Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-16 / 13. szám
Mikola Bozsan: Január 21 Huszár István kiállításáról Megjelennek Kossuth Törvényhatósági tudósításai Gyászoló Terek. Utcák duzzadt erein A lobogót lángként lobbautják a szelek. S a lobogón egy szó: Lenin. A nap Lehullt — Fekete zászló. A nap is íekcte. Fekete a rúd. Gyászindulótól, mollban gyászoló Indulótól harsog a város, az út. Falun, városon, parton, piacon át Szírhez a szive, vállhoz a válla: így vonul az ország. Iijlcs kommunája, Hada és Hazája. Nem: Ö élő, Nem halt meg, nem is volt beteg- Nézd a millió orcát! Millió szívben ég, millió zászlón lebeg így vonul Iljiccsel az ország. Bontsd ki a gyászlobogőí! A gyász esztendeje ez lett. Hazánk vezérétől Kommunák, Vonulók Ma végső búcsút vesznek. Hirdetik, hintik antennák a hírt — A hír percre se szűnt; — Lenin Szíve kihűlt! Lenintől Búcsút veszünk. Dördül a szörnyű pillanat — híre megy Minden népeknek, minden időkben Január 21. Hat óra ütvén. Mint penge, mint jajszó, égbontás Elkomorult hangú üzemek. Ma együtt minden munkás Lenin sírjánál tiszteleg. Gyászlobogót emelnek a kezek És erőt véve szivein, Felkel ő — aki vezérel és vezet — Felkel a sokmilliós Lenini Rudó György fordítása Faluvégi sor. Téli történet Két napja múlt, hogy nagy hó esett. Fehér tengerré változott £ világ. Északkeletről, a távoli hegyek fogas szelet küldtek. Kedveszegetten bújt a Nap is, nem volt semminek gombostünyi árnyéka. A hírt azonban nem állította meg az idő. Sőt, kíváncsi lázt, reménykedő szerencsét oltogatott itt is, ott is. Hogy akik megpróbálják, könnyű zsákmányhoz juthatnak. Csak kutya kell hozzá. A nagy hóban úgy kapja el a nyulat, mint macska a lyukat tévesztett egeret. Ekkor pedig még, nagyon sok helyen akármilyen szerény eledel nagy örömet szolgált, nemhogy a finom, vadhúsú nyúl zsákmánya békén hagyta volna a próbálkozó kedélyeket. Pedig hát, abban az időben a hír is olyan hamar fakult, mint a falu reménye. De ezt csak az idősebbek tudták. Az ifjabbak meg egymást biztatgatták. Néhá- nyan, honnan, mi áron, szereztek is nagy növésű agárkutyát. Criáslábuakat, vékony, hosszú testüeket. És mentek is velük a határba, nyulat körözni. Akadt, aki tényleg nem hiába vágta a havat. Csak egy valami miatt remegett a szivük: fel ne bukkanjon a vadőr. A Csáki Gyuláék kutyáját igazán nem lehetett agáinak nevezni. Alig térdig ért ifjú gazdájának. Nagyszörű bundájával, lompos farkával alig tudott menni a hóban. Két mellső lába úgy hajlott kifelé, mint a nagy dé-betű háta. Hanem mégis, hűséggel kacsázott a hóban, mindig a Gyula nyomában. Nagyon szerette ez a kutya kis gazdáját. Már akkor is ilyen volt, amikor az még alsó felivel csuszkáit nyáron a kicsi ház kicsi udvarán. Ilyenkor eléje ült és kedves incselkedve nézett szembe a gyermekemberrel. Majd hirtelen elugrott, bozontos farkát rázogatva körbefutotta az udvart. Aztán megint szembeült a gyermekkel. Hagyta, hogy az meghúzza a fülét, szőrét, csípje a bőrt görbe mellső lábán. Legfeljebb megint futott a sima udvaron keveset, hogy bán- tatlan tekintettel térjen vissza. Később magukkal vitték Gyulát a szülei a mezőre. A kutya ilyenkor kibújt a kerítés résén, és a tehénszekér alá húzódva veltik- ment. Nem törődött a lomha tehén járással kavart d ülőúti porral, meleggel, esőtócsákkal. Szorgalmas kitartással kísérgette a szekeret, azon ülő gazdáit. Közülük a legkedvesebbet, a Gyula fiút. Mindig ugyanazokra a helyekre jártak a határba. Pár helyre összesen. A kisfiút szülei letette a dűlő végibe, a szekér mellé, s ők meg a dolgos nagytestvérek vetettek, kapáltak, arattak. A kutya is ottmaradt mindig a szekérnél, Gyula mellett. Legjobban kedvelte a sárvári helyet. Itt nagy, gö- csörtös törzsű fűzfa állt a köblös föld Végiben. Menhe- lyet adott meleg elől, vihar elől, Kedvét tölthette azzal is, hogy a puha földből kikaparhatott egy-egy egérfészket. Egyszer meg hörcsögfészket kotort felszínre. Egyik kifejlett kártevőt találta tanyájában, s számára nem kis harc árán, végül is élettelenül vitte kisgazdája elé. Az félt az élettelen hörcsögtől, visított, mire a kutya felkapta zsákmányát, el- oldalgott vele. Nélküle tért vissza. Igyekezettől hevülten, tátött szájából kilógó nyelvvel állt a fűzfa árnyékába. ,. De akkor nyár volt. A téllel nem Sokat törődött. Behúzódott a szalmaboglyába vájt kuckójába és sokat aludt. De most tél Volt, Hideg, nagy havas tél. Nem értette, nem tudhatta érteni, miért kényszeríti ifjú gazdája a kegyetlen hógézolásra. Lompos farkáról az olvadt hótól jégkoloncok csüngtek, lábával nehezen tudta törni a végtelen torlaszt. A küszködésben könnye csordult, s az is odafagyott szőrös ábrázatára. És mennie kellett. Gazdája szólította: Bundás! Gazdája nem a régi kicsi. Nem olyan még, mint a bajuszos, kemény arcú, sokat mord nagy férfi gazdája, de olyan se, mint volt. Meg, mit is akarhat? Körötte hasonló suhartc legénykék. Nyúl ugrott a kis csapat előtt. A tapsifüles ijedten porozta maga körül a havat. Néha eltűnt alatta, hogy pár méterrel odébb bukkanjon fel. Drámai küzdelmében koránt sincs most olyan haladása, amiről ismert. Annyira azonban győzte, hogy üldözőitől mihamarabb mesz- szebbre távolodjék. Mikor szilárd talajt értek izmos lábai, nagy vetődésekkel ugrott előre. — Bundás! Utána, te! Fogd meg, te! — kiáltották a cimborák Gyulával együtt. A kutya nem mozdult. Állt gazdája mellett, és csak nézett, nézett rá keserves nagy szemekkel. A legénykék izgatottan bosszankodtak, topogtak. Majd lekicsinylő szavakkal, fázós nevetéssel intették le a Gyula kutyáját. — Már a második szaladt el. Néni fogja ez meg a nyulat, ha a hátára ül se. Kár ebbe az ennivaló. Gyula komor arccal szó- longatta a kutyát. Az csóválta a farkát, nézett ifjú gazdájára, de nem mozdult.! Gyula lépett az állathoz közelebb. Mikor egészen mellette volt, felkapta jobb lábát és erős-mérgesen Bun- dásba rúgott, Majd egyik kezével a nyakát markolta meg, a másikat ökölbe szőri tóttá. A cimborák nevettek. Hó- golyóval dobálták a vinnyogó állatot. Aztán hazaindult a csapat. A kutya kísérte, mintha mi sem történt volna. Gyula mellett taposta most is a havat. Csak távolabb, mint érkezéskor. Napok múltán feltűnik Csákléknak, nincs meg a kutyájuk. Nyomaveszett. A vadőr pedig azzal dicsekedett egyik este a kocsmában, érthetetlenül ritka esete volt a minap. A beregi határrészen, az egyik vén fűzfa alatt nyiszlett, vén korcs kutyát talált. Kis helyen elkaparta a havat, ott feküdt. Valóságos csodának tűnt az iszonyatos időben. MiVel sehol a közelben teremtett lelket sem láthatott. S még akkor sem moccant, mikor, mint kóbor ebre, kötelességből ráfogta a fegyvert. Megfagyott az tán mér ott fektében, mert bundáján' vastagon ült a hó. Mivel akkor is esett. Asztalos Bálint Az Akadémiai Kiadó az első negyedévben több olyan tudományos és szépirodalmi művet ad közre, amely a szakközönségen kívül az olvasók szeles tanórának érdeklődésére számíthat. Új keltetekkel gyarapodnak & klasszikusok — Jókai. Mikszáth. Vörösmarty — kritikai és népszerű kiadásai. Az Aöy-sorozat most megjelenő kötete első ízbén mutatja be a nagy költő legtermékenyebb újságírói korszakában. 1905 januárja és októbere között írt cikkei*. Az első évnegyedben megjelenik „A magyar nyelv értelmező szótá’’á"-nak második kiadása, Nagyszabású gyűjtemény a Bartók és Kodály nevével fémjelzett ,,A magyar népzene tára” című sorozat rövidesen megíelenő ötödik kötete, amely félév- százados gyűjtő és rendszerező munka eredményeként népünk teljes siratóének kincsét közli. Kossuth Lajos összes munkáinak hatodik kötete az ifjúkori iratokat és a „Törvényhatósági tudósftások”*at foglalja magában. Az anyag Kossuth politikai és irodalmi pályája kezdetének sok értékes dokumentumán kívül, a korábbi hiányos kiadással szemben, a kötet a törvényhatósági tudósítások teljes szövegét is tartalmazza. Köpeezi Béla a Rákóczi- Szabadságharc és Franciaország kapcsolatait ismerteti eddig ki nem adott diplomáciai levelezés alapján. Vándorló Corvinák Szerte a világon Becstől New Ybrk-ig, 600 éve ván- dorn' r‘> * ''I é ‘1T s vinái. A Széchenyi Könyvtár nv ini százhetven Corvina maradt meg az utókornak, abból a maga korában messze földön híres könyvtárból, amely a király budai könyvfestőműhelyében, jellegzetes vörös-barna aranyozott bőrkötésben készült. Az évszázadok során a legkülönbözőbb úton és módon szóródtak szét a nagyvilágban. Becsben jelenleg 32 példányt őriznek, amelyek eredetét azzal magyarázzák, hogy amikor Mátyás 1485-ben elfog’alta P(ópgof p evői' - * ' c na na gával vitte és azok halál» után ott maradtak. A király gyenge utóda, Ulászló diplomáciai kapcsolatainak megerősítésére használta fel eszközként a Corvinákat. Németországból egy Cus- pinianus nevű követ harmincnégyszer kereste fel udvarát és csaknem minden útja alkalpr-ával újabb kódexszel tért hazájába visz- sza. Később a törökök a rengeteg kinccsel, amit Magyarországon raboltak, Konstantinápolyban rejtették el Mátyás híres könyvesházának értékeit. Ezek a példányok, illetve csak egy részük, a XIX. században kerültek újra hazánkba, a szultán ajándékaképpen, a budapesti Egyetemi Könyvtárba. A Szépművészeti Múzeum reneszánsz kiállításán bemutatott Corvina pedig egy londoni árverésről jutott a múzeum birtokába. Abból a százhetven kódexből, ami fennmaradt, negyvenöt példány talá'ható hazánkban, a többi mintegy negyven külföldi gyűjteményében szerepel. Horgászok a Morotván. 1966. január 16.
