Kelet-Magyarország, 1965. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1965-10-03 / 233. szám

KIS „VÁROS" az erőműnél Panaszos levél nyomán: Kizárólag az anyagkönyvelő a felelős ? — Erre, mindig csak egye- íesen. Ha elhagyják a Keleti Főcsatorna hídját, balról mindjárt rátalálnak. ERŐMŰ LAKÓTELEP. lat kilométerre a falutól. Fiz éve is elmúlt már, hogy íz első család ide költözött. Ma huszonhárom család, ;záz ember él a kis „város­ka” egyetlen utcájában, ahol az egykori nyárcsemeték árnyat adó fákká magasod­tak. Közel félszáz gyerek hancűroz, zsibong az őszi napsütésben. Valaki elárul­ja: ide főként ifjú házasok telepednek le. Kenyéradójuk a Tisza. Az egyik tábornak úgy, hogy az erőműnél ára­mot fognak a vízből, a má­sik tábornak úgy, hogy gon­dozói a fehér aranyat rejtő folyónak, partjának. Derült időben tisztán ide kéklik a tokaji Kopasz. Most csend fogadja az érkezőt. Elgon­dolkoztató nagy csend, mely­re önkéntelenül előkívánko­zik a kérdés: hogyan lehet itt élni éveken át? ÜGY SEGÍTÜNK MA­GUNKON, ahogy tudunk — hallom Magyar JánosnétóL Sok a gyerek, .tej kelle­ne. Csak egy tehén van a telepen, Vargáéknál, onnan nem jut mindenkinek. Vet­tünk hát egy kupát, aztán megcsináltuk a beosztást: ma én, holnap te mész a faluba, itthon majd szét­mérjük. A soros hajnalban kél, hogy munkakezdésre visszaérjen a telepre. Gyü­mölcs? Hát van, ahol már terem a fa, de ez ritka. Leg­többen a vasárnapi piacon málházunk fel Tiszalökön, egész hétre. Aztán ott van­nak Nagyék. Kicsi, a gyerek, mind a ketten dolgoznak. Nem irigylem őket: min­dennap buszra szállnak, vi­szik a csöppséget a benti óvodába, este meg hozzák. Tudjuk mi, hogy ezen még most nem lehet segíteni. A tejen azért lehetne. Ha akarnák, üvegben, vagy kannában kiküldhetnék a korai busszal— „BETEGSÉG MIATT ZARVA, kenyér Benkőné- nél”. Ez a kis cédula függ az egyszem „áruház”, a vegyesbolt lehúzott rolója mellett. Benkőné az emeleti szálló gondnoka, a település első özvegye, férjé áram­ütés áldozata lett. A kenyér mindennap kell, s ő szíve­sen segít. Azt mondják, ha­vonta a 45 ezres forgalmat is megcsinálja a lakótelep boltja. Több is lehetne ez az összeg, ha nem csúszna hiba az „áruterítésbe”. Ke­vés a konzerv, a töltelék­áru, pedig a munkásszálló átfutó vendégei leginkább ezt keresik. A kövesút men­ti zöldövezet — úgy tűnik — túlságosan elrejti a tele­pülést a piackutatók elől. (Idézet a település tanács­tagjától.) Közel esik ide a Tiszántúl egyik legkedvel­tebb horgásztanyája, mun­kaszüneti napokon valósá­gos búcsújárás zajlik erre. A boltból azonban soiían üres kézzel lépnek ki. PÖCZA ERNŐ TOLLBA MONDJA: „Győrből jöttünk ide, a szolgálat így kívánta. Szeretem a helyet. Akinek a víz a munkaadója, meg­szokta a csendet. Nézze meg a lakásunkat. Kétszoba összkomfort, csempézett für­dőszoba, hátul veranda, meg szép kis kert. Ilyen mind. A gyerek meg ha ki­szalad az utcára, nem félni, hogy autó üti. A legtöbb háznál családi ereklye a horgászbot, nálunk most is halvacsora lesz. Nem vá­ros, való igaz, nincs sok látványosság. De az ember amit megszokik, lassanként meg is szereti”. KAPCSOLAT A KÜLVI­LÁGGAL? Hát először is a televízió. Már csak két csa­ládnak nincs. Itt mindig jó a kép, hajításnyira az adó. Aztán a rendszeres buszjá­rat. Maróti Ferenc sofőr hűséges „boy”: bevásárol a faluban. Pirkadattól sötéte­désig kerül-fordul Tiszalök- ps. Az iskolásoknak külön iskolabusz. Ha a falubeli mozi új filmet játszik, új­ból felbúg a busz, indul a mozijárat. Mindennap jön a postás, hozza a leveleket, újságokat. Farsangkor, szil­veszterkor nem kell utaz­niuk. A telepen van az erő­mű étterme: tágas, szépen berendezett helyiség. Mellet­te klubszoba, társasjátékokkal, pingpongasztallal. Itt „jár” a kártya is. Évente 4—5 al­kalommal van tánc, dzsessz, még Tiszalökről is sok fia­tal érkezik. Azt mondják, itt minden bensőségesebb. HAROMHÖNAPOS HA­ZASOK VAGYUNK. Nagy szerencse ez az új lakás, amibe augusztus 20-án köl­töztünk be. Hogy itt mara­dunk-e? Nem tudom. En eddig jobbára városon él­tem, most végeztem a ta­nárképző főiskolát Nyíregy­házán. Férjem, Tarnóczky Károly a tokaji szakasz- mérnökségen technikus. Furcsa ez a nagy csend, az emberek zárkózottsága. Az is lehet, hogy eddig mi zárkóztunk el, nem vizitel­tünk még mindenütt. Kevés ideig tudunk örülni a szép szolgálati lakásnak, hiszen én Szorgalmatos tanyán ta­nítok, Tiszalökről még 3,5 kilométer kerékpáron. Meg­szólj juk-e így? Talán. Ha közelebb kerülnék valame­lyik iskolába, mindjárt más lenne. S talán, ha meglesz a televízió... Itt már min­denkinek van, a családok esténként bezárják az ajtót és a készülékek elé ülnek. Hét végén valósággal mene­külünk a városon élő szü­lőkhöz... Még nem tudom, megszeretem-e ezt a helyet. Mondják, hogy télen ügy süvít itt a szél, hogy majd leviszi a háztetőt, sok tüze­lő kell. Félek a téltől, szé­len lakunk, mellettünk ku­koricatábla, azon túl sík­ság... hátha mégsem lesz sok hóvihar... ö KÉPVISELI A TELE­PET a községi tanácsban: Losonczi László. Interpel­lált már az áruellátás miatt és azért, hogy az Ohatpusz- takócs felé igyekvő déli vo­nat nem áll meg az ő „állo­másukon”. (Az állomás egyetlen kiszuperéit vagon az utca végében.) Hiába. Bölcsőde, napközi miatt ő nem kopogtathat a tanács­nál: a szolgálati telepen nem fizetnek községfejlesz­tést. Egyébként mpst még nem is volna indokolt a kérés. Talán négy-öt év múl­va. Úgy hírlik, hajóépítő ipart kívánnak meghonosí­tani a közelben, hasonlót a balatonfüredihez. Mindennél többet sejtet, hogy már épí­tik a lakhajót. Ha itt kez­dik majd építeni a tiszai hajókat, hatással lesz a te­lepülésre is, könnyen meg­duplázódhat a lakosság, újabb lakásokra lesz szük­ség... Nem. titkolják: jövője van a településnek! . Kovács István, a kisvar- sányi Uj Élet Tsz tagja arról írt, hogy 1960-ban lé­pett a közös gazdaságba, 1963-ban képesített könyve­lői oklevelet szerzett, s ek­kor könyvelői beosztást ka­pott s e munkaköréből idén, augusztus 20-án eltanácsol­ták. Közben érettségizett, most szakképesítő bizonyít­ványt szerez a közgazdasá­gi technikumban. — Kérdé­sének lényege: miért bo­csátották el munkaköréből, s miért tettek helyébe más községből hívott, kisebb ké­pesítéssel rendelkező dol­gozót. A jogokat, a rendelkezé­seket figyelembe véve, el­sősorban tsz-tagként, köz­ségbelinek kell ellátnia a közös gazdaságban felelős munkakört, ha megszerzett szakmája ezt lehetővé te­szi. így egyszerű, egyértel­mű lenne a válaszadás le­vélírónknak, s a tsz veze­tőségének is. Azonban a tsz-ben ez a dolog és még néhány hozzá hasonló — nem ilyen egyszerű. A vizsgálat során az ér­dekeltek: a panaszos, a tsz-elnök, főkönyvelő és az új anyagkönyvelő — tisz­tázták szemtől szembe a problémát. A panaszos ellen kifogás: főként tavaly, több szakmai hibát követett el, ilyen az idén is előfordult; mint anyagkönyvelő, a magtárossal nem tudta megteremteni a kellő össz­hangot munkája zavartalan végzéséhez; az idei félévi leltár rendezése végett utó­lag készített bizonylatokat a raktárban nyilván nem tar­tott, de ténylegesen felhasz­nált anyagokról. Mindez jórészt így igaz. Azonban felvetődik a kér­dés: kizárólag a volt anyag- könyvelő tehet arról, hogy a hiányosságok fennálltak? Miért egyedül a panaszos végezte el a félévi leltáro­zást? A válasz: nem volt mód arra, hogy egyéb mun­kák miatt leltározó bizott­ságot alakítsanak. Rendszeresen vagy időkö­zönként történt-e a könyvvi­tel vezetője vagy az ellen­őrző bizottság részéről anyagkönyvelési vizsgálat?1 Főkönyvelő: sok a munka, az elfoglaltság, így ilyen vizsgálat nem volt; az el­lenőrző bizottság különben sem ért ilyesmihez. Gyenge a raktárosok nyilvántartó tevékenysége. Az egyik tagot, akit ve­zetőképző iskolára küldtek, hazajövet még brigádveze­tőnek sem fogadta el a tagság. Ennek a tagnak a felesége ugyancsak a köny­velésnél dolgozik. Az augusztusi vezetőségi ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint — amikor a pana­szos elmozdításáról döntöt­tek: ha Demjén László nem kellett, menjen a felesége is a könyvelésből... Másik: valamennyi irodait el kell küldeni... Tavaly egyik bri­gádvezető miniszteri kitün­tetést kapott, idén a tagok — lényeges indok nélkül — leváltották. A példákból ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk: a veze­tőség sokkal többet tehetett volna azért, hogy neveljék, segítsék a közvetlen beosz­Az utóbbi években roha­mosan növekedett, megyénk termelőszövetkezeteinek, gép­állomásainak gépparkja. Je­lenleg 267 lánctalpas, 305 kerekes traktor, 2688 univer­zális és 149 eszÉözhordozó gép segíti a mezőgazdasági munkákat A gépek kihasználása eredménye: egy traktor­egység 840 normálhold munkát végez. Átlagosan a tsz-ekre 10 traktor jut, de nem ritka a 30, 40, sőt 50 erőgép sem. 1965-ben tovább növeke­dett a gépállomány. Erő- és munkagépek vásárlására 87 és fél millió forintot fordítot­tak. Eddig 236 MTZ-t, 110 darab UE—28-ast, 50 Szuper Ze- tort, 65 darab RS—09-est, 460 pótkocsit, 210 Rapidtoxot — és más munkagépeket vá­tottakat; másrészt a tagok körében nem alakítottak ki olyan légkört, amelyben azok nagyobb megbecsülés­ben részesítették volna a nélkülözhetetlen munkakör­ben dolgozókat. Hasznosnak és egyben szükségesnek látszik, hogy a tsz vezetősége — a járá­si szakirányitók segítségé­vel — újra megvizsgálja nem csupán a panaszos ügyét, hanem rendet te­remtsen a többi személyes ügyben is. Mindenekelőtt: a tsz vezetőségének sokkal több a felelőssége a beosz­tott dolgozók munkája iránt; támogassa azokat feladatuk legjobb végzésé­ben, ne hagyja a helyzetet odajutni, hogy mind a ve­zetőknél, mind a tagoknál szubjektív benyomások ér­vényesüljenek emberek sor­sának az eldöntésénél. sároltak a termelőszövetke­zetek. A felmérések azt mu­tatják: 1965-ben még mint­egy hétmillió forint igény jelentkezik munkagépek és műhelyfelszerelések vásár­lására, Sokat javult a gépeket irányító szakemberellá­tás: a termelőszövetke­zetekben 124 szakképzett gépcsoportvezető dolgo­zik. A tsz-vezetők ma már egyre több felsőfokú gépésztechni­kust foglalkoztatnak a gépek irányításában. 1966-ban a megyei tanács kéthetes tan­folyamot szervez a szakem­bereknek — a legjobb szak­előadókkal —, hogy elősegít­sék a még jobb irányító munkát. A megyei tanács szakem­berei már elkészítették 1970-ig a termelőszövet­kezetek és gépállomások gépesítésének tanul­mánytervét. Angyal Sándor A dohánygyár, előtérben a gyermekjátszótér átalakításával. i Soltész Albert rajza Samu András Egységesítik a termelőszövetkezetek gépparkját Tanulmányterv a tökéletesebb gépesítésre Erdőháti romantika rdőhát Valamikor mocsarak, lápok, nádasok, szu- nyogtermő vizek öl­ték ezt a tájat. És a falvak népe meghalt a tehetetlen magáramaradott- ságában. Élutet és halált osztott a kocsányos tölgy, a gyertyán és az éger, meg a nád. Szépmivű, aprócska házak épültek a fából, s nád volt rajtuk a tető. A tölgy másra is jó volt, a szatmári temetők csónakos fej fái, a kopjafák megőriz­ték ezt az ősi foglalkozást. Szeliden kanyarog a Túr. öreg folyó, békés lassúság­gal folydogál Sonkádra, Kölesére, Istvándiba érve. Elfáradt míg negyvenöt-öt- ven kilométerre lévő böl­csőjétől eljutott idáig, vagy azért csendesedett el, mert mostanában kevesebb esőt, belvizet kapott, nem tudni. Mint ahogy azt sem tudja az idegen, hányféle Túr is van tulajdonképp. Az öreg Túr, amelyen most vagyunk s amelynek a partján állott Petőfi Sándor jó százhúsz esztendeje a „Nyári napnak alkonyulatánál.” Kishódos és Palád határában éri el hazánkat, s Nagyarnál siet a Tiszába. A hodosi Holt- Tik elhagyott, régi vízjárás, de az Összegyűlő vizeket le­vezeti a határból. A sza­bályozott Túr Tiszakóród- nál bukógáton szökik át, szép látványú vízesésként, hogy elárassza a barna földet, s rizst adjon a sík­ságnak. És van még a Túr belvíz főcsatorna, amely zsilipen ömlik Olcsvaapáti- nál büszke, nagy testvéré­nek ölébe. Kiflialakban fonja körül Sonkádot, Kölesét és Tur- istvándi az öreg Túr. Part­ján, a költő szavaival „az idő örök csendje áll.” Fáj­dalmas, bús nyarak és ne­héz hosszú telek százai tűn­tek tova nyomtalanul. De innen indult el viharnak Rákóczi elé a nép, ez a vidék adta Kölcsey Feren­cet, hogy hangos szóval ki­áltsa szét helyzetét, mondja el híres beszédét a szatmá­ri adózó nép állapotáról. És ebben a nyomasztó csend­ben nevelkedett riadót fúvó óriássá Móricz Zsigmond, aki így vallott fiatal évei­ben: „Gyűjtő területül szü­lőföldemet választottam, Szatmár megye síkját. S az a négy-öt esztendő, míg e vidékeket jártam, az lett az én egyetemem, legfelső életiskolám.” Különös, szép, romantikus vidék. Ahogy felfelé megy a látogató, úgy talál mind több fát, gazdagabb füvet és bő vizű folyót. Más vi­lág, mint a Nyírség. Itt alig él meg az akác, de annál több az óriásra nőtt diós, a kocsányos és a mo­csári tölgy és az éger. A Túr medre, partja is sok­fajta fát növeszt. Fehér, vörös és kecskefűzt, fekete és nagylevelű nyárt, hogy azután elkorhassza és vi­gye magával lefelé. őszi délután. Halászok állnak a Túrban derékig, nyakig, cipelik a keritőhá- lót. Hozzáértő sonkádi em­ber irányítja utánuk a csó­nakot egy lapáttal, s közben mondja, hogy mi a fogás. Lapos keszeg, piros szemű kele, fejes domolykó meg sügér és csuka. Csendre int, mert a tiszta vízben meglátott egy halat, kézzel is meg lehet fogni, ha ügyes a halász. A fogás olyan, mint ezer esztendeje volt ez itt nem változott Itt nem, de méltatlankodik, hogy a szövetkezeti halászok már másként csinálják. Éj­jel, áramfejlesztővel verik a halra a fényt és szigonnyal szúrják át a megmeredt harcsát, csukát. Most nagy a csend. Ásít a „Kőcsi vásár”, a kölesei legelőn Üres, komoran sötét a cédulaház. Körül a föl­dek felszántva, bevetve, jól­lakottam Kilométerre onnan kigyúlt egy házban a vil­lany, a nagy ablakból szól a rádió. Az új kövesúton, — erős, széles bitumen —, ballag hazafelé a négy em­ber. Az egyik a gyertyános erdőre figyel és megszólal. „Régen, ötven, hatvan éve telepítette egy idevalósi. Nagyon szerette a fákat. Mikor már élete alkonyá­hoz ért, mindennap kivá­gott egyet. Eladta és meg­itta.” Sonkádnál autó jön. Ref­lektorral pásztázza az utat. A szélén dió csörög, asz- szony szedi zsákba a ter­mést. Nem az övé. A falué, de így szedi le a falu. ősi szokás, még él a juss ezer­éves joga. Móricz írja egy riportjában innen: „Való­sággal az ősi érzülettel le­het találkozni.” Van-e még fonás, szövés? Erdőhát asszonyainak már alig, Az esték szórakozása most is megvan azért. A televízió. És van még me­se-monda, amelynek ki­fogyhatatlanul nagyok a kincsei. Az egykori láp és mo­csárvilág dús fában, víz­ben, legelőben. Kölesénél kiszáradt folyómeder jelzi, hogy itt is járt a Túr, a szabályozás elvitt ettől sem —, akárcsak a birtokos is­pánjától se, volt maradá­suk sokszor az embereknek. Azóta megszűnt mocsárnak lenni az itteni föld. Öntöző- fűrt, osztómű épült, zsilipek engedik a vizet oda, ahol nagy szükség van rá. A Túr mindkét partján csö­vek, szivattyúk állnak, vagy fognak állni évek múltán. Elárasztják az Erdőhátot, nem repedezik többé csapa- dékinséges nyarakon a ha­tár. Harmincezer katasztrá- lis holdon szűnik meg az idő csendje. De azért úgy is nagyon szép marad az öreg Túr. Kopka János Többek között t> ek gép­műhelyeinek építésé, a fel­szerelések beszerzése, gép­színek építése, a szakember- utánpótlás biztosítása szere­pel a tervben. 1966-ban megkezdik a tsz-ek géppark­jainak a tipizálását. Jelenleg ugyanis egy-egy.tsz-ben több típusú gépet alkalmaznak, ami növeli a költséget, las­sítja a javítást és több szak­embert kíván. Előtérbe kerül egy-egy mezőgazdasági munka­folyamat teljes gépesí­tése. Tipizálják 1966-tól a gép­állomások gépjavító műhe­lyeit is. Ezzel nemcsak a gépek minőségi javítását nö­velik, hanem lényegesen csökkentik a javításhoz szükséges átfutási időt. A kővetkező évtől kezdve a gépi beruházási összeg fel- használása már az egysége­sítés jegyében történik. B. L. 1965. október X

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom