Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-03 / 259. szám
Meghalt 1944 november 7-én Egy panasz ürügyén A napokban levelet kapott szerkesztőségünk, amelyben R. A. nyugdíjas amiatt panaszkodott, hogy miért fordulhat elő egyes vállalatoknál, intézményeknél: idős emberek! öregségükre magányos, társtalan emberré válnak. Amig dolgoztak zajlott körülöttük az élet, gyakran meglátogatták őket a munkatársak, az ismerősök, a barátok. Aztán jött a nyugdíj, s úgy látszik mindennek vége, nincs látogatás. Úgy érzik nem kellenek talán már senkinek. Levélírónkkal személyesen is beszélgettünk. Szen- vedélyeseh szólt volt munkahelyéről, maga- és úgy érzi nyúgdíjastársal problémáiról. Egy évvel ezelőtt még az egyik nyíregyházi üzemben mint csoportvezető dolgozott. Munkáját nagy szakértelemmel végezte, sőt a gépek igazi orvosának tartották. Munkatársai szerették, megbecsülték, kikérték véleményét. S 5 tudása, élettapasztalata, munkaszeretete révén üzemének egyik kulcsembere volt, S most? Nem kérnek tői# tanácsot, pedig egy- egy gép meghibásodása esetén az ő nagy tapasztalatára bizonyára szükség lenne. Nem hívják meg egyes értekezletekre, mint máskor, ha az üzem egy-egy vitás problémájának megoldásáról van szó, pedig ő szívesen elmenne, szívesen segítene. Nem áll ezzel a problémával egyedül R. A. levélírónk, s ezért is tesszük szóvá. Van ahol megértik az idős emberek gondjait, emberséges légkört teremtenék körülöttük. De jócskán találkozunk olyan egetekkel is ahol máskép áll a helyzet. Nemrég közöltünk cikket lapunkban arról ,hogy Méhteleken az egyik tsz- nyugdíjas panaszát félvállról intézi a termelőszövetkezet, szinte tehernek veszi, hogy foglalkozzanak ügyével. Eltelt néhány nap, s hiába tettük szóvá nyilvánosan is, választ még nem kaptunk. Az ilyen esetek elítélendők mert károsan hatnak, elveszik az életkedvét az idősebbeknek. Ahol nemtörődömség mutatkozik! a panaszok intézésével kapcsolatban, ott minden bizonnyal nem is támaszkodnak az idősebbek tapasztalataira, nem kérik ki véleményüket, itt minden bizonnyal nehezebben is küzdenek meg a feladatokkal, hiszen elzárják annak lehetőségét, hogy az idősebbek a mr/üuk munkaszeretetével és lelkesedésével részt tudjanak vállalni a feladatokból. Meg kell hallgatni az idősebbeket. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy boldogan elmondanák, amit hosszú munkás életük során tapasztaltak, s ráadásul hasznosságuk tudatában Önérzetükben is megerősödve élhetnének tovább. Az üzemekben, falun a termelőszövetkezetekben és intézményeknél helyes ha a rendeletnek megfelelően biztosítják foglalkoztatásukat, igénybe veszik őket bizonyos részfeladatok megoldásánál, mert a mi öregeink azt szeretik, ha hasznos embernek tartanák őket, olyanoknak, akiknek jelenléte nem teher a többiek számára. Ahol ez a légkör nincs meg, ott nehéz a ma még dolgozó, de idősebb munkások sora is. Ott nem csupán a betegségtől, az évek múlásától, hanem sokkal inkább a feleslegesség érzéseitől kell tartaniuk. Szocialista társadalmi rendünk nagyra becsüli az öregeket. Számos kormányrendelet bizonyítja: a mi világunk! visszafelé is néz és nagyra becsül minden valódi értéket, azt is, amit valaki régebben teremtett meg. Az idős emberek tapasztalata, becsülettel végzett munkája számunkra felbecsülhetetlen érték, amelyet nagyon is tisztelünk. És nem tűrhető el, hogy akadjanak vezetők, akik ezt a munkát semmibe vesílk. Dragos Gyula Egyéni gondatlanság — egyéni felelősség Rendelkezés a kfsz-ek köztulajdonának védelmére Augusztusban jelent meg uz OKISZ vezetőség idei 9-es számú határozata, amely a ktsz-ek tagjainak anyagi felelősségét újólag szabályozza. Megyénk iparában fontos szerep jut a kisipari termelőszövetkezeteknek, az említett határozat több száz dolgozót érint. Ezért beszélgetünk róla a KISZOV jogi irodájának munkatársaival. Bezárultak a „kiskapuk“ Elmondták: a Munkatör- vénylvönyv múlt évi módosítása indokolta a korábbi utasítás korszerűsítését, mint a fejlődés újabb követelményét, Az eddigi, 15/1956-os határozat — a kevés tapasztalat alapján — „kiskapuk” megnyitására adott lehetőséget az anyagi felelősség megállapításánál. Adódott ez abból, hogy a ktsz-ek tagjai eszközfelajánlás és részjegyfizetés alapján sajátos módon gazdái a szövetkezeti vagyonnak. Tapasztalat bizonyítja, hogy leginkább a vezető állásban levő dolgozók felelősségének megállapítása maradt el, s a legtöbb esetben a szövetkezet egész kollektívája sínylette meg a károsodást. Pedig éppen a rendszeres ellenőrzés elmulasztása, a kártérítési kötelezettség mellőzése adta a legnagyobb lehetőséget a munka- fegyelem bontására. A káros liberalizmus nyomán alakult ki. az a hely tuen szemlélet néhány szövetkezetnél, hogy kötbér, Vagy büntetőkamat esetén „az állam egyik zsebéből a másikba kerül a pénz”. Pedig a problémát az esetek többségében egyesek kényelmessége, felelőtlensége okozta. Visszatérő gond volt például a felületes anyagutalványozás és elszámolás. Anyagok rejtélyes úton Különösen az építkezéseken fordult elő gyakorta, hogy a fel nem használt anyagot nem vételezték vissza, hanem a legkülönbözőbb módon szállították újabb munkahelyre, miközben értékes anyagok tűntek eL Ilyen anyagutalványozási hiányosságot fedtek fel például a Nagykállói Épületszerelő és Karbantartó Ktsz-nél, a nyíregyházi KÜSZ-lakások építése alkalmával. A másik fő károso- dási forrás a rossz minőségben végzett munka volt. Az újfehértói Vegyes Ktsz-t például számottevő károsodás érte a geszterédi dohánysimító építése utón: a rossz minőség miatt a végösszegből — büntetésként — levonást eszközöltek. Csak a megyei jogászok közbelépésére, bírósági úton kötelezték kártérítésre azokat, akik miatt a bevételkiesés előadódott. Varrjuk a közösség nyakába? Az erélytelen és következetlen fegyelmezés mind az MNB bírságoknál, m?nd az adópótlékok, a sorbanállási bírságok és a kötbérek esetében is hátrányos helyzetbe hozta a szövetkezet kollektíváját. A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Ktsz-nél utóbb indokolatlanul megnőtt az elfekvő anyagok mennyisége, amiért nagy összegű büntetőkamat fizetésére kötelezték a szövetkezetét. Nyilvánvaló, az ilyen eseteket nem lehet „objektív” okokkal magyarázni és a kivetett büntetést nem szabad kizárólag a közösség nyakába varrni. Látszatra apró mulasztások is nagy kárt okozhatnak a szövetkezetéknek. Sűrűn előfordul, hogy hiányos a* számlázás, rossz az adatszolgáltatás s ezért büntetéssel illetik a szövetkezetét. Igaz, a számiázók kis flzetésűek, de a tényen — a gondatlanságon ■— ez nem változtat s nem viselheti az egész kollektíva egy-két ember felületességének a következményeit. Persze, adódnak esetek, amikor anyaghiány és más valóban objektív okok miatt kell fizetnie a ktsz-nek. Az új rendelkezés — amellett, hogy igyekszik elzárni a kiskapukat — egyúttal nagyobb lehetőséget is biztosít az egyéni elbíráláshoz! Egyik legjelentősebb változtatás az, hogy a ktsz-ek elnökei helyett a vezetőségekre ruházta a kártérítési kötelezettség megállapítását: így már kevésbé nyílik lehetőség bizonyos személyes érdekek előtérbe helyezésére. Pontosan rögzíti az új rendelkezés azokat a következményeket, amelyek úgy a munkapadnál vagy az elnöki széknél dolgozó szövetkezeti tagokra várnak, ha vétenek a köztulajdon ellen. (as) Hamvas H. Sándor: Eszkort* Nehéz idők jártak, a gazdasági Válság egyre mélyült. Az év: 1934. Hitler már átvette a hatalmat, a nagytőke pénzének segítségével, s világuralomra tört, készült a háborúra. Birodalmában egyre szaporodtak a koncentrációs táborok. Üldözték az igazságért harcoló munkást. Mint a középkorban, bárddal nya- kazták le. József, a martinász, aki megtanulta, amit egy kommunistának meg kellett tanulnia, jól látta ezt. De nemcsak látta. Tanult és tanított is. Társait, a martin robotosait, amikör egy kis pihenőhöz jutottak, oktatta. Példákat, világos eseteket említett, így történt most is, miután *A tSrténet az íré, „Az acél dala” trilógiájának most készülő. „A Martin” című kötetéből ▼aló. a kemencébe beraktak és ledőltek kurta pihenőre. Az emberek önkéntelenül odafigyeltek. Mit mond, mit tanulhatnak tőle...? ★ József, szokása szerint, a régi időkről szól, a gázos, meleg martinban. Az emberek köréje csoportosulnak. Mindig érdekes dolgokról beszél. Most is. — A fronton voltam, az olaszon, tizenhétben meséli. — Ősz volt. Már fáztunk. Es elegünk Volt a háborúból. Sok társunkat, jó pajtásunkat megölt a vérfürdő és nem tudtuk, miért. Kis szünetet tart. Körülpillant. A martin dallamosan nesze zik.' Levél Iíremencsugból Szabolcsba A feladó: egy hős gárdahadüagy idfc ódéban via Levelet kapott hazánk moszkvai nagykövetsége egy szovjet édesanyától, a poltavai kerület Kremehcsug városából. A nagykövetség e levelet szerkesztőségünknek küldte meg, szövegét az alábbiakban közöljük. „A szovjet hadsereg há- rom tisztjének édesanyjától, Croncsarov Maria Joszipov- na, poltavai kerület, Kre- mencsug város Lenin u. 24—40 sz. 36. ajtószám alatti lakostót. Fiam, Goncsarov Vlagyimir Jakovlevics gárdahadnagy 1944. november 7-én hősi halált halt a Magyar Népköztársaság felszabadításáért, a német megszállók élleni harcban — Magyar- országon, a Tisza mellett, Tiszavasváriban nyugszik. Elkílldöm önöknek az erről szóló értesítést, amelyben minden réizletesen le van írva. Ezt a levelet Magyarországra írom, a magyar néphez, az iskolásokhoz, az úttörőkhöz fiam halálának évfordulóján, aki hősi halált halt Magyarország felszabadításáért 1944. november 7-én. A levelet azzal a kérelemmel írom, hogy helyezzenek el a sírjára egy koszorút édesanyja nevében. Hadd hajtsam meg én is ősz fejemet — együtt önökkel, a magyar néppel — fiam sírja felett, akiért én sok éven át hullajtom könnyeimet. Itt, a Szovjetunióban az októberi ünnepek alkalmából mindenki kegyeletét fejezi ki az elesett harcosok sírjánál, — az én fiam messze Magyar- országon esett el. Fejezzétek ki kegyeleteteket fiam sírjánál, drága barátaim. Iskolások és úttörők, ti se feledkezzetek meg fiamról; írjatok nekem, nagyon boldog és hálás leszek figyelmességetekért. En éveken keresztül arról álmodoztam, hogy meglátogatom fiam sírját, de ez a kívánságom nem teljesült. Idős vagyok, hetvenéves, jelenleg még beteg is. Kedves barátaim, magyar nép, iskolások és úttörők! Ne hagyjátok kérésemet figyelmen kívül, látogassátok meg fiam sírját és írjatok meg nekem mindent levélben és én gondolom, hogy ha választ kapok tőletek, még egészségem is jobbra fordul”. 1965. október 13. goncsarov édesanyja kr Idős tiszadobi lakosok —- a felszabadító harcok szemtanúi — igy emlékeznek vissza az lU44-es eseményekre, amelyeknek részese, és hősi halottja volt Ooncsarov gárdahadnagy is: — A tiszadobi vasútállo- , mást 1944. november 1-én foglalták el a szovjet csapatok. Kemény, állóharc alakult ki a szovjet és a német alakulatok között, s egyhetes szívós csatározás után, a november 7-rŐl 8-ra virradó éjszakén, pontosabban a hajnali órákban jutottak el a községbe is a felszabadító alakulatok katonái. Ezt megelőzően fültanúi voltunk a tiszadobi pontonhíd felrobbantásának, amely a német csapatok visszavonulásának utolsó „kísérőzenéje” volt a mi vidékünkön. •— A szovjet csapatok érkezését pincékben, bunkerekben várta a község lakossága. A német megszállás, majd a katyusák, aknavetők idegtépő döreje után ismeretlenül Is ismerősként üdvözöltük a szovjet katonákat. A front elég hamar továbbvonult, a felszabadító katonák rövid ideig tartózkodtak községünkben. — Nem, nem jegyeztünk meg egy nevet sem közülük, de emlékszünk egy fiatal tisztre, akit a Tisza mentén talált tu az ellenség golyója. Itt temették el áz egyik ház udvarában. Jól emlékszem, tölgy fakoporső- ba temettük. Sokan haltak meg itt, Tiszadobon. Eltemettük őket, jórészt tömegsírba. 104S tavaszán a sírokat áthelyezték a tiszu vasvári temetőbe, ahol emlékmű őrzi csaknem Száz fiatal katona emlékét. Tiszavasváriban három helyen nyugszanak a járás felszabadításáért elesett katonahősök: szovjet katonák, vörösgárdisták, tisztek holttestét borítják két temető hantjai és a jelenlegi Ipari tanuló-intézetben felállított hősi emlékmű. Itt nyugszik valamelyik névtelen oszlop alatt Goncsarov Vlagyimir Jakovlevics gárdahadnagy is. Úttörők, KISZ-esek, magyar fiatalok ápolják a sírokat. November 7-én, a Nagy Október évfordulóján és hazánk felszabadulásának tavaszi ünnepén virágok, koszorúk borítják be a fiatal tiszt sírját is. Az Idei novemberi ünnepen a magyar fiatalok leteszik a megemlékezés csokrát a tiszavasvári szovjet hősi emlékműre az édesanya, Goncsarova asszony nevében is... Szilágyi Szabolcs A legmodernebb módszereket alkalmazzák a vasútépítésnél. Képünk a sínlehúzó készüléket mutatja be működés közben. (MTI foto — Bojár felv.) — Egy napon — folytatja — aztán, eszkort érkezett. Vagyis, szökött katonákat hoztak, megláncolva, fegyveres őrizettel. Ez az eszkort. A parancsnokaik átvették őket. A láncukat levetették. Gyors prédikációt tartottak nekik, majd valamennyit beosztották szakaszokba, hogy harcoljanak tovább. Az emberek körülvették őket. Kérdezték, faggatták. Mi van otthon? Szünetet tart, a vacsorázó Mocsányt figyeli. Majd ismét pergeti a szavakat. — Volt közöttük egy Fehér nevezetű ember. Asztalos volt. Hadiüzemben dolgozott. Gránátládákon. Egyszer megtagadta a munkát, ő is, mind néhányan. Azonnal bevonultatták, társaival együtt. Ezután gyors kiképzés következett, majd menetszézad, front, de meglógott. Többször is megszökött. Ez az ember tudott a legjobban beszélni, s elmondta; otthon sokat szenvednek az asszonyok, gyerekek, öregek. Alig van már ennivaló. Mindent jegyre adnak. Még a szenet, tűzifát is. Hanem az oroszok, azok igen. Értették a módját. Befejezték a háborút. A cárjukat egyszerűen elintézték. Általános békét akartak. Fegyverszünetet. Egy Lenin nevű ember vezeti őket. — Azt kéne nekünk is tenni. Csak lenne egy olyan Leninünk. Akkor majd mi is elintéznénk Károlyt, a többiekkel — mondja Valaki. Hirtelen zsivaly tört ki. össze-vissza beszéltek. Hogy így, úgy, amúgy. Nálunk nem menne olyan köny- nyen. Mert ott a Lukáchich, az a véreb, az mindenkit kilyukaszt... — Lári-fári... — kiáltott Plemity, és legyintett — Én már tudom, hogy mit tegyek. Megértettem. — Hát tudta, megértette a maga módján, — folytatta József. — Éjjel ki tették a drótok elé, őrségre, és amikor érte mentek, ott találták puszta puskáját, a bajonettjével a földbe szúrva, rajta egy cédulával, amire azt írta, hogy „Teszek rátok, valamennyiőtök- re, meg a Károlyotokra...” József körülnézett. Még várták tőle a szót. Nem törődtek a további martin- munkával. Ami ezután reájuk vár. Csak azzal, hogy hallani akarnak még valamit, József megértette. Bólintott. — Másnap, persze, nagy kapkodás, kalamajka, kihallgatások. De nem tehettek semmit. Mert senki nem szólt egy szót se. Fe- hért nem árulták el. Fehér pedig azt mondta, hogy az sem rossz, amit Plemity tett. De nem ez az igazi. Haza kell menni. Aztán nálunk is úgy csinálni, ahogy az oroszok tették, Lenin vezetésével. i Picit hallgat. Majd: — A következő éjszakán többen megszöktünk. Persze én Is. Fehér mutatta az utat. Ügyes volt. Es a tizenhetet, tizennyolcat sikeresen megúsztam, nem kaptak él. Nehéz Vtílt, az igaz, de ment a dolog. Es, ott voltam a lánchídi csatánál is... Sokáig csönd. Az emberek mélységesen hallgatnak™
