Kelet-Magyarország, 1965. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1965-10-05 / 234. szám
Csak reálisan ! Megvalósításra kerülő létesítményeink tervei a realitások alapján készülnek. Jócskán akadnak azonban füstbe ment tervek is, olyanok, amelyeket megrendeltek, el is készítették őket, s most ott porosodnak az irattárakban. Hogy miért? Mert eljárt felettük az idő, elvesztették korszerűségüket. Egy sor olyan terv készül, amely különböző okok miatt egyáltalán nem, vagy csak öt tíz esztendő múlva valósulhat meg. Jelenleg is annyi terv fekszik, amennyi a tervező iroda egész évi kapacitása. Miért? A törekvés az, hogy az építkezés előtt legalább egy évvel előbb elkészüljenek a tervek. Ez helyes, jó, hisz így idejében felkészülhet a muhkára építőipa- , runk. Sok azonban az olyan elkészült, de elfekvő tervdokumentáció, amely tükrözi, hogy nem előzte meg alapos felmérés. Nem kevesebb mint hatvan ilyen tervdokumentáció van. Ezekre több mint három milliót fizetett ki népgazdaságunk. A nyírbátori magtisztító telep tervezési munkáinak előkészítésére például 41 000 forintot dobott ki az ablakon az Országos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat még 1962-ben. Károm ésZtendö elteltével közölték: ....nem tudjuk megvalósítani beruházási fedezet hiányában.. Egymillió forintot fizetett ki belvízrendezési tervekért az Állami Gazdaságok Sza- bolcs-Szatmár megyei Igazgatósága is, de a beruházások megvalósítása egyelőre csak tárgyalási alap. Hogy mikor realizálódik, azt nem tudja senki. Sok létesítmény tervét készítették el a megyei tanács különböző osztályai is, melyek egy részét ki kellett selejtezni. Említenénk a Csengéiben, Nyírbátorban és Mátészalkán megépít >sre tervezett — de. meg nerh valósuló — három 150 vagonos raktár ügyét. Csák az előtervék 200 000 forintba kerültek. Dé hány ilyen vart! Sok lenne sorolni. Még több kifizetni... t. k. Ha per ... hadd legyen per? Vita a népgazdaság1 és a fogyasztó kárára 123 millió Nyíregyháza fejlesztésére A tanácsi beruházás felét lakásépítkezésekre fordít fák Több, mint két hónapja már, hogy „Hiánycikk raktáron!” címmel megjelent egy írás lapunkban. A Kelet-Magyarországi Cipőipari Nagykereskedelmi Vállalat nem adta át a kiskereskedelemnek a Nyíregyházi Cipőgyár termékét; a kifogás csupán az volt, hogy a gyermekfélcipők duró gumitalplemeze nem érte el a Magyar Szabványügyi Hivatal által ajánlott — tehát nem kötelezően előírt — vastagságot. Az írás már akkor tisztázta: a t>ár tized milliméteres eltérés abból adódik, hogy a gumiipar nem gyártott és nem is gyárt vastagabb anyagot. Ezt használja a cipőipar, és ez ellen még eddig senkinek sem volt kifogása. Újra idézve az ellátó vállalat válaszát: „Felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a cipők felső bőre sokkal előbb tönkre megy, mint a cipőn lévő duró gumitalaplemez.” Játék a milliméterekkel Az ellátó vállalat és a cipőgyár igazát a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet és a Magyar Szabványügyi Hivatal azóta megérkezett válasza is bizonyítja. A KERMI például így nyilatkozik: „A megvizsgált fiúfélcipők járótalpának felerősítést szilárdsága (a CNV ezt is kifogásolta) a szabvány előírásának megfelel... a 31—34-es méretnagyságú fiúfélcipők járótalpának vastagsága... megfelel.” (Tehát a talp vastagsága semmi esetre sem a CNV által mért 2,2 milliméter, hahem legkevesebb három milliméter. A minőségellenőrzés csak a 35—38- as méreteknél állapít meg pár tized milliméteres eltérést. Tudniillik a nagyobb méretű cipőknél vastagabb talpat javasol a szavány. Mivel ez a cipők tartósságát nem befolyásolja, a KERMI úgy intézkedik, hogy szabványíelmen- tés esetén a cipőket nem kell leértékelni. A Magyar szabványügyi Hivatal így zárja le a vitát: a duró talplemez vastagsági előírásai ajánlott méretek. „Nem értjük — írják —, hogy ez miért okoz problémát Kelet-Magyaror- szágon, mert az ország többi részén az ipar és a kereskedelem megérti a szabvány szövegét és éhnek megfelelően alkalmazza.” A két felelős szerv véleményét a Kelet-Magyarcir- szági CNV is megkapta. Ezek után kissé furcsán hangzik dr. Barta Károly- nak, a vállalat igazgatójának lapunk számára és a nyilvánosság tájékoztatására szánt válasza. „Kifogásunk tehát alapos... és az áruk forgalomba hozatalának leállítása helyes volt... A 35— 38-as félcipőket a szállító rendelkezésére bocsátottuk és felszólítottuk, hogy a megrendelt árukat az eíoírt talpvastagsággal szállítsák, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy ezek a nagyobb számú fiúcipők minél hamarabb forgalomba kerüljenek, megfelelő minőségben.” Nem első eset Először is: a kifogás nem volt alapos, mert a talp vastagsága nem 2,2 milliméter, hanem 3—3,3 milliméter, ami megfelel a szintén kifogásolt kisebb számú cipők ajánlott talpvastagságának. Másodszor; a cipőknek a forgalomból való kizárása nem csak nép- gazdasági kár, hanem indokolatlanul növeli a hiányzó cikkek listáját. Harmadszor; a kifogásolt cipőket nem szállították és nem is szállíthatják vissza, mért erre nincsen jogalapjuk. Negyedszer; tudomásul kell venniük a CNV vezetőinek, hogy vastagabb duró talpat nem gyárt a gumiipar, mert a jelenlegi teljesen megfelel a célnak, ötödször; nem a minőség, csak a szabvány ajánlott mérete ellen emelhettek kifogást. Végül; ideje lenne már a cipőket átadni a boltoknak addig, amíg kereslet van belőlük. Tudniillik a cipők még mindig nem kaphatók a nyíregyházi boltokban! Talán ezzel is zárhatnánk az ügyet, ha egyedi, és csakis erről az egyről lenne szó. Azonban nem egyedi eset. A cipőgyár az egész országba szállít árut a debreceniekétől kisebb, vagy nagyobb tételben Budapestre, Miskolcra, Szegedre, Győrbe és Pécsre,. S egy év leforgása alatt az egész országból nem . reklamáltak annyi árut, mint Debrecenből! Ebben az évben például már háromszor volt döntőbizottsági tárgyalásuk — és éppen a megalapozatlan kötbérigények miatt — minden esetben a CNV keresetét utasították el. Az egyik például: Áz elmúlt évberr, a harmadik negyedben 15ÖÖ pár cipőt küldtek vissza a gyártják azzal, hogy a fejrevágott cipőknél az erősítést előnyösebben, rejtve oldották meg. A CNV kötbérigénye 52 000 forint volt! A döntőbizottsági tárgyalás — a fellebbezés miatt — csak ez év áprilisában zárult le és a CNV fizetett több mint húszezer forint átvételi késedelmi kötbért. Az októberben készült cipők így csak májusban kerülte?: forgalomba. A pereskedésből a cipőgyárnak igy is kára származott, mért a pénze benne feküdt az áruban. Ezenkívül decemberben csak úgy * dták kifizetni a dolgozók bérét, hogy 18 százalékos kamattal hitelt kértek a banktól. Tarthatatlan! Nem szükséges minden esetre kitérni. Nem vitatjuk; a CNV-nek jogában áll kifogásolni a minőséget, a csomagolást, az adatszolgáltatást és így tovább. A törvények, rendelkezések, szabványok egész sora, és a vásárlók érdeke is így kívánja. A már említett döntőbizottsági perek, a raktárakban indokolatlanul visszatartott áruk azonban semmi esetre sem a jobb áruellátás biztosításáról tanúskodnak. A Kelet-Magyarországi Cipőnagykereskedelmi Vállalat álláspontja tarthatatlan. Károkat okoz nem csak a cipőgyárnak, hanem a népgazdaságnak, a fogyasztóknak. Egy minisztériumi szintű vizsgálat deríthetné fel ennek a „költséges” ki- fogássorözatnak az okait. A Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága kedden ülést tartott. Az ülésen többek között Kocsis László, a megyei tanács vb. tervosztályának vezetője tartott tájékozta’ / a tanácsi beruházások Helyzetéről. Tanácsi beruházásként az idén 123 millió forintot költenek Nyíregyháza fejlesztésé^-. Ez azt jelenti, hogy a város minden lakosára kétezer forint értékű beruházás jut. Az ösz- szrghől 60 milliót lakásépítkezésekre, 63 milliót egyéb létesítményekre használnak fel. A lakásépítkezések általában jó ütemben haladnak. Az északi lakótelepen ez évben a terv szerint 203 lakást kell elkészíteni. A feltételek megvannak ahhoz, hogy ezeket határidőben átadják rendeltetésének. Ugyanitt további 373 lakás építése kezdődött meg, s ebből ötvenöt már a jövő év májusában átadnak. Problémát jelent itt és más építkezésnél is, hogy a városi derítő építésének befejezése — technológiai szerelési munkák miatt — elhúzódik. Az Arany János utcában 35, illetve 66 lakás készül, s várhatóan a jövő év augusztusában fejezik be, A Zrínyi Ilona utcai vegyes rendeltetésű építkezésnél az idénre tervezet 7 millió forintot nem igen használják fel, s némi elmaradás mutatkozik a Széchenyi utcai 12 lakásos építkezésen is. Program szerint a jövő évben 505 lakait kell majd átadni. Jó alapot ad a város továbbfejlesztéséhez a közművesítés. Mint ismeretes évekkel ezelőtt megkezdték az egységes vízmű és a csatornázási munkálatokat. Az előbbire 73. az Utóbbira 37 millió forintot költenek. A vízmű építését rövidesen befejezik. Az elkövetkező évékben a kapacitásbővítés és az utcai vezetékek lefektetése lesz a feladat. Az utóbbi feladatoknál már lényegesen nagyobb lehetőség nyílik a saját erőforrások tervezésére, felhasználására. Közeledik a befejezéshez a csatornázás. A közművesítés további bővítését jelenti a gáz- vézeték építésének megkezdése. A szociális és egészség- ügyi létesítmények közül legjelentősebb az, hogy elkészült az anyáscse- csemő-otthon és megkezdték a kórház bővítését. Utóbbinál rövidesen kibontakoznak az új gyermek es fertözőbeteg-osztály körvonalai. A jövő évben további 20 milliót költenek rá. Való.zfnű még e hónapban megépül a Vécsey közi 100 személyes óvoda és év végére a Sarkantyú utcai bölcsőde. Megtették az előkészületeket a 210 személyes tanyai kollégium építésére is. Sok kisebb-nagyobb beruházás közül említést érdemel még az állattenyésztés^ székház, a baromfikeltető állomás, az illetmény számfejtő hivatal építése, s a Sóstó tervszerű fejlesztése. A fontiekén kívül még jelentős összeget tesz H, amit községfejlesziesl alapból költenek a város fejlesztésére,' valamint a tanácsi vállalatok fejlesztésére fordított költség. Az Építő Szerelő Vállalat kapacitást növelő beruházásra és gépi felszerelésre például több, mint 2 millió, a Vendéglátó Ipari Vállalat ilyen címen ugyancsak "kétmillió forintot használ fel. Rövidesen megkezdi működését az új cukrásztermelő üzem. amelyre szintén 2 milliót költöttek, Hódi László Tóth Árpád 100 férőhelyes istállót építenek a gégényi Ady Termelőszövetkezetben. A önitatásos rendszerű istálló padlását, magtárnak képezik ki. Elek Emil felvételé ’ Szarvasbőgés V iszonylag, sík Vidéken láttám napvilágot. Földrajzi hely szerint a Szamos, a Túr és az O-Kraszna egyesüléséhez közel, ahonnan a nyíri buckákon kívül, csak látni lehet a hegyeket. Tiszta időben természetesen, amikor pár órára megmutatják magukat. Néha hósipkával az ormukon, és egymás fölé emelkedve, mint valami óriások számára teremtett lépcső, aminek ki tudja hol a teteje. Pusztán ebből eted tehát, hogy olyan keveset tudtam a címben említettből. Mert a Básznán, mely a házunk előtt volt, amit a Holt-Sza- mos emelt a környezet fölé, még eleven korában a varjú, meg dióval ültetett be — ma is varjúdiónak nevezik ezekhék az óriás- fáknak termését — nem lehetett részem ilyesmiben. Ott csak szarkafészek volt, meg cinkeódú, hogy á fontosabbat említsem. — Bögés? Hát bőgés — feléltem vállrándítva ha felhozódott, mintha a borjak, vagy tehenek bőgésé- ről lehne csak szó. Most azonban, hogy meg kellett ismernem a hegyek életét — hisz egy jó hónapja itt múlnak felettefft a napok — ilyesmiben is részesültem. A múlt hét szombatján, hogy pontos le- gtyek. Bár ismerőseim, barátaim, rokonaim — mindegyikből van egy tucatra váló — már érkezésemkor megnyugtattak. Sejtve szinte, hogy sok minden furcsa lesz zajhoz szokott szervezetemnek. — Nem leszel egyedül, ne félj. Meglátogatnak majd a szarvasok, a fácánok, a vaddisznók. Az utóbbiakra csak rá ne unj — biztattak mosolyogva. Az említett estén pedig azzal nyitottak rám, hogy készüljek és megyünk. Gyerünk a felettem lévő nagy hegyre, a Vaskapuba. — Most éjszakának idején, — pillantottam ki a sötétbe. — Eszemben sincs, hogy menjek — tiltakoztam.. — De most bőgnek a szarvasok, s ezt feltétlenül hallanod kell. Ez nem mindennapi élmény. Nem mászkálunk sehová, csak kiülünk a menedékház teraszára és ohhán élvezzük — serkentettek minden eszközzel. Hogy ne legyek hazafelé egyedül, új ismerősöfhet, Busu-Balbgti Jóskát is rtta- gammal csaltam. Kukoricaőr, különbért az öreg, az alattunk levő hegyoldalon, ahol a dűlő megy, és gyönyörű hibrid kukoricája van a tsz-nek. — És ha jönnek azok a francosok, ki riasztja el őket, mi? — kérdezte, és a SzépSzavÚ kolömpöt, mely a bot mellett egyetlen 6r- zőszerszáma, megrázta kezében. (A francosok jelző ennél az esetnél a vaddisznókra vonatkozott.) — Csak egy fél órára. Legfeljebb háromnegyedre. Mondjuk egy kerekre, na — fimánkodtám az öregnek. Bár nem szeretek részese lenni semmilyen kötelességmulasztásnak. Jó negyedóra múlva az említett teraszon ültünk tehát. Az öblös, kény<pies karosszékben és a fülespo- harakban gyöngyöző árpalé mellett, szorongva vártuk az eseményt. Csönd Volt. A város zaja nem ért idáig. Csak a lámpák vibráltak és a gyárkémények füstjéből hozott néha érre a fuvallat. A szúnyogok már régen elültek. Egy rehdkívüli ih- letettségű levelibéka is megelégelte a csapadékkérést, de a beharangozott dologból, sehol semmi. Már-már az ugratáson törtem a fejem, hogy igazuk volt, iljren élőlényben még tényleg nem volt részem, amikor távolról, szinte el- múlóan felhangzott az első bőgés. — Bő-ő-ő! Bő-ő-ő-ő, Bő, bő, bő-, bő. És erre mint valami karmesteri jelre felhangzott a válas 2. Kétoldalról. Sőt háromról. Néha úgy tetszett négyről, mert zengett, zúgott az egész völgy. Az Utána beálló csendet az öreg Busu-Balogh rekedtes hangja törte meg. — Hogy milyen szép — jegyezte meg kissé gúnyosan, miközben nagyot húzott poharából. Nevetve intettük le és vártuk a folytatást. Mindezekkel persze nem törődtek a szarvasok. Csak zengették, zúgatták tovább a Völgyet. Az öröm és a vágyakozás hangjával töltötték meg a párás katlant és visszhangra kényszerítették a lofnbsátörral takart sziklákat. Valóban szép volt. Még az én marhabőgéshez szokott fülemnek is, mivel az életfojtonosságnak. magasztos pillanatát tudhattam mögötte. Hazafelé azonban siettünk. Mert istenőrizz az öreg szavai szerint, hogy lemerészkedjenek azok a dögök. Főleg, ha valami vén koca egy nyáj süldővel gondolja rá magét. Mart nem esznek azok olyan sokat — bővítette tárgyismeretemet, csak pocsékolnak. Ebbe is belefalnak, abba is, és mennek tovább. És valóban nem tévedett. Sokáig hallgattam a2 öreg pionológját, amint szidta vendégeit és szinte refrénként tért vissza a befeje- ; ző mondatra: — Majd ád nekem az elnök bőgést! Szarvasbőgést, csak tudja meg. Biztosan < én fogok elsején bőgni nem | a szarvas. Jájáj, hogy t©» hettem ilyent. Másnap azonban egy szóval sem említette a történetet. Amikor kérdeztem is, csak legyihtett. Ugyan kérem, miért vagyok én húsz esztendeje a szakmában, mi? Semmiség az egész. Elhittem. Megnyugodva indultam vissza, de amikor belepillantottam a kukoricaföld végén csobogó patakba, világos lett előttem a semmiség. Egy föléje hajló bokor alatt ugyanis egy csomó kukoricaszárat vettem észre. Nem volt rajta cső, és jó tővön lett elvágva valamennyi, nehogy megtalálják a helyét. — Semmi új nincs a nap alatt — jutott azonnal eszembe. — Hisz a vén Sodró-Kósa Ádám is igy tüntette el annak idején azokat a kukoricaszárakat, melynek libaőrzés közben megóhajtottuk csöveit. Szállási László 3 1965. október 6.