Kelet-Magyarország, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-26 / 227. szám

Kevés a napközi, az !

iskola Nyíregyházán

Az országos művelődési szervek vizsgálnia volna szükséges

„ZÁRT TÁRGYALÁS I“ - Magánügy?

Mind több nyíregyházi szülő panaszolja, hogy iskolás gyermekét nem veszik fel a napközi otthonok. Kifogásolnak a felvételt nyertek szülei is: a kicsiket olykor az iskolától távol fekvő szükségtermekben tudják csak elhelyezni. A napközis ellátás ellen is sok a jogos észrevétel. A névelők ugyancsak elégedetlenek, mert a túlzsúfolt otthonokban lehetetlen biztosítani a nevelés feltételeit, az órákra való megfelelő felkészítést.

A helyzettel a városi párt- . végrehajtóbizottság illetékesei is foglalkoznak. Az eddigi felmérések szerint a napközi otthonos ellátás kritikája megalapozott.

Nyíregyházán 1951-ben létesült a város első napközije a négyes számú általános iskolában. Két csoport nyolcvan gyermekét helyezték el akkor. Tizennégy évvel ezután — ugyanolyan tárgyi körülmények között — négyszáz kisiskolást látnak el itt, de az igény ennél is jóval nagyobb. A konyha szűk, egészségtelen, amit a KÖJÁL már régen be akar záratni, a kényszerűség miatt nem tette eddig: hol egyenek akkor a gyermekek? A dolgozók a pincében főznek, balesetveszély mellett hordják fel az emeleti étkezőbe az ebédet. 1951 óta egyetlen napközi épült a városban — tavaly, Uözségfejlesz- tési alapból, hat teremmel.

Konyhája kétszáz ebéd készítésére alkalmas, de máris ötszázat étkeztet.

Városunkban viszont negyvenhét napközis csoportot működtetnek összesen ezernyolcszáznyolcvan gyermek ellátására. Az idén még ezt a számot is túl kellett lépni: kétezeregyszáz tíz

igényjogosultat írattak be, akiket nem lehetett nem felvenni*

A fenti helyzet minden

nyíregyházi általános iskolára jellemző. A túlzsúfoltság, Ideiglenes

kényszermegoldások következménye egyre súlyosabban jelentkezik.

Évenként nő a napközibe iratkozott gyermekek száma. Ilyenkor, amikor megindul a munka az almatárolóban, s más idényjellegű élelmiszer- ipari üzemünkben, a nők munkábaállítását akadályozza, hogy iskolásgyermeküket nem tudják megnyugtatóan elhelyezni.

Már most is későn lenne napközi otthont, s az Igényeknek megfelelő központi konyhát építeni, bár ez hosz- szú évek óta csupán a városi szervek anyagiak hiányában megvalósíthatatlan tervei között szerepel. Más megyei székhelyeken — például Szolnokon — ugyanakkor állami beruházásból építettek igen korszerű, kényelmes, még fektetőkkel is felszerelt napköziket.

Nagy gondja megyénk egyetlen városának az iskolakérdés is.

Általános iskoláink alig épültek, a régiek zsúfoltak és már nem felelnek meg a követelményeknek.

Az egyes számú iskola egyenesen életveszélyes, a hatos számú is igen elavult. Nem ritka, hogy omladozik iskoláinkban a fal, befolyik a tetőn a csapadék. Sóstóhegyen két, az egyes iskolában két, a kettesben négy felsőtagozatú osztály jár délután — ami szinte Kizárja a megfelelő ismeret megszerzését. A tizenkettes iskola tizenkét osztállyal Indult, ma már húsz osztálya van, s az igény ennél is nagyobb.

Jó látni, hogy a megye kis községeiben is épülnek a modern iskolák. A tendencia viszont az, hogy a falvakban egyre kevesebb az iskoláskorba lépő gyermek. A városba- áramlás ugyanakkor természetes jelenség.

— Nyíregyháza lakossága ily módon évenként ezer fővel növekszik. Jelenlegi kimutatások szerint az egy tanteremre jutó általános iskolások országos átlaga negyvenhat, megyei átlaga ötvennégy, nyíregyházi átlaga pedig ötvenkilenc! Ez a máris tarthatatlan állapot a város növekedésével együtt tovább súlyosbodik.

Különösen aggasztó a helyzet, ha számba vesszük a perspektíva lehetőségeinek szűk voltát. Az eddigi tervek szerint 1967-re épülhet meg a Ságvári telepen négy, a Kert utcán nyolc tanterem. (Az utóbbiaknak már évek óta kész a terve, az építés viszont még ma sem lépett megnyugtató stádiumba!)

Mindennapos és egyre éretőbb gondja a napközi otthonok és az általános iskolák helyzete városunknak. Mit lehet tenni a megoldásért? A város egyedül — anyagiak hiányában — képtelen az építésre, a tol- dozás itt már nem segít, s várható realitás. hogy a napközibe és iskolába iratkozott gyermekek száma állandóan nő. Egyetlen lehetőség marad:

az országos művelődésügyi szervek a népgazdaság tcherbiróképessé- gétől függően foglalkozzanak kiemelten Nyíregyháza általános iskolái, és napközi otthonai fejlesztésével,

A megyei tanács végrehajtó bizottságának is célszerű lenne megvizsgáltatni, hogyan lehetne — esetleg más járások, egyéb létesítmények rovására is .— segíteni a helyzeten.

Sürgős rendezésre vár a helyzet, hiszen azon kívül, hogy a p * lémék mindennap gondot jelentenek, veszélyeztetik az iskolareform célkitűzéseinek megvalósulását Is városunkban.

Kopka János

Kívül a csukott ajtón kis tábla: „Zárt tárgyalás.’ A bíróság folyosóján várakozó ügyfelek és kíváncsiskodók általában erről tudják, hogy válóper zajlik odabenn. Zárt tárgyalás, mert magánügy — gondolják sokan.

Nézzük csak: minden

esetben magánügy?

EGY ASSZONY,

MINT

FELPERES

— Szépen indult a mi házasságunk, tisztelt bíróság. Igaz. a férjem, mint segédmunkás nem keresett sokat, de én is eljártam a helybeli tsz-be. Nem szűkölködtünk, vasárnaponként eljártunk a moziba, ősszel meg be a városba, ruhát, cipőt, kabátot venni. Ilyenkor még kávét is ittunk a presszóban. Aztán jö:tek a gyerekek, kétévenként. János azt mondta, most már több kell, a közeli gazdaságban meg keveset fizetnek. Kérleltem, János, becsüld meg a helyed, majd felfigyelnek rád. Bíztam benne, hogy nem engedik el. Tévedtem, tisztelt bíróság. A férjem következő vasárnap délután már vonatra ült, elment a bányába. Ettől kezdve égő tűz lett az életünk. Kéthetenként járt haza, éreztem, ivott de ha szóltam, felcsattant: nem a másét itta, megdolgozott érte. Azután már nem is jött minden két hétben, csak havonta. Holtrészegen. Ha leszállt a vonatról, első útja

nem hozzánk, hanem a kocsmába vezetett, itt itta le magát a földig, a kucs- máros meg csak töltötte neki decijével. Mindenki a vendége volt, itthon meg egy új ruha alig akadt meg

a gyerekeken. Kérdezzék meg a kocsmárost, hogy igazam van-e. Tudakolják meg az előző munkahelyén is, milyen ember volt akkor. Most viszont nincs egy nyugodt óránk, ha hazajön. Kiabál, verekszik, a legtöbbször a szomszédoknál húzódunk meg. Én nem bírom ezt tovább...

(Megkérdeztük az Mőző munkahely képviselőjét. „Milyen ember volt T. József? Már nem is emlékszünk rá. Olyan átlag munkás. Nem több, nem kevesebb.” A kocsmáros: „Hogy a Józsi iszik-e? Néha, egykét pohárkával. Nekem el- hihetik, nálam sósa részegedéit le... Méghogy én ittas embert szolgálnék ki! Ez hazugság kérem!”)

ALPERES A BÖRTÖNBŐL :

— Most azt mondod, Klára, hogy elhidegültél tő- lerrl. Ezen nem is csodálkozom, másfél éve ülök. De tudod te azt nagyon jól, hogy kerültem én ide. Sikkasztásért, igaz? Azért. Emlékszel még arra. amikor éjszakákig veszekedtünk a bútor miatt. Ki akartad cserélni, én azt mon ittam, helyes, összegyűjtjük rá a pénzt. Te elkezdtél kiabálni, hogy én ilyen élhetetlen, olyan szerencsétlen alak vagyok, még egy nyomorult bútort sem vagyok képes összehozni, hogy míg mások gyarapodnak, mi csak kushadunk. Sírógörcsöt kaptál, az égre néztél, hogy vélem csak megvert téged az isten. Akkor hamisítottam először. Meglett a bútor, azután a hűtőszekrény meg a televízió is. Névnapokra vendégeink voltak, ettünk, ittunk reggelig. Valamiből fedezni kellett, hát hamisítottam. \ztán panofix bundát követeltél, és külföldi nyaralást. Ez is meglett, mert folyton azzal zsaroltál, hogy elhagysz, akad neked még más is. Kocsit is te akartál jobban, nekem remegett a kezem, amikor a nullákat hamisítottam. A kocsi lett a vesztem, azon buktam le ... És te most azt mondod, nem tudsz velem élni, elhidegültél tőlem. Miért akarsz teljesen tönkretenni? Fél év múlva szabadulok, meglátod minden rendbe jön...

(Klára fellebbezett az elutasító határozat ellen. Erre biztatták munkahelyén

a vezetői is. „Ne hagyd magad lejáratni egy börtöntől telékkell”)

HUSZONEGYEVES FÉRJ:

— Válni akarok, rpindcn áron. Ezt nem lehet tovább bírni. Ha keli, visszaadom az ajándékot is, am.t az üzemtől kaptam az esküvőre. Ok is csak azt tudják mondani folyton, elkapkodtam a dolgot, de nem segítenek. Igaz, fiatalok voltunk, a feleségem alig múlt tizenhat éves. amikor ösz- szekerültünk. De arra nem számítottam, hogy az anyósom már másnap ellenünk kezd dolgozni. Elkísért bennünket a nászütra, nehogy kiköltekezzük a lelkünket is. Itthon aztán folytatta: minek a színház, kiadás bolondságra. Ha elmentünk néha táncolni, ott gubbasztott az asztalunknál, ő kezelte a pénzt. Mondtam, befizetnénk szövetkezeti lakásra. Akkor lehülyézett, és mondta, tessék, menjek csak szövetkezetibe, de a lánya marad. A feleségem meg egy árva szót sem szólt. Ha úgy jött ki a lépés, s megittunk valamit a szaktársakkal, kizárt at utcára. Hazamentem npámék- hoz, de egy hét múlva kibékültünk néhány napra. Kezdődött minden előírói. Az üzemben kihoztak, hogy kapkodok, sok a selejtem. Mondtam a művezetőmnek* bajok vannak otthon. Azt Válaszolta, ez az én magánügyem, nem lehet beleavatkozni. Most már ott tartok, hogy nem bírom tovább. Két hónapja otthon íakom, a kislányunkat a bölcsődében lopva nézem meg. De biztosan jobb lesz, ha elválunk. A feleségem csak az anyját tekinti, nekem meg sír. így nem lehet élni, tisztelt bíróság.

(Még tart a türelmi idő.)

AZ ÚJSÁGÍRÓ,

MINT

KÍVÜLÁLLÓ:

Tehát: magánügy? Ahhoz senkinek semmi köze. hogy mit vall a kocsmáros? Természetes az is, hogy az említett gazdaságból az elsd szóra elengedték az „átlagmunkást?” Klára asszony biztatói valóban jó tanácsokat adnak? S a művezető valóban semmit sem tehetett volna munkatársa érdekében? ... Hányszor bólogatunk arra, hogy a társadalom segítsége hiányzik. Közben nem vesszük észre, a társadalom mi vagyunk, és a segítség a mi apré cselekedeteinkből tevődik össze.

Angyal Sándor

Széles körű ismeretterjesztés Szabolcsban

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Szabolcs- Szatmár megyei elnöksége elkészítette és jóváhagyta 1965—66 évi munkaprogramját. A munkaterv legfőbb jellemzője, hogy a párt ideológiai irányelveinek figyelembe vételével az ismeretterjesztést az eddiginél is nagyobb tömegekre terjesztik ki és elsősorban az elmúlt években már jól bevált szervezett formákat alkalmazzák. Törekednek arra, hogy ez a tevékenység kapcsolódjon a termeléshez, az állami és szakmai oktatásokhoz.

így pl. húsz hagyományos tsz-akadémia mellett negyven yj típusú, 250 órás, szakmunkásképző tanfolyamokat elősegítő akadémiát indítanak a közös gazdaságokban. A különböző ipari és mezőgazdasági üzemekben 25 munkásakadémia 35 tagozattal kezdi meg működését. Ezenkívül a nők, fiatalok, földművesszövetkezeti tagok, szülők és pedagógusok részére az akadémiák egész sorát szervezik. A Bessenyei György szabadegyetemnek 25 tagozata indul.

Külön tagozatot szerveznek pl. a vállalatok és külön a termelőszövetkezetek vezetői részére. Utóbbiaké a járási székhelyen működik. A szabadegyetem jogi tagozatát hét helyen szervezik meg. Az új idényben mintegy hatvan nagyobb tanyai településen lesz rendszeres ismeretterjesztés.

Üj jelenség az, hogy a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola és a tanítóképző intézet hallgatóit is bevonják az ismeretterjesztő munkába, hogy mire kikerülnek kellő tapasztalatokkal rendelkezzenek.

Külön előadásorozatokat állítanak össze az alsófokú társulások, tszcs-k, szakcsoportok tagjai részére. Fenttartják az ismeretterjesztés egyéb formáit, mint az üzemi és határszemlék, tanulmányi kirándulások,

bemutatók, filmvetítések, élenjáró módszerek terjesztése stb.

A sok irányú tevékenység mellett a TIT négy idegennyelvű tanfolyamon 10— 12 tagozatát indítja kezdők és haladók részére. Ünnepségeken emlékeznek meg az ismeretterjesztés 125 éves jubileumáról, e munka megszervezője Bugát Pál halálának 100 éves évfordulójáról, továbbá Kölcsey Ferencről, Bartók Béláról, Zalka Mátéról és másokról.

Számos ankét rendezésén túl javítják a TIT-klubok munkáját, törekednek annak elérésére, hogy az ismeretterjesztésben részvevő értelmiségi dolgozók több tájékoztatást kapjanak az időszerű bel- és külpolitikai, gazdasági és tudományos kérdésekről. Ezt a célt szolgálják majd az előadók, valamint az akadémiák és szakmunkásképző tanfolyamok vezetőinek rendezett konferenciák.

Hódi László

Mogyorósiné gyerekei

— Klárikám most negyedikes a középiskolában, a másik három még kisebb.

Csöppnyi kis asszony. A haja őszes. Rajta mintás, kopott posztókabát, flanell pongyola.

— Klárikámé volt. A kollégiumban ugye nem vehet

fel ilyet.

A szoba — konyha lehetett. Tűzhely, kredenc, egyszerű bútorok. Nem egyszerű. inkább szegényes. A mennyezeten, a gerendák között hullámpapír pótolja a falat. Ágy, heverő. A falon egyetlen picike fénykép. Rajta szőke fiúcska, fekete kislány. Játszanak.

— Jánoskám, Katikám.

Jánoska 1956-ban született. Szeptemberben, a debreceni Demkéből, megszökött tőle az anyja. Jánoska három évig élt Máriapócson csecsemőotthonban. Azután került ide.

Lapján így áll: Szociális

okokból. A szülők szabadságvesztésüket töltik.

— Azért csak megaeres- tem az anyját. Ki is kaptam érte.

Az anya — nevezzük Borbálának — eljött M's- kolcról. És nyomban megverte Jánoskát.

— Mondtam neki, ne bántsa. Nincsen joga hozzá. Azután máskor is jött.

— Bántam már, hogy megkerestem. Szereti az italt. Feslett erkölcsű,

Jánoska egy este — mikor hír járt az anyja jöveteléről — nem tudott a mesére figyelni. Közbe-köz- beszólt. — Ugye nem jön Bori? Ide ne jöjjön 3ori.

Bori. így hívja az anyját.

*

— Jánoska második előkészítőbe jár a gyógypedagógián. Kilencéves. Lacikám nyolc, öt alig ismerem. Egy

hónapja kaptam, ö is szerencsétlen. Jánoska csak súlyos idegbeteg. Könnyen ideges lesz. Vigyázni kell vele. Különben semmi baja. Én tanítottam járni és beszélni. Szereti, ha terített asztal várja. Mert ő már egyedül jön haza az iskolából. Olyan, mintha úrféle származék lenne.

— öt perc alatt bekapkodja az ételt. Pedig mondom neki, ne siessen. Talán meg sem rágja. Lacikám már lassabban eszik. Aztán futnak a pázsitra. Később jönnek, kezet mosnak, uzsonna. Aztán ismét ki! Vacsorára olyanok, mint az ördögök.

— Árva gyerek voltam. Tizenkét éves koromig én is így nőttem fel. Mindig szerettem volna egy kis szere- tetet kapni.

— Aztán cseléd lettem. A háborúban még a kiskönyvem is elveszett. Férjem

volt. Szerettem volna egy kék szemű kisfiút is. Aztán az sem lett. A férjemtől elváltam. Elfalazta tőlünk a szobát.

— Ezért vagyunk csak

ígyMindenütt rend, csak a heverőn hányódik egy sereg gyermekholmi.

— Most kaptuk őket. Kabátok, cipők, kis öltönyök. Finomak, szépek, drágák. Mibe kerülhet ez az államnak?

• — A Lacikámé és Jánoskámé. Katikám Balkányban, gyermekotthonban van. Tizennégy hónapot élt nálam. Legközelebb karácsonykor hozhatom el. Jövőre megy iskolába. Akkorra végleg ki szeretném könyörögni onnan.

*

A konyhán túl kamra. Tiszta szobává varázsolták. Egy ágy. Fölötte fényképek. A Klárikáé. A .cis asztalon könyvek. Az alsó polcon hegedű. A műanyag

badminton-ütő a falra került, *

öt 1948-ban fogadta örökbe. Apróhirdetésre. Klárika akkor héthónapos volt.

Az tán a város megtiltotta az anyának, hogy érintkezzen a lánnyal.

— Egyszer levélben — nagyobbacska volt már, — azt írta, hogy nagyon szeressem.

Az anya zsarolta a gyerekért. Aztán 1956-ban disz- szidált. Tavaly írt neki. Csalogatta magához, Amerikába.

Az addig kitűnő tanuló kislány négyes átlagra romlott.

— Kollégiumban van. Egyetemre szeretne menni. Imádja testvéreit, különösen Jánoskát. Mondogatja is: — Anyukám, csak még hat évet tessék bírni, amíg befejezem.

Itthoni rokonai most fedezték fel Klárikát. Eddig nem Is tudtak róla.

— ötszáz forintot fizetnek gyerekenként. Ebből élünk. És a nyáron hétszázat árultam a kertből. A« uram nem fizet. Mások segítenek, a gyámügy, a szociális osztály.

Hetven százalékos rokkant. Képtelen dolgozni.

— A múlt héten a szülők akadémiáján, találkoztam két felnőtt gyógypertagó- giással. Az egyik nehezen beszélt. Alig értettem meg; hogy autószerelő lett. Szakmát szeretnék adni én is a két fiamnak. Szakmát, hogy ember legyen belőlük.

*

Az Akácfa téren, Mogyorósi Jánosné ablaka alatt, óvodások játszanak. Rúgiák a gumilabdát, kergetőznek a pázsiton, hintáznak, forognak, zsibonganak. Tele van velük a tér.

Kun István

1965. szeptember 26.