Kelet-Magyarország, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

Elég, ha a gépek ... ? Az egyik nyíregyházi üzem vezetője mondta a legutóbbi termelési tanács­kozás után: „Mi már túl vagyunk a nehezén, meg­vitattuk a gazdasági mecha­nizmust és senki nem el­lenezte az új bevezetését”. Ügy hiszem, nincs igaza az üzemvezetőnek. Elsősor­ban azért, mert ezek a be­szélgetések, s az év elején napirendre került néhány változás csak a kezdet Az első lépései például a kí­sérleti módszereknek, ame­lyek után még nagyon sok jön majd. S azért is ha­mis a véleménye, mert a dolgozó még nem ismeri — nem is ismerheti — kellő­képpen, mi is az a gazdasági mechanizmus, ezért nem is szólhatnak hozzá érdem­ben a saját üzemük, mun­kahelyük szempontjából. Hadd lássunk néhány friss, szabolcsi tapasztala­tit. Figyelmeztető jelenség: az elemzés még nem elég mély. Hozzászólunk ugyan dolgokhoz, de eléggé álta­lánosakat mondunk azok­ról. Példa erre a legutóbbi építőipari műszaki ta­nácskozás. Az egyik műszaki a vállalatnál öt év alatt történt fejlődésről be­szélt. Elmondta, hogy a termelékenységgel sok volt a baj, s számokkal is bizonyí­tott. Később szóvátette, hogy a gépesítés fejlődésének adatai is alacsony színvo­nalra utalnak. És a hozzászó­lást befejezte. Pedig, ha to­vábbmegy, s bizonyítja, hogy a kevesebb létszám jobb eredményt hozott vol­na, — jobb szervezéssel — a gazdálkodás minden ré­szét összefüggésben, egy­mástól nem elválasztva, ha­nem egymáshoz viszonyítva látja. Es ezzel sokat segít­hetett volna a további ten­nivalók gyorsításában is. Kevésbé hangsúlyozzuk, hogy az önállósággal nőtt a felelősség is. Vállalataink jó része alig kapott — vagy az eddigiekhez képest ke­vesebbet — kötelező terv­mutatót felső szervétől. Gondolkodni kell tehát helyben is. A Demecseri Burgonyakeményítőgyárban mondták el: ez sem lesz egyszerű feladat. A műszaki vezetők zö­me évekig csak azt vizs­gálta, megy-e a mennyiség, vagy nem? A minőséget, a gazdaságosságot nem vet­ték figyelembe. Ügy fejez­ték ki: „Ha a gépek járnak, művezetőink egy része azt hiszi, eleget tett a kö­telességének”. Számolni, kal- ■ kulálni — ez a főkönyvelő dolga. Mennyire nincs iga­zuk, azt a jövő mutatja meg, amikor kitűnik, ettől sokkal több kell Vezetni a művezetőnek is, intézkedni, leszokni a szűk százalék- szemléletről, beleszólni a bérezésbe, s ha kell vitat­kozni, érvelni. Ez már nehezebb, de ve­zetőhöz illő feladat. A tervezés, az évi fel­adat meghatározása máris nagyobb gonddal történik. A Nyű-egyházi Gumigyárban elhangzott egy érdekes mondat: „Most kezd gya­korlati valósággá válni az elvi igazság, hogy miénk a gyár.” A vezetők többsége már érzi ezért a nagyobb felelősséget, s kezd ez ki­bontakozni az egyszerű munkásnál is. Nem mon­dunk nagy szavakat, de most valóban csatát lehet nyerni — jó indítással. Eh­hez viszont az is kell, hogy az üzemvezetők ne akarja­nak sehol frázisokat, a munkások előtt érthetetlen közgazdasági kategóriákat ismételgetni. Maradjon csak a lényeg: a feladat. Az vi­szont minden dolgozó szá­mára tökéletesen leegysze­rűsítve. Sokat mondjuk az utóbbi hetekben a kifejezést: új mechanizmus. Inkább él­jünk a kifejezéssel keve­sebbszer. De amit takar — kísérlet a vállalati önálló­ság megvalósítására — az­zal éljünk. A Mezőgazdasá­gi Gépjavító Vállalat mű­szaki értekezletén a gazda sági irányításnak ez az új módja jutott kifejezésre. A munkahelyek belső átszer­vezése, a belső tartalékok ésszerű felhasználása, a magas fokú takarékosság munkaidővel és anyaggal — e kérdésekhez szóltak a