Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-27 / 280. szám
Bognár András kezdte Sonkádon •• Öregek napja Vitkán A napokban rendezte meg az öregek napját a vitkai Kossuth Termelőszövetkezet A közös gazdaság 150 nyugdíjas tagját köszöntötték ez alkalommal. Az ünnepségre érkezőket úttörők fogadták, majd Szalai Béla párttikár mondott beszédet. A pénz és könyv ajándékot Nagy Lajos, a tsz elnöke adta át az idős tagoknak. Az ünnepséget közös vacsora követte, amely zenével. tánccal fejeződött be. Az idős tsz-tagok elhangzott szavaiból megállapítható, hogy örömmel, megelégedéssel fogadták a termelőszövetkezet gondoskodását. A beteg, ágyban fekvő nyugdíjasoknak a KISZ- szervezet tagjai vitték el otthonaikba a tsz ajándékait és a vacsorát. Készül a FÉNYSZÖV tizenegyedik műtermének kirakata is. Elek Emil felvétele Sebestyén Ida Tsz-tag úttörőcsapat A jándi úttörőcsapatnál már hagyománnyá vált, hogy az úttörők minden ősszel komoly segítséget adnak a helyi Előre Tsz-nek az őszi mezőgazdasági munkákban. Ezt a segítséget a csapat magára nézve kötelezőnek tartja, hiszen társadalmi szerződésük van a tsz-szel, munkaegységre dolgozunk, mert csapatunk tsz-tag. Tavaly és az idén is csaknem az egész almatermést a pajtások szedték le. Az elmúlt évben 2C8, az idén 252 munkaegységet szereztünk. Ezenkívül megkapjuk minden évben a háztájit is, amiben kukoricát termelünk, s tavasszal lemorzsolva eladjuk. Háztáji területünk megműveléséért nem kér pénzt a termelőszövetkezet. Ennek a jó együttműködésnek, a pajtások szorgalmas munkájának eredménye, hogy a tanév végére 30 ezer forintunk gyűlt ösz- sze. Ebből a nyár folyamán két kirándulást is szerveztünk. Az úttörők 10 napot töltöttek a Balaton partján, a kisdobosok pedig autóbusz-kiránduláson vettek részt Hajdúszoboszlón. Jövő nyárra hasonló terveink vannak. Nagymáté Péter úttörőpsapat-vezető M Üzemi hangverseny A KPM Vasúti Főosztály záhonyi beruházási felügyelősége és szakszervezeti intéző bizottsága a közelmúltban jól sikerült üzemi hangversenyt rendezett a Betonútépítő Vállalat tisza- bezdédi telepén. A hangversenyen közreműködött Pal- csó Sándor Liszt-díjas, a Magyar Állami Operaház művésze, Véres Éva, a Zeneművészeti Főiskola hallgatója és a Vasutasok Szak- szervezete központi szimfonikus zenekara. Ezt a hangversenyt elsősorban a szocialista brigádmozgalomban kiváló eredményeket elért brigádok számára rendezték, egy-egy zeneszámmal ezeket a brigádokat köszöntötték. Eszenyi János Záhony MÉRLEGKÉPES OKLEVÉLLEL ÉS LEGALÁBB 5 ÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ belső cllenífpf KERES az Mélyfúró vállalat tatabányai kirendeltsége fúrási segédmunkásokat alkalmaz Tatabánya környéki munkahelyekre. Jelentkezés Tatabányán a kirendeltség telephelyén. Munkakönyv, MIL- lap és tanácsi igazolás felmutatása szükséges. (449) Indok ? Már negyedik hete, hogy Fehérgyarmaton nem lehet Fecske cigarettát kapni. Belátható időn belül nem is lesz. Az indoklás meglehetősen furcsán hangzik: az ez időre járó, terv szerinti mennyiséget hamarabb eladták a boltok. Mondhatná valaki, nem feltétlenül életszükséglet. De aki ezt szokta meg, az nehezen nélkülözi és bosszankodik az érvelésen. Darabos László levelező Fehérgyarmat Taíárfalváról Rijevbe Termelőszövetkezetünk évről évre elküldi tagjait — az önsegélyező csoport keretében — üdülni. Közülünk már sokan jártak hazánk legszebb tájain, gyönyörködhettek Dobogókő, Lillafüred, a Mátra-vidék szépségében. Természetesen elsősorban a munkában kiváló tsz-tagok részesülnek ebben a jutalomban. Most pedig másodízben jutottak el hazánk határain túlra is termelőszövetkezetünk tagjai. A KlSZ-szerve- aat öt tagja nemrég tért haza a Szovjetunióból. Útjuk során Moszkvában és Kijevben jártak. Király Béla Szamos tatárfalva ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT Nyíregyháza, Irodaház III. 312. Mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező előnyben. „Bagamér” — „Búzakalász” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet eladásra felajánl 1500 q csöves kukoricát. (450) A balkányi fmsz szakképzettséggel rendelkező vendéglátóipari előadót és tervpénzügyi osztályvezetőt keres december 1-i belépéssel. BaJkány és Vidéke Körzeti Fmsz Balkány. Egy növény, amely meghódította az Erdöháíat Szabolcs-Szatmár megyének -az a része, amely a vásárosnaményi, a fehér- gyarmati és a csengeri járást foglalja magába, talaj, és éghajlat tekintetében különbözik a megye többi részétől. A talaja, eredetét tekintve, réti agyag — és öntéstalaj. Jellemző rájuk, hogy rossz szerkezetűek, sekély termőrétegnek, levegőtlenek, rossz vízgazdálko- dásuak, erősen savanyúak, nehezen művelhetők. A talaj és éghajlati különbség megmutatkozik a termesztett növényekben, ezenbelül a szántóföldi takarmánynövényekben is. Az ilyen talajokon a lucerna mészhiány és a sekély termőréteg miatt nem termeszthető sikeresen. A vöröshere termesztését a talaj kémhatása lehetővé tenné ugyan, azonban rossz vízgazdálkodásuak lévén, az őszi és tavaszi belvíz gyakran kipusztítja. A kukorica csak tengődött A fent leírt gyenge talajokon a zab adta a legbiztosabb termést. A többi gabonafélék és a kukorica csak kivételesen kedvező időjárás esetén adott legfeljebb közepes termést. Rétként kezelve pedig zömmel savanyú, sásos szénát termett. Az ilyen savanyú, erősen kötött talajokon a szarvaskerep bizonyult legalkalmasabb pillangós takarmánynövénynek. Edénkért“ — a Három égerben A szarvaskerep ezen a tájon vadon is tömegesen előfordult és a savanyú réteknek egyik értékes al- aikotórésze volt, de mint szántóföldi takarmánynövény, viszonylag fiatal. 1933-ban termesztette először egy sonkádi paraszt, a ma is élő Bognár András. A sonkádi határnak „Három éger” nevű részén vetette el — ahol azelőtt a búza az acat miatt csak szemetet termett — és olyan jó terméseket ért ei, hogy a sonkádiak ezt a területet ma Édenkertnek nevezik. A szarvaskerep 15 évig maradt meg, feltörése után pedig kitűnő kukorica termett a helyén. A „jó bornak nem kell cégér” alapon a szarvaskerep egyre jobban elterjedt az Erdőháton, először a Sonkád környéki falvakban (Botpalád, Kispalád, Uszka, Magosliget). Majd dél felé az Ecsedi-lápig, észek felé pedig a beregi falvakba jutott el. Elterjesztésének maga Bognár András is lelkes apostola volt. A biztatás eredményes volt, mert az 1957 évi statisztika szerint a Tísz—Szamos szögben mindenütt termesztették. 1964-ben pedig nagyobb volt a vetésterülete, mint a vörösheréé. Ma már mintegy 7000 holdon termelik itt, a megye termőterületének több mint 90 százalékán. A kártevőknek nem ízlik A szarvaskerep a megye többi részén úgyszólván ismeretlen növény. Az 1957—1964-ig terjedő időszakban a Tisza—Szamos szögben a vöröshere területe 3100 holddal csökkent, a szarvaskerepé pedig 2700 holddal növekedett. A gazdák a szarvaskerep termesztésében szerzett kedvező tapasztalatokat a ter- melőszovetiiezetekuen is hasznosítottak, sot a közös gazdaság elősegítette a vetésterület növekedését, es a lucerna után a szarvaskerep lett ennek a tajnak legfontosabb takarmánynövényé. A szarvaskerep gyors elterjedését annak köszönheti, hogy rendkívül igénytelen. Olyan talajokon is kitűnő minőségű szénatermést ad, ahol más szántóföldi növény csak tengődik. Szénája puha, vékonyszálú, gyorsan száradó, fehérjében gazdag tejelő takarmány. Szénán kívül 1—2 mázsa oiz- tos magtermést is ad, és a cséplés után visszamaradó szalma és pelyva szénaértékű. Sem az aranka, sem az állati kártevők nem psztítják. A talajt biológiailag és fizikailag javítja és alkalmassá teszi egyéb növények termesztésere is. ' A szarvaskerep kedvező tulajdonságait már jól ismerik a termelőszövetkezetek, de a Tisza—Szamos szögben még sok olyan elhanyagolt szántó és rét terület van, ahol kívánatos a szarvaskerep termesztése. Ezáltal biztosabb alapokra lehetne helyezni az állat- állomány takarmányelláíá. sát. A szarvaskerep még árra is jó példa, hogy a gyenge talajok hasznr«<tása nemcsak költséges I kijavítással, meszezéssel érhető el. A legkevesebbe kerül, ha azokat a növényeket termesztjük, amelyek az adott kedvezőtlen feltételek mellett is kielégítő termést adnak. Dr. É. Kiss Imre, az OMMI tudományos munkatársa. Levél — trétaügyben Gratulálok önnek! Tréfája kitűnően sikerült. Még emlékszik is talán, nem olyan régen történt, az elmúlt hét szombatján, Nagykállóban. Legalább százötvenen vártak az utóbuszra. Rossz idő volt, zuhogott a csontig ható eső. Ez különösen Nagykállóban érdekes, mert ott nincs, ami oltalmazza az autóbuszra várakozókat. A B^lkányon keresztül Szakolyig közlekedő járat fél egykor Indul. Amikor megkezdődött a beszállás, ön a busz kalauza azt mondta a tolongásra készülőknek, hogy menjenek a következővel, amelyik hátrább áll kissé. Az mentesítő járat, Szakolyig az is elviszi az utasokat. Jó érzés lehetett, amikor vagy negyven ember — idősebbek, gyengébbek, akik nem szeretnek tolongani — hajlott a szóra, és átment a mentesítőnek mondotthoz. Azt, hogy ott mi történt, ön aligha tudhatja, hiszen előbbre ment, a könyvtárhoz. Pedig nem vágtak jó SZTK ügyvitelben jártas nyugdíjas dolgozót felvesz a Dohányfermentáló gyár, Nyíregyháza. (454) Figyelem! Az ÉM. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest, XXI. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21 — állandó, vagy szerződéses munkaviszonyba felvesz: kubikosokat segédmunkásokat, valamint ács-állványozó, kőműves szakmunkásokat. Szállást, napi kétszeri étkezést biztosítunk, a felvételi útiköltséget megtérítjük. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezni lehet: Gödöllő Agrártudományi Egyetem építkezésen, és a vállalat Központjában a fenti címen. (Msz. 111109) képet azok a humorérzék nélküli balkányiak sem, amikor meghallották, hogy ön becsapta őket. Ám a menetrendszerinti busz már kiindult. Az emberek mentek ön után, hogy számonkérjék a dolgot. És ön ismét megtréfálta őket. Biztatta a sok idős asszonyt és öregembert, hogy ott majd felszállhatnak, mikor a busz odafordul. Azok ismét komolyan vették a tréfát. Hiába. Amikor lelassított az autóbusz, ön intett a vezetőnek az kinyitotta egy pillanatra az ajtót, ami legfeljebb annyira volt elegendő, hogy ön felugorjon. Azután elfüstöltek. Most még ők vannak felháborodva. Nem értik a tréfát, megnyugtatom. Folyton azt hajtogatják, hogy még majdnem másfél órát kellett várakozniuk az esőben. Azt nem veszik figyelembe, hogy jó tréfa volt. Kun István A nagyhalászi gépállomás középiskolai végzettséggel rendelkező képesített könyvelőt keres számlázol munkakör betöltésére. Jelentkezés: a gépállomás igazgatójánál. (448) Esztergályos SZAKMUNKÁST AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZUNK. NYÍREGYHÁZI GUMIGYÁR Jelentkezés: Derkovits ut 107. sx. A mezőgazdasáwi technikum kapcsolatot tarl volt diákjaival 1963-ban kerültek ki az első hallgatók a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumból. Már akkor elhatározták, hogy a következő évfolyamok végzőseit is beleértve, minden évben összegyűlnek a technikumban. Célja, hogy továbbra is meglegyen a kapcsolat az iskolával és a diákok is elbeszélgethessenek egymással. Az idei találkozóra pénteken délelőtt kilenc órakor került sor. A volt diákok kő- zül mintegy hatvanan jöttek el elsősorban a megye nagyüzemi gazdaságaiból. A találkozón Somogyi Imre, kertészeti felügyelő tartott előadást a megye kertészeti helyzetéről. A Földművelés- ügyi Minisztérium részéről jelen volt Pozsgai Ottó, a Művelődésügyi Minisztériumot pedig Karsai Lajos képviselte. A beszámoló után a volt diákok elmondták, hogy hogyan fogadták őket a termelőszövetkezetben, állami gazdaságokban. Egyben felhívták a minisztériumok és a megyei tanács képviselőit, hogy hol kellene és hogyan lehetne segíteni a fiatal szakemberek gondjain. Az ÉM. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre könnyűgépkezelőket (ÉM-vizsgával), vasbetonszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat Munkásszállást és napi kéb szeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Ta- nácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Bu< dapest, V., Kossuth Lajof tér 13—15. földszint (231 OeSJELfS ram HMM.