Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-31 / 204. szám

Nagyszerű véghajrában győzőit a Spartacus Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről A labdarúgó NB I. tizen­hetedik fordulóján csak négy mérkőzésre került sor vasárnap. A legnagyobb meglepetésnek a Vasas nagy­arányú győzelme számít, hi­szen idegenben, a komlói pályán nem szokott könnyen menni a pontszerzés. Az N*B I. B. huszadik S or dúló ja ismét örömet ho- Ott a nyíregyházi szurko­lóknak. Hiszen a Spartacus mérsékeltebb első félidő után nagyszerű hajrával győzte le az igen kulturál­tan és jól játszó Egyetér­tést. A fordulóban akadtak meglepő eredmények: a DVSC hazai pályán kikapott a Szállítóktól, a Budafok pedig idegen pályán győzte le Jászberényt, s ugyancsak idegenben szerezte meg a két pontot az Oroszlányi Bányász is. NB III-as csapataink a várakozáson alul szerepel­tek. Hiszen hazai pályán játszva veszített a Mátészal­kai MEDOSZ — biztosan vezetve engedte ki a mérkő­zést —, a Nagykállói ME­DOSZ és a Nyíregyházi Munkás. Egyedül a Kisvár- dai Vasas tett ki magáért, gólzáporos győzelmet aratott az Egercsehi Bányász ellen, az év legjobb játékát nyújt­va. A megyei X. osztályban változás történt az élme­zőnyben, hiszen jobb gól­arányával a Záhonyi VSC megelőzte nyíregyházi test­vércsapatát. A csoportban — mint ezt Ibrány győzelme is bizonyítja — nagy harc lesz a kiesés elkerüléséért. 71. perc: Marczi jó lab­dát kapott, felismerte a helyzetet, s biztosan lőtt a hálóba, 5:Ő. A Vasas az utóbbi evek legjobb játékát nyújtotta, s győzelme még nagyobb ará­nyú is lehetett volna. D. G*ÓCS—Nagykállói MEDOSZ 1:0 (1:0) Nagykálló, 1200 néző, ve­zette: Él. MEDOSZ: Tisza — Majoros, Ács, Tóth — Somogyi, Vajda — Lelesz, Szabó, Veres, Antal, Vágó. 22. perc Korszerű GÖCS támadás végén a vendégek egyik csatára nagy erővel Ács karjára lőtte a labdát. A játékvezető először to­vább engedte a játékot, majd fújt és 11-est ítélt, melyet értékesítettek a vendégek, 1:0. A mérkőzésen balszeren­cséje volt a hazaiaknak. Mindvégig nyomasztó fö­lényben játszottak, de a legtöbbször kilenc ember­rel, s túl keményen véde­kező GÖCS-csel szemben nem bírtak gólt lőni. A csapatból Tóth, Somogyi és Vágó játszott átlagon felül. Miskolci Honvéd—M. MEDOSZ 3:2(0:2) Az ]\B I. eseményei Vasas—Komló 5rl (2:0), Komló, góllövő: Farkas, Farkas, Mészöly (11-esből), Farkas, Puskás, Komlói (11-esből). A Vasas minden tekintetben felülmúlta a hazaiakat. Szeged—Győr 0:0. Szeged. Mindkét csapat nagy gon­dot fordított a védekezésre, s így a meggyéngitett csa­társorok nem lehettek ered­ményesek. Tatabánya—Dorog 2:0 (1:0). Dorog, góllövő: Szuro- mi, Szuromi. A vendégcsa­pat higgadt játékával rá­szolgált a győzelemre. Salgótarján—U. Dózsa 1:1 (1:0). Salgótarján, góllövő: Kocsis. Bene. A hazai csa­pat valamivel közelebb állt a győzelemhez. Nyíregyházi Spartacus — Egyetértés 3:1 (1:0) Nyíregyháza, 4000 néző, vezette: Biróczky. Sparta­cus: Pilisük — Ősükre, Sis­ka, Ignéczi — Gajdos, Pon- gó — Harcsa, Széles, Ba­logh, Papp, Kaskötő. Edző: Móré János. Egyetértés: Landi — Fi- czere, Csetényi, Zimonyi — Bárczi, Berán — Balatoni, Sátori, Pintér, Gerencsér, Fülöp. Edző: Komorettó Bé­la. 36. perc: Baloghot sza­bálytalanul szerelték az Egyetértés védői, s a 16-os vonaláról szabadrúgáshoz jutott a Spartacus. A lab­dát Kaskötő Széles elé tol­ta, aki a bal felső sarokba bombázott, 1:0. 66. perc: Sátori hozta fel a labdát, s mintegy 20 méterről váratlanul lőtt. A jól eltalált labda Piltsuk kezét érintve vágódott a hálóba, 1:1. 85. pere: Széles szögletrű- gása után kavarodás tá­madt az Egyetértés kapuja előtt, a labda Balogh elé pattant, aki kapásból a léc alá lőtt, 2:1. 89 perc: Baloldalon. * szögletzászló táján szabály­talankodtak a vendégek vé­dői. Széles kapu elé lőtte be a labdát, ahol Balogh fél magasan nagy erővel vágta a hálóba, 3:1. A találkozó első félidejé­ben szemre az Egyetértés játszott tetszetősebben. Ek­kor a nyíregyházi támadó- sorból egyedül Széles küz­dött, a többiek olykor szin­te teljesen eltűntek a pá­lyáról A csapat játéka szü­net után javult fel, s az utolsó húsz percben olyan teljesítményt produkált az együttes, mely bármely csa­patnak dicséretére vált vol­na. Végeredményben a má­sodik félidőben sokkal jobb teljesítményt nyújtó Sparta­cus győzelme teljesen meg­érdemelt. Az együttesből Siska játéka ismét kimagas­ló volt, de kitűnő teljesít­ményt nyújtott a két fede­zet, Gajdos és Pongó is. Rajtuk kívül Csürke, Szé­les és Balogh játéka is dicséretes volt. Az Egyetértés a vereség ellenére is mindvégig kor­szerűen és jól játszott. Közülük Csetényi, Bárczi és Sátori tűnt ki. Biróczky játékvezető — Egerváry és Závodszky partjelzők közreműködésé­vel — kitűnően vezette • mérkőzést. További NB I. B-s ered­mények: Szombathely— MÁV DAC 4:1. DVSC— Szállítók 1:3, Jászberény— Budafok 0:1, Ganz-MÁVAG Dunaújváros 2:2, BVSC— Miskolc 1:1, III. kér TTVE —Oroszlány 1:2. DVTK— Székesfehérvár 1:1. Mátészalka, 2500 néző, vezette: Bagó. MEDOSZ: Végh II. — Bede, Csizma­dia, Orosz — Huszti, Vánz- ku — Tóth, Sustyák, Szom­bati, Jakab, Gálffy. 10. perc: Jakab éles lö­vésébe jól robbant be szom­bati, s hálóba lőtt, 0:1 18. perc: Tóth jól futott el, s három csel után a jobb­sarokba küldte a labdát, 0:2. 60. perc: A vendégek kö­zépcsatára váratlan nagy lövése a jobb felső sarokba vágódott, 1:2. 70. perc: Csizmadia 18 méterre a hazai kaputól szabálytalankodott, s a sza­badrúgásból a vendégek egyenlítettek, 2:2. 80. perc: Veszélytelen tá­madás végén Végh II. ki­ejtett egy távoli lövést, s a berobbanó középcsatár a hálóba lőtt, 3:2. 85. perc: Szombati közel­ről a kapufát találta el. A szálkái együttes biztos győzelmet engedett ki a ke­zéből, mely úgy következett be, hogy a MEDOSZ játé­kosai a kétgólos vezetés tu­datában szünet után ké­nyelmeskedve játszottak. Az együttesből Gálffy, Sustyák és Csizmadia teljesítménye dicsérhető. NB III-as eredmények: Nyíregyházi Munkás—Som- sályi Bányász 0:1, Edelény— Rudabánya 0:0, DEAC—Ka­zincbarcika 4:1, Miskolci ÉMTE—D. Dózsa 3:1, ». Kinizsi—Sz. Honvéd 2.0. Impozáns záróünnepéliyc! fejeződött be az Universiade A magyar sportolók 16 aranyérmet szereztek Záhony tort az élre A megyei I. osztályú baj­nokságban Tiszálök félidő­ben már 2:0,-ra vezetett, de az NYVSC ki tudta vé­gül harcolni a döntetlent. A legnagyobb meglepetés: Záhony idegenben győzte le a Nyírbátori Spartacust, s így a táblázat élére került. Váratlan eredménynek hat még a Nyírbátori Dózsa és a Balkányi MEDOSZ ve­resége is. Eredmények: Nyíregyházi Spartacus II—Nyíregyházi Dózsa 0:2, Rakamaz—Bal­kányi MEDOSZ 3:1, Tisza- löki HSC—Nyíregyházi VSC 2:2, Ibrány—Nyírbátori Dó­zsa 1:0, Nyírbátori Sparta­cus—Záhonyi VSC 0:1, Nyír- bogdány—Tiszavasvári 2:1, Nyírmada—Vásárosnamény 2:2. A Fehérgyarmat—Nagy­halász mérkőzés elmaradt, mert a halászi csapat késve érkezett meg a találkozó színhelyére. TÁBLÁZATOK Megyei I. osztály 1. Záhonyi VSC 11 8 7 2 31:10 23 2. NYVSC 11 11 1 5 3«:18 23 3. Balkány 11 9 3 5 32:11 2i ■1. N.-halásZ 16 1 2 5 30:81 20 5. Nyb. Spart. 11 9 2 6 21:19 20 8, Nyb. Dózsa 17 1 1 fi 31:21 18 7. Rakamaz 16 7 4 5 24:21 18 8. Nvírbogdány 17 6 4 7 22:34 16 9. Tiszálök 17 6 3 8 22:25 15 10. V.-namény 16 6 3 7 21:28 15 11. Ibrány 17 6 3 9 16:35 15 12. Nyírmada 17 5 3 9 20:28 13 13. T.-vasvári 17 4 5 8 19:38 13 14. F.-gyarmat 16 3 5 8 16:21 11 15. Nyh. Dózsa 16 3 3 10 18:31 9 16 16. Nyh. Sp. II. 17 7 3 1 49:23 17 NB II ■es eredmények Keleti csoport: Szolnoki MTE—Pénzügyőrök 2:1, Martfű—Gyula 1:1, Szegedi VSE—Eger 3:0, D. Honvéd —Nagybátony 0:0, Borsodi Bányász—KISTEXT 2:1, Miskolci Bányász—Bp. Spartacus 2:1, Vasas Izzó— Kisterenye 2:0, Bp. Előre— Kecskemét 1:0, Békéscsaba —Szolnoki MÁV 4:0, Nyu­gati csoport: Autóbusz— Pécsi VSK 1:0. Pécsi Bá­nyász—Győri Dózsa 1:0, Ka­posvári Honvéd—Ikarus 2:1, Láng—Zalaegerszegi TE 2:1, Zalaegerszegi Dózsa—Pápa 1:1, Budai Spartacus— Veszprém 1:0, Mosonma­gyaróvár—Kaposvári Kini­zsi 1:0, Székesfehérvári MÁV—Esztergom 0:0, Vár­palota—Pécsi BTC 5:1. Kisvár da i Vasas—Egercsehi 5s0 (1:0) Kisvárda, 1000 néző, ve­zette: Kállai. Vasas: Giíicz — Kozma, Jerkus, Bákai — Viktor, Károly — Juhász, Péter, Marczi, Herczegh, Mudri. 24. perc: Formás Vasas támadás végén Marczi jól eltalált lövése a jobb kapu­fáról vágódott a hálóba, 1:0. 51. perc: Juhász szépen futott el balszélen, s riS^y lövése védhetetlen volt, 2:0. 54. perc: Péter baloldalon szökött meg a védőktől, s 12 méterről hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, 3:0. 60. perc: Juhász beadását Marczi biztosan lőtte a há­lóba, 4:0. Mit fizet a totó? 13 és 13 plusz egy talála- tos szelvény nem akadt. 12 találatot 6 pályázó ért el, nyereményük szelvényen­ként 110 450,— forint. 11 találatos szelvények száma 78 darab, nyeremé­nyük szelvényenként 3398 forint 75 fillér. 10 találatot 841 fogadó ért el, nyereményük szelvé­nyenként 472 forint 50 fil­lér. A totó 35. heti eredménye: 1. SBTC—U. Dózsa x l-.l 2. Komló—Vasas 2 1:5 3. Szeged—Győr x 0:0 4. Dorog—Tatabánya 2 0:2 5. DVSC—Szállítók 2 1:3 6. BVSC—Miskolc x 1:1 7. Nyíregyh.—Egyetértés 1 3:1 8. III. kér.—Oroszlány 2 1:2 9. Jászberény—Budafok 2 0:1 10. SZVSE—Eger 1 3:0 11. Misk. Bány.—Bp. Spart. 1 2:1 12. Budai Sp.—Veszprém 1 1:0 13. Székes!. MÁV—Eszterg. x 0:0 +t 14. Bp. Előre—Kecskemét l 14 Méltóan az eddigi atléti­kai küzdelmek magas szín­vonalához, nagyszerű verse­nyekkel véget ért. a főis­kolás sportolók küzdelme a Népstadionban. Vasárnapra még az időjárás is megkö­nyörült a résztvevőkön: ki­sütött a nap, elállt a kelle­metlen szél. Az izgalmakat bevezetőül a női diszkoszvetők szolgál­tatták. A nagy „trió”, a két magyar Konisek és Stugner, valamint a szovjet Tamara Press izgalmas versenyt ví­vott. Az első sorozatban Kontsek dobott a legjobban; 55,66 méterre esett le a diszkosz és riválisai nem tudták befogni. Sőt, meg­lepetésre, Stugner is előnyt szerzett az olimpiai bajnok szovjet atlétanővel szemben. Press állt a dobókörbe, nagy nekikészülődés, szállt a diszkosz, de a lendület­től a szovjet lány kilépett a körből, a dobás érvényte­len. Győzött Kontsek Jolán, és győzelme az Universiade I egyik legnagyobb meglepe­tése. — Délután felrobbant a kávéfőzőgépem és alaposan leforráztam a lábamat — mondta győzelme után Kontsek Jolán. _ Nagyon féltem, hogy ezt megérzem majd a versenyen is. Éppen ezért kettős az öröm: győz­tem is, és éppen a 26. szü­letésnapomon! Amilyen örömet váltott ki Kontsek győzelme, épp olyan lehangoló volt a női 800 méteres síkfutás döntő­je. Az első 400 méteren Ka- zi Olga vezetett, de aztán elfogyott az ereje, és a 23 éves észt agronómus, Laine, elsőnek futott a célba. A 110 méteres gátfutást a várakozásnak megfelelően a 21 éves fizikaszakos egye­temi hallgató, a milánói Ottoz nyerte új Universiade rékorddal. Az 1500 m-es síkfutást aj NSZK versenyzője, Tümm­ler 3:46,2-vel nyerte. A 4x100 m-es férfi váltó­ban a japán csapat az első váltásnál elejtette a botot, az NSZK futója az élre tört és csapata biztosan győ­zött. A 4x100-as női váltofu­tásban a szovjet csapat győze Vnét egyetlen váltó sem tudta megakadályozni. 8«0 m: 1. Laine 'Szovjetunió) 2:06,2, 2. Gleiehfeld (NSZK) 2:06,6. 3. Hoffmann (Kanada) 2:97,8. Diszkoszvetés: 1. Kontsek Jolán 55,66, 2. Stugner 55,14, 3. T Press (Szovjetunió) 53,62. 4x100 váltó: 1. Szovjetunió 45.1, 2. Lengyelország 46,1, S. Magyar- ország 46,4. FÉRFIAK 110 m gátfutás: 1. Ottoz (Olasz­ország) IS,6, 2. Cornacchia (Olasz­ország) 13,9, 3. Davenport (USA) 14,0. 1500 m: 1. Tümmler (NSZK) 3:46,2, 2. Green (Anglia) 3:16,7, %. Wojcik (Lengyelország) 3:47,3. 4x100 m váltó: 1. NSZK 39 gj 2. Szovjetunió 40,1, 3. Franciaor­szág 40,3, 4. Magyarország 40,4. Hármasugrás: 1. Kalocsái Hen­rik (Magyarország) 16,36, 2 Ivanor (Magyarország) 16,35 3. Sauer (NSZK) 16,35. 4x400 váltó: 1. Olaszország 3:08,5, 2. Magyarország 3:08,7, (új ma­gyar rekord), 3. NSZK 3:03,8. Az utolsó versenyszám után felhangzott az Univer­siade szignálja és megje­lent a Népstadion északi kapujában az Universiade zászlaja, majd egymás után jelentek meg a bejáratnál a nemzetek zászlói alatt a versenysorozat részvevői. A Gadeamus igitúr hangjaira lassan kialudtak a fények, az északi és a déli kapuban fáklyák villantak fel. Egyj kettő, öt... és tíz fáklya „szaladt be” a Népstadion­ba, hogy az egész pályát a« ősi világító eszköz fényei borították be. Zúgott a taps, szállt a régi dal, a levegőben lég­gömbök a FISU és az Uni­versiade feliratú emblé­mák szálltak. Hirtelen kigyulladtak iá­mét a fényes reflektorok! Dr. Prie Nebiolo, a FISU elnöke lépett az emelvény­re „Most búcsúzunk Buda­pesttől, Magyarországtól, et­től a nemes, büszke ország­tól, amelyet az egész világ szeret és becsül’’. Véget ért az Universiade. A Népstadion villanyered­mény jelzőjén megjelent a búcsú felirat: „Sestriere To­rino — Claviere; Viszontlá­tásra 1966. Téli Universiade.*» Az Universiaden összesen 73 számban dőlt el az arany-, ezüst- és bronzér­mek sorsa. A legjobban szerepeit országok: Magyarország 16 .arany, 8 ezüst, 15 bronz, Egyesült Államok, 14, 9, 9, Szovjet- nnió 13, 26, 15, Olaszország 6, 2, 0, Japán 5, 0, 2, Len­gyelország i, 4, 3. Az osztrákok Budapestre készülő tizenhatos kerete Edi Frühwirt osztrák szö­vetségi kapitány kijelölte a magyarok elleni, szeptem­ber 5-i világbajnoki selejte­ző visszavágóra készülő 16- os válogatott keretét. A játékosok szombattól a badeni edzőtáborban készü­lődnek a nagy találkozóra. A szakvezetőket kellemet­lenül érintette, hogy Buzek az Ausztria csatára sérülést jelentett be. Húzódása van, de Frühwirt az osztrák táv­irati iroda tudósítójának adott nyilatkozatában kije­lentette, reméli, hogy Buze- ket mégis csak elviheti Bu­dapestre és játszani is fog. A 16 _ kerettag — Buzell nélkül. Szanwald, Lindhard (WSC), Viehböch, Sturmber- ger, Sabetzer, Köglberger, (Lusk), Hirnschrodt, Fiala, Nemec, Binder (Ausztria), Frank (Schwechat), Stainm (Admira Energie), Lun- descher (Wacker Innsbruck), Koller (Vienna), Schneider (Wienerneustadt), Grausam (Rapid). Az együttes Baden ben mindennapos edzéssel ké­szül a vasárnapi mérkőzés­re és pénteken autóbusszal jön Budapestre. Kézilabda: Kettős vereség Budapesten A Nyíregyházi Munkás férfi NB Il-es kézilabda­csapata Budapesten a HB- NA együttesével mérkőzött, s attól 16:14 arnyú veresé­get szenvedett. A nyíregy­házi együttes erejéből a ta­lálkozón nem tellett a győ­zelem kivívására. Vereségét az is nagyban elősegítette, hogy a csapat két büntetőt is kihagyott A Munkás NB Il-es női csapata is a fővárosban ját­szott a BRESC együttes el­len, s 12:4 arányú súlyos vereséget szenvedett. Eí újabb vereséggel a nyíregy­házi női csapat helyzet« válságossá kezd válni, hb szén ha nem szedi össze magát, úgy kiesik az NB II-bőL NB I L Vasas SC 17 10 5 2 33:15 95 2. Ferencváros 15 9 4 2 39:19 22 3. Bp. Honvéd 17 8 5 4 32:16 21 4. Pécsi Dózsa 17 7 5 5 19:14 19 5. Csepel SC 16 7 4 5 25:18 18 6. Győri Vasas 17 7 4 6 24:19 18 7. U. Dózsa 16 8 1 7 32:24 17 8. Tatabánya 11 5 7 5 16:19 17 9. MTK 17 5 7 5 21:25 17 10. Ózdi Kohász 17 6 2 9 18:42 14 11. Komló 17 4 4 9 18:31 12 12. Salgótarján 17 1 10 6 12:23 12 13. Dorog 17 3 6 8 13:25 12 14. Szegedi EAC 17 2 6 9 12:24 10 NB I B 1. Szállítók 20 9 8 3 33:18 26 2. Dunaújváros 20 9 8 2 27:17 26 3. Miskolci VSC 20 9 6 5 27:20 24 4. Diósgyőr 20 9 5 6 21:12 23 5. Szombathely 20 10 2 8 32:24 22 6. Oroszlány 20 9 4 7 28:22 22 7. Egyetértés 20 7 8 5 21:22 22 8. Sz.-fehérvár 20 7 7 6 23:23 21 9. G.-MAVAG 20 8 5 7 22:22 21 10. Debrecen 20 7 s 7 19:20 ?a 11. Győri MÁV 20 7 6 7 36:29 20 12. Budafok 20 6 5 9 20:18 17 13. BVSC 20 5 7 8 23:23 17 14. Nyíregyháza 20 7 3 10 17:33 17 15. III. TTVE 20 2 7 11 19:39 11 I«. Jászberény 20 4 3 13 18:44 11 NB III. 1. D. GÖCS 20 13 4 3 51:21 30 2. M. Honvéd 20 10 7 3 41:15 27 3. Rudabánya 20 10 5 5 36:18 25 4. D Kinizsi 20 11 3 6 44:27 25 5. DEAC 20 8 7 5 35:30 23 6. Somsály 20 9 4 7 31:30 22 7. K.-barcika 20 8 6 6 27:27 22 8. Edelény 20 6 8 6 26:26 20 9. Kisvárda 20 9 2 9 25:44 20 10. M. ÉMTE 20 7 4 9 34:35 18 11. Nagykálló 20 7 4 9 20:24 18 12. Egercsehi 20 5 8 7 24:31 18 13. M.-szalka 20 1 4 9 31:40 18 14. Sz. Honvéd 20 4 5 11 21:32 13 15. Nvh. Munkás 20 5 1 14 15:45 11 1«. D. Dózsa 20 3 4 13 21:40 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom