Kelet-Magyarország, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-19 / 66. szám

A rgvy-ben Hosszú nóta „Több szeretnék lenni“ visszakapjuk. Múltaik a he­tek, majd hónapok, de nem kaptuk vissza, s ennek okát sem közölték. Sürgetésünk­re azt válaszolták, hogy nincs alkatrész a javításhoz. Elhittük, de egy idő múl­tán ismét reklamáltunk Ekkor mondták meg, hogy nem a javítással volt baj, hanem véletlenül eltörték a kapcsolót és azt kell kicse­rélni. Azóta is cserélik! Tóth András pedagógus Ajak Kézikönyvtárak Az elmúlt év során a fehérgyarmati járás har­minckét tsz-ében és két ál­lami gazdaságában 39 ezer forint értékű könyvet ad­tak el a könyvbizományo­sok. Az idei mezőgazdasági könyvhónap idején a közös gazdaságok összesen 78 ezer forintot fordítottak könyv- vásárlásra. A községi 4 lap megírta — az illetékes válaszol A tanteremben igen ked­ves kép fogadott: 8 druk­koló alapismereti I. vizsgá­ra készülő hallgató, mellet­tük ugyanannyi nevelő. Megkezdődik a vizsga. Qyönyörü, gömbölyded és remegő, kérges kézzel írt betűk, szavak kerülnek fel a táblára és a füzetekbe. Nagyrészük értelmesen, szó­képekben olvas, mások még küszködnek a kapcsolással, a nehezebb szavakkal, de valamennyien megbirkóznak a feladattal. A számtan, főként a fejben számolás könyvtárosok segítséget ad­nak a szépiroda'mi és me­zőgazdasági könyvek kivá­lasztásánál. Figyelembe ve­szik a tsz termelési ter­vét, s aszerint állítják össze a kézikönyvtár ré­szére szükséges könyvek listáját. Kiss Lajos MÉSZÖV Iskolánk nevelői és tanu­lói nagyon örültek a tv-ké- szüléknek, amikor megkap­tuk. A szórakozás mellett igen komoly segítőtársa az oktató-nevelő munkának. Köztudomású, hogy ma már a televízió jelentős helyet kapott a korszerű oktatás eszközei között, és szinte nélkülözhetetlenné vált. November óta azonban nincs készülékünk, a GEL- KA kisvárdai kirendeltsége jóvoltából. Kisebb meghi­básodás miatt elszállították azzal a megnyugtató ígé­rettel, hogy hamarosan Biztatás volt... A Népkert utcán és kör­nyékén lakó családok ér­dekében szeretném felhív­ni az illetékesek figyelmét, ivóvízszolgáltatásunk ne­hézségeire. Még az elmúlt év őszén a Népkert és az Árpád utca kereszteződésé­nél a kút elromlott. Azóta semmi Intézkedés nem tör­tént, annak ellenére, hogy több ízben telefonáltunk a Vízmű és Kútépítő Válla­latnak. Először biztató vá­laszokat kaptunk, később már azt sem. így egész ősz­szel és télen kénytelenek voltunk a legközelebbi Kiss Ernő és Árpád utca keresz­teződésénél épített kúthoz járni. Ráadásul e kúttal is előfordult, hogy nagyobb hidegben befagyott. Ilyen­kor a bérházakba mentünk ivóvízért. s mondanunk sem kell, hogy ez mennyi kellemetlenséggel járt Gulyás Sándor Nyíregyháza, Népkert u. 4. „Pontosság** A Kelet-Magyarország március 2-i számában „Pontosság" címmel meg­jelent cikkében Írottakkal kapcsolatban megvizsgáltam az említett postahivatalok­hoz a postaanyag érkezé­sének időpontját. A cikk helyesen állapítja meg a késés okát, azt, hogy a postát szállító AKÖV-já- ratoknak rossz a csatlako­zása, ezért maradnak visz­sza a küldemények Szé­kelyben. A székelyi postahivatal je'entése szerint ilyen ese­tek főként a tél folyamán, a rendkívüli hóviszonyok miatt történtek. Február hónapban csak három eset­ben fordult elő, azóta nem. Levélben keretiem nv. a Nyíregyházi 