy a Buj- tos talaja miatt gyakran valóban ihatatlanná, egészségtelenné válik a víz ezekben a kutakban, de a megoldás talán mégsem a tiltó tábla elhelyezése? M. .1 A Soltész Mihály utca lakói nevében A család öröme „Lehel” hűtőszekrény 120 literes 5200,— Ft „Saratov” hűtőszekrény 85 literes 5Ö00,— Ft „Igíó” hűtőszekrény 40 literes 2700,— Ft A „Lehel” és „Saratov” típus OTP hitellevélre is. fíLLRffl! HRUHflZ Válasz a Büfé zárra című írásra A Kelet-Magyarország f. hő 14-i számának „Fórum” rovatában megjelent Büfé bezárva című írásra az alábbi választ adjuk: A nyíregyházi Kossuth Lajos szakközépiskolában működő büfénk ténylegesen zárva volt egy ideig, a bolti dolgozó betegsége miatt. A büfé megnyitására már előzőleg — a cikk megjelenése előtt — tettünk inÉrdemes gyógynövényt gyűjteni! korlátlan mennyiségben Átveszik A FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZETEK! Nyersen/kg: Szárazon/kg: Bodzavirág 2,— Ft 12,— Ft Kőhársvirág 5,— Ft 20,— Ft Ezüsthársvirág 4,— Ft 14,— Ft Ökörfarkkóróvirág 7,— Ft 49,— Ft Csípett papsai tlevél (kerekmályva) 2,10 Ft 10,50 Ft Gyermekláncfű levél 1,— Ft 6,— Ft Fehér mályvagyökér 2,— Ft — Fekete nadálytőgyökér 1,20 Ft 4,80 Ft Kőrisbogár 12,— Ft 42,— Ft BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁST A FÖLDMÜVESSZÖ- VETKEZET GYOGYNÖVÉNYFELVÁSARLÓJATÓL tézkedést, s így a cikk megjelenése napján, azaz 14-én reggel már üzemelt. Az áruellátást a büfé jellegének megfelelően — a lehetőséghez mérten — javítjuk, azonban szeszes italt a jövőben sem tudunk a büfében árusítani, az iskola jellege miatt. Szabolcs-Szatmár megyei Élelmiszer Kisker. Váll. NAGY ÁRUHÁZ! NAGY VÁLASZTÉKI KÉRJEN! TV: ben látjuk Érdekes, változatos szórakozást ígér a jövő hétre a televízió műsora. Igazi nyári programot állítottak ösz- sze a műsor szerkesztői, hogy megőrizzék sok milliós nézőtáborukat abban az évszakban is, amikor a szoba kicsinek bizonyul. Ma már a tv-nézők többsége túljutott azon, hogy mindent megnéz; vannak közelebb álló témák, műsorok. Időszerű pályaválasztási tanácsadás részvevői lehetnek az érdeklődők a kedd esti adásnál. A szép otthon kedvelőinek szól Az otthon művészete című népszerű sorozat. Méltán tart számot érdeklődésre az Üvöltő szelek című kedden este vetítésre kerülő angol film, mely Emily Bronte regénye alapján készült. A világirodalom egyik legszebb szerelmes témájú regényének romantikus történetének feldolgozásánál az angol televízió a szerteágazó, romantikus cselekmény sűrítését tartotta elsősorban feladatának. Filmekkel jól ellátja nézőit a tv; csütörtökön a Róma rejtelmei című olasz riportfilm, Zavattininek, a neorealizmus egyik legkiválóbb képviselőjének alkotása viszi el a nézőt a cinema vérité eszközeivel Rómába. Pénteken délelőtt a szabadnaposok és a háziasszonyok örömére A szerelem évei című bolgár film kerül bemutatásra. Szombaton pedig kicsik és nagyok kedvelt krimije, Angyal kalandjai szolgáltatják a mindig jól végződő, mégis izgalmas csemegéjét. Az Angyal-sorozat új filmjének címe: A mesterdetektív. Színházi közvetítést nem fedeztünk fel a jövő hét műsorában, annál több vegyes témájú szórakoztató adást. Szerdán este divatbemutatót láthatunk, mégpedig különleges helyről, a Fővárosi Nagycirkusz porondjáról, ahol a debreceni, a Soproni Ruhagyár és négy budapesti kisipari ruházati szövetkezet fog megküzdeni az év legszebb karton-. selyem-, alkalmi- és fürdőruhadijáért. A divatvetélkedő érdekessége, hogy nemcsak a szakzsüri, hanem a nézőközönség is szavazhat a legszebb cím odaítélésénél. A zene kedvelői sem maradnak élmények nélkül, kedden, igaz késő este, tíz óra után a nemzetközi modern jazz- fesztivál műsorát láthatják és hallhatják Bécsből. Vasárnap este pedig a Stúdió UNO, az olasz tv nyilvános könnyűzenei műsorát veszi át a Magyar Televízió. A két város egy folyó partján II. adására szombaton esté 7-kor kerül sor, a magyar és a jugoszláv tv közös szórakoztató műsora szintén jó kikapcsolódást ígér. A Könyvsátor című műsorral köszönti a tv a könyvnapot, kiváló művészek közreműködésével. Természetesen bemutatja nézőinek a tv a Budapesti Nemzetközi Vásárt is, sok érdekességgel, zenével. Szurkolói lehetünk vasárnap délután a Vasas— FTC meccsnek. Reméljük még gólokat is láthatunk. <P> Az elmúlt héten nem unatkozhattak1 a televíziónézők. A műsorszerkesztők nemcsak változatos, hanem mindenki számára érdekes programot állítottak össze. Kár, hogy a túlzsúfoltság miatt néhány érdekes és tanulságos — a Beáta című lengyel, az Üresjárat című szovjet és a Bolondos história című csehszlovák — filmet a kevesebbek számára megtekinthető délelőtti műsorokba ültették át. Az esti műsorok ennek ellenére sem okozhattak hiányérzetet a nézőknek. A szombati műsor kiemelkedő számai voltak; A Kon-Tiki hajósa című riportfilm, és a Légy ügyes a szerelemben című zenés vígjáték. A norvég Thor Heyerdahl és öt társának balsafa-tutajon megtett, több mint három hónapos csendes-óceáni útjáról készült riportfilm izgalmas élményt jelentett. Az emlékezetes úton résztvevő dr. Bengt Danielsson tudóssal Vitrai Tamás folytatott érdekes beszélgetést a csendes-óceáni szigetvilágnak még civilizálatlan, de békés életéről. Danielsson azóta is a szigetvilág lakója, ott él lányával együtt s életét a tudományos kutatásnak szentelte. A kritikusok „Észrevettük...” című műsora nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Három, különböző rendeltetéssel megjelenő képeslap — a Nők lapja, a Tükör és az Ország-világ — összehasonlítása már egymagában sem volt szerencsés témaválasztás. Der- si Tamás, Gyurkó László és Sükösd Mihály húszperces kötetlen beszélgetése nem sokat adott a nézőknek. A Tükör dicsérete a másik kettővel szemben túlzott volt, hiszen ha „állásfoff.a- lásról” van szó, ez esetben éppen a Nők lapját nem érheti bírálat. Kellemes szórakozást jelentett a nézőknek Marivaux: Légy ügyes a szerelemben című zenés vígjátéka. (Fényes Szabolcs zenéjével). A darab kedves, nevettető jeleneteit jól játszották a szereplők. Különösen kitünk a két főszereplő, — Ruttkai Éva és Szokolay Ottó. A kor szokásait és divatját hűen kifejező díszletek és jelmezek Drégely László, illetve Horányi Mária munkáját dicséri. A nézők vasárnapi szórakozását is biztosította a televízió. Változatos volt a III. Miskolci Filmfesztiválon bemutatott ver3enyfilmekböl készült összeállítás, de talán egy kissé túlzott is volt egymás után öt film bemutatása. Az Intervízió adásába is bekerült Majális című műsor még azok számára is kellemes élményt nyújtott, akik a szilveszteri műsorban már egyszer látták Az Angyal-sorozat „Boldog öngyilkosa” viszont csak azoknak tetszhetett, akik a már jól bevált sablon szerint sem tudták megfejteni a gyilkos kilétét. Minden várakozást felülmúlt a Veszprémi Petőfi Színházból kedden este közvetített Madách Imre: Mózes című drámai költeményének kétrészes színházi bemutatója. A félreis- mertség hosszú évtizedei után felfedezett darab a mai kor emberének is tanulsággal szolgál. A darab — a sok színváltozás ellenére is — gördülékeny volt, a rendezés ügyesen oldotta meg a jelenetek közötti idő és térbeli eltolódásokat. A szerdán bemutatásra került, Egon Erwin Kisek írásaiból készült, szatirikus, irodalmi összeállítás új színfoltot jelentett a televízióban. Egy nagy riporter arcképét rajzolta meg ez a műsor, aki sokszor fanyar humorral mutatta be az imperializmus rémtétteit, ugyanakkor mély együttérzését a jobb életért harcoló tömegekkel. A televíziójátékban Száraz György szinte a szereplők egész hadseregét vonultatja fel, mégis — a sok jelenet ellenére is — egységes a mű. A száguldó riportert alakító Rá- tonyi Róbertben ebben az összeállításban sikerült megismerni a nézőnek a kiváló színész komoly oldalát is. A mindig nevető Rátonyi ezúttal is remekelt; kitűnően játszotta a rettenthetetlen forradalmárt. Tóth Árpád A * TV -ben láttuk