Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-20 / 118. szám
Napló A Természettudományi Közlöny májusi száma A Természettudományi Közlöny májusi számában a világ érdeklődésének középpontjába került évezredes múltú ország, Vietnam „az égő rizsmagtár” természeti kincsekben gazdag földjéről, népének gazdag kultúrájáról, szokásairól, harcáról olvashatunk színes tájékoztaíást. Érdekes cikk foglalkozik a gépek taníthatóságának kérdésével, az élet változékonyságának lehetőségeivel és a tenger mikroszkopikus állatvilágának óriásaival. Napjaink nagy jelentőségű kérdése a falufejlesztés és majortelepítés körül kibontakozott vitát és gyermekegészségügyünk egyik legsúlyosabb problémáját, a koraszülés—koraszületést ismerteti sok egyéb érdekes cikk mellett még a folyóirat e havi száma. Békevasárnapot rendez május 22-én a gáyai Kossuth telep tanyai Hazafias Népfrontbizottsága. Délelőtt békenagygyűlés, délután sport és kultúrműsor lesz. Vasúti rekonstrukción dolgoznak a szabolcsi középiskolás fiúk a nyári ifjúsági építőtáborokban. Badacsonytomajban 210 szabolcsi diák vesz részt a rekonstrukciós munkában. Uj fcnyképcszműterem nyílt csütörtökön Tiszalökön. A korszerű berendezéssel felszerelt létesítmény a Nyíregyházi Fényképész Ktsz 14. műterme. Mozgóárusokkal hét iskola tanulóit látja el folyamatosan friss cukrásztermékekkel a nyíregyházi Vendéglátóipari Vállalat. Hangversenyt rendez május 22-én délután 5 órakor a József Attila Művelődési Házban a Nyíregyházi Zeneiskola, amelyen a kamarazene csoportjainak növendékei adnak műsort. Véget értek az írásbeli érettségi vizsgák megyénk gimnáziumaiban, szakközép- iskoláiban és technikumaiban. Az utolsó idegennyelvi dolgozatok elkészítése után szerdán több mint 2400 diák kezdte meg a szorgalmi időt. Tojással töltötték fel a nyíregyházi Almatároló hűtőtereit, ahonnan az 1965— 1966-os szezonban 11 európai államba 1062 vagon almát szállítottak. Az utolsó háromszáz mázsás szállítmányt a napokban küldték el Csehszlovákiába. Bronz diplomával tért haza Salgótarjánból a nyíregyházi Mester együttes a II. Országos Jazz- és Tánczenei Fesztiválról, ahol a jazzka- tegóriában versenyeztek — kiválóan. A Mü. M. 110. számú Iparitanuló Intézet zenekara ugyanitt oklevelet kapott. Olvasóinkhoz! Közöljük, hogy lapunk május 22-i, vasárnapi számában teljes terjedelemben közöljük a MÁV megyénket közvetlenül érintő vasárnap hajnalban életbe lépő új menetrendjét. Tűzoltóverseny. Május 22- én 9 órától a demecseri sportpályán rendezik meg a nyíregyházi járás önkéntes tűzoltóinak versenyét. A vetélkedőre 88 raj jelentette be részvételi szándékát. A Tiszavasvári Alkaloidában Norvégiáról, Svédországról, Finnországról tart színes fotókkal illusztrált élménybeszámolót ma pénteken fél négykor dr. Vasvári Artur a TIT földrajzi választmányának tagja. Az előadást 17 órától a tiszalö- ki járási művelődési házban megismétlik. Bálnavadászat a Rajnán A nyugatnémet duisburgi állatkert igazgatója, a folyami flottilla és a rendőrség rohamcsónakokon száguldozik a Rajna vizén és egy fehér bálnát hajku- rász. Uszályhajósok telefonáltak szerdán délelőtt a hatósági szerveknek, hogy „hatalmas fehér szörnyeteget” A Magyar Szocialista Munkáspárt Bzabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.: 16—70. 16—71, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai János pillantottak meg az iparváros zavaros folyamszakaszán. A bálna egyre csak délnek tartott, amikor azonban a hőmérő higanyszála elérte a délutáni 30 fokot, a sarkvidéki emlős megérezte, hogy valami nincs rendben és megfordulva, megint északnak vette útját. A bárkák, csónakok, motoroshajók tucatjai vették üldözőbe. Sötétedéskor biztonsági okokból véget vetettek a bálnavadászatnak. A duisburgi állatkert még nem adta fel a reményt, hogy megszerzi akváriumba a ritka vendéget, a hajsza folytatódik. (MTI) Kemencétől a boltig — kéz érintése nélkül Újdonságok a sütőiparban Naponta nyolc-tiz vagon kenyeret sütnek a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat üzemeiben, amelyekből mintegy négyszáz boltegy- séget látnak el kenyérrel. Ugyanitt naponta 25 fajta termékből 120 ezer darabot sütnek a város, és a környező járások községeinek ellátására. A sütemények között újakat is találunk; a kereslet nő: az első negyedévben négymillió darabbal többet értékesítettek, mint a múlt év hasonló időszakában. Az elmúlt évben adtunk hírt az óriáskiflikről, a bar- heszról, paprikáskifliről. Ezek többségének forgalma alaposan megnőtt, a néhány százról az óriáskifli számát napi négy-ötezerre emelte a vállalat, s ezek rendszeresen elfogynak. A barheszből is két-há- romezret készítenek naponta. A paprikáskifli gyártása eddig nem valósult meg, a kereskedelem nem rendeli egyelőre ezt a viszonylag drágább terméket. Alig egy hónapja ismét új sütőipari termékkel jelentkezett a boltokban a vállalat: félkilós, barna liszből készített — zsurke- nyérhez hasonló — büfékenyeret készítenek. Már az első napokban megszerették a vásárlók, s most naponta már öt mázsát gyártanak belőle. Tovább korszerűsítik a szállítást. Jelenleg húsz gépkocsi és tíz lovaskocsi végzi a szállítást, de már megérkeztek az új, célkarosszériás kenyérszállító gépkocsik rekeszei, s még a terv szerint ez évben a két speciális gépkocsit is megkapják. Ezek üzembe helyezésével megoldják, hogy a kemencétől a boltig emberi kéz érintése nélkül jut el a friss kenyér. A Nyíregyházi Sütőipari Vállalathoz tartozó üzemekben ez évben jelentősebb bővítést nem terveznek, a jövő évben viszont tovább fejlesztik a gépesítést. A megye sütőipari üzemei közül ebben az évben a legnagyobb volumenű beruházást, bővítést a mátészalkai sütőipari üzem kapja: tíz tonna termelésűre növelik a napi kapacitását. (marik) Községi tanács vb társadalmi elnökhelyetteseinek kerekasztai-beszélgetése Nyíregyházán A Tanácsok lapja szerkesztőségének kezdeményezésére a megyei tanács végrehajtó bizottsága kerek'asz- tal-beszélgetésre hívott meg öt járásból hét községi tanács vb. elnökhelyettest csütörtökön Nyíregyházára. A tanácskozás célja volt, hogy a társadalmi elnökhelyettesek kötetlen beszélgetés formájában mondják el négyéves tapasztalataikat, számoljanak be saját tevékenységükről, munkamódszerükről, sikereikről, problémákról, ismertessék véleményüket, javaslataikat. A beszélgetést Gallé Tibor, a Tanácsok lapjának szerkesztője vezette. A tanácskozáson részt vett dr. Fábián Lajos, a megyei tanács vb titkára is. A beszélgetésből kitűnt, hogy a tanácsok társadalmi elnökhelyetteseinek munkája sokkal jelentősebb, mint ahogyan általában a közvélemény ismeri. Nagy számban a legutóbbi választások óta dolgoznak. Számuk jelenleg 417. A tanácsok vezetésében új szint jelent, hogy a társadalmi elnökhelyettesek negyedrésze nő, arányuk sokkal nagyobb, mint a függetlenített vezetőké. Megyénk országosan az elsők között volt, ahol a választások után — néhány kivételtől eltekintve — minden községben két — egy gazdasági, s egy kulturális — társadalmi elnökhelyettes kezdte meg tevékenységét. Az elmúlt évek tapasztalatai azt igazolják, hogy az elgondolás, a kezdeményezés helyes volt. Ezek az emberek — nők, férfiak egyaránt — valóban társadalmi munkában, önzetlenül és igen sokszor mély hivatástudattól áthatva gyakorolják funkcióikat. A legnagyobb elismeréssel lehet munkájukról szólni. Szerepük különösen azért jelentős, mert foglalkozásuknál fogva mindennapos kapcsolatot tartanak a lakossággal, szinte személyesen ismerik örömüket, gondjaikat, problémáikat, s ebből ered hogy a dolgozók szívesen keresik fel őket, nekik mondják el problémáikat, észrevételeiket. Ily módon a tanács és lakosság közötti összekötő szerepét is nagyszerűen betöltik. Á község politikai munka jelentőségének növekedésével szerepük a jövőben tovább és állandóan nó, tevékenységük szélesedik, tartalmában még- jobban elmélyül. Nyílik a bodzavirág! Minden mennyiséget átvesz a földművesszövetkezet. Jó jövedelem! 1 kg nyers áruért 2,— Ft-ot fizetünk! 1964 őszén per indult a nyíregyházi járásbíróságon. Egy anya kereste gyermekének az apját. A bíróság előtt két barátnője — Gy. G. és N. Zs. — úgy vallott, hogy a fiatalkorú anyát — S. K. Gy-t — többször látták együtt szórakozni D. Lászlóval az Annában, és egyszer együtt szálltak be egy gépkocsiba. A bíróság megállapította, hogy S. K. Gy. — miután elvégezte az általános iskolát — hamarosan szórakozóhelyekre kezdett járni, és így született meg gyermeke. Mivel más bizonyíték nem volt, — a két barátnő vallomása alapján úgy döntött, hogy a természetes apa D. László. Az apaság megállapítása után az anya tartásdíjat is követelt D. Lászlótól, s ezt meg is kapta: D. Lászlónak havonta 370 forintot kellett fizetnie 1964 augusztus óta. Mi történik ilyenkor? Egy apró sértődés miatt Gy. G. kikottyantotta, hogy hamisan vallott a bíróságon, s csak azért tette, mert S. K. Gy. kérte rá.'Nagyon megsajnálta ő is, és N. Zs. is az ifjú anyát. Elmondták ezt D. Lászlónak is. Ö igaza tudatában perújítást kért, és a bíróság előtt már N. Zs. is beismer te a hamis tanúzást Ezzel azonban nem intéződött el az ügy, mert a hamis tanúzás súlyos bűncselekmény, amellyel veszélyeztetik a bíróságok működé' sét. Büntető eljárást indítottak a két hamisan 'valló és a felbújtó — S. K. Gy. — ellen is. A nyíregyházi megyei bíróság példásan megbüntette a három fiatal lányt; Gy. G. és N. Zs. három, S. K. Gy. négy hónap szabadság- vesztést kapott, amelyet le is kell tölteniök. Ez: az ítélet jogerős. —ki— á mai \ %r 196€ május 20.» péntek Névnap BERNAT A Nap kel: 4 óra 02 perckor, nyugszik: 19 óra 20 perckor A Hold kel 3 óra 37 perckor, nyugszik: ifi óra 42 perckor. Az elmúlt hetven év átlagos napi közephőmérséklete 16,3 Celsius fok. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, többfelé, elsősorban nyugaton eső, helyenként zivatar. Időnként élénk déli, később a Dunántúlon megerősödő nyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés a Dunántúlon kissé gyengül, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati megyékben 17—22. máshol 22—25 fok között. Kossuth rádió S,20: Ételreceptek. — 8.25. Mezei csokor — 8,30: Kié a too forintos bankjegy? — 8,55: Az emberek között. — 1010: Az óvodások műsora. — 10,30: Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Amelita, Galli-Curci és Emíco Caruso énekel. — 11.00: Iskolarádió. 