Kelet-Magyarország, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-11 / 35. szám

A Nagykanizsai Üveggyárban eddig különféle, igen kényes laboratóriumi üveg-felszereléseket gyártottak. Most úíabb gyártmánnyal bővült az üzem profilja: különböző nagyságú hőpalack ..belsőket” készítenek. Az „Olvotto” pneumatikus vezérlésű hőpafaekgyártó automatával jelen­leg — naponta — 24 ezer más-más nagyságú hőpalack „belsők” készülnek. (MTI foto — Perczo Lajos felvétele) Meghalt Szabó Ernő színművész Szabó Ernő, a Román Szocialista Köztársaság ál­lami díjas és a Magyar Népköztársaság kiváló mű­vésze, a József Attila Szín­ház nyugdíjas tagja, csütör­tökön, 66 éves korában hosszú betegség után el­hunyt. Aki látta színpadon, so­káig fog emlékezni rá, a kisemberek megtestesítőjére: a rádió hallgatói nem felej­tik el a kedves Szabó bá­csit, a film barátai pedig a félszeg Hannibál tanár urat. Szabó Ernőt gyászolja a magyar színházi társada­lom, az ország művészei, a színház és a film közönsége, mindazok, akik tisztelték, szerették. Temetéséről később törté­nik intézkedés. Védő- és munkaruha biz­tosítására több mint hét­millió forintot költöttek a múlt évben a Záhony térsé­gében dolgozó vasutasok­nak. Az idei téli időszakra mintegy 900 öltöny vattás ruhát osztottak ki. í Szocialista brigádmozgal- mat indított az OTP az el­múlt évben. Míg tavaly hat brigád versenyzett, az idén már 13 brigád nevezett be e megtisztelő címért folyó versenybe. FIGYELEM! Az EM. 25. sz. Állami Építőipari Válla­lat, Budapest, XXI. kerület (Csepel) Kiss János altb. u. 19—21. állandóan felvesz ál­landó munkaviszonyba: ku­bikosokat, segédmunkásokat, valamint kőműves, ács-áll­ványozó, villanyszerelő, szo- bafestő-mázoló, üveges, szi­getelő, bádogos, épületlaka­tos és vasbetonszerelő szak­munkásokat Szállást, napi kétszeri étkezést biztosítunk. A felvételi útiköltséget megtérítjük. Jelentkezni le­het a vállalat központjában a fenti címen. Tanácsi iga­zolás szükséges. (32) Á Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti ■ szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.* 16—10« 18—71. 16—72. Kladjai a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel.i 30—00. Felelős kiadói Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg ______és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza« Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai János Kiváló társadalmi mun­kásokat tüntettek ki Nyír- bogáton — írja Fügedi Im­re tudósítónk. — Hárman a „Kiváló társadalmi mun­káért” jelvény első foko­zatát, öt középiskolás diák pedig a második fokozatot kapta. A Magyar Galambte­nyésztők nyíregyházi egye­sülete 1966. február 12—14- ig a József Attila Művelő­dési Házban nagyszabású galambkiállítást rendez. Ki­állításra kerülnek Szabolcs- Szatmár és Hajdú-Bihar megye, valamint más me­gyék legszebb dísz és hús­galambfajtái. A galambok mintegy 30 fajtáját, 300 darabot mutatnak be. A Tokiói-öbölből a bé­kaemberek és búvárok újabb 15 áldozat holttestét emelték ki. A hét nappal ezelőtt lezuhant Boeing óriásgép 133 utasa közül ez­zel 98-nak a holttestét si­került már megtalálni. Az év első külföldi tár­sasutazása február 22-én in­dul Nyíregyházáról. Az IBUSZ szervezésében 43 szabolcsi dolgozó tesz négy­napos autóbuszki rándulást Kárpát-Ukrajnába. A kisiparosokat érintő jövedelemadó rendelkezése­ket bővített vezetőségi ülé­seken beszélik meg a me­gye 15 KIOSZ alapszerve­zeténél ezekben a hetek­ben. Ipari tanuló balt rendez a 110. számú nyíregyházi iparitanuló-iskola február 19-én 20 órakor a József Attila Művelődési Házban. Föld