Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
Százezer forint egyetlen holdról! Minden tsz-1 megkérdeznek — Műszaki bizottság kezdi a munkát Szabolcs-Szatmár telepit legtöbbet új kincsünkből, a nyárfából A rendelet megvan — mire várunk? Ha a részietekre kiterjedő végrehajtási Utasítás várat is még magára. a főbb tennivalók ismertek, tavasz helyett így is már csak ősszel kezdődhet a munka. Ilyesfajta türelmetlen hangulatban gyülekeztek a Földművelésügyi Minisztériumban az Ültet- vónytervező Vállalat megyei vezetői és instruktorai, akik a lezárult ötéves tervidőszakban a gyümölcs- és szőlőtelepítés sokezer holdra kiterjedő munkáját irányították. s akikre most nem kevésbé jelentős feladat vár: 170 ezer holdnyi nyárfa elültetésére kell felügyelniük a következő tíz évben. Hasonlóan a gyümölcshöz — Pontosabban „csak” 140 ezer holdra terjed ki szerepkörünk, a többi a tanácsok, állami és erdőgazdaságok, vízügyi szervek hatáskörébe tartozik — tájékoztat' Neugebauer Mihály, á vállalat igazgatója, aki beosztottainak az elindulás mikéntjét elmagyarázta. Megtudjuk tőle, hoy? a szabolcsiak várakozásának és készülődésének megfelelőén ez a megye kapja — Bács-Kiskün mellett — a legnagyobb lehetőséget: 13—14 ezer hold erre alkalmas homokon vállalhatnák telepítést a termelőszövetkezetek. (összehasonlításul néhány más adat: Hajdúban 800—1100, Szolnok megyében 2—400, Békésben 100—300 hold a •tervezett ültetés). Országosan mintegy ezerötszáz termelőszövetkezettel számolnak. érthetően nagy az érdeklődés, amely a rendelet megjelenése óta csak növekszik: a pénzügyi feltételek nagyjából-egészében megegyeznek a szőlő-gyümölcstelepítési akció alkalmával nyújtottakkal. Ennek lényege, hogy a nyárfa — két .fafaj, az olasz és az óriásnyár jöhet csak számításba — elültetésekor hétezer egynéhányszáz forint vissza nem térítendő hitelt kap holdanként a tsz, ezenfelül évente meghatározott összegű ápolási dijat — összesen több mint tízezer íori-’fa rúg így az ingyenes állami támogatás. r Megtakarítani sok millió devizát Behoznak a tanácsterembe egy mindössze hétesztendős nyárfa törzséből kivágott szeletet: átmérője ötven centiméter. Hitetlen- kedve görgetik-forgatják maguk a vállalati emberek is, mondogatván: nem akarják elhinni a tsz-ekben, hogy ilyen gyorsan növő fafaj a nyár. Pedig az, nemhiába kapták fel papírtermelési célokra szerte a világon. Olaszországban, Hollandiában például már évtizedek óta sok a telepítés. Itt — éppúgy, mint most nálunk tervezik — bevonult a nyár a mezőgazdasági üzembe, nem úgy kezelik, miként az erdőt szokás, hanem sokkal intenzívebben, s előfordul, hogy utána ismét mást vetnek a földbe. Aligha szükséges magyarázni fontosságát a papíripari alapanyagnak, egy-két számadattal mégsem árt megvilágítani Tudnunk kell például, hogy amíg 1950-ben’ tíz és fél millió tonna volt a Szovjetunió nélkül számolt európai papírfelhasználás, ad- dik 1960-ban már 21 millió tonna volt — 1975-re pedig ötvenmillió tonna lesz az igény! Honnan e hatalmas mennyiséghez, e végtelenül áradó papírfolyamhoz az alapanyag? Néhány éve még önálló volt Európa e tekintetben, de most már 1,2 milliárd dollárnyi értékben a tengeren túlról kell importálnia. Ami pedig hazánkat illeti: 1950-ben még csak tíz kiló papír jutott minden állampolgárra. de tavaly már harminc kiló, s öt év múlva 40, vagy ennél is több kiló lesz a szükséglet. Kétségkívül fontos mutatója valamely ország előrehaladottságának a papírfogyasztás, viszont kézenfekvő. hogy igyekezzünk mi magunk megteremteni alapját, hiszen az elmúlt évben nem kevesebb, mint 400 millió devizaforintot költöttünk az import céljaira! Hol tartunk? Hol tartunk? Van már vagy 90 ezer holdnyi nyárfánk, ám ez csupán 4 százaléka az erdőterületnek — több kell. minél gyorsabban. A tavaszi ültetéseket — nehéz megérteni, miért tartott oly sokáig az egyébként elhatározott munka előkészítése — már elszalasztottuk, de végül is melyek most az első gyakorlati lépések? Az Ültetvénytervező Vállalat munkatársai a közeli napokban-hetekben az ország valamennyi tsz-ét megkérdezik, azokat is, amelyek már kijelentették, hogy nem kívánnak részt venni az akcióban. Azért tartják ezt fontosnak a vállalat vezetői, nehogy később valamely tsz meggondolja magát, s — látván, hogy másutt igencsak gazdaságosnak bizonyult a nyárfa — kijelentse, hogy meg sem kérdezték. Egyúttal minden megyében műszaki bizottság alakul, amely összeveti a lehetőségekkel az adottságokat, vagyis a már előzőleg fásításra, illetve — amennyiben tíz-tizenöt éven belül a telepítések nem kezdődnek meg — gyümölcs- szőlőültetésre kijelölt területeket vizsgálja felül. Kívánatos, hogy lehetőleg ne öt-tíz holdakon, de nagyobb összefüggő területeken végezzék az ültetést, lényeges a gépesítés figyelembe vétel» is. hiszen a művelés csak így gazdaságos. Általában minden olyan terület jelölhető nyárfásításra, amelynek tengerszint feletti magassága nem haladja meg a 200 métert, nyilvánvaló azonban, hogy például kimondottan jó búzaföldeket vétek lenne igénybe venni. A megyei ütem: 2x7 ezer hold Miután megtörtént a részletes útbaigazítás. s az aggályok is eloszlottak — például az arra vonatkozó, hogy leszTe megfelelő számban facsemete — kérdést intéztünk Herczeg Lajoshoz, aki nyíregyházi székhellyel három megyében gazdája a témának: vajon az országban leginkább érintett Szabolcs-Szatmárban milyen a termelőszövetkezetek érdeklődése? — Mint általában, nálunk is csak most, a rendelet áttanulmányozása utón kerülhetett sor a pontosabb számítgatásokra, s elmondhatom, hogy sok a jelentkező. Az encsencsi Virágzó, á hetési tsz akar nyárfát telepíteni, hogy kapásból soroljak néhányat — de a Tisza, a Szamos és a Krasz- na mentén megfelelő számban vannak ilyen területek. ügy tervezzük, hogy a harmadik ötéves tervben hétezer holdat ültetünk el, s a következő hasonló periódusban földbe kerül ugyanennyin a nyárfa, Szabolcs-Szatmár új és remélhetően nagyhírűnek bizonyuló terméke. Keresztényi Nándor Festik a tanyát Daru Katalin fest, Foto: Hammel József — Hét éve a fehérgyarmati közgazdasági technikumban tanítottam. Szegény apám akkor azzal csalt ide, hogy itt is jó, a tanyán. Lesz itt villany, mondta, mikor nehezen szántam rá magam. Eljöttem. És azóta megszerettem a tanyát, a kis buksi fejeket. Hét évet kellett várni a villanyra. Közben elromlott a szemem. Hete Sándorné, a nagyszállási iskola igazgatója a tanterem füstös, kormos lámpáira mutat. — Ha látna bennünket télen. Akkor délután ötkor már öreg este van. Egy-egy tanteremben négy. öt lámpa ég. Mondják. hogy mikor a felnőtteket tanították, minden ember előtt egy lámpa pislogott A tanya százöt házából talán ha háromban nem változik most az élet. A világos betonoszlopokon kifeszített vezetékekben már ott az áram. Március 12- én kigyul a házakban a villany. Mit jelent ez az esemény Nagyszállásnak? A délutáni tanításon felelnek erre az elsős és harmadikos gyerekek. — Jó lesz a villany, a petrólámpa mellett alig látni. — Anyukám hűsvétra vesz lemezjátszót. — Nekünk rendes rádiónk lesz. — Nekünk meg televíziónk, csak még nem szól. A keresztmamának meg van villanyvasalója. Mosógép? Porszívó? — Az még nincs! Néni is lesz? Tlzenketten nyújtják a kezüket a húszból. Annyi helyen lesz. — Sokan megvették és felszerelték már a csillárokat — mondja a tanítónő. — És villanyvasaló kinél lesz? — Nekünk is. nekünk is — hangzik a válasz. — Olvasni szoktatok este? Regényeket is? — Szoktunk. De a lámpa mellett nem nagyon lehet. Heteiné. aki a tanya könyvtárosa is, szól, hogy vitték azért eddig is a könyveket. „Ez a kis szösz: gyerek, a Szabó Évike fél kilométert tett meg hazulról az iskoláig a téli szünetben. Még a nevét sem tudta aláírni a kölcsönzési lapra. De vitte. Beteg édesapjának, aki a történelmi regényeket szereti.” Mit jelent még a villany? Az iskolában villanygyújtás után festenek. Lemosható falat csinálnak, a kis ablakokat nagyokkal cserélik fel. A fény nemcsak este terül szét ezután. Báró Molnár intézői lakására már alig ismernek rá a ta- nyabeliék. És saját életükre? Csinos családi házak tetején csillog a vezeték. Urbin Sándoroknál festik a szobákat, csempézik a konyhát. Szól, még az van itt, a telepes rádió. „Ha kigyúl a villany, a telepes rádió helyett újat hozunk ide. De a telepes is kell a nyárikonyhába.” A fiatalasszony megjegyzi: ml is kezdünk már városiasodni. A nagymama kiegészíti: — Ne maradjunk már el. Ezt látni most a tanya házaiban. Mindenütt. Festenek, takarítanak. Mint akik most kezdik az életet. A tanárnő megmutatja a lakását. Még egymásmelleit áll a petróleumlámpa és a táskarádió, az éjjeliszekrényen. De a mennyezeten háromágú csillár csüng. — Jövő szombaton nagy ünnepünk lesz. Mi úgy hirdetjük, hogy fényünriep. Itt lesz, az iskolában. Ha hiszi* * ha nem. én már nem mennék el erről a tanyáról. A sarkon utasait várja a nyíregyházi autóbusz. A feszülő vezetékekben ott az áram. Egy hét múlva beszökik a lakásokba s új élet hordozója lesz. Egy hét múlva? De hiszen máris az. És Nagyszállás sem tanya már többé. A szó eddig megszokott értelmében nem az. K. J, aki ívkaiem. evett hált — Több szektás családunk van — válaszol kérdésemre Nagy Barnabás, a sóstóhegyi általános iskola igazgatóhelyettesei — De csak- kettővel vac baj, Szarkáékkal és Rostásékkal. A többiek nem kerülnek szembe a törvénnyel. Az irodában beszélgetünk. A sarokban két műanyag csontváz áll. — Eszembe jut a háború, az én katonakorom — folytatja- Nagy Barnabás. — Az egyik bigott, nem is tudom milyen hívő nem fogiott fegyvert. A kézigránátot sem dobta el, és felrobbant a kezében. Ilyen emberek ezek. Akkor persze üldözték őket, most pedig a felvilágosítás lenne a legfontosabb feladatunk. Dehát nem lehet ezekkel értelmesen beszélni, a józan ész és a tudományos érvek nem használnak. Csöngetnek, a gyerekek hagy zsivajjal futnak az udvarra. Várjuk Szarkáék nyolcadikos leányát. Olgi- cát — A gyerekeket sajnálja az ember. Őket zárják el a boldogulás lehetőségétől. Bejön a kislány. Egy csodálatos hajasbaba. Félszeg és zavart, kék szemét lelesüti. Kérdem, miért nem jár szombatonként iskolába. — Nem engednek anyukáméit. Azt nem teszi hozzá, hogy ö jönne... De én érzem, hogy így van, mert érezhető a hangsúlyából. — Hívők vagyunk, ádven- tistáVAz ádventisták nem esznek húst, zsírt, semmi olyasmit, ami állat leölésével nyerhető. Kérdezgetem a kislányt. — Ettél már húst? — Nem, még soha. — Megvonja a vállát — Nem ismered a kolbász, a töltött káposzta ízét? — Nem. A töltött káposztát csak rizzsel szoktuk csinálni — suttogja. Az iskolában azonban elmondtak valamit. Mikor osztálytársai főzési gyakorlat után jóízűen falatoztak a finom ételekből, Olgica majdnem sírt, úgy vágyott velük együtt enni. De nem mert. — Varrónő szeretnék lenni. — De ha szombatonként nem jársz iskolába... Hogyan hát? — Nem tudom. Oly félszegen és félénken megy ki a szobából, hogy belénk fagyassza a szót. Milyen emberré válik ez a kislány? Es miért? Tanáraival beszélgetünk a szünetben. — Olyan ez, mint egy kör, — felel a legfiatalabb — amelyből nem tudnak, de nem is akarnak kilépni. Az ádventisták önmagukat zárták be egy vallásos fanatizmusba. Társadalmon kívül élnek. Motorral indulunk Magyar András tanárral Szarka Andrásék házához. 3 kilométer az iskolától. A kis Danuvia küszködik a homokdombokkal és a Szarka gyerekek ugyanígy küszködnek. Utunk gledicia-sövé- nyek között visz. Mögöttük szőlőskertek, gyümölcsösök. Az Iskola, ahová a kis Szarka Olga is jár, három éve épült. Korszerűen felszerelt, diavetítőkkel, modern fizikai műszerekkel... A nyelveket és az irodalmat magnetofonnal oktatják. — A háború előtt középiskolában sem volt ilyen kitűnő a felszerelés — mondja Nagy Barnabás, aki tizennyolc éve tanít itt Kutya morog ránk mérgesen Szarkáék udvaráról. A gyerekeken kívül csak az asszony van otthon. Betessékel a konyhába. Egyszerű, inkább szegényes belül a lakás. A bútorok kopottak, kis dikó áll a tűzhely végében, mosdó. A konyha alja: kőkockákból. — Itt szoktunk imádkozni — mondja az asszony mosolyogva. — Térdepelünk mind a heten, öt gyermekünk van. Hivők vagyunk, ádventisták, ami Jézus-várókat jelent — És mikorra várható? — kérdem. — „Nem vagyon annak megírva napja, s órája...” — És sorolja tovább az idézetet. Ügy érzem róla: mondja, mert betanulta, de nem érti. Olyan mint a magolós diák. Szavai mögött elvész minden; a világ, az értelem, s a huszadik század. — Miért nem engedi őket iskolába szombatonként? — A gyermekeimért felelősnek érzem magam Isten előtt. Ha iskolába mennének megfertőznék az ünnepnapot, a szombatot — Ismét idézetbe kezd: — Kik kapuidon bévül vannak... — Maguk mióta ádventisták? — Tizenhat éve. A férjem egy évvel hamarabb ismerte meg az igazságot. Mosolyog és mégis: döbbenet a fanatikusan bigott ember arca! — Azóta a gyermekeinek sem adnak húst? Nem. Ök nem ismerik a hús ízét. — Jó hívők lesznek ők is? — Nem hiszem — neveti el magát — a két legnagyobb fiú, de Olgica sem hívő jellem. Nem olyan a magatartásuk. Ha egyszer majd a szülői fenyíték alól kikerülnek... A konyhaszekrény ölében sárga olajjal teli üveg áll. — Most is megbírságoltak az iskola miatt négyszáz forintra. Megértem, hogy szombatonként is tanítás van, de nem engedhetem el őket. Ha mindig megbüntetnek, akkor sem. Körülmutatok a konyhában: — És taidják fiaetni a bírságokat? — Ruha dolgában szűkölködünk, de inkább kifizetjük a bírságot. Olgica most is kért egy harisnyanadrágot, mert fázott Sírt, nagyon sírt, de a bírságra kellett a pénz. — Mi lesz a gyerekekkel? — kérdezzük Magyar Andrással. — Nem gondolja, hogy egész életükre kihat, ha nem tanulhatnak tovább. A kislány olyan értelmes, olyan jó tanuló. Maga nem engedi középiskolába. Vajon nem követ-e el bűnt ellene? — „Az isten engem nem hagyott el, a gyermekeimet sem fogja”. Az idézetek köre bezárul. Nem értjük egymás szavát ★ A homok úton meggyújtották a sövényekről lemetszett glediciaágakat. A kék füstöt az ég felé vitte a szél. A glediciasövénnyel övezett kertek éppen olyanok, mint az ádventista idézetek burka mögé rejtőző hívők. De az idézetek kertjébe sohasem jut be a fény. És ezen csak Olgica és társai változtathatnak, ha kitörnek ebből a kertből, és újra kezdik az életet, a saját életüket. Kan István