11.30: Verbunkosok, népdalok. 11,57: Hallgatóink figyelmébe. — 12,15: Operarészletek. — 13.00 Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. — 14,05: Dávid Gyula:. Brácsa verseny. — 14,30: Zsibongó. Műsor napköziseknek, — 15, Ö0: Üzenetek. — 15,40: Fendrik Ferenc karcolata. 15,50: Munkásénekkarok a mikrofon előtt. — 16,10: Üj felvételeinkből. — 16,28: A Kärtner- Strassen túl. — 17,05: ötórai tea. — 18,20: Üj Zenei Üjság. — 18,55: 15 000 kilométer rádióra hangszerelve. — 20.20: Tiszán innen — Dunán túl.. Tizenkét megye vetélkedője. — 22,20: A becsület diadala. Háromfelvoná- sos opera. — 23,53: Könnyűzene Petőfi rádió 14,00: Könnyű fúvősmuzsika. — 14.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,30: Operettrészletek. — 14,50: Majláth Júlia táncdalaiból. — 15,05: Zenei önarckép. — 15.50: Iskolarádió. — 16,05: Hangverseny gyermekeknek. — 16,35: Bélyeggyűjtők ötperce. — i6,40: Könnyűzene. — 17,05: Hangverseny a stúdióban. — 17,40: Lát-, tűk, hallottuk ... — 18,00: Ms»-* I gyár nóta- és népdalest. — 19,W: Hölgyválasz. — 19,45: Ismerd,*terjesztő előadás. — 20,00: Pr;jí- gai Tavasz, 1966. Közvetítés * a Smetana teremből. — A szünetben: kb. 20,40: Marasztalnálak, májusom. Versek. — Kb. 30,55: A hangversenyközvz-ftítés •folytatása. — 21,35: Aktuális műsor. — Kb. 21,45: Tánczen/e. — 22.00: Ami n jövő hét zenei/ műsoraiból kimarad. Televízió 8.05: Iskola-tv. Oroszt nyelv (ált. isk. 5. oszt). Év vé^gi ismétlés. — 8,20: Angol nyelv (közép- isk. H. oszt.) Walter mint. zenetanár (ism.) — 9,05: Élővilág (ált.: is. 5 oszt.) Tavaszi él.ét a. gyümölcsösben. — 9,25: Bolondos história. Magyarul b/eszélő csehszlovák film. — 10,'*5: Telesport (ism.) — 11,00: a képzőművészet története. Gótikus művészet (ism.) — 18,25: Orosz nyelv, (ism.) — 14,30- E’/ővilág (ism.) — 16,45: Angol ny<>lv (ism.) — 37,10: Fizika (köteépisk. IT. oszt.) Rugalmas alakváltozások (ism.) — 18,10: Az Iskola tv postája Műsorkalauz pedagógusoknak. Brotiulavai tv 16,50: A dükklubok műsora. —■ 17,50: Egy kis technika. — 18,20: Autósok, motorosok. — 19,00: Tv-híradő.' — 19,30: Néprajzi műsor. — 20.00: Dokumentumfilm Macedonia ezeréves műemlékeiről. — 2*2,00: Havirov tíz éves. IsmétVési. A nyíregyházi mozik műsora SÍBÉLESVÁSZNŰ BÉR-E MOZI: Május 20-án: Széles változatban! BECSÜLETES SZÉLHÁMOS Magyarul beszélő jugoszláv filmvígjaték. Előadások kezdete; fél *. léi 1. és fél 9 órakor. GORKI,! MOZI; Május 20-án : A KÉTÉLTŰ EMBEB Látványos színes szovjet Him. Előadások kezdete: Elé*! órakor. _ SZÉLES VASZNÜ KERT MOZI: Május 20-án: Széles változatban! \ KŐSZÍVŰ EMBER FIAI I—II. Jókai híres regénye, színes szélesvásznú magyar filmen. (4 órás műsor, dupla helyárral.) Előadás kezdete: este S órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ- DÉSI HÁZ SZÉLES V ASZNŰ MOZIJA: Május 20-án: Széles változatban! MINDEN KEZDET NEHÉZ Magyar film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. Szerencsés esetben 13 p|usz 1 találatta| a tot6 21- játékhetén Ne mulassza el megvásárolni e heti totószelvényeit! 900 ezer forintot nyerhet ...... ..... ..............• Hamis tanúkat ítéltek el