Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-18 / 220. szám

Meglepetések a röplabda Világ Kupa döntőjében NDK győzelem az Európa-bajnok Románia ellen — Szovjetunió még veretlen Magyar siker Bulgária ellen Kezdik a burgonyaszedést Taxi Az orosi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben a jó munkaszervezés és a mun­kaverseny eredményeképpen szépen haladnak az őszi munkával. Az 1200 holdas gazdaságban már befejezték az őszi árpa és a rozs ve­tését. s rövidesen a búza is földbe kerül. A gyümölcsösben meg­kezdték a Batul alma sze­dését és értékesítését. Őszi­Villanyhálózat-bővítés Az elmúlt év végén Kalló­séin j én több utcájában meg­kezdték a villanyhálózat bő­vítési munkát. A községfej- lesztési alapból 317 ezer fo­rint beruházással, 3 kilomé­ter hosszúságban készülő ve­zeték megépítését a terv szerint már be kellett volna fejeznie a MEGYEVILL- nek. Még körülbelül 200 méter vezetéket kellene ki­húzni, de a vállalat kény- télén volt meghosszabbítani a munkaszerződést anyag­hiány miatt; nincs megfe- lelő méretű alumíniumhu­zaluk. Közel 100 családot érint ez a probléma» akik Drága figyelmetlenség! Egy éve történt Nyírbá­torban. A már bezárt férfi ruházati bolt előtt jövő-me­nő járókelők arra lettek fi­gyelmesek, hogy a helyiség­ből füst szivárog ki. A gyorsan értesített tűzoltók behatoltak a boltba és si­került megfékezni a tüzet. A kár így is mintegy 150 ezer forint lett. Ha nem veszik idejében észre, milliós érté­kek váltak volna a tűz mar­talékává. A tűzesetet papírdugó okozta, amelyet egy koráb­bi átrendezés során helyez­tek el a füstcső nyilasába. A lap megírta — az illetékes válaszol Ivóvíz barackból pedig 100 mázsá­val gazdagították a piacot. A dohánytermés teljes egészében már a pajtában van, az új 10 fiókos pajta megoldotta a dohány elhe­lyezésének gondját is. So­ron következő feladat a bur­gonya szedése, amelyhez a napokban hozzákezdenek. Albert Antal ig. tanár Oros Nyírj estanya nagyon várják a villany­fényt. Domokos Mihály Kállósemjén Battyáni u. 6. Megjegyzés: a Megyei Villanyszerelő Vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint sikerült Miskolcról beszerezni a megfelelő mé­retű alumíniumhuzalt. Teg­nap gépkocsi ment az anya­gért, így nm lesz akadálya» hogy rövid időn belül be­fejezzék a Kállósemjénben végzett hálózatbővítési mun­kát. Tavaly, a fűtési idény megkezdésekor építési hibá­ból öt tűzeset keletkezett a nr egyében. Egy kéménybe beépített gerenda miatt — szintén Nyírbátorban — majdnem leégett a járási községi tanács épülete. Az esetek arra figyelmez­tetnek, hogy most, a fűtési idény megkezdése előtt nem csak a kályhákat, tűzhelye­ket kell gondosan ellenőriz­ni és rendbehozni, hanem aprólékosan meg kell vizs­gálni a kémények, füstjára­tok állapotát is. A röplabda Világ Kúra döntőjében óriási meglepe­tésre az NDK csapata 3:1 (8, 10, 4) arányban győzött az Európa-bajnok Románia ellen. A másik két találko­zó többórás, hatalmas har­cot hozott. Eredmények: Szovjetunió—Csehszlovákia 3:2 (—16,6,-15, 11, 5), Len­gyelország—Japán 3:3 (8, 9, -8, 4). Két forduló után már csak a Szovjetunió veret­len, Lengyelország, Cseh­A megyei kézilabda-baj­nokság férfi első osztályá­ban jelenleg a Kisvárdai Vasas áll a bajnoki táblá­zat élén. Az elmúlt vasár­napi forduló legérdekesebb eredménye, hogy a Tanár­képző legyőzte az esélye­sebbnek vélt Nagykállói MEDOSZ-t. A női megyei bajnokság­ban érdekesség — s ez a szalkaiak dicséretére válik, hogy a mátészalkai női csa­pat még az idei bajnoki mérkőzésein egyetlen pon­tot sem veszített, s máris biztos bajnoknak tekinthe­tő. Eredmények, férfi I. osz­tály: Tanárképző—Nagykál- ló 16:15, Nyírbátor—Kisvár­dai ITSK 26:15, Mezőgazda- sági Technikum—Nyíregy­házi Dózsa 11:18, Nyíregy­házi Honvéd—Kisvárdai Va­sas 18:33. Férfi Ifjúsági bajnokság: Kisvárdai Csá­szi Gimn.—Kisvárdai Bes­senyei Gimn. 10:8- Demecser Nyíregyházi ITSK 8:12, Nyíregyházi Zrínyi—Nyír­egyházi Vasvári 8:8, Köz- gazdasági Technikum—Ker­szlovákia, az NDK. Japán és Románia egyszer győ­zött és egyszer vereséget szenvedett. Kielceben, a 7—11. hely eldöntéséért mérkőző csapa­tok között Magyarország és Jugoszlávia második győzel­mét aratta. A magyar együttes régi nagy ellenfe­lét, Bulgáriát 3:2 (—4, 7, —9, 6, 9) arányban győzte le időnként kitűnő játék­kal. Különösen Tatár, Bu- zek és Jánosi tűnt ki. tészeti 11:22. Kossuth Gim­názium—Munkás 8:12. Női megyei I. osztály: Mátészalka—Nagykálló 19:1, Nyíregyházi Spartacus— Nyírmada 8:4, Tanítóképző —Vásárosnamény 1:10, Hodász—Tanárképző 10:4, Ujfehértó—Rakamaz 9:3, Érpatak—Tiszalök elmaradt, Tiszalök kizárva. Női ifjú­sági bajnokság: Kisvárdai Császi Gimn.—Kisvárdai Bessenyei Gimn. 1:3. De­mecser — Baktalórántháza 5:1, Közgazdasági Techni­kum-Munkás 3:8. ANY AG­ES ÁRUTÁROLASRA, kis- és nagyméretű sátrak, továbbá 48 négyzetméteres TAKARÓPONYVÁK (bérleti díja napi 18,— Ft) bérelhető a BELKERESKEDELMI KÖLCSÖNZŐ VÁLLALATTÓL Budapest, IX. kerület Közrak­tár u. 30. szám. Telefon: 336—499 Sporihírek Pénteken délután a so­roksári Duna-ágban az 1965. évi országos evezős- bajnokság küzdelmei során öt döntőre került sor, négy férfi és egy női számban. Az elsőnapi döntők ered- ményei: férfi egypárevezős, bajnok: 1. Bohn (Bp. V. Meteor) 7:34.8, p. Kormány­nélküli kettős: bajnok: Cse­pel B. (Czak, Lucsánszky) 7:12.5 p. Kormányos kettős bajnok: Bp. V. Meteor (dr. Wágner, Munteán) 7:51,6 p. Vándor páros túrahajók bajnok: 1. Vasas Turbo A 8:33,4 p. Női egypárevezős bajnok: Domonkos. Anna (VM Csemege) 3:58,5 p. Brassó: A Szovjetunió női kézilabda-válogatottja meg­lepetésre 17—12-re győzött a világbajnok román csa­pat ellen. Egy nappal ko­rábban, az első mérkőzé­sen Bukarestben viszont a románok nyertek 13:ll-re. Abeba Bikila. a római és tokiói olimpia maratoni bajnoka meghívást kapott az október 12-én Vaípa- raisóban sorra kerülő ^ame­rikai maratoni” nemzetközi versenyre. Bikila a meghí­vást elfogadta. A SZÖVOSZ országos labdarúgó-bajnokságot indi- tott be a megyei MESZÖV- ök között. Ennek kereté­ben az első mérkőzést ma délután 3 órai kezdettel játssza a nyíregyházi vasu­tas pályán a Hajdú és Sza- bölcs megyei MÉSZÖV. Lakosság és közületek részére: Ifo drogk ere sztú rí falazóblokk 30x24x19 cm méretben kapható ARA GYÁRTELEPEN: 3,40 FT DB ÁLLAMI ES FMSZ-I TÜZÉP- TELEPEKEN: 4,10 FT DB Vagontételben 4418 Ft/1000 db. 1 m3 falhoz 70 db szükséges. Jó hőszigetelő (25-ös fal 38-as fallal egyező). Nyomószilárdsága: 50 kg/cm3. Felhívás Nyíregyháza Városi Ta­nács VB mezőgazdasági osztálya felhívja a lakos­ság figyelmét, hogy a MÁV f. hó 21-én a Nyír­egyháza—Záhony vasútvo­nalon vegyszeres gyomirtást végez. A permetezés ideje alatt és- azt követően 14 napig személyek a permete­zett területen ne tartózkod­janak, állatokat. méheket tartsanak távol. Városi Tanács VB mezőgazdasági osztálya Nyíregyháza (367) A MÁV figyelmébe A Kelet-Magyarország au­gusztus 25-i számában ,.A MÁV figyelmébe” címmel megjelent cikk alapján vizs­gálatot tartottam. Ennek, so­rán megállapítottam, hogy a jelzett napon a 22 óra 58 perckor Nyíregyházáról in­duló személyvonat sze­relvényét a Buda­pest Nyugati pályaudvar fordulójában, vasútüzemi okok miatt, nem az összeál­lítási rend szerint közleked­tette. Az első osztályú ko­csi táblázása szükségmegol­dás volt. A személyszállító vonatok túlzsúfoltságának megszün­tetése és a kocsik táblázá­sának mellőzése érdekében az intézkedést megtettem­Tóth János ig. vezető MÄV Debreceni Igazgatóság A lap szeptember 4-i szá­ma közölte a „Nyíregyházi bosszúságok: itt kettő, má­sutt semmi” című cikket, amelyre az alábbiakat vá­laszoljuk: A Bujtos városrész ivóvíz problémájának megoldása a sürgősen megoldandó fel­adatok között szerepel. Eb­ben az esztendőben hitelfe­dezet hiányában nincs lehe­tőségünk a városnak ezen a részén közkút létesítésére, azonban az 1966-os évre két darab kút építése szerepel tervünkben. A cikkben jel­zett új kút azért lett üzem­be helyezve, mivel azt a lakosság kérte és a vízveze­tékhálózat kiépítése folytán arra lehetőség nyílott. Nyíregyháza Városi Tanacs VB építési és közlekedési osztály L’gy rémlik, már egyszer olvastam a Kele.t-Magyaror- szágban azt a választ, amit az AKÖV adott arra a meg­jelentetett panaszos levélre, amely az enyémhez hasonló tárgyban íródott. Azt írták az AKÖV illetékes vezetői, hogy lesz taxi a késő esti órákban is a nyíregyházi MÄV pályaudvar előtt. Sajnos nincs. Gyakran utazom Bu­dapestre, s rendszerint a 23 óra körül érkező gyorssal jövök vissza. Ilyenkor töb- ben vagyunk, akik taxival szeretnénk hazajutni, de még véletlenül sincs egy kocsi sem. így aztán az uta­sok — sokan kicsi gyerekek­kel, nagy csomagokkal — kénytelenek villamossal, vagy gyalog eljutni a váró« különböző pontjára. Horváth Sándor Nyíregyháza Parkosítás Záhonyban » Az elmúlt évekhez hason­lóan az idén is nagyarányú társadalmi munkához fog­tak a Záhony átrakó kör­zet fiataljai, a csomópont! KISZ-bizottság kezdeménye­zésére. A záhonyi állomás környékének további parko­sítását végzik, összesen 100 ezer forint értékben. A fia- talok tudják, hogy az orszá­gos jelentőségű állomáson sok az átutazó, külföldiek is megfordulnak és ezért is fontos a szép környezet. A nagy munkával a terv szerint e hónap végére készülnek el. A munkálatok során eddig 182 fiatal dolgozott 508 társadalmi munkaórát. A vasúti dolgozókon kívül részt vettek a munkában a Betonútépítő Vállalat, az ÉM V/3, és ÉM V/4 számú építésvezetőség, a határőr­ség és a vámőrség fiataljai is. Gál Gyula KISZ KB szervező Záhony A zöldségellátás javítására A Nyírbogdányi Kőolaj­ipari Vállalatnál felszabadu­ló fel nem használt hőener­gia hasznosítására jelentős tervet készített a nyírbog­dányi Kossuth Termelőszö­vetkezet. Hatezer négyzet- méter felületen hajtatóházat építenek 10 millió forintos beruházással. Az építkezést jövő tavasszal kezdik meg és előreláthatóan két évig tart ez a munka. A hajta­tóház üzembe helyezése je­lentősen javítja majd a nyíregyházi piac zöldségel­látását és jóval korábban is kerül a friss zöldség a nyíregyházi fogyasztókhoz. Koppányi György agrármérnök Nyíregyháza Járási Tanae» (Bp 4904) Még pontot sem vesztett a mátészalkai női csapat A megyei kézilabda-bajnokság eredményei Az IBUSZ, az MSZBT és a Hazafias Népfront szervezésében BÉKE KÜLÖNVONAT indul november 7-re Kijev—Moszkvába 8 napos időt áriammal Az utazás részvételi díja kb. 1700 Ft, plusz költőpénz 425 Ft (30 rubel) Jelentkezés 300 forint előleg befizetésével az IBUSZ irodában, Bethlen Gábor u. 2. szám alatt MAGÁN ÉS TÁR SASHÁZ ÉPÍTŐK! Építkezéseikhez — erkélyekhez, terasztetőnek, válaszfalak- / hoz, szobaajtók üvegezéséhez — az alábbi öntött üvegtetőket ajánljuk: Rekesz Vágott árban árban Mintás öntött ornament üveg 3.5 mm vastag 114x160 cm méretben 40,60 48,10 Mintás öntött katedrái üveg 3.5 mm vastag 114x160 cm méretben 40,60 48,10 öntött recés zsinórüveg 5 mm vastag 114x160 cm méretben 50,60 60,— Öntött huzalbetétes drótüveg 6 mm vastag 114x160 cm méretben 86,60 102,— Az árak négyzetméterben értendők. Kívánságra nemcsak ládánként, hanem vágva is kaphatók az iparcikk és földművesszövetkezeti szakboltokban és ve­gyesből tokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom