Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-11 / 8. szám

Napié Szánkózók. Foto: Hammel József ©r. Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi mi­niszter is részt vesz pén­teken a megyei tanács vb. termében, délelőtt kezdődő megyei szállítási bizottság ülésén. Az új év első hét munka­napján 4134 pár férficipő készült el a Nyíregyházi Cipőipari Vállalatnál. Az új fazonú termékekből hét­főn már a napi terven fe­lül is gyártottak, Négy tsz. tanyaközpont kapott eddig kemény burko­latú bekötő utat a fehér- gyarmati járásban. Ebben az évben és jövőre újabb négy helyen — Panyolán Zsarolyánban, Kömörőn és Kisnaményban — kerül sor bekötő utak építésére. Hetenként 350 fiatalt fog­lalkoztatnak Kisvárdán az Ady Endre járási művelő­dési ház szakkörei és négy tánccsoportja — írja ifj. Vincze Péter tudósítónk. — Legnagyobb sikere a filmklubnak van. Egymilliáid-tizennegyinil- Hó liter vizet szolgáltatott az elmúlt évben a nyíregy­házi egységes vízmű. „Leg­melegebb” hónapja volt a vízműveknek az október, amikor kereken 162 millió liter vizet használtak el a fogyasztók. Dt, Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi mi­niszter meghívására Alois Indra csehszlovák közleke­désügyi miniszter vezetésé­vel csehszlovák szakmai küldöttség tartózkodik Bu­dapesten. A magvar és a csehszlovák közlekedési ve­zetők megvitatják a mind­két országot érintő közle­kedési feladatokat, elsősor­ban a határforgalmi kérdé­seket. A legutóbbi mezógazdasá­sagi kiállításon sikerrel szerepelt drótköteles szállí­tópálya gyártását kezdik meg ebben az évben a Sza­bolcs megyei Mezőgazdasá­gi Gépjavító Vállalatnál. A belső anyagmozgatásra ki­válóan alkalmas berende­zésből szeptemberig tízet készítenek el. Háromezer liter vért vet­tek az elmúlt évben a me­gyei Vérellátó Alközpont munkatársai. Moziüzemvezetői tovább­képző tanfolyam fejeződött be Mátészalkán. Az ered­ményesen zárult, egyhetes gyakorlati és elméleti fog­lalkozáson negyvenen vet­tek részt. Közel félszázan látogatják rendszeresen a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közgazdasági szakosztálya által megrendezett vállalat- vezetők szabadegyetemét. Újból havazott vasárnap Olaszországban. Firenze és Siena városát fehér takaró borítja, az Apenninekben nem egy helyen kétméteres hóakadályok keletkeztek. Cortina d’Ampezzóban mí­nusz 20 fokot mértek. A múlt heti lyoni tűzvész újabb két sebesültje halt meg vasárnap: ezzel az olajfinomítóban kitört tűz halálos áldozatainak száma tizenötre emelkedett. Ä ka- íVztrófa okainak kideríté­sére indított vizsgálat még tart. Budapestre érkezett Frank Allun képviselő, az Angol Munkáspárt békebaráti tár­saságának elnöke és Bili Gíllman, a londoni fogyasz­tási szövetkezetek politikai bizottságának elnökhelyet­tese, London tanácsának tagja, a londoni kisbirtoko­sok bizottságának elnöke. Az angol vendégek tíz napot töltenek hazánkban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti . szerkesztő bizottság. FőszerkesztS: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.l 16—70, 16—71. 16—72. Kiadja i a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Tel.l 30—00. Felelős kiadó) Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dfj egy hónapra: 12 forint Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza ______ Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai Jánoa Vasárnap este istentiszte­let alatt felrobbant a gáz­kazán egy washingtoni baptista templomban. Egy asszony meghalt, többen megsebesültek. A templom megrongálódott. Vasárnap délután a Ke­leti pályaudvarról a Mis­kolc felé induló gyorsvonat elgázolta Schell Lajos 62 éves géplakatos, orosházi lakost. A szerencsétlenül járt embert súlyos álla­potban szállították kórház­ba, ahol sérüléseibe bele­halt. A vizsgálat megállapí­totta, hogy Schell a már mozgó vonatra akart fel­ugrani, a lépcsőről vissza­esett és a vonat kerekei alá került. Turistaút a pozsonyi korcsolya EB-e Romániai körűt, üdülés Szász-Svábban, Moszkva és Leningrád nevezetességei az IBUSZ tavaszi programjában Érdekes és gazdag úti­programot állított össze a tavaszi hónapokra az IBUSZ nyíregyházi irodája. A Szovjetunióba utazó turistacsoportok mind­egyike meglátogatja Moszkva nevezetessé­geit: a Lomonoszov egyetemet, a Tretyakov képtárat, a Kremlt és a szovjet főváros sok más látnivalóját. Tár­sasutazásokat szerveznek Leningrád megtekintésére is. Itt a látogatók megis­merkedhetnek az Ermi- tázszsal, a Péter-Pál erőddel és a történelmi Szmolnijjal. Az ötnapos repülőutakon kí­vül az iroda Kijev—Moszk­va és Leningrád útvonala­kon hirdet hosszabb turista- utakat. A tavaszi hónapokban sok kirándulási lehető­séggé« várja a jelentke­zőket a Román Nép- köztársaság is. Ebben romániai körutazás, a Gyilkos-tó megtekintése, Herkules fürdő, Brassó- Sinaia, Kolozsvár, erdélyi körutazás és Bukarest meg­tekintése szerepel. Tizenöt társasutazást szer­veznek az első négy hó­nap során Berlinbe. Nagy érdeklődésre tarthat számot a száz-svájci kilenclapos üdülés, s az április—május­ban sorra kerülő Bad-Schan- dau-i gyógyfürdő megtekin­tése. Máris igen keresettek a február 5—7 között megrendezésre kerülő pozsonyi korcsolyázó Eurőpa-bajnokság meg­tekintését is magában foglaló turistautazások jegyei. Nem kisebb sikere lesz a január és február folya­mán szervezett tíz csoportos utazásnak, amelyek célja a lengyel Beszkidek. Farkas Pál A MAI NAP 1966. január 11, kedd Névnap: AGOTA A Nap kél: 7 óra 30 perckor, nyugszik: 16 óra 14 perckor. A Hold kél: 21 óra 47 perckor, nyugszik: 10 óra 28 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középnőmérséklete: —1.0 Celsius fok. Hideg idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, hideg idő, tflbb- felé újabb havazás. Mérsékelt keleti, északkeleti szél. A hő­mérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet mínusz 3— mínusz 8 fok között. Kossuth rádió 8,20: Könnyű dallamok. — 8,55: Nézze meg, pénzt ad érte! — 9,00: A Gyermekrádió műsora. — 9,40: Kórusok. — ío.io: Mezei csokor — 10,35: Gumijani. Hol­lós Korvin Lajos elbeszélése. — 10,57: Zenekari muzsika. — 12,15: Tánczene. — 13.00: Berda József verseskötetének bemutatása, — 13,15: Operarészletek. — Í4.05: Falusi délután... ~ 18,10: Vil­lanófényben: A téli közlekedés. — 16,15: Fúvósindulok. — 16,25’ Nem boszorkányság — technika — 16,45: Richard Strauss: Elektra — az opera zárójelenete. — 17,22: Rádlóiskoia. — 13,00: Ml történt a nagyvilágban? — 18,20: Köny- nyüzene. — 18,45: Munkásszem­mel az SZTK-ról. — 19,00: Ma­gyar nóták. — 19,25: A Szabó család. — 20,25: Könnyűze­ne, tánczene, jazz. — 21,09: Ema­nuel Feuermann gordonkázik. — 22,20: Operettrészletek. — 22,47: A marxizmus műhelyében. — 23,25: Operarészletek. — 9,io: Csárdások. Gyors munkát végeztek a TITÁSZ-szereiők Nem volt áramszünet A belvárosban lakó áram­fogyasztókat — akik a rá­dióból és az újságból nem értesültek a TITÁSZ felhí­vásáról — kellemetlenül érintette a vasárnap reggeli áramszünet. A nyíregyházi üzemvezetőségtől nyert tá­jékoztatás szerint az áram­szünetet nem üzemzavar okozta, hanem egy olyan át­alakítási munkát végeztek, amit éppen a váratlan zava­rok megelőzésére, tervsze­rűen hajtottak végre. Az áramszünetet úgy ol­dották meg, hogy az ne A baromfiipar idei leg­fontosabb feladata, hogy egész évben folyamatos el­látást biztosítson. A hús árának emelkedése miatt várhatóan növekvő barom­fi és tojásigényt az év minden szakában kielégí­tik. Az' iparág tervei sze­rint elsősorban belföldre adnak elegendő baromfit és tojást, s csak a felesle­get szállítják külföldre, így is számítanak arra, hogy a hagyományos ex­portpiacokat meg tudják tartani. A baromfifelvásárlás fo­Az elmúlt év második felében lényeges változások történtek az ország burgo­nya- és zöldségellátását biztosító termelési szerző­dések rendszerében. Az új rendszer gyakorlati főpró­bája — az 1966. évi bur­gonya- és zöldsegtermelési szerződések kötése. A leg­frissebb statisztika szerint a termelők a lakosság el­látásához elegendőnek ítélt — tehát felvásárlásra ter­vezett — 115 200 holdnyl burgonyából már ez ideig 105 365 holdat lekötöttek. Ez a tervezett terület 91,5 százaléka. A zöldségfélék­ből az idén 108 731 hold termését biztosították, il­letve szándékoznak bizto­sítani a szerződéssel. A már megkötött — 1966 évi — szerződések szerint korai burgonyából a kórházban, üzemekben érintse a vasárnap is terme­lő üzemeket, intézménye­ket. Biztosították a kórház, a vízművek, az almatároló, konzervgyár és a dohány­gyár villamosenergia-ellátá- sát. Az egy órásra tervezett áramkikapcsolás hét óra tfz perckor kezdődött és nyolc óra négy perckor már be is fejeződött. Orosz János kar­bantartó művezető irányítá­sával a szerelők hat perccel hamarabb elvégezték a terv­szerűen előkészített munkát, amely a további áramellátás zavartalanságát biztosítja. Iyamatos, s a készletek is bőségesek, fedezik még az ugrásszerűen növekvő szük­ségleteket is. A tervek sze­rint az első negyedévben a tavalyinál 110 vagonnal több, összesn 400 vagon ba­romfit és 10 millióval több, összesen 84 millió tojást ad a Baromfiipari Országos Vállalat a kereskedelemnek. Amennyiben többre lenne szükség, növelni tudják az ellátást, A következő hó­napokban is teljes lesz a választék, csirke, tyúk, ka­csa, pulyka, liba egyaránt kerül az üzletekbe. 3375 vagon átvételére ké­szülnek fel. A kora tavaszi időszak legkeresettebb cik­kéből, a zöldsalátából 26 519 000 fej, a tervezett­nél 9,6 százalékkal több kerül majd a hazai piacok­ra, illetve exportra. Az ugyancsak a primőrök kö­zé tartozó parajból 7,5 szá­zalékkal, a korai fejes-, illetve kelkáposztából 19,3 illetve 21,1 százalékkal biztosítanak többet a szer­ződések a tervezettnél. A tervezettnél 9,6 százalékkal nagyobb mennyiségre kö­tötték meg máris a szerző-, déseket a nyári időszak „nagy cikkére” a zöldpap­rikára is. Egyes cikkeknél — mint például az ubor­ka és a vöröshagyma — viszonylagos elmaradás ta­pasztalható. Tanfolyamok háztartási ismeretekből A művelődésügyi minisz­ter most megjelent rendel­kezése értelmében az álta­lános iskolai gyakorlati fog­lalkozásod részét képező ház­tartási ismeretek és gyakor­latok tanítására alkalmas pedagógusokat — további intézkedésig — tanfolyamo­kon képezik. A tanfolyamra azok a nők vehetők fel, akik tanítói, vagy tanári képesítéssel ren­delkeznek és az általános iskolában gyakorlati foglal­kozást tanítanak, vagy kép­zésük iskolai érdekből szük­séges; általános iskolában képesítés nélkül pedagógus­ként működnek és a mű­szaki, vagy mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok szakon tanárképző főiskolán tanulmányokat folytatnak. FELHÍVÁS! A városi tanács vb. pénz­ügyi osztálya felhívja az alkalmazottat (szakmunkást) tartó és áruelőállító magán­iparosok, az önálló szellemi (orvos, állatorvos, fogász, szülésznő, zene- tánc- és nyelvtanító, tervező stb.) és egyéb foglalkozásúak (bérfüstölő, böllér, toll-, szőr- és nyersbőr begyűjtők, virágkertész, méhész, stb.) figyelmét, hogy az 1965. évi jövedelmükről adó- bevallási ivet 1966. JANUAR HÖ 15-IG nyújtsák be. Bevallási ív az adócso­port I. emelet 4—6. helyisé­gében kapható, ahol a szükséges felvilágosítást is megadják. VÁROSI TANÁCS VB? PÉNZÜGYI OSZTÁLYA A nyíregyházi Dohányfer­mentáló Gyár közgazdasági egyetemet végzett dolgozót keres üzemszervezői mun­kakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Nyíregyházi lakosok előnyben. A jelentkezők pá­lyázatukat a gyár igazgató­jához címezve adják le, leg-| később január 20-ig. (16)1 Petőfi rádió 14 M: Kamarazene. — 15,95: Leányvásár Operettrészletek. -=» 15,42: Vadászparadiesom Európá­ban. —■ 15,57: Zenekari muzsi­ka. 15,25: Népi együttesek műsorából. — 17,05: Tánczene. — 17,15: Aktuális műsor. — 17,25: Szórakoztató zene. — 18,20: Rá- dióegVetem. — 18,50: Filmzene. — 19,05: Verdi művészi pályá­ja. I rész. — 19,55: Bunduschuh István citerázik. — 20,05: Szim­fonikus zene„ Televízió 8,05: Iskola-tv. Környezetisme­ret — olvasás, (ált. isk. IV. oszt.) A vas. Hogyan készül a kerék­pár? — 9,00: Számtan—mértan, (ált. isk. V. oszt.). Gondolkodtató feladatok megoldása a szorzás és osztás felhasználásával. —- 9,55: Történelem (ált. Isk. V. oszt). Az athéni demokrácia. — 11,10: Fizika (ált. isk. VI. oszt.). Hőokoz­ta méretváltozások a gyakorlat­ban H. rész. —- 13.35: Környe­zetismeret — olvasás, (ism.). — 14.30: Számtan—mértan (ism.). — 15,25: Történelem (ism.). — 16,10: Fizika, (ism.). — 17,45: Hírek. — 17,50: Falusi dolgokról. Időszerű agrárpolitikai kérdések. — 13,15: A Magyar Hirdető műsora. — 18,25: Alkotóműhely. A kubizmus. — 18,45: Mérnökök, technikusok, figyelem! Stúdióvita a január elsején életbe léptetett új prémi­umrendeletről és az anyagi ösz­tönzés egyéb módjairól — 19,10: Levél tanganyi kából. Dr Szu- nyogh János zoológus beszámo­lója. — 19,20: Esti mese. — 19,30: TV-híradó. — 19,50: Oh, Mr. Por­ter... Angol filmvígjáték. (10 éven felülieknek!) — 21,10: Ütravaló. Fiatal művészek ajándékműsors 16 éveseknek, akik az új évben kapják meg a személyi igazol­ványt. — 22,10: TV-híradó 2. ki­adás. Bratislavai tv 10,40: A kormányzó halála, (tv- játék, ismétlés). — 12,00: TV-hír­adó. — 16,50: Az Intervízió mű­sora: Mézeskalács-ki állítás Gor­kijban. — 17,50: KémltecTés a mú­zeumban. — 19,00: TV-híradó. — 19,30: Gondolkozz, játssz, lici­tálj!... VI. rész. — 21,00: Nép­szerű dalok. — 21,30: A félke- gy*?mű (szovjet film). A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVASZNÜ BÉKE MOZI: Január 11-én: Szeles változatban! BUBE SZERELMES* Magyarul beszélő olasz film. Előadások kezdete: lél 3. léi 7 és fél 9 érakor. GORKIJ MOZI: Január ll-én: A „LORD» ÉS bandAja Magyarul beszélő Secgytí i film. Előadások kezdete: 4, ( és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MO­ZIJA: Január ll-én: Széles változatban! A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI I-IL RÉSZ Magyar film. Naponta egy előadás fél e órától. Dupla helyárra!. Bőséges készletek baromfiból; tojásból A legfrissebb statisztika szerint: Jól bevált az új szerződéses rendszer

Next

/
Oldalképek
Tartalom