Kelet-Magyarország, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-16 / 296. szám
Az életre neveljünk Elég a topogásból — mondják Nyír kát án Szócsafók decemberben Mindenkinek érdeme szerint í Lépten nyomon hangoztatott kívánság, hogy az ifjúságot az életre kell nevelni. Amikor azonban az életre nevelésről beszélünk, csak nagyon ritkán visszük végig a gondolatot; milyen életre is akarjuk felkészíteni gyermekeinket — arra a tegnapi életre-e, ami a konzervatív szülői intelmeken oly gyakran átsüt, vagy a maira, amelyet ismerünk, s élünk, avagy a jövőre gondolunk, amelynek csak kibontakozóban van- nak a körvonalai. Nem gondoljuk végig mindezt, s ebből nagy bonyodalmak, el- lentmondások származnak, s végső soron lehetetlenné válik, hogy a nevelési követelményekben következetesek legyünk. És mindezt bonyolítja, hogy nem tudjuk mindig átfogni a teljes életet, hogy annak csupán egy-egy darabjára fordítjuk a figyelmet. így az életre nevelés részfeladatokra szűkül le. Emlékszünk még az ötvenes évek eleiére, amikor a politikai nevelés vált el egészségtelenül a nevelés egyéb területeitől. Az utóbbi években egy másik, egyébként nagyon fontos területet szakítottunk ki a nevelés egészéből, a munkára nevelést. Az életre nevelés és a munkára nevelés közé gyakran egyen- löségi jelet tettünk. Nem láttuk, vagy nem akartuk meglátni, hogy az utóbbi csak része — igaz, nagyon fontos része — az előbbinek. Kiszakítottuk, fetisizáltuk a munkára nevelést, s ebből következően túlzásokba estünk — ez pedig ártott magának a munkára nevelésnek is. Sokan hitték, hogy ha a gyermekeket beviszik az üzemekbe, egy- csapásra minden megoldódik, azonnal szocialista felfogásokká válnak. De a munkásosztály egészéről kialakult helyes képet nem lehet azonosítani személy szerint minden munkássai. Hiszen köztük is vannak lógósok, a társadalmi tulajdonnal mit sem törődők. az ifjúsággal foglalkozni nem szeretők'. És éppen a?ök, akik csak brosúrákból ismerték a munkásokat, riadtak meg legelőször, azok hangoztatták: pedagógiai okokból vigyék elkülönített tanműhelyekbe a gyerekeket. A tanműhely mellett szóló érvek mögött természetesen voltak mások, indokoltak is. Hiszen ott valóban rendszeresebb ismereteket kaphatnak a gyerekek, s nem zavarják a termelés folyamatosságát sem. Ki ne emlékeznék azonban azokra az érvekre, hogy egyik másik munkás káromkodik, lóg, vagy éppen nem ügyel kellőképpen a minőségre. S még egyes nevelők „féltették” a viszonylag „steril” körülmények között elért nevelési eredményeket, közben nem gondoltak arra, hogy az iskola elvégzése után úgyis valamilyen munkahelyre kerülnek a gyerekek. Csakhogy akkor már nem lesznek a hátuk mögött a pedagógusok, akik most valamiféle befolyással mégis csak lehettek volna rájuk. Kiszakítottuk hát a nevelés egészéből a munkát, s ennek a munkára nevelés is kárát látta, hiszen — miként Ilku elvtárs fejtegette parlamenti beszédében — a legfontosabb 3 dolog, a pedagógiai cél is háttérbe szorult, s helyébe a prak- tikus oldal, a szakmai előképzés lépett. S erről nem a munkára nevelés tehet, nem azt kell tévesnek minősíteni, félredobni, hanem azt ? szemléletet, amely mindig túlságosan is kiragad valamit, s ezzel elszakít az élettől. Sokszor hangoztatott igazság, hogy az élet gazdag, az élet sok színű, de a nevelési gyakorlatban ezt nem . mindig veszik figyelembe. Egyes pedagógusiok gyakran „idealizálják” az életet olymódon, hogy amikor a jóra és a szépre akarják formálni az új nemzedéket, csak a jót és szépet mutatják be, s közben mellőzik a rosszat, a csúnyát, az elítélendőt. Ezért ők nem is tudják kellően felkészíteni a fiatalokat a küzdelemre, a jobbért, a szebbért való harcra — pedig ez a küzdelemre való készség vezetheti át a fiatalokat a holnapba. A munkára nevelés elvét természetesen nem adtuk fel, nem is adhattuk fel, hiszen társadalmunk alapja a munka s ezért azt mindig megkülönböztetett figyelem illeti meg. Nem is az volt a baj, hogy a munkára neveléssel sokat törődtünk — azt ezután is meg kell tennünk —, hanem az, hogy a munkát nem az élettel egységben szemléltük, hogy bár tudatunkban ott volt előkelő helyen a munka, a munkára nevelés, de azt nem támogatta eléggé nevelésünk egésze. Csak beszéltünk róla, de nevelési gyakorlatunkban alig vettük figyelembe, hogy a körülöttünk lévő élet egésze változik, fejlődik, hogy az életre nevelés nem csupán a munka megszerettetését jelenti, hanem az esztétikai neveléstől a testi nevelésig mindent. Hazánkban nagy-nagy változások mennek végbe napjainkban — az életnek új vonásai születnek, új fegyelem, új felelősségérzet, új nemzeti öntudat, s új, szocialista jellegű kapcsolatok alakulnak ki az emberek között — de az ezekből adódó nevelési feladatokat nem elemeztük eléggé, nem törődtünk kellően azzal, hogy ezek a tulajdonságok tudatosan vésődjenek bele ifjúságunkba. Az életre nevelésen persze nem csupán azt értjük, hogy nevelésünkben az élet minién területét, tényezőjét figyelembe kell venni — tehát nem csupán „területileg” kell szélesíteni a nevelést —, hanem azzal is törődni kell, hogy ez a nevelés dinamikus, a változó élethez igazodó legyen. Sajnos még nem szoktatjuk kellően hozzá a fiatalokat, hogy megbirkózzanak a változó, fejlődő élettel, nem alakítjuk ki bennük azt a belső rugalmasságot, amelyre oly nagy szükség van a még csupán körvonalaiban mutatkozó jövőért való küzdelemben, s a még modernebb holnap lehetőségeinek a kihasználásában. A mozgékonyságra és a küzdelemre való készség kialakítása helyett ma még iskoláinkban gyakran oly In jövőt rajzolunk a fiatalok elé, amely mentes a gondoktól és a bajoktól. Félő, hogy az ilyen légkörben nevelkedett gyermekek a holnapért való kemény küzdelem helyett fan- táziálásra adják a fejüket, így aztán csalódásoknak lesznek kitéve. Ez pedig könnyen cinizmushoz vezetheti őket. Nagy-nagy szükség van tehát a nevelési elvek állandó és tudatos alakítására, a mai és a jövő élet követelményeinek megfelelően. Nem véletlen, hogy — a nevelési kérdésekről szólva — a Parlament legutóbbi ülésén oly erősen hangsúlyozták, hogy a való élettel ismertessük meg gyermekeinket. Nem, egyáltalán nem jelenti ez azt, hogy a gondokon és a bajokon kell rágódni, még kevésbé azt, hogy eltúlozzuk azokat. De hallgatni sem szabad róluk, ha azt akarjuk, hogy a mai fiatal nemzedék tudatosan és következetesen harcoljon a jobb és szebb holnapért. Az életre csak úgy lehet felkészíteni a fiatalokat, ha a nevelés a való életből indul ki. (Tóth) Heves szócsata dúl a nyírkátai Rákóczi Tsz. irodájában. A brigádvezető másnapi tennivalóit már megbeszélték, de az öt hete érkezett főkönyvelő szóvá teszi a bizonylatolás hiányát. Kifogásolja, hogy a brigád vezetők nem tudják megmondani, miből menynyit termeltek. A brigádvezetők azzal érvelnek, ami megtermett, elszállították a magtárba, vagy ahová kellett, más évben sem kért ilyesmit tőlük senki. Pláne írásban. A főagronómus, elnök kilenc hónapja, a tavaszi munkák közepette foglalták el helyüket, hirte- len nem is jutott idejük a bizonylatok vizsgálatára. Az egyik brigádvezető szerint: — Hogy vegyük fel most a köpenyeget, mikor megállt az eső? A tsz hat év óta csak egyszer nem volt mérleghiányos. És a falu? A családok, az emberek a házakban mit mondanak december derekán? „Irigység van itt, kérem“ Hosszú, régi típusú pa- rasztház. Az udvaron, szabadra engedve, két hízót etet Bertók Andrásné. Férje kosarat fon a szobában, fűzvesszőből. Bejön a felesége is. — Akármilyen gyenge a szövetkezetünk, ha pem pászolt is mindenben a nyár, van itt, akinek jól megy — mondja a háziasszony. — Kivált nekünk lehetne jobban, öregeknek. Nyáron, mikor én is mentem kapálni az urammal, hallottam: „Minek megy már ilyen két öreg?” így bizony. Mintha nekünk nem kellene élni. — Kétszázötven egységet gyűjtöttünk össze a feleségemmel. Augusztusig nyolc forint előleget kaptunk egységenként. Azóta semmi pénz — tárja szét a kezét1 Bertók András. Pedig, nem erre szövetkeztünk... Nagyüzemben gazdálkodunk, a nyáron mégis a kézi aratás erőltetése győzött. — Irigység van itt, kérem — legyint a háziaszszony. Annak kellene megszűnnie. Csak egymás között Mándi Istvánéknál az asszony vasal. Férje kancsó bort, poharat tesz az asztalra. — Én nem olsolck, nem is akarok bántani senkit. Nem mondom, munkában, meg mikor csak így a házban összejövünk a szomszédokkal, egymás között beszélgetünk. Mert. hogy volt, van hiba, az biztos. Hogy jártunk most is negyvenöt hold csillagfürttel! Mikor kellett volna, nem küldött a gépállomás kombájnt. Elküldte, mire megérkezett az esőzés, is. Mit tudhat csinálni? Áll. A termés meg tönkrement. Vagy a nyáron, kapáláskor. Gyenge tsz-szel szemben nem lenne szabad így bánnia a gépállomásnak... Bajos nekünk a legelő kérdése is. Egyszerűen nincs legelője Nyírkátának. Tervezéskor ezzel a problémával jobban számolhatna a vezetőség. Mindent betakarítottunk, csak, bizony, kevés az eredmény. Többre képes a határ, a nép. Ebben kellene végre egyetérteni. Mindenki, felelősséggel Pethő Jószef és felesége igen beszédesek. Feleség: Többet tehetne a falu a köz: fit. Egységesen. Dehát a háztáji... Ott Százötven mázsa hal szárazon — erről tudósította lapunkat Császárszállásról Jónay József december 8- án. A halak elpusztultak. Erről meggyőződtünk. A császárszállási Uj Alkotmány Tsz határában a nemrégen létesített nagy kiterjedésű víztároló partszó se lehet arról, hogy tizenöt kiló napraforgó teremjen ezer ölön. Férj: Az egyenetlen, túl homokos határon is a kertészetet erőltette a vezetőség. Nem igen kérdeztek eddig bennünket, mit hová vessünk, mennyit. Csak csináljuk. Feleség: Sok a munka- egység-harácsolás, semmiért. Egyesek könnyen szereznek havonta ötven-hat- vanat, mások, ha beleszakadnak se érnek el harmincat. Az jár jól, aki nem dolgozik, vagy csali mutatja a munkát. A sok tanyagazda, mezőőr, raktáros, üzemanyagos, tanko- ló, írnok... de tudja az ördög mind felsorolni. Férj: írnok tényleg any- nyi van, azt se tudjuk, ki- hez mi tartozik. A termelés meg botorkál. Hiába van, vagy négyszázötven tag, alig dolgozik rendszeresen a fele. Ha viszont meg le- hét fogni valamit, abban egyenlősdi van. A rendesen dolgozók azt mondják: legyen mindenki felelős- seggel a munkájáért, a szövetkezetért. Potyán, más rovására ne keressen senki. Feleség: Ügy bizony! An. nak arányában kapjon mindenki, ahogy érdemli. Akár vezető, akár nem. ★ A házakban is szócsata dúl hát, hol mérsékelten, hol hevesebben. Elkövetett hibákat, sajátos problémákat ostoroznak, jogos, vagy vélt sérelmeken rágódnak. Észrevételek, meglátások, gondolatok tusakodnak a fejekben, amelyek általában egy irányba hatnak: elég a topogásból. akadályozta a HTSz-t abban. hogy a halállományt telje® egészében megmentsék. A tóból így is hatvan mázsa halat szállítottak el. Becslésük szerint az elpusztult halmennyiség 20—25 mázsa lehet. Az elpusztult hal eltakarítása folyamatban van. Asztalos Bálint Megjepyzés: Halak víz nélkül Készül a füstölni való A Nyíregyházi Dohányfermentáló Gyárban az év második fele különösen a késő őszi-téli hónapok jelentik a csúcsforgalmat. Ekkor kerül sor a híres szabolcsi füstölni való fermentálására. Erről a munkáról készültek felvételeink. A jobboldali képen a fermentálás egyik mozzanata látható: Hudák Andrásné és Csatlós Erzsébet végtelen láncra rakják a dohánycsomókat, Az alsó képen: Mráz Ilona Gycskó Andrásné a bálákba préselt dohányt szállításra készítik elő. Hammel József felv. jait vastagon borítják a megfagyott öt-tíz dekás halak. A víztárolót haltenyésztésre, a nyíregyházi Alkotmány HTSz bérli. A szövetkezet elnökének véleménye: a halállomány elpusztulásának oka, hogy a vizet lassan eresztették le, vízpótlásra a leeresztés után három nap múlva kerülhetett sor, a korai fagy Nem kívánunk szakmai dolgokba szólni, de megjegyezzük: Az elpusztult hal mennyisége nem 25, inkább 100 mázsa körül lehet. A kár keletkezésére adott indok nem lehet kielégítő. Ha a lehalászást a víz leeresztése előtt, vagy azzal egyidőben végzik, kevesebb hal pusztul el. Véleményünk szerint a jég törésével is lehetett volna segíteni, hogy a halak oxigénhez jussanak. SE. Szerdán megkezdték, 22-én befejezik a nyugdijak A posta — a karácsonyi csúcsforgalom tehermentesítése érdekében — az idén is megállapodott az Országos Nyugdíj Intézettel, hogy a decemberben esedékes nyugdíjakat a szokásosnál egy héttel előbb fizetik ki. Eszerint a nyugdíjak ki-! fizetését országszerte szer-: dán megkezdték, az októ beiben érvénybe lépett ú. rend szerint. Vagyis december 15-én azok a nyug-i kiűzetését díjasok kapták meg pénzüket, akiknek máskor a kifizetés első napján 22-én vitte ki a posta. A többi nyugdíjas a már közölt ütemezés szerint december 22-ig kapja meg az e havi járandóságát. 1965. december 16. 3
