Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-10 / 58. szám

„A mi kél brigádunk...!’' „Uborkaszezon” van az almatárolóban, a MÉK ér­tékesítő raktárában. Tavasz — ritka járatokkal, sok üres ládával, hegyeket al­kotó göngyöleggel. Riskó Jó­zsef kírendeltségvezető iga­zít útba amikor a kocsikí­sérőket keresem. Valahol a raktár mélyén találom őket a belső rakodókkal együtt. A raktár sarkában öltöző- szekrények, asztal, néhány szék. Pihenőhely. Wermesz- szer Zoltán a „Petőfi” szo­cialista brigád vezetője a naplóval foglalatoskodik. A munkában társa is akad, a Kossuth szocialista brigád egyik tagja, Sinka István vele együtt lapozgatja a brigádnaplót. A két brigád megalakulá­sa egy termelési tanácsko­záshoz fűződik. Ahhoz, amelyiken a gépkocsiveze­tők nyerték el a szocialis­ta címet. Az egyik brigád­ba a belső rakodók, a má­sikba a kocsikísérők léptek be. A brigádnaplók általá­ban mindig szűkszavúak. Pár mondat, rövid, tömör fogalmazás. Egy dolog mind a két brigádnaplóban meg­található: a Kossuth és a Petőfi szocialista brigádok között gyümölcsöző, nagy­szerű kapcsolat alakult ki, amióta részt vesznek a szo­cialista munkaversenyben. Ritkó József kirendelt- cégvezető így beszél a két brigádról: — Azóta, hogy megalakult a két brigád, a raktárban minden megváltozott. Ja­vult a munkafegyelem, a kocsik mindig idejében in­dulnak a zöldségesboltok ellátására, alig van kocsiál­lás. Eleinte a két brigád tétlenül nézte egymás küsz­ködését, a nyári szezonban ugyanis 20—25 kocsit kel­lett naponta megrakni és kiüríteni. Aztán egyik nap­ról a másikra megválto­zott a helyzet. A belső ra­kodók segítettek a kocsi­rakomány lerakásánál, a kocsikísérők pedig viszonoz­ták ezt a belső rakodóknak a kocsik megrakásánál. Sze­rintem a leglényegesebb ebben az, hogy nekik jutott eszükbe. A két brigád azóta egymást segítve a lehető legjobb szervezettséggel lát­ja el mindennapi munkáját. A brigádtagok sokat vál­toztak. Néhány évvel ez­előtt a felmondási okok kö­zött legsűrűbben az italo­zás szerepelt. Nem volt rit­ka a munkaközbeni részeg­ség sem. Fél esztendővel a két brigád megalakulása után megváltozott a hely­zet. A Petőfi egyik tagja már válófélben volt a fe­le Igétől az italozás miatt. A brigád közbelépett. Fel­vették maguk közé, vi­gyáztak rá és ma már tel­jesen más ember az illető otthon és itt a munkahelyén is. Kolozs István, a MÉK ér­tékesítési csoportvezetője: — Régen ismerem a két brigádot, gyakori vendég vagyok náluk. Én vezetem a politikai tanfolyamot aho­vá a brigádtagok járnak. Két év alatt alig volt hi­ányzás. Az oktatás után nem egyszer sokáig együtt maradnak, közösen olvassák el az újságot, beszélik meg olvasmányaikat. Egy-egy könyv néha minden ember kezén keresztülmegy, addig vissza sem viszik a könyv­tárba, amíg a brigád zöme el nem olvasta. Karácsony­kor észrevettem, hogy fel­tűnően sokat beszélgetnek egymással a brigádtagok. Láthatóan készültek vala­mire. Később a két bri­gádvezető szólt, hogy segít­sünk nekik abban, hogy ki­mehessenek a berkeszi gyermekotthonba. 18 árva gyereket hívtak meg az ünnepekre, minden brigád- taghoz került vendég, kö­zülük néhányan az egész téli vakációt a vendéglátó családnál töltötték. Most azt tervezik, hogy újra meg­hívják a gyerekeket a nyá­ri szünidőre. Sokszor olvasgatom a két brigádnaplót. Tudomásom szerint a városban a mi két brigádunk volt az első a szocialista brigádok közül akik felajánlották egy napi munkabérüket a hős vietna­mi nép megsegítésére. Sok társada’jni munkát végez­nek. Ök tartják tisztán az almatároló iparvágányait, öltözőt, mosdót, étkező he­lyiséget építettek. Mindez legalább 15—20 ezer forint megtakarítást jelentett a vállalatik. Wermesszert Zoltán, a Pe­tőfi szocialista brigád ve­zetője: — Egy szerencsés véletle­nen múlott, hogy benevez­tünk a versenybe. Ha ak­kor a gépkocsivezetők nem nyerik el a címet, talán mi sem alakítjuk meg a két brigádot. Először csak a versengés vágya fűtött bennünket. Az első fél év után, amikor jelentkeztek az igazi eredmények, ész­revettük, a munkatársak és a vezetők is másképpen néznek ránk. A vállalat egy­re kevesebb kocsiálláspénzt fizetett, gazdaságosabb lett az árumozgatás, a kocsik mindig idejében indultak. Tizennyolcán vagyunk a két brigádban, azt hiszem mindannyian megváltoztunk az eltelt két esztendőben. Faltai János Vita éjfélig, Vencsellő jövőjéről Ü „Nem hagytak dolgozni bennünket46 Hl Miért volt tízmilliós mérleghiány? ü A népfront kezdeményezése több pénzt? Nem szabad arról megfeledkezni, hogy­ha ebben az évben a terme­lőszövetkezet tervében bér- ',-pra 11 mtllip forintot ,'eznek, annak j,eleniös Éjfélig tartott a vita. Az összejövetelt, értekezletet a Hazafias Népfront megyei, járási, községi bizottsága együttesen kezdeményezte. Vencsellő gazdasági helyze­te, a tsz jelene, jövője volt napirenden. Vitaindító elő­adást Vincze József, a já­rási tanács elnöke tartott. Ki hallóit már olyat? A vencsellői Szabadság Termelőszövetkezet az el­múlt év gazdálkodása alap­ján kritikus ponthoz ért. Még az értekezlet megkez­dése előtt termelőszövetke­zeti tagok, növényápolók, kertészek, állattenyésztők erről így fogalmazták vé­leményüket: — Nem azért termett ti­zenhat mázsás átlagburgo­nya, mert mi nem akartuk — megkapálni. Kimentünk a burgonyföldre és csak szá- laztuk a gazt, mert a bri­gádvezetőnk mondta, csak úgy csináljuk, nincs pénz a munkabérre. — Amikor belejöttünk volna a munkába, akkor mondták, hogy hagyjuk ab­ba. A nap még a fejünk fe­lett volt és ki hallott már olyat, hogy amikor sürget a munka, kora délután abba­hagyjuk. De hát nem hagy­tak dolgozni bennünket. — Volt ott más baj is. Mikor trágyázták meg a földet? Van olyan terület, amelyik tíz éve nem látott szerves trágyát. Belerakjuk az egészet a hollandi ágyak­ba és arra is ráfizettünk. — A kertészetre nem fi­zettünk rá. Az már most " is jövedelmez, mert már víijik a salátát, a hagy­mát és a hónapos retek is két héten belül mehet, in­kább arra fizettünk rá, hogy nem volt rend. Ha a vezetők nem tudtak maguk között rendet tartani, ak­kor hogyan tartottak volna rendet a tagok között? Pénz — papíron A termelőszövetkezet tíz­millió forinton felüli mér­leghiánnyal zárta az évet. Az emberek csak úgy mel­lékesen említették a víz­kárt, mert az is volt. De igen őszintén a súlyosabb problémákat: a korrupciót, az elvtelenséget, a gazdasá­gi szakszerűtlenséget, egy­szóval a hibákat boncolgat­ták. Azt sem tagadták, hogy amiért a helyzet idáig fa­jult, bizonyos mértékig ők is hibásak. De mi lesz most? A vi­taindító előadás egyik alapvető gondolatánál hosz- szabban kell időzni. A tsz tervtárgyaló közgyűlés előtt áll és az idei terv nem le­het olyan, mint amilyene­ket az elmúlt években ké­szítettek. A tervezők és akik a tervet elfogadják, maradjanak a realitás ta­laján. Ez látszatra azt je­lenti, kevesebb lesz a pénz. Pedig nem úgy van. A volt vezetőség trükkökkel a közel ezer család népsze­rűségét hajhászva, a kifi­zethető béralapra 15—16 millió forintot tervezett. De végeredményben csak tíz­millió forint körül fizethet­tek, mert a tervezett mö­gött nem volt megtermelt érték. Ide vezethető vissza az, hogy az embereket nem hagyták dolgozni. Ez okoz­ta azt is, hogy a vezetőség megsértve a törvényességet szerződéseket szegett, kiját­szotta a bankot, de minden­kit, akit lehetett, a tsz tag­ságát is. A Is/ gazdái: a (agok! 1966-ra reálisan kell tér vezni. Akik az értekezleten ott voltak, megértették ezt A hosszan tartó vita mégis a körül zajlott, hogy kevés a B kategória által bizto sított lehetőség az, hogy az emberek egy munkaegy­ségre 15 forintot és öt-tíz százalék természetbenit kapjanak. — Adjanak egy kicsivel több pénzt és akkor megy majd a munka, mert itt mindenki dolgÓzni akar. Több pénzt? Ki adja a ..eszét a mérleghiány után a tsz dotációban kapja. De leginkább arról nem szabad megfeledkezni, hogy a több pénz a termelőszövetkezeti tagokon múlik. Ha a terve­zettnél magasabb termésát­lagokat érnek el, ha az el­múlt évek hibáit — kivétel nélkül minden hibát — megszüntetnek, akkor a tsz lúgjainak több pénzt fizet. A tsz gazdái a tagok, ök maguk fizethetnek több, vagy kevesebb pénzt. Éjfélig tartott a vita. A Hazafias Népfront kezde­ményezése azért volt igen hasznos, mert konkrét segít­séget nyújtott ahhoz, hogy Vencsellőn reális tervezés­sel, a község egészét érintő új jellegű gazdálkodásnak teremtsenek alapot. Seres Ernő Tízmilliós gépparkbővítés a megyei építőipari vállalatnál Az építési-szerelési mun­kát, segédipari termelést és az idegen alvállalkozókat is figyelembe véve mintegy 414 millió forint értékű tervet kell 1966-ban teljesítenie az EM. Szabolcs-Szatmár me­gyei Építőipari Vállalatnak. Közel három százalékkal töb­bet, mint az elmúlt évben Mindez fokozott feladatok elé állítja a dolgozókat. A munka megkönnyítésé­re, a minőség javítására az idén is tovább bővítik a gépparkot. Belföldi gépek­ből 3,5, importból pedig 4,5 millió forint értékű gépet kap a vállalat. Módosítás történt a felújítási hitelke­ret felhasználásánál. Eddig a rendelkezésre álló pénz egy részét felújításra, másik részét pedig új gépek vásár­lására fordíthatták. Ez év­ben először a vállalat saját hatáskörén belül dönti el, hogy felújításra fordít-e pénzt, vagy az egészért új gépet vásárol. Nagyobb a lehetőség a szükségletnek megfelelő műszaki berende­zések beszerzésére. Évente 1,5—2 millióról van szó. Ezzel együtt közel tízmillió forint értékű géppel bővül a megyei építőipar. Az új gépek közül legje­lentősebb a Tátra vontató gépkocsi és egy csehszlovák gyártmányú autódaru, mely a mi terepviszonyaink mellett igen jól bevált. Télen a belső szerelési, építési munkáknál haszno­sak a hőlégfúvó gépek. A legjobban használható tíz­ezer kilókalóriásokból kap a vállalat újabb húsz dara­bot. A többszintes épületek kivitelezését könnyíti majd a gyorslift, mellyel pillana­tok alatt lehet a szükséges építőanyagokat a felső eme­letekre továbbítani. Kilenc ilyen. felvonót kapnak majd a munkahelyek. Négyszázezer forint érték« ben vásárolnak járműveket a közlekedés megkönnyíté­sére. Ezzel rendszeresebbé válhat az egyes építkezések ellenőrzése, a munkafolya­matok irányítása. Év végére a vállalat gép­parkja eléri az 55 milliós értéket. (b. f.) A Tiszavasvári Gépjavító Állomáson sok olyan gépal­katrészt elkészítenek, amelynek egyébként szinte lehetet­len a beszerzése. Sipos István fogaskereket munkál véső­gépén. Foto: Hammel Józset Földes György: SzenvedélyMcnfcs férj T eljes részletességgel is­merem egy kedves, harmincéves, mosolygós ar­cú, szőke fiatalasszony és egy morgásra mindig kész, kedvesnek nem mondható, harmincnyolc éves busa ha­jú férj legbelsőbb problé­máit. Ismereteimet közvet­lenül az említett fiatalasz- szonytól, Körmöcziné, Far­kas Zsókától szereztem, ép­pen ezért hitelesnek nyil­váníthatom. Ha még elmon­dom, hogy a derék Kör- möczi házaspár egy négy­éves kislányt és egy másfél esztendős kisfiút vallhat magáénak, a kis család lé­nyegesebb ismérvéit máris az olvasó tudtára adtam. — Az én férjem mentes minden szenvedélytől — magyarázta élénk taglejtés­sel Körmöcziné. — Nem iszik, mert sokba kerül; nem kártyázik, mert a kár­tyán lehet veszíteni; nem kuglizik, mert ha kevés fát talál, a partnereknek fize­tendő sörmennyiség alapo­san igénybe veszi a pénz­tárcáját. Annyit már tehát tudtam az eddigiekből is, hogy Kör- möczi olyan takarékos és szenvedélymentes férj, ami­lyenről egy jóravaló fele­ség legfeljebb csak álmod­hat. — És nőkre sem költ — informált büszke dicsekvés­sel az asszony, amikor fér­jének kiváló tulajdonságait ecsetelte. Mi a csudát panaszkodik ez a Körmöczímé? — elmél­kedtem, amikor ilyen töké­letes férjjel áldotta meg az ég. — E kiváló férfitulaj­donságok arra engednek kö­vetkeztetni — jegyeztem meg —•, hogy Körmöczi rendkívül derék ember, amit éppen a feleségének kell a legjobban megbecsül­nie. Körmöcziné, Farkas Zsó- ka közbevágott: ne legyek türelmetlen, eddig csupán férje pozitív vonásait sorol­ta fel, mert szeretné elke­rülni, hogy elfogultnak lás­sam férjével szemben. Egyébként: a fiatalasszony előadó egy kereskedelmi vállalatnál, tehát dolgozó nő, a férje pedig főosztály- vezető egy másik nagyvál­lalatnál, tehát dolgozó fér­fi­— A férjem időnkint ki­jelenti — informált a to­vábbiakban Körmöcziné —, hogy ő komoly agymunkái végez és szüksége van egy kis kikapcsolódásra. Ennél­fogva a két gyerek ellátása, a napközibe, illetve a böl­csődébe való elvitele és ha­zahozatala kizárólag az én hatáskörömbe tartozik. A férjem a tökéletes kikap­csol ódás érdekében a nyári vikendjeit, szombat déltől vasárnap estig, a Balatonon tölti, ősszel pedig. — igaz, csak minden második héten, — felrándul a Mátrába, hogy hétfőn reggel frissen és pihenten kezdje meg hi­vatali munkáját. — Illenék pedig megosz­tani a gyermeknevelés és háztartás gondjait — szól­tam közbe. — Még csak a hét végé­ről beszéltem eddig — folytatta a fiatalasszony. — A férjem a hét többi nap­ján is főosztályvezetői po­zíciójához méltatlannak tartja, hogy a család bórmi- féle gondjával törődjék, és esténként is gyakran élvezi a kikapcsolódás örömeit: későn jár haza, s nem tö­rődik azzal, hogy friss va­csorával várom és azt vele együtt szeretné a család el­fogyasztani. Miután minderről érte­sültem, Körmöcziné az asszonyok előttem mindmáig érthetetlen belenyugvásával közölte, hogy életének a fér­je által diktált rendjén már nem tudja magát izgatni, viszont afiyagi körülményei kibirhatatlanok. A férje ugyanis megköveteli, hogy minden fillérről, amit el­költ, szabályos könyvelést vezessen, a saját előadói fizetésével és a nagyon szűkre szabott háztartási pénzzel, amit a férjétől kap, az utolsó fillérig számol­jon el és ha netán megma­rad néhány forint, a követ­kező hónapban annyival ke­vesebbet ad haza a férje. Körmöczi minden tételt ellenőriz és rendszerint ki­fogásokkal él. Megszabja, hány forintot költhet a gye­rekek csokoládéjára, sőt még felesége Bambi-fo­gyasztását is korlátozza. „Minek kell neked kéthe­tenként fodrászhoz járni” — kérdezte a legutóbbi kont­rolinál, amitől Körmöcziné. mint már annyiszor, most is dührohamot kapott. A féri persze nem köteles anyagi ügyeiről számot adni és így helyreáll az egyensúly a férj-feleség elszámolás vi­szonyában. Az ember azt hinné, hogy ilyen puritán gazdálkodás eredményeként Körmöczi nagy összegű takarékbetéttel rendelkezik. Erről azonban szó sincs! Amit megtakarít a családon, azt az utol­só fillérig magára költi. — Hétszáz forintos im­portszövetből szabót magá­nak ruhát, drága cigarettá­kat szív, a feketét, napjá­ban többször is, csak ko­nyakkal issza, de meg keV hagyni, nem mulat, nem kártyázik, nem kuglizik és semmiféle szenvedélye nincs — ismételte a fiatalasszony egy kicsit elítélően, de egy kicsit dicsekedve is. Amikor Körmöcziné me­gint hozzákezdett férje po­zitív vonásainak a felsoro­lásához ismét közbeszól­tam: — Csak éppen förtelmesen smuclg a családjához. de túlságosan gavallér önma­gához — mondtam a fiatal­asszonynak és megkérdez­tem tőle, hogy tulajdonkép­pen miért keresett fel. A kedves, mosolygós arcú, szőke hajú fiatalasszony így válaszolt: — Tudja, jólesik, néha egy asszonynak, ha kiönthe­ti a szívét. Még akkor is jól­esik, hogyha olyan igazán ritka, szenvedélymentes fér­je van, mint amilyen az enyém és akiért a barát­nőim irigyelnek... Kedvesen és barátságosan búcsúztam a kedves és ba­rátságos fiatalasszonykátóf és arra gondoltam, hogy mi lenne vele, ha szereteti férjének még valamiféli szenvedélye is volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom