Kelet-Magyarország, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

BÉKÉT A V Á A forradalmi erők szolidaritása A Pravda május elsejének szentelt vezércikkében ír ja: Minél szilárdabb a nem' setközi kommunista és mun­kásmozgalomnak a marxiz­mus—leninizmus. a proletár- internacionalizmus elvein alapuló egysége, annál si­keresebb korunk minden forradalmi erejének előre­törése. Azok a pártok érnék el sikert, amelyeket a marxiz­mus—leninizmus. a proletár elmclcte, a lenini stratégia és taktikai elvek vezérelnek. Ezektől az elvektől akár jobbra, akár balra való elté­rés. a nacionalizmus, a so­vinizmus és a hegemonizmus megnyilvánulásai ártanak a munkásosztály ügyének. A nemzetközi porodon az erőviszonyok — mutat rá a Pravda — mindinkább a szocializmus, a munkásmoz­galom és a nemzeti felszaba­dító mozgalom javára vál­toznak. Ugyanakkor az Im­perialisták számos ponton igyekeznek ellentámadásba átmenni, feladatul tűzik ma­guk elé a szocializmus és a nemzeti felszabadító forra­dalmak további győzelmes előnyomulásának megakadá­lyozását. az elvesztett állá­sok visszaszerzését. A Pravda hangsúlyozza: A Szovjetunió elsőrendű je­lentőséget tulajdonít a föl­dünkön lévő minden forra­dalmi, antiimpcrialista erő frontja megszilárdításának. Kommunista pártunk és a szovjet nép szentül teljesíti internacionalista kötelessé­gét. A kommunista társadal­mat építő Szovjetunió pél­dája történelmi sikerei, csak úgy. mint az egész szo­cialista világközösség sike­rei. bebizonyítva a szocia­lista rendszernek a kapita­lizmussal szembeni alapvető fölényét, forradalmasító ha­tást gyakorol az egész vi­lágra. A IX. pártkongresszus tiszteletére Oz első sikerek tjabb csatlakozások, felajánlások Az idei május elsejei megemlékezéseket még ün­nepélyesebbé teszik azok a vállalások, amelyeket a dol­gozók pártunk közelgő IX. kongresszusára tettek, s amelyek teljesítésén már sikeresen munkálkodnak. A versenyhez elsőként csatlakozott Öntödei Vállalat kisvárdai gyár­egységében már sikere­sen teljesítették a vál­lalás első negyedévére vonatkozó részét. A terv sikeres túlteljesíté­sén felül az elmúlt évihez viszonyítva már majdnem két százalékkal csökkentet­ték a selejtet, s túlteljesítet­ték az egy főre jutó terme­lési értéket is. Az épitkezt- serchez annyira fontos radi­átornál közel ezer négyzet­méter futófelülettel gyártot­tak többet terven felül. A gyáregység üzemré­szei a verseny fokozásá­ra tisztasági versenyt is kezdeményeztek, melynek énekelését május elsejével zárták. Az eredményhirdetéssel egybe­kötött ünnepi nagygyűlést szombaton tartották meg, ahol a gyáregységek verse­nyében, az elmúlt évben el­ért első helyezettnek járó 29 ezer forint jutalmat is megkapták a dolgozók. A Nyirbogdányi Kőolaj­ipari Vállalat is sikeresen túlteljesítette első negyed­éves ten1 ét. A kongresszus tiszteletére tett vállalások még nem fejeződtek be. de eddig már mintegy fél­millió forint értékű ter­ven felüli munkára tet­tek ígéretet a dolgozók. A május elsejei ünnepséget majálissal kötik eíp^be, ahol negyven dolgozó része­sül különböző összegű pénz­jutalomban, s a vállalásukat teljesítő brigádok szocialis­ta c'met: jelvényt és okle­velei kapnak. Szakszervezeti aktivistákat és szocialista brigádokat tüntetett ki az SZMT elnöksége A Szakszervezetek Megyei Tanácsa legutóbbi elnöksé­gi ülésén értékelték a szo­cialista br gádok munkáját, s május elseje alkalmával bronz plaketteket adomá­nyozlak azoknak a brigá­doknak. amelyek már több ízben nyerték el a szocialis­ta címet. £z alkalommal 4:-! szocialista brigád kapta meg a megtisztelő kitüntetést. Szombaton délelőtt újabb kitüntetések átadására ke­rült sor az SZMT' nyíregy­házi. Bethlen utcai székha­zának kistermében. ASZÓI határozata alapján, a leg­jobb szakszervezeti aktívák­nak Kanda Pál, az MSZMP naegyei vb. tagja, az SZMT vezető titkára adta át a ..Szakszervezeti Munkáért” kitüntetéseket. Ez alkalommal a „Szak- szervezeti Munkáért” kitün­tetés arany fokozatát kap­ták: Csordás László, a Sza- bolcs-Szatinár megyei Építő Szerelő Vállalat dolgozója, Losonczí Lajos, a Tiszalöki Járási Tanács dolgozója, Vass Károly vasutas, Palás­ti János, az Apagyi Állami Gazdaság igazgatója. Ajtai Ödön nyugdíjas, tudomá­nyos munkatárs. Gulácsi Antal, szb.-titkár, a Nyír- bogdányi Kőolajipari Válla­lat dolgozója. Ezenkívül öten kapták meg a „Szakszervezeti Mun­káért” kitüntetés ezüst, és tizenegyen a kitüntetés bronz fokozatát. Túlteljesítették első ne­gyedéves tervüket minden vonatkozásban a Nyíregyhá­zi Közúti Üzemi Vállalat dolgozói is. A kongresszus tisztele­tére tett vállalásuk alap­ján ez évben több, mint félmillió forint megta­karítására vállalkoztak. A Tiszavasvári Alka­loida Gyógyszer Vegyésze, i Gyárban is tart a kongresz- szus tiszteletére tett válla­lások első eredményeinek értékelése. Az első sikerek lehetővé teszik, hogy a ko­rábbi 882 ezer forint értékű vállalást a legközelebbi ter- termelési tanácskozáson kie­gészítsék. Rozsnyai Zoltán: Május L A jó munka jegyében Kitüntetések, jutalmak május elseje alkalmából A jól végzett munka je­gyében készültek megyénk dolgozói a munkásosztály nagy ünnepe, május elseje méltó megünneplésére. A legtöbb helyen az e nap tiszteletére rendezett ünnep­ségeken kapták meg jutal­mukat azok, akik az el­múlt éti eredmények alap­ján méltónak bizonyultak az elismerésre. A május elsejei ünnepsé­gek' alkalmával kapta meg a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját a Ti­szavasvári Gépjavító Állo­más, élüzem címet kapott a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács Tervező Irodája, a Nyírségi Állami Erdőgazda­ság, kiváló vállalat lett a Nyíregyházi Tüzelőszer- és Épitőanyagértékesítö Válla­lat, és vezérigazgatói elis­merés átadására került sor a nyíregyházi MÁV állomá­son. Azóta újabb vállalatok, ipart- és mezőgazdasági üzemek, kisipari szövetke­zetek, kereskedelmi szervek kapták meg a jó munkáért kijáró elismerést. Az el­múlt évi eredmények alap­ján a vasútnál élüzem cí­met kapott a záhonyi és a mátészalkai MÁV csomó­pont. Igazgatói elismerésben részesültek: a demecseri, nyírmadai. császárszállási, jánkmajtisi, tiszalöki MÁV állomások, továbbá a nyír­egyházi kisvasúti fűtőház és a nyíregyházi MÁV szer­tár főnökség, valamint a mozgalmi vonatkozásban megyénkhez tartozó tarcali MÁV állomás. Hatodszor nyerte el az élüzem címet az 5-ös számú Megyei Autóközlekedési Vállalat. Ez alkalommal ti­zenhárom brigád kapta meg a szocialista címmel járó jelvényt és oklevelet. Há­rom dolgozó miniszteri ki­tüntetést, ketten pedig mi­niszteri dicséretet kaptak. Öt gépkocsivezetőt az 500 ezer kilométeres vezetés után járó aranykoszorús jel­vénnyel tüntettek ki. Elüzemavato ünnepséget tartottak szombaton a Szat- márvidéki Faipari Vállalat­nál, valamint a Nyírmadai Állami Gazdaságban is. A 3elkereskedelmi Miniszté­rium kiváló vállalata lett a Nyíregyházi Vendéglátó­ipari Vállalat. Pénteken — a május elsejei ünnepség alkalmával — adták at, a Rakaniazi Cipész Szövetke­zetnek az ORKISZ által alapított serleget a kiváló kisipari szövetkezet címet, A ..Nyírség” Ruházati Szö­vetkezet az ORKISZ elis­merő oklevelét kapta az el­múlt évi jó munkájuk ju­talmául. A Mátészalkai Ve­gyes Ktsz csütörtökön kap­ta meg az OKISZ elismerő oklevelét. Az-OKISZ által alapított serleget és a kivá­ló szövetkezet címet kapta a Vencsellői Cipész Ktsz. A megye kiváló szövetkeze­te címet adományozta a KISZOV a Nyíregyházi Ve­gyes Szerelő Ktsz-nek, a Vencsellői Cipész Ktsz-nek és a Tiszalöki Vegyes Ktsz- nek. Megkapta a Miniszterta­nács és a SZOT vándor­zászlóját es az élüzem cí­met a Baromfiipari Orszá­gos Vállalat. A harmadik helyezés alapján ezt a cí­met viselheti a debreceni gyáregység is, melyhez a nyíregyházi és mátészalkai kirendeltség tartozik. A két kirendeltség dolgozói a fel­vásárlásban és az önkölt­ségcsökkentésben értek el kimagasló eredményeket melynek alapján 29 napi nyereségrészesedést kaptak öten k'aptak kiváló dolgozó jelvényt és Bige .András ny ó-egyházi kirendeltségve­zetőnek az élelmiszeripar ki- . váló dolgozója miniszteri kitüntetést adományozták. Az elmúlt évi jó. munká­juk elismeréseképpen kivá­ló Címet kapott a Vásáros­ba mény és Környéke Kör­zeti Földművesszövetkezet. A kitüntetés átadására a pénteken megrendezett ün­nepség alkalmával került sor. Május 1. alkalmával ün­nepség keretében nyújtot­ták át a Tiszántúli Áram­szolgáltatási Vállalat hat' dolgozójának! a kiváló . dol­gozó jelvényt, tizenhét dol­gozójának a kiváló dolgozó oklevelet. Négy szocialista brigád kapta meg a bronz- koszorus kitüntetést, illet­ve oklevelet. A vállalat dol­gozói ez alkalommal huszonötezer forint jutal­mát kaptak. 171 tsz versenyben A IX. pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett munkaversenyhez az elmúl héten megyénk újabb öt­ven termelőszövetkezete csatlakozott. Jelenleg 171 iermelöszövetkezet vesz részt a versenyben. A nyír­bátori járás 19 tsz-e közül 13, a nyíregyházi járás 39 tsz-e közül 34, Nyíregyháza város négy tsz-e közi! 4, a baktalórántházi járás 20 isz-e közül 10, a nagykállói járás 11 tsz-e közül 10, a esengeri járás 22 tsz-e kö- 'zül 10, a fehérgyarmati já­rás 34 tsz-e közül 17. a kis­várdai járás 40 tsz-e közül 25, a vásárosnaményi járás 28 tsz-e közül 18. a tisza­löki járás 22 ,sz-e közül 10, a mátészalkai járás 23 tsz-e közül 2Ű. Vihar Béla: Májusi hajnal Hajnalra, mint csiliáron a láng,, felgyulladtak a gesztenyefánk ágain az ezernyi tüzek; a kinyíló bimbók és rügyek, s ■ mint ünnepi fényből szőtt zenét, hallgatom a fa halk éneket. Bimbók, rügyek, piciny levelek: mindegyike egy-egy üzenet a gyökértől, mely sötétben, lent, hol rögök közt nedv, nyirok kereng, munkál, harcol, hatol lefele, hogy viruljon lombja, levele. A magasba csak a mélyen át, törhet fel az ég felé. az ág. Ez a törvény: úgy nő meg a törass, ha oda, le. a mélységbe törsz Ezt hirdeti e gesztenyefa szívből fel- súttogó szava. Ezt példázzák rügyek és csirák, s körülöttem a bokrok, a fák. midőn itt e korahajnalon, bensőmből a hangjuk hallgatom, s velem együtt az egész világ figyeli az újul ás dalát Mint habos te}, a napsugarak csobognak a kék felleg alatt. Bimbózó ág, piciny levelek, hadd nyíljak ki én is veletek, hogy viruljon bennem is tovább remény, hűség# tavani vfrfc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom