Kelet-Magyarország, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-27 / 201. szám
Esentén \fck sorokban Nasszer ma Moszkvába érkezik Amerika a világűr nyílt katonai hasznosítására törekszik Ä görög „haladó párt" Cí rima kosz ellen szavaz A hadügyminisztérium megbízatása a Gemini- 5 űrhajósainak Csütörtökön, a diáktüntetések hatodik napján ismét mintegy 8000 diák vonult Szöul utcáira tiltakozva a dél-koreai—japán barátsági szerződés ellen. A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma szerdán nyilatkozatban ítélte el a bonni kormánynak az atomfegyverek fölötti rendelkezési jog megszerzésére irányuló törekvéseit. A nyilatkozat megállapítja, hogy a bonni kormány követelése veszedelmes lépés a revanspoli- tika és a háborús készülődés útján. U Thant ENSZ-főtitkár szerdán táviratban gratulált Nasszer elnöknek és Fej- szal ' szaud-arábiai királynak a dzsiddai megegyezéshez amelyet „közép-keleti békéhez való fontos hozzájárulásként” értékelt. Koszigin szovjet kormányfő csütörtökön a Kremlben fogadta a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlésének küldöttségét Hoang Van Hoannak, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagjának, a vietnami nemzetgyűlés állandó bizottsága elnökhelyettesének vezetésével. Phenjanba érkezett csütörtökön Massemba Debat kongói (Brazzaville) köztársasági elnök és kísérete. A repülőtéren Kim ír Szén, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszter- tanácsának elnöke, Coj Jen Gen, a koreai legfelső népi gyűlés elnökségének elnöke és más vezető személyiségek fogadták a vendégeket. Venezuela lakosságának különböző rétegei mind erőteljesebben sürgetik a közkegyelmet a politikai foglyok számára. Rondon Lóvéra parlamenti képviselő legutóbbi beszédében követelte, hogy helyezzék szabadlábra a törvénytelenül elítélt kommunista és más baloldali volt parlamenti képviselőket. Az indiai fegyveres erők a kasmiri tűzszüneti vonalon túl pakisztáni oldalon elfoglaltak két őrállást, de ez csak korlátozott katonai művelet volt. A fegyveres erők csak azért lépték át a tűzszüneti vonalat, hogy stratégiai pozíciót biztosítsanak maguknak újabb pakisztáni beszivárgások megakadályozására. Csütörtökön kulturális együttműködési tervezetet írtak alá a Szovjetunió és Irak között. 14. Andris összehúzott szeméből gyűlölet sugárzott feléje. Mindenki néma volt, csak a szél zörgette az akácfák ágait. A szakaszvezető az úrvezető mellé lépett, a hangja halk _volt, de határozott. — örvezető elvtárs! Vesse le a köpenyt, szedje le róla a csíkokat, és adja vissza a gazdájának! Az őrvezető egy másodpercig összeszorított szájjal nézte a szakaszvezetőt, majd szó nélkül teljesítette az utasítást és engedélyt kért a távozásra. A szemekben fények csillantak. Nagy Andrisra hárman segítették fel a köpenyét. — Jól bemelegítette az őrvezető elvtárs — jegyezMoszkva (MTI) A Vnukovói repülőtérről Moszkva belvárosába vezető útvonal a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság színeiben várja Gamal Abdel Nasszert, az EAK elnökét, aki pénteken érkezik repülőgépen a szovjet fővárosba. Az egyiptomi köztársasági elnök ötnapos moszkvai látogatásának programját úgy állították össze, hogy minél több idő maradjon a szovjet állami és pártvezetőkkel, a külföldi gazdasági kapcsolatok állami bizottsága tagjaival, valamint a szovjet honvédelem képviselőivel folytatandó magasszintű tárgyalásokra. Athén, (MTI, Reuter, AP. AFP): A görög parlamentben csütörtökön este folytatódott a bizalmi vita a Cirimokosz- kormány sorsáról. Az ülés első felszólalója: Szpirosz Markezinsz, a jobboldali „haladó párt” vezetője bejelentette, hogy pártjának mind a nyolc Singapore, (MTI): A singaporei brit támaszpontokat nem fogják felhasználni délkelet-ázsiai országok ellen, bármilyen helyzete is lesz Singapore- nak alkotmányjogilag, — jelentette ki csütörtökön Li Kuang-Ju miniszterelnök sajtóértekezletén. Li Kuang-Ju ezután azt fejtegette, hogy a brit támaszpontok fenntartása kényszerítő szükség ahhoz, hogy Singapore fennmaradjon. A miniszterelnök örömmel jelentette be, hogy a legtöbb ázsiai ország már elismerte Singapore függetlenségét és úgy hiszi, az afrikai államok zöme ugyanezt teszi majd. A miniszterelnök közölte a továbbiakban, hogy a TASZSZ hírügynökségnek és a Tan- jugnak engedélyt adnak arra, hogy állandó tudósítót küldjön Singaporeba. Itt jegyezte meg Li Kuang-Ju, te meg őszintén, örvendezve. ★ A terepen tartott harcászati kiképzés nemhogy elterelte volna a katonák gondolatait a gyilkosságról, hanem méginkább megmozgatta a fantáziájukat. Amint a kimerítő futkároeás, kúszás-mászás után pihenőre gyülekeztek és tüzet raktak az erdőszélen, azonnal szóbakerült a rendkívüli esemény. — Hát nem érdekes? — kérdezte valaki. — Az emberen ütnek egy lyukat, és kifolyik belőle az üzemanyag. — Hogy milyen ügyes az ember! — jegyezte meg Joós honvéd, miközben négvélű szuronyát babrálta. — Ezt jól megszerkesztették. Nemcsak arról van szó, hogy Mohammed Murad Ghaleb, az EAK moszkvai nagykövete a látogatás negyedik napján, augusztus 30-án fogadást ad Nasszer elnök, valamint a szovjet tárgyaló partnerek tiszteletére, a moszkvai fogadások házában, amit a vendéglátók másnap, augusztus 31-én viszonoznak. Előreláthatólag a jövő heti keddi kremlbeli fogadás után várható a szovjet —egyiptomi tárgyalások eredményeiről szóló közös közlemény publikálása. Gamal Abdel Nasszer szeptember 1-én Moszkvából Titó jugoszláv köztársasági elnök meghívására négynapos hivatalos látogatásra Belgrádba utazik. parlamenti képviselője a Cirimokosz-kormány ellen kíván szavazni. Ezzel — mint a nyugati hírügynökségek írják — a Cirimokosz- kabinet egyébként is bizonytalan esélyei súlyos csapást szenvedtek. A bizalmi szavazást pénteken vagy szombaton ejtik meg. hogy az 1962-ben tett moszkvai látogatásakor felvetett tervek alapján kormánya tájékoztatta a szovjet külkereskedelmi minisztériumot arról, hogy szívesen látnák egy szovjet kereskedelmi misszió látogatását. Washington, (MTI): Az acélipari szakszervezet vezetősége gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta Johnson elnök legújabb közbeavatkozását és változatlanul fenntartja bérköveteléseit. Ha a hátralévő napokban nem sikerül megegyezésre jutni, kedden éjféltől csaknem félmillió amerikai acélipari munkás lép sztrájkba. A szakszervezet három év alatt végrehajtandó 50 centes órabéremelést követel. Hasonló emelést értek meg kell ölni valakit, hanem, hogy nagyon meg kell ölni! Teljesen! Hadd folyjon belőle a nafta négy csatornán! — Mind egy fene az, ha már megölnek valakit, hogy kicsit, vagy nagyon ölik meg —, szólt közbe nyögve az egyik katona, miközben két közelálló fa között igyekezett darabokra törni egy vastag, nedves ágat. A pihenő lejárt, és a hadnagy sorakoztatta az alegységet, majd a közelharc fortélyainak oktatásába kezdett. A katonák gyorsan megértették a fogásokat, és ügyesen alkalmazták. Különösen az alacsonyabb termetűek voltak elragadtatva önmaguktól, hogy milyen könnyűszerrel képesek elbánni a góliátok- kal. Jókorára nőtt bennük az önbizalom. A hadnagy elégedetten A Ganini—5 amerikai űrhajó csütörtökön magyar idő szerint 7,54 órakor tette még a 71. fordulatot a Föld körül. A két űrhajós — kisebb bosszúságoktól eltekintve — jól érzi magát. Bosszúságot okoz Coopernek és Conradnak, hogy a világűrben kinőtt a sza- káluk. Akárcsak az előző amerikai űrhajósok, ők sem borotválkoznak a kozmoszban és a szakái az űrben is viszket. Elromlott a légpárna is, amelyet Conrad visel combjain. Ennek a párnának az volt a feladata, hogy hat* percenkint felfúvódva ősz- szeszorítsa az ereket és így nagyobb munkára késztesse a súlytalanság állapotában ellustuló szívet. Miután a légpárna »»űködése akadozóvá vált, Conrad ollót ragadott és. levágta lábáról. A két űrhajós előtt még mint egy 3 napi utazás áll a Gemini—5 fedélzetén ahol — mint az AP írja — nincs el az alumíniumipar dolgozói. A munkáltatók azonban csak 40 centet ajánlottak fel és azt állítják, hogy a nagyobb szabású béremelés esetén fel kell emelniük az acélipari termékek órát. Mivel ez az egész amerikai gazdaságra kedvezőtlen hatást gyakorolna, a kormányzat minden eszközzel igyekszik meggátolni az acélárak emelését. I. W. Abel, a szakszervezet elnöke azonban kijelentette, hogy a munkások kitartanak eredeti követeléseik mellett. ........... 1 r ....................................11 szemlélte erőtől és ügyességtől duzzadó embereit, amint könnyedén dobálták egymást a levegőben, hogy aztán pillanatok alatt harc- képtelenné tegyék a földre huppanót. — Hogyan kell megfojtani a földön fekvő ellenséget? — hangzott a hadnagy kérdése, öten is jelentkeztek. — Pecker honvéd! Lépjen ki! A megszólított kilépett a sorból és szabatosan jelentett. — Ráugrok a fekvő ellenség hátára és térdepelve ráülök a derekára. Ezután megragadom a haját és hátrarántom a fejet. A másik kezem alkarját a szabaddá vált torka alá dugom, hirtelen elengedem a haját és megfogom annak a kezemnek a csuklóját, mely- lyel a torka alá nyúltam. Az alkarommal szorítást gyakorolok a gégéjére, amíg el nem ernyedt. Jelentem, befejeztem. — Illetve befejezte a delikvens — mosolyodéit el a hadnagy. Ákos következett. Arra kellett válaszolnia, hogy hótöbb helyük, mint egy Volkfwagen autó első két ülésének belső tere. Cooper és Conrad csütörtökön 14,06 órakor érte el Bikovszkij szovjet űrhajós teljesítményét. A Gemini—5-nek, mint m*r jelentettük, szerdán újabb társa akadt a világűrben: a Szovjetunióból felbocsátották a Kozmosz— 79 -mesterséges holdat. Aj amerikaiak ugyancsak kísérletet tettek egy mesterséges hold felbocsátására, de a Cape Kennedyből útjára indított rakéta amelynek egy nap-obszervatóriumot kellett volna űrpályára helyeznie, rosszul működött és így a kísérlet kudarcot vallott. Az AP összefoglalója szerint jelenleg 686 mesterséges objektum kering a világűrben — mesterséges holdak és rakéták részei. Jelenleg a Föld körül 178 mesterséges hold, a Nap körül 16 mesterséges bolygó kering. Az amerikai cáfolatok ellenére mind jobban körvonalazódik a Gemini—5 katonai szerepe is. Szerdán Cooper és Conrad elismerte, hogy felvételeket készített Kuba területéről. „Csupán tájképeket csináltunk" — mondotta Conrad. Az űrhajósok ezenkívül számos felvételt készítettek megadott témákról, városokról, hajókról, földről felbo- csátot rakétákról. A hadügyminisztérium azért bízta meg az űrhajósokat ezekkel a feladatokkal, hogy tanulmányozza, miként tudják használni az űrhajósok a fűtőberendezéseket a világűrben. A Gemini—5 katonai szerepe különösen jelentőssé válik a Johnson elnök által szerdán bejelentett Molvá kell döfni a háttal álló ellenségnek. Habozás nélkül jelentette: — Lapjára fektetett tőrrel, a bal lapocka alá, a bordák közé. Egy pillanatra mindenki meghökkent, legkiváltképp a felelő. Valamennyien ugyanarra gondoltak. A hadnagy szeme összeszűkült, és félreérthetetlenül kérdezte: — Honnan vette, hogy lapjára fordított tőrrel) Erről nem volt szó a foglalkozáson. Ákos elpirult, majd hirtelen fisápadt. Dadogva jelentette: — .. .Valószínűleg azért, hogy a tőr élét ne fogják fel a bordacsontok. Egyébként ... — jobbra-balra pislogott — ha a Lábast megkérdeznék, ő valószínűleg precízebb választ adna. — Valószínűleg ... — hagyta jóvá meggyőződés nélkül a hadnagy, gondolatai azonban másfelé kalandoztak. — Na jó, — mondta. — Nekem mennem kell... Értekezletre várnak. A szolgálatvezető elvtárs folytatja a foglalkozást! program fényében. A más* fél milliárd dolláros terv először irányozza elő a világűr nyílt katonai hasznosítását. A Mol-program keretében tankhoz hasonló formájú űrlaboratóriutnot bocsátanak fel a kozmoszba, egy Titan-3- C típusú rakétával. A laboratóriumot összekapcsolják a Gemini űrhajó egyik módosított változatával. Két űrhajós a felbocsátáskor a Gemini-kabinban tartózkodik majd, miután rátérnek a Föld körüli pályára átszáll az űrlaboratóriumba. Az űrhajósok úgy jutnak vissza, hogy ismét visszatérnek a Gcynini űrhajóba* azt elcsatolják a Mol-tól és a földre vezetik. Az első öt katonai misszió 2 héttől 2 hónapig terjed majd. A végcél az, hogy állandó katonai őrállomásokat létesítsenek a világűrben, s ennek legénységét és utánpótlását Gemini típusú űrhajókkal biztosítsák. Az AP szerint a Mol-program keretében az űrhajósok megfigyelik az ellenséges területet, megfigyelik és esetleg megsemmisítik az ellenség mesterséges holdjait és rakétáit, sőt: katonai parancsnoki állást létesítenek a világűrben. A Gemini-programtól eltérően, a Mol-programot nem polgári, hanem katonai hatóság ellenőrzi: teljei egészében a légierő valósítja meg. A program végrehajtásában nem veszik igénybe a NASA jelenleg kiképzett, illetve kiképzés alatt álló 33 űrhajósát, hanem a légierő saját embereit képezi ki a katonai feladatokra. Ez a kiképzőiskola már működik a ka- liformiai Edwards légitámaszponton: 7 2 űrhajósjelölt készül feladatára. A légierő már több mint egy éve befejezte annak a földi megfigyelő hálózatnak a kiépítését, amely szükséges az ilyen űr misszióhoz. A hálózat főhadiszállása a kaliforniai Sunnydaleben van. Az amerikai légierő nyolc hónapja nyújtotta be Mol-tervezetét McNamara hadügyminiszternek — de, mint ahogy hírügynökségi jelentésekből kitűnik, az előkészületekhez a végső döntést meg sem várva hozzáfogott már. A Mol- program a Gemini-program- ra épül. Az első kísérleti repülésekre — ijrnint azt Johnson elnök közölte — 1966. végén, vagy 1907 elején kerül sor, az űrlaboratóriumot végleges formájában 1968-ban bocsátják Föld körüli pályára, s még ugyanebben az évben sor kerül az első olyan kísérletre, amelynek során a katonai űrállomást már legénységgel indítják az űrbe. A New York Times és a New York Herald Tribune csütörtöki számában egyaránt vezető helyen mutat rá a Mol-program „elréimi- tő” oldalaira. A New York Times szerint a program „fantasztikus és elrémítő", A New York Herald Tribune szerint ,drámai ét nyugtalanító". (AP—AFP«, Reuter—UPI) Singaporei miniszterelnök nyilatkozata a függetlenség mellett Orosz Mihály: A ptaíe&á mw/ehi Acélsztrájk Amerikában