Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-05 / 209. szám
Valami mégis hiányzott Nemrégen vállalati ünnepségen vettünk részt. A munkaverseny elsőit jutalmazták, oklevéllel, ajándékokkal. Ugyanakkor adták at a kitüntetéseket az árvízvédelem legjobbjainak is. Az ünnepségen képviseltette magát a vállalatvezetés, a part és társadalmi szervek vezetői. Ok mondták az ilyenkor szokásos beszédet, ők gratuláltak és adták át a jutalmakat, vagyis minden annak rendje es módja szerint történt. — Mi az hát, ami miatt mégis beszélni kell erről az eseményről. A gépiessége miatt. Mert ezen az ünnepségen elejétől végig ez volt érezhető. De ne beszéljünk általánosságban, mi az afnit hiányolunk az ünnepségből? ... az ünnepi jelleget! Azt a levegőt, amit csak az igazi, a belülről jövő egymás iránti megbecsülés és elismerés áraszthat, ami az ünnepeiteket éppúgy áthatja, mint az ünneplőket. Amikor valamennyien igazán érezzük: érdemes becsületesen dolgozni, — Volt beszéd, kormánykitüntetés, oklevél, pénz és tárgyjutalomosztás! — mi hiányozhat még? — mondhatják az ellenvetők. Igen, mindez megvolt, az asztalt leterítették, még egy cserép virág is díszelgett rajta. Igen, mégis, mindezek ellenére is hiányzott belőle az, ami az ünnepet ünneppé teszi. Elmondjuk miért. De előbb egy példát: Vendégeket várunk odahaza, kedves meghitt barátokat. Azt akarjuk, hogy jól érezze magát, érezze szeretetünket. Már napokkal előbb készülünk fogadására, a lakás gondosabb rendbehozásával, bevásárlásokkal, külön az alkalomra készített jó falatokkal. És érkezésére ünneplőbe öltözünk. Megérzi-e a vendég, hogy mennyi munka és figyelmesség előzte meg fogadását, tudja-e, hogy mindez az iránta való tiszteletből történt? Feltétlenül. Nos ennek a készülődésnek az izgalma — persze átvitt értelemben — hiányzott erről az ünnepi ségről. Az ebédlő, ahol a kitüntetés lezajlott, olyan volt mint máskor, azaz még olyan sem. Az asztalok sza- na-széjjel, puszta, abrosz nélküli tetejükkel eleve sivárrá tették a környezetet. — Mindez külsőség ■— halljuk megint az ellenvetést. Igaz. De vajon • a külsőség, a forma nem szerves tartozéka-e a tartalomnak?! S vajon az ünnepeltek nem másképpen érezték volna-e magukat, ha már belépésükkor megpillantják az ünnepélyessé tett termet, — rendezett széksorokat, terített asztalokat, — s látják, hogy mindez az 6 tiszteletükre történt. Am rendben van, fogadjuk el, hogy az említett vállalatnál nem sokat adnak a formaságokra. Beszéljünk akkor a tartalomról. Ugyan mi tette szükségessé, hogy ezt a kettős ünnepséget csak úgy kutyafuttában, reggel 6 órakor, munkakezdés előtt rendezzék meg, és éppen ennél az oknál fogva gyorsan túl legyenek rajta. Miért csak ennyi idő jut azok ünneplésére, akik az év első felében 182 napon át eleget tettek a felszabadulási rnun- kaversenyben vállalt kötelezettségeiknek, azoknak akik 10—20—30 napon keresztül éjjel nappal védték a gátakat? Az anyagi elismerésen kívül sokat beszélünk az erkölcsiről. K.i osztozott ezeknek az embereknek az ünneplésében? Ki érezte rajtuk kívül is; jó dolog, ha az embert és munkáját megdicsérik. A vezetők? Nekik kötelességük ott lenni. De menjünk tovább. Ki fogadta meg magában; legközelebb én is köztük leszek. Ilyen emberi érzések, gondolatok ezen az ünnepségen nőm keletkezhettek, mert ezen az ünnepségen az ünnepeltek önmagukban voltak, mert a vállalt többi, sok száz becsületes dolgozója nem volt jelen. Ezért is hatott az egész szürkének, a vezetőség részéről szükszerűen letudottnak, s mindezekért hiányzott belőle az ünnep jellege. Nem szóltunk volna róla. ha ez a jelenség nem kísértene másutt, más alkalmakkor is. Hallunk nyugdíjasokról; hogy 30—35 évi munka után megfeledkezik róluk a vállalat, még emlékszünk arra a mérnökre, akit nem hívtak meg az általa tervezett épület átadására. Gyakran járunk olyan üzemekben, ahol csak a munka a fontos. Még gyakorlatban találkozunk hivatalnokokkal akik csak a paragrafusokat nézik. Különböző munkaterületek. A munka azonban egy cél érdekében történik; ma szebben, jobban éljünk, mint tegnap. Ezt akarjuk, ezt valljuk, a célról beszélünk, azt figyeljük. Közben azok esnek ki látómezőnkből, akikkel és akikért ezért a célért dolgozunk. Még sok erő kell, hogy oda érjünk. És a mi erőforrásunk az alkotó ember és a munka becsülete. Arató Erzsébet Tahi László: Szabói \1 ilyen kifejező, milyen hajlékony a mi anyanyelvűnk! Nem csoda, ha az idegen ajkúak azt mondják : nincsen a világon nehezebb nyelv a magyarnál. Itt van például az a szó, hogy „ronda”. Azt jelenti, hogy nagyon csúnya. De a rondánál is csúnyább egy árnyalattal az ami „randa”. A kolbászt kedvelem. de mert a gyomrom érzékeny, kalbászt nem eszem; az már egy fokkal fűszeresebb. (Le- het, hogy nem a gyomromnak, hanem csak a fülemnek.) Aminthogy az én fülemnek a beretva élesebb szerszám, mint a borotva. S — hogy a tárgyra térjek, mert nem nyelvészkedni óhajtók — különbség van a „szabály” és a „szabál” között is. Ez utóbbi nem népi származék, évtizedekkel ezelőtt honosodott meg egy anekdotikus kiszólás nyo- mán, mely így hangzott „Szabál, az szabál!” Jelenti pedig a „szabál” az olyan szabályt, melyet a logikus, értelmes elme nemigen tud megemészteni. A szabály, az szabály, de a szabál rnár valami bürokratikus, merev, sőt — tisztesség ne essék szólván! — olykor ostoba rendelkezést jelent. Az olvasó sejtheti, hogy ezek után nem a szabályra, hanem a szabálra akarok példát mondani. Lássunk hát hozzá. N. Rozália Pesten dolgozd háztartásbeli alkalmazott elment a postára, hogy üdvözlő sürgönyt küldjön a bátyjának Argentínába, ki ott megházasoaoft. Benyújtotta a szöveget, megkérdezte mibe kerül, mondták neki hatvanhét forint, leszurkolta és hazament. Elment másnap ugyanabba a postahivatalba, s az édesanyja nevében is küldött egy táviratot. Benyújtotta a szöveget, megkérdezte, mibe kerül, mondták neki 55 forint, leszurkolta és hazament. A postahivatal vezetője még aznap este viszonozta a látogatást: fizessen a Rozika még ezer forintot, tévesen szán tolták a díjat a két táviratnál, ennyi £ differencia. Mit felelt erre N. Rozália? Amit az ő heSóstói képeslap. Hammel lózsef tttfi Tavaly kezdődött, és az idén országos méretűvé szélesedett a vita, amelyet a szakszervezetek és az Országos Találmányi Hivatal az új újítási rendelet- tervezetről kezdeményezett a nagyüzemekben. Az elmúlt években, ahogy a műszaki fejlesztés és a gyorsabb technikai haladás szükségének felismerése egyre jobban a közvélemény elé hozta a technikai szellemi alkotások, az újítások, találmányok, és ezzel együtt a „nehéz emberek” problematikáját, úgy nőtt az ipar gyorsabb technikai fejlődését szorgalmazók népes tábora. Érthető, ha százezreket érdekel: milyen tapasztalatokat gyűjtött az Országos Találmányi Hivatal, és mennyiben igyekszik a jelenleginél hathatósabb segítséget adni az újítóknak és feltalálóknak. Ezért fordultunk kérdéseinkkel a hivatal elnökéhez, Tasnádi Emil elvtárshoz. — Az új tervezet milyen célok elérését kívánja segíteni? — -^Mindenekelőtt a műszaki fejlesztésre, a technika, a technológiai eljárások, a gyártmányok minőségének és korszerűségének, a lyébe bárki felelt volna. Hogy nem lizet ezer forintot, s nem sürgönyzött volna, ha tudja, hogy ennyibe kerül. És ha már ez a helyzet, ne küldjék el a két sürgönyt, majd megírja a bátyjának levélben, nogy csókoltatja. A. táviratokat már visszaszívní nem lehetett, de még át lehetett változtatni levél táviratra. így már csak háromszáznyolcvan forint a dili, fizesse meg azt. De N. Rozália azt sem volt hajlandó megfizetni, ellenben elment a Postaügyi Igazgatóság Jogügyi Hivatalába panaszra. Ott aztán megtudta, hogy fizetnie kell. „Csak nem akarja megfizettetni azzal a szerencsétlen postaalkal ma- zottal?” — kérdezték fejcsóválva. Rozália úgy vélekedett, hogyha már kettejük közül valamelyiknek fizetnie kelt, bizony inkább az fizessen, aki hibázott. Annak sincs kevesebb fizetése, mint neki. És nem fizetett. Jött erre a komor felszólítás, a peres behajtás ijesztő rémével. És abban benne állt, hogy így rendelkezik a posta üzleti szabályzatának ilyen és ilyen paragrafusa. Nos, lehet, hogy az üzletmunka termelékenységének elősegítésére szeretnénk — a jelenleginél jobban —, az újítók figyelmét ráirányítani. — Fokozni szeretnénk az újítók jogvédelmét. Rendeletileg is szükséges a vállalatok érdekeltségét szorgalmazni az újítások bevezetésében, gyorsabb hasznosításában. Ezenfelül — ameny- nyire ez csak lehetséges —, világos jogszabályok alkotásával szeretnénk megszüntetni a díjazások körül ma még meglévő bizonytalanságot. — A jelenleg érvényben lévő rendelethez képest milyen újdonság, jelentős eltérés található a tervezetben? — Nemcsak fogalmazásban. de tartalmában és szellemében is új magának az újítás fogalmának meghatározása. A tervezet szerint; az újítás a termékben, vagy annak előállításában hozzon pozitív jellegű változást, illetve új terméket és új technológiát eredményezzen. Ezzel a „látszaté Utasokat” igyekszünk a jövőben lehetetlenné tenni. — Másképpen értelmezi a tervezet a munkaköri kötelesség kérdését is. Azt akarjuk elérni, hogy minszabályzat, az szabályzat, de ez a bizonyos paragrafus mégsem szabály, hanem szabál. El sem merem hinni, hogy a népi demokrácia minisztériuma alkotta, nem is méltó a mi államunkhoz. Csakis a régi Magyarország rideg csinálmánya lehet. Rozika jóhiszeműsége nem vitatható, bíztattam is őt, hogy ne féljen a pertől. De megnyugtatott, 1 ogy nem fél ő nélkülem sem, mert a lelkiismerete tiszta. Hanem hát ki fizesse meg a háromszáznyolcvan forintot? Mert hiszen a posta dolgozója sem Krczus. Volna nekem erre egy építő javaslatom. Olvastam egy pár hete az egyik lapban egy megdöbbentő riportot arról, hogy nagy'tekintélyű és felelős szakemberek közreműködésével miként épült fel egy teljesen használhatatlan gyár tizenegymillióért. Azt' indítványozom: vegyük úgy, hogy ez a gyár ezer forinttal többe került, mert sikeres megépítésének alkalmából a tervezők két táviratban üdvözölték Rozika bátyját Argentínában így aztán a posta is jóllakik, és a Rozika pénze is megmarad, denki azon a szakterületen újíthasson, amelyhez a legjobban ért, és amelyet hivatásszerűen művel. Az legyen a lényeg, hogy az újítás többet, nagyobb teljesítményt jelentsen, mint ami a javaslattevőtől fizetése, beosztása arányában elvárható. Egyik leglényegesebb újdonsága a tervezetnek, hogy a vállalatokat, — az egész vállalati kollektívát — közvetlenül anyagilag is érdekeltté teszi az újítások bevezetésében és hasznosításában. Ez az érdekeltség — véleményünk szerint — jelenleg az újítómozgalom igen fontos kérdése. — A díjazásoknál új vonásként jelentkezik, hogy magasabb díjazást kaphatnak azok, akik a vállalat műszaki fejlesztési tervében kitűzött feladatokat oldanak meg. — Mely kérdések körül alakult ki eddig a legnagyobb vita? — Igen megoszlanak a vélemények például abban a kérdésben: megengedhető-e a műszaki értelmiség résztvétele az újítómozgalomban, vagy az kizárólag a közvetlenül termelők, a munkások mozgalma legyen? (A kérdés iiyen fogalmazása meglehetősen maradi szemléletet tükröz). Egy-egy újítás megítélésénél mi legyen a mérce? Ki döntsön? Lefelé vagy felfelé kerekítsük a díjakat? A vállalati vagy a népgazdasági eredmény legyen a számított díjak alapja? Mind megannyi kérdés, amelyben még a viták nem jutottak nyugvópontra. — Várhatják-e a „nehéz emberek” a jelenlegi tervezettől, ha rendelet lesz belőle, hogy oltalma alatt kevesebb akadályt kell leküzdeniük? — A jó rendelet a mozgalom fejlődésének csak egyik része. Eredménye nagyban függ a termelés és a gazdasági szervezet egészének alakulásától. A legfontosabb talán mégis a közhangulat segítő ereje. Semmilyen rendelet nem helyettesítheti a határozott és felelősséget is vállalni merő vezetőt, a társadalmi ellenőrzést, az alkotni akaró és az alkotásért adott helyzetben kockázatot is vállaló szocialista embert, a a szocialista gondolkodást, a megfontoltan és merészen, önállóan gondolkodó irányító embereket. Jelentés a gépállomásokról i A Gépállomások Igazgatósága augusztus végén értékelte a megye gépállomásainak eddigi munkáját. Az éves terv teljesítése 49,6 százalék, ami közepe« eredmény. Jól dolgozott a nyírmadai (72), tiszavasvá- ri (64) és a Kisvárdai Gépállomás. Ez utóbbi 63 százaléknál tart. Elsősorban a nyírteleki és a Nyírbátori Gépállomás van bajban: 33 és 35 százalékot teljesítettek eddig éves tervükből, A nyári idénymunkák idejéből kétharmadnyi eltelt. Megyei szinten 47 százaléknál tartanak a gépállomások, itt is különösen jól dolgozik a tiszavasvári és a nyírmadai üzem. Az eszi munkákat — az elhúzódott aratás miatt — a gépállomások is csak később tudják kezdeni. Ennek ellenére az éves talajmunka tervnek több mint a felét máris teljesítették, a nyári mélyszántásoknak pedig a harmadrészét. Exportálják a hevesi dohányt Túlteljesítette exporttets vét az első fél évben a Magyar Dohányipar Nyíregyházi Dohányfermentáló Gyára. Az új eljárással fermentált kitűnő minőségű dohányból 30 ezer mázsát exportáltak részben nyugati állomokba. A sikeres tervteljesítéssel egyidőben már a második negyedévben megkezdték a felkészülést az idei dohánytermés fogadására. 18 telep karbantartási és felújítási munkájára több mint 2 millió forintot költöttek. A dohánygyárban a tervek szerint S3 ezer mázsa zöld hevesi dohány fogadására készültek. A tervezettből eddig 30 ezer mázsa érkezett be. A dohány szállítása folyamatos. A hevesi dohány nagy része szárítás és feldolgozás után szintén exportra kerül. Újítóink védelméért Beszélgetés Tasnádi Emillel, az 0TH elnökével
