Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)

1965-11-28 / 281. szám

A Szovjetunióban szomba­ton Föld körüli pályára bocsá­tották a Kozmosz—98-at. A szputnyik fedélzetén tudo­mányos berendezést helyez­tek el, hogy folytassák a vi­lágűr kutatását a TASZSZ által 1962. március 16-án be­jelentett programnak meg­felelően. Londonban szombaton megnyílt Nagy-Britannia Kommunista Pártjának 29. országos kongresszusa. Kö­rülbelül 500 küldött vesz részt a kongresszus munká­jában. A politikai határo­zatot tartalmazó főbeszámo­lót szombaton tartja Jolin Gollan, a párt főtitkára. A francia rendőrség pén­tek este letartóztatta a Ben Barka-ügy ötödik gyanúsí­tottját, Philippe Bernier „szabadúszó” újságírót. Ber- nier-t azzal gyanúsítják, hogy összeköttetésben állt egy ma­rokkói ügynökkel, aki fel­tehetően vezető szerepet játszott az ellenzéki vezér elrablásában. Azon a napon, — október 29-én — amikor Ben Barka eltűnt, Bernier a vád szerint abban a balpár­ti kávéházban várta Ben Barkát, amelyben a bűncse­lekményt elkövették. Edward Ochab, a Lengyel Népköztársaság államtaná­csának elnöke szombaton reggel Nasszer elnök társa­ságában megjelent a kai­rói egyetem aulájában, ahol Nagib Nasad, az egyetem rektora átnyújtotta neki a díszdoktori oklevelet. Az egyetem politikai és közgaz­daságtudományi kara a len­gyel nép vezetésében szer­zett nagy érdemeiért adomá­nyozta Edward Ochabnak a díszdotori címet. A NATO-országok had­ügyminiszterei szombaton Párizsban egynapos értekez­letre ültek össze. A zárt aj­tók mögött megtartott ta­nácskozáson a tizenöt tagál­lam közül ötnek — Francia- ország, Norvégia, Izland, Luxemburg és Portugália — a képviselője nincs jelen. Hírügynökségi jelentések szerint a megbeszélés két fő témája a nukleáris felelős­ség megosztásának problé­mája, valamint a NATO-or­szágok fővárosai között meg­teremtendő gyors összekötte­tés kérdése, hogy sürgős ese­tekben biztosítva legyen az azonnali kapcsolatfelvétel. Hat fáklya a címeren November 2 9 — az új Jugoszlávia születésnapja Jajceban, egy kis boszniai városkában második tanács­kozását tartotta az ANVOJ, a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Bizottság, ami­kor még dúlt a második vi­lágháború, amikor a jugosz­láv hazafiak százezrei fegy­verrel kezükben küzdöttek a német megszállók ellen. Jajceba is fegyverükkel ér­keztek a küldöttek. 1943 no­vember 29-et írtak. Az 1941 nyarán szervezett kis parti­zánalakulatok akkorra nagy seregekké nőttek, a felsza­badított területeket a népi bizottságok Igazgatták. De a fasiszta megszállók és a bel­ső árulók elleni harc még hevesen tombolt, amikor Jajceban lerakták a jövendő jugoszláv állam, a szövet­ségi elven felépítendő köz­társaság alapjait. Ezt a történelmi napot Jugoszlávia címerében is megörökítették. A hat ju­goszláv szövetségi köztársa­ságot jelképező hat fáklya alatt olvasható a dátum: 1943. XI. 29. Az új Jugosz­lávia születésnapja. Az új jugoszláv állam harcban született. A szov­jet hadsereg segítségével a népfelszabadító hadsereg egyre nagyobb területekről verte ki a náci megszállókat, felszabadította Belgrádot és 1945. november 29-én a sza­bad Belgródban megtartott országgyűlés proklamálta a Jugoszláv Szövetségi Köztár­saságot. Már a népfelszabadító há­ború idején számos szocia­lista jellegű forradalmi in­tézkedést hoztak, a bankok és külföldi társaságok záro­lásától kezdve az államosí­tásokig, amelyek eredmé­nyeként 1948-ig valamennyi gyár és vállalat társadalmi tulajdonba került. Nemzetisé­gei szoros egységben kezd­ték meg a szocialista Jugosz­lávia felépítését, hogy a 19 millió lakosú köztársaságot a háború előtti elmaradott mezőgazdasági országból szo­cialista jellegű ipari-mező­gazdasági országgá fejlesz- szük. Húsz esztendő alatt az ipari termelés a háború előttinek ötszörösére emelke­dett, s olyan új iparágakat teremtettek, mint a tenger­járó hajók építése, motor- gyártás, gépkocsiipar, trak­toripar, televíziós készülé­kek gyártása, a legutóbbi tíz esztendő folyamán az ipari termelés átlagos évi növekedése elérte a 10 szá­zalékot és ugyanakkor meg­kétszereződött az iparban foglalkoztatottak száma. A legfontosabb mezőgazdasági termékek termelésének mint­egy felét a szocialista szek­tor és az úgynevezett koope­rációs gazdaságok üzemei adják. A kooperáció a tár­sadalmi termelés sajátos formája, amelyben a szövet­kezet mint a termelés szer­vezője, segíti és irányítja a szerződéses kooperációs vi­szonyra lépett egyéni gazda­ságokat. A legutóbb életbeléptetett gazdasági reformok a terme­lés további növekedését és a fizetési mérleg kedvezőbb alakulását szolgálják. Ju­goszlávia ugyanakkor tovább szélesíti gazdasági együttmű­ködését a szocialista orszá­gokkal. A Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság bekapcsolódott a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa számos bizottságának mun­kájába. Örvendetesen fejlődnek a magyar—jugoszláv kapcsola­tok is, az élet minden terü­letén. Megvalósult az együtt­működés például a kikötői daruk, vasúti kocsik és a villanyégők közös gyártásá­ban. Különösen az idén ug­rásszerű fejlődés volt az idegenforgalom területén, amely mindenképpen hozzá­járul a népeink közötti köl­csönös megismerés és meg­értés elmélyítéséhez. A Ju­goszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság a jövőben tovább fejleszti együttmű­ködését, ezt kívánja a két szomszédos szocialista or­szág érdeke. Ezen a napon, november 29-én kívánunk sikereket a baráti Jugoszlávia népeinek szocialista építőmunkájuk­ban. Jugoszlávia népeinek hősi antifasiszta küzdelmének állítana k emléket szerte az országban. Jugoszlávia idegenforgalma nemcsak az ország természeti szépségei és csodás tengerpartja miatt fejlődik rohamosan* hanem a nagyarányú száíloda-éjítkezések eredményeként is. Képünk Sveti Stefan félszigetet mutatja. Rijeka, Jugoszlávia legnagyobb kikötővárosa egyre nagyobb szerepet játszik a Magyar Nép özlársaságba Irányuló külföl­di hajóforgalomban is. Rijekában épült fel a Földközi-tenger térségének legnagyobb gabonasilója. Déli szomszédunk mezőgazdaságában és kivitelében jelentő* szerepe van a dohánytermesztésnek. Franciaországi választás előtt Egy perc: egy autó — Éti csiga, béka, élő vad K.ik az „immigránsok“? — „Osztálybéke“? IV. A Renault-művek Flins-i üzemében a munkaidő min­den percében legördül egy- egy gépkocsi a futószalag­ról- Kilenc óra alatt készül el egy új autó, ennyi idő alatt rakják össze a lassan tovahaladó szalagon az al­váz, a karosszéria, a mo­torberendezés előregyártott elemeit, de ebbe az időbe beleszámít a lemezek prése­lése, vágása, az összeállí­tott kocsi festése stb is. Két típust, az R—10-et és az R—16-ot felváltva szere­lik a szalagon, a két külön­böző kocsin a munkások kétféle részműveletet végez­nek, ez jelent csak válto­zatosságot a gépszerű mun­kában. Egy-egy villanás: itt hegesztenek, egy-egy moz­dulat a csavarhúzóval: be­szerelnek ott. A néző egy pillanatra arra gondol: a 140 kilométeres sebességet fel elérő autó szinte órák alatt „áll össze”, ezek után rá merje-e bízni az életét? Kísérőink megnyugtatnak és magunk is látjuk, majd minden tizedik munkás minőségi ellenőr, a szalagon nem haladhat tovább a ké­szülő gépkocsi, ha hibát ta­lálnak rajta... Érdekes adatokat hallunk a Renault szocialista orszá­gokba irányuló exportjáról: tavaly Jugoszlávia 2500 ko­csit vásárolt, Románia ez­ret, Csehszlovákia 800-at, Lengyelország 300-at, az NDK 80-at. Úgy mondják, hogy hazánk 1963-ban 30, 1964-ben 40 Renault-gépko- csit importált. Mégis na­gyon érdeklődnek Magyar- ország iránt, a kooperációs lehetőségeket nagyra érté­kelik, főleg a Diesel-moto­rok szállításában. A francia—magyar külke­reskedelmi kapcsolatokról gyakran hallunk Párizsban, Itt is, ott is keresik az áru­csereforgalom bővítésének új feltételeit. Az okoz gon­dot, hogy nagyban-egészben hasonló jellegű árukat kí­nál egymásnak a magyar, meg a francia külkereske­delem. S arra azért mégsem le­het építeni a szélesebb kö­rű árucserét, hogy éti csigát, békát és élő vadat szinte minden mennyiségben ex­portálhatunk Franciaország­ba. A francia ipar nagyot fejlődött a második világ­háború óta, termékei jó­részt felveszik a versenyt az amerikai vagy a nyugatné­met, a japán vagy az olasz árukkal. De — anélkül, hogy az elhamarkodott általáno­sítás hibájába esnénk — meg kell jegyezni, hogy nem maradt nyomtalan az a régi francia ipar- és ke­reskedelempolitika, amely jórészt megelégedett a ha­zai piaccal, a gyarmatbiro­dalom piacaival, védővá­mokkal bástyázta körül a franciaországi termelést és ezen belül valamelyest el- kényelmesedett. A nem egé­szen 50 millió főt számláló franciaországi piac ma már persze szűknek bizonyul, a Közös Piac 170 milliós fel­vevőterületén erős a kon- kurrencia, a gyarmatbiroda­lom széthullott, (ha a fran­cia befolyás meg is ma­radt a gyarmatok helyén alakult új országok túlnyo­mó többségében) — mindez magyarázhatja, hogy most a francia külkereskedelem is, kölcsönhatásban a degaullei külpolitikával, új utakat keres. (Egyesek a francia belpolitikai helyzet egyik jellemzőjét: a „klasszikus jobboldal” szembeállását De Gaulle tábornokkal, ar­ra vezetik vissza, hogy itt tulajdonképpen a konzerva­tív nagytőke és a monopó­liumok dinamikusabb ele­mei ütköznek meg...) Nem felhőtlen az ég a francia gazdaság fölött. Egyes iparágakban, igy például a hagyományos tex­tilgyártásban, stagnálás mu­tatkozik, ha éppen nem je­lentkeznek a válság jelei. Nincs szó munkanélküliség-, ről, de szinte hónapról hó­napra növekszik a munkát keresők száma. Van munka- alkalom, ám sokszor nem megfelelő az új állásért, új munkahelyért kopogtató számára. A nehéz, vagy piszkos munkát külföldről jött segédmunkások végzik. „Immigránsok” érkeznek Algériából és Portugáliából, Spanyolországból és Török­országból egyformán. Utca­seprőt szinte kizárólag csak színesbőrűt lehet látni Pá­rizs utcám. A munkások életszínvo­nala — legalábbis Párizsban és a jobban fizetett ágak­ban — viszonylag magas, a szomorú munkássorsot sö­tét színekkel elsősorban csak a bevándorlók jórészéről festhetjük, akik tízezerszám élnek a „bidonville”-ekben, bádogból, keménypapírból, deszkákból összeeszkábált kunynókban és megvonják a szájuktól a falatot, hogy a szűkös keresetből az ott­honmaradottaknak is küld- hessenek. Az ilyen nyomortanyák viszont mind kijjebb és kij­jebb szorulnak a nagyváro­sokból. Az egykori munkás- negyedek házait majd min­denütt bontják, helyükbe a bankok, az ingatlanügynök­ségek szép, új, szinte luxus- bérházakat építenek. A la­kók tisztviselők, kereske­dők, orvosok, mérnökök. A franciaországi nagyvárosok politikai térképe változik. A Párizs környékén elterü­lő „vörös övezet”, amelynek munkásnépe mindig mun­káspárti jelöltekbe szava­zott, tíz-húsz éven belül elveszítheti forradalmi szí­nezetét. Néha a telekspe­kuláns is politikát formáló tényezővé válik, amikor milliókért veszi meg a munkásnak a nagyapjától örökölt telkét, kis házát. Az ipari, vagy a paraszti proletáriátust azonban a vi­szonylagos jólét, vagy a pillanatnyi, nemvárt előny sem tudja megtéveszteni, a tőkés rend igazságtalansá­gai más formákban újra jelentkeznek, az osztályhar­cot a francia munkások sem adják fel, hiába papol a kapitalista propaganda „jóléti államról” és „osz­tálybékéről”. A december 5-i elnökvá­lasztáson a bonyolult fran­cia belpolitikai helyzetben csak közvetve kaphatunk választ a baloldal egységes jelöltjére adott szavazatok­ban arra a kérdésre, hogy a későbbi harcokban kiko- vácsolódhatik-e a francia baloldal egysége, hogyan hó­díthatnak politikai teret a francia dolgozók? Pálfy József

Next

/
Oldalképek
Tartalom