5. sz. Autó- közlekedési Vállalatot, s kértem a megfelelő intéz­kedést. Postaigazgatóság Debrecen Dr. Deák Ignác igazgató nem okoz nehézséget, sőt látszik, hogy jó néhányon többet tudnak a követelmé­nyeknél is. Vizsga közben érkezik meg a községi tanács elnö­ke, Kapdos József. Neki is igen sok fáradtságba ke­rült, míg ez a 8 tanuló a vizsgáig eljutott, Ö és a végrehajtó bizottság tagjai a nevelőkkel közösen jár­ták a leveleki sáros falu­véget, kopogtak be a há­zakba. Szemmel láthatóan nagyon boldog ezen a vizs­gán. Elbeszélgettünk Bak­ró Zoltánnal. Az útfenntar­tó vállalatnál dolgozik se­gédmunkásként. Mint so­kan mások, ö is fagy­szabadságon volt. A télre panaszkodik. Ilyenkor kere­set nélkül van a család, al­kalmi munkából élnek. Négy iskolás gyermeke van, ősz­szel és tavasszal rendesen járatja iskolába őket, de a tél szinte leküzdhetetlen akadálya a rendszeres isko­lába járásnak. „Azt szeret­ném, ha a gyermekeim többre vinnék, mint az ap­juk”. Feleségét is azért küld­te tanulni, hogy a gyere­keket ezzel is ösztönözze a tanulásra. Az oktatás alatt ö vállalta a család gondo­zását. Meki magának is csak két osztálya van, szeretne továbbtanulni. A leveleki vezetők jó együttműködése, erőfeszíté­se nem volt hiábavaló. Új­ra 8 emberrel ismertették meg a tudomány alapjait. Mostani teljesítményük nem egyedülálló. Három év alatt 48 analfabétát tanítot­tak meg írni-olvasni, 28 fő végezte el a dolgozók isko­láját, szerezte meg az álta­lános iskolai végzettséget. Könyvjutalom a záróünnepségen Oláh Lajos ált. felügyelő ‘ ....... ____ , MÁR MOST VÁSÁROLJON Befejeződött a pártoktatás a kisvárdai Rákóczi Ter­melőszövetkezetben. A zá­rófoglalkozást március 15- én tartották. A szemináriu­mokon rendszeresen hu­szonöt hallgató vett részt. A szeminárium záróünnep­ségén a tsz és a pártszer­vezet vezetősége könyvvel jutalmazta a hallgatókat, akik között ott voltak a szocialista brigád tagjai is. Tóthszegi Gyula hogy a Szabolcs-Szatmár megyei Kéményseprő Vállalat Kereszt utca 9 sz. alá költözött. Beje­lentéseivel, panaszaival fenti címre forduljon. Telefon városi viszony­latban 14—03, megyei viszonylatban 17—03. Budaörs—Fejér me­gye útszakasz építési munkáihoz felveszünk kubikos és segédmun­kásokat. Szállást, üze­mi étkezést, külön- élési pótlékot, vala­mint kedvezményes utazást biztosítunk. Jelentkezés: Beton­útépítő Vállalat. Bu­daörsi Főépítésveze­tőségénél, Budaörs, Kamaraerdő (Bp. 3274) CVÜmÖLCSFA­CSEME1ÉT a Nyíregyháza és Vidéke Körzeti Földműves- szővetkezettől Nyíregyháza, Búza utca IS. ez. alatti telepén. Kapható Mindennap ! 1966. év őszi telepítésre előjegyzést már most el- foga dunk. Előjegyzést fenti telepünkön vesszük fel. RAFFIA KÉZITÁSKA NŐI RETIKÜLÖK, divatos fazonban, minden színben GYERMEK RETIKÜLÖK, piros, fehér színben BEVÁSÁRLÓTAsKA, műbőrből 80,— 165,— 171—, Ft-ért 150,— Ft-tói 220,— Ft-ig 30,— Ft-tól 96,— Ft-ig 90,— Ft-tól 180,— Ft-lg As GM 44. sz. Állami Epf tőipari Vállalat azonnal fel­vesz — budapesti munkahe­lyekre — villanyszerelőket könnyűgépkezelőket (ÉM vizsgával), kubikosokat és férfi segédmunkásokat Csa- ládfenntartóknak napi 15 Ft. nem családfenntartóknak papi 10 Ft különélési díjat fizetünk, amennyiben vidé­ki lakásbejelentéssel rendel­keznek és állandó lakóhe­lyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést — té­rítés ellenében — biztosí­tunk Tanácsigazolás és munkaruha szükséges To­vábbá felveszünk — szep­temberi beiskolázással — kőműves, .ács, vasbetonsze­relő hidegpadló és parkettás szakmába ipari tanulókat — 8 általános Iskolai végzett­séggel. Jelentkezés levélben. Cím: Budapest. V. Kossuth Lajos tér IS—18. Munkaerő I gazdálkodás. (4) Az Iparcikk Kisker Vállalat bőrdíszműboltja ajánlja, mely jelenleg ÁTALAKÍTÁS MIATT a VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLETBEN (Nyíregyháza. Rákóczi út L) működik. Nagyobb raktár­helyiséget bérelnénk OF BÚTOROK ELHELYEZÉSÉBE FÉL ÉVEK. AJÁNLATOKAT A LAPKIADÓBA KÉRÜNK. Szeret nevetni? Ezt a el­met is adhatnánk a tv jövő heti műsorának. Csaknem minden napra jut belőle. A vidám műfaj, operett, tánc dominál a hét műsorán. Kedden Shakespeare kétré­szes vígjátéka, a „Sok hűhó semmiért’’ nyitja meg a sort. A darabot, a Kecske­méti Katona József Színház művészei elevenítik meg. Szerdán újra jelentkezik a népszerű „Van kedve tán­colni?” A kérdés megvála­szolását megkönnyítik a III. Budapesti Ifjúsági Na­pok „társastánc fesztivál”- jára készülő táncospárok, táncdalénekesek — és a meglepetések, amelyeket e műsor tartogat. De még maradjunk a témánál. Csü­törtökön a Halló fiúk! Hal­ló lányok — jelentkezik. E műsor keretében élsporto­lók nyilatkoznak és bemu­tatkozik a Scampolo együt­tes és megismerkedhetünk a hónap slágerével. Este 20,05-kor, Ez nem én va­gyok, hanem a másik! cí­mű francia filmvígjátékban olyan neves és közkedvelt színész a főszereplő, mint Jean Boyer. Vidám szombat esténk lesz végre. Ez alka­lommal a tv a Fővárosi Operettszfnházból ad közve­títést. A műsorban fellép­nek többek között: Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Feleki Kamill, a két Lata- bár — apja és fia —, Lehoczky Zsuzsa, Mednyánszky Ági, Petress Zsuzsa, Rátonyi Ró­bert, Sárdy János, Zentani Anna és még sokan mások. Nem maradunk krimi nél­kül. Ezt szolgálja vasárnap „A nagy óra” című ameri­kai bűnügyi-pszichológiai film. Folytatódik a népszerű Ki miben tudós? műsor is. Csütörtökön a fizika ver­seny zsűrijét mutatják be. Pénteken a biológia és a kémia elődöntőn, szomba­ton pedig a fizika elődön­tőn izgulhatunk a verseny­zőkkel. A biológiánál mi nyíregyháziak is érdekelve vagyunk. A futballrajongók sem panaszkodhatnak. Szerdán 15,40-kor az MTK—Slavia Praha Közép-európai Kupa mérkőzést közvetítik a Hun­gária úti pályáról, míg vasárnap a pontokért fo­lyik a küzdelem Győrben, ahol az ETO és a Fradi küzdelmének lehetünk szemtanúi, Beszámol a tv riportfilm­ben a Kállai Gyula minisz­terelnök vezette kormány- küldöttség afrikai és ázsiai körútjáról is vasérnao. Ér­deklődésre tarthat számot ez alkalommal a Szülők neve­lők egymásközt című műsor is, melyben a televízió és a gyerek kapcsolatáról be­szélgetnek. Reflektorfény­ben: a televíziónézés pe­dagógiai problémái. Erre kedd este kerül sor. Talán azért is, hogy már e héten a tanácsok szerint csele­kedjenek a szülők. Jó öt­let. (f. k> A r|W-ben láttuk Egy hét mindenféle. Volt ebben jégkomngdöntő, szín­házi közvetítés, ünnepi mű­sor március 15-én, bajnoki idény nyitánya, színház a stúdióban, bolgár film, vi­ta a szabolcsi iparról, jazz mégpedig kitűnő; szóval minden. A hét bemutatója: a Bar­bárok. Móricz Zsigmond nevellájából — Zsurzs Éva rendező irányításával — ké­szült tv-játék alighanem mindenkinek csalódást ho­zott. Megölték a juhászt és fiát. Nyájáért. Az özvegy ke­resi az urát. Becsatangolja a fél országot, kérdezgeti mindenkitől, aztán várja a fa alatt, megszokott helyén. Végül rájön, hogy szerettei­nek ott a sírja A tettes minden bűnét bevallja — s ez olyan sok, hogy már megérett az akasztófára, — csak a ju­hász meggyilkolását tagad­ja Aztán egy fordulattal ezt is elismeri. Mindebből nyugodtan gondolhatnánk, hogy egy bűnözővel van dolgunk, akit a társadalom előbb-utóbb kioperál magából. Olyan beállítású emberrel, aki gát­lástalanul mások életére tör, aki rabol, lop... Ilyenek manapság is akadnak még. Pedig nem erről van szó. S akik ismerik a Móricz- novellát, számon is kérik a tv-játék alkotóitól a lénye­get: a filmen elsikkadt a társadalom — az akkori ke­gyetlen társadalom — és a szereplők közötti viszony, nem értjük azt, amit Mó­ricz láttatott: ezek az em­berek nem cselekedhetnek másként, mint ahogy csele­kednek, erre kényszeríti őket a kor. A novellában nincsenek véletlenek. A tv-játékban azonban egy kor képviselője, a bű­nös, egyszerű rablógyilkossá vedlik. Nem érezzük a mó- riczi többletet még akkor sem, amikor a vizsgálóbíró röviden rásüti a szereplők­re a barbár jelzőt. Hiány­zik az, ami Móricznál visz- szahatott a vizsgálóbíróra, hogy tulajdonképpen nem ezek az emberek barbárok, hanem a társadalom, amely évszázados elmaradottság ban hagyta őket. A formai megoldásban sem hibátlan a film, Mó­ricz Zsigmond prózájának elemző-ábrázoló részleteit nem tudták filmnyelvre ül­tetni. Ugyjs mondhatnánk, hogy lefényképezték a tör­téneteket — az irodalmi al­kotások megfilmesítésének leggyakoribb hibája ez, — s ahol ábrázolni akartak, ott fölösleges unalom és von­ta tottság lett szándékuk eredménye (az asszony út­ján például). Túlságosan a feszített ritmusú novellára bízták magukat az alkotók, de hát ismét bebizonyoso­dott, hogy a papír és a cel­luloidszalag között nehezen lemérhető a különbség. A színészek — Görbe Já­nos, György László, Hor­váth Teri és a többiek igye­keztek korrektek maradni. Játszunk együtt! — jasol- ták szombat este a tv-szer- kesztők. Szombat este? Ilyen műsort, hát nem ta­láltak jobbat? Valamit, amin nevetni lehet egy fárasztó hét után. És ez volt a szombat esti műsor legnagyobb eredménye, mert megfelelt e kívánal­maknak is. Régen látott, ki­tűnő, pergő, kacagtató, — és ezzel még nem mond­tunk el róla semmit. A műsor riportere Szepe­si György volt. Ö egyma­gában is biztos siker le­het, és ezúttal bebizonyí­totta, hogy a rádió és tv-ri­porteri szakmában ő az egyik legsokoldalúbb, leg­kitűnőbb. Devecseri Gábor és Lator László, Payer és S Nagy, Szenes és Nádas... Karinthy Ferenc és az intarziajáték... A kissé szentimentálisra si­került jelenet Páger Antal­lal és Kovács Károllyal... Az erőltetett feladat: elénekelni egy dalt a Vidám Színpa­don... Még a kisebb hibá­kat is megbocsátottuk, mert a műsor egésze ezeket is elvit­te. Ami talán a legszerencsé­sebb volt: a játékot úgy egyesítették a betétekkel, hogy pótolni tudták vele a szokásos szombat esti ka­barét. És nem vált unal­massá, bár időtartama tv- szempontból maratoninak számit. Mindent összevetve: kö­zepes hetünk voit. Ennél rosszabb soha ne legyen. Jobb azért lehet. Kun istváa Értesítjük a megye lakosságát

Next

/
Oldalképek
Tartalom