Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-15 / 217. szám
1965. szeptember 15, szerda. Névnap: ENIKŐ \ Nap kel: 5 óra 21 perc- ;or, nyugszik: 17 óra 58 nerckor. A Hold kel: 20 óra 12 perckor, nyugszik: 9 óra 56 perckor. Az elmúlt hetven év átlagos napi középhőmérséklete 17 Celsius fok volt. Kísérlet a kisvárdai dohányfermentálóban Uj szárítási módszert vezettek be a kisvárdai dohánybeváltóban. A szárítóban egy nagy teljesítményű ventillátor beszerelésével elérték, hogy a munka termelékenysége körülbelül harminc százalékkal nőtt. Eddig egy-egy alkalommal 50— 60 mázsa dohányt tudtak megszárítani, a kísérlet megkezdése óta ez 80—90 mázsára emelkedett. 16,8 mázsás átlagtermést ért el 205 katasztrális holdon a timári Béke Tsz. Jó volt az ősziárpa-termés is: átlagosan 14,8 mázsát csépeltek el holdanként — írja Koppányi György tudósítónk. 568 ezer forintot fordított kulturális célokra összesen a Mátészalkai Faipari Vállalat, a győrteleki tsz, a nyírteleki és a mátészalkai földművesszövetkezet. A művelődési ház építése Gulácson és Szamosszegen befejezéshez közeledik. Rövidesen átadják rendeltetésének a két új létesítményt. Műszakonként 1900 kon- zervesládát és 2100 „bolgár” elnevezésű ládát gyártanak a Ládaipari Vállalat vásárosnaményi kelepén. Rövidesen megkezdi a munkát az a kettős hasítógép, amelyet az NDK-ban készítettek — írja Elek Emil tudósító. Százezer forint megtakarítást eredményez évente egy újítás a Nyíregyházi Gépjavítóban. Az űj módszert a gépi morzsolóknál alkalmazzák. FIGYELEM! Az ÉM. 31. sz. Állami Építőipari Vállalat ipari tanuló pótbeiratkozást végez kőműves, vasbetonszerelő, ács állványozó szakmákba. Jelentkezés a vállalat oktatási osztályán, (Budapest, V-, Petőfi Sándor u. 7.) írásban, vagy személyesen 1965. szeptember hónapban. (361) Orosz nyelvtan szakkör indul hétfőn felnőttek részére a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Perlitüzemi berendezések gyártására újabb külföldi megrendelést kapott a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Ktsz. Ezúttal a Német Szövetségi Köztársaság kötött szerződést egy komplexum elkészítésére. Üveges szakmában 14 érettségizett fiatal kezdte meg a szakma elsajátítását az idei oktatási évben Nyíregyházán, az Építőanyagipari Vállalat üvegtechnikai üzemében. Felújítják a győrteleki művelődési házat. A munkálatokra 60 ezer forintot költenek. ötezernégyszáz kilogramm selyemhernyó gubót adtak át a megyében a tenyésztők ebben az évben a Herbáriá- nak. „A Nyíregyházi Városgazdálkodási Vállalat felvételre keres olyan érettségivel rendelkező férfi munkaerőt, 35 éves kor'.g, aki a katonai szolgálatát letöltötte és a gázmesteri szakmát el akarja sajátítani. A képzésről a vállalat gondoskodik. Jelentkezés: Tokaji út 3. szám alatt.” (357) Szeles, felhős idő Várható időjárás ma estig: lassan csökkenő felhőzet, eső nélkül. Gyenge, változó irányú szél. Hajnali köd'képződés. Kissé fokozódó nappali felmelegedés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. Termálvízzel fogják október elejétől fűteni a Nyíregyházi Kertészeti Vállalat üvegházait. Hordozható rádiótelefon A budapesti rádiótechnikai gyár a rádiótelefonok családját most érdekes új taggal bővítette. Elkészült a hordozható adóvevő berendezés, amelynek súlya mindössze másfél kiló, s három kilométeres körzetben használható. Kezelése rendkívül egyszerű, mindössze két gomb van rajta, az egyik ki-bekapcsol és a hangerőt szabályozza, a másik adásra vagy vételre állítja be a készüléket. Az új rádiótelefont a gazdasági élet és a rendfenntartás sok területén fel lehet használni. A televízió műsora 15,25: Vasas—Győri Vasas ETO labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Fáy utcai sporttelepről. — A közvetítés szünetében: A Magyar Hirdető műsora. — 17,23: Hírek. — 17,30: 130 kérdés — too felelet. — 18,10: is- leolások: és iskolaruhák. Beszélgetés szakemberekkel a gyerekek öltöztetéséről. — 18,20: Napló, 1935* a nürnbergi törvények. — 18,25: A képzóművé- szét története, f. Az őskor művészete. — 18,55: Esti mese. — 19,05: A potyautas. Zenés vígjáték 2 részben. Közvetítés a József Attila Színházból. (14 éven felülieknek!) A közvetítés szünetében: Tv-híradó. Napi jegyzetünk. — Kb. 21,45: Csak felnőtteknek, öregek a családban. — 22,15: Tv-híradó4 — a. kiadás. A bratislavai tr műsora 10,00: Filmhíradó. — 10,10: Sanzonok. — 11,10: Filmhíradó a hadseregnek. — 18,00: A diákklubok műsora. — 19,00: Tvhíradó. — 19,30: Bányásznapi műsor. — 20,00: Bartók: Három rondó zongorára. — 20,10: A gyászruhás nő. Tv-játék. — 21,20: ök, 65-ben. Tv-dokuraen- I tumfilm fiatalokról.. Megyénkben sokfelé szerződtetnek idénymunkára hevesi dinnyéseket. Szántai Áron, a demecseri Ezüst Kalász Tsz dinnyetermelője nem idegenből jött, de dinnyéjével szívesen kiáll versenyre a csányiakkal is. Miéri van a taxi ? Kérdést intéztünk, hat nyíregyházi lakoshoz: „Miért találták fel a taxit”? Íme a nyers válaszok: ...hogy ha valaki siet, gyorsan odaérjen, ahová szeretne. . ...... ...hogy ha esik az eső, s nem akarok ázni, beüljek, úgy menjek haza. ...mert modern korban élünk, s ha sürgős dolgunk akad, csak felhívunk egy telefonszámot, máris ott a kocsi. ...hogy aki beteg, vagy fáradt, kényelmesen utazhasson. ...hogy ha késő este érkezek meg a vonattal Nyíregyházára, ne kelljen a kisgyermekemmel az ölemben gyalogolni a városban. A hatodik kérdezett tömören fogalmazott: „...mert a taxi gyors, kényelmes és olcsóé’ Ezért találták hát fel a taxit. Hat egyszerű ember tudja, sok szakember meg nem tudja. Legalábbis úgy tűnik, hogy nem tudja. A JA 19—26 számú gépkocsi vezetője augusztus 28-án, kora délután nem tudta, mert csak vonakodva és furcsa megjegyzések kíséretében ment a megrendelt helyre: „Azért hívtak ugye, mert esik az eső, s félnek, hogy megáznak? Különben gyalog mentek volna haza? stb,” A ja 19—98 számú War szava vezetője viszont a múlt szombat délután a taxiállomásnál szállított ki kocsijából két utast ily módon: „Ha be akarnak vásárolni, ne taxival tegyék, hanem gyalog. Sürgősen szánjanak ki!" Hogy a gépkocsivezető nem tudja, miért találták fel a taxit, az nagy baj. De az, hogy azt neki talán még soha senki nem mondta el: még nagyobb. Kopka János Az idegenforgalom szempontjából egyre nagyobb jelentőséget kap Záhony. Képünk: égj — a Szovjetunióból érkező ■— európai túrára induló motoros versenyzőcsapat fogadásáé , * nál készült. * Hammel fold Kis vár dán nem hiánycikk az „Orkán” kabát. Ugyanis a Textilruházati Ktsz mértékes részlege mintegy négyszáz darabot készített megrendelésre. Képen Smajda János szabász próbát készít. H. J. felv. Nagy forgalom az üveg- és papírboltokban Az elmúlt héten ismét leszállították az árát néhány könnyűipari terméknek. A kiárusítás kezdete óta különösen a Kálvin téri üveg- és porcelánboltban volt nagy forgalom. A vá- sárlók főként a tányérok és a magyaros mintájú kerámiavázák után érdeklődtek. Ezekből összesen jóval több mint ezer fogyott el. Nagy volt a keletje az értéke- sebb teáskészleteknek is — egy-egy tizenkét személyes készlet ára korábban a kétezer forintot is megközelítette. Leértékelték a papírboltokban az „Elegant” típusú töltőtollat, a fekete bőr tolltartókat, logarléceket és más kisebb értékű árucikkeket. A két nyíregyházi papírboltban közel tízezer forint volt a forgalom a leértékelés nyomán. Pár nap alatt 19 fényképezőgépet adott el az OFOTÉRT bolt, melyeknek szintén csökkentették az árát. A leértékelések eddigi eredménye szerint a lakosság ezeknél a cikkeknél körülbelül 170 ezer forintot takarított meg. Életveszélyes sérülésekéi szenvedett a jogosítvány nélküli motoros Képzőin ű vészszakkör Az idén ismét megkezdte munkáját a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház képzőművészeti szakköre. A harmadik éve működő szakkört sok tehetséges fiatal látogatja. A rajzolimpia országos döntőjébe is bejutott nyíregyházi versenyző, Mészáros Ágnes, s jutalommal, oklevéllel tért haza. Sikeresen zárult a tavalyi szakköri év is, szép eredményeket értek el a szakkör tagjai a Rajzolj velünk elnevezésű országos gyermek-rajzversenyen. Az idén kiállításon mutatták be a nyíregyházi közönségnek a legszebb munkákat. Vasárnap éjjel 50—60 kilométeres sebességgel a nyíregyházi Tokaji úti vasúti kereszteződésben a leengedett sorompónak ütközött az EK 19—01-es rendszámú motorkerékpárral Katona János 19 éves nyírteleki lakos. A motor vezetője élet- veszélyes sérülésekkel a nyíregyházi kórházba került. Pótutasa, Kandala András 18 éves ugyancsak nyírteleki lakos a karambol következtében a vasúti sínekre vágódott. A sorompó kezelője, amikor ezt látta, rákiáltott, hogy hagyja el a vezetői jogosítványa egyiknek sem volt. A motor Tit- kó Géza nyírteleki lakos tulajdona. Tudta és engedélye nélkül vitték el, hogy Nyíregyházára hajtsanak vele, így érte őket a baleset. Az ügyben a vizsgálat még tart. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilap)». Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. FIGYELEM! Áruházak, cipőboltok, ruházati kiskereskedelmi vállalatok az üres összehajtható VÁNDOR CIPÖDOBOZOKAT sürgősen küldjék be az Göngyöleg Felújító Vállalathoz Bpest, Xitl. Dévai u. Sí. Telefon: 204—650. (HK) , A Móricz Zsigmond Művelődési Házban működő MŰVÉSZETI CSOPORTOK BA (színjátszó csoport, iro dalmi színpad, népi tánc, gyermek-énekkar, felnőtt énekkar) JELENTKEZNI LEHET: a művelődési házban (Bethlen Gábor n. 24. sz.) a mai naptól folyamato san. (113628) ‘ sineket, ő maga pedig a már közeledő vonat elé ment, hogy leállítsa. Ez sikerült is neki. Közben a sineket sérülten elhagyó Kandala András úgy eltűnt, hogy kedd reggelig még nem találták meg. Pedig már a közelben lévő kukoricást is alaposan átkutatták utána. Mint a vizsgálat eddigi eredménye megállapította, Szerkesztőség: Nyíregyházai Benczúr tér 21. Tel.: 16—70, 16—71: 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. t. Tel: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra« 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és Kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. ozaDolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza* Dózsa György úl 5. Felelős vezető: Makrai JáoaA. M a p I é