Kelet-Magyarország, 1965. november (22. évfolyam, 257-282. szám)

1965-11-20 / 274. szám

Tömeges letartóztatások Indonéziában Húsz évvel Nürnberg ufá n SALISBURY: A rhodesiai fehér telepe­sek elbocsátásokkal próbál­ják megfélemlíteni azokat az afrikai dolgozókat, akik munkabeszüntetéssel tilta­koznak a függetlenség egy­oldalú kikiáltása ellen. Bu­lawayo városában az egyik szövőgyárban 350 afrikai munkásnak mondtak fel és három másik textilgyár tu­lajdonosai is elbocsátások­ra készülnek. DAR ES SALAAM: Tanzania fővárosában pénteken megkezdődött az Afrikai Egység Szervezet védelmi bizottságának rend­kívüli ülésszaka. SZÓFIA: November 20—21-én, szombaton és vasárnap Szó­fiában ülést tart a Béke­világtanács elnöksége. Az ülés a legégetőbb problé­mákat tűzi napirendjére: az amerikai imperialisták viet­nami agressziójának meg­szüntetését, az európai biz­tonság kérdését és a külön­böző társadalmi rendszerű államok békés együttélésé­nek problémáit. KHARTOUM: A Szudáni Krynmunista •Párt Központi Bizottsága a Legfelsőbb Bíróság elé vitte a kormánynak és a törvény­hozó gyűlésnek azt az al­kotmányellenes kísérletét, hogy betiltsa a pártot. A kommunista pártot a tár­gyaláson az alkotmányozó gyűlés kommunista képvi­selői fogják képviselni. BELGRAD: A Wladyslaw Gomulka és Józef Cyrankiewicz ve­zette lengyel párt- és kor­mányküldöttség, amely öt napot töltött Jugoszláviában, befejezte látogatását. Go­mulka és Cyrankiewicz pén­teken különvonaton eluta­zott Belgrádból, KARACHI: Pakisztán hivatalos szó­vivőjének közleménye sze­rint az indiai csapatok is­mét sorozatosan megsértet­ték a tűzszüneti megállapo­dást Nyugat-Pakisztán kü­lönböző övezeteiben. Bednia Dián és Khem Karan öve­zetében a tűzharc során há­rom indiai katona életét vesztette. LEOPOLDVILLE: A leopoldvillei rádió pén­teken bejelentette, hogy a kongói fővárosban összees­küvést lepleztek le. Az ösz- szeesküvésbe „a katonai és műszaki segélynyújtást” irá­nyító belga misszió is bele­keveredett. A rádió adásai­ban nem bocsátkozott rész­letekbe; 4. — Dubrovnikban feltét­lenül látogass el — figyel­meztettek belgrádi ismerő­seim, amikor elindultam országjáró utaimra. Tanácsukat megfogadtam. Titogradból autóbusszal indultam a tengerpartra. Utaztam már repülőn siva­tag és óceán fölött, hajó­val a vifiarzó tengeren, vo­nattal száguldó tehéncsor­da között, autóval és autó­busszal és elsorolni is ne­héz lenne, hogy még mivel és milyen körülmények kö­zött, de ilyen utazásom egy sem volt. Képzeljen el kedves ol­vasó egy utat, amelyen egyetlen autóbusz éppen csak elfér. S az utat 500— 1000—1500—2000 méter ma­gas hegyek oldalába vág­ták. Ügy kacskaringózik, ahogy éppen az öt-hatszáz méterrel lejjebb' folyó pa­tak vize követi a völgyek vonulását. Egy félóra alatt 25 hajtűkanyar követi egy­mást. Olykor szembetalál­kozunk egy másik autó­busszal és akkor vagy mi, vagy ők mennek „rükverc- ben” visszafelé. Ilyen úton utaztam a montenegrói hegyek között. Djakarta, (MTI): Az An tara-hírügynökség pénteken közölte, hogy Nyu- gat-Jáva katonai parancs­noka parancsot adott a kommunista párt és a vele kapcsolatban álló szerveze­tek feloszlatására Nyugat- Jáván. A hírügynökségi és lap­jelentések a baloldali erők további üldözésé­ről és a tömeges letar­tóztatásokról számolnak be az ország más terü­letein is. Az indonéz hírügynökség ma hozta nyilvánosságra, hogy november 10-én a dél- celebeszi Makasar és Bont- hain városokban tüntetések­re került sor, amelyek so­Róma, (MTI): VT. Pál pápa váratlan be­jelentése, amely szerint egy­idejűleg megindítják az el­járást XII. Pius és XXIII. Já­nos boldoggá avatására — ért­hető zavart, sőt nem egy esetben megdöbbenést kel­tett a zsinati atyák között is. Bár a kérdés — elvileg — kizárólagosan a kánonjog hatáskörébe tartozik, s a procedura ötven évet vesz igénybe — a Vatikánhoz kö­zel álló megfigyelők aláhúz­zák a döntés aktuális politi­kai jelentőségét, pontosab­ban azt, hogy VI. Pál cél­ja a fenti bejelentéssel az volt, hogy enyhítse a polé­miát a katolikus egyházon belül egyre kendőzetleneb­ből jelentkező különböző irányzatok között. Ez a polémia a „pacellisták” és a „makacs konzervatívok”, illetve a világ jelenlegi reá­lis problémái iránt nagyobb megértést tanúsító „újítók”, a párbeszéd hivei között zajlik. E törekvés azonban — mint ennek első római visszhangjai mutatják — nemigen talál megértésre a hívők körében sem. S ez érthető, ha tudjuk, hogy a katolikus közvélemény Mikor megpillantottam a tengert, fellélegeztem. Azt hittem, minden megpróbál­tatásnak végére értem. Nem számoltam vele, hogy az útnak a tengerparton is folytatódnia kell. £s foly­tatódott. Ha nem is olyan keskenyen, de ugyanolyan magasban. Végül mégiscsak megér­keztem Dubrovnikba. S a város mindenért kárpótolt. Én is elmondhattam: nehéz volt, de megérte. Dubrovnik a középkor egyik legszebb és legtelje­sebb . épségben megmaradt települése az Adriai-ten­ger partján. Az óváros ha­talmas. fallal körülvett erő­dítmény, keskeny utcák­kal, sok-sok kiadó szobács- kával. A házak eredeti szépségükben pompáznak, az utcák tiszták, az apró kis vendéglőkben olcsó és jóízű dalmát borokat mér­nek. Valóságos turistapara­dicsom, szinte minden nyel­ven beszélgetnek a főut­cán, az itteni kortón, az esténként fel-le sétálgató tömegben. Az új városrész modem és kevésbé modern villák és szállodák sokaságából áll. Az óvárostól jobbra és balra terül el, végig ko­rán e városok kínai negye­dében házakat, üzleteket és iskolákat rongáltak meg vagy romboltak le. A Kínai Népköztársaság makasari konzulja tilta­kozást jelentett be a helység katonai parancs­nokánál és garanciát kért hasonló incidensek megismétlésének meg­akadályozására. Ugyancsak az Antara je­lenti, hogy Közép- és Nyu- gat-Jáva határa mentén erős őrséget állítottak, hogy úgymond, megakadályozzák kommunista vezetők keresz- tüljutását Nyugat-Jávából. a közép-jávai tartomány­ba. széles köreiben is milyen nagyfokú szimpátiával ta­lálkozott XXIII. János tevé­kenysége. Ennek volt tulaj­donítható a XXIII. János boldoggá, illetve szentté avatására irányuló kezde­ményezés, amelyet a zsinat számos részvevője és a hí­vők széles rétegei támogat­tak mind Olaszországban, mind más országokban. Fél­ve e kezdeményezés nép­szerűségétől — az olasz és a spanyol főpapok „pacel- lista” nézeteiről ismert cso­portja javaslatot tett, hogy hasonló egyházi „megtisz­teltetésben” részesítsék XII. Piust is, tehát azt ,a pápát, akinek történelmi szerepe — a legnagyobb római napi­lap, a Paese Sera vezér­cikkének szavai szerint — enyhén szólva kétes. „Aki hozsannázott Madrid eleste után, de aki hallgatott Prá­ga eleste után. Aki csend­ben maradt a nácik bűntet­tei láttán, de aki kiátkozta azokat, akik a nácizmus ve­reségéhez leginkább hozzá­járultak”; Római baloldali körök vé­leménye szerint VI. Pál ez­zel a „diplomatikus” dön­tésével a kúria, s általában a katolikus egyház jobbol­dali köreinek tett enged­ményt. vetve a tengerpart vonulá­sát. Egyetlen háromfelé ágazó villamosvonallal és több autóbuszjárattal. A táj csodálatos. A part előtt néhány kisebb-nagyobb szi­getecske, pálmákkal, szik­lákkal. A part hol lankás hol meredeken szakad bele a tengerbe. Szerencsém volt, s a ki­kötői öböl partján, közvet­lenül a villamosvonal mel­lett kaptam szállást. Szo­bám erkélyéről ragyogó ki­látás nyilt az öbölre és a hegyekre egyaránt. Házi­asszonyom, Zóga Marija, mindent megtett, hogy jól érezzem magam. Én azon­ban, mikor csak tehettem, az óvárosban csavarogtam. Egyik este házigazdám Zó­ga bácsi azzal fogadott, hogy a televízió közvetíti a nyugatnémet—svéd világ- banoki mérkőzést. Együtt néztük végig az egész csa­láddal. — Ez a mi legfőbb szó­rakozásunk, a televízió — mondták a háziak. Ügy látszik tényleg nincs semmi új a nap alatt — gondoltam — s az otthoni televízióelőfizetők jelentek meg lelki szemeim előtt. Azt hittem Dubrovnik után már nem jöhet sem­Rendsburgban 1965 őszén a volt SS-ek éppen azon a napon követelték „jogaikat”, sőt „erkölcsi rehabilitációju­kat”, amikor 20 évvel ko­rábban Nürnbergben meg­kezdődött a hitlerista hábo­rús főbűnösök pere. Nem minden háborús bűnösé, mert a náci-fasizmus go­nosztetteiben részt vett bű­nözők nagy többsége vagy soha, vagy csak esztendők­kel később került bírái elő. Megrendülés nőikül Éppen most, húsz évvel a háború befejezése után fo­lyik Stuttgartban a Tarno- pol-környéki emberírtó-kü- lönítmények pere; az egyik vádlott minden megrendülés nélkül számolt be arról, hogy álmában sem várta a felelősségre vonást, húsz éve békében él mint élel­miszerkereskedő egy nyu­gatnémet kisvárosban. Nem­rég ért véget Frankfurtban az auschwitzi gyilkosok pe­re. Ott is kiderült, hogy a vádlottak nyugodtan élhet­tek Nyugat-Németországban, az egyik mészáros, a másik nőorvos, a harmadik köz- tiszteletben álló gyógysze­rész volt és egy kozmetikai gyár tulajdonosa. Az általuk meggyilkoltak száma mint­egy négymillió volt; de miután Bonn mai törvényei szerint Nyugat-Németor­szágban nincs halálbüntetés, az elitéltek bevonultak a börtönbe és várják a mie­lőbbi elbocsátást — ügyvé­deik úgy nyilatkoztak, hogy „a bosszúállás ideje lejárt”, a gyilkosoknak tehát „joguk van” szabadlábra kerülni. Pedig húsz esztendővel ezelőtt a nürnbergi nemzet­közi katonai törvényszék tárgyalásainak kezdetén azt gondolhatta a világ: az em­beri történelem legiszonyúbb rémtetteinek elkövetői mind méltó büntetést kapnak. Am ha a főbűnösök egy részét el is ítélték, ki is végezték, az emberiség ellen elkövetett bűnökben bűnösök közül nem kevés szabadon jár, sőt, nyugdíjat kap gonosz­tetteiért. Csak kettő a sok ezer közül: Lammerding SS- tiszt, aki Oradoursur-Glane francia falucska lakóinak meggyilkolására adott pa­rancsot ma magas tiszti nyug­díjat élvez; Globke volt ál­lamtitkár, aki mint a faji törvények egyik alkotója, a gyilkosságok „jogi megala­mi szép, semmi új. S jött. Szarajevó. Az ősi város meglepett szépségével. Már a vasútállomás is meglepe­tés volt. Modem vonalú, nagyszerű elrendezésű, kü­lönleges. A vonatok az ál­lomás „padlásán” közleked­nek. Természetesen csak képletesen. Az állomás épületének ugyanis az eme­leti része van egymagasság- ban a hegyoldalba vágott vasútállomással. A város éppen ébredt, amikor megérkeztünk. — Gyerünk egy szállodába — javasolta kísérőnk. — Ott mosakszunk, aztán jól­esik majd a finom regge­li. A köztársasági szkupcsi- na információs irodájának bájos munkatársnője segí­tett rajtunk. Egy telefon, egyikét kedves szó és a szoba rendelkezésünkre állt, pedig nagy volt a zsúfolt­ság. Szarajevó a minarettek városa. Negyven egynéhány áll belőlük mindenfelé a '•árosban. A legtöbb a régi piac körül. Maga a piac is egy kis Közel-Kelet a maga bazárjával, tarka áru­saival, különféle kézműve­sek külön utcácskáival. Kapható itt minden, nagy­szerű szőlő, háziszőttes, re­mekbe készült kávésfin- dzsák, régi török kardok, olaj mécsesek, s ki tudná felsorolni, mi minden még ezenkívül. A piac közép­pontjában a középkori dub- rovniki köztársaság követ­ségéből átalakított étterem, pozója” volt, több esztendős Adenauer melletti tevékeny­kedése után úgy szerepel a bonni közéletben, mint a becsület nyugdíjas bajnoka. Nürnbergre, ma húsz év­vel a per kezdete után em­lékezni és emlékeztetni kell. A történelemben 1945-ben először fordult elő, hogy a bűnösök — ha csak egy ré­szük is — megbűnhődtek. Apáink még emlékeznek rá, hogy az első világháború idején mily sokszor emle­gették: a háború kirobban­tásában és a francia, belga, lengyel, orosz földön elköve­tett gonosztettekért majd felelősségre vonják II. Vil­mos császárt. De a Hohen- zellern-uralkodó, ha trón- fosztottan is, nyugodtan élt hollandiai házában, fát vá­gott reggelente — és táv­iratban üdvözölte Hitlert... Az igazság az, hogy a máso­dik világháború idején a náci gonosztevők is ebben reménykedtek: akad majd villa, tengerparti üdülő, ahol a rablott kincsekből él­ve büntetlenül emlékezhet­nek majd vissza Európa lei­gázására, mégha elbukik is a vérben és szennyben fo­gant III. Birodalom. A per, mini „tévedés“ A nürnbergi ítélet után, nem sokkal a bűnösök meg­büntetése után már akad­tak olyan emberek, akik „túlzottnak” találták a ná­ci gonosztevőkre kimondott ítéletet. Robert Taft, az Egyesült Államok szenátora volt az a férfiú, aki hama­rosan kibökte: „Amerika még sokáig sajnálni fogja a nürnbergi ítélet végrehajtá­sát.” Taft szava az első volt; követte sok más hasonló nyilatkozat. Egy éve sincs, hogy qgy amerikai történész, Hoggan, egy olyan könyvet irt — a kötet Nyugat-Né­metországban több díjat ka­pott — amelyben „bizonyít­ja”, hogy nem Hitler, hanem angol, francia és lengyel po­litikusok robbantották ki a második világháborút és hogy a tömeggyilkosságok sora csak „túlkapás” volt. Az idei nyugatnémet válasz­tásokon az egyik jobboldali párt szónokai már a nagy nyilvánosság előtt beszéltek így Nürnbergiül, mint „sür­gősen jóváteendő tévedés­ről” és az idézett rendbur- gi SS-találkozón akadt méter vastag falakkal, ala­csony vasajtókkal, bolthaj­tásos, alacsony termekuel, s a legfinomabb boszniai ételkülönlegességekkel. Mi mégsem itt kóstol­tuk meg a híres csebab- csicsát, hanem néhány ut­cával odébb. Hogy miért? — Tudjátok, hol sütik a legjobb csebabcsicsát? — kérdezte kísérőnk, amikor órák óta bolyongtunk a piacon, s a sok nézelődés­től a szemünk is fájt már, hát még a gyomrunk az éhségtől. — A válogatott futballista Csebabcsicsa vendéglőjében. Megkóstoltuk, s valóban finom volt. Két nap alatt, amig ott tartózkodtunk, nem is tudom hány adagot ettünk meg. Milovoje Jankovics nevét szinte az egész országban ismerik. Pedig nem híres sportoló, még csak nem is valami neves tudós, vagy feltaláló. Azazhogy tudós­nak tudós, csak éppen nem tudományos intézetben dol­gozik. Milovoje Jankovics a föld szerelmese és a föld tudósa. Egvszerű parasztember. Kis loi.decskéjén maga gaz­dálkodik, mert fiai már rég elhagyták az. apai há­zat. Az egyik mérnök, a másik tanár, a harmadik meg éppenséggel más szak­mát választott — hentes­mester. Egyedül maradt hát az öreg, de nincs is sik­olyán szónok; aki kiszámítot­ta, mennyi „elmaradt zsold” jár az Európát végigduló és az elmúlt húsz évben „szol­gálaton kívüli” volt SS-legé- nyeknek. Történelmi emlékeztető Húsz esztendeje, amikor Nürnbergben a nemzetközi katonai bíróság ügyészei sorra elmondták beszédei­ket, egy tiszt így fejezte be beszéde egyik részét: ..Ha a német militarizmus újra fel­üti a fejét, nem feltétlenül szükséges, hogy ezt a náciz­mus égisze alatt tegye. A német militaristák hajlandók összekötni sorsukat bárkivel, vagy bármelyik párttal, amennyiben ígéretet kapnak a német véderő feltámasztá­sára.” A tiszt amerikai egyenruhát viselt: Taylor tábornok volt, a vád ameri­kai képviselője. Nürnberg és a nürnbergi amerikai vádbeszéd figyel­meztető azoknak a tengeren­túli köröknek a számára, amelyek úgy képzelik: Európa belenyugodhat, hogy a már megteremtett, ameri­kai fegyverrel állig felfegy­verzett Bundeswehr még az atomfegyver ravaszához is közel nyújthatja a kezét. Az MLF-terv, a bonni állam kerülő úton történő atomfel­fegyverzése olyan súlyos veszedelem, amellyel teljes joggal szegül szembe nem­csak a szocialista közösség, hanem nagyon sok polgári politikus is Európában. Nürnberg históriai emlé­keztető. Ám aki a történe­lem tanulságait nem sajátít­ja el, a nemzetközi politiká­ban is botladozhat. Nürn­berg — ha felemás módon is — ítéletet mondott a né­met militarizmus, a fasiz­mus, a háború bűnösei felett és nemzetközi jogi megala­pozást adott annak, hogy bármikor felelősségre von­hassa majd az emberiség azokat, akik új veszélyekbe, új háborúkba taszítják! És ha Taylor tábornok szavaira, a mai nyugat-né­metországi politikai poron­don ágáló és az atomfegy­ver után nyulkáló politiku­sokra gondolunk — egyszer­re megértjük, hogy miért nem hallgatják ma szívesen még csak a felidézését sem a húsz évvel ezelőtti nürn­bergi pernek sem a bonni államban, sem ennek az államnak washingtoni pro- tektorai körében. sége túl sok segítségre. Ki­csi a föld, amelyen dol­gozni kell, nem is olyan szántóföld féle, hanem egy valóságos kis tudományos kertgazdaság. Nincs olyan mezőgazda- sági kiállítás az országban, ahonnét Jankovics legalább egy aranyérmet ne hozna el valamelyik terményével. Az ő kertjében terem a legszebb körte, az ő föld­jén a legszebb paprika. De termel o mindent, azaz nem is termel — hosszas kísérletezéssel kialakít. — Honnan ez a nagy tudomány — kérdezem. Milovoje Jankovics 1500 kötetes mezőgazdasági szak- könyvtárral rendelkezik. Állandóan a könyveket búj­ja, folyton új eljárásokat kísérletez ki. S az ered­mény: sok-sok első és más díj, megbecsülés és öreg napjaira még dicsőség is. A szövetkezet legfőbb ta­nácsadója, amolyan helyi szaktudós, aki nem rejti el tudását, eredményeit, örül, ha minél többen élvezik azt, minél több emoernek segít jobb életet teremteni. Sokfelé jártam Jugoszlá­viában, sok emberrel ta­lálkoztam, sok barátra tet­tem szert. Mindről, min­denről nem is lehet meg­emlékezni. Akikről és ami­ről írtam, csak emlékeztet­nek a többire is. Szabó Bel» Vége. Boldoggá avatás JUGOSZLÁVIAI RIPORT

Next

/
Oldalképek
Tartalom