Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-19 / 273. szám
XXII. ÉVFOLYAM, 273. SZÁM ARA: 50 fiiléc 1965. NOVEMBER 19 PÉNTEK A gépek védelmében Évente mintegy százmillió forinttal gyarapszik megyénk közös gazdaságainak gépparkja. Az erő- és a hozzájuk tartozó munkagépek értéke 600 millió körül van, s az egyéb nagygépek — aratók, rendvágók, cséplők, kazalozók stb. — is igen számottevő összeget képviselnek. Például pótkocsiból 2000, motoros permetezőből 700, silókombájnból 200 darab van a tsz-ek birtokában. Vagyis, a gazdaságok közös vagyonának jelentős részét a gépek alkotják. Leesett a tartósnak ígérkező első hó. A közös gazdaságok majorjait járva, szinte valamennyi helyen láthatunk sáros, az esők nyomán megrozsdásodott, hóval fedett gépeket. A munkák során a gépek kopnak, hibásodnak: értéküket vesztik. A traktorok esetében például évi tízszá- zalékos amortizációt vesznek figyelembe. A géphasználat során, évente — hozzávetőleges becslés szerint — a megye közös gazdaságainak gépállománya száz- rhillió forintot veszít értékéből. Szakemberek megállapítása szerint a szaksze- rűtlen tárolás egy esztendő alatt 15-^—20 százalékos értékcsökkenést is okozhat, de nagy fontosságú, a káros hatásokra érzékeny alkatrészek meghibásodása, hasz- nálhatatlanná válása esetén még egy viszonylag új gép is a kiselejtezés sorsára juthat egy éven belül. Az időjárás hatásán túl van még egy, a számításból ki nem hagyható tényező: a szanaszét hagyott gépek, kellő ellenőrzés hiányában, kivannak téve annak, hogy fontosabb alkatrészeiket felelőtlen emberek eltulajdonítják. Meg kell mondanunk, hogy a gépvédelem, a helyes tárolás igen sok, úgynevezett objektív akadályba ütközik a közös gazdaságokban. Első és legfontosabb: a nagyjából számított, milliárdos értékű erő- és munkagéppark 5—10 százaléka helyezhétő el csak úgy- ahogy javító és tároló színekben. E tárolók többsége jó esetben is egy vázra rakott tető. Nem lebecsülendő gond az Sem, hogy a megye közös gazdaságaiban nem éri el a húszat a gépész- mérnökök, felső- vagy középfokú technikusok száma. Ennek kihatása nemcsak a gépek megóvásában, hanem — és főként — a szakszerű gépi munkákban jelentkezik. Nagyon károsan. A körülmények adottak. Alapvető és megnyugtató változást évek hozhatnak anyagiakban is, szakemberekben is. De az biztosra vehető tény, hogy a mostani őszön-télen újra százmilliós érték mehet veszendőbe a közös gazdaságokban, a gondatlanság, a rossz aéptárolás következtében. Számos tsz-ben, közepeseknél is, öt-hatmilliót képvisel a gépek értéke. Ha a bekövetkező veszteséget nézzük, az megfelel egy kisebb zárszámadásnak. Pillanatnyilag nem jelentkeznek az ilyen károk forintban. Nem veIntézkedés a mezőgazdasági szakmunkásképzés színvonalának emelésére • • Ot hő napos előkészítő tanfolyamok A mezőgazdasági szakmunkásképzés színvonalának emelésére együttes intézkedést tett a Művelődés- ügyi és a Földművelésügyi Minisztérium. Azoknak a mezőgazdasági dolgozóknak, akik szakmunkások akarnak lenni, s még nem végezték el az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályát, már egy korábbi rendelkezés előírta előkészítő tanfolyamok szervezését. Most szabályozták a tanfolyam óra- és tantervét, időtartamát, vizsgáztatási rendjét, valamin t a mezőgazdasági dolgozók általános iskolai részvizsgáit, amit a hetedik-nyolcadik osztályos tananyagból tehetnek. A rendelkezés értelmében a 250 órás előkészítő tanfolyamon a következő tárgyakat oktatják:politikai ismeretek, magyar nyelv- és helyesírási gyakorlat. számolás-mérés, fizika, kémia, biológia, munka- egészségügyi ismeretek. Az oktatás egész-, vagy félnapos. Egésznapos foglalkozás esetén a tanítási órák száma naponként hatnál, félnapos oktatásnál, öt óránál nem lehet több. A tanfolyamon — amelynek időtartama nem haladhatja meg az öt hónapot — életkorra és nemre való tekintet nélkül minden mezőgazdasági dolgozó részt vehet ha az elemi vagy az általános iskola hat osztályát eredményesen elvégezte. Befejezéskor a hallgatók vizsgabizottság előtt záróvizsgát tesznek. Az előkészítő tanfolyam tananyaga a dolgozók általános iskolája hetedik osztályának számtan-mértan, fizika, biológia. valamint nyolcadik osztályának kémia tananyagával és óraszámával csaknem teljesen azonos, ezért ezekből a tárgyakból a hallgatók a dolgozók általános iskolájának hetedik-nyolcadik osztályába beszámítható részvizsgái tesznek, ami egyben az előkészítő tanfolyam záróvizsgája is. Az a hallgató, aki az előkészítő tanfolyamon sikeresen vizsgázott, megkezdheti szakmunkás-tanulmányait, általános iskolai tanulmányait pedig a nyolcadik osztályban folytathatja ha az előkészítő tanfolyam befejezésétől számított három éven belül a hetedik osztályos magyar, történelem és földrajz tantervi anyagból osztályozó vizsgát tesz. A Földművelésügyi Minisztérium 350 előkészítő tanfolyamot szervez, mintegy tízezer mezőgazdasági dolgozó részére. Az oktatás még ebben a hónapban megkezdődik. Koszigint meghívták Finnországba Karjalainen finn külügyminiszter, aki jelenleg Moszkvában tartózkodik, csütörtökön látogatást tett a Kremlben Kosziginnél, a szovjet minisztertanács elnökénél. A két államférfi barátságos megbeszélést folytatott a szovjet—finn kapcsolatok fejlesztéséről. A beszélgetés végén Karjalainen meghívta Koszigint, tegyen hivatalos látogatást Finnországban. A szovjet kormányfő a meghívást köszönettel elfogadta. Látogatásának időpontját később állapítják meg. Amerikái szenátorok Gromikónál Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter csütörtökön fogadta Mansfield szenátort és négy útitársát, akik az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének vendégeként szerdán érkeztek a szovjet fővárosba. A találkozó a szenátorok kérésére jött létre. Az amerikai szenátorok három napot töltenek Moszkvában. Magyar barátsági est A Hazafias Népfront által rendezett megyei magyar-lengyel barátsági napok vendégei: Edward De- bicki, a Lengyel Kultúra igazgatója és felesége csütörtököm délelőtt Tiszamo- gyorósra látogattak. Elkísérte őket Bácskái Antal, a megyei pártbizottság munkatársa, Koncz Károly. a Hazafias Népfront megyei Az idén először kétéves költségvetési tervet készítettek az igazgatási, — szociális- és kulturális intézmények A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint a Pénzügyminisztériumban befejezéshez közeledik az 196'6-os költségvetési javaslat kidolgozása. Az idén első ízben nem egy, hanem két évre szóló költségvetési tervet készítettek a szociális, egészségügyi. kulturális, gazdasági- és igazgatási szervek. Az új módszertől jobb, terv- szei'űbb gazdálkodás várható. Az egyéves tervezés nem tette lehetővé a távlatokban történő gondolkodást, s gyakran elhamarkodott pénzköltésre ösztönzött. Az új módszer lehetővé teszi pédául. hogy az intézmények már két évvel előbb megkezdjék a felkészülést a felújítási munkákra, kellő időben szerződést tudjanak kötni a kivitelezőkkel. A kétéves tervezési módszer bizonyos kötöttségek feloldásának gondolatát is felkeltette, ezek realizálásáról azonban csak később történik döntés. —lengyei Nyíregyházán titkára, Jakab Mikié». a kisvárdai járási pártbizottság első titkára és dr. Rozgonyi József, a járási tanács vb elnöke. A kedves vendégeket az Egyaka- rat Termelőszövetkezetben Szeles Bálint, a helyi nép- írontbizottság elnöke üdvözölte, majd a község és a tsz vezetői és dolgozói tájékoztatták őket a közös gazdasag eredményeiről. Ezután megtekintették az iskolát, ahol találkoztak és beszélgettek a nevelőkkel, úttörők köszöntötték a megjelenteket A Lengyel Kultúra igazgatója és felesége a délutáni órákban a Nyíregyházi Konzervgyárat kereste fel. Megtekintették az üzemrészeket, majd Beretvás Dezső igazgató és Ködmön Ferenc vegyészmérnök adott tájékoztatót a gyár munkájáról. Az üzem kultúrtermében magyar—lengyel barátsági estet rendeztek. amelyen Ködmön Ferenc vegyészmérnök megnyitója után Edward Debic- ki tartott beszámolót a Lengyel Népköztársaság gazdasági, kulturális eredményeiről. Ezen a napon a gyárban a Lengyel Nép- köztársaságot bemutató kénkiállítás is nvilt. szik észre ezeket, de megérzik akkor, amikor fele élettartam után ócskavassá válik a gép, s százezreket adhatnak, ki újakért. A megyei tanács illetékes szakemberei több helyen végeztek géptárolási, megóvási vizsgálatokat. Számos elrettentő tapasztalatuk van. Például nyár végén műtrágyával telehagyott gépeket mar a vegyszer; a cséplőkben zöldell a gabona; tárcsákat, ekéket, hengereket vert az eső. temetett be a határban a hó; munkagépek garmadáját eszi a rozsda, olyanokat, amelyeket ta- vasszal-nyáron használtak utoljára, és így tovább, és így tovább. A gépmegóvás egyik legnagyobb ellensége tehát nem más, mint a közömbösség — a felelősök felelőtlensége! Mert mi a legminimálisabb, anyagi ráfordítást alig igénylő követelmény? Csak főbb gondolatokban; a gépeket, a velük végzett munka után, egy helyen, a tanyaközpontban helyezzék el; takarítsák meg a sártól, zsírral, olajjal konzerválják; támasszák alá, hogy ne érintkezzenek a talajjal. A járműgumi közismerten hiánycikk. A traktorok, a pótkocsik és más gépek többsége gumikerekes. Legtöbbjükre tavaszig nem lesz szükség. Mégis, elvétve leHírek képekben Mtm » ' f « A belorusz autógyárban elkészült a Belaz—E 524 trolibusz-rendszerű billenőszekrényes tehergépkocsi. Teherbírása 65 tonna, haladási sebessége 50 km óra. Négy, villa- mosmotorral hajtott kereke van, ezek az energiát troll. buszszerű áramszedőkből kapják, de a villamos energia előállítható saját Diesel-motor működtette generátorral is. Egy- * egy villanymotor teljesítménye 200 kW. A trolibuszrendsge- rű tehergépkocsi jól használható a szén- és ércbányászatban. ,i Elektromos kisülések remegtetik a levegőt, de senkit sem veszélyeztetnek, mert a tudósok kordában tartják a* elemi erőket: az embereket hatalmas vasbetonkamrák védelmezik. A magas feszültségű készülékekben keletkező elektromos kisülések fontos kutatási feladatokat szolgálnak. A Moszkva környékén épített központ a világ legnagyobb méretű magas feszültségű kutatóintézete. A kísérletek alkalmával keletkező nagy mennyiségű elektromosságot hatalmas generátorokba vezetik. Ily módon egyelőre ötmillió kilowattamper villamos energiát nyernek, de ha teljesen befejezik a kísérleti állomás kiépítését, energiaszolgáltatása mintegy hatszorosára emelkedik. Képünkön: a soron lévő kísérlethez előkészítik az elektromos hálózat be- és kikapcsoló rendszer?!. hét látni, hogy ezeket alátámasztanák: ne menjen tönkre idő előtt — akár egyetlen télen is — a gumi. Minden tető, minden fészer, minden üresen álló tároló — például almatároló — alá gépeket. A műanyagfólia lassan filléres áruvá válik. Mi a fontosabb egy üzemi számvetésnél? Párszáz forintért fóliát venni, azzal letakarni néhány legértékesebb, tető alá nem vihető gépet, vagy ezeket szabadon hagyni, várva a több ezer vagy több tízezer forintos kárt? .Erre aligha szükséges kimerítő választ adni... A zárszámadás nem csak a megtermelt értékek számbavételét jelenti, hanem azt is, hogy ami megvan, ami érték, azt megóvják. Ebben a számvetésben első helyr* kerülnek a gépek S, A Wll6 PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK: