Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-31 / 204. szám

1965, augusztus 31, kedd Névnap; ERIKA A Nap kel 5 óra 00 perckor, nyugszik 18 óra 28 perckor. A Hold kel 10 óra 33 perckor nyugszik 20 óra 51 perckor.' A 70 évi átlagos napi közép­hőmérséklet 19,7 fok. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Harmati Sándor­nak, az MSZMP Közponü Bizottsága tagjának, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsa titkárának a mun­kásmozgalomban kifejtett tevékenysége elismeréséül, 60. születésnapja alkalmá­ból a Munka érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke nyújtotta át. Az ipari tanulók száma félszáz fölé emelkedik szeptemberben a Nyírbátori Vastömegcikkipari Vállalat­nál. Az új tanévben első­éves tanulók közül hatan érettségi után kezdik az esztergályos szakma tanulá­sát. Teljes felújítást végeznek — csaknem félmilliós költ­séggel — a jövő évben a máriapócsi szociális otthon épületein. Munkavédelmi újításként a záhonyi MÁV kocsijavító műhelyben öt satut készítet­tek házilag a súlyos kocsi­csapágyak javításához. Orvosi rendelőt és lakást építenek Ajakom mintegy negyedmilliós költséggel. A létesítmény átadását ez év végére tervezik. Az önkéntes véradónapo­kon Nyírtasson augusztus 26—27-én 123-an jelentkez­tek véradásra és 21 liter vért adtak térítésmentesen. Több nagyképcső készül A nagyképcsöves tv-ké- szülé’kek iránt az utóbbi időben fokozódott az érdek­lődés. Ezért az Egyesült Izzó az idén 220 000 nagy­képcsövet készít, s csupán 60 000 kicsit. Ez. az arány a nagyképcsövek javára sokkal jobb mint bármelyik korábbi évben. A televízió­gyáriak kívánságára három hónapon keresztül most csak nagyképcső készül, s csu­pán november közepén kez­dik meg ismét a kiskép- ernyők gyártását. Magyar siker Arezzóban Vasárnap este a római Petrarca színházban megtar­tott hivatalos díjkiosztó ünnepséggel befejeződött a 13. arezzói nemzetközi ze­nei verseny. Magyarország a zenei verseny történetében példát­lan sikert aratott: az öt kó­H a p 1 é Tanévnyitó előtt az üzletben: — Igen, ez a bl úz jó lesz... Sűrítik a villamosmegálló­kat. A nyári csúcsforgalom befejeztével szeptember 1- től a sóstói villamos Erdei megállóját megszüntetik he­lyette 1966. május 1-ig az Erdei I feltételes és az Er­dei II. megállóhelyeket he­lyezik üzembe. Az ibrányi úttörőcsapat négy őrse a tsz négy nyug­díjasának segít a házimunkák elvégzésében. A háztáji földterület megművelésében a gimnázium KISZ-esei segí­tenek. Az Állami Zeneiskola ez iskolai évben is indít Dalos­játék (zeneóvoda) és Kis- előképző tanfolyamot. 4 éves kortól vesznek fel növendé­keket Beírás szeptember 3- án. Felhőátvonulások Várható időjárás ma es­tig: felhőátvonulások több helyen esővel. Mérsékelt, helyenkint élénk északnyu­gati, nyugati szél. A hőmér­séklet alakulásában lénye­ges változás nem lesz. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok kö­zött. Abraham Lissz 68 éves izraeli kereskedő vasárnap egy ügyvédi irodában agyon­lőtte két adósát, akikkel a nekik kölcsönadott összeg visszafizetése miatt vitája támadt. Menekülés közben rálőtt az őt üldöző egyik rendőrnőre, majd az utolsó revolvergolyóval saját ma­gát ölte meg. Belvízlevezető csatornákat ez évben összesen har­minchat kilométeres hosszú­ságban építenek a csengeri járás községei. , Stockholm belvárosában 2000 suhanc verődött ösz- sze és garázda botrányt rendezett. Az unatkozó fia­talok. tombolása tömegvere­kedésbe csapott át és lovas­rendőrséget kellett kivezé­nyelni ellenük. A zavargá­sokat kiváltó okot nem le­het kideríteni. A fiatalok szemétkosarakat gyújtogat­tak, járműveket dobáltak, ablakokat vertek be és ott romboltak, ahol csak tud­tak. A rendőrség tíz embert letartóztatott. Többen meg­sebesültek. A televízió műsora 17,48: Hírek, i— 17,55: Kukkantó. — 18,35: A hfr=" név alapja: a minőség. Közvetítés a Szombathelyi Cipőgyárból. — 18,55: Esti mese. — 19,05: Sardou: Szó­kimondó asszonyság. Zenés vígjáték 3 felvonásban. Köz­vetítés a győri Kisfaludy Színházból (14 éven felü­lieknek). A közvetítés I. szünetében: Tv-híradó. Na­pi jegyzetünk. A közvetítés II. szünetében: Gera György színházi jegyzete. — 21,45: Mozivizió. Filmrejtvény- műsor. — 22,05: Tv-híradó. II. kiadás. A bratislavai tv műsora russzám közül háromban ki­vívta az első helyet. E rekor­dot a veszprémi kórus érte el, amely — a női és ve­gyeskórusok kategóriájában már korábban megszerzett első díjon kívül — két Ko­dály és két Bárdos-dal el- éneklésével elnyerte a folklór-kórusok első díját is. Pályázati felhívás! Szabolcs Szatmár Megyei Tanács VB művelődési osztálya pályá­zatot hirdet a berkeszi ne­velőotthonnál áthelyezés folytán megüresedett 2 ne­velői állásra. Munkaköre: egy alsóstagozatos tanító, az- intézet általános iskolájá­hoz, egy kollégiumi nevelő­nek. Csak házaspárok pá­lyázhatnak. A törvényes „B” területi illetményen kí­vül lakást, térítés ellenében étkezést biztosít az intézet igazgatósága. (383) A velencei filmfesztivál közönségének és kritikusai­nak vasárnap délután bemu­tatták Fábri Zoltán magyar filmrendező Húsz óra című filmjét. A versenyen kívü! bemutatott magyar film igen nagy sikert aratott. Budapesten összeütközött egy nyergesvontató egy személygépkocsival. A baleset következtében dr. Wix György 41 éves Kossuth-dí- jas kutatóorvos, a személy- gépkocsi vezetője kórházba sziállítás után meghalt. A személygépkocsiban jutazó Wix Katalin 13 éves tanu­ló és Ács Katalin 13 éyes tanuló súlyos, de nem élet­17,45: Értékes állatok (ri­port a prágai állatkert ritka lakóiról). — 19,00: Tv-hír­adó. — 19,30: Filmkarcolat. — 21,00: Fehér kócsagok és gyerekek (japán dokumen­tumfilm). veszélyes sérülést szenve­dett. Dr. Wix György né 45 éves könyvtáros és Wix Klára 4 éves kislány, szin­tén a személykocsi utasai, könnyű sérülést szenvedtek. Szunai Mihály 34 éves gép- . kocsivezető, budapesti la­kost, a tehergépkocsi veze­tője a rendőrség őrizetbe vette. Kossuth-dljas kutatóorvos halálos gépkocsikarambolja Bőséges a téli tüzelőellátás A növekvő fogyasztásról nyilatkozik a TÜZÉP-főigazgatóság vezetője — Akár enyhe, akár hi­deg lesz a tél, nem árt ha a tüzelő időben a pincékbe kerül — kaptuk a figyel­meztetést a TÜZÉP főigaz­gatóságának vezetőjétől. — Az ellátás soha ilyen kielé­gítő nem volt még, mint az idén. Míg 1960-ban 626 ezer vagon össztüzelő volt a kereskedelem forgalma, az idén 900 ezer vagon tü­zelő kerül a TÜZEP-tele- pekre. — Sajnos elég lassan fo­lyik az eladás. A TtlZÉP-telepeken az első fél évben keveseb­bet — 425 ezer vagon tüzelőt — adtak el, mint a múlt év első fe­lében. Ennek oka egy­részt, hogy a tavalyi első negyedév nagyon hideg volt, másrészt ha az emberek előrelátóak is, bizonyos gát­jai voltak eddig a vásárlás­nak. A falusi lakosság az elhúzódó mezőgazdasági munkák miatt még nem ért rá, de a cséplés után szep­tembertől már remélhető­leg vidéken is megkezdik a vásárlást. Minél előbb kez­dik, annál jobb, mert a tü­zelő nagy tömegű cikk, és a szállítási torlódás problé­mákat okozhat. Vidéken, különösen tanyákon, az őszi esős időben nehezebbé vá­lik a szállítás, ezért is jobb, ha még most, száraz időben viszik haza a tüzelőt. Ez természetesen a közületek- re is vonatkozik. A központi fütéses in­tézmények ellátása ugyancsak biztosított egész télre. Elegendő mennyiségű im­portszén, koksz és tűzifa várja a vásárlókat a TÜZÉP-telepeken, sőt ma­gas kalóriájú hazai brikett is kapható __ » Ha összehasonlítjuk két év adatait, komoly növeke­dést láthatunk a vidék tü­zelőfogyasztásában. Szabolcsban a múlt évi fogyasztás 19,8 mázsa volt, és a jelzett igé­nyek szerint az idén 23—24 mázsa tüzelőt égetnek el lakásonként. Bács megyében a tavalyi 17,5 mázsáról az idén 20 mázsánál is többre emelke­dik egy-egy lakás szénfo­gyasztása. Főleg az alföldi megyék tüzelőfogyasztása emelkedik szembetűnően. Bármilyen is lesz az idei tél, még a növekvő keres­letet is kielégíti a szénbá­nyászat, a kereskedelem, es ha a lakosság megfogadja a jó tanácsokat, és a tél beállta előtt hazaszállítja a tüzelőt, saját érdekein túl­menően segítséget nyújt a TÜZÉP szállítási és raktá­rozási gondjainak megoldá­sához is. Egy hét múlva sorsolják az I., az V., és a VI. Békekölcsönt 7SS 300 kötvényre 124,9 millió forint A jövő héten, szeptem­ber 6-án és 7-én Budapes­ten kerül sor az I,. az V. és a VI. Békekölcsön 1965. második félévi húzására. A sorsolásokat mindkét na­pon az Országos Takarék- pénztár Nádor utcai kul­turális termében bonyolít­ják le. Hétfőn délután az I. Bé­kekölcsönt sorsolják, 77 700 kötvényre 22,3 millió fo­rintot. Kedden délelőtt 10 órai kezdettel először az V. Békekölcsönből 272 800 köt­vényre 41,3 millió forintot, utána pedig a VI. Békeköl­csön 404 800 kötvényére 61,3 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés for­májában. A kétnapos húzá­son tehát a három békeköl­csönből összesen 755 300 kötvényre 124,9 millió fo­rintot kapnak vissza álla­munktól. A kisorsolt kötvények be­váltását szeptember 13-án kezdik meg. Küldöttgyűlést tartottak a bélyeggyűjtők A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége vasár­nap a Madách Színházban tartotta rendkívüli küldött- közgyűlését. A mintegy 130 ezer szervezett hazai íila­Hat halálos áldozat Tragikus autószerencsétlenség Keszthely határában Megdöbbentő autószeren­csétlenség történt szombaton délben Keszthely határában. A balesetnek eddig hat ha­lálos áldozata — köztük há­rom gyermek — és három súlyos sebesültje van. Délben 1 óra tájban Ló­ránt Vilmos, a Külkeres­kedelmi Bank 55 éves osz­tályvezetője — aki külföl­dön teljesített szolgálatot — családjával és két ismerő­sével osztrák rendszámú személygépkocsiján kirándu­lásról Hévíz felől Balaton- berénybe tartott, ahol az OKISZ-üdülőben szabadsá­gát töltötte. Keszthely és Balatonberény között, a 71- es közlekedési úton — mint később a rendőri vizs­gálat során megállapították — Lóránt le akarta fékezni a nagy sebességgel haladó gépkocsit; a hirtelen fékezés kö­vetkeztében az esőtől síkos úton az autó ke­resztül fordult. Ebben a pillanatban Bala- tonfenyves felől egy Skoda gyártmányú személygépko­csi közeledett, amelyet • dr. Kerek Imre 39 éves buda­pesti sebészorvos vezetett.. Az orvosnak már nem volt ideje a fékezésre: teljes sebességgel bele­rohant az úton kereszt­ben álló gépkocsiba. A hatalmas erejű össze­ütközés következtében Ló­ránt Vilmos, Lóránt 45 éves felesége, Péter nevű 12 éves fia és Pinkl Jánosné 35 éves budapesti lakos szörnyet­halt, az autó ötödik utasa, Gábor István 43 éves vil­lanyszerelő, budapesti lakos pedig életveszélyesen megsé­rült. A Skoda személygép­kocsi utasai közül dr. Ke­rek Imre és az orvos 38 éves felesége súlyos, 11 éves Imre nevű fiúk élet- veszélyes sérüléseket szen­vedett, négyéves Magdolna nevű kislányuk pedig a helyszínen meghalt. A men­tők a keszthelyi kórházba vitték a sebesülteket. A kórházban a 11 éves kisfiú, Kerek Imre rö­vid idő múlva szintén belehalt sérüléseibe. Dr. Kerek Imrét és fele­ségét a mentők szombaton este a keszthelyi kórházból a budapesti Költői Anna baleseti kórházba szállítot­ták. A tragikus baleset ügyé­ben még tart a vizsgálat. telista képviseletében ezer küldött vett részt a tanács­kozáson. A tanácskozás vé­gén került sor az országos vezetőség választására, kie­gészítésére. Az új vezető­ségben helyet kapott többes között Jánossy Lajos akadé­mikus, az MTA alelnöke, dr. Ortutay Gyula akadé­mikus, a TIT elnöke. Az or­szágos vezetőség a Kossá István halálával megürese­dett elnöki tisztségbe Já­nossy Lajost választotta. A közgyűlés vénén Váradl Imre, a MABEOSZ ügyve­zető társelnöke átadta a szombathelyi bélyeggyűjtő körnek ítélt filatelista ván­dorserleget és kiosztotta a MABEOSZ ki tűntető jelvé­nyeit. A Magvar Szocialista Munkáspár# Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza# Benczúr tér 21. Tel.: 16—70# 16—71. 16—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel: S0—0«. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra! 12 forint. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és Kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg _______és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom’ daipari vállalat Nyíregyházai Dózsa György út ö. Felelős vezető: Makrai János

Next

/
Oldalképek
Tartalom