je­lenlévők, s kivétel nélkül megfontoltan, hasznosan. Érthető ez a felelősség? Igen, hisz a gazdaságirányí­tás új, s még csupán kez­deti módszerei már bizo­nyítják, hogy a régi, a min­dent létszámmal megoldani akaró módszerrel nem le­het tovább dolgozni. S ami eddig — bármennyire akar­tuk, szerettük volna — nem ment, most a nyílt és rej­tett tartalékok feltárásával elindult. Nem kevés már­is az olyan üzem, amely nem várja, hogy felülről mondják: csökkentse a lét­számot a reálisra, magától végrehajtja a józan át­szervezést. A cél nem utolsósorban éppen az eddig elveszett munkaórák megmentése. Nem véletlenül beszé­lünk a műszaki gárda nagy felelősségéről. Fokozottan előtérbe került a technoló­giai folyamatok korszerűsí­tése, esetleg új műszaki fo­lyamat bevezetése. Sokat jelenthet a vállalat, gyár szempontjából munka­művelet gyorsítása, vagy kiiktatása. Ahol törődnek ezekkel, év végén több lesz a nyereségrészesedés. Év közben több a jutalom, a munkabért. Ezt a törődést tá­masztja alá az új műszaki prémiumrendszer. A vállalat érdeke mind­inkább érvényesül. De a népgazdasági igény tovább is az első. A vállalat ne vá­logasson a neki kifizetőbb, vagy kevésbé jövedelmező, de a népgazdaság, a lakos­ság számára fontos munkák között. Az utóbbit végezze először — ezt a vállalatok párt- és mozgalmi szer­vezetei kísérjék fokozott fi­gyelemmel. Politikánkat szolgálni — ez a fontossá­gi sorrend. Jó alapelvek vannak az új munka indításához, a legutóbbi megyei tanácsko­zás is ezt segítette. De amig ez a gyakorlatban le­tisztul, sok ellentmondást kell leküzdenünk. Az új gazdaságirányítási rendszer tudományos, de nem lehet bürokratikus és vég nélküli. És nem lehet takaró a rossz gazdálkodásra, mert nega­tív hatása gyorsan és konk- rétan jelentkezik. A vezetőknél is, a dolgo­zóknál is. Ezt is meg kell találniuk vállalatainknak. Kopka János Előtérben a költséggazdálkodás, a jövedelmezőség Beszélgetés a tsz-ek új tervezési rendszeréről A Földművelésügyi Mi­nisztérium két évvel ez­előtt kísérletként javasolta néhány tsz-nek, hogy elő­kalkulációs üzemterv alap­ján gazdálkodjanak. Ezek közé tartozott a nyíregyhá­zi Ságvári Tsz is. Most a FM kiadványban írta le az új tervezési forma lé­nyegét, ennek ellenére csak néhány megyei tsz-ben ve­zették be. A korábbi ta­pasztalatokról beszélgettünk Varga Sándorral, a Ságvári Tsz főkönyvelőjével. — Mi az új tervezési­forma lényege? — Eddig utókalkulációval állapítottuk meg egy-egy termény költségeit, tehát annak gazdaságosságát csak akkor ismertük meg, ami­kor azon már javítani nem lehetett. Bár az új formák­kal kezdtük volna! Vissza­tekintve a hagyományos ter­vezésre, az csak a spontán gazdálkodást szolgálhatta, ahol a tervet is csupán azért csinálják, mert a bank megköveteli. Ebből adódik az előkalkulációs terv kettős célja: a terv­szerű költséggazdálkodás megalapozása és a jövedel­mezőségi szemlélet előtérbe állítása. Nyugalom a Túr mentén Segít a tizenhatmiltiós új töSiés Tengerré változott a szat­mári síkság. Megdagadtak a folyók. Kocsordon kilépett medré­ből a Kraszna az ártérre, a faluban ásóval, lapáttal dolgoznak az emberek. A gépek hordják az anyagot, teljes a készenlét. A ma- tolcsi hídnál jégtáblákat vert partra a Szamos. Az országutak két partján nem bírják összegyűjteni a fel­gyűlt talajvizet a levezető árkok. Gacsály utcái vízben áll­nak, a főtéren teherkocsik, markolók, anyagok és egy nagy teljesítményű szivaty- tyú habzsolja a vizet. Odébb a község szélén, a vizes, sáros almáskertben tökéle­tes a nyugalom, emberek metszik a fákat, készítik elő a gazdag őszi szüretet. Gépek sora szalad az úton szinte Nyíregyházától végig, az országhatárig. Garbóié volt csütörtökön a legnagyobb veszélyben. Jött a víz feltartóztathatat­lanul, áradt szüntelen, s félméteres magasságban el­lepte a falu határát. A tanácsháza még pénte­ken is főhadiszállás. Danes Béla, a végrehajtó bizott­ság elnöke sorolja, hogyan történt. — Jött a víz Romániából, áttörte az ottani gátat. Itt február elején megszüntet­ték a tanácsot, de azonna­li rendelkezést kaptunk, hogy a rendkívüli helyzet­ben állítsuk vissza. Fáradtak az emberek. Az elnök csütörtökön éjjel nem aludt, de ébren volt szinte az egész falu. — Tizenhatmillió forint­ba került az államnak, hogy tavaly nyárra elkészítse az új Tűr töltést Egy méter­rel emeltük a1 gátat. Ha ez nincs, Garbolc házai má vízben úsznak. Az utcán a kapuk előtt állnak az emberek. Ásóval, lapáttal várják, mikor kell beavatkozniuk. Most csen­des a folyó, apad. A döm­perek, teherkocsik, kotrók és földtolók végeláthatatlan sokasága is áll. Harci ké­szenlétben — ha rosszab­bodik a helyzet, megkezdik a lokalizációs töltés építé­sét. Huszonötén kinn éjsza­káznak a folyónái. Minden csobbanásra' figyelnek. A községbe vezető kis híd alatt ijnilik a víz. Szakács Ferenc, a közúti igazgató­ság embere vizsgálja, bírja- e még a híd a nagy roha­mot. A falu nyugodt. Sok ár­vizet megélt idős emberek mondják reménykedve, hogy nem lesz, nem lehet nagyobb baj. A Túr töltése erős, a főművek állják a sarat. És itt vannak a vá­rosról a gépek, a homok­zsákok. Meg munkára ké­szen allnak az emberek. Valamikor nagy úr, óriá­si hatalom volt ezen a kör­nyéken a folyó. Békés fal­vakra rontott a jeges ár, s minden tavasz újabb ve­szélyt hozott. A víz erős most is. Csakhogy ma már erősebb lett az ember. Lánctalpas óriások segítik, nagy erők állják útját az elemeknek. A védekezésre költött milliók haszna most jelentkezik igazán. A házakat ne ti tudta be­venni az ár. Jön a tavasz, a nyár, s a szatmári síkság újra zöld lesz. Az emberek szántani, vetni kezdenek, a fák ki­virulnak, kalászt jönnek vágni a gépek. —a. —os. — Milyen rendszerű az új tervezés? — Központi része az üzemterv. Ez munkalapok­ra épül, amelyek táblán­ként, műveletenként (ezen belül 28 féle van) és mun­kánként bontják le a ter­vet. S mindezeket külön, még időbelileg is. A mun­kalapok összesítéseként ala­kul ki az üzemtem', amely­nek része a költség és jö­vedelemterv is. Ez mutatja egész évi gazdálkodásunk lényegét. Az üzemtervből készül a munkák pénzügyi lebonyolításához szükséges pénzügyi terv. Persze, ahogy elmondtam, vázlatos, a valóságban a terv ennél sokkal bonyolultabb. — Milyen előfeltételei vannak az új tervezési rendszernek? — Először is jól szerve­zett alapbizonylatolás szük­séges, a könyvelés és a termelés teljes összhangja, hogy a termelés útját bi­zonylatokon keresztül el­lenőrizni tudjam az eladá­sig. Ezenkívül ezt a tervet szinte lehetetlen elkészíte­ni helyesen vezetett tábla- törzskönyv nélkül. És _a legfontosabb: a terv felté­telez egy üzemgazdászt, aki az üzemterv alapján állan­dóan elemzi és ellenőrzi a gazdaság munkáját. Véle­ményem szerint enélkül 1966-ban lehetetlen dolgoz­ni, hiányában eluralkodik a munkán a gazdálkodás át­ka, a spontaneitás. — Említette a költsé­gek tervezését. Ennek milyen előnyei vannak? — Elemezhető és ellen­őrizhető a költségfelhaszná­lás — már menet közben. Később nem lenne javítha­tó a túllépés, de akkor még igen, mert a termelés köz­ben gondolkodásra kénysze­ríti a gazdaság irányítóit. Másik: a tsz-ünknek a központtól 15 kilométerre is van kukoricája. Ha letör­tük, az előzetes kalkuláció már most megmutatja, ér­demes-e behordani a szárat, vagy vágjuk össze a földön és szántsuk be trágyának. És, hogy olt később milyen műtrágyát használjunk. s az mennyibe kerül? És mit vessünk oda? Ezt mind tervezni kell. Ezentúl a költségek tervezésével biz­tosítani lehet a gazdaság évi folyamatos pénzellátá­sát. A terv alapján már most meg tudom . mondani, mikor mennyi pénzre van szükségünk. Megszüpjk az anarchia. — Ezenkívül milyen előnyökkel jár az új tervezési rendszer? — A termelés megkezdé­se előtt — mivel minden­nek ismerjük a jövedelme­zőségi mutatóit — megmu­tatja, hogy „mit termel­jünk?”. A technológiát vé­gig kell pénzügyileg is terveznem, a gazdasági ve­zető ebből ért, tehát a »mit?” után a „hogyan?”- ra is feleletet kapunk. E két felelet birtokában rá­térhetünk a legjövedelme­zőbb termények termelésé­re. Azután ilyen tervezés mellett a gazdasági vezetőt nem érheti meglepetés; Tavaly már szeptemberben megtudtuk mondani, ho­gyan zár gazdaságunk. Mindezt onnan, hogy a terv pontosan követi a gaz­dasági eseményeket., s ha kell, figyelmeztetést ad. Ha ismerjük a gazdálkodás igé­nyeit, pontosan meg tudjuk mondani, mikor mennyi munkaerőre és gépre van szükségünk. így megalapozot­tan köthető szerződés a gépállomással a gépi mun­kák végzésére (bár erre ne­künk nincs szükségünk), így térünk vissza az új tervezési rendszer céljára: a költségekkel való terv­szerű gazdálkodásra és a jövedelmezőségi szemléletre. Ma már ez a gazdálkodás alapja. A beszélgetéshez csupán egyetlen megjegyzést fű­zűnk: tavaly a Ságvári Tsz- ben az egy tagra jutó átla­gos jövedelem 24 ezer fo­rint volt. Kun István QíifU'J Ut&k N evezetes embernek is­merték a faluban Ká­roly bácsit. Kétszer járta meg Amerikát. Igaz, az utazások elvitték a kis családi házat három köblös földdel. Az utolsót pedig akkor adta el, amikor jó ötven év után végleg hazatért, csak az öregségét hozta magával. De akkorra meghalt a felesége, két családos fia. Egy élt még valahol, úr béreseként., meg a lánya. Jó férje volt a lányának, beleegyezett, hogy magukhoz vegyék Károly bácsit. — Nem igen leszek én terhetekre — mondta az öreg. — Voltam eddig, meg­élek ezután is, míg a gyer­tyám el nem alszik. Ha egyebet nem, de egyet-mást adott az új világ, amit raj­tam kívül senki sem tud. — Meglesz köztünk. Pe-' dig... itt is öt gyermek. A harmados, a fillér napszám sovány kenyér. — Én éltem eddig. Ez­után is megeszem a maga­mét. Legyen esze a sze­gényembernek. Nyáron kiült az utcai kis- padra, és bőrfüles légycsa­póval irtotta maga körül a legyeket. Ha megunta magát, a légycsaoót bevitte vissza a kisházba. Feltette állandó helyére, a mestergerendára. Fordult, ment ki a temető­be, ami ott kezdődött mind­járt a vqje udvara mellett. Betopogott az orgonabok­rok közé. Hajtogatta, must- rálgatta a két-hároméves vesszőket. Levágott néhá­nyat. A leveleket leszedte, a hegyes végeket elmetszette. Mindig jó élben tartotta fa­nyelű, behajtható bicskáját, amit gyakran élesítgetett kaszafenő kővel. És volt bármennyi különös eszköz a zsebeiben, a bicskáját tar­totta legértékesebbnek. Az­zal vágta az elnyűtt csizma­szárakat bocskornak, légy­csapó bőrnek, azzal szabta a kiszárított disznóhólyagot, meg o'/kor a csirkére ka­pott macskák lenyúzott, szőrtelenített bőrét is do­hányzacskónak, orgonavesz- szőt légycsapó- és pipaszár­nak. Koros emly rek keresték meg leggyakrabban. — Van-e felesleges zacs­kója kendnek? Volt, aki pénzt adott, má­sok pakli dohányokat, sza­lonnát, sódar darabot, al­mát, szilvát, negyedrész há­zi kenyeret. Ezek a kisebb üzletei vol­tak Károly bácsinak. Egyi­két-másikát megcsinálhatta a barkácsoló hajlamú sze­gényember, enyhíteni a cu­dar világ szükségén. Nem kellett ahhoz különösebb tudomány, tüzes dróttal át­fúrni a nyers orgonavessző közepét, aztán és alakban meghajlítani, a hallásokba madzag segítségével megfe­lelő két pálcikát helyezni. Ezután melegre tenni, ahol a vessző kiszáradva meg­tartja kényszerű alakját. S kész az ingyen pipaszár. A bocskor fűzése sem ördön­gösség, sem a légycsapó, do­hányzacskó elkészítése. Hanem még egy. Ami a tulajdonképpeni hírnév alapköve: a hideglelés meg­szüntetése. Ez jelentette a Károly bácsi osztatlan pri­vilégiumát, mivel abban az időben igen kevés volt még vidéken az igazi orvos. Kevés olyan nap múlt, hogy halottat ne kísértek volna a temetőbe. Sok könny cseppent el a temető utcáján. Károly bácsi az apróka ház szűk ablakán át nézte a gyászolókat. Akkor ment ki, mikor visszafelé jöttek. Közel állt az alacsony ka­puhoz. Szögletes állát a fel­ső lécre helyezte. Aztán hol ennek, hol annak intett a mutatóujjával. A hívottak kiléptek a sorból. — Mi van? — szűkítette csaknem teljes behunyásig a szemét Károly bácsi. — Könnyebben érzi magát a feleségem. Ügy látszik, kilábal a nyavajából. De bi­zony, hallja, hogy elfeled­keztünk magáról. Várjon csak, még ma este itt le­szek. Mit hoznék Károly bátyámnak? — Tudjad te. Akadt azért, aki azt mondta, hasztalan vártak a gyógyulásra. Elvitték a hi­deglelőst az orvoshoz. Az segített. Károly bácsi megrángatta a vállát. — Orvos? Bolondok. Azt fejezte be, amit én meg­kezdtem. Fizettetek neki egy csomó pénzt. Okultatok. Aki rettenetesen kínló­dott? Eisiratták a temető ut­cáján, mert nem gyógyult meg? Károly bácsi legyin­tett. Annak az ő tudását is meghaladó más ördöge, nya- va.iája volt. És maradt nevezetesnek Károly bácsi. A beteget pa­naszoló távozása után egy­kedvűen ballagott a temető­be. Arra tartóit, ahol a mezsgyében kendervessző- bokor állt. Ott percnyi időt tölthetett. Megint a bicská­val csinált valamit. Utána átment a temető mellett hú­zódó töltés irányába, le egé­szen a folyó széléig. Míg a veje megleshette volna, mit csinál ott is, már felfelé tartott. Mert bizony, jó len­ne örökségképpen megfogni azt a tudományt. Enyhíteni vele a család gondját. Nem tudhatja minden szegény­ember kétszer is megjárni az új világot. De talán majd, ha az após végleges útra kel... Aztán, hete is elmúlt, hogy Károly bácsi nem tud­ta elhagyni az ágyat. Ko­mor, hideg tél volt. Egyik éjszaka, majdnem a szűk ablakocskáig hóval hordta be a kisházat az idő. Béni­ről nem lehetett látni a vi- . lágot, sehogy se akart kiol­vadni a szűk ablak jégvirá­ga. Károly bácsi szüntelen amiatt nyöszörgött, hogy megfagy. Pedig lánya — márcsak a látogatók miatt is — legjobb dunyháját tette rá, a veje pedig tűzrevágta az udvar egyetlen, valami­re való gyümölcsfáját. A beteg pedig hol a kezét, hol a lábát mutatta, nézzék, fogják meg, akár a jég. Gyomra egyetlen falat ételt nem képes bevenni. Másnap nagyon elcsende­sedett. Éppen délre járt az idő, nem volt látogató. Veje az öreg felé hajolt. — Apám, azt a titkot.. ha elmondaná. A hidegle­lésről ... Károly bácsi szemnyitás nélkül hajtogatta a fejét kétoldalra a párnán. — Nem. Nincs ... titok. Ámítás volt. •— Egy ideig hang nélkül járt a szája. És azután: — Ne... ne vággyátok csinálni... Többet nőm szólt. Lánya eltakarta az arcát. Asztalos Bálint

Next

/
Oldalképek
Tartalom