Kelet-Magyarország, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-13 / 86. szám

Vereség, csalódás, kevés gól Jelenté&Bk bajnoki labdarugó-méiközésekrói Három vereség Kézilabda: A vasárnapi bajnoki lab­darúgó-mérkőzések során az NB I-ben a nagy érdeklő­déssel várt FTC—MTK, Bp. Honvéd—O. Dózsa ta­lálkozók egyaránt csalódást okoztak a szurkolóknak. A forduló érdekessége, hogy a DVTK megszerezte első győzelmét, s hogy a Salgó­tarján még eddig nem tu­dott gólt lőni ellenfelei há­lójába. Az NB I B-ben kelle­metlenül érintette a nyír­egyházi szurkolókat, hogy a Spartacus súlyosnak mond­ható vereséget ' szenvedett Debrecenben. Ebben az osz­tályban jelenleg Oroszlány vezet a bajnoki táblázaton, s nem kis meglepetésnek számít, hogy az újonc eg­riek kitűnő szereplés után a harmadik helyen állnak. NB Ill-as csapataink szá­mára sem hozott semmi jót a vasárnap, hiszen mind­három együttesünk veresé­get szenvedett. A megyei I. osztályú baj­nokságban heves küzde­lem után alakultak ki a végeredmények, s mindössze két mérkőzésen esett sok gól. Ölvén százalékos siker a nyitányon Az IVB I eredményei Bp. Honvéd—Ű. Dózsa 0:0, Népstadion. Kapkodó játékot láthattak a. nézők, egyik csapat sem érdemelt győzelmet. Ferencváros—MTK 1 :0 (0.0), Népstadion. A Fe­rencváros csak nehezen tudta legyőzni a jobbára csak védekező MTK-t. A találkozó egyetlen gólja a 39. percben esett Varga fejeséből. Salgótarján—Csepel 0:0. Salgótarján. A hazaiak mindvégig nagy fölényben játszottak, de csatárai nem bírtak a csepeli védők­kel. Győr—Pécs 1:1 (1:0). Győr, góllövő: Győrfi, Da­ka. A döntetlen eredmény igazságosnak mondható. D unaúj város—Ózd 3:2 {1:1). Dunaújváros, góllövő: Mártha, ősi, Czigler, Mártha, Várallyai. A hazai csapat nagyobb arányban is győzhetett volna a helyze­tek alapján. Diósgyőr—Dorog 2:0 (0:0). Diósgyőr, góllövő: Kovács I, Kovács II. A DVTK vé­gig jelentős fölényben ját­szott, s győzelme megérde­melt. NB I NB III-asaink közül leg­súlyosabb vereséget a má­tészalkai együttes szenved­te. Eredményét enyhíti, hogy idegenben, a listave­zető Ormosbánya ellen ját­szott. Nagy meglepetésnek számít, hogy az eddig ki­tűnően szerepelt Kisvárdai Vasas hazai pályán siklott ki, s engedte át ellenfelé­nek a mérkőzés mindkét pontját. S végül az NYVSC újabb kellemetlen meglepe­tést szerzett híveinek. Ha­zai környezetben újabb ve­reséget szenvedett úgy, hogy csatárai íélszezonra való gólhelyzetet hagytak ki. Eredmények: Somsály— Hatvan 3:1, Nyíregyházi VSC—D. Honvéd 0:1, Kis­várdai Vasas—D. Kinizsi 2:3, Miskolci ÉMTE—Ruda- bánya 1:1, Kazincbarcika— Egercsehi 3:1, Ormosbánya —Mátészalka 6:2, Edelény —Miskolci Honved 0:0. NB III 1. Honvéd 5 4 1 Ml 8: 3 9 2. Ferencv. 5 4 — 1 11: 3 8 3. Vasas 5 3 2 _ 9: 5 8 4. Tatabánya 5 3 — 2 7: 3 6 5. U. Dózsa 5 2 2 1 11: 5 fi 6. Győr 5 2 2 1 6: 4 6 7. Pécs 5 1 3 1 5: 4 5 8. Dunaújváros 5 2 1 2 5: 7 5 9. MTK 3 2 1 2 4: 6 5 10. Dorog 3 1 1 3 5: 8 3 11. Csepel 5 1 1 3 3: 3 3 12. DVTK 5 1 — 4 3: 9 2 13. Ózd 5 1 — 4 3:13 2 14. SBTC 3 — 2 3 0: 3 2 Debreceni VSC—Nyíregyházi Spartacus 4:1 (1:1) 1. Ormosbánya 5 4 1 — 18: 3 9 2. Miskolci H. S 3 2 — 10: 2 8 3. Somsályb. S 3 11 9:8 7 4. Kisvárda 3 2 2 18:48 5. Egercsehi 5 3 — 2 5: 5 6 6. Debreceni K, 53— 27:86 7. Debr. EAC 5 2 1 2 10: 6 5 8. Debreceni E. 52123:35 Kudabánya 5 1 3 1 4:4 5 10. Hatvani MÁV 5 2 1 2 8:10 5 K.-harciba 5 1 3 1 4: 5 5 12. Mátészalka 5 2 1 2 7:1« 3 13. Debreceni £L 5 2 — 35:94 14. Edelény 5 — 2 3 3: 8 2 15. M. ÉMTE 5 — 2 3 2: 7 2 1*. Nyíregyháza í — — 5 2:13 — Debrecen, 5000 néző, ve­zette: Fáth. DVSC: Né­meth — Magyar, Cseke, Geller, Sóvágó — Zádpri, Somodi — Tóth III, Tóth I, Vaczlavik, Ráczi. Edző: Komlóssy Imre. Spartacus: Piltsuk — Csürke, Siska, Kaskötő — Gajdos, Aranyi — Divinyi, Kovacsics, Esze- nyi, Papp, Harcsa. Edző: Móré János. 5. perc: Gyors Spartacus támadás végén Csürke a jobbszelre sodródott ki, onnan szépen adott be, melynek nyomán Eszenyi hálóba fejelte a labdát, 0:1. 26. perc: Hazai támadás végén egy belőtt labda Sis­ka előtt megpattant, a ke­zét érte, s a megítélt bün­tetőt Cseke biztosan érté­kesítette, 1:1. 48. perc: Mintegy 25 mé­teres szabadrúgáshoz jutott a DVSC. Cseke jól ívéit szabadrúgása utón a fede­zetlenül hagyott Tóth III. fejjel a jobb felső sarokba csúsztatta a labdát, 2:1. 56. perc: Tóth I. szép labdával szöktette Tóth III-at, aki a késlekedő vé­dők mellett elhúzott, s a kapujából kiinduló Piltsuk mellett a kapu közepébe lőtt, 3:1. 70. perc: Korszerű és gyors DVSC támadás futott a nyíregyházi kapu felé. A Spartacus védői nem tud­tak közbeavatkozni, s a kaputól mintegy 8 méterre lévő Tóth I. a támadás vé­gen biztosan lőhetett a há­lóba, 4:1. 77. perc: Vaczlavik csú­nyán belerúgott Gajdosba, s a játékvezető kiállította a magáról megfeledkező debreceni játékost. A mérkőzés első negyed­órájában meglepetést ígért a találkozó. Ekkor ugyanis lelkesen és ötletesen ját­szott a nyíregyházi együt­tes. Lendületét a váratla­nül kapott, 11-esből esett egyenlítő gól megtörte. Szü­net után pedig a hatalmas lendületet diktáló DVSC két perccel a kezdés után gólt ért el, s ekkor szinte összeroppant a Spartacus. A hazai csapat megérdemel­ten nyerte meg a mérkő­zést. További NB I B-s ered­mények: Kaposvári Honvéd -BVSC t:l, MÁV DAC— Komlói. Bányász 1:1, Orosz­lány—Szeged 2:0. Egyetér­tés—Székesfehérvár 2:1, Eg­ri- Dózsa—Budafok . 2:1. NBlh 1. Oroszlány 5 2 3 — 8:2 7 2. BVSC 5 2 3 - 6:4 7 3. Eger 5 3 1 1 6:5 7 4. G.-MAVAG 5 2 2 1 5:3 6 5. Komló 5 2 2 1 9:6 6 6. Egyetértés 5 2 2 1 6:6 6 7. DVSC 5 2 1 2 9» 5 8. Szombathely 5 1 3 1 8:7 5 9. Kap. Honvéd 5 2 1 2 4:8 5 10. MÁV DAC 6 1 2 2 6:5 4 Székese 5 2 — 3 6:5 4 12. Szeged 5 2 — 3 5:7 4 13. IHVSC 5 — 4 1 4:6 4 14. Szállítók 5 — 4 1 2:6 4 15. Büdafok 5 1 1 3 4:6 3 16. Nyíregyháza 5 1 1 3 4:9 3 NB II-cs mérkőzések Keleti csoport: Kecskemét —Nagybátony 1:0, Jászbe­rény—KISTEXT 2:1, Borso­di Bányász—SZVSE 2:1, D. GÖCS—Gyula 2:1, Szolnoki MÁV—Békéscsaba 1:0, Bp. Spartacus—Cegléd 3:1, Sal­gótarjáni Kohász—Szolnoki MTE 1:0. Nyugati csoport: Autóbusz—Pécsi Bányász 1:0, Győri Dózsa—Pápa 3:0, ZTE—Mosonmagyaróvár 4:2, Várpalota—Budai Sparta­cus 3:2, Vasas Izzó—Z. Dó­zsa 3:2, III. kér.—Kaposvá­ri Kinizsi 2:0, Esztergom— Veszprém 7:0, PVSK—Dom­bóvár 4:1, Székesfehérvári MÁV—Sopron 1:0. A megyei I. osztályú baj­nokságban Rakamaz legyőz­te nagy riválisát, a Nyírbá­tori Dózsát, s a bajnoki táblázat élére került. Érde­kesség, hogy Baktalóránthá- za legyőzte a volt NB III-as Kinizsit, a Nyíregyházi Honvéd pedig megszerezte első győzelmét. Eredmények: NJurmada— Nyíregyházi Dózsa 0:1, Nyír­egyházi Honvéd—Vásáros- namény 7:0, Baktalóránthá- za—Nyíregyházi Kinizsi 1:0, Záhony—Nyíregyházi Spar­tacus XI 6:2, Nyírbogdány— Ibrány 2:0, Rakamaz—Nyír­bátori Dózsa 3:2, Nyírbátori Spartac us—Tiszalök 2:1, Nagyhalász—Fehérgyarmat 4:1, Nagykálló—Balkány 1:0. Megyei I. osztály 1. Rakamaz 5 4 1 — 9: 5 9 2. Nagykálló 4 4 — — 5: 1 8 3. Nyírbátor 3 4 — 1 17: 5 8 4. Nagyhalász 5 3 1 1 20: 8 7 3. Balkány 5 3 — 2 b: 3 6 6. Nyírbogdány 4 3 — 1 3: 4 a 7. Záhony 4 2 1 1 3: 2 5 8-9. B.-háza i 2 1 2 5: 5 5 8-9. Tiszalök 5 2 1 2 4: 4 5 10. Nyh. Kinizsi 5 1 2 2 2: 3 4 11. Nyb. Spart. 5 2 — 3 5:11 4 12. Nyh. Honvéd 4 1 1 2 9: 4 3 13. Nyh. Dózsa 4 1 1 2 3: 3 3 14. Nyírmada 5 1 1 3 3: 7 3 15. F.-gyarmat 5 1 — 4 5: 9 2 16. Ibrány 5 1 — 4 4:14 2 17. V.-namény 5 — — 5 4:22 — 18. Nyh. Sp. II. 4 — 2 2 3:10 2 Vasárnap, a kézilabda NB Il-eg bajnokság nyitá­nyán a Nyíregyházi Kini­zsi női és férficsapata egy­aránt hazai pályán kezdte a bajnoki idényt. A női mérkő­zésen a nyíregyházi csapat csak az első félidőben tu­dott jó teljesítményt nyúj­tani. Szünet utánra a G. Nagy I. nélkül játszó csa­pat teljesen kifulladt. A férfiak találkozóján ennek pont az ellenkezője történt. A nyíregyháziak az első já­tékrészben kissé mérsékel­ten játszottak, s csak a má­sodik félidőre melegedtek igazán bele. BP. VÖRÖS METEOR— NYH. KINIZSI 9:6 (4:5). Not mérkőzés. A Kini­zsi Nyeste — Siska, Ko­csis, Nógrádi, Gulyás, Szá­lai, Novák összeállításban játszott A kéztörést szen­vedett G. Nagy I. irányí­tó játéka és gölkészsége na­gyon hiányzott. A mindvé­gig gyorsabb és a kapu előtt sokkal jobban lövő fővárosi csapat megérde­melten győzött. A hazaiak góljait Siska (3), Szalai (7 méteresből) Kocsis és Nóg­rádi lőtték. NYÍREGYHÁZI kinizsi- miskolci ÉMTE 27:11 (11:5) Férfi mérkőzés, Kinizsi: Oselovszki — Szabó I., Szabó II., Babolcsi, Fekete, Fél­egyházi, Kereső, Marton. Csaik nehezen lendült já­tékba a hazai csapat, s ta­lálkozó első tíz percében eléggé szoros eredményt, s küzdelmes találkozót Ígért a mérkőzés. A félidő végé­re azonban a Kinizsi játé­kosai néhányszor igen ügye­sen széthúzták a miskolciak védőfalát, s ily módon szü­netre hatgólos előnyt sze­reztek. A második félidőben já- téktaa lendült a Kinizsi. Ek­kor a már megszokott öt­letes támadásokat láthat­tuk tőlük, nagy fölénybe kerültek, s fölényük gólok­ban is kifejezésre jutott Bajnoki rajtjuk mindenkép­pen biztató volt. A nyír­egyházi gólok szerzői: Fe­kete (8), Szabó I., Babolcsi (5—5), Szabó II., (4), Félegy­házi (3), Kereső, Marton (1—1). Ökölvívás: A területi ifjúsági bajnokság végeredménye Vasárnap fejeződött be Kisvárdán a háromnapos területi, ifjúsági ökölvívó egyéni bajnokság. A minden szempontból kitűnően meg­rendezett sporteseményen a kisvárdai sportkedvelők an­nak is örülhettek, hogy a Kisvárdai Vasas versenyzői a helyezések mellett két bajnoki címet szereztek. A Nyíregyházi ITSK ökölvívói közül csak egy sportolónak sikerült egy harmadik he­lyezést szerezni. A területi bajnokságon a súlycsopor­tok első két helyezettje jo­got szerzett, hogy részt ve­gyen a közeljövőben, Deb­recenben sorra kerülő or­szágos vidéki ifjúsági baj­nokságon. Eredmények. papirsúly­ban bajnok: Fischer László (ózdi Kohász), 2 Tamási Sándor (Eger), 3. Halász Géza (Gyöngyös). Légsúlyban bajnok: Sán­ta Ferenc (Gyöngyös), 2. Kányási László (D. GÖCS), 3. Grapp Sándor (Özdi Ko­hász). Harmatsúlyban bajnok: Telek László (Misikolci VSC), 2. Princz János (Kis­várdai Vasas), 3. Fodor László (Gyöngyös). Pehelysúlyban bajnok: Csíki Dezső (DVSC), 2. Be- recz József (Miskolci VSC), 3. Zádor László (D. GÖCS). Könnyűsúlyban bajnok: Péter Béla (Kisvárdai Va­sas) 2. Kókai Attila (Hat­van), 3. Szedlár Sándor (Nyíregyházi ITSK). Klsváltósúlyban bajnok: Szaniszló Sándor (Gyön­gyös), 2. Papp Miklós (DVSC), 3. Hoch László (DVSC). Váltósúlyban bajnok: Csótka Imre (Hajdúböször­mény), 2. Horváth Zsolt (DVSC),. 3i Jakab József (Ózdi Kohász). Nagyváltúsúlyban bajnok: Bukó Béla (Gyöngyös), 2. Fiedler Ferenc (Kisvárdai Vasas), 3. Juhasz Ferenc (D. ITSK). Középsúlyban bajnok: Kovács István (Kisvárdai Vasas), 2. Juhász József (Ózdi Kohász), 3. Rácz Ist­ván (Hatvan). Félnehézsúlyban bajnok: Somogyi Barna (D. ITSK), 2. Papp Károly (Miskolci VSC), 3. Bosó Sándor (Hat­van). Nehézsúlyban bajnok: Orvos-Ki&s Sándor (D. ITSK), 2. Rozipál Gábor (Kisvárdai Vasas), 3. Maro­si Géza (Ózdi Kohász), n Keief-Magyarorszáü totó tanácsadója 16. játékhét NB L 1. Vasas—Bp. Honvéd. A két fővárosi csapat találko­zóján mindhárom eredmény előfordulhat. Tipp: x, L 2­2. Tatabánya—Ferencvá­ros. A jól szereplő vidékiek legyőzhetik a zöld-fehére­ket. Tipp: x, 1. 3. Dorog—MTK. Az MTK jó közepes teljesítménynél jobbra aligha lesz kepes, különösen Dorogon. Tipp: 1, x. 4. Ózdi Kohász—Győr. A hazaiaknak nagyon nagy szükségük van a pontra. Tipp: x, 2, 1. NB I. B. 5. Budafok—Debrecen. A debrecenieknek idegenben mindig gyengébben megy a játék. Tipp: 1, x. 6. Nyíregyházi Spartacus Egyetértés. Ha a Spartacus nem győz, nagyon leszakad­hat Tipp: 1, x. 7. Székesfehérvár—Oresr- lány, A vendégeknek na­gyon nehéz dolguk lesz Székesfehérvárott. Tipp: x, 1. NB II, KELETI CSOPORT 8. KISTEXT—Kecskemét. A vendégek lényegesen jobb formában vannak. Tipp: 2, x. 9. Salgótarjáni KSE—Jász­berény. A hazai pálya elő­nye is sokat jelenthet e találkozón. Tipp: 1. NB II, NYUGATI CSOPORT 10. Dombóvár—Budai Spartacus. Az erőviszonyok nagyjából azonosak. Tipp: x, 1, 2. OLASZ I. O. A-CSOPORT 11. Cagliari—Juventus. A hazaiak ellensúlyozhatják a nagyobb játéktudást. Tipp: X, I. 12. Milan—Bologna. Ha­talmas küzdelmet, nyílt mérkőzést ígér e találkozó. Tipp: 1, X, 2. 13. Torino—Róma. A jól szereplő rómaiak már a döntetlennek is örülnének. Tipp: 1, x. 13-t-l-ES PÓTMÉRKÖZÉS 14. Varese—NapolL A vendégek lényegesen több j re képesek. Tipp: x, 2. PÓTMERKÖZÉSEK 15. Sopron—PVSK. A ha­zaiak pontokat szerezhetnek. I Tipp: 1, x. 16. Pápa—III. kér. TTVE. 1 Azonos képességű a két csapat, a hazai környezet dönthet. Tipp: 1. KÜLFÖLDI LABDARÜGO- BAJNOKSÄGOK Olaszország: I. osztály. A csoport: Bologna—Atalantai 3:0, Brescia—Torino 2 :l, Cagliari— Catania Sri, Foggia—Fiorentina 0:0, Internazionale—Spal 2:1 (szombaton játszották), Juventus —Lazio 0:0 Lanerossi—Napoli 2:0, Roma—Milan 1:0, Varese— Sampdoria 1:2. A fülöpsrállási Vörös Csil­lag Termelőszövetkezetben nagyobb mennyiségi alom- és ipari szalma kapható. Érdek­lődni lehet a tsz irodájában. Telefon: Fülöpszállás 2. (114) * 1 2 3 4 5 1. Inter ?« 18 8 2 60:20 44 2. Bologna 28 18 8 6 53:32 38 3. Napoli 28 13 11 4 35:21 37 4. Juventus 28 10 15 3 28:16 35 5. Milan 28 12 9 7 36:27 33 6. Fiorentina 28 11 10 7 31:21 32 7. Róma 28 11 9 8 24:24 SI 8. Lanerossi 28 9 12 7 32:30 30 9. Brescia 28 11 7 10 36:32 29 10. Torino 28 8 10 10 27:28 26 11. Cagliari 28 8 9 11 31:29 25 12. Lazio 28 7 11 10 23:31 25 13. Atalanta 28 8 8 12 22:33 24 14. Spal 28 7 9 12 30:37 23 15. Foggía 28 6 11 11 18:27 23 16. Sampdoria 28 6 7 15 21:44 19 17. Catania 28 4 10 14 19:44 18 18. Varese 28 1 10 1? 21:51 12 Propán-bután gázszolgál­tatási és hibaelhárítási tá­jékoztató: 1. PB palack igénylés az illetékes tanács kér. osztá­lyán történik. 2. A palack tóutalásámak váritató időpontjáról az A FOR Vállalat (Bp. IX. Közraktár u. 30.) tud tá- jékozafcást adni. 3. Az igénylés és a pa­lack kiutalása közti időben történő lakásváltozás beje­lentése ugyancsak az ÁFOR Vállalathoz történik. 4. Bekapcsolt fogyasztók lakásváltozás bejelentése az illetékes cseretelepen törté­nik. . 5. Gázkészülékek garan­ciális és egyéb jellegű hi­babejelentése a Szabolcs megyei kirendeltségen (Nyír. egyháza. Dózsa György u 1. Telefon: 12—35.) törté­íÉk. Sporthírek Véget ért Budapesten a húsvéti, nemzetközi női tornászbajnokság, melyet a szovjet Szurmenjova nyert meg, 2. Harlova (Szovjet­unió, 3 Jánosiné Ducza Anikó (Magyarország). * A magyar vízilabda-válo­gatott megőrizte hétéves veretlenségét. U gyanis a hollandai vízilabdatomán a döntŐ!>en 4:2 arányú győ­zelmet aratott Jugoszlávia ellen, s megszerezte az első helyet. * Öt magyar győzelem szü­letett a Sziklai Sándor ököl­vívó emlékversenyen. A magyar győzelmeket a pe­helysúlyú Deli, a könnyű­súlyú Hajnal, a kisváltósö* lyú Kajdi, a váltósúlyú Gá­li és a félnehézsúlyú Ed öcs szerezték. ftágy Zsolt hmcl kardvilágbajnok Becsben bonyolítottál? le az ifjúsági .kardvívó' világ­bajnokságot. mely magyar szempontból nagyszerű eredményekkel zárult. Nagy Zsolt visszaszerezte világ- bajnoki címét, s rajta kí­vül nagyszerűen szerepelt Gerevich György és Szlávi Géza is. A kardvívás 1966. évi vi­lágbajnoka: Nagy Zsolt (Magyarország), 2. Gos (Len. gyelország), 3. Gerevich György (Magyarország), 4. Szlávi Géza (Magyaror­szág), 5. Komisszarov (Szov­jetunió). 6. Pregowski (Len­gyelország). A Nemzetek Nagydijáért folyó versenyben a Szovjet­unió lett az első Magyaror­szág és Románia előtt 450 000 forint a 13 plusz 1-re 1. Honrtd-Ujp. Dózsa s 2 .DVTK—Dorog j S. Győr—Pécs x 4. Dunaújváros—Ózd 1 5. SBTC—Csepel x C. Egyetértés—Székesfv. 1 7. Eger—Budafok 1 8. Békéscs.—Szóin. MÁV 2 9. Cegléd—Bp. Spartacus 2 10. Budái Sp.—Várpalota 2 11. Foggia—Fiorentina x 12. Lanerossi—Napoli 1 IS. Róma-Milan 1-bt 14. Brescia—Torino 1 *!# 2Ut 1:1 3:2 09» 2:1 2:1 0:1 13 2:3 0:0 2:« 1:0 2.T Tizenhárom találatot hat, pályázó ért el, akik közül ketten a plusz 1 mérkőzés eredményét is eltalálták. Ezek a szerencsések egyen­ként 450 464 forintot nyer­tek. A tizenhárom találato- sok nyereménye 83 120 fo­rint, 12 találat 182, nyere­mény: 1827 forint, 11 talá­lat 2020, nyeremény: 165 forint, 10 találat 13 964, nye­remény: 36 forint. Az CM. 44, ss. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti mun­kahelyekre — burkolóhű::, kőműveseket, fémcső-ál; va - nyozókat, ácsokat, kubiko­sokat és férfi segédmunka sokat Családfenntartóknak napi 15,— Ft, nem család- fenntartóknak napi 10,— Ft különélési díjat fizetünk, amennyiben vidéki lakás­bejelentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre na­ponta nem térnek haza. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést — térítés el­lenében — biztosítunk. — Tanácsi igazolás és munka­ruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest, V. Kossuth Lajos tér 13—15, földszint, (4) Kiadó szobákat keres a Megyei Idegenfor­galmi Hivatal Nyíregyházán fizetővendéglátó szolgála/ részére. Ajánlatokat a Kia dóhivatalba kérünk. (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom