Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)

1965-11-20 / 274. szám

Napló j Nagyturcsik György | A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboles-Szatmár friegyei Bizottsága mély megrendüléssel közli, hogy Nagy­turcsik György elvtárs, az MSZMP megyei bizottságá­nak munkatársa életének negyvenhetedik évében, hosszú Szenvedés után elhunyd. A megyei pártbizottság Nagyturcsik György' elvtársat •aját. halottjának tekinti. Temetéséről később történik in­téskedés. épül a Borsodi ércelőkészítő Mű * Két éve kezdték meg Miskolc határában 2,4 négyzet- kilométer területen a Borsodi Ércelőkészítő Mű építését. 1968 március 31-re készül el. Kipróbálás után 1969-től kapcsolódik be a termelésbe: az Ózdi Kohászati Üzemek kohóit és a Lenin Kohászati Műveket teljes egészében Innen fogják ellátni megfelelőképpen elegyített érccel. Jelenleg szerelik a koksz és mészkőőrlő és a betétkészí­tő bunkersor vasszerkezeti elemeit és betonozzák a 300 méter hosszú koksz és mészkőtárolót és a TMK épületet. Betonozzák a 300 méter hosszú koksz és mészkőtárolőL A megye építőiparában dolgozó fiatalok ma délelőtt tanácskozásra jönnek Nyír­egyházára. Megalakítják az építőipari KISZ-bizottságot, és az eddigi két alapszer­vezet helyett kilencet hoz­nak létre. Négyszáz természettudo­mányi tárggyal gazdagodott ez évben a Jósa András múzeum gyűjteménye. Fő­leg a két jelentős rezervá­tum, Csaroda és Kállósem- jétl-Mohos növény és állat­világából gyűjtöttek. Tsz-bekötő utat adtak át pénteken Dombrádon, A Szőke Tisza Tsz-hez vezető 1,6 kilométeres utat 1,3 mil­lió forintos költséggel épí­tették. Kovács László felvétele A takarékossági napok so­rán eddig újabb 48 taggal gyarapodott a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat KST tag­jainak száma. Jelenleg 222 tagja van az itteni KST- nek. Népi zenekarok megyei vetélkedőjét rendezték meg Mátészalkán. A legjobb földművesszövetkezeti zene­kar címet a fehérgyarmati fmsz népi zenekara szerez­te meg. A termelőszövetkezetekbe kihelyezett szakemberek ré­szére hét tsz vásárolt la­kást ez évben közel há­romnegyed millió forint ér­tékben járásunkban. Ezen­kívül két szolgálati lakás épül Búj és Nyírszőlős köz­ségekben. A nőtanácsok indítanak külföldi utakat az IBUSZ szervezésében. Csengerből met, a nyíregyházi járásból vasárnap indul csoport Ro­mániába. Az asszonyok kö­zül sokan jutalomként kap­ták munkahelyüktől a kül­földi utakat. K Wagyar Szocialista Munkáspárt fizabolcs-Szatmár megyeLJSSÍÍ sága és a megyei tanács napüapl». Szerkeszd a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor, szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. TeU »-7». 16—71, 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. a. i. Tel: 60— Felelős kiadó: Farkai Pák Terjeszd a Síagyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra« 11 forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 26 059. garatokat nem őrzünlt meg é, nem adunk vissza. maoolcs-Szatmár megyei Nyom­daipart Vállalat Nyíregyháza. | Dózsa György ót S. MteMa vezető: Makrai MM Rövidesen elkészül Méh­teleken a Sáréger lemezliíd­ja. A félmilliós költséggel épülő új létesítmény mű­szaki átadása után a for­galom december első felé­ben indulhat majd meg a hídon. A gazdaságos takarmá­nyozásról és az átteleltetés- ről tartanak megyei anké- tokat és tapasztalatcseréket tsz-állattenyésztők és gondo­zók részére november 23-án Nyírcsaholyban, november 25-én Tiszabercelen. Klubdélutánon búcsúztatja a katonai szolgálatra bevo­nuló fiatalokat november 20-án a kislétai KISZ-szer­vezet. 76 építésre alkalmas tel­ket kutatott fel az OTP Nyíregyháza belterületén. Pénteken a városi _ tanács vb-n a területi főépítész jelenlétében döntik el, hogy a városrendezési terveket figyelembe véve, közülük melyikre hány szintes lakó­ház építhető. 40000 szabolcsi tagja van a biztosítási és önsegélyező csoportoknak Sajtótájékoztató az AB megyei igazgatóságán Tegnap az Állami Bizto­sító Szabolcs-Szatmár me­gyei igazgatóságán Révai Zoltán igazgatóhelyettes tá­jékoztatta a sajtó képviselő­it. Elmondotta: az ÁB 1965- ben mintegy tizennégy és fél ezer új biztosítást kö­tött a lakosság házának, ház­táji gazdaságának védelmé­re. Az élet- és balesetbiz­tosítottak száma nyolc és fél ezer fővel gyarapodott. Megyénk szinte vala­mennyi termelőszövetke­zetének összevont va­gyonbiztosítása van. 1500 gépkocsi és 10 ezer motorkerékpár kötelező szavatossági biztosítását in­tézi az Állami Biztosító, A november 18-án meg­tartott gépkocsinyeremény- betétkönyvek sorsolásán hét gépkocsit nyertek a sza­bolcsiak. Ezzel 67-re emel­kedett a nyertesek száma. Szigeti Sándor Nyíregy­háza 501707 számú ötezer forintos betétkönyvvel most egy Trabant Limousine gépkocsi tulajdonosn lett. Régi vágya teljesült Gaj­dos Miklósnak (Nyíregyhá­za, Sóstói u 25.) a Magter­meltető és Vetőmagellátó Vállalat dolgozójának. A 001875 számú 10 000 forin­tos betétkönyvvel Skoda 1000 gépkocsihoz jutóit. Koncz János Vitka, Hu­nyadi u 58 sz. alatti lakos az 503749 számú ötezer fo­Lopott a tsz-bSI, börtönt kapóit ' Maxim Mihály debreceni lakos Nyírmihálydi község­ben lakó sógorának foga­tát ellopva, az éjszakai óráik­ban a kislétai termelőszö­vetkezet földjéről hét te- keres drótot — háromezer j forint értékben — engedély nélkül lakására szállított. A lopott ingóságot a rend­őrség a házkutatás során megtalálta. Maximot a nyírbátori járásbíróság a társadalmi tulajdon meg­károsítása miatt nyolc hó­napi felfüggesztett szabad­ságvesztésre ítélte. A me­gyei bíróság a társadalmi tulajdon fokozott védelme érdekében megváltoztatta a járásbíróság ítéletét, és a vádlottat négyhónapi vég­rehajtható szabadságvesz­téssel sújtotta. (■»S) Félmillióra tehető azoknak a biztosításoknak a száma, amelyeket a lakosság alka­lomszerűen vesz igénybe. Az év első tíz hónapjá­ban 31 és fél ezren ré­szesültek biztosítás ré­vén megyénkben kárté­rítésben. 151 termelőszövetkezet ré­szére 47 millió 700 ezer fo­rint jégkártérítést fizettek ki. A megyében 31 jégve- ■réses nap volt és a jégve­rés összesen 20 ezer 688 hold termését pusztította el. Háztáji gazdaságban 2395 holdat érintett a jégkár. 15 olyan termelőszövetkezet volt megyénkben amely 1 millió forinton felüli jég­kártérítést kapott. rintos betétkönyvvel Moszk­vics 408-as gépkocsit nyert. Moszkvics 408-as kocsit nyert Szobonya Péter nyír­egyházi lakos is 504815 szá­mú ötezer forintos betét­könyvével. Ismeretlen még a 14 sorozatú 001534 számú Tra­bant gépkocsit nyert betét­könyv, és egy Renault gép­kocsi tulajdonosa is, aki­nek a 14 sorozatú 501262 számú betétkönyv van a birtokában. Nem jelentke­zett továbbá egy Skoda 1000 gépkocsi leendő gaz­dája sem, aki a 14 soroza­tú 506165 számú betét­könyvvel jutott e nyere­ményhez. — nemes — A termelőszövetkezetek­ben 1966-ban a biztosítást tovább szélesítik, kiterjesz­tik a kertészeti növények palánta fagykárára is. A biztosítási és önsegé­lyezési csoportoknak jelen­leg 40 ezer szabolcsi dol­gozó a tagja. Nyolcezerhá­romszáz tagot részesítettek összesen 300 ezer forint összegű segélyben, 3100 tagját üdültetle és kétezernél több azok­nak a száma, akik kül­földi és belföldi túrán vettek részt. 7 ezernél több tagot különbö­ző kulturális rendezvények­re vitt el a biztosítási és önsegélyező csoport. (se) 96 féle újdonság Megkezdődött a téli könyvvásár Megkezdődött a hagyomá­nyos téli könyvvásár. A karácsony előtti hetek választéka 96 féle kiad­ványt kínál a könyvbará­toknak, a listán szereplő új művek összességükben 1 700 000 példányszámban kerülnek forgalomba. • A 230 ezer példányszám­ban kinyomtatott ajánló jegyzéket már szétküldték a könyvüzletekbe, a gyá­rak, intézmények propa­gandistáihoz. A teljes vá­lasztékból már csak né­hány kötet hiányzik, de­cember első felére ezek is elkészülnek. Különösen bőséges anyag­ból válogathatnak az élő magyar irodalom olvasói. Igényes összeállítású, vi­lágsikerként „elkönyvelt” művek képviselik a mai külföldi szépirodalmat. Vidéken összesen körül­belül háromezer üzemi könyvvásárt rendeznek, s lesz jónéhány irodalmi ankét, író-olvasó találkozó, könyv­kiállítás is. ESŐBEN. SÁRBAN EGÉSZSÉGÉT VÉDI A WELLINGTON GUMICSIZMA 5. 32. 36. 33, 43 a lottó 47. játékhetének nyerőszámai Hét gépkocsit nyertek csütörtökön a szabolcsiak A MAI VÍI* 1965. november 20, szombat Névnap: AMÁLIA A Nap kel 6 óra 56 perckor, nyugszik 16 óra 04 perckor. A Hold kel 3 óra 26 perckor, nyugszik 14 óra 57 perckor. 70 évi átlagos napi középhő­mérséklet 3,9 fok. Párás, esős idő Várható időjárás ma estig: jobbára borúit, párás sokfele ködös idő, ónos esőkkel, ónos szí tálasokkal, később esőkkel. Mérsékelt, kissé megélénkülő déli, délnyugati szél. A hőmér­séklet kissé emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let nulla, plusz 5 fok között, Kossuth rádió műsora 8.20: Lányok, asszonyok. — MO: Reiner Frigyes vezényel — 9,20: Külföldi tudósoké a szó. — 9,30: Népi zene. — 10.10; Kodály: Mátrai képek. — 10,25: Orvosi tanácsok. — 10,30: Pó­dium 65! Írország. — 12,15; Tánczene. — 13,00: A csend ví­ziói. Szirmai Károly elbeszélés- kötetének bemutatása. — 13,15: Machbeth. Részletek Verdi ope­rájából. — 14,20: Hirdetőosziop. — 14,35: Beethoven-művek. — 15,05: Mi történt a héten a nagy­világban? — 15,20: Hétvége. — 16,10: Villanófényben. — 17,15: Tanuljunk könnyen, vidáman utazni. — 18,10: Az Állami Né­pi Együttes műsorából. — 18,36: Kamarazenei hangver­seny. — 20,25: A Rádiószínház bemutatója. A harmadik ke­resztesháború, Rolf Schneider rádiójátéka. — 22,15: Táncol­junk! Petőfi rádió műsora 14,00: Vietnami dalok. — 14,35: Miskolc — szépapáink korában. — 14,45: Strauss-muzsika fúvó­sokra. — 15,05: Zenekari mu­zsika. — 15,32: A szerelemre szavazok. Rádiójáték. — 16,30: Hangverseny. Hernádi Lajos zongorázik. — 17,05: Heti hang­versenykalauz. — 17,44: Zenés történetek a pesti Montmartre- ról. — 18,40: A bakancs. H. Lá­nyi Piroska elbeszélése. — 19,05: Orvosi tanácsok. — 19,10: Nó­tacsokor. — 19,50: Mozart idé­zése. Versek. — 20,05: Berlioz: A trójaiak Karthágóban. Lírai költemény két részben. — 21,05: A kultúrrovat műsora. A televízió műsora 13,28: A kockázat törvényei. Látogatás a gallai berepül öpiló- táknál. Az Intervízló műsora Moszkvából. — 16,23: Az opera- művészet mesterei. Közvetítés VUnából, - 17,05: Hírek. — 17,10: Tessék kérdezni — a nyelvész válaszol. — 17,35: Ze­nekedvelő gyerekek. — 18,20- A Tv Könyvesboltjában. — 18.40: A Tv jelenti — 19.20: Esti niese — 19,30: Tv-hlradó — 19,50- Szombat esti konferansz. —’ 20,00: Offenbach: Banditák. Daljáték két részben. A köz- vetítés szünetében: figyelmük­be ajánljuk! — 28.05: Tv-htr- adó — 2. kiadás. A bratislavai tv műsora 9,30: Kisfilmes. — 10,30: Film­híradó. — 10,40: Óvodások mű­sora. — 19,00: Tv-híradó. — 19,70: Időszerű nemzetközi kérdések. — 19.40: Üj dalok. — 19,50: Cit­romos tea (tv-vígjáték). — 20-23: A Scotland Várd közbelép. Gyilkosság a vidám parkban. — 21,00: Tánczene — 22.00: Felesé­gem férje (lengyel fílmvigjáték). A nyíregyházi mozik műsora SZEUESVASZNÜ REKE MOZI: November 2(Pán. Széles változatban. Csak 16 éven felülieknelrt ISZONY. Üj magyar filmdráma. Előadások kezdete: fél 5. fél ? és fél 9 órakor. GOHKU MOZI: November 20-án. KÉREM A PANASZ­KÖNYVET Magyarul beszélő szovjet filmszatíra. Előadások kezdete: 4, 6 és * órakor, MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ 8ZÉIESVASZNÜ MOZIJA: November 20-án. Széles változatban! AMERIKA. AMERIKA. I—n. rész. Amerikai film. 4 órás műsor, dupla hely- árral. Naponta csak egy előadás • órától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom