Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-21 / 275. szám
Gondolatok a X. megyei képzőművészeti kiállításon Aki látta az elmúlt évi és a mostani megyei képzőművészeti kiállítást, hasonlóságot és különbözőséget keres. Azt hiszem, mihamar eldönti: megyei képzőművészetünk idei bemutatkozása jobb, színvonalasabb, tartalmasabb. Gazdagabb azért, mert ezen az őszi tárlaton már tizenhárom festőnk reprezentálja termésének legjavát: hatvankét művét. Es nívósabb, mert — bár a kiállított művek többsége magán viseli az útkeresés jegyeit — nem csupán a formai, technikai, de a tartalmi törekvések eredményei is szemmel láthatóan jelentkeznek, Életünk hétköznapjai, lendületes építésünk, a munka örömei, a küzdelem, az ezzel együttjáró gondok és az ébredés egy- egy kifejezése tárül a néző elé. Egy művész jelentőségét ilyen alkalommal lemérni nem lehet. De ösz- szességében igen: mit nyújt e tárlat tematikában, stílusban, formában és megjelenítő erőben az előzőhöz képest. Igyhát jöjjenek a felületes, vázlatos gondolatok. Á mostani kiállítás már kialakultabb egyéniségeket vonultat fel. Ezt mutatja Huszár István — harminc képből álló, de itt csak ötöt felvonultató — kréta- rajZ — sorozata. Koncepciózus a művésznél, hogy a legnehezebbre, elvont fogalom ábrázolására Vállalkozik. Kitűnő a technikája, a formáérzéke, kiforrott a stílusa. Játszik a feketével és fehérrel, s a közöttük lévő szürkével. Néhol azonban — különösen a Könyörgés, a Bánat és a Küzdelem esetében — úgy erezzük, túltengenék a formai vonások. Annál inkább kifejező a Leányfej és az Ébredés. Páll Gyulánál akinek stílusa, színkultúrája ugyancsak egyéni — a paraszti Világ, a még megtalálható, de egyre távolabb kerülő falusi élet üzenetével találkozunk a kiállításom Képei élményszerüek, sajátosak. Mégis azt mondjuk: a témáiban megrekedt. Sok jó képe közül ki kell emelnünk az Erdő wsút- tal-t és a Látogatók-at. Grafikáinak lendülete, a kifejezés ritmusgazdagsága jellemzi Soltész Albertet. Szerencsésen keresi a realizmust, talán legjobban a kiállítók közül. Képeiből leginkább a Lovak és a Lovas tetszett. Róla is azt mondhatjuk, hogy új témákat, új mondanivalót kellene kutatnia. A kiállítás egyik leginkább vitatott műve Be- recz András A bálvány-a. Berecz meglepetésként grafikával jelentkezett a tárlaton. A fent említett műve elsősorban a mély tónusok alkalmazása miatt talál nehezen megértésre. Az útkeresés jellemzi idei termésének terembe került részét. Ez dicséretes, de kár — a megyében legérettebb — színvilágának elmaradásáért. Szalai Pál mindhárom kiállított képe meleg színű, érett humanizmust árasztó. Váci András — aki mér elkerült a megyéből — köny- nyedén birkózik az anyaggal, nagy rutinja van, gazdag eszközökkel fejezi ki mondanivalóját. Örvendetes Koncz Zoltán Falusi temetésének megjelenése. Tetszett a most másodszor kiállító, de már az elmúlt tárlaton is figyelmet keltő Kerülő Ferenc Gávai utcarészlet-e és Füredi állomás-a — elsősorban hangulatos, szép szíréi miatt. Az első kiállítók: Krutilla József, Margitt ly Jenő, Szabó Gáspár, Tcrr István, Tőkey Péter ígéretek, biztató úton járnék. Tőkey Péter Üjságolvasó-ia külön is említésre méltó. A szobrásza tot a tehetséges Nagy Mihály két alkotása képviseli. Medgyessyre emlékeztető, tömör stílusban farag. A Kaszakapáló és az Ülő juhász stílusa és az anyag nem szerencsésen találkozott, ezért érvényesül kevésbé. A művészet kifejezési eszközei egész társadalmunkban állandó érésben, forrásban vannak, — a ni megyénkben is. A felfel í- törekvés első lépéseit éz a tárlat bizonyítja. Természetes, hogy további, főként tartalomban jelentkező fejlődést Várunk a sorra kér 1- lő kiállításokon művii- szeinktől. Kopka János Tóth D e z s 5: A közéleti költő (Vörösmarty születésének 165., halálának 110. évfordulóján) Huszár István: EeányfeJ Elégett az összes. Az ember — emlékszem a nevére is, Takaros Nagy Berci volt, — vasárnap felugrott a templomban. Isten! — ordított a prédikációba, és rázta a két öklét. Soha nem láttunk ilyent. Mindenki felugrált. De Betel eltűnt. Másnap találták üteg. — Szippantott egyet hideg pipájából, aztán verte belőle a hamut. — Felakasztotta magát a szénapadlásán, Légényförma kamasz _ ült a küszöbre. Súgott á lánynak'. Kuncogtak. A szérű végében akécbok- rok zöldelltek. Egyik-másik águk megpörkölődött, Korom hullott leveleikre. És egyszerre szellő bújt be a bokrok közül. Felkapott néhány szénné vált szál mászálat, megkavarta a szürke hamut, rálegyintett az emberek artíára, s megszökött a ház fala mellett. A kékkötényes mögött négy asszony állt. A legkisebb megszólalt; — Télre biztos szétmegy a közös. A fiatalabb* férfi hátrafordult. Végignézett az asszonyon. Azután legyintett. A másik oldalon, a kút felől beszélgettek. — A fiarfi szerzett egy kutyakölyköt a városban. Farkaskutya, ötszáz forintért vette. — Jól megkérték az árát! Nevettek. A küszöbön is nevetett a lány •fs a fiú. De ők külön. Azután ismét komolyak lettek a férfiak. — Hány hízót fogsz be, Miska? Kettőt. — Nem szerződsz? ,— Nem. Kell nekünk. Öt száj. Jó, ha elég lesz. És ismét szél futott végig az asztag helyén. — Tényleg vihar lesz. Szedelőzködjünk. De netn mozdultak. Engedték, hogy frissítse őket a levegő, Forró vőlt az is, de legalább mozdult. Belekapott a pernyecsomóba, rángatta, citálta. Mintha játszott volna vele. És ekkor furcsa kopogás hallatszott a ház elől. Egy ember jött. Ép bokája mezítelen nyújtózott a nadrág szárából. Uj.iai szétterültek a földön, rátapadtak, szinte markolták. Másik lábát két mankó helyettesítette, azokon lendítette előre iriá- gát. — Az eszehagyott! — mondta valaki. N sgyvenesnek látszott. Kopott haja szétzilálódott. Annál is kopottabb volt kabátja. Koldusnak tönt. Bár lehet, hogy volt jobs ruhája is. A szél ismét megállt. A féll'ábú ember az álldc- gálókat nézte. De 6 rriäga nem állt meg. Egyenesen a hamu felé küszködött markéival. A többi ék tétová i utat nyitottak neki. A pernyetó szelénél megállt. Nézte a néhol füstölgő szürkeséget. Fejét lehajtotta. Az emberek pisszenri sem mertek. A féllábú ekkor eldobta mankóit. Széttárta karjál, mint a megfeszítettek. Térd- rerogyött. Pillanatra megtá- maszkodött csonka lábával. Azután égy ordítássál a ha- musórba vetette magát. Az emberek meglepődtek. Odaugrottak, felemelték. A könny fehér csíkot mosot: arcán a feketeségbe. — Az eszehagyott! — Vigyázzatok vele! Hárman a ház falához vitték. Leültették. Rázta a zokogás. Sáros kezét szemére szorította, mintha szégyeilné. És nyü ■ szítve sírt tovább. A hőségtől körös-körül újra megremegett a levegő. Álltak a féllábú előtt. Nézték. A barnaszőrű kutya a Vörösmarty Mihály a reformkor legnagyobb költője. Műve fejezte ki legteljesebben a nemzet akkori alapvető törekvéseit, harcát a nemzeti függetlenségért és a belső polgári átalakulásért. Ez — persze — művészetének csodálatos útvesztőire, különös romantikájára, sajátos varázsára és fenségére gondolva — vajmi egyszerűen hangzik. Pedig rá kell végre döbbennünk arra, a mi irodalmunkban kivételt sem ismerő igazságra, hogy nagy mű, teljes élet, esztétikailag új és valóban maradandó sohasem születhet másként, mint a nagy, közösségi törekvések tudatosan vállalt szolgálatában. Mint fiatal költő előítéletromboló irodalmi harcokban vagy félszáz éles hangú epigrammával vett részt, s tollhegyre tűzött áldozatai között érsek és püspök is akadt; äz Akadémián irányítója volt annak a csoportnak, amely mint kés a vajba, nyomult be a szétszórt, tehetetlenül dühöfigő konzervatív ellenfél állásaiba; legterjedelmesebb prózai írása egy Kossuthot támogató vitairat; fáklyás menettel ünnepelt elnöki tagja a Védegyletnek és vezére a kossuthi ellenzék pesti táborának. Ugyanakkor tucatnyi drámát írt, Shakes- peare-t fordított, értelmezőszótárt alkotott, szerkesztett és cikkezett, fnit, mikor kellett: közéleti ember volt' a javáből. Nett azért éjtüfik erről szót, hogy politikust faragjunk a költőből. Hanem, hogy félreérthetetlenül lássuk: így festettek mindennapjai, a göhdok, a háza, a közösség ügyei kötötték le őt széméíyesen is s ezekből á mindennapokból hajtott ki műve, amely éppen aáért terebélyesedett oly hatalmasan naggyá, mert az eleven életben, a személyesen és tudatosán vállalat közösségi magatartásban gyökerezett. Mikor húszéves volt, az alkotmányos élet szünetelt, Bécs börtönnel és megfélemlítéssel bénított meg minden függetlenségi vagy szociális gondolatot, az országot titkosrendőrség hálózta be, cenzúra némította el —: ez volt a „riadó vak mélység” s ő, aki vállalkozott hogy azt „felverje” szavával. S mire a mozgalom kivívta az országgyűlést, a rendek már olvashatták is a nemzeti öntudat ébresztésének tízénekes hőskoltémé- nyét. a Zalán futását. A Szózat is azért lehet a mindenkori igaz hazaíiság hitvallása, mert aktuális politikái vers volt. Mikor az ellenzék előretörését a kormány tervályúhoz oldalgott. A szélére tette mellső lábait, kl- nyújtózott, azután jóízűeh lefetyelte a vizet. A Rékkötéhyés és a fiatalabb nem mozdult, a dió- fá alól. Onfiari figyelték a féllábút. Aztán áz idősebb intett: — Gyere. Menjünk inften. A többiek észre Sem vették, Hogy ők kifordultak a kapun. Az út közepén baktattak, a fiatalabb zsebbe dugta a kezét. Nem szólt egyikük sem. Fejüket íehaj- tőtlák, mintha á földre figyelnének. Aztán megálltak. — Gyére be — szólt a kékkötényes. A konyhaajtó előtt öregasszony morzsolt. Biccentettek fiéki. Beléptek á kamrába. A fed tövében hbrdő állt, veié szemben kecskelábú asztal. És két rozoga szék. A kékkötényes bort szívott a lopóval. A kancsóba engedte. Az üveg párás lett. Leültek, öntött a két pohárba. Felhajtbtták, mintha azt várták volna tőle, hogy lemossa indulataikat. Vörösmarty Mihály eredeti formájában képe. megmaradt fénykorral akarta letörni s perbe fogta Wesselényit, börtönbe vetette az országgyűlési ifjakat, elhurcolta Kos suthöt — ő akkor követelte a rendületlen helytállást. Liszt Ferenchez írt ódája is a „hű rokon” egetverő lelkesedéssel kísért pesti látogatásából nyert ihletet s mikor hadjárat indult az arisztokrácia magyarosításáért, a nemzeti közélet megteremtéséért — az úri hölgyhöz akkor fordult keserű váddal. Legnagyobb alkotásait a közösség élete táplálta. S megrendítő vívódásaiban is egy nemzet gondjaival küszködött. A nemzeti kibontakozás útjába a negyvenes évek közepén a történelem nemcsak az elnyomás és a belső gyengeség buktatóit rakta — ezeknél egy sokkal egyetemesebb aggodalom borúját is terjesztette. Mindazt, ami nálunk kiharcolandó polgári jövő volt. kompromittálta a megvalósult kapitalizmus „irtózatos hazugsága”. A kiáltó vagyoni egyenlőtlenség, a pauperizmus. a munkásnyomor, a gyarmatosítás szörnyűségei, Amerikában a rabszolgaság embertelen inAz asztalra könyökölték. Újból öntöttek. És ismét. Csend volt. Csönd. A fiatalabb poharával játszott, A kékkötényes szívott a lopóval. ÉS újra felhajtották, amit kiöntött. A fiatalabb cigarettára gyújtott. Homlokára hullott csapzott haja. Aztán eltaposta a cigarettát. — Pedig a miénk volt — szólalt meg végre a kékkötényes. Hosszút szusszantott, mintha maga is megkönnyebbült volna a szótól. És letette a lcancSót. Ekkor á fiatalabb felugrott. — Az istenbe...! — S öklével az asztalra vágott. A poharak ugráltak. Az egyik felborult. Leesorgott a bor. Piszkos ujjaival megtörölte szemét. Könnycseppek fordultak ki a sarkából. Feltúrt ingujját végighúzta száján. Azután az asztalra borult, homlokát a fához nyomta. Kinyújtott keze megtalálta á felborult poharat. Ősszeroppantotta. Tenyeréből vér serkent. A kékkötényes kinyitotta az ajtó!. Másik poharat vett elő. öntött. Aztán leült a fiatalabb mellé, És hosszú percekig nem nyúltak a borhoz. tézménye alkalmasok voltait arra, hogy megrendítsék az emberi fejlődésbe vetett hitet, hogy kikezdjék a fel- emelkedő nemzet önnön .vivőjébe vetett hitét. Vörös- martyban mindaz a hév* ami korábban az ódák lelkesedését fűtötte, most a karesés, kérdezés szenvedélyévé. a viasködás erejévé, a döbbenetes igazságok kimondásának vállalásává alakul át. (Gondolatok a könyvtárban, Az emberek). Igaz, ott húzódnak emögött a vívódás mögött a nemesi szabadeívüség világnézeti korlátái is. A történelmi dilemmát neki egy bizonytalan nemesi mozgalom talajáról, félelemmel is vegyes népszemiélet ídéológíai terhével kellett megválaszolnia. De mégis megválaszolta. ö Völt äz. aki a tnaga generációján belül határtalan bátorsággal és következetességgel merte és tudta rányitni a szettét a valóságra, s ha megrendült is a velő agyában, ha a valóság rá is szakadt, vállalta a látás és kimondás minden embert és költői kínját. Amikor pedig elkövetkezett az igazi helytállást követelő férfimunka, a forradalom és szabadságharc ideje, következetés maradt mindahhoz, amit htiszónöt- éven keresztül költészete minden erejével hirdetett. Versben köszöntötte a kivívott sajtószabadságot, harci dalban buzdított az ellenállásra. s mint az első nemzetgyűlés tegja, híven követte Kossuthot az utolsó pillanatig, aZ aradi órákig. S bukása után is a nemzet költője maradt. Görgeit átkozta s az Előszó kétségbeesése is egy nemzetét fejezte ki. S Volt még arra is ereje, hogy újra és utoljára, most már öregen, elszigeteltén. az irodalmi élet perifériájára vetetten még egyszer szembenézzen az emberi lét értelmével, céljával és jövőjével. A kétségbeesés vallomásai tanúsítják a Véh cigány bizakodásának hitelét, ünnepet Ígérő humanizmusa a legnagyobb szenvedések tövéről fakadt. S temetése is — most száztíz esztendeje — az első nyílt, tömeges demonstráció volt az önkényuralom éllen. Művének nagy szivárványára, amely ívként fogta át a magyar történelem addig legnagyszerűbb és legtragikusabb idejét, mi is tisztelettel tekintünk. Káprázatos és gyászos színei mindmáig a „haza és emberiség” „legszentebb vallását”, a majdan ünneplő világ békés jövőjét hirdetik.
