Kelet-Magyarország, 1965. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1965-10-22 / 249. szám
megválasztották az SZVSZ Az Egyesült Arab Köztársaság kormánya feloldja az Egyiptom területén található minden francia tulajdon zárolását, amit az EAK területe ellen intézett 1956. évi angol—francia—izraeli inváziót követően rendeltek el. A kormány döntését Labid Sukair gazdaságügyi miniszter jelentette be. Djanadban összeült a jemeni helyzet rendezésével foglalkozó békéltető konferencia. A konferencia célia, hogy megvitassák a belső béke megteremtésének lehetőségeit és gondoskodjanak a bel- és külbiztonság- ról. Az AP szerint a dominikai fővárosban olyan hírek keringenek, hogy Godcy ideiglenes kormánya ellen puccs van készülőben. A hírügynökség nem mutat rá, hogy a kormányt milyen erők fenyegetik, de utal arra, hogy Caamano ezredes mindenképpen támogatja az elnök erőfeszítéseit a helyzet rendezésére. Hoveida iráni miniszter- elnök meghívására Ion Ghe- orghe Maurer, a Komán Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnöke csütörtökön reggel repülőgépen Teheránba utazott. uf vezető Varsó, (MTI): A kongresszus délutáni ülésén az SZVSZ új vezető szerveinek megválasztására került sor. A főtanácsot egyhangúlag választották meg, amelyben ötven ország és tizenöt nemzetközi szakmai szövetség nyolcvanhat taggal és hetvenöt póttaggal van képviselve. Magyar részről a főtanácsnak tagja lett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Brutyó János, a SZOT elnöke: póttagja lett Vaswitteg Miklós a SZOT alelnöke és Geréb Sándor- né, a SZOT titkára. A vegyipari dolgozók nemzetközi szövetsége részéről tagja lett a főtanácsnak Szilágyi Vietnami Saigon, (MTI): A szerdai napot Dél-Vietnamban változatlanul a szabadságharcosok élénk harci tevékenysége jellemezte. Tovább tartanak a súlyos harcok a Pleiku közelében lévő Plei Me-i különleges kiképzőtábor körül, ahol — mint nyugati hírügynökségek jelentik — dél-vietnami kormánycsapatok és amerikai „kiképzők” kedd óta elkeseredetten védekeznek a partizánok Nyilatkozót a Varsói Szerződés országainak közös hadgyakorlatairól Moszkva, (MTI): Bator hadseregtábomok, a Varsói Szerződés egyesült fegyveres erőinek vezérkari főnöke nyilatkozatot adott az Izvesztyijának azokról a hadgyakorlatokról, amelyek több európai ország fegyveres erőinek részvételével most folynak a Német Demokraikus Köztársaság területén. A tábornok kijelentette, hogy ezeket a hadgyakorlatokat a harci feltételeket megközelítő körülmények között bonyolítják le. Harcászati-hadászati feladatuk biztosítani Közép-Európa térségének védelmét esetleges agresszív támadással szemben. A szocialista országok hadseregei egységes kiképzési rendszerébe szervesen beleilleszkedő hadgyakorlatok elősegítik a csapatok irányítási rendszerének további tökéletesítését a harci bevetés viszonyai között — mondotta a tábornok. A tábornok kijelentette: meggyőződése, hogy a most folyó hadgyakorlatok tovább erősítik majd a Varsói Szerződés országainak fegyverbarátságát. Emlékezés a kom miniem szerveit Sándor, a magyar vegyipari szakszervezet főtitkára, a nemzetközi szövetség elnöke, utána került sor a végrehajtó bizottság megválasztására. A végrehajtó bizottság hetvenhat rendes és póttagból áll. Magyar részről a végrehajtó bizottságnak Gáspár Sándor lett tagja. A számvizsgáló bizottság tagja lett Földvári Aladár, a Magyar Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szak- szervezetének főtitkára. Az ülés ezzel véget ért. Az esti órákban összeült az az új főtanács, a végrehajtó bizottság. A főtanács első ülésén egyhangúlag ismét Louis Saillant-t választották a Szakszervezeti Világszövetség főtitkárává. Jelentés megújuló támadásaival szemben. A szabadságharcosok az amerikai repülőgépek tömeges harcba vetése ellenére egyre szorosabbra vonják a gyűrűt a tábor körül és előretolt egységeik olyan mélyen előre hatoltak, hogy már a tábor központjának területét is elérik kézigránátjaikkal. Az amerikai repülőgépek a védőket élelmiszerrel és hadianyaggal látják el. de — mint az AP jelenti — a tábor területén már nem tudnak le- szállni, hogy a sebesülteket elszállíthassák. A szabadságharcosok Hűé 'városától mintegy 48 kilométerrel északnyugatra megtámadták a kormánycsapatok Bao Cong-i táborát, behatoltak a védők egyik tüzérségi állásába és felrobbantottak egy lőszerekkel teli bunkert. Ugyancsak megtámadták a partizánok a kormánycsapatoknak az Észak- és Dél- Vietnamot elválasztó határtól 37, illetve 45 kilométerrel délre, Quang Tri tartományban lévő két táborát. A szorongatott helyzetben lévő kormány csapatok támogatására az amerikaiak tömegesen harci repülőgépeket vetettek be, mire a szabadságharcosok elvonultak. Wilson Salisburybe repül hetedik kongresszusának évfordulójára Praga (MTI): A kommintem hetedik kongresszusának 30. évfordulója alkalmából csütörtökön Prágában 35 kommunista és munkáspárt képviselőjének jelenlétében négynapos nemzetközi találkozó kezdődött a Béke és Szocializmus kérdései című lap szerkesztősége és a CSKP Központi Bizottságá-- nak rendezésében. A találkozó elnökségében olyan kiemelkedő személyiségek foglalnak helyet mint Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, Do lores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke, Borisz Nyikolajevics Pono- marjov, az SZKP Központi Bizottsága titkára, Rodolfo Guioldi, az Argentin Kommunista Párt Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagja, Johann Kop- lenig, az Osztrák Kommunista Párt tiszteletbeli elnöke, Encsó Sztajkov, a Bolgár Kommunista Part Politikai Bizottságának tagja, Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Haled Bagdas, a Szíriái Kommunista Párt főtitkára, Jakub Demir, a Török Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. A UPI jelentése szerint Wilson brit miniszterelnök csütörtökön bejelentette, kész pénteken vagy szombaton Salisburybe repülni, hogy tárgyalásokat kezdjen Smith miniszterelnökkel a rhodesiai függetlenség problémájáról. Wilson kifejezte reményét hogy küldetése elősegíti a tragikus következmények elhárítását, amelyek elkerülésére nem lát módot, ha Rhodésia egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget. H nyugat-berlini Német Szocialista Egységpárt nyilatkozata 1965. október 22. • Nyugat-Berlin (MTI) A nyugat-berlini Német Szocialista Egységpárt elnöksége „Mi legyen Nyugat-Berlin sorsa”? címmel dokumentumot hozott nyilvánosságra. Az analízis megállapítja, hogy Nyugat-Berlinnek mindenekelőtt békére és biztonságra van szüksége, s ennek a legelső követelménye, hogy a két német állam normális, tárgyilagos kapcsolatokra lépjen egymással. Nyugat-Berlin sajátos helyzeténél fogva erőteljesen közreműködhet a németországi béke és megértés megteremtésében. A pártelnökség kijelenti: a nyugat-berlini kommunisták minden erejükkel igyekeznek majd elősegíteni, hogy a város a béke és a biztonság, a szociális, kulturális és társadalmi haladás őrhelye legyen. A pártelnökség legutóbbi ülésén elhatározták, hogy 1966 februárjában összehívják a nyugat-berlini Német Szocialista Egységpárt kongresszusát. A párt 1963- ban történt megalakulása óta ez lesz az első pártkőn gresszus. A szovjet rakctavédelmi berendezés egyik hatalmas rádió- lokátora, amely nagy távolságban észreveszi, követi a támadó rakéta robbanófejét, majd rávezeti az ellenrakétát. Rakétával a rakéta ellen Az újabb rakétafegyverek, különösen a nagy hatótávolságú, messzehordó rakéták megjelenésével igen Üuntos kérdés került előtérbe: e fegyverek elhárításának problémája. A hadi- technika történetének évezredes tanulsága, hogy a támadó eszközök fejlődését mindenkor nyomon követte az elhárító fegyvereké. Hogy csak az utóbbi félévszázadot tekintsük át: a repülőgépek és a légvédelem, a harckocsik és a páncélelhárítás fejlődése párhuzamosan haladt. A rakétaelhárítás eszközei az elmúlt két-három évben jelentek meg. Előbb a Szovjetunió alakította ki az úgynevezett ellenrakétákat, melyeket a moszkvai díszszemléken a nyilvánosságnak is bemutattak, majd az Egyesült Államokban készültek el a „Nike Zeus” elnevezésű rakétaelhárító rakéták. A technika mai állása mellett az atomtöltetű, messzehordó rakéták elhárításának egyetlen eszköze csakis az ellenrakéta lehet. Az ellenrakétát olyan pályán kell vezetni, hogy találkozzék a támadó rakétával, s ha nem is ér el közvetlen találatot, pusztítsa el, vagy tegye ártalmatlanná. A rakétaelhárítás ezért az alábbi feladatot foglalja magában: a támadó rakéta felderítését, pályaelemeinek meghatározását, a leküzdésre szolgáló eszköz — az ellenrakéta — harcbavetését, végül a támadó rakéta leküzdését. Mivel a ballisztikus pályán a cél felé közeledő támadó rakéta már nem irányítható, ezért a felderítés után a pályaelemekből igen nagy valószínűséggel meg lehet állapítani, hogy milyen cél elpusztítására indították útnak. Aa elhárítás sikere döntő mértékben a korai felderítésen, a pályaelemek gyors kiszámításán s az ellenrakéta késedelem nélküli bevetésén múlik. A nehézséget fokozza, hogy a rakéta nagy sebessége miatt minderre rendkívül rövid idő áll rendelkezésre. Példaképpen megemlíthetjük, hogy egy 8000 km-es távolságról kilőtt támadó interkontinentális rakéta összesen 292 percig van úton. A ballisztikus pálya csúcspontja 1270 kilométer magasságban van. Ez a rakéta a céltól elvben 4200 km távolságból deríthető fel, feltéve, hogy a rádiólokátor képes teljesíteni ezt a feladatot. Ez esetben is mindössze alig egy negyedóra van az említett műveletek elvégzésére. Ma már a messzehordó rakéták felderítésének céljaira kialakított, néhány ezer kilométer hatótávolságú, különleges lokátorok is vannak. Előretolt bázisokról, tengeri hajókról és repülőgépekről a rakétát még korábban is észlelhetik. A felderítés céljaira különlegesen felszerelt űrkutató eszközök: felderítő műholdak vagy űrhajók is alkalmasak. Mint ismeretes az amerikaiak számos kísérletet végeztek ilyen felderítő eszközökkel. A támadást indító fél természetesen mindenképpen arra törekszik, hogy rakétája célba érjen, s ezért iparkodik a felderítést a lehető legnagyobb mértékben megnehezíteni. A ballisztikus pályán repülő rakétarobbanófej maga amúgy is sokkal kisebb célfelületet nyújt a lokátoros felderítés számára, mint a repülőgép. A szokásos lokátorzavarási módszereken kívül a felderítést leginkább a támadó rakétát mintegy „kísérő”, megtévesztő lövedékkel lehet megzavarni. Ezek sokaságából, a valódi támadó rakéta már csak a pálya utolsó szakaszán választható ki, azonosítható, s így az elhárítás szempontjából igen értékes percek mennek veszendőbe. Az azonosított támadó rakéta pályaelemeinek meghatározását igen gyors működésű elektronikus számológépek végzik, melyek másodpercenként több százezer számtani műveletet végeznek el. Ugyancsak a számolórendszer feladata meghatározni a legkedvezőbb pontot, ahol a támadó rakéta megsemmisíthető, más szóval megállapítani az ellenrakéta pályáját. Az előbb említett zavarások miatt a támadó rakéta azonosítása annyira elhúzódik, hogy végül is az ellenrakéta elindítására és a találkozási pontba való juttatására nem marad több idő 1—1,5 percnél. Már csak ez a körülmény is szükségessé teszi, hogy az elhárító rakétát állandóan harcrakész állapotban tartsák: itt szükségszerűen tehát szilárd hajtóanyagú rakétákat kell alkalmazni. A szilárd hajtóanyagú rakéták irányítása sokkalta körülményesebb, mint a folyékony hajtóanyaguaké, de megoldottnak tekinthető. További feltétel, hogy az ellenrakéta gyorsulása minél nagyobb legyen. Ra- kétatechnikailag ez azt jelenti, hogy a rakéta indítási tömegének a tolóerőhóz képest minél kisebbnek kell lennie. Az olyan elhárító rakéta, melynek gyorsulása eléri a nehézségi gyorsulás húszszorosát, az elindításától számított 30 másodperc alatt mintegy 90 kilométer magasságba jut. A támadó rakéta elpusztítására ez a magasság a kedvező, ui. az itt létrejött atomrobbanás alkalmával nem lép fel olyan sugárveszély, amely éppen a védendő területet fenyegetné. Az elmondottakból némi képet alkothatunk arról, hogy a rakétaelhárítás milyen hatalmas technikai felkészültséget igénylő feladat. A szovjet ellenrakéták a „Krasznaja Zvjezda” legutóbbi közlése szerint az ellenség támadóeszközeit bármely magasságban el tudják pusztítani. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy ezek a kiváló haditechnikai konstrukciók nemcsak a támadó ballisztikus rakéták ellen vethetők sikeresen harcba, hanem adott esetben alkalmasak lehetnek az ellenség egyes űrhadviselési vagy felderítési eszközeinek leküzdésére is. Nagy István György Szovjet ellenrakéta indulásra készen, célpontja, egy stratégiai ballisztikus rakéta robbanófeje felé. Szovjet ellenrakétával eltalált és megsemmisített ballisztikus rakéta robbanófeje. 2