Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-26 / 72. szám
A szocialista építés nagy tartaléka Demokrácia: a kifejezést sokféleképpen értelmezik Sokak szemében egyszerűen csak választási rendszert jelent. Nem erre gondolunk, amikor a demokrácia erősítéséről — bővítéséről beszélünk. Lehet-e szó igazi demokráciáról ott, ahol a javak többsége a kizsákmányolok, egy szűk réteg kezében van, ahol a hatalom legdurvább eszközeit alkalmazzák, amint a mot- nopolisztikus hatalom a legkisebb mértékben is veszélybe kerül? Mi a szocialista demokráciára gondolunk: arra a társadalmi rendszerre, ahol a demokratizmus fejlődésének legfőbb gátja, a tó- kés kizsákmányolás már a múlté, ahol a dolgozók érvényesülésének osztálykorlátok nem állják útját. Társadalmunk demokratikus kereteire nem lefiet panaszunk. Dolgozók százezrei vesznek részt a különféle önigazgatási szervekben, a közügyek intézésében. A szak- szervezetek munkájában mintegy 150 ezer választott bizalmi működik közre. A helyi tanácsok különféle állandó és szakbizottságaiban csaknem 200 ezer állampolgár tevékenykedik. Az üzemi tanácsoknak 29 ezer választott tagja van, bíróságaink mellett mintegy 20 ezer népi ülnök fejt ki közhasznú munkát. Ha ehhez hozzávesszük más szervezetek aktivistáit — a demokratikus berendezkedés valóban széles társadalmi hálózata bontakozik ki előttünk. Miért nem lehetünk mégsem elégedettek? Közéletünkben megtalálható a bürokratizmus, _ a túladminisztrálás, a felelősségtől való irtózás. Több helyen például, ahol a választott szervnek kellene meghoznia a döntéseket, átengedik azt a végrehajtással megbízott tisztségviselőknek. Ilyen körülmények között pedig csökken a közéleti érdeklődés. A szocializmus teljes felépítéséhez, s ami ezzel együtt jár, a dolgozók élet- körülményeinek javulásához az út a fokozódó társadalmi aktivitáson keresztül vezet. Mennyire más lenne egy-egy város, kerület közéleti képe, ha a választott tanács és a végrehajtó apparátus valóban kihasználná a demokratizmus minden lehetőségét. Mindez elérhető — ha nem is egyszerre, nem is köny- nyen. Nálunk ugyanis az a sajátságos helyzet áll fenn, hogy a demokratizmust, a dolgozók fokozottabb beleszólását, közremű ködését a közügyekbe — ellentétben a polgári . állammal — az alkotmány biztosította jogokon túl éppen az állam vezetői szór galmazzák. Kétirányú nevelőmunkát kell végeznünk. Egyrészt: a dolgozó tömegeket rá kell szoktatnunk törvényadta jogaik gyakorlására: újabb intézkedésekkel, rendelkezésekkel is elősegítve azt. A Minisztertanács és a SZOT közös rendelkező se például a múlt év januárjában kötelezte az üzemek vezetőit a munkások javaslatainak érdemi elintézésére, s az erről szóló tájékoztatásra. Másrészt: nevelőmunkára van szükség a végrehajtó apparátus tagjainál, akik közül jónéhányan megelégednek az ügyintézés nem egyszer formális módjával, nem igénylik a választott szervek közreműködését. Meggyőző, felvilágosító munkára van szükség, de nemcsak arra. Az elmúlt években jelentősen nőtt a tanácsok önállósága, de ugyanakkor még mindig sok az olyan kerékkötő arz államhatalom és államigazgatás helyi szerveinek munkájában, mint az elavult rendelkezések, a felesleges előírások stb. A feladat tehát sokrétű és nem rövid lejáratú. Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy az állami ügyvitelben fokozottan érvényesítsük a szocialista tendenciákat? Növelni kell a társadalom szerepét az államügyekben, igazgatási kérdésekben, mind a már meglévő törvényes rendelkezések, szabályok hatékonyabb alkalmazásával, mind pedig új e célt szolgáló rendelkezésekkel. Érvényesíteni kell a vát- lasztás — beszámolás és bírálat — esetleg visszahívás — hármas elvét, egyszóval a választók alapos ellenőrzését a választottak felett. A Választottak sza- vának megfelelő súlya legyen; valóban ők szabják meg az apparátus tevékenységének irányát, elvi alapjait. Annak, hogy a dolgozók élni tudjanak ezekkel a jogokkal, szintén feltételei vannak. Megfelelő keretekben biztosítani kell folyamatos tájékoztatásukat elsősorban helyi — de nem csak helyi — ügyekben. Meg kell teremteni véleménynyilvánításuk lehetőségét — hathatós bátorítással — és főként: tényekkel kell meggyőzni őket arról, hogy érdemes véleményt mondani; az meghallgatásra talál. Az elsoroltak szerves részei annak, ' amit szocialista demokratizmusnak nevezünk, de persze a szocialista demokratizmus nemcsak államigazgatási közigazgatási kérdés. Sok a teendő az üzemi demokratizmus tekintetében is. Demokratikus keretekben itt sincs hiány. A termelési tanácskozások, az üzemi tanácsok, a szakszervezet és nem utolsó sorban az üzemi pártszervezetek, bőséges lehetőséget nyújtanak arra, hogy a dolgozók elmondják észrevételeiket. Hiba lenne azonban csak a munkásokra hárítani a felelősséget, ha például a termelési értekezletek gyakran formálisak. A felelősség elsősorban az üzemek vezetőinek vállán nyugszik. Nekik kell — kitartóan és leleményesen — kutatni annak útját, hogyan ébresszék, erősítsék az aktivitást. Nem titok, hogy vannak olyan gazdasági vezetők, akik idegenkednek mindettől, felesleges terhet, „beavatkozást” látnak abban, ha a munkások a termelés és irányítás kérdéseit vitatják. Holott éppen ez a munka egyik lendítőereje, a kollektív bölcsesség forrása. Szólni kellene társadalmunk demokratizmusának olyan fontos alkotóeleméről is, mint a termelőszövetkezeti demokrácia, vagy az igazságszolgáltatásban — az ülnöki rendszerben — megnyilvánuló demokratizmusról. A példák szaporítása azonban felesleges, mert az elmondottakból is világos, hogy míg a tőkés rend országaiban a dolgozók elkeseredett harcot folytatnak a demokratikus jogokért, addig nálunk ezek adottak. Az említetteken kívül is még sokféle, — múltban és jelenben rejlő — oka van annak, hogy még nem mindenütt és nem mindenben teljesedtek ki a szocialista demokratizmus nyújtotta lehetőségek. Az, élő jogok akkor válnak valóban hatékonnyá, ha áthatják az érdekeltek minden rétegét. Odáig pedig még a felvilágosítás — és esetleg intézkedések — hosszú folyamata áll előttünk. A feladat fokozatos megoldása szükségszerű, hiszen a szocialista társadalom formálásának, a szocialista építés meggyorsításának nagy tartaléka. (farkas) Nyíregyháza, új városnegyed. Foto: Hammel József Négyes kézfogó után Ikráin lián 1300 EMBER AKARATA EGYESÜLT A Tisza-part mellé öt lógat ment árpát vetni. A baromlikombinat .mellett Sz. 100-as erőlködik, gyepet tőr. A volt Petőfi Tsz majorban kertészeti és do- hánymeiegágyat raknak. — Hajnali ötkor már ébred a falu. Jönnek munkára az emberek. Dolgozni akar mindenki. Akkor látszott ez meg leginkább, amikor a burgonyát válogattuk csírázta táshoz, merr nyolcvan-száz ember nyüzsgött egy kupacban. Igaz, most még a fogato- soknak, meg a gépi erőknek van több dolguk, de már az is látszik, nem lesz itt baj a gyalogos emberekkel sem. TISZTA LAPPAL Ä termelőszövetkezet irodájának falán ott az új, működési engedély. Ibrányi Rákóczi Tsz. A beszélgetés már erre az új nagyüzemre vonatkozik. Pontosabban Nagyidai Mihály elnökbe - lyettes azt bizonygatta; az egyesülés olyan biztonságos és garantált anyagi háttért teremtett, amely elsődlegesen a munkakedvben érezteti hatását. Ibrányban négy termelő- szövetkezet egyesült január elsejével. Az emberek akkor kijelentették; tiszta la- pal indulnak. Volt ami volt, el kell felejteni. Még a termelőszövetkezet nevét is megváltoztatták. De a tények mellett talán mégsem lehet szó nélkül elmenni. Mi volt a hozomány? A Hunyadi Tsz 1970 szántóegységgel, 438 taggal és 3 millió 294 ezer forint érté— De, Mártuska,' az íg szerelmére! Miért szaladd előlem, miért aláz meg? — Mert láttam a szemén, hogy megint meg akar csókolni! Ne is tagadja! — Nem tagadom. De hál olyan nagy bűn az? Tudja jól, hogy szeretem magát, én is tudom, hogy maga is szeret engem. Másfél éve, amióta megismertük egymást, más leányra rá sem nézek. — Emlékezzék, mit mondtam, Pista. Amíg az Esti Hírlapban el nem dől az ankét, hogy csókolóz- zék-e egy tizenhét éves lány vagy sem, addig nem csókolhat meg. — De hiszen már két hónapja folyik az ankét! Már több mint hetvenen szóltak hozzá. Meddig várjunk még? Egyszer vagyunk fiatalok, nem gondolja Már- tuska? — Mindegy. Miért rendez ankétot az újság, ha mi nem törődünk vele? Magát talán nem érdeklik a mai fiatalság problémái? TABI LÁSZLÓs Az erkölcsi vitáról — En szeretem magát, Mártuska. És semmi más nem érdekel. Én elepedek, én pipet kapok, ha nem csókolhatom meg, Mártuska. — Ne nyúljon hozzám! Nem érti, hogy még folyik az ankét? — Mire megyünk vele? Én is olvasom a hozzászólásokat. Az olvasók fele azt írja, hogy ha őszintén szeret egy lány, csókot válthat a szerelmesével. — De a másik fele azt írja, hogy ez helytelen álláspont. — Ne törődjünk vele! írjanak, amit akarnak! — Ne nyúlkáljon. Várja meg türelemmel, amíg a szerkesztőség lezárja a Ellát. — És ha a szerkesztőség úgy véli, hogy a csók helytelen dolog, akkor mi lesz? Akkor én epekedjem tovább? Meddig? — Akkor sem kell kétségbeesnie. Akkor még mindig megkérdezhetjük a Nők Lapját. A Lelki Patyolat rovatvezetője majd megmondja. — Igen? Hát tudja meg, Mártuska, hogy én már kél héttel ezelőtt írtam a Lelki Patyolatnak, és éppen ma jelent meg a válasz. Tessék. „Ha úgy érzik mindketten, hogy vonzalmuk őszinte és kölcsönös, tehát nem felületes érzéseken alapul, egy-egy csók még nem a világ. De persze ajánlatos, ha ilyenkor a szülők is jelen vannak.” Tessék. Vonzalmunk őszinte és kölcsönös. Hiszen naponta tizenötször beszélünk telefonon. Nem tudunk egymás nélkül élni. Mártuska, én most megcsókolom magát. — Tegye le a kezét. A szüléink nincsenek jelen. — Nem azt mondja a lap, hogy jelen kell lenniük. Csak ajánlja. Balesetbiztosítást már kötött, Mártuska? — Nem. Mért kötöttem volna? — Na, látja. Pedig azt is ajánlják. Egy csókot... Csak egy csókot! — Ne, nem szabad ... Szombaton vita lesz a kerületi nőtanácsnál a mai fiatalság erkölcseiről, azt még megvárjuk, rendben van? — Mit tehetek... 6, istenkém ... akkor hát addig hadd csókolom meg a kezét, a kezecskéjét, azt a hófehér keskeny kis kacsáját ... — Miket beszél? Kézcsók a XX. században, a szocializmusban? Hát maga nem hallgatja a rádió illemtanát? kű beruházott vagyonnal, a Béke Tsz 2061 szántóegységgel, 432 taggal, 3 millió 636 ezer forint értékű beruházott vagyonnal, a Dózsa Tsz 1309 szántóegységgel, 272 taggal, és 5 millió 780 ezer forint értékű beruházott vagyonnal, a Petőfi Tsz 1335 szántóegységgel, 294 taggal és 5 millió 394 ezer forint értékű beruházott vagyonnal lépett az új közösbe.’ A két utóbbinak természetesen a vagyonhoz mérten a hitele is nagyobb volt. De ettől függetlenül a számok inkább azt mutatják mennyire elaprózott volt a község anyagi és munkaereje Ez már gátja lett a további előrehaladásnak. De ezen túl ellentéteket szült, embereket állított egymással szembe, hogy a négy tsz adottságainak megfelelően különböző kereseti, megélhetési lehetőségeket biztosított tagjainak. Példának erre Tarr János szerelő saját esetét mondja: EGYIK TSZ-BŐL A MÁSIKBA — Átmentem az egyik tsz-ből a másikba dolgozni, de nem volt szerencsém, mert egy jó zárszámadást egyikben sem értem meg. Régen kellett Volna már itt az egyesítés. A tsz tagjait kötötte a tagság, nem vándorolhattak, ha volt is baj, fogukat szívhatták, az alkalmazottak gazdát cserélhettek. Volt azonban más \s. A négy termelőszövetkezet négy éve baromfikombinát építésére társult, ami 1963 - ban meg is épült. Az évi 90 ezer csibenevelésre, 10 ezer törzsállomány tartására alkalmas telepet azonban nem tudták kihasználni gazdaságosan. A költségek és az üzemeltetés a két nagyobb termelőszövetkezetet 30—30, a két kisebbet 20—20 százalékban terhelték. A probléma nem egyszer ott jelentkezett, — ebből adódtak a súrlódások is. — hogy az egyik tsz-nek volt, a másiknak pedig nem volt cseretakarmánya, a költségekre fedezete. Tavaly deficites lett az üzem. NINCS ELLENTÉT ■— Egyszerre 500 csibe pusztult el éhen. Nekem nem érdekem egyik tsz-t sem védeni — mondja Csülök Endre, a kombinát vezetője — de már tarthatatlan volt az az á' lapot. Ebben az évben annak ellenére, hogy tavaly ráfizetéssel dolgoztunk, félmilliós nyereséget terveztünk, remélhető így már meg is lesz. Sok érv szólhatna még az egyesítés szükségessége mellett Normalizálni csakis úgy lehet a több mint 7 ezer lakosú község gazdasági jelenét, s megalapozni jövőjét. A tiszta lapkezdés nemcsak indokolt, de a lehető legjobb elgondolás. Ennek ellenére néhány kérdés a felszínre kívánkozik. Négy tsz volt, négy ve* zetőség. Mi lett velük? —- Nem volt itt hatalmi, vagy pozícióharc. Mindenki egyetértett azzal, hogy a tsz-ek egyesítése szükség- szerű, azzal is tisztába voltak, hogy egy tsz-nek nem lehet négy elnöke. Az új elnök a Hunyadi Tsz elnöke lett és a többi is képzettségének megfelelő beosztást kapott. A főkönyvelők helye is jól lett meghatározva, elégedettek. Az egyesülésnél 21 tagú vezetőséget választottunk, tagjai minden tsz- ből arányosan kerültek ki. Különbözőek voltak a bérezési formák. Ebben hogyan találták meg az összhangot? — Ezzel kapcsolatban éppen a múlt héten tartottunk brigádgyűlést. Áprilisban az elfogadott és új bérezésnek megfelelően már előleget is osztunk. És az emberek egymáshoz való viszonya. Mert leírni és kimondani könnyű, hogy tisztalap. De a gondolkodásban sok helyütt ott van még: a ki voltam, a kivagyiság. És ha nincs ií alapja Ibrányban, jelentkezhet úgy is; „én ebből a tsz-ből te pedig abból jöttél?" Nagyidai Mihály, amikor ez az utóbbi kérdés elhangzik a dohánymelegágyakat rakó népes csoportot mutatja. NAGYOBB LEHETŐSÉG — Itt már mind a négy tsz-beliek dolgoznak. Nincs ellentét. Persze a „kivagyiság” jelentkezhet. Volt is rá példa. De az elmúlt Öt év a Közös gazdálkodásban jó iskola volt. Ezen a területen is fokozatosan elhalványulnak az ellentétek és azon dolgozunk, hogy ezek teljesen elsimuljanak. Ibrányban új termelőszövetkezet kezdte meg működését. Az egyesülés jó alapot teremt a gazdaságosabb termelésnek, tágabb és nagyobb lehetőségeket biztosít a közös és egyben a tagság gyarapodásának. A kép most úgy mutatja: ha az indulásnál akad is némi zökkenő, a több mint hétezer holdas gazdaság 1300 tulajdonosa egyakarattal indul legyőzni az akadályokat. Seres Ernő 1966. március 26.