művesszővetkezeti közgyűlések A jelenleg már több mint kétmillió tagot számláló földművesszövetkezetek megkezdték, s március végéig mindenütt befejezik 1965. évi gazdasági tevé­kenységük elemzését, illetve 1966. évi feladataik megvi­tatását. Az alapszabály elő­írásainak megfelelően, a felosztható tiszta felesleg arányában, a tulajdonukban lévő részjegyek után is és egész évi vásár­lásaik, illetve érté­kesítésük összege után is visszatérítés illeti meg a szövetkezeti tagokat. A SZÖVOSZ vezetőinek előze­tes becslése szerint az idén ilyen címen több mint negyvenmillió forin­tot fizetnék ki a földmű­vesszövetkezetek. Bányahomok a Városi Ta­nács VB. Kemecsei úti ho­mokbányájából február 10- től korlátlan mennyiségben szállítható köbméterenként; 10,— Ft-os egységáron. (40) A hóolvadás hizlalja a belvizeket A Túron és a Krasznán harmadfokú árvízvédelmi készültség Az ár- és belvízi hely­zetről tájékoztatta szerkesz­tőségünket a Felsőtiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság. A Túron és a Krasznán harmadfokú, a Felső-Tiszán és a Lónyai-csatornán pe­dig elsőfokú árvédelmi ké­szültség van. Az igazgatóság intézkedé­seket tett a Túr magas ár­vizének kivédésére. A múlt évben olyan mértékben megemelték a Túr töltését, hogy a korábbinál magasabb árvíz esetén is biztosí­tott az árvédelem. Az igazgatóság mozgósítot­ta gépesített árvédelmi osz­tagait. A Túr és a Szamos mentén az osztagok bevetés­re készen állnak. Munká­jukra csütörtökig még nem volt szükség. Három öblözetben má­sodfokú, a többi öblözet­ben pedig elsőfokú belvíz- védelmi készültséget ren­delték el. Az utóbbi két nap me­legebb időjárása, a hó­olvadás növelte a bel­vízzel borított területe­ket. Míg a hét elején —- mint kedden jelentettük — mint­egy 10 ezer holdat borít belvíz a megyében, a csü törtök déli órák helyzetje­lentése alapján 12 ezer 600 katasztrális holdat. Csütörtökön tíz darab ideiglenes szivattyú kezdte meg a belvíz levezetését, jobbára az Ecsedi-láp körzetében. Itt a vízállás elérte a megengedhető maximumot j A leszállított textilárak mellett a tavaszi forgalomra felkészültek a boltok Felkerestük az áruházak és a boltok különböző osz­tályait, hogy tájékozódást nyerjünk aífelől, hogyan ké­szültek fel a tavaszi és nyá­ri forgalomra a leszállított új árak mellett. A lenipar felveszi a ver­senyt a pamutipar divat­anyagaival, mert gyártmá­nyait gyürtelenítő kikészí­tésnek vetette alá. Tetszetős kivitelű és kikészltésű áru­val jelenik meg a piacon. Az eddigi hagyományos anyagokat újabb műszállal bekevert anyagokkal váltják fel. A divatmintáknál a leg- szembetűhőbb változás, hogy a nagy virágmotívu­mok megszűntek. Vissza­tért a régi, úgynevezett „Liberty” zsánernek mo­dem változata, amelyet az­zal lehet jellemezni, hogy egytónusban tartott kolori- tokban készülnek egy-egy elütő színnel. Általában a sötét tónusok megvilágosod­tak. A tavaszi felkészülés a selyemipar anyagában is változást hozott. Nylon és nylon keverékű fonálból készült muszlin és batiszt karakterű anyagok, nyo- •nott kivitelben, újszerű mintákkal kerültek forga­lomba. Szintetikusan csíkos és kockás anyagok. A jól ismert és bevált 45 % gyapjú, 55 % polyeszter Jeszter-Peszter család két újabb minőséggel gyarapo­dott. Az egyik 65 %-os cheviot gyapjú, 35 % po­lyeszter, Tiros és Syncom elnevezéssel kerültek forga­lomba. Mindkét anyag kivá­ló tulajdonságokkal rendel­kezik. Űjdonságnak számít és új minőség a Tervis-szövét, amely műselyemszállal van keverve. Mintázata apró mintától az eszterházi koc­kásig igen változatos. Új cikk a Milosz elneve­zésű könnyű tropikál szö­vet 40 %-osan gyapjú, lányka, bakfis, női öltözé­kekre kiválóan alkalmas. A tavaszi, nyári vásár kedvelt cikkei lesznek a kártolt szövetekből készült lányka, bakfis, női ruhák. Kártolt női ruházati anya gokból igen bő választékkal látták el a kereskedelmet. Továbbra is divatosak bucklé anyagok, festett, twied mintázatokban. A női kötöttárukban is sok újdonsággal kedveske­dik a kereskedelem. Újdon­ság a nylon plüss tv-pizsa- ma és a lánchurkolt nylon filmnyomott termékből ter­vezett különféle cikkek és garnitúrák. Női pulóverek terén új donság az idomban kötött gyapjú heliodoros megoldás és a filmnyomott bánion pulóver. VáltozatQsságot je lent a tavaszi, nyári felké szülésben a filmnyomott bánion fürdőruha, valamint a hullámosított nylonfonál­ból készült rugalmas női talpalós nadrág. —f. p. — A szerencsés kezű feleség Garay András Nyíregyhá­za, I. Manda 55 szám alatti lakos 1957 óta lottózik heti 3 szelvénnyel. Ebből kettőt maga tölt ki, a harmadikat felesége. Az ötödik játék­hétig a feleség javára bil­lent a mérleg, mert míg Garay András kettest ért el, addig felesége hármas talá­lattal dicsekedhet. Az ötö­dik héten Garay Andrásné a 8 815 730 számú szelvé­nyével négyes találatot ért el, ezzel 98 ezer 450 forint összegű nyereményhez ju­tott, amelyet egyelőre taka fékbetétben kíván elhelyez­Szalmd§ág;¥e§xté§re ítélték «& kodáüxi verekedőket Hodászon szeptember 19- én Erőss András 22 éves alkalmi munkás a mozi előcsarnokában odament egy tizennégy éves kislány­hoz, és tiszteletlenül kezdett viselkedni vele. A szemte­len fellépés miatt a kis­lány jelenlévő édesapja fi­gyelmeztette Erőss Andrást, aki hajlott a szóra. Kilenc nappal később Erőss András összetalálko­zott Domanovits Sándor 25 éves — ennek ellenére há­romszor büntetett előéletű alkalmi munkással. Kocs­mába mentek, és töményét meg majdnem egiy liter bort ittak, és erősen ittas állapotba kerültek. Amikor hazafelé mentek, az úton találkoztak Rézmű­ves Istvánnal, aki korábban figyelmeztette Erőss And­rást. Ez eszébe jutott az ittas Erőssnek, és minden szó nélkül ütlegelni kezdte Rézműves Istvánt. Rézműves otthagyta tá­madóit. A két fiatalember azon­ban csak ekkor kezdte. Do­manovits Sándor kapát ke­rített, azzal közeledett Rézműves István lakásához. Bementek az udvarba, drasztikusan káromkodtak, és hívták Rézműves Istvánt. Ö azonban nem mert ki­menni. Családjával vacso­rázni kezdett. Erőss András elvette a kapát Domanovitstól, és az­zal beverte a ház ablakát Domanovits — biztosan azért, hogy ő sem rosszabb legény Erőssnél — összetör­te a megmaradt ablakrá­mát is. Ezután még a ka­pát is bedobta a lakásba, s az Rézműves Istvánt éppen fejen találta. Rézműves István ekkor orvoshoz indult — fejsé­rülése miatt, — de közben bemenekült apja lakásába. Domanovitsék. ide is követ­ték. Be akartak hatolni, verték a konyhaajtót. Réz­műves Miklós ment ki, és békítgetni kezdte az ittas fiatalembereket. Öt Doma­novits ütötte fejen kapá­val. így huzakodtak még hosszabb ideig, végül né­hány odaérkező környékbeli fegyverezte le őket. Rézműves István könnyű apja súlyosabb sérülést szenvedett A nyíregyházi megyei bí­róság a napokban tárgyalta a garázda fiatalemberek ügyét: Domanovits Sándort — aki ráadásul még egy karórát is ellopott — egy évi és négy hónapi, Erőss Andrást nyolc hónapi vég­rehajtható szabadságvesz tésre büntette. Az ítéle jogerős. —ki— A MAI MAP 296$. február 11, péntek Névnap: BERTOLD A Nap kél: 6 óra 57 perckor, nyugszik: 17 óra 01 perckor. A Hold kél: — — — — — nyugszik: 9 óra 53 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: —0,0 Celsius fok. Többfelé eső Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, ma többfelé eső. A reggeli órákban párás­ság, egy-két helyen köd. Mérsé­kelt, időnként élénk szél. A nappali felmelegedés nyugaton gyengül, keleten erősödik. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet 5—10 fok között. Kossuth rádió 8,20: Tánczene. — 8,55: Kié a 100 forintos bankjegy? — 9;00: Magyar Parnasszus: Komjáth Aladár. — 10,10: Az óvodások műsora. — 10,30: Édes anyanyel­vűnk. — 10,35: Operarészletek. — 11,00: Iskolarádió. — 11,30: Népi muzsika. — 12,15: Marian Andersen énekel. — 13,00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. — 14,05: A korszerű ta­karmányozásról. — 14,20: Köny- nyű fúvósmuzsika — 14,30: Ró- ka-Móka bábszínháza. — 15,00: ÜZENET-ek. — 15,40: Kosztolá­nyi Dezső verseiből. — 15.45: Munkásénekkarok a mikrofon előtt. — 15,55: Villanófényben... — 16,10: Operarészletek. — 16.45: Aktuális témák az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetében. — 17.00: ötórai tea. — 17,56 Hallga­tóink figyelmébe. — 18 00: Mi történt a nagyvilágban? — 18,20: Üj Zenei Üjság. — 19,00: Esti pihenő — muzsikával. — 20,30: Pódium, 66. — 23,20: János vi­téz. Részletek Kacsóh—Heltai dal játékából. Petőfi rádió 14,00: Mozart-dalok. — 14,20: Válaszolunk hallgatóinknak... — 14,35: Disznótor Kalocsa környé­kén. — 15,05: Századunk elfelej­tett zeneszerzői. — 15,50: Iskola­rádió. — 16,05: Utazás Zeneoiv szágban. — 36,30: Horgászok öt­perce. — 16,35: Könnyűzene Moszkvából. — 17,05: Puccini­áriák. — 17,30: A Gyermekrádió műsora. — 17,55: Hangverseny a stúdióban. — 18,20: Verbunko­sok, népdalok. — 19,05: A Ma­gyar Állami Hangversenyzene­kar hangversenye. — Közben: 19,34: Láttuk, hallottuk. — 30,44: Tánczene. — 21,05: Zenei pano­ráma. — 21,35: A Bjelorussz Állami Népi Együttes műsorá­ból. — 21,45: Afrika jövője. — 22,00: Ami a jövő hét zenei mű­soraiból kimarad. Televízió 8.20: Iskola-tv. Orosz nyelv (középisk. m-rv. oszt.). Grisa, Andrej, Mása és az időjárás (ism.). — 9,05: Tanulmányi ki­rándulás (ált. isk. VI-VTI. oszt. fizikához), öntés, hegesztés, for­rasztás — 9,35: Két tűz között. Magyarul beszélő szovjet film­sorozat I-n. rész. (ism.) (10 éven felülieknek). — 11,35: Telesport (ism.) — 11,50: Téli erdő. A TV riportfilmje (ism.). — 14,30: Ta­nulmányi kirándulás (ism.). — 16,45: Orosz nyelv (ism.). — 17,15: Politikai tanfolyam a televí­zióban. A munkásosztály vezető szerepe és a párt szövetségi politikája. — 18,10: Az Iskola-tv postája Műsorkalauz — peda­gógusoknak. — 181,(35: Kémia (középisk. I. oszt.) Az elemek periódusos rendszere és a hid­rogén (ism.). Bratislavai tv 8.50: Kisfilmek. — 10,09: Do­kumentumfilm az aranybányá­szatról. — 10,25: Túléli-e az em­ber a civilizációt? VII. rész. (ismétlés) — 10,55: Filmhíradó. — 11,05: Téli nap volt... — 11.20: Ó-prágal komédiások. — 18,30: Riport tiszti iskolások éle­téből. — 19,00: TV-híradó. — 19.20: Ma este a sportriporTerek- kel. — 20,40: Néprajzi műsor. — 21.10: Kisfilmek. — 21.30: TV­híradó. — 21,50: Aki az úton ha­lad (tv-film). A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ BÉKE MOZI: Február 11-én: Széles változatban! KEDVES CSALÁD Színes dán filmszatíra. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Február 11-én: Csak 18 éven felüleknek! PHAEDRA Amerikai film. Előadások kezdetei 6 és 8 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ ÜÉSI HÁZ SZÉLESVASZNÜ MO­ZIJA: Február 11-én: Széles változatban! JÁTÉK A MÜZEUMBAN Üj magyar film